Krisztus Urunk mondja, minden meghallgassa (RPHA 0814)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Krisztus Urunk mondja, minden meghallgassa,
az ő beszédéből ki-ki megtanolja,
Mert nincsen több Isten, Szentírás azt vallja,
az ő Szent Atyjánál, nyilván prédikálja.

Erről az próféták bizonyságot tesznek,
Kiről Krisztus Urunk az ő beszédében
Bizonságot teszen Szent János könyvében,
Kit nyilván hirdetett az Isten népének.

Az szent apostolok ezent bizonítják,
Krisztusnak Atyjának mind egy szájjal mondják,
Ábrahám és Izsák Istenének mondják,
És Jákob Atyjának, Istenének mondják.

Attól Krisztus Urunk várta tisztességét,
Fel támadásában az ő dücsőségét,
Nyomorúságában megkönnyebbülését,
Atyjának jobbjára való felvitelét.

Kezde Krisztus urunk az apostolokat
Beszéddel oktatni minden hallgatókat,
Bennek tapasztalván nagy tunyaságokat,
Nem tudván rendelni ő imátságokat.

Igazság szájában beszédit rendelni,
Tü vagytok az földnek, ígymond, jó savai,
Megtartjátok azért, hogy annak ő ízi,
Az tü életetek legyenek példái.

Szent Máté könyvének hatodik részéből,
Könyörgésnek rendit első beszédimből,
Előtökben adtam én könyörgésemből,
Istent imádjátok tiszta lelketekből.

Másod bizonságom, mikor könyörgötök,
Szent János írását ti elő vegyétek,
Lelki könyörgésre mint taníttattok,
Az Jákob kútjánál kit megtanultatok.

Tü tiszta lélekből felfohászkodjatok,
Az teremtő Istent Atyának mondjátok,
Az ő tisztességét másnak ne adjátok,
Űneki egyedül hálákat adjatok.

Végre példa nektek az én halálomkor,
Kinek könyörgöttem nyomorúságomkor,
Vedd hozzád, szent Atyám, utolsó órámkor,
Az én életemet nagy bizodalmamkor.

Mikor tanítottam az én barátimat,
Az könyörgésekre az én szolgáimat,
Oly szépen oktattam én tanítvánimat,
Nekik megmutattam fohászkodásimat.

Oh, én édes Atyám, dicsírlek tígedet,
Mindenek felett magasztallak tégedet,
Tudom, életet adsz, kik imádnak téged,
És meg dücsőíted, kik tisztelnek téged.

Nem keresem azért az én tisztességem,
Megkeresi nekem az én dücsőségem,
És meg [is] mutatja, ki az én vendégem,
Mikor előhozza az én örökségem.

Nyilván vagyon azért az én tudományom,
Hogy Atyámtól jöttem, az én bizonságom,
És hogy ő bocsátott, ez az én vallásom,
Szent Atyámot azért, csak Istent imádom.

Tü is velem öszve, oh, én tanítvánim,
Csak erre nézzetek, szerelmes híveim,
Kit széjjel gyűjtöttem, én ídes juhaim,
Engem kövessetek, édes születteim.

Ezért ti mindnyájan szidalomban estek,
Mert így én nevemet nyilván megvalljátok,
Hogy Atyámtól jöttem, nekik megmondjátok,
És tü mesterteknek engemet mondotok.

Mert ezért ez világ meggyűlöl tütöket,
Gyülekezetekből kikerget tütöket,
Krisztus urunk mondja, megölnek tütöket,
Énrajtam először töltik ki mérgeket.

Nagy buzgó lélekkel mondá ő mesterek,
És kegyes beszéddel édes tanítójok,
Az ki énérettem életét elveszti,
Ismét ugyanazon életét felveszi.

Megtartja életit az örök életre,
Az nyomorúságból jut oly nagy örömre,
Mert megtartja magát örök boldogságra,
Az szent angyaloknak ő társaságokra.

Örüljetek azért, mert az tü nevetek,
Fel vagyon jegyezvén az tü szerelmetek,
Én Atyám könyvében az tü dücsőségtek,
Én jövetelemben kit megad tünektek.

Mikoron ezeket az tanítványoknak
Eleibe adá ő bizonságoknak,
Megemlékezének elkezdett dolgoknak,
Hogy végig lennének állandók uroknak.

Mert án bizonságot mikor teszek vala,
Az én szent Atyámról vallást teszek vala,
Ördöngösnek engem akkor mondnak vala,
Belzebub ördögnek neveztenek vala.

Annak erejével, mondják, cselekedem,
Szent Atyám munkáját avval véghezvinnem,
Az én kenyeremet azzal köztök ennem,
Énhozzam jövőket színnel hitegetnem.

Nem ismerik vala az hatalmas Istent,
Ki engem bocsátott, az bizony Úristent,
Engem sem ismertek, ki ő messiások
Vagyok az Istentől ő üdvezítőjök.

Legyetek eszesek azért, jó szolgáim,
Mondá Krisztus urunk, édes tanítvánim,
Penitenciára intsítek tü őket,
Istennek országát elközelítsétek.

Ne társolkodjatok azoknak köziben,
Kik az sötítségnek fiai mindenben,
És kik az Mammonnak szolgálnak éltekben,
Atyámnak beszédit megvetik mindenben.

Mégis kérlek azért, eszesek legyetek,
Mert az emberektől [ti] meggyűlöltettek,
És nagy szilígysegben magatok tartsátok,
Isten országára ti népet hajtsátok.

Én mennei Atyám, az te szent nevedet,
Adtam őnekiek az te beszédedet,
Kiért mind ez világ meggyűlölte őket,
Azért kérlek téged, tarts meg te népedet.

Ne féljetek azért, és ne rettegjetek,
Kik ölni akarják az tü testeteket,
És kik háborgatják tö életeteket,
Nem állhatnak azok ellenetek nektek.

Sőt inkább féljétak azt, ki elveheti,
Lelket és az testet ki megítílheti,
Ennek veszedelmét hirtelen teheti,
Gyehenna tüzére ki felgyerhezteti.

Mégis ne féljetek, bizonságim vagytok,
Mind ez világ előtt én tanóim vagytok,
Hajatok szálai nektek bizonságtok,
Egy el nem eshetik, megszámlálva vagytok.

Káromlják-e ebben az tü vallástokat,
Káromlják-e ezben az tü Istenteket,
Megőrizi nektek az tü életteket,
Kit csak ő magánál elrejtett tinektek.

Ez volt ő jutalmok az szent prófétáknak,
Ez volt ő jutalma az Krisztus Jézusnak,
És utána való szent apostoloknak,
Ezek után való minden jámboroknak.

Esmét azonközbe beszédit fordítá,
Az ki énérettem az ő atyját, anyját,
Feleségét és az ő édes magzatját
Értem elhagyandja az ő atyjafiát,

Az az jövendőben az másik világban,
Nagy jutalmat veszen az én országomban,
Melyet Atyám szerzett oly nagy hatalomban,
Kit én megmutatok dücső boldogságban.

Az boldogság azért, kit Atyám megszerzett,
Őtet szeretőknek kit ő megépített,
Az embernek szíve oda nem hagyhatott,
És az ő szemivel még meg nem láthatott.

Sőt még füleivel ingyen sem halhatott,
Az nagy boldogyságról ingyen sem tudhatott,
Kit az prófétával régen megíratott,
És az én szám által nektek kiáltatott.

Bizon mondom azért, az kik itt állatok,
Sokan közületek halált nem kóstoltok,
Az embernek fiát eljönni látjátok,
Az ő országával megtapasztaljátok.

Betelik Atyámnak régen tött mondása,
Új mennyről és földről való fogadása,
És az régiségnek nagy távol állása,
Emberek eszében ingyen sem jutása.

Sőt nagy vigassággal, örvendetességgel,
Újsággal, mindenek ő nagy erősséggel,
Állanak s maradnak Atyám szerzésében,
Örökké fénlenek örvendetességgel.

Mert megépíttetik az Isten temploma,
Az Jeruzsálemnek nagy erős kőfala,
Kiben az szent népnek minden vigassága,
Előhozattatik az ő bódogysága.

Jer, dícsírjük azért mi az nagy Úristent,
Őtet ne bosszontsuk, ne kiáltsunk nincsent,
Tőlünk elfordulván hogy ne adjon illyent,
Az örök életnek mi ne tartsunk ellent.

Távol legyen tőlünk minden fertelmesség,
Gyilkosság, fösvénység, az gonosz irigység,
Bujaság, etetés és az rút részegség,
Orság s bálványoknak imádó tisztesség.

Mert szent Pál apostol az ő leveliben
Kárhoztatja őköt az ő írásában,
Az úr Jézus Krisztus eljöveteliben
Megítíli őket nagy kemínségében.

Hordozzuk az Istent az mi tagainkban,
Dücsőítjük őtet az mi életünkben,
Legyünk ő lelkinek temploma mindenben,
Hogy áldása reánk jüjjön nagy szentségben.

Vegye el mirólunk az mi siralmunkat,
Törölje orcánkról könnyhullatásinkat,
És adja meg nekünk régi épségünket,
Vehessük örömmel az mi szépségünket.

Ne legyen miraitunk többé az siralom,
Áradjon fel rajtunk az örök jutalom,
Istentelen népnek ő erős igájok,
Ne vonja nyakunkat többé ő ostorok.

Szabadíts meg, uram, az te szolgáidat,
Mutasd meg immáron te nagy hatalmadat,
Szállíts le minekünk az te haragodat,
Hozza el le nekünk régi koronánkat.

Mert felzendültenek, reád támadtanak,
Te dücsőségedben rontani akarnak,
Bálvánt teellened állatni akarnak,
És megholt szenteket imádni akarnak.

Ne hagyd azért, uram, te tiszteletedet,
Az mint megmondottam te dücsőségedet,
Verd meg mindazokat, az kik teellened
Kezeket felhúzták, görbézzed hátokat.

Vegyük elő azért Szent János írását,
Atyánk szerelméből ő prédikálását,
Melyet adott nekünk, ő igaz mondását,
Mi édes Atyánknak reánk oly nagy gondját.

Hogy mi nemzetségünk neki, fiainak,
Legyünk követője parancsolatinak,
Megcselekedője ő akaratjának,
Igaz örökösi az ő szent házának.

Utolso cikkelben az Krisztus mondásat,
Mi el ne felejtsük az ő tanítását,
Vessük mi Atyánkra ennek az ő gondját,
Hogy ő ótalmazza az ő szent égi házát.

Ez az én Atyámnak az ő akaratja,
Ki az boldogyságot nékiek kiáltja,
Énáltalam nektek megprédikáltatta,
Mind ez világ ellen nektek kimondatta.

Legyetek tj mindnyájan állhatatosok,
Az tü kezeteket Istenhez nújtsátok,
Minden szükségtekben őtet imádjátok,
Lelki-testi jókat őtőle kérjetek.

Mert ő teremtette az mennyet, az földet,
Életet, mozdulást ki belénk öntötte,
Az örök életet bennünk elkezdette,
Az napot és éjet előnkbe rendelte.

Áldott légy, Úristen, ki ezeket tötted,
Az te szent nevedet megdücsőítetted,
Az örök életet bennünk elkezdetted,
Keserűsígünket mirólunk elvötted.

Ezért mi teneked nagy hálákat adunk,
Mennyen és az földön dicsíretet mondunk,
Az Jézus Krisztussal örökké imádunk,
És örök életet csak tetőled várunk.

Ez verseket írám én nagy jó kedvemben,
Az keresztyénekhez való szerelmemben,
Hogy mi részeltessünk az örök életben,
S ne ejtsük magunkat nagy keserűségben.

Az ezerötszázban és az nyolcvanegyben,
Mikoron írnának ennyi esztendőben,
Farizeusoktól való félelmében
Szolgáljon Istennek minden itt-éltében.