| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Mire most barátom azon kérdezkedel |
| RPHA-szám: | 1000 |
| Szerző: | Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. |
| Cím: | MKIK 30 |
| A szereztetés ideje: | 1584 vagy azelőtt |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a13(6,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Mostan emlékezem az elmúlt időkről (RPHA 1013) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 23SZ, RMDT1/756 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 28 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > nem história (050) > szerelmes, erotikus (054) > humanista iskolai (066) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 50 BÖM 1. 50 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Mire most, barátom, azon kérdezkedel,
Hogy engem szerelem ennyire hajtott el?
Vajon csak te vagy-e, kit nem gyújthatott fel?
Csodálom, ha neked nem volt még közöd evvel!
Mert indul szerelem mi természetünkből,
Minden állatokban adatott Istentől,
Ládd-e, minden állat társának mint örül?
Vehetsz egyébről is példát, nem csak emberről.
Vedd eszedbe csak, hogy az oktalan állat
Mint őrzi, szereti, neveli ő nyáját,
Ki-ki az övéért nem szánja halálát,
Csak hogy azt szeresse, akinek adta magát.
Hol vagyon oly állat, ki szeretőjéért
Halált nem szenvedne annak oltalmáért?
Hát mit csodálsz rajtam, ha szerelmesemért
Okos állat lévén gyötrődem nyeréséért?
Fulgosius egy sasról ír ilyen csodát,
Ki úgy szerette, együtt nevelte lányát,
Hogy csak annak vitt minden fogott madarát,
Sőt leány haláláért meg is ölte magát.
De hagyjuk bár el ezt! Nézd, a vetemények,
Tavasznak örülnek fák és minden füvek;
Vigadnak bejöttén, mint szeretőjüknek,
Gyászokat elvetvén mind fejenként zöldülnek.
Gondolj régi időt eleitül fogva,
Megismered, hogy volt mindenütt hatalma,
Bölcsnek, vitézeknek javát ő megbírta,
Szerelem erejét senki meg nem állhatta.
Ádámot, atyánkat vajon nemde Éva
Alma ételére hiszem ő izgatta?
Az első vétek is lőn szerelem mia',
Mert Éva szerelme vitte Ádámot rea.
Mi veszté el Sámson erejét, két szemét?
Herculesnek is mi vette volt el eszét,
Hogy viselné szeretője öltözetét,
Asszonynépe között sodorgatná ő szöszét?
Aristotelesnek mit használt bölcs esze,
Hogy szép felesége őtet megnyergelte?
Salamonnak hol volt nagy tudós elméje,
Mikor szeretője pogányságra hitette?
Ariadne miért adta volt fonalát
Theseusnak, ki megölte aztán bátyját,
Mért mutatta azzal Labyrinthus útját?
Azért, hogy inkább szerette Theseust, mint bátyját.
Párisnál ki volt szebb, akár Absolonnál?
Ki volt vajon jámborb Szent Dávid királynál?
De szereté asszonyt, ki volt Uriásnál,
Isten ellen véte, mert vigada ő azzal.
Medeát, Ilonát mi vitte volt erre,
Hogy egyik Párist, másik Jászont szeresse,
Ki-ki szeretőjét nagy messze kövesse?
Ládd-e, szerelemnek vagyon mely nagy ereje?
Acontius ifjat vajon mi tanítta,
Cydippe szavával hogy almán azt írta,
Mintha már Cydippe volna ő mátkája,
Erős esküvéssel véle azt fogadtatná.
Trójának mi rontá el erős kőfalát?
Priamusnak mi veszti el királyságát?
Pyramust és Thisbét, az igen szép leányt
Szerelem ölé meg, látod-e nagy hatalmát?
Achilles Trójában csak Polyxenáért
Ellenség kezébe ment csak ő kedvéért;
Aeneas Turnussal megvítt Laviniáért,
Gismunda megölte ő magát Gisquardusért.
Szénás városbeli hol szép Lucretia?
Hol vitéz Deiphobus szeretője, Lyda?
Hol vagyon Carthagóban lakó Elissa?
Ezeknek mind csak a szerelem volt gyilkosa.
Hol Diomedessel a ferdős leánya?
Leander szerelme, az is egy nagy példa;
Jusson Procrisnak is eszedbe halála,
Spániába nem rég mint járt Donya Liciza?
Penelope özvegységének mi oka?
Ispotályban miért lakott Magelona?
Phyllis Demophoont is addig miért várta?
Azért, mert szívekben gerjedt szerelem lángja.
Igaz szerelmű Leucippét nyavalyára,
Ifjú Theagenest annyi bujdosásra,
Nagyot kicsiny renden való házasságra,
Mindent csak szerelem vitt képtelen dolgokra.
Akarék csak régi példát előhoznom,
Mert mostaniakról nem jó nekem szólnom,
Szerelem most sem szűn meg, igazán mondom,
Titkon nyilván lenni nagy sokakon jól látom.
Nincs senki oly eszes, kit az nem téveszthet,
Viszont tudatlant is ez megeszesíthet,
Vajon s ki oly erős, kit ez meg nem győzhet?
Rútat szerelembe mint szépet, ő úgy ejthet.
Mint hatalmasnál nincs személyválogatás,
Így szerelemnél is nincs semmi választás,
Kinek-kinek az övé helyett nem kell más,
Béka lévén fogolynak tetszik a kedves társ.
De ez mind hadd járjon, nézsze csak személyét
Annak, aki engem szeret, mint két szemét,
Vajha te hallhatnád gyönyörű beszédét,
Inkább nem csodálnád, hogy gyötrődöm én azért.
Mert aki szerelme alá magam adtam,
Annak személyénél szebbet én nem láttam,
Engem hogy igazán szeret, azt megtudtam,
Kiért magam én is csak neki ajánlottam.
Kész azért már szívem szenvedni érette,
És mást nem szeretni soha őhelyette,
Kész szolgálni, míg e földön tart élete,
Mert megérdemlette tőlem igaz szerelme.
Fészket vert szívemben már az ő szerelme,
Előttem szüntelen képe, jó termete,
Ha szinte aluszom is, álmodom vele,
Mert csak övé vagyok, senkié sem egyebé.
Nincs azért e földen oly teremtett állat,
Ki nem fáradt volna a szerelem alatt,
Csodálom, hogy eddig még sem jutott reád.
Mire most, barátom, azon kérdezkedel,
Hogy engem szerelem ennyire hajtott el?
Vajon csak te vagy-e, kit nem gyújthatott fel?
Csodálom, ha neked nem volt még közöd evvel!
Mert indul szerelem mi természetünkből,
Minden állatokban adatott Istentől,
Ládd-e, minden állat társának mint örül?
Vehetsz egyébről is példát, nem csak emberről.
Vedd eszedbe csak, hogy az oktalan állat
Mint őrzi, szereti, neveli ő nyáját,
Ki-ki az övéért nem szánja halálát,
Csak hogy azt szeresse, akinek adta magát.
Hol vagyon oly állat, ki szeretőjéért
Halált nem szenvedne annak oltalmáért?
Hát mit csodálsz rajtam, ha szerelmesemért
Okos állat lévén gyötrődem nyeréséért?
Fulgosius egy sasról ír ilyen csodát,
Ki úgy szerette, együtt nevelte lányát,
Hogy csak annak vitt minden fogott madarát,
Sőt leány haláláért meg is ölte magát.
De hagyjuk bár el ezt! Nézd, a vetemények,
Tavasznak örülnek fák és minden füvek;
Vigadnak bejöttén, mint szeretőjüknek,
Gyászokat elvetvén mind fejenként zöldülnek.
Gondolj régi időt eleitül fogva,
Megismered, hogy volt mindenütt hatalma,
Bölcsnek, vitézeknek javát ő megbírta,
Szerelem erejét senki meg nem állhatta.
Ádámot, atyánkat vajon nemde Éva
Alma ételére hiszem ő izgatta?
Az első vétek is lőn szerelem mia',
Mert Éva szerelme vitte Ádámot rea.
Mi veszté el Sámson erejét, két szemét?
Herculesnek is mi vette volt el eszét,
Hogy viselné szeretője öltözetét,
Asszonynépe között sodorgatná ő szöszét?
Aristotelesnek mit használt bölcs esze,
Hogy szép felesége őtet megnyergelte?
Salamonnak hol volt nagy tudós elméje,
Mikor szeretője pogányságra hitette?
Ariadne miért adta volt fonalát
Theseusnak, ki megölte aztán bátyját,
Mért mutatta azzal Labyrinthus útját?
Azért, hogy inkább szerette Theseust, mint bátyját.
Párisnál ki volt szebb, akár Absolonnál?
Ki volt vajon jámborb Szent Dávid királynál?
De szereté asszonyt, ki volt Uriásnál,
Isten ellen véte, mert vigada ő azzal.
Medeát, Ilonát mi vitte volt erre,
Hogy egyik Párist, másik Jászont szeresse,
Ki-ki szeretőjét nagy messze kövesse?
Ládd-e, szerelemnek vagyon mely nagy ereje?
Acontius ifjat vajon mi tanítta,
Cydippe szavával hogy almán azt írta,
Mintha már Cydippe volna ő mátkája,
Erős esküvéssel véle azt fogadtatná.
Trójának mi rontá el erős kőfalát?
Priamusnak mi veszti el királyságát?
Pyramust és Thisbét, az igen szép leányt
Szerelem ölé meg, látod-e nagy hatalmát?
Achilles Trójában csak Polyxenáért
Ellenség kezébe ment csak ő kedvéért;
Aeneas Turnussal megvítt Laviniáért,
Gismunda megölte ő magát Gisquardusért.
Szénás városbeli hol szép Lucretia?
Hol vitéz Deiphobus szeretője, Lyda?
Hol vagyon Carthagóban lakó Elissa?
Ezeknek mind csak a szerelem volt gyilkosa.
Hol Diomedessel a ferdős leánya?
Leander szerelme, az is egy nagy példa;
Jusson Procrisnak is eszedbe halála,
Spániába nem rég mint járt Donya Liciza?
Penelope özvegységének mi oka?
Ispotályban miért lakott Magelona?
Phyllis Demophoont is addig miért várta?
Azért, mert szívekben gerjedt szerelem lángja.
Igaz szerelmű Leucippét nyavalyára,
Ifjú Theagenest annyi bujdosásra,
Nagyot kicsiny renden való házasságra,
Mindent csak szerelem vitt képtelen dolgokra.
Akarék csak régi példát előhoznom,
Mert mostaniakról nem jó nekem szólnom,
Szerelem most sem szűn meg, igazán mondom,
Titkon nyilván lenni nagy sokakon jól látom.
Nincs senki oly eszes, kit az nem téveszthet,
Viszont tudatlant is ez megeszesíthet,
Vajon s ki oly erős, kit ez meg nem győzhet?
Rútat szerelembe mint szépet, ő úgy ejthet.
Mint hatalmasnál nincs személyválogatás,
Így szerelemnél is nincs semmi választás,
Kinek-kinek az övé helyett nem kell más,
Béka lévén fogolynak tetszik a kedves társ.
De ez mind hadd járjon, nézsze csak személyét
Annak, aki engem szeret, mint két szemét,
Vajha te hallhatnád gyönyörű beszédét,
Inkább nem csodálnád, hogy gyötrődöm én azért.
Mert aki szerelme alá magam adtam,
Annak személyénél szebbet én nem láttam,
Engem hogy igazán szeret, azt megtudtam,
Kiért magam én is csak neki ajánlottam.
Kész azért már szívem szenvedni érette,
És mást nem szeretni soha őhelyette,
Kész szolgálni, míg e földön tart élete,
Mert megérdemlette tőlem igaz szerelme.
Fészket vert szívemben már az ő szerelme,
Előttem szüntelen képe, jó termete,
Ha szinte aluszom is, álmodom vele,
Mert csak övé vagyok, senkié sem egyebé.
Nincs azért e földen oly teremtett állat,
Ki nem fáradt volna a szerelem alatt,
Csodálom, hogy eddig még sem jutott reád.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.