Szkhárosi Horvát András, Siess, keresztyénség, gondolj jól ügyedről (RPHA 1230)

KÉTFÉLE HITRŐL:

a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről.

Az Trója nótájára. Avagy: Nagy sok szent írásokról emlék:

Siess keresztyénség, gondolj jól igyedről,
Emlékezzél immár nagy veszedelmedről,
Mert elfeledkeztél az egy igaz hitről,
Igaz ítéletről, igaz esmeretről.

Kár és nagy szemérem az keresztyéneknek,
Hogy a hamisságnak ily igen engednek,
Az jó igazságnak semmit nem örűlnek,
Szégyent nem esmernek, istentül nem félnek.

Honnét érdemletted ezt te keresztyénség,
Hogy tégedet csúfol a pogán ellenség,
Tudod, mert elveszte az sok hitetlenség,
Ezzel téged ostoroz az mennybéli felség.

A nagy sok bolondság mind jóságnak tetszik,
Isteni igazság hamisságnak tetszik,
Ilyen nagy vaksággal e világ veretik,
Hol isten beszéde hamisságnak tetszik.

Röttenetes dolog mely időbe jutánk,
Minden igazságban szertelen megromlánk,
Nagy szidalomságban, bolygóban maradánk,
Sok esztelenségben ím mind megvakulánk.

Oktalanság lám volt az emberi vakság,
Hogy hol uralkodik emberi okosság,
Hatalmas hamisság, színvesztő jámborság,
Mert oda nem férhet isteni igazság.

Sokfelé eloszla ez világnak gondja,
Ki némettel tartja, ki törökkel tartja:
Ekképen hasonlék az hitnek ő dolga,
Ki pápával tartja, ki Krisztussal tartja.

Itt azért ím szóljunk az kétféle hitről,
A Krisztus hitiről — az keresztyén hitről,
Az pápai hitről — az színvesztő hitről,
Ennek röttenetes nagy csalárd voltáról.

Tudjuk fejenként lám mikor születtünk,
Az Krisztus nevébe megkeresztelkedtünk,
Az szent háromságnak lám fogadást tettünk,
Ördögnek, testünknek ellene mondottunk.

Ha fogadásunk tökéletesen volna,
Ennyi hitetlenség közöttünk nem volna,
Ujonnan születtünk, az szent irás mondja,
Az igaz hit által megépültünk volna.

Ádám atyánk a bűnbe hogy el-béesék,
Istennek kedvéből ő ottan kiesék,
Minden jámborsága, szentsége elesék,
Ott mind ez világra szálla fertelmesség.

Lásd meg te Ádámnak nagy rútságos voltát,
Minden hamisságát, engedetlen voltát,
Emberi nemzetnek ezből megromlását,
Minden jámborságra mezítelen voltát.

Jól meglássad ember, te minemű szép vagy,
Hogy talpig bűnben vagy, istennél gyűlős vagy,
Pokolra méltó vagy és kárhozatban vagy,
Szükség megesmerned ki megszabadíthat.

Az igaz hitet ha te meg nem tanúlod,
A mint az Credóban te nyelveddel vallod,
Az útat elveszted, tenmagad megcsalod,
Érdemedben bízván megtalálod poklot.

Nézz én azt mondom jól a szent írásra,
Nagy figyelmességgel Krisztus mondására,
Mert nem mehet senki, úgymond, mennyországba,
Hanem csak én általam, hallgass e mondására.

Senki ne mondjon ellene a Krisztusnak,
Mert ő magát mondja kedves igazságnak,
Az örök életnek, egyetlenegy útnak,
Hívek ajtajának, feltámadásának.

Krisztus urunknak de mind ellene mondnak,
Kik cselekedésből idvösséget várnak,
Ruhában ételben ezek válogatnak,
Szerzetben öltöznek, meg sem házasólnak.

Rövid beszédemmel ezt eszedben vegyed,
Miként a szemfényhöz makula nem férhet,
Ekképen az hithöz érdemed nem férhet,
Ha cselekedésben veted reménséged.

Irásra dolgodat hogy ha te támasztod,
Szent Pál mondásából ezt nyilván meglátod,
Ha cselekedésből idvösséged várod,
Az Krisztus halálát csak heába hagyod.

Patvarkodásra de ottan tü ím juttok,
Hitből idvözüljünk! — mikor ezt halljátok,
Az nagy kevélységben el felfuvalkodtok,
Mert mi légyen az hit? ingyen sem tudjátok.

Senki nem tilt meg a jó cselekedésről,
Kit az isten kéván a keresztyénektül,
Szükség hogy istent dícsérjed mindenből,
A jámbor élettel tégy vallást hitedről.

Jól tudhatod mit mond Krisztus urunk erről:
Miként megesmerjük az fát gyümölcséről;
Az jámbor keresztyént az cselekedésről,
Mert szőlőt nem szednek az macska töviskről.

Térjünk fejenként hát mi az igaz útra,
Nézzünk a Krisztusra mi udvarbíránkra,
Vére hullására, ő szent halálára,
Mert csak egyedül lőn idvösségünk ára.

Jól hallod te immár melyik az igaz hit,
Krisztus halálába hogy valaki bízik,
Igaz keresztyénnek csak az mondatik,
Ez meg nem csalatik, szégyenben sem esik.

Nem rekesztjük ki itt az istenességet,
Az hitnek gyümölcsét az irgalmasságot,
Mert isten megtiltott minden gonoszságot,
Kéván emberektül minden jámborságot.

Gondot ezekről viselj te keresztyénség,
Ha nem leszen néked az Krisztus reménség
Meg nem segél téged az sok szerzetesség,
Minden bizodalmod leszen csak szégyenség.

Rövid beszéddel már ím ezekről szóljunk,
Kit pápai hitnek, foltos hitnek mondunk,
Hogy mi az kettő közt választani tudjunk,
Az melyik jobbnak tetszik az mellett maradjunk.

Az pápai hit noha Krisztust is vallja,
Csak szájában hordozza, szívében nem tartja,
Mert sok bolondságból idvösségét várja,
Krisztus szent halálát elégnek nem vallja.

Cselekedését pápának ím megmondom,
Nem rágalmazásból hidjed nyilván mondom,
De hogy hiti foltos, színvesztő azt mondom, Bátor megmondjátok ezt ím nyilván mondom.

Jézus urunk lám ezt nekünk írva hagyta,
Szent Ézsaiásnál nekünk nyilván mondja,
Hogy az atya isten ezt semminek tudja,
Emberi szerzéssel ki őt magasztalja.

Az pápának dolgát ha mi megtekintjük,
Emberi szerzéssel nyilván rakva látjuk,
Az isten szerzését megfejtette, látjuk,
Azért ne bánjátok ha hamisnak mondjuk.

Mit használ ő neki az Krisztus halála,
Ha misemondásba idvösségét várja,
Szentek érdeméből idvözűl azt mondja,
Bolcsóval embereknek bűnét megbocsátja.

Semmire nem kell hát a Krisztus halála,
Csak legyen sok pénzed az lélekváltságra,
Az harmincz misére, énekes zsoltárra,
Sok gyertyagyújtásra az vigiliára.

Üdvözít tégedet sok pap-barát-morgás,
Halálod óráján nem kell predikállás,
Bátor tartsa dolgát minden vígasztalás,
Csak legyen ott sós víz, kenet, olajozás.

Mit járna hát Krisztus ott a keresztfával,
Rosszas seregével, pökdösött orczával,
Likas oldalával, sebes lábaival,
Ha pápa megváltott büdös olajjával.

Megjelent ím ezből pápa hamissága,
Hogy a Krisztusnak tisztit az olajnak adta,
Szemnek, szának vétkét ezzel eloltotta,
Embereknek bűnét ezzel megbocsátta.

Jól ha mi megnézzük szerzetesek dolgát,
Kik a pápa zsoldján élnek, pártját tartják,
Hogy csak álnoksággal magokat megcsalják,
Az tudatlan népet soha nem tanyítják.

Pusztaság nagy lőn minden igazságban,
Mikor bizony kezdénk tudatlan papokban,
Velek öszveesénk ennyi sok vakságban,
Vak vakot vezetvén esénk az nagy gátban.

Oltalma igen sok az pápa zsoldjának,
Sok oskolájának és sok klastromának,
Káptalanságának nagy sok bordéljának,
De nincsen oltalma Krisztus mondásának,

Nem lőn itt e földön Krisztusnak nyugalma,
Noha mennyen földön volna birodalma,
De nincs tisztessége ki őt magasztalja,
Eretnek pikhartnak mind ez világ mondja.

Te ezt eszedben óh vak világ nem veszed,
Hogy az igazságot csak ingyen sem érted,
De az hamisságot fegyverrel te őrzed,
Kik jóra tanyítnak azokat üldözöd.

Immár mi itt szóljunk a sok gyermekségről,
Sok esztelenségről, emberi szerzésről,
Pápa szerzéséről, csúfságos életről,
Hogy az igazságot megesmerjük ezből.

Fegyverrel őrzi pápa ő szerzését,
Nagy karácson előtt agyaras miséjét,
Tisztelni akarja az Krisztus szüléjét,
Mert szűz Máriátul várja idvösségét.

Isten az embert nagy vesztében megszáná,
Egyetlenegy fiát ez világra adá,
Ezt karácson napján az angyal megmondá,
Idvözitő Jézus hogy született volna.

Csúfságával pápa ezt mind elmúlatja,
Csak szalmahintésre akkor vagyon gondja,
Sok misemondással az istent csúfolja,
Az Krisztusnak hasznát láb alá tapodja.

Istenünk azt mondja, hogy innepet szentelj
De szent István napján pápa zabot szentel,
Az szent János napján jó borokat szentel,
Aprószentek napján nagy sok vesszőt szentel.

Semmi nincsen erről lám az szent írásban,
Időnket múlatjuk azért csak heában,
Az vízkereszt estin voltunk nagy lakásban,
Idvösséget vártunk az sok zabálásban.

Ennek utánna a Bódogasszon napján
Nagy sok gyertyát szentelt, csudálunk hatalmán,
Ördögtül oltalmaz halálunk óráján,
Az gyermek kezében de eb adjon abban.

Többet ezekről én mostan itt nem szólok,
Csak a csúf innepről, az farsangról szólok
Mennyi sok bolondság ott vagyon tudjátok,
Minden gonoszságra vagyon szabadságtok.

Senki ne féljen akkor részegségtül,
Gonosz gyolkosságtul, fertelmes élettül,
Csak bőjtben, megszűnjék az gonosz étkektül,
Túrótul, tikmonytul és az hús-ételtül.

Ütközet nagy lesz mindenkor a farsangban,
Mikor Czibere bán beszáll az Bánságban,
Koncz vajda haragszik dúl-fúl haragjában,
Mert nincs tisztessége az negyven hat napban.

Oh mely szemérem ez a sós szalonnának,
Az disznó soldornak, hogy füstön hallgatnak,
De csak lencse, borsó tisztességben vagynak,
Az szegény kapások halat nem kaphatnak.

Reggel a papok ha böjtökben felkelnek,
Kelletlen az haltul igen birbitelnek,
Sok precest olvasnak, egyházat kerengnek,
Honnét halat hoznak, mindenfelé néznek.

Vajki okosok akkoron a barátok,
Pénzt ők nem hordoznak, de kezekben szatyrok,
Hosszú olvasójok ő nyelvek, hállójok,
Nagy sokat akkor kong ő hangos harangjok.

Misemondással, nagy sok harangozással,
Szemeket bedugják minden ravaszsággal,
Mindent idvözítnek az álnok kápával,
Az gyermekszűlőknek használnak kordákkal.

Semmit ezekről én szólni nem akartam,
Mert az foltos hitről csak szólni akartam,
De virágvasárnap szentelt berkét láttam,
Kinek ez óráig hasznát nem tudhattam.

Tekintsze meg immár az nagy heti dolgot,
Ingyen majdan ott látsz sok ördögi dolgot,
Papok közt vakságot, apró bolondságot,
Kivel elhitették ez széles világot.

Jézus urunkat ők ezekkel tisztelik,
Éjjel az gyertyákat egyenként elszedik,
Az földet erőssen pálczákkal veretik,
Csaté-paté zérzúr, hol mit használ nekik?

Pápa! te mit gondolsz e sok ravaszságról,
Igy emlékezel-e meg Krisztus haláláról?
Ez tudománt hoztad bizony te pokolból,
Mert az isten megtilt ez sok bolondságtul.

Eltemettetél te minden igazságot,
Nagy pénteken mívelsz nagy sok gyolkosságot,
Minden esztendőben Krisztust elárulod,
Bálvány-imádásra az föld népét hajtod.

Nem hagyá a Krisztus ezt testamentomba,
Hogy szent testét rekeszszük írott koporsókban,
Odóban, ketreczben, sem a szent oltárban,
De az bűnös népnek ételűl ajánlá.

De miért nem hagysz szólni az harangoknak,
Se ,gloria patrit‘ mondani papoknak,
Lám nincsen tilalma soha az jószágnak,
Miért nem hagysz békét az igaz Credónak?

Jaj mely szemérem pápa az te szentséged,
Nagy szombaton látjuk az tüzet kerenged,
Sok viasz keresztvel sugdva bűvöled,
Az vízre lehellesz, azzal szentté teszed.

Az veternyére hogy husvét napján juttunk,
Az koporsó környül kerengve hazudtunk,
Szu-öttö tőkéhöz fejenként békélkedtünk,
Az igaz istennek ott nagy bosszút tettünk.

Régen az isten Mojzsesnek kiadá,
Hogy ábrázatjára képet ne csinálna,
Soha se tisztelne, bálvánt se imádna,
Mert az igaz isten bosszúálló volna.

Im a rosszas tőkét Krisztusnak kiáltják,
Meg sem tagadhatják, hátokon hordozzák,
Tisztességben tartják, térden csókolgatják,
Krisztus tisztességét az bálvánnak adják.

Oh mely szemérem ez az keresztyéneknek,
Hogy ily nagy vakságból fel nem ébrülhetnek,
Lám pogán törökök mind azzal mevetnek,
Hogy istenek tőke az keresztyéneknek.

Rothadt tőkéknek térdet fejeket hajtunk,
Az disznó soldornak innepet szentelünk,
Kit nagy zabálásságban farsangban elhagytunk,
Sós vízzel meghintjük, szenteltnek alítjuk.

Vajjon s mit használ hús-ételtül megszűnni.
Lám hagyá az isten az bűntül megszűnni,
Pápa hús-ételre kész levelet adni,
De nem szabad bűnre szabadságot adni.

Mondám ti nektek pápa hiti hogy foltos,
Mert nem viszen minket Krisztus halálához,
Kötöz bolcsójához, büdös soldorához,
Arra hogy nem juthat ő szent írásához.

Honnét tanúlád te, hogy a szent Márk napján,
Tétova kerengesz az jó gabonákban,
Keresztjáró héten mit kullagsz az rozsban,
Viseled az bálvánt Úrnapján árnyékban.

Oltalmazz úristen ez nagy foltos hittül,
Szabadíts meg immár nagy veszedelemtül,
Hogy szakadhassunk el az hitetlenségtül,
Oltalmazz pápátul és az törököktül.

De hová lőnek el az jó fejedelmek,
Kik az úristennek mindenben engednek,
Nám mind elveszének csak marhát keresnek,
Minden igazságnak ellenségi lőnek.

Jusson eszedbe a szent Pálnak mondása,
A fejedelemség hogy istentül volna,
Minden igazságnak oltalmára volna,
De szent Pál mondása ím visszafordúla.

Elveszt az isten az nagy sok hamisságért,
Az mint szent Pál mondja: telhetetlenségért,
Bálványimádásért, az hitetlenségért,
Az ő szent fiának nem esmeretiért.

Ezerötszázban és ím az negyvennégyben,
Váradon ezt szerzék, kele az káptalan szerben,
Az váradi papok nagy szertelenségben,
Paráznaság miá oly nagy fizetésben.

Téríts ki úristen ilyen nagy vakságból,
Nagy bálványozásból, tisztátalanságból,
Adjad, esmérhessünk téged szent ígédből,
Dícsérhessünk téged mi tiszta szívünkből.