| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Egy szép dologról én emlékezném, ha meghallgatnátok |
| RPHA-szám: | 0324 |
| Szerző: | Szendrői Névtelen A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. A kolofonban: Egy ifjú szörze veszteg ültében, ... Egy poétának az ű versében, szomorú kedvében |
| Cím: | Szilágyi és Hajmási históriája |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1561 1571 A megadott évszámadatok valamelyike pontos dátum. A kolofonban: Ezerötszázban és hatvan fölött hogy írnának egyben%Ezerötszázban és hetven fölött hogy írnának egyben |
Változat:
| |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Szöndörő várában |
Változatok:
| |
| Pro domo: | Változatok:
|
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
Változat:
| |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a16(5,5,6), a16(5,5,6), a16(5,5,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Istent, no, dicsérd minden erőddel, magasztald, én lelkem (RPHA 0615) Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben (RPHA 1052) Ha nem látsz hozzánk, Uram, elveszünk, mert elfogyott a szent (RPHA 0460) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 196SZ, RMDT1 196SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 50 versszak |
| Változatok: | |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Felekezet: | 100% világi (4 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 7. 169 ItK 1958. 528 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Egy szép dologról én emléközném, ha meghallgatnátok,
Azkinek mását, nyilván jól tudom, ti nem hallottátok,
Török császárnak szép leányáról, kin csudálkozhattok.
Egy időkorban két vitéz úrfi rabbá esött vala,
Kunstáncinápolban török császárnak bévitettek vala,
Azért az császár ű tömlöcében bévettette vala.
Nem messze azért császár házátúl, lám, az tömlöc vala,
Kiben két vitéz és fő úrfiak bévettettek vala,
Szilágyi Mihály, másiknak neve az Hagymási László.
Egy időkorban pünkösd napjára hogy jutottak vala,
Szilágyi Mihály tömlöc rostélyán kinézdegél vala,
Kobza kezében, keserves nótát szépen veri vala.
Nagy fohászkodván keserűséggel ez szót mondja vala:
„Esztendő ez nap, úri házamnál vígan lakom vala
Az én atyámmal és vén anyámmal, hajadon húgommal.”
Azért akkoron császár leánya kikönyöklött vala,
Palota ablakáról ő ohajtását leány hallja vala,
Ű termetire az Szilágyinak fölgörjedett vala.
Császár leánya titkon egykoron hozzájok ment vala,
Szomorú szívét leány Mihálynak vigasztalja vala,
Nagy szép ékösen császár leánya ez szót mondja vala:
„Te vitéz úrfi! ha fölfogadnád te igaz hitödre,
Hogy el-kivinnél Magyarországban, te lakóföldedben,
És feleségül magadnak vennél, én felelnék erre!”
„Sok testi jókkal engöm az Isten látogatott vala,
Nagy kazdagsággal, kinccsel, marhával engöm látott vala,
Jó hírem-nevem és kazdagságom énnéköm nagy vala,
Sok barátimmal, jó szolgáimmal vígan lakom vala,
Magyarországban szép házaimban mulatozom vala,
Mindön örömnek és vígasságnak nálam helye vala.
Íme az Isten mit cseleködék itt mostan én velem,
Kegyelmességét és nagy jóvoltát megvonta mast tűlem,
Nagy méltóságos buzgó haragját fordította reám!
Nagy haragjában éngömet adott pogány fogságában,
Mindön örömem és vígasságom fordúla bánatra,
Császár tömlöce mindön testömet ugyan megszaggatta.
Tudom úristen én bűneimnek sokságát, érdömli
Az nagy büntetést, kit reám bocsátál fölségöd fizeti,
Méltó haragod, bosszúállásod ezökkel fizeti.
Mert jóvoltodat én hozzám uram jó nevön nem vevém,
Kegyösségödről, nagy hatalmadról ritkán emléközém,
Ily feledéköny és háládatlan jóvoltodért voltam!
Azért szömömre gonoszságimat énnéköm ne vessed,
ítéletödet, igazságodat rajtam megpróbáljad,
Erőtlen lévén és gyönge lévén, megnyom ítéletöd.
Ím megpróbálod nagy haragodban te ítéletödet,
Kitől megvonszod irgalmasságod és kegyelmességöd,
Megérzi rajta nagy vereséggel az te fegyverödet.
Jól hiszöm uram, te népeiden az te híveidért,
Szoktad mutatni sok ostoroddal az ő hűségöket,
Nem ítéletöd, de kegyösségöd szereti hitödet.
Nagy dicséretös ha találtatik az te híveidben,
Állhatatosság, tökéletösség az ő hűségükben.
Megtartania igyeköztél azt az én életömben.
Evvel úristen, én vigasztalóm, én szegény lelkömet,
— Az próbakűre noha vetötted mostan én lelkömet, —
Elvesztenie te nem akarod az én életömet.
Adassék néköm megszabadulás tömlöc fenekéből,
Dicsérhesselek, szolgálhassalak teljes életömben,
Szent templomodban én áldhassalak szent gyüleközettel.
Hálaadatlan soha nem lennék kegyelmességödről,
Az üdvösségnek nyomós nyomdokát járom életömmel,
Te szent igédnek prédikállását veszöm tiszta szívvel.
Jó példaadó az bűnösöknek életömben lennék,
Kik ő magokat uraságokban fölötte elhitték,
Testi bátorság, éktelen élet kiket környülvettek.
Bár mind úgy légyön az mint végezted te akaratodból,
Csak szent lelködnek ű ajándékát adjad jó kedvedből,
Hogy szegény lelköm vígasztaltassék te nagy szerelmedből.
Mindazonáltal ha így végezted az én életömet,
Hogy ugyanitten akarod látni az én hűségömet,
Tömlöc fenekén ostorozással próbálni hitömet!”
Hogy elvégezé Szilágyi Mihály ez szép beszédöket,
Keserves szívvel nagy óhajtással törölgeti szömét,
Sok könnyhullási megvizesíték az ű keszkenőjét.
„Tégöd rövidnap kimentenélek atyám tömlöcéből,
Valahogy lenne, kimentenélek az tömlöc kénjából,
Csak hogy fogadd föl, vitéz, énnéköm te igaz hitödre.”
Mihelt ezt hallá Szilágyi Mihály, néki ezt felelé:
„Csak szabadíts ki, én fölfogadom én igaz hitömre,
Császár leánya, tégöd elviszlek én lakóföldemre.”
Leány akkoron tömlöctartóval megszerződött vala,
Egy éjfelikor az vitézöket fölköltötte vala,
Leány elvivé, atyja lovainak hol szállások vala.
Áda az leány az úrfiaknak két aranyas szablyát,
Lovászmestörnek és lovászoknak fejöket elszedték,
És nyergelének mindjárt magoknak három fű lovakat.
Felöltözének mindjárt ű magok szép drága ruhába,
Császár leányát ám fölülteték az egyik fű lóra,
Az több lovaknak az ű nyakokat elcsapkodták vala.
Császárnak szolgák reggel mindjárást bémondották vala,
Hogy az úrfiak ám az tömlöcből kiszaladtak vala,
Lovászmestörnek és lovászoknak fejöket elszedték.
Harmincadokon őket kérdözék, hogy hová mennének.
Nagyszombat felé az farkasokkal szerencsét késértnek,
Hogyha az Isten szerencsét adna, oda igyeköznek.
Nagy hamarsággal azért az császár az ő jó vitézit
Odahívatá öt fővajdáját, hagyá, parancsolá:
„Légyetök után nagy hamarsággal, hozzátok előmben!”
Harmincadokon és az vámokon vajdák parancsolnak:
„Ha ily embörök ezfelé jönnek, mindjárt megfogjátok,
Török császárnak Kunstancinápolyba mindjárt bévigyétök.”
Vitéz úrfiak harmincadokon általmennek vala,
Harmincadosok eszökben vevék, föltámadtak vala,
És nagy viadalt vélök tartának, általmennek vala.
Hírökkel adák harmincadosok császár szolgáinak,
Vajdák elérék, egy szép szigetnél szömbe megvívának,
Isten akará, az viadalban vajdák meghalának.
Viadal előtt császár leányát az szigetben küldék,
Mert féltik vala leánt az harcon, hogy el ne vesztenék,
Leánt elküldék, és az vitézök ott megharcolának.
Immár vitézök császár leányát hogy keresik vala,
Gyönge siralmát vitéz Szilágyi hogy hallotta vala,
Vitéz Szilágyin császár leánya keserödött vala.
Császár leánya azt mondja vala gyönge siralmában:
„Kegyelmes Isten! Ím, el-kijövék vitéz úrfiakkal,
Jaj, hová légyek vadon erdőben nagy keserűséggel?
Szánom magamat, de sokkal inkább vitéz úrfiakat,
Szablyára hánták nagy kegyötlenül vajdák szegényöket,
Szörnyű halálra ezönnel adom éröttök magamat.
Ez vadon erdőn temetőhelyöm lészön mast énnéköm,
Vadak, madarak és az farkasok lésznek siratóim,
Csak te kezedben, édös Istenöm, ajánlom lelkömet!”
Szilágyi Mihály nagy hamarsággal odasiet vala,
Az leány látá mátkáját, éltén igen örül vala,
Leánt nagy szépen kezénél fogva el-kivitte vala.
Elindulának és igön mennek Magyarország felé,
És az határban hogy béjönnének, Hagymási felelé:
„Víjunk mi ketten az szép leányért, hogy légyen együnké!”
Felelé néki Szilágyi Mihály, Hagymási Lászlónak:
„Szerelmes társom, az nagy Istenért kérlek én tégödet,
Engedd énnéköm, mert néköd vagyon, azt mindnyájan tudjok.”
Igön esedözik császár leánya ott az vitézöknek:
„Nem illik értem ily vitézöknek az ű veszödelmök,
Hányjatok engöm inkább szablyára, hogynemmint ez légyön!”
Nem akar ebben egyebet tenni az Hagymási László,
Szablyát rántának, öszvecsapának, és az csapkodásban
Szilágyi Mihály Hagymási kezét elcsapá bokában.
Ezt mondá néki vitéz Hagymási, Szilágyi Mihálynak:
„Szerelmes társom, az nagy Istenért én tégödet kérlek,
Megbocsáss néköm, mert ez jutalma az bűnös embörnek.
Énnéköm vagyon két szép kisfiam, jámbor házastársam,
Az nagy Úristen nagy bűnöm szörént vere meg engömet,
Légy egészséggel, szerelmes társom, megbocsáss énnéköm!”
Az két úrfiak szép búcsúzással egymástúl válának,
Szilágyi Mihály császár lányával mikor béjutának,
Vitéz Szilágyi, császár leánya ott megesküvének.
Ezerötszázban és hatvan fölött hogy írnának egyben,
Egy ifjú szörzé, veszteg ültében, Szöndörő várában,
Egy poétának ű verseiből, szomorú kedvében.
Egy szép dologról én emléközném, ha meghallgatnátok,
Azkinek mását, nyilván jól tudom, ti nem hallottátok,
Török császárnak szép leányáról, kin csudálkozhattok.
Egy időkorban két vitéz úrfi rabbá esött vala,
Kunstáncinápolban török császárnak bévitettek vala,
Azért az császár ű tömlöcében bévettette vala.
Nem messze azért császár házátúl, lám, az tömlöc vala,
Kiben két vitéz és fő úrfiak bévettettek vala,
Szilágyi Mihály, másiknak neve az Hagymási László.
Egy időkorban pünkösd napjára hogy jutottak vala,
Szilágyi Mihály tömlöc rostélyán kinézdegél vala,
Kobza kezében, keserves nótát szépen veri vala.
Nagy fohászkodván keserűséggel ez szót mondja vala:
„Esztendő ez nap, úri házamnál vígan lakom vala
Az én atyámmal és vén anyámmal, hajadon húgommal.”
Azért akkoron császár leánya kikönyöklött vala,
Palota ablakáról ő ohajtását leány hallja vala,
Ű termetire az Szilágyinak fölgörjedett vala.
Császár leánya titkon egykoron hozzájok ment vala,
Szomorú szívét leány Mihálynak vigasztalja vala,
Nagy szép ékösen császár leánya ez szót mondja vala:
„Te vitéz úrfi! ha fölfogadnád te igaz hitödre,
Hogy el-kivinnél Magyarországban, te lakóföldedben,
És feleségül magadnak vennél, én felelnék erre!”
„Sok testi jókkal engöm az Isten látogatott vala,
Nagy kazdagsággal, kinccsel, marhával engöm látott vala,
Jó hírem-nevem és kazdagságom énnéköm nagy vala,
Sok barátimmal, jó szolgáimmal vígan lakom vala,
Magyarországban szép házaimban mulatozom vala,
Mindön örömnek és vígasságnak nálam helye vala.
Íme az Isten mit cseleködék itt mostan én velem,
Kegyelmességét és nagy jóvoltát megvonta mast tűlem,
Nagy méltóságos buzgó haragját fordította reám!
Nagy haragjában éngömet adott pogány fogságában,
Mindön örömem és vígasságom fordúla bánatra,
Császár tömlöce mindön testömet ugyan megszaggatta.
Tudom úristen én bűneimnek sokságát, érdömli
Az nagy büntetést, kit reám bocsátál fölségöd fizeti,
Méltó haragod, bosszúállásod ezökkel fizeti.
Mert jóvoltodat én hozzám uram jó nevön nem vevém,
Kegyösségödről, nagy hatalmadról ritkán emléközém,
Ily feledéköny és háládatlan jóvoltodért voltam!
Azért szömömre gonoszságimat énnéköm ne vessed,
ítéletödet, igazságodat rajtam megpróbáljad,
Erőtlen lévén és gyönge lévén, megnyom ítéletöd.
Ím megpróbálod nagy haragodban te ítéletödet,
Kitől megvonszod irgalmasságod és kegyelmességöd,
Megérzi rajta nagy vereséggel az te fegyverödet.
Jól hiszöm uram, te népeiden az te híveidért,
Szoktad mutatni sok ostoroddal az ő hűségöket,
Nem ítéletöd, de kegyösségöd szereti hitödet.
Nagy dicséretös ha találtatik az te híveidben,
Állhatatosság, tökéletösség az ő hűségükben.
Megtartania igyeköztél azt az én életömben.
Evvel úristen, én vigasztalóm, én szegény lelkömet,
— Az próbakűre noha vetötted mostan én lelkömet, —
Elvesztenie te nem akarod az én életömet.
Adassék néköm megszabadulás tömlöc fenekéből,
Dicsérhesselek, szolgálhassalak teljes életömben,
Szent templomodban én áldhassalak szent gyüleközettel.
Hálaadatlan soha nem lennék kegyelmességödről,
Az üdvösségnek nyomós nyomdokát járom életömmel,
Te szent igédnek prédikállását veszöm tiszta szívvel.
Jó példaadó az bűnösöknek életömben lennék,
Kik ő magokat uraságokban fölötte elhitték,
Testi bátorság, éktelen élet kiket környülvettek.
Bár mind úgy légyön az mint végezted te akaratodból,
Csak szent lelködnek ű ajándékát adjad jó kedvedből,
Hogy szegény lelköm vígasztaltassék te nagy szerelmedből.
Mindazonáltal ha így végezted az én életömet,
Hogy ugyanitten akarod látni az én hűségömet,
Tömlöc fenekén ostorozással próbálni hitömet!”
Hogy elvégezé Szilágyi Mihály ez szép beszédöket,
Keserves szívvel nagy óhajtással törölgeti szömét,
Sok könnyhullási megvizesíték az ű keszkenőjét.
„Tégöd rövidnap kimentenélek atyám tömlöcéből,
Valahogy lenne, kimentenélek az tömlöc kénjából,
Csak hogy fogadd föl, vitéz, énnéköm te igaz hitödre.”
Mihelt ezt hallá Szilágyi Mihály, néki ezt felelé:
„Csak szabadíts ki, én fölfogadom én igaz hitömre,
Császár leánya, tégöd elviszlek én lakóföldemre.”
Leány akkoron tömlöctartóval megszerződött vala,
Egy éjfelikor az vitézöket fölköltötte vala,
Leány elvivé, atyja lovainak hol szállások vala.
Áda az leány az úrfiaknak két aranyas szablyát,
Lovászmestörnek és lovászoknak fejöket elszedték,
És nyergelének mindjárt magoknak három fű lovakat.
Felöltözének mindjárt ű magok szép drága ruhába,
Császár leányát ám fölülteték az egyik fű lóra,
Az több lovaknak az ű nyakokat elcsapkodták vala.
Császárnak szolgák reggel mindjárást bémondották vala,
Hogy az úrfiak ám az tömlöcből kiszaladtak vala,
Lovászmestörnek és lovászoknak fejöket elszedték.
Harmincadokon őket kérdözék, hogy hová mennének.
Nagyszombat felé az farkasokkal szerencsét késértnek,
Hogyha az Isten szerencsét adna, oda igyeköznek.
Nagy hamarsággal azért az császár az ő jó vitézit
Odahívatá öt fővajdáját, hagyá, parancsolá:
„Légyetök után nagy hamarsággal, hozzátok előmben!”
Harmincadokon és az vámokon vajdák parancsolnak:
„Ha ily embörök ezfelé jönnek, mindjárt megfogjátok,
Török császárnak Kunstancinápolyba mindjárt bévigyétök.”
Vitéz úrfiak harmincadokon általmennek vala,
Harmincadosok eszökben vevék, föltámadtak vala,
És nagy viadalt vélök tartának, általmennek vala.
Hírökkel adák harmincadosok császár szolgáinak,
Vajdák elérék, egy szép szigetnél szömbe megvívának,
Isten akará, az viadalban vajdák meghalának.
Viadal előtt császár leányát az szigetben küldék,
Mert féltik vala leánt az harcon, hogy el ne vesztenék,
Leánt elküldék, és az vitézök ott megharcolának.
Immár vitézök császár leányát hogy keresik vala,
Gyönge siralmát vitéz Szilágyi hogy hallotta vala,
Vitéz Szilágyin császár leánya keserödött vala.
Császár leánya azt mondja vala gyönge siralmában:
„Kegyelmes Isten! Ím, el-kijövék vitéz úrfiakkal,
Jaj, hová légyek vadon erdőben nagy keserűséggel?
Szánom magamat, de sokkal inkább vitéz úrfiakat,
Szablyára hánták nagy kegyötlenül vajdák szegényöket,
Szörnyű halálra ezönnel adom éröttök magamat.
Ez vadon erdőn temetőhelyöm lészön mast énnéköm,
Vadak, madarak és az farkasok lésznek siratóim,
Csak te kezedben, édös Istenöm, ajánlom lelkömet!”
Szilágyi Mihály nagy hamarsággal odasiet vala,
Az leány látá mátkáját, éltén igen örül vala,
Leánt nagy szépen kezénél fogva el-kivitte vala.
Elindulának és igön mennek Magyarország felé,
És az határban hogy béjönnének, Hagymási felelé:
„Víjunk mi ketten az szép leányért, hogy légyen együnké!”
Felelé néki Szilágyi Mihály, Hagymási Lászlónak:
„Szerelmes társom, az nagy Istenért kérlek én tégödet,
Engedd énnéköm, mert néköd vagyon, azt mindnyájan tudjok.”
Igön esedözik császár leánya ott az vitézöknek:
„Nem illik értem ily vitézöknek az ű veszödelmök,
Hányjatok engöm inkább szablyára, hogynemmint ez légyön!”
Nem akar ebben egyebet tenni az Hagymási László,
Szablyát rántának, öszvecsapának, és az csapkodásban
Szilágyi Mihály Hagymási kezét elcsapá bokában.
Ezt mondá néki vitéz Hagymási, Szilágyi Mihálynak:
„Szerelmes társom, az nagy Istenért én tégödet kérlek,
Megbocsáss néköm, mert ez jutalma az bűnös embörnek.
Énnéköm vagyon két szép kisfiam, jámbor házastársam,
Az nagy Úristen nagy bűnöm szörént vere meg engömet,
Légy egészséggel, szerelmes társom, megbocsáss énnéköm!”
Az két úrfiak szép búcsúzással egymástúl válának,
Szilágyi Mihály császár lányával mikor béjutának,
Vitéz Szilágyi, császár leánya ott megesküvének.
Ezerötszázban és hatvan fölött hogy írnának egyben,
Egy ifjú szörzé, veszteg ültében, Szöndörő várában,
Egy poétának ű verseiből, szomorú kedvében.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.