Nagybáncsai Mátyás, Nektek emlékezem, ha meghallgatjátok, jó Hunyadi Jánosról (RPHA 1065)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Nektek emlékezem, ha meghallgatjátok, jó Hunyadi Jánosról
Változat:
RPHA-szám: 1065
Szerző: Nagybáncsai Mátyás A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Nagy Bancai Matthias%Nagybáczai Mátyás
Változat:
Ajánlás: Az vitézlő népnek ajánlá, kik vadnak környül az végházakban
Cím: Hunyadi János históriája
Változatok:
A szereztetés ideje: 1560 A kolofonban: Mikoron írnának ezerben, ötszázban és az felett hatvanban%Mikoron írnának ezerben, ötszázban és az felett hetvenben
A szereztetés helye: A kolofonban: Nagyszombat várasában%Egy pileses várasban
Pro domo: Változat:
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a19(6,6,7), a19(6,6,7), a19(6,6,7), a19(6,6,7)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzésként: Mennybéli Úristen, hallgass meg engemet az én könyörgésemben (RPHA 0885)
A nagy Úristenért minden embereket mostan én erre kérek
(RPHA 0029)
Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonharmad részében
(RPHA 1309)
Kegyelmes Megváltó, irgalmas Úristen, már teneked könyörgünk
(RPHA 0713)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 28SZ
Terjedelem: Terjedelem: 107 / 153 versszak
Változatok:
Irodalmi minta: István Székely: Chronica
János Thuróczy: Chronica Hungarorum
Antonio Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades
István Székely: Chronica
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Főcím: Változatok:
Felekezet: 71% világi (5 db) 29% evangélikus (2 db)
Változatok:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Néktök emléközöm – ha meghallgatjátok – jó Hunyadi Jánosról,
Nagy jámborságárúl, hív szolgálatjáról, erős viadaljáról,
Az ő idejében két László királyról, Amurátes császárról,
Nándorfejírvárrúl, Jankula vajdának utólszor haláláról.

Írnak vala akkor ezernégyszáz és az negyven jó esztendőben,
Ifjú Albert király mikor regnál vala Magyarország földében,
Az király meghala, felesége kedig megmarada teröhben,
Jó Hunyadi János akkor vajda vala az Erdélnek földében.

Az királné asszony mikor látta volna, hogy ő elég nem volna
Jó Magyarországnak gondviselésére, végházak ótalmára,
Jó akaratjából király az uraknak megparancsolta vala:
„Válasszatok királyt – úgymond – magatoknak az ország oltalmára.”

Lengyel Kaszmír király atyjafiát, László hercegöt ők választák,
Kiért Litvaságban követökkel népet az urak bocsátának,
Míg odajárának, addig jó Budában a királné asszonnak
Lőn fiú magzatja, hogy kit nevezének körösztséggel Lászlónak.

Látván ezt az urak, sokan őközölök az asszonyhoz hajlának,
Nem sok idő múlván az kis királyfiat ők Fejérvárban hozák,
Ott nagy tisztességgel királlyá választák, őtet megkoronázák,
Onnat Misegrádban mind anyjával öszve koronástul felhozák.

Ott királné asszony azért az koronát esmét helyére nem tövé,
De ugyan mentében felső ruha alatt előkötőben tevé,
Az tokát peniglen mind az urak előtt az ládában bétevé,
De az asszony dolgát senki urak közül csak eszében sem vevé.

Nem sok idő múlván mind fiával öszve méne Németországba,
Friderik császárnak mint atyjafiának az gyermököt ajánlá,
Mind az koronával gyermök László királyt néki tartani hagyá,
Őmaga megtére, oly nagy sietséggel jöve Magyarországba.

Várak és várasok, kik királné asszony pártján akkor valának,
Néppel és éléssel királné asszontól oly igen takartatnak,
Azonközben penig az László herceggel urak hazajutának,
Székesfejérvárban vivék tisztességgel, hogy űt megkoronáznák.

Az koronát urak hogy helyén nem lelék, igen megbúsolának,
De rágondolának, az Szent István testét igen hamar felásák,
Az fejében való koronát kivövék, az testet bécsinálák,
Az László herceget ezzel tisztességgel urak megkoronázák.

Mikoron székiben Lengyel László királ jó Budában ült vala,
Öt jeles férfiú az asszony pártjáról ottan királhoz hajla;
Jó Rozgoni Simon, Iregy Miklós vajda, Hunyadi János vajda,
Dienes gardinál, Garai László bán, ki misegrádi vala.

Rövid időn esék nagy gondja királnak az királné asszonnyal,
Mert nagy gondja vagyon az pártos urakkal cikardi monostornál,
Kit megérte király, ottan népet áda jó Hunyadi Jánossal,
Hogy szemben megvíjon, mint ellenségével, ott az pártos urakkal.

Ottan elindula királ seregével Hunyadi János vajda,
Cikardi mezőken az pártos urakkal vajda ott szembenszálla,
Csuda bölcsessége az hadakozásban és bátor szíve vala,
Seregeket szerze, népét bátorítá, viadalhoz oktatá.

Jó Hunyadi Jánost sereg előtt mikor pártos urak megláták,
Mind elrettenének, mert fejenként tudják vajda jó vitéz voltát,
Jóllehet hogy szemben véle megvívának, de elfutamodának,
Számtalan nagy sokan köztök elhullának, kik földre vágatának.

Mikoron ez dolgot az királné asszon ott megértette volna,
Népét, Zólyom várát az Iszkra Jánosnak ottan kezébe adá.
Az cseh Iszkra János az többivel öszve nagy sok kastélt csinála,
Erős klastromokat, nagy sok templomokat mind kastélnak alkota.

Ezekben mind csehek, lengyelek és egyéb nemzetségek valának,
Az egész Felföldet kik erősen dúlják, égetik és rabolják,
László király pártját valahol foghatják, fogják és földre vágják.
Mikor ezenközben jó Magyarországban egymást igen rontanák:

Azonközben török Amurátes császár hogy ez dolgot meghallá,
Jó Magyarországban ilyen visszavonás az urak között volna,
Minden erejével Nándorfejérvárat Amurátes megszállá,
Hét egész holnapig éjjel-nappal császár lőteté, ostromlatá.

Jó vitéz Szováti János bán tisztiben akkoron Fejérvárban
Az vitézek között forgódik mindönött, vagyon nagy biztatásban,
Szíve bátorságban, bölcs hadakozásban, jeles minden dolgában,
Vitézekkel tészen Szováti János bán nagy kárt császár hadában.

Mikor látta volna Amurátes császár népének veszedelmét,
Bánat és félelem, csuda nagy rettegés foglalá császár szívét,
Szégyenvallására megtéríté azért esmét földébe népét,
Kiért Fejírvárban oly igen dicsérék az Úristennek nevét.

Ez lött dolgok után Fejírvárat adák jó Hunyadi Jánosnak,
Mint jámbor vitéznek és Magyarországnak hívséges szolgájának,
Azért hírré tövék ezt az Szenderőben akkor Izsák vajdának,
Nándorfejírvári bánságot hogy adták jó Hunyadi Jánosnak.

Izsák vajda akkor nagy néppel indula, készöle elrablani,
Nándorfejérvárnak vidékét kezdé ő égetni és rablani,
Hunyadi Jánosnak hogyha bátor szíve volna, akarná látni,
Az útban ővéle jó Hunyadi János szemben meg mérne víni.

Jó Hunyadi János bán mikor ez dolgot Fejérvárban meghallá,
Fejérváron belöl az császár halmánál vajda elejben szálla,
Mert az Izsák vajda akkor az rablásból immár visszatért vala,
Kazdag nyereséggel, számtalan sok rabbal Izsák vajda jő vala.

Viadalhoz népét jó Hunyadi János igen hamar készíté,
Szép szóval oktatá, tanítá, biztatá, szép seregeket szerzé,
Izsák vajdát azért jó Hunyadi János vitézekkel megveré,
Mind Szenderőiglen Izsák vajdát űzé, népét igen öleté.

Kazdag nyereséggel jó Hunyadi János vitézekkel megtére,
Azonban másfelől az Meczet bék jöve nagy néppel Erdélségbe,
Nagy rablást, égetést tőn Meczet bék akkor az Erdölnek földében,
Kit Hunyadi János megértvén, siete népével Erdélségben.

Gyulafejérvárhoz nem messze Meczet bék az megtérésben vala,
Jó Hunyadi Janos az megfáradt néppel ott eleit megálla,
De mikoron látá, hogy a Meczet béknek népe igen sok volna,
Elálla előle, meg nem víva véle, mert csak kevesen vala.

Oly nagy sietséggel több népet támaszta, az bék után indula,
Mert számtalan sok nép az törökkel vala, kiket vajda szán vala,
Nagy szíve-szakadva jó Hunyadi János utánok mégyen vala,
Isten úgy akará, az pogánt eléré, véle ott szembeszálla.

Jó Hunyadi János igen hamar népét viadalhoz készíté,
Jésust kiáltata minden népeivel, az pogánt ott megveré,
Két vitéz fiával az Meczet bék akkor viadalban elvésze,
Népének jobb része azért az Meczetnek akkoron ott elvésze.

Sírnak térden állva ott az szegén rabok, az Istenhez kiáltnak,
Szüzek, szép leányok, férfiak, asszonyok ezképpen imádkoznak:
„Menybéli Úristen, kérönk, adj szerencsét az szegén magyaroknak,
És adj diadalmot az pogánok ellen jó Hunyadi Jánosnak!”

Az viadal után vala nagy öröme jó Hunyadi Jánosnak,
Sietnek vitézek lovokról szökdesni, az rabokat ódozzák,
Menbéli Istennek kegyelmességéről mindnyájan hálát adnak,
Sok jó nyereséggel űk felrakodának, el-hazaindulának.

Ez dolgot megérté moldovai vajda és havasali vajda,
Hunyadi Jánosnak nagy hatalmasságát félik, rettegik vala,
Mert török császárhoz hajlottanak vala, adót fizetnek vala,
Jó akaratjából azért mind a kettő László királyhoz hajla.

Vala nagy haragja az török császárnak azért az két vajdára,
Ottan béhívatá nagy Musztafa basát, néki megparancsolá:
Moldovát s Havasalföldét elrabolja, az vajdákat megfogja:
Nyolcvanezer embert Musztafa basának akkor az császár ada.

Az Kisnikápolnál Duna vizén basa népével általkéle,
Havaselföldében nagy rablást tétete, Erdélben jöve,
Nagy sok rablás után az Erdélországból az basa hazatére.
Jó Hunyadi János utánasiete, Vaskapunál eléré.

Jó Hunyadi János ott az Vaskapunál basával szembeszálla,
Seregeket szerze, népét bátorítá, az basával megvíva,
Isten úgy akará, a basát megveré, népét földre vágatá,
Kiért minden nép közt jó Hunyadi János nagy tisztességben vala.

Azonközben László király jó Budában zászlóit kitéteté,
Zsoldot kiáltata, kire mindenfelől sok jó vitéz nép gyűle,
Hunyadi Jánosnak az király izené, hogy népével kijőne,
Mert ű az Alföldre török ellen akar hadakozni mennie.

Népét elindítá jó Hunyadi János, az királyhoz ha juta,
László király akkor Hunyadi Jánossal nagy haddal elindula,
Az Alföldre méne, Dunát általkelé, Rácországba ha juta,
Mind az egész hadat jó Hunyadi János ott kétfelé szakasztá.

Ott Hunyadi János az népnek felével László királt meghagyá,
Űmaga, Hunyadi, az felével penig rablani elindula,
Mind az törököket erősen rabolja és szertelen vágatja,
Holott ötször ízben az török rágyűle, véle szembe megvíva.

Mind az ötször ízben jó Hunyadi János az töröket megveré.
Igen megbúsula Amurátes császár, ez dolgot hogy megérté,
Nagy néppel az császár natúlai basát vajda után ereszté,
Megtérvén, útában jó Hunyadi Jánost az basa ott eléré.

Az császár hadának mikor sokaságát Hunyadi János látá,
Igen megijede, de semmi félelmet népének nem mutata,
Sőt igen biztatja, seregeket szerze, viadalhoz állata,
Itt hatodszor veré meg az császár hadát, és az basát megfogá.

Számtalan sok rabbal, kazdag nyereséggel vajda királhoz jöve,
Natúlai basát jó László királnak ott ajándékon vivé,
Amurátes császár ez dolgot megérté, oly igen megrettene,
Ű nagy félelmében tíz esztendőiglen frigyet királtól kére.

Király megengedé, de ilyen ok alatt, azmit király kévána,
Hogy Szenderő várát egész Rácországgal despotnak visszaádja,
Natúlai basát ajándékon ű is császárnak elbocsátja,
Nagy erős hitlevél az fejedelmek közt ez dologról költ vala.

Eugenius pápa, Julianus nevű gardinált kiereszté,
Ki által az királt pápa arra inté, hogy az törökre menne,
Minden kéntől, bűntől királt megódozná, hogyha hütit megszegné,
Sok hízelkedéssel az János gárdinál László királyt meggyőzé.

László király akkor Hunyadi Jánossal nagy haddal indulának,
Nagy sok várasokat, várakat megvőnek, kiknek népét levágák,
Végezetre mikor űk az tenger mellé Varanához jutának,
Holott az Varanót és Galatát akkor királnak hódoltaták.

Azonközben penig Amurátes császár nagy haddal odajuta,
Mint hitiszegettel, a László királlyal császár ottan megvíva,
Ott az László király János gardinállal viadalban meghala,
Jó Hunyadi János egyedül akkoron csak onnat elszalada.

Jóllehet, hogy az ügy végezetre álla Amurátes császárnak,
De az törökökben magyaroknál többen nagy sokan meghalának,
Jó Magyarországból az vitézlő népnek színe ott maradának,
Eugenius pápa ez nagy veszedelmet szerzé László királnak.

Jó Hunyadi János hegyekben, völgyekben, erdőn búdosik vala,
Történék azonban, hogy Havasalföldben jó Hunyadi talála
Az Dragul vajdára, ki Havasalföldét akkoron bírja vala:
Érté, hogy Hunyadi János ott bologna, őtet ottan megfogá.

Nem sok üdő múlván jó Hunyadi Jánost az vajda elereszté,
Megajándékozá, népet áda néki Erdélben késérteté.
Magyari uraknak az megmaradéka az Rákosra felgyűle,
Hunyadi János is az kéncses Erdölből urak közé lejöve.

Mind egy akarattal az magyari urak János vajdát választák,
Jó magyarországi gubernátorságot azért őnéki adák,
Mert hűv szolgálatját, jámbor vitéz voltát mind fejenként jól tudták.
Azért hallgassátok: miképpen viseli ő gubernátorságát.

Írnak vala akkor ezernégyszáznegyvenötödik esztendőben,
Hunyadi Jánosnak az havasalföldi fogság juta eszében,
Nagy néppel indola az Dragul vajdára Havasalnak földében,
Megveré az vajdát, holott egy fiával akada ű kezében.

Az Dragul vajdának mind fiával öszve akkor fejét véteté,
Onnét elindula Friderik császárra, Németországba méne:
Koronával öszve gyermek László királt az császártól kéreté,
De sem az koronát, sem az királfiat császár néki nem küldé.

Jó Hunyadi János gubernátor ezen oly igen megbúsula,
Az Németországban egész Karintiát haragjában elrablá,
Ezzel egyetemben nemes Karniólát és Styriát elrablá:
De Friderik császár ez három országot kevés kárnak alítá.

Népével megtére jó Hunyadi János vígan Németországból,
Ott megemlékezék az űrajtok esett romlásról, bosszúságról,
Az László királról, magyari urakról, vitézek haláláról,
Ki űrajtok esék az Galatán belöl Amurátes császártól.

Nagy néppel indula jó Hunyadi János Amurátes császárra,
Szerémnél az Dunán népét költözteté, Rigómezőre szálla,
De ott az szerencse Hunyadi Jánosnak nagy gonoszol szolgála,
Mert az elvégezett, hüttel erősített frigy még ki nem tölt vala.

Az Rigó mezején Amurátes császár véle szemben érközék,
Két egész nap estig az viadal tarta, az nép meg sem futamék,
De az frigytörésért jó Hunyadi János tőle megveretteték:
Népe veszedelmét gubernátor látá, ottan megfutamodék.

Futtában Hunyadi két török kezében, történék, hogy akada,
Mind a kettő gyalog, lováról leszálla, szabláját el-lehányá,
Kazdag öltözetit Hunyadi Jánosnak az két török levoná,
De az osztozásban, Isten úgy akará, hogy egybenvesztek vala.

Egyik a másikat igen kezdék kézzel ott arcol csapdosnia,
Gunernátor látá, az egyik szabláját igen hamar ragadá,
Az egyik töröket csakhamar levágá, a másik elszalada,
Lovára fordula, futtában egy rácra gubernátor talála.

Az rác mikor látá jó Hunyadi Jánost, legottan megesméré,
Hitire fogadá, Nándorfejírvárban hogy Hunyadit kísérné,
De megcsalá őtöt, mert az rác despotnak Szenderőben bévivé.
Egyik fiát akkor feje váltságaért az rác despotnak küldé.

Despot fogságából jó Hunyadi János mikor hazajött volna,
Igen bosszonkodik az ű fogságaért és fiaért despotra,
Esmét felkészöle, nagy néppel indula, a rác királ despotra,
Szenderő vidékét mind elégetteté, népét elrablattatá.

Mikoron ez dolgot Szenderő várában az rác despot meghallá,
Igen megrettene, Hunyadi Jánostól ő hamar frigyet kére,
Gubernátor fiát despot tisztességgel az atyjának kivivé.
Despot felfogadá, hogy Magyarországnak mindholtaig hűv lenne.

Onnét hogy megtére, jó Hunyadi János a csehekre indula,
Mert Cseh Iszkra János nagy sok kastélokat mindenött csináltata,
Melyből dúlásokat az csehek, lengyelek nagyot tésznek vala.
Ezekben nagy sokat gubernátor megvőn, népet mind levágatá.

Losoncnál Szent Márton kastélyát magyarok Hunyadival hogy vívák,
Az cseh Iszkrának az János gubernátort az urak elárolák,
Az ő népe előtt való hadnagyoknak titkon megparancsolák,
Hogyha az cseh Iszkrát látjátok, mindnyájan ottan elfutamjatok.

Azért a cseh Iszkra urak tanácsából János vajdára jöve,
Az áruló urak népe őmellőle mindegyiglen elfuta,
Gubernátor látá, népével ő ottan elméne őelőle.
De az árulóknak, Isten úgy akará, nagyobb része ottvesze.

Hédervári László, egy az urak közöl, ki egri pispek vala,
Cseh Iszkra Jánosnak kezében az pispek akkoron ott akada,
Feje váltságaért az cseh Iszkrának ő Egret ígérte vala,
De a két porkoláb hazugságban hagyá, Egret oda nem adá.

Jó Hunyadi János ottan béhívatá az alföldi hőseket,
Kikkel egyetemben kezdé kergetnie cseheket, lengyeleket,
Azon esztendőben megvőn az csehektől nagy sok erősségeket,
Kiket elhányata és mind levágatá az benne való népet.

Végezetre oztán jó Hunyadi János Zólyom várát megszállá,
Kiben Iszkra János minden népeivel akkoron szorult vala,
Ott egy kastélyt Zólyom vára ellenében Hunyadi csináltata,
Kit az Iszkra János mikor látott volna, könyörgésre indula.

Azonközben hallá Amurátes császár az alföldi hőseket,
Hogy hon nem volnának, de ők az Felföldön vínak erősségeket,
Ottan felhívatá császár eleibe akkoron a Fricz béket,
Megtanítá őtet, hogy mit cselekedjék, áda véle sok népet.

Meghagyá az béknek, hogy elrontott Krusóc várát megcsináltassa,
Kiből Rácországot császár mindenkoron szabadon rabolhassa.
Despot, hogy ezt érté, Hunyadi Jánosnak igen hamar megírá,
Jó Hunyadi János ottan minden dolgát csehekkel hátrahagyá.

Nagy néppel indula Fricz bék az elrontott Krusóc építésére,
Jó Hunyadi János alföldi hősökkel igen hamar megtére;
Mind éjjel és nappal János gubernátor az Alföldre siete,
Mikor Krusóc alá jó Hunyadi János vitézekkel elére.

Fritcz békkel magyarok az Krusóc mezején ottan szembeszállának,
De mihelt Hunyadit az törökök láták, ottan elfutamának,
Mind setét estvéig az magyarok űzék, őket oly igen vágák,
Meg annak felette Fritcz béket magyarok ott futtában megfogák.

Jó Hunyadi János onnét magyarokkal Bolgárországba méne,
Bidujót megvövé ott az bolgároktól és mind elégetteté.
Kazdag nyereséggel jó Hunyadi János magyarokkal megtére.
Akkor írnak vala ezernégyszázötvenötödik esztendőben.

Azon esztendőben magyari urakkal Celling ispán indula,
Németújhel várát Friderik császárra magyarokkal megszállá,
Mert az ifjú László király koronástol akkor császárnál vala,
Kire Magyarország mint király fiára törvén szerént néz vala.

Végezetre császár ott készerítteték, uraknak megígéré,
Mind a koronával ifjú László királt hogy ő Bécsbe vitetné,
Nem sok idő múlván császár László királt akkoron Bécsbe küldé.
Jó Hunyadi János királhoz magyari urakkal Bécsbe méne.

Engedelmességet mutatnak hűséggel urak László királnak,
Jó Hunyadi János gubernátorságát ott letövé királnak,
Királ megköszöné nagy hű szolgálatját jó Hunyadi Jánosnak,
Különb-különb-féle szép ajándékokat adata Hunyadinak.

Egy fekete holló Hunyadi Jánosnak paizsán írva vala,
Hogy ki az orrában nagy szép arany gyűrét nagy ékesen tart vala,
Királ, szerelmében, Hunyadi Jánosnak ezt ott címeröl adá,
Amellett egy vértben egy verhenyő színű oroszlánt királ ada.

Az egyik lábával egy koronát penig ez elragadott vala,
Kinek titok-dolgát mind az urak előtt királ megmagyarázá:
„Az erős oroszlán: hogy Hunyadi Jánost önnönmagát példázná,
Ki az pogán vértől sok viadaljában megveresedett vala.

Az oroszlán lába, hogy ki a koronát körmével elragadta,
Az az te fiadat, jó Hunyadi Mátyást bizonyával példázza,
Mert ez a koronát az én holtom után mindjárást elragadja.”
Hét esztendő múlván ám bételjesedék királ próféciája.

Bécsből László királ magyari urakat mind házokhoz bocsátá,
Hunyadi Jánossal Capistranus János alájöve Budára,
Hogy keresztes hadat mindenött támasszon az Mahumet császárra,
Miképpen az Miklós pápa ezt őnéki megparancsolta vala.

Nem sok üdő múlván az László királ is Bécsből el-alájöve,
Mint koronás király jó kéncses Budában király székiben üle,
Azon esztendőben Konstántinápolra az nagy Mahumet jöve,
Frigyet hátravete, sok viadal után az várast ő megvevé.

Ott az görög császárt az vitézlő néppel, urakkal levágatá,
A császárné asszont néggyé vágattatá, az várast megdúlatá,
A szegén községet pénzen eladatá, szüzeket megrontatá,
Szent Zsófia asszon templomát magának áldozatra választá.

Igen öről vala kazdag nyereségnek az Konstántinápolban,
Elbízá űmagát, el-felfuvalkodék nagy hatalmasságában,
Alítá űmagát bölcs Alexandernak hadakozás dolgában,
Nándorfejírvárat kezdé forgatnia császár gyakran magában.

Akkor írnak vala ezernégyszázötvenötödik esztendőben,
Az Mahumet császár mind földön, mind vízen vala nagy készöletben,
Négyszázezer néppel császár elindula ű nagy kevélségében,
Nándorfejírvárat mind földön és vízen megszállá merészségben.

Kezdé lőtetnie tornyait, kőfalát jó Nándorfejírvárnak.
Ez dolgokat mikor megmondották volna ifjú László királnak,
Egy német úr adá tanácsól királnak, hogy ők elindulnának;
Ugyanazon éjjel jó Buda várából szökve mind kifutának.

Tizenötöd napig Budának kapuja őrizet nélkül álla,
Semmit ez országnak akkor ótalmára a királ nem gondola.
Mikor János vajda az kéncses Erdélben ezt meghallotta vala,
Hogy a nagy Mahumet Nándorfejírvárat nagy erősen vítatná.

Jóllehet immár a gubernátorságot vajda letötte vala,
De mindazonáltal holtiglan akara hazájának szolgálni,
Nagy hamar siete, mint tőle lehete, sok szép hadat támaszta;
Capistranus János a keresztesekkel vajda mellé indula.

Éjjel-nappal siet jó Hunyadi János, az Alföldre ha juta,
Nagy sok naszádokban, sajkákban, hajókban vajda népet állata,
Eveztet erősen, siet vitézekkel Fejírvár ótalmára:
Mahumet császárnak vízi ereivel vajda ha szembenszálla.

Csuda bátor szíve Hunyadi Jánosnak, népét igen biztatja,
Naszádit, hajóit erős viadalhoz rendeli és állatja,
Az úr Jésus Kristust segítséggel hívja, népével kiáltatja,
Mint sebes menydörgő, nagy hertelenséggel az törökre rohana.

Vala nagy kiáltás, rettenetes lövés, ropogás űközöttek,
A vitéz magyarok igen serénkednek, török hajókba szöknek,
Nagy erős vérontást, csuda nagy viadalt az pogánok közt tésznek:
Mennybéli Istentől ott az diadalom Hunyadinak adaték.

A császár hajóit és vízi erejét magyarok megégeték,
Nándorfejírvárba Hunyadi Jánossal mindnyájan bémenének,
Jó Hunyadi Jánost Nándorfejírvárban láták, megörölének,
Mennybéli Istennek háláádásokkal dicsíretet tövének.

Az megrettent népet kezdé János vajda ily szóval biztatnia:
„Szereté fiaim, miért ijedtetek? – nékiek mondja vala –
Tudjátok, ezeknek nyakokon jártatok az én hadnagyságomban,
És az tü fegyvertek nem volt erőtelen őellenek az hadban.

Ezokaért mostan, szerelmes fiaim, bízzatok az Kristusban,
Ki az ő szent vérét az magas keresztfán miérettünk kiontá,
És ígéretiben nékünk azt fogadta, hogy minket meghallgatna,
Ha hozzá folyamonk, minden nyavalyánkból ő kiszabadítana.

Azért ne féljetek, bízzatok fejenként Kristus ígéretiben,
Bizon vélünk lészen, ígéreti szerint, mostani nagy igyünkben,
Erőt és fegyvert ád az pogán nép ellen az Úristen kezönkben,
És őket megrontja azmi kezönk által ő nagy kevélségekben.

Mert ezek Kristusnak olyan ellenségi, miként szinte minékünk,
Azért ne féljetek, mert az Kristus lészen az hadban miközöttünk,
És ő viaskodik a fertelmes néppel, meghiggyétek, érettönk,
Azért nem kell félnünk, mert Kristus hadnagyonk, ki állhat miellenünk?”

Mikoron ezeket az megrettent népnek vajda megmondta volna,
Ottan minden népét erős viadalhoz Fejírvárban állatá,
Jeles hadnagyokat kezöttük támaszta, az vártákat elosztá,
Hunyadi forgódik, az népet biztatja, viadalhoz oktatá.

Érté meg az császár, hogy vízi erejét a magyarok megverték,
És minden hajóit, eszközit az Dunán magyarok megégették,
Hunyadi Jánossal Nándorfejírvárba segítségre bémenték,
Császár megbúsula, szakállát megfogá, erősen megeskövék.

Szóla az basáknak: „Az kárt, kisebbséget bizon el nem szenvedem,
Tizenötöd napig vagy én itt meghalok, vagy az várat megveszem.
Ha minden népemet alatta elvesztem, mégis enyimmé tészem,
Mert jobb itt meghalnom, hogynem szégyenemre annákul hazamennem.

Kemén kőfalait Nándorfejírvárnak császár igen rontatá,
Az tizenötöd nap mikoron eljöve, az basákat hívatá,
Piros hajnalkorban ottan minden népét az ostromhoz indítá,
Aznap mind estvélig nagy erős viadalt az ostromon ott tarta.

Oly nagy erős harcok mind egész napestig őközöttök tartának,
Sokszor az törésről szegén magyarokat az pogánok megtolják,
Az várasban őket mind az piaciglan verék és visszavágák,
Fejérvár kőfalán az császár zászlóit törökök lobogtatják.

Az vitéz magyarok Hunyadi Jánossal esmét „Jésust” kiáltnak,
Esmét az városból az Mahumet császár hadát ők visszavágák,
Az császár zászlóit mind zászlótartóstul kőfalról visszahányák.
Szintén estvefelé, mikor az törökök az ostromon volnának.

Forgódik Hunyadi, az népet biztatja, elindula előttek.
Törésről az pogánt az vitéz magyarok ott csakhamar elverék,
Mind az táboriglan hátokon menének, nagy vérontást tevének,
Mahumet császárnak mellében egy nyilat az magyarok lövének.

Császár megszédüle, az basák megfogák, igen hamar ragadák,
Sietvén az basák császárral Zsarnóba azon éjjel jutának.
Ottan minden hada táborból kifuta az Mahumet császárnak,
Egy éjfelikoron esze hogy megjöve Zsarnóban az császárnak.

Császár, mint szólhata, mondá az basáknak: „Vallyon hol vagyok mostan?”
Az basák mondának: „Tefelséged vagyon most Vég-Zsarnó várában.”
Császár esmét kérdé: „Vallyon az én népem mint vadnak az táborban,
És az én álgyóim, kik Fejírvár alatt valának az sáncokban?”

Szólának az basák: „Az magyarok vélönk ez estve megvívának,
Igen megverének, és mind az táborig kegyetlenöl vágának;
Azért felségeddel ez éjjel mindnyájan az táborból kifutánk,
Azért az szép álgyúk mind Fejírvár alatt a sáncokban maradtak!”

Hallván ezt az császár, akará űmagát hertelen megölnie,
Az basák nem hagyák, hogy szörnyő halállal űmagát megölnéje,
Akkor császár hagyá minden népe között ez dolgot hirdetnie:
Hogy soha előtte Nándorfejírvárat senki meg ne említse.

Vala nagy örömök Hunyadi Jánossal az sok jámbor vitéznek,
Szép dicséreteket, háláádásokkal tésznek az Úristennek,
Ki nagy kevélségét, hatalmas ereit megrontá Mahumetnek,
És nagy győzedelmet áda Fejírvárban szegén keresztyéneknek.

Egy üstökös csillag láttaték az égben akkor Magyarországban,
Mikor írnak vala ezernégyszázban és az ötvenhatodikban;
Jó Hunyadi János betegedék akkor halálra Fejérvárban,
Szemlénben az vízen hozák János vajdát magyarok egy sajkában.

Meghala Szemlinben, testét az magyarok nagy sírással felvivék
Az kéncses Erdölbe, Gyulafejérvárban tisztességgel temeték,
Kinek ő halálát Erdöl, Magyarország sok ideig kesergék,
Mert a két országnak és az végházaknak fő oltalma elesék.

Nagy szép közép ember, és temérdek nyakó Hunyadi János vala,
Haja nagy, szép fodor és gesztenye színő, vitézi feje vala,
Nagy öreg szemei, kegyes tekinteti kegyelmességgel vala,
Fejedelemséghez illendő erkölcse néki mindenben vala.

Két szép vitéz fia: László és az Mátyás, vajdának maradának,
Kik nagy siralommal és keserves gyásszal az atyjokat gyászolják,
Kinek az kisebbik nagyokat szolgála végre Magyarországnak.
Támasszon az Isten ilyen hadnagyokat az nyomorult országnak!

Mikoron írnának ezerben ötszázban és az felett hatvanban,
Hunyadi Jánosnak sok viadaljáról gyakran gondolatjában,
Nagybáncsai Mátyás rendelé versekben, Nagyszombat várasában,
Az vitézlő népnek ajánlá, kik vadnak környül az végházakban.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 34/I (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonketted részében)
Jegyzetek

RMDT1 2017, 34/II (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonharmad részében)
Jegyzetek

RMDT1 2017, 34/III (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonharmad részében)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 28/I (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonketted részében)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 28/II (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonharmad részében)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 28/III (Szent Dávid próféta éneklő könyvének huszonharmad részében)
Jegyzetek