Balassi Bálint, Engemet régóta sokféle kínokban tartó én édes szívem (RPHA 0386)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Engemet régóta sokféle kínokban tartó én édes szívem
RPHA-szám: 0386
Szerző: Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. A kolofonban: Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel Juliámnak könyörgék
Cím: MKIK 40
A szereztetés ideje: 1589 vagy azelőtt A kolofonban: Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól, kegyelmet reménlenék
Kritikai kiadás: BÖM 1. 91 BÖM 1. 91
Hasonmás-kiadás: Változat:
Digitalizált példány: Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Engemet régóta sokféle kínokba' tartó én édes szívem,
Hozzád kiált lelkem sírván keservesen, mert gyötrődik sokképpen,
Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen kegyetlen!

Távozás keserve, emlékezet mérge veszt és süllyeszt engemet,
Támasztván előmben esztelenségemben esett szörnyű vétkemet,
Kinek nagy terhétől, mint halálos bűntől, oldozd meg már lelkemet!

A sötét északák minden állatoknak kedves nyugalmat hoznak,
Emberek dologtól, állatok munkától meg akkoron tágulnak,
Csak nekem, veszettnek, hogy mind napok, éjek szörnyű kínommal múlnak.

Most is örömömet magaddal elvitted kedvemmel egyetemben,
Reád gyúlt szerelmem titkon éget engem keseredett elmémben,
Áldott szemeidet, gyenge szép színedet juttatván én eszemben.

Cupido, ne mesd fel ilyen szörnyű sebbel szívemben annak képét,
Ki halálra gyűlöl és sok halállal öl, úgy tart, mint ellenségét,
Hozzám vagy enyhítsd meg, vagy ha az nem lehet, oltsd meg bennem szerelmét!

De mit mondok? Búmban, ha mint salamandra tűz kívül, nem élhetek,
Azonnal elveszek, ha a kívül leszek; többet, tudom, nem élek,
Édest keserűvel, sok mérget kis mézzel, halálnál jobb, hogy nyeljek.

Lelkem szemed előtt, mint viasz tűz fölött könnyein, lásd, úgy olvad,
Szemed verőfénye, mert lelkem gyötrelme, haraggal ha rám támad,
De viszont megújít, sok búmban vidámít, ha szerelmesen fogad.

Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak tavaszi harmat nélkül,
Aképpen örömem nem lehet víg kedvem nekem is nálad nélkül,
Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád, hadd éljek már bú nélkül!

Ó, te bölcs természet, minden nagy szépséget együvé így mint forralsz?
Világ csudájára, szívek gyújtására egy kegyesre mit csinálsz?
Angyali áldott színt, dicsőíttető fént halandóra hogy hogy adsz?

Fénylik sok kövektől, mint a verőfénytől erős vér tiszta jégen,
Lebeknek szemei, mint a menny csillagi télben éjjel szép égen;
Kivel rabjává tett, szabadságból kivett engemet immár régen.

Ó, kis ábrázatban tündöklő, mennyei dicsőséges nagy szépség!
Ékességgel együtt tebeléd hogyhogy jött keménység, kegyetlenség?
Szánd meg jó szolgádat, kínvallott rabodat, ki te szerelmedben ég!

Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre, sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szívemben szerelmem tüzének csak te vagy édes lángja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek zengő s gyönyörű hangja.

Összekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel Juliámnak könyörgék,
Midőn jó voltától, mint istenasszonytól, kegyelmet reménylenék,
Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene, Áment reá kiálték.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 241 (Magos kősziklának oldalából nyílik)
Jegyzetek

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 236 (Magos kősziklának oldalából nyílik)
Jegyzetek