| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Nagy sok szent írásokat jelentettem |
| RPHA-szám: | 1041 |
| Szerző: | Dézsi András A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Desii Andreas A kolofonban: Tanúságul adá egy jó kedvében, Dézsi András csak rövid értelemben |
| Cím: | História a levitáról |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1549 A kolofonban: Születet után ennye esztendőben, Másfélezer negyvenkilencedikben |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. NEGLIGENCIAM FIDEI OPERIS STOMACHO ARDENTI ANDREAS DESII OSTENDEBAT |
Változat:
| |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11, a11, a11, a11 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Siess, keresztyénség, gondolj jól ügyedről (RPHA 1230) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 21SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 60 versszak |
| Irodalmi minta: | Iudicum 19-20 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Élőfej: | Változat: |
| Felekezet: | 50% protestáns (1 db) 50% evangélikus (1 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 5. 42 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Nagy sok szent írásokat jelentettem,
Tanúságul kiket előtekbe vetettem,
De még egyről ingyen sem emlékeztem,
Kérlek vegyétek ezt jó neven tőllem.
El régenten, születetnek előtte,
Lakik vala egykor az zsidó népe,
Az gazdag Kanaánnak földőbe,
Kit Józsué oszta tizenkét részre.
Gádnak, Zabulonnak és Isakhárnak
Naptámadatrul juta az országnak,
Manasses, Efraim, Ruben szállának
Napnyúgatról hegyes földén Kanaánnak.
Lakozának Dán, Ásser, Naftalinnal
Északfelől ő atyjok fiaival,
Simeon, Beniámin az Júdával
Délfelől szállának nagy hatalommal.
Im egy Lévita kezettek oly vala,
Efraimnak hegyén ő lakik vala,
Az felesége őt elhatta vala,
Betlehembe atyjához haza ment vala.
Gondja esék ezen atyjafiával,
Hogy ígyen járt jámbor házastársával,
Készűle Lévita egy szolgájával,
Elindúla két terhelt szamarával.
Eljuta Júdának tartományába,
Bément vala Betlehem városába:
Ipának házánál ottan megszálla,
Ipa őtet nagy jó kedvvel fogadá.
Negyed napig ipa őtet vendéglé,
Ő leányát Lévitának felkészűté,
Megáldá, nagy jó kedvvel elereszté,
Már hogy menne Lévita haza felé.
Csak keveset az napon mentek vala
Jeruzsálem mellől elmúltak vala;
Immár az nap el-alányúgodt vala,
Gába városába el-béindúla.
Itt az Gába városában lakának,
Nemzetségi ím az Beniáminnak,
Itt laknak fiai az Beliálnak,
Kik az városszerte csak csalárdkodnak.
Az Lévita város utcáján megálla,
Senki szállást nekie nem ád vala,
Egy vén ember házába el-béhívá,
Szamarának szénát, polyvát adata.
Megmosatá lábokat ő nékiek,
Vacsorát készíte az vendégeknek,
Jó kedvvel vacsorán lakék ő vélek,
Étélvel, italval megelégedének.
Feltámadának fiai Beniáminnak,
Környülfogák házát az vén jámbornak,
Kiáltván egyszersmind felrohanának,
Bujaságra az Lévitát kévánják.
Innen belől vén ember nékik szóla:
Ily nagy eretnekség csak ne indúlna,
Lévita feleségét nékik adná.
Átkozott nép az asszont elragadá.
De követek itt minden jámborokat,
Ne útáljatok ily fertelmes szókat,
Mert azért írtak meg ilyen dolgokat,
Mindenek hogy megtekintsék magokat.
Étszaka viradtig parázna népek
Helt adának minden fertelmességnek,
Tisztesség adassék minden személnek,
Természetnek ellene cselekedének.
Immár holval, ha meg virradott volna,
Nagy bús asszony szállására indúla,
Az ajtó előtt arccal leburúla,
Nagy szernyű halállal ottan meghala.
Ottan Lévita serkegetni kezdé,
Felesége halva volna, megérté,
Egy szamár hátára testét felszerzé,
Hazájában az holt testet bévivé.
Pokrócokból asszú testét kifejté,
Éles tőrvel tizenkét részre metszé,
Izráel fiainak elrendelé:
Tizenkét nemzetségnek elküldezé.
Ezen tizenkét nemzetségek rettenének,
Ilyen kiáltásokat ők tevének:
Miolta Egyiptomból kijöttenek,
Soha nem volt nékik ilyen nagy vétkek.
Róla zsidó népek tanácskozának,
Az nagy szégyenséget el ne hallgatnák,
Fejenként mindnyájan feltámadjanak,
Benjámin nemzetin bosszút álljanak.
Igen hamar követeket szerzének,
Kiket mindenfelé elküldözének,
Nagy hamar fegyveresek készülének,
Maspa városába mind bégyűlének.
Sietségvel Lévita keresteték,
Az templomba ottan el-felviteték,
És szégyenség tőle mind megtudaték,
Azután a népet elkészítették.
Seregeket nagy sietve számlálják,
Négyszázezernek az népet találák,
Mind egymás után őket elindíták
Beniámin határin megszállíták.
Tevék hírré Benjámin nemzetinek,
Izráel népe hogy rájok jőnének,
Huszonötezeren felkészűlének,
Kétszáz vala száma város népének.
Ott első nap mikor megitkeznének,
Veszedelme lőn Izráel népének,
Huszonkétezert bennek megölének,
Derék sereg táborba sietének.
Megkeseredék népe Izráelnek,
Láták, hogy lött ilyen nagy veszedelmek,
A Siló városába bémenének,
Nagy sírással Istenhöz könyörgének.
Az város alá esmét indúlának,
Fegyveresek kapun kirohanának,
Tizennyolcezert esmét levágának,
Izráelnek népei futamának.
Csakhamar áldozatokat szerzének
Izráel népei az úristennek,
Tanácsot ott az Istentől kérdének,
Illik-é harmadszor hadra menniek?
Harmadszor is bízvást megütkeznének,
— Szóla isten Izráelnek népének,
Holnapon kezetekbe adom néktek
Minden hatalmokat az ondok népnek.
Ott étszaka város környül szerzének,
Rejtekhelyen mind leseket vetének,
Útfélen gyakran állának a népek,
Hogy hátul állanának ellenségnek.
Az istrása táborból kinyomtata,
Immár az nap hogy feltámadott vala,
Az derék erő ottan kiindúla,
Gába városa alá ha jutott vala;
Rikoltással város népe kiüte,
Hátot ada néki Izráel népe,
Nagy földig hagyák magokat űznie,
Arczúl rajok téré Izráel népe.
De az két had mihelt szembe jutának,
Beniámin nemzeti elhullának,
Huszonötezeren ott meghalának,
Éles tőr miatt kik levágatának.
Ezen közben lesek kitámadának,
Nagy sietve az kapura rohanának,
Az város népei levágatának,
Mely várost tűzzel ottan felgyújtának.
Nagy füstét a városnak mikor látnák,
Megrettene népe Beniáminnak,
Tizennyolcezert esmég levágának,
Egy küetlen felé bennek futamának.
Túl másfelől eleikbe állának,
Az útakon nagy rendeket állának,
Ötezer ott is bennek elhullának,
Csak kevesen egy pusztába szaladának.
Igen űzék őket az zsidó népek,
Űzőben kétezeren elesének,
De nagy győzedelemmel megtérének,
Izráel népei városba sietének.
Az maradéki mind Beniáminnak,
Kicsintől nagyig mind levágatának,
Izráel népe ám bosszút állának,
Szemérmekről ő atyjok fiainak.
Nem ok nélkül íratta meg ezt az Isten,
Csak vennéd eszedbe magad keresztyén,
Tekints rá, mert megtiltá az törvényben,
Hogy ne essél paráznaság vétkébe.
De követem az jámbor személyeket,
Én csak intek gonosz bűnben élőket,
Jobbítsák minden gonosz életeket,
Kárhozatra ne eresszék lelkeket.
Róllad kérlek ez intéseket értsed,
És ez példa eszedben légyen néked,
Istennek parancsolatját tekintsed,
Hátra vessed immár fertelmes életed.
Ez szent evangéliomnak intését,
Ne vedd társsá az Istennek ígíjét,
Ne kövesd az testnek gyönyörűségét,
Mert nem bírod mennyeknek örökségét.
Az mely cselekedeteknek általa
Az szent hütet — az ki megmutathatná,
Azt bizon értvén, tudván, megmúlatta, —
Sok nyomorúságnak mind ez az oka.
Sok ily példát az Krisztus Jézus monda,
Urának akaratját a mely szolga
Jól érti, mégis tudván elmúlatja,
Nagyobb vereséget érdemel, azt mondja.
De nem tartják mostaniak azt bűnnek,
Kit emberek nem láthatnak őbennek,
Maga mind jelen vadnak az Istennek,
Mégis helt adnak minden fertelmességnek.
El régenten, Ábrahámnak idején,
Veszedelem lőn Sodoma várasin,
Sűlyede, marada meg föld fenekin,
Kinek most es csodálunk veszedelmén.
Sodoma veszedelmének nagy volta,
Paráznaság vétke lőn az ő oka,
Fejekre gerjede Istennek haragja,
Lótnak mert nem kele prédikálása.
Jákóbnak leánya, szép asszon Dína,
Egykoron hogy kiméne múlatnia,
Sálem városa fejedelme hogy látá,
Dína asszont ottan elragadtatá.
Itt a szép szűzet ám megszégyeníté,
Simeonnak, Lévinek tevék hírré,
Az isten akkor is ezt nem engedé
Simeon, Lévi fegyverét felvevé.
Ott az Sálem városa fejedelmit,
Emort, Sikemet és minden szolgáit
Levágák és az városnak népeit,
Kinek szernyűségének halljuk hírét.
Soha el nem engedte ezt az úristen,
Kik vétkeztek paráznaság vétkében,
Mindéltig megfeddette emberekben,
Ezért vesze ez világ özönvízben.
Támár asszont, Dávid király leányát,
Önnen fia, Ámon vitéz, szép húgát
Szégyeníté meg ő atyjának házát,
Érté fején Absolonnak haragját.
Egy lakodalmot Absolon csináltata,
Király fiait vendéggé hívatá,
Az Ámon vitéz is kezettek vala,
Absolonnak nagy haragjában vala.
Nem tarthatá Absolon nagy haragját,
Mert megszégyeníté Támárt, szép húgát,
Az öccsét, Ámon vitézt, király fiát
Asztalnál megölé ő atyjafiát.
De mostan is vajki nagy sokan vadnak,
Kik engednek gonosz paráznaságnak,
Istennek ígíjével nem gondolnak,
Maga tudják, érette még mint járnak.
Én szólok embernek az gonoszára,
Senkinek ez ne légyen bántására,
Tudom, senki nem vehetné magára,
Az ki bánja, tegye másik vállára.
Bizonság légyen az szent Pál mondása,
Minden ember csak jól eszében tartsa,
Sem részeg, sem orv, tolvaj, sem parázna
Mennyországnak örökségét nem bírja.
Az én beszédemnek ez az értelme,
Minden ember magát eszébe vegye,
Életét minden jóban ne felejtse,
A Krisztus Jézust hamar rejá vegye.
Tanúságul adá egy jó kedvében,
Dézsi András csak rövid értelemben,
Születet után ennye esztendőben,
Másfélezer negyvenkilenczedikben.
Nagy sok szent írásokat jelentettem,
Tanúságul kiket előtekbe vetettem,
De még egyről ingyen sem emlékeztem,
Kérlek vegyétek ezt jó neven tőllem.
El régenten, születetnek előtte,
Lakik vala egykor az zsidó népe,
Az gazdag Kanaánnak földőbe,
Kit Józsué oszta tizenkét részre.
Gádnak, Zabulonnak és Isakhárnak
Naptámadatrul juta az országnak,
Manasses, Efraim, Ruben szállának
Napnyúgatról hegyes földén Kanaánnak.
Lakozának Dán, Ásser, Naftalinnal
Északfelől ő atyjok fiaival,
Simeon, Beniámin az Júdával
Délfelől szállának nagy hatalommal.
Im egy Lévita kezettek oly vala,
Efraimnak hegyén ő lakik vala,
Az felesége őt elhatta vala,
Betlehembe atyjához haza ment vala.
Gondja esék ezen atyjafiával,
Hogy ígyen járt jámbor házastársával,
Készűle Lévita egy szolgájával,
Elindúla két terhelt szamarával.
Eljuta Júdának tartományába,
Bément vala Betlehem városába:
Ipának házánál ottan megszálla,
Ipa őtet nagy jó kedvvel fogadá.
Negyed napig ipa őtet vendéglé,
Ő leányát Lévitának felkészűté,
Megáldá, nagy jó kedvvel elereszté,
Már hogy menne Lévita haza felé.
Csak keveset az napon mentek vala
Jeruzsálem mellől elmúltak vala;
Immár az nap el-alányúgodt vala,
Gába városába el-béindúla.
Itt az Gába városában lakának,
Nemzetségi ím az Beniáminnak,
Itt laknak fiai az Beliálnak,
Kik az városszerte csak csalárdkodnak.
Az Lévita város utcáján megálla,
Senki szállást nekie nem ád vala,
Egy vén ember házába el-béhívá,
Szamarának szénát, polyvát adata.
Megmosatá lábokat ő nékiek,
Vacsorát készíte az vendégeknek,
Jó kedvvel vacsorán lakék ő vélek,
Étélvel, italval megelégedének.
Feltámadának fiai Beniáminnak,
Környülfogák házát az vén jámbornak,
Kiáltván egyszersmind felrohanának,
Bujaságra az Lévitát kévánják.
Innen belől vén ember nékik szóla:
Ily nagy eretnekség csak ne indúlna,
Lévita feleségét nékik adná.
Átkozott nép az asszont elragadá.
De követek itt minden jámborokat,
Ne útáljatok ily fertelmes szókat,
Mert azért írtak meg ilyen dolgokat,
Mindenek hogy megtekintsék magokat.
Étszaka viradtig parázna népek
Helt adának minden fertelmességnek,
Tisztesség adassék minden személnek,
Természetnek ellene cselekedének.
Immár holval, ha meg virradott volna,
Nagy bús asszony szállására indúla,
Az ajtó előtt arccal leburúla,
Nagy szernyű halállal ottan meghala.
Ottan Lévita serkegetni kezdé,
Felesége halva volna, megérté,
Egy szamár hátára testét felszerzé,
Hazájában az holt testet bévivé.
Pokrócokból asszú testét kifejté,
Éles tőrvel tizenkét részre metszé,
Izráel fiainak elrendelé:
Tizenkét nemzetségnek elküldezé.
Ezen tizenkét nemzetségek rettenének,
Ilyen kiáltásokat ők tevének:
Miolta Egyiptomból kijöttenek,
Soha nem volt nékik ilyen nagy vétkek.
Róla zsidó népek tanácskozának,
Az nagy szégyenséget el ne hallgatnák,
Fejenként mindnyájan feltámadjanak,
Benjámin nemzetin bosszút álljanak.
Igen hamar követeket szerzének,
Kiket mindenfelé elküldözének,
Nagy hamar fegyveresek készülének,
Maspa városába mind bégyűlének.
Sietségvel Lévita keresteték,
Az templomba ottan el-felviteték,
És szégyenség tőle mind megtudaték,
Azután a népet elkészítették.
Seregeket nagy sietve számlálják,
Négyszázezernek az népet találák,
Mind egymás után őket elindíták
Beniámin határin megszállíták.
Tevék hírré Benjámin nemzetinek,
Izráel népe hogy rájok jőnének,
Huszonötezeren felkészűlének,
Kétszáz vala száma város népének.
Ott első nap mikor megitkeznének,
Veszedelme lőn Izráel népének,
Huszonkétezert bennek megölének,
Derék sereg táborba sietének.
Megkeseredék népe Izráelnek,
Láták, hogy lött ilyen nagy veszedelmek,
A Siló városába bémenének,
Nagy sírással Istenhöz könyörgének.
Az város alá esmét indúlának,
Fegyveresek kapun kirohanának,
Tizennyolcezert esmét levágának,
Izráelnek népei futamának.
Csakhamar áldozatokat szerzének
Izráel népei az úristennek,
Tanácsot ott az Istentől kérdének,
Illik-é harmadszor hadra menniek?
Harmadszor is bízvást megütkeznének,
— Szóla isten Izráelnek népének,
Holnapon kezetekbe adom néktek
Minden hatalmokat az ondok népnek.
Ott étszaka város környül szerzének,
Rejtekhelyen mind leseket vetének,
Útfélen gyakran állának a népek,
Hogy hátul állanának ellenségnek.
Az istrása táborból kinyomtata,
Immár az nap hogy feltámadott vala,
Az derék erő ottan kiindúla,
Gába városa alá ha jutott vala;
Rikoltással város népe kiüte,
Hátot ada néki Izráel népe,
Nagy földig hagyák magokat űznie,
Arczúl rajok téré Izráel népe.
De az két had mihelt szembe jutának,
Beniámin nemzeti elhullának,
Huszonötezeren ott meghalának,
Éles tőr miatt kik levágatának.
Ezen közben lesek kitámadának,
Nagy sietve az kapura rohanának,
Az város népei levágatának,
Mely várost tűzzel ottan felgyújtának.
Nagy füstét a városnak mikor látnák,
Megrettene népe Beniáminnak,
Tizennyolcezert esmég levágának,
Egy küetlen felé bennek futamának.
Túl másfelől eleikbe állának,
Az útakon nagy rendeket állának,
Ötezer ott is bennek elhullának,
Csak kevesen egy pusztába szaladának.
Igen űzék őket az zsidó népek,
Űzőben kétezeren elesének,
De nagy győzedelemmel megtérének,
Izráel népei városba sietének.
Az maradéki mind Beniáminnak,
Kicsintől nagyig mind levágatának,
Izráel népe ám bosszút állának,
Szemérmekről ő atyjok fiainak.
Nem ok nélkül íratta meg ezt az Isten,
Csak vennéd eszedbe magad keresztyén,
Tekints rá, mert megtiltá az törvényben,
Hogy ne essél paráznaság vétkébe.
De követem az jámbor személyeket,
Én csak intek gonosz bűnben élőket,
Jobbítsák minden gonosz életeket,
Kárhozatra ne eresszék lelkeket.
Róllad kérlek ez intéseket értsed,
És ez példa eszedben légyen néked,
Istennek parancsolatját tekintsed,
Hátra vessed immár fertelmes életed.
Ez szent evangéliomnak intését,
Ne vedd társsá az Istennek ígíjét,
Ne kövesd az testnek gyönyörűségét,
Mert nem bírod mennyeknek örökségét.
Az mely cselekedeteknek általa
Az szent hütet — az ki megmutathatná,
Azt bizon értvén, tudván, megmúlatta, —
Sok nyomorúságnak mind ez az oka.
Sok ily példát az Krisztus Jézus monda,
Urának akaratját a mely szolga
Jól érti, mégis tudván elmúlatja,
Nagyobb vereséget érdemel, azt mondja.
De nem tartják mostaniak azt bűnnek,
Kit emberek nem láthatnak őbennek,
Maga mind jelen vadnak az Istennek,
Mégis helt adnak minden fertelmességnek.
El régenten, Ábrahámnak idején,
Veszedelem lőn Sodoma várasin,
Sűlyede, marada meg föld fenekin,
Kinek most es csodálunk veszedelmén.
Sodoma veszedelmének nagy volta,
Paráznaság vétke lőn az ő oka,
Fejekre gerjede Istennek haragja,
Lótnak mert nem kele prédikálása.
Jákóbnak leánya, szép asszon Dína,
Egykoron hogy kiméne múlatnia,
Sálem városa fejedelme hogy látá,
Dína asszont ottan elragadtatá.
Itt a szép szűzet ám megszégyeníté,
Simeonnak, Lévinek tevék hírré,
Az isten akkor is ezt nem engedé
Simeon, Lévi fegyverét felvevé.
Ott az Sálem városa fejedelmit,
Emort, Sikemet és minden szolgáit
Levágák és az városnak népeit,
Kinek szernyűségének halljuk hírét.
Soha el nem engedte ezt az úristen,
Kik vétkeztek paráznaság vétkében,
Mindéltig megfeddette emberekben,
Ezért vesze ez világ özönvízben.
Támár asszont, Dávid király leányát,
Önnen fia, Ámon vitéz, szép húgát
Szégyeníté meg ő atyjának házát,
Érté fején Absolonnak haragját.
Egy lakodalmot Absolon csináltata,
Király fiait vendéggé hívatá,
Az Ámon vitéz is kezettek vala,
Absolonnak nagy haragjában vala.
Nem tarthatá Absolon nagy haragját,
Mert megszégyeníté Támárt, szép húgát,
Az öccsét, Ámon vitézt, király fiát
Asztalnál megölé ő atyjafiát.
De mostan is vajki nagy sokan vadnak,
Kik engednek gonosz paráznaságnak,
Istennek ígíjével nem gondolnak,
Maga tudják, érette még mint járnak.
Én szólok embernek az gonoszára,
Senkinek ez ne légyen bántására,
Tudom, senki nem vehetné magára,
Az ki bánja, tegye másik vállára.
Bizonság légyen az szent Pál mondása,
Minden ember csak jól eszében tartsa,
Sem részeg, sem orv, tolvaj, sem parázna
Mennyországnak örökségét nem bírja.
Az én beszédemnek ez az értelme,
Minden ember magát eszébe vegye,
Életét minden jóban ne felejtse,
A Krisztus Jézust hamar rejá vegye.
Tanúságul adá egy jó kedvében,
Dézsi András csak rövid értelemben,
Születet után ennye esztendőben,
Másfélezer negyvenkilenczedikben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.