Decsi Gáspár, Drága dolgot beszélek, kérlek, meghallgassátok (RPHA 0289)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part]

Drága dolgot beszélek, kérlek, meghallgassátok,
Emberi gyarlóságban kik bűnben fogantattok,
Az Istennek haragját az bűn ellen lássátok,
És jól megtanuljátok,
Hogy bűnben ne essetek, bűnben el ne vesszetek,
Megmondom, mit tegyetek.

Erre segíljen minket mi teremtő Istenünk,
Kinek tisztességére legyen igyeközetünk,
Minden keresztyéneknek mi mostan használhassunk,
Írást magyarázhassunk,
Hogy vélek mi élhessünk, vélek bódogulhassunk,
És meg koronáztassunk.

Csuda ördögnek dolga, nagy nyughatatlansága,
Az régi gyilkosságot hogy soha nem hagyhatja,
Mint az sívó oroszlánt éhség széllel hordozza,
Az juhokat bántatja,
Azonképpen gyilkosság ördöget az híveknek
Halálokra juttatja.

Szent Peter ezt mindennek nagy nyilván bizonítja,
Az Dávid példája is mint tükörben mutatja,
És hogy nyilvábban tudjad, históriáját halljad,
Dávid esetét értsed,
Álnok ördög hálóját minden csalárdságával
Hogy tölled távoztassad.

Igen nagy bosszúságot Dávid szenvedett vala,
Mikor Amon királyhoz követit küldte vala,
Követinek szakállát félben metélték vala,
Szégyenítötték vala,
Sőt még ruhájokat is szinten az alfelekig
Mind elmetszették vala.

Gyalázat követeken valami esett vala,
Azt az Dávid magára nagy méltán vötte vala,
Az Amon fiaira és az ő királyokra
Méltán haragudt vala,
Haragjában vitézit felindította vala,
Bosszúját állja vala.

Akkor idő jártában esztendő forgásában,
Az Amon fiaira való nagy haragjában,
Szép tavaszi meleggel ismét Joab hadnagyát
Sereggel köldi vala,
Joab herceg az Amon földét eldúlta vala,
Rabát szállotta vala.

Serénykedik dolgában Joab az várvívásban,
Dávid Jerusalemben lakik gyönyörűségben,
Ő királyi házának felső palotájában,
Vacsoráló helyében,
Vagyon hivolkodásban, egy ablakról másikra
Vagyon nagy sétálásban.

Pokolbeli ördegnek nincs orcája, mint ebnek,
Ajtó megett hol helye az hívatlan vendégnek,
Azt soha nem gondolja, valamint jár, azt mondja,
De ajtódat benyitja,
Ha dolgod nincs, dolgot ád, hivalkodnod ő nem hágy,
Veszedelmedre vigyáz.

l0. Akkor király ablakon hogy kitekintett vala:
Uriás feleségét feredni látta vala,
Isten parancsolatját el felejtötte vala.
Asszont kévánta vala,
Hamar hívatta vala, véle vétkezett vala,
Haza bocsátta vala.

Régen azt beszéllették, deák bölcsek hirdették:
Oculi volubiles sunt in amore duces.
A szem a szeretetre első grádics az bűnre,
Vezér veszedelmedre,
Dávid bizonyság erre, ha kételkednél benne,
Lám te is forgasz ebben.

Intem az férfiakat, Dávidon tanuljátok,
Szemeteket szüntelen fenyétékben tartsátok,
Semmi éktelen dolgot néznie ne hagyjátok,
Szemérmesen tartsátok,
Ha tálban konc, asszonra, nem kell nézni az kontyra,
Lám, mindnyájan tudjátok.

Asszonnépek, kik vattok, Bethsabén tanuljatok,
Az férfi szeme előtt gyakran ne forogjatok,
Szemérmesek legyetek, házatokban üljetek,
Gyakran ki ne járjatok,
Hogy gonosz kévánságra, gonosz paráznaságra
Okot ti ne adjatok.

Azt jól tudom, bánjátok, de én igazat mondok,
Igen frissen öltöztek, nagy aranyasok vattok,
Férfiak szeme előtt nagy gyakorta forgottok,
Mosolgottok, táncoltok,
Félek rajta, ezeket azért cselekeditek,
Hogy szem kapjon rajtatok.

Ki mit keres, megleli, lám, azt szokták mondani,
Uriás feleségén azért illik tanolni,
Ki hogy már terhes vala, hogy meg kezdé ismerni,
Kezde ott megijedni,
Magában gondolkodni, szégyenvallástól félni,
Királynak izengetni.

Lássa, úgymond, felséged, mit kelljen cselekedned,
Mert az mi nálam vagyon, nem tagadhatod, tied,
Én fejemet haláltól, uramnak haragjától
Mentheted, ha akarod,
Királyi fejedet is oly nagy szégyen vallástól
Lássad, mint ótalmazod.

Láss rettenetes dolgot, parázna természetit,
Ki méhének gyümölcsét féli, mint ellenségét,
Az jámbor házasoknak az mi vigasztalások,
És nagy gyönyörűségek,
Paráznáknak az lészen halálos ellenségek,
És nagy keserűségek.

Igen hányják eszöket, mint fedezzék bűnöket,
Lelki ismereteket, mert furdalja szüveket,
Gyakran ő magzatjoknak ki ontják ő véreket,
Végezik életeket,
Szégyent, hogy ne valljanak, azon igen forgódnak,
De heában fáradnac.

Akkor Dávid ez dolgot hogy meg hallotta vala,
Hadnagyának, Joabnak táborba izent vala,
Uriást hamarsággal haza bocsátanája,
Megparancsolta vala,
Uriás az királyhoz ottan haza jött vala,
Véle szemben lött vala.

Mint vagyon az én szolgám, Joab, kérdezi vala,
Az hadnak szerencséjét ő tudakozza vala,
Város megvételéről, hogy ha reménség volna,
Nagyon kérdezi vala,
De képmutató vala, mert ezeket eléggé
Mindennap hallja vala.

Menjél immár házadhoz, király azt parancsolá,
Egyél, igyál, nyugodjál, mert tudom, meg fáradtál,
Asszony feleségeddel régúlta már nem háltál,
Véle szemben nem voltál,
Gondolod-é, hogy nem vár, hogy már látni nem kéván,
Távol léted, hogy nem fáj.

Urias elindula, király elől fordula,
De házához akkoron menni ő nem akara,
Szolgáló társaival király ajtaja előtt
Ő megmaradott vala,
De mikoron a király ezt megértette volna,
Néki így szólott vala.

Csodálkozom dolgodon, kemény természeteden,
Feleségedtől való nagy idegenségeden,
Más, mikor messze földről várossában bemegyen,
Feleségéhez megyen,
Ő vélle szemben lészen, gyönyörűségben lészen,
Nyugodalomban lészen.

Uriás hogy ezt hallá, felele az királynak,
Az Istennek ládája, Izraelnek tábora,
Az én uram, Joab is, mind az mezőben vadnak,
Sanyarúságban vadnak,
Nem illik, hogy enmagam bemenjek én házamban,
Legyek nyugodalomban.

Király az Uriásnak ott ismeg parancsola,
Hogy ő Jeruzsálemből addig ki ne indulna,
Királynak asztalánál vacsorán ő vendége
Vígan lakni akarna,
Másnap minden békével ő urához, Joabhoz,
Táborban elindúlna.

Király ő vacsoráját hogy készítötte vala,
Uriást vacsorára ottan hívatta vala,
Szánszándékból italra őtet ingerli vala,
Részegítötte vala,
De akkor is Uriás házához nem ment vala,
Társaival hált vala.

Bosszonkodik magában Dávid nagy busultában,
Kap kétfelé dolgában, mint ha halna Dunában,
Nagy nyughatatlanságban, vagyon gondolkodásban,
Álnokság forralásban,
Vagyon levél írásban, Uriástól Joabnak
Kit küldjen az táborban.

Az király levelének sommája imez vala,
Hogy hitteus Uriás királt megszidta volna,
Ő parancsolatjának engedetlen lött volna,
Szófogadatlan volna,
Halálra méltó volna, azért gondja Joabnak
Erre lenne, azt monda.

Az hol az ellenségnek látod nagyobb erejét,
Ti ellenetek való nagyobb fenekedését,
Legerősb vitézeknek várasból kiütését,
Veletek ütközését,
Uriás ott hagyassék, egyedöl állattassék,
Hogy ő meg ölettessék.

Levelét az Királynak hogy Joab megolvasá,
Király parancsolatját megvetni nem akará,
Legelső ütközetben Uriást ellenséggel
Ottan szemben bocsátá,
Őtet magának hagyá, sok jámbor vitézekkel
Őtet halálnak adá.

Követet az királyhoz hamar Joab bocsáta,
Vitézek veszedelmét ki néki megmondaná,
De azért az királynak haragját ha látnája,
Feddését hallanája,
Uriás halálát is néki megmondanája,
Haragját szállítnája.

Dávid az izenetet hogy meghallotta vala,
Az Uriás halálát örömest hallja vala,
Joab, hogy ne bánkódnék, ezen ő ne törődnék,
Azt parancsolja vala,
Hogy had dolga ez volna, fegyver senkit nem szánna,
Nagy fennyen mondja vala.

Hír lőn Bethsabénak is Uriás halálában,
Kinek Ura halálán szüve vala bánatban,
Zsidó módra ő haját elváltoztatta vala,
Gyászban öltözett vala,
De azt minémi szűvel ő cselekedi vala,
Őmaga tudja vala.

Bethsabe sírásának ideje eltölt vala,
Dávid király házához az asszont vitte vala,
Feleségül magának azonnal vötte vala,
Véle vigadoz vala,
Végre asszony királynak egy férfiú magzatot
Ez világra szült vala.

Itt immár néktek szólok, ifjak, meghallgassátok,
Kik házasság rendire magatokat adjátok,
Uriás veszedelmét eszetekben tartsátok,
És jól meggondoljátok,
Akkor úgy forgódjatok, asszonnyal házatokban
Hogy halált ne hozzatok.

Soha nem javallhatom, jónak soha nem mondom,
Ifjak, ti dolgotokat ebben nem javallhatom,
Leány nézni, ha mentek, csak formára gondoltok,
Ha szép, azt kérdezitek,
Jövendőt nem gondoltok, vélle mint nyughassatok,
Arra kevés gondotok.

Szépségnek természeti mindent hozzája venni,
Ő magát szerettetni, mint az méz, nyalattatni,
Mindent könnyen megvetni, mindent könnyen megölni,
Bölcset bolondítani,
Jámborsággal feddezni, azzal mint hadakozni,
Senkivel nem gondolni.

Szépség mely igen kedves, ismeg oly veszedelmes,
Uriás halálából melyet eszedben vehetsz,
Felesége szépsége miatt mely igen vesze,
Mely méltatlan szenvede,
Ioseph tömlecre méne, Dina szeplőt szenvede,
Thamar azont szenvede.

Sara asszony szépsége Abrahamnak mit szerze,
Faraho király miatt hogy csak feje nem vesze,
Hazugsággal életit ótalmaznia kelle,
Nem vala mit tennie,
Több példát hoznék erre, kinek nem tök a feje,
Megelégszik ezekkel.

Ha szómat fogadjátok, ifjak, meg nem bánjátok,
Tudom, szépet szerettek, adja természetetek,
De eszesek legyetek, szemetek kévánságát
Ebben ne kövessétek,
Társotok, hogy szemérmes, hogy Isten félő legyen,
Arra igyekezzetek.

Szép termet az Istennek szép nemes ajándéka,
De az romlott természet nincs senkinek javára,
Ha isteni félelem, jó erkölcs nem hordozza,
Lészen kárvallására,
Szépség hitván erkölcsben, olyan, mint arany perec,
Az disznónak orrában.

Azért, ha emberséges és istenfélő lészen,
Ha szemérmes s nem kevély és engedelmes lészen,
Ha tékozló nem lészen, ha nagy tűrhető lészen,
Tudjad, hogy a szép lészen,
És megvető nem lészen, házas társod jó lészen,
Senkivel köz nem lészen.

Immár mindennek szólok, mindent is rá tanítok,
Kik nőtelenek vattok, ti megházasuljatok,
Kik házasságban vattok, azzal elégedjetek,
Kit Istentől vöttetek,
Kakukk módra más jámbor fészkében ne tojjatok,
Hogy szégyent ne valljatok.

Itt tisztesség adassék minden jámbor személnek,
Mert ha igazat mondok, nincs ellene senkinek,
Az házasság törése nagy ellene Istennek,
Az ő szent szerzésének,
Szent Pál mondja, hogy azok soha el nem kerülik
Itíletit Istennek.

De láss méltatlan dolgot, sokakban gonoszságot,
Ifjak az házasságot kerülik, mint az árkot,
Más ember feleségét az bűnre kévánjátok,
Istent nem gondoljátok,
Az mi tinéktek nem jó, másnak is úgy az nem jó,
Látni nem akarjátok.

Kik házasságban vattok, nagyobb ti gonoszságtok,
Hamar mert megunjátok az szegény Katus asszont,
Mihelt vénség, betegség miatt színe meghervad,
Vagy másé szebbnek tetszik,
És ha módját ejtheted az szegény Uriásnak
Ingyen hírré sem tészed.

Tudom, mi gondolatod, hogy urára kenheted,
Minden emberekkel könnyen elhitetheted,
Hogyha ura nem lészen, a szolgára hárítod,
Néki tulajdonítod,
Nagy sok esküvéseddel, sok pénz fizetéseddel
Magadat megmentheted.

Ám bátor mind úgy légyen, reménség meg ne csaljon,
Emberek színe előtt bűned rejtekben legyen,
De Isten színe előtt elfedezve nem lészen,
Mint Dávid példájából
Majd megtanulhatnátok, és ti megérthetnétek,
Hogyha innom adnátok.

[part "SECUNDA PARS"]

Mit Dávid cselekedék, Istennek ez nem tetszék,
Szent parancsolatjának mert ellene vétkezék,
Gyilkosság, paráznaság ő benne találtaték,
Botránkozás téteték,
Itílő bíró előtt azért nem rejtezheték,
Nathan hozzá küldeték.

Ki szép példabeszédet Dávidnak mondott vala,
Önmagának fejére törvént tétetett vala,
Hogy bűnét megismerné, azon forgódik vala,
Vallást tétetett vala,
Királyi felségének szemébe mondta vala,
Mert tiszti hagyja vala.

Két ember lakik vala, úgymond, egy váraskában,
Kinek egyik nagy kazdag és juhos ember vala,
A másik igen szegény és csak egy juha vala,
Kit ő pénzen vött vala,
Ezt feltartotta vala, fiai, leányival
Együtt nevelte vala.

Ez a szegény embernek oly igen kedves vala,
Semminémű falatját tőle nem tiltja vala,
Asztalánál egy tálból ő véle eszik vala,
Pohárból iszik vala,
Véle hálatja vala, mint egy édes leányát,
Úgyan szereti vala.

Történék az kazdagnak, hogy vendégi jövének,
Hányja, veti magában, mit főzzen vendéginek,
Számtalan juhainak, sok kövér ökreinek
Akara kedveznie,
Szegénytől az egy juhot torka verve elvövé,
Megfőzé vendéginek.

Immár lássa, felséged, kazdag mit cselekedett,
Ez ilyen ember felől mi volna itíleted,
Isten népét viseled, törvényét által látod,
Azért meg itílheted,
Sőt, a szegény embernek ilyen nagy kárvallását
Nem illik elszenvedned.

Jóllehet példabeszéd, de nyilván igaz beszéd,
Kazdagok természetit kiből eszedben vehedd,
Kazdagé ne bántassék, sőt inkább adattassék,
Arra senki ne bízzék,
Hol kévánja a szükség, szegíné elvesztessék,
Mert arra törvént töttek.

Kazdagságban kik vattok, telhetetlenek vattok,
Heát az nagy sommának esni nem akarjátok,
Az Isten haragjával csak keveset gondoltok,
A szegént vontatjátok,
Erről többet nem szólok, erről ez szent Dávidnak
Itíletit halljátok.

Dávid, hogy ez szót hallá, kazdagra lőn haragja,
Haragjában azonnal oly sententiát monda,
Él az hatalmas Isten, hogy ki azt cselekedte,
Halálnak volna fia,
Sőt még annak felette az egy juhért nyolc juhot
Fizetni méltó volna.

Csoda embernek dolga, romlott természet volta,
Dávid hátulsó táskát nyakában nem gondola,
Ő felebarátjának szemében a kis szálkát
Mely hamar megtalálá,
De az önnen szemében az gerenda hasáb fát
Látnia nem akará.

Azért Isten szolgája, Nathán hozzája nyúla,
Bátorsággal az táskát hátúl elő fordítá,
Szemében a gerendát ő néki meg mutatja,
Az példát magyarázza,
Kazdag, hogy Dávid volna, szegény Uriás volna,
Nyilván kiprédikálá.

Te vagy, úgymond, az ember, az ki azt cselekedted,
Izrael Istenétől ki nagy sok jókat vöttél,
Az Izrael népének hogy királyává löttél,
Saultól menekedtél,
Saul háza kezedben, őhelyette, hogy Isten
Tégedet helyheztetett.

Ha penig mind ezekkel nem elégedtél volna,
Ezeknél az Istentől ha többet kértél volna,
Ezeknél még többet is néked adhatott volna,
Magát nem vonta volna,
Semmi fogyatkozásod miatta nem lött volna,
Ha jámbor lettél volna.

De miért hogy Uradnak beszédét megutáltad,
Az mi szemei előtt gonosz, azt cselekedted,
Uriást megöletted, feleségét elvötted,
Az Istent megvetetted,
Lássad, mit nyertél véle, mely mértékkel te mértél,
Néked is azzal mérnek.

Fegyver, nagy háborúság, vérontás, hadakozás,
Házadban, nemzetedben lészen nagy visszavonás,
Uriás haláláért lészen nagy bosszúállás,
Lészen iszonyú csapás,
Ezektől meg nyugovás nem lészen az tágulás,
Lészen igen nagy romlás.

Sőt, az Isten házadból, tennen magzattid közzül,
Támaszt oly ellenséget, ki kiűzzön házadból,
Te királyi székedből, kivesszen országodból,
Minden méltóságodból,
Semmi kétséged abból, futva szaladsz a székből,
Ellenséged kezéből.

Asszony feleségedet, kinek kedveztél vala,
Isten az ellenségnek adja szemed láttára,
Ki nagy bosszúságodra megyen paráznaságra,
Mindeneknek látára,
A mit te titkon töttél, Isten azt nyilván tészi,
Fényes napnak látára.

Kik tanító pásztorok, Isten papjai vattok,
Immár néktek is szólok, ha messze nem volnátok,
Az Nathan prophetának példáját meglássátok,
Azt jól megforgassátok,
Bűnök megfeddésében bátorsággal tükörül
Előttetek tartsátok.

Soha senki személyét ebben ne gondoljátok,
Isten nagyobb királnál, azt hiszem, jól tudjátok,
Királyi felségnek is ő szömébe mondjátok,
Táskáját megrázzátok,
Haragját ha látjátok, és ha kiád rajtatok,
Ottan elébb álljatok.

De soha ti az rútot szépnek ne mondhassátok,
Az feketét fejérnek ne prédikálhassátok,
Személy válogatásban hogy ne találtassatok,
Nagy Úr szolgái vattok,
Azért senki kedvéért bűnnek ne kedvezzetek,
Hogy számot adhassatok.

Nemes urak, kik vattok úgy mint nagy bölcsek vattok,
Magatoknak mindenütt szabadságot foglaltok,
Az Isten szolgáitul bűnötek megfeddését
Soha ti ne bánjátok,
Lelki betegek vattok, az lelki orvosságot
Azért ne utáljátok.

Isten senki személyét, nem nézi nemzetségét,
Szent parancsolatjának keresi tisztességét,
Senkiben nem szenvedi annak kissebülését,
Nem tűri megszegését,
Ha bánod megfeddését, hallod fenyegetését,
Féljed nagy büntetését.

Istennek nagy szerelme, mondhatatlan jótéte,
Kit bűn megfeddésével hoz bűn ismerésére,
Higgyed, előmentedre, lészen idvösségedre,
Lelked csendességére,
Bűnnek megfeddésében, nem lész vakmerőségben,
Lész engedelmeségbe.

Gondold meg Dávid királt, kiről vehetsz nagy példát,
Az Nathán prophetának nem bánja bátor szavát,
Az Isten beszédére megalázá önmagát,
Ismeré bűnös voltát,
Királyi méltóságát, nem nézi uraságát,
Tészen ím ilyen vallást.

Vétköztem az Istennek, világ teremtőjének,
Nem tagadom, semmi helt nem adtam törvényének,
Én felebarátomat, hű szolgámat megölvén
Feleségét elvöttem,
Álnakul cselekedtem, vallom az Úr Istennek,
Ebben igen vétkeztem.

Ily vallását Dávidnak Nathán mikor meg hallá,
Isten kegyelmességét őnéki prédikálja,
Bűne bocsánatjában kételkedni nem hagyá,
Ne félne, parancsolá,
Meg nem halna, azt mondá, de ezért büntetetlen
Nem maradna, azt mondá.

Isten meg kegyelmezett, hozzád engeszteltetett,
De hogy ellenségedtől neve szidalmaztatott,
Hogy te bűneid miatt neve meggyaláztatott,
Nagy káromlás tétetett,
Magzattok, ki született, annak az Úr Istentől
Ím halál végeztetett.

Nathan hogy így szólt vala, házához elment vala,
Király fiát az Isten ottan megverte vala,
Halálos betegséget reá bocsátott vala,
Dávid könyöreg vala,
Földen feküszik vala, heted napra az gyermek
Világból kimúlt vala.

Dávid az Úr Istennek kedves embere vala,
Kit szíve szerént való szolgának mondott vala,
Minden akaratjának hogy engedelmes vala,
Nyilván mondotta vala,
Az jövendö Mesiást ennek nemzetségéből
Lenni igírte vala.

Dávid az Úr Istennek választott fia vala,
Kit örökül magának Christusban foglalt vala,
Szent irgalmasságának edényévé tött vala,
Kit igen szeret vala,
De hogy ő ember volna, magától semmi volna,
Látni akarta vala.

Ezért az ő kegyelmét tőle megvonta vala,
Egy kevés ideiglen magának hadta vala,
Ördög oskolájában őtet bocsátta vala,
Próbára adta vala,
Más is rajta tanulna, mindennek tükör volna,
Akaratja ez vala.

Sőt, bűn ellen Istennek haragját minden lássa,
Minden ember, hogy magát bűntől igen megvonja,
Hul a nyers fa megégne, ott az asszú mint járna,
Minden jól meggondolja,
ki állani láttatnék, meglássa, el ne essék,
Mint Szent Pál parancsolja.

Gyarlóság emberekben nagy vagyon mindenekben,
Minden ember az bűnre hajló természetiben,
Az ördögnek, világnak, az testi kévánságnak
Gyakran esik tőrében,
Jóra való restségben, az Isten Igéjének
Hamar feledésében.

Vitézség az embernek élete ez világon,
Azért illik, hogy minden légyen nagy vigyázásban,
Ördög álnokságának, az testi kévánságnak
Ellene állásában,
Világ tunyaságának, az testi bátorságnak
Eltávoztatásában.

Vitézség az embernek élete ez világban,
Azért minden éltében legyen fegyver fogásban,
Az hütnek pajzsában, idvesség sisakjában,
Az egy Iesus Christusban,
Az Isten igéjének öltözzék páncéljában,
Igazság mely vasában.

Minden az Úr Istennek szüntelen imádkozzék,
Hütiben, hogy Istentől ő megerősíttessék,
Isteni félelemben, életnek szentségében,
Végig hogy megtartassék,
Tölle mind ez világnak jó példa adattassék,
Az Isten dicsírtessék.

Nincsen, tudjuk, oly ember, hogy ki bűnben ne essék,
Az igaz is hogy hétszer mindennap el ne essék,
Isten itíletiből magának ne hagyatnék,
Hogy meg nem késértetnék,
De Isten intésének, bűnök megfeddésének
Akkor hely adattassék.

Hogyha bűnben élendünk, az bűnben ne maradjunk,
Az bűnnek rabságából ottan ki menekedjönk
Mint Dávid, az Istennek szavára felserkenjünk,
Bűnünkről vallást tegyünk,
Magunkat meg alázzuk, Istennek könyöregjünk,
Poenitentiát tartsunk.

Semmi kétség ne legyen az Isten kegyelmében,
Mert igíretünk vagyon az ő szent Igéjében,
Jesus Christus mihozzánk mutatott szerelmében,
Bízzunk nagy jó kedvében,
Sok bűnösekhez való engedelmességében,
Szent Fia érdemében.

Megtérő bűnöseknek bűnöket megbocsátja,
De fiait világban fenyíték alatt tartja,
Mint atyja szerelméből őket megsanyargatja,
Mert javonkat kévánja,
Hogy az bűnbe ne essünk, bűnökben el ne vesszünk,
Mind csak ez akaratja.

Ebből az Úr Istennek szerelmét megismerjük,
Hogy tőle fenyítékben ez világban tartatunk,
Az jövendő világon békességesek leszünk,
Nyugodalomban leszünk,
Christussal együtt lészünk, ha most véle szenvedünk,
Velle megdicsőülünk.

Dicsíret, nagy dicsőség az Atya Úr Istennek,
Tisztesség szent Fiának az Úr Jesus Christusnak,
Minden méltóság legyen a Szent Lélek Istennek,
Mi egy vigasztalónknak,
Ezektől jó akarat, ez földen nagy békesség
Az Isten fiainak.

Ezerötszázhetvenben és kilenc esztendőben,
Az Servator hegyének csaknem szintén tövében,
Az jó Duna mentének az Tolna városában
Ezt beírák versekben,
Hogy minden szent életben, isteni félelemben,
Maradjon igaz hütben.