Békési Balázs, Beszélek Ábrahám atyánknak dolgáról (RPHA 0172)

HISTÓRIA SODOMA ÉS GOMORA VESZÖDELMÉRÜL.

Ad notam: Mikor Senacherib...

Beszélek Ábrahám atyánknak dolgárul,
A vígkedvű Izsák fogantatásárul,
Sodoma, Gomora elsűlyedésérül,
Lóth patriarkhának szabadulásárul.

Ábrahám mikoron Egyiptusba mene,
Nem sok idő mulván onnét visszatére,
Kanaán földében lőn telepödése,
Sátorát vonyatá Mambrénak völgyébe.

Lám nagy sok fogadási az úristennek,
Ábrahám atyánkhoz sok beszédi lőnek,
Az sokasulásról nagy kötési lőnek,
Hogy ű nemzetségi nagy sokan lönnének.

Azért az úristen ezt soká halasztá,
Ábrahám atyánknak hogy magzatot ada,
De nagy erős hüti Ábrahámnak vala,
Az ígéret mellől soha el nem álla.

Sőt kilenczvenkilencz esztendős ű vala,
Az ő felesége tíz héán száz vala,
Ammár az természet tűlök elmúlt vala,
Hogy fogantatása Izsáknak lött vala.

De egy időkorban Ábrahám él vala,
Mambrénak völgyében sátor előtt vala,
Ám hamar két ifjú előtte megálla,
Tisztösséggel nékik imezt mondja vala:

«Erre kérlek, maradjatok meg én nálam,
Szegény szolgátoknak az ő sátorában,
Mert megfáradtatok, tudom, útatokban,
De legyetek nálam itt megnyúgovásban.»

Igen nagy kéréssel őket megmarasztá,
Hamar ő lábokat nékik megmosatá,
Egy szép kövér borjút hamar megnyúzata,
Pogácsát Sárával ő hamar süttete.

Azért ennik ada ott az férfiaknak,
Szólának mindjárást azért Ábrahámnak,
Izsákot ígérék méhében Sárának;
Sára mikor hallá, hogy ígyen mondának; —

Koros ember vala és immár vén vala,
Immár az természet szűlésre nem vala,
Ezt mikoron hallá, megnevette vala,
Ő magában azért ígyen mondott vala:

«Bizony idős vagyok mind urammal össze,
Immár én nem élek az gyönyörűségben,
Nem lehet, hogy szűljek immár vénségemben,
Hogyha én nem szültem ifjú életemben.»

Ebben megfeddeték Sára ű dolgában,
Mire kételködnék az Isten szavában,
Semmi lehetetlen nincsen ű dolgában,
Sára megtagadá az ű búsúltában.

Kelének föl onnad, elindultak vala,
Sodoma, Gomora felé mennek vala,
Ábrahám ű vélök együtt mégyön vala,
Az úristen akkor ígyen szólott vala:

«El-följött élőmben Sodomának vétke,
Ő nagy kiáltása, szántalan sok bűne,
El nem szenvedhetem, elvesztöm érötte.»
Ábrahám így szóla Istennek előtte:

«Soha Uram Isten, te hozzád nem illik,
Hogy jók gonoszokkal együtt elveszszenek,
Ha ötven igazat közöttök lelöndök,
Kérlek Uram Isten, hogy el ne veszszenek!»

Igyen szóla Isten akkor Ábrahámnak:
El nem vesztenéje, ha találhatnának;
Végre addig szóla Ábrahám az úrnak,
Hogy csak tízre kéré, — azt sem találának.

SECUNDA PARS.

Immár megértsétek és meghallgassátok,
Sodoma veszésén, kérlek, tanuljatok,
Az nagy gonosz bűnben, kérlek, ne járjatok,
Hogy az veszedelmet eltávoztassátok.

Szintén estvefelé az két angyal juta,
Sodomában vígan az angyal megálla,
De Lóth patriarkha hogy meglátta vala,
Nagy kegyes beszéddel nékik mondja vala:

«Az én hajlékomban, kérlek, bejöjjetek,
Immár estve vagyon, im eledelt szörzök,
Holnap, hogy virrad, bátor elmenjetek».
Azok felelének: «Itt az utczán állunk».

Reá kénszörété, véle bémönének,
Vacsorán jó kedvvel ivának, övének,
Estve ott az házban hogy beszélenének,
Ezt hogy az városban népek megértenének;

Zöndülést tőn az nép sokan az városban,
Az gonosz férfiak kicsintül nagyiglan,
Lóth házára jőnek ők nagy rohanásban.
Lóthot ők kihívák az ház eleiben.

Ezt mondák ő neki: «Hol vadnak az ifjak?
Az kiket házadban innét béhívatál.
Azért mostan hozzad ide ki mi nékünk,
Őket megismerni mert igen kívánjuk».

Gondolkodik vala Lóth és nekik monda:
Hogy ilyen gonoszság tőlök ne támadna,
Az ő szép leányát nékik kihoznája,
És mit akarnának, minden szabad volna.

Igen haragvának, ezt mikor meghallák,
Lóth patriarkhának ezképen szólának:
Ha ki nem hoznája, az mit elszántanak,
Szinte azon lönne Lóth patriarkhának.

Vala nagy haragjok és elfutamának,
Az Lóth ajtajára ott mind rohanának.
Az Lóth patriarkhát az ifjak béránták,
Erősen az ajtót azok bézávárlák.

De ez gonosz népek mind megveretének,
Mert az ajtó előtt ám mind vakká lének,
Soha az ajtóra ők nem mehetének,
Lóthnak az két angyal ígyen beszélének:

«Az mi rokonságid ez városban vannak,
Menj hozzájok, menj el, mondjad meg azoknak,
Mert ezennel el köll veszni az várasnak.»
Lóth hamar elméne, megmondá azoknak.

Nekik tetszik vala, hogy álmot mondana,
De Lóthot az ifjak siettetik vala;
Ő háza népével fölrakodott vala,
Csak nögyed magával igen mégyen vala.

Ezt megparancsolá úristen az Lóthnak,
Ögyébbütt az helynél meg ne maradnának,
De az Lóth könyörgött az két angyalnak,
Hogy Zoár egy város, abban szállanának.

Szintén immár az nap föltámadott vala,
Az Lóth patriarkha hogy Zoárban juta,
Az úristen mindjárt kénköves esőt ada,
Mely tűz Sodomára az égbül leszálla.

Elveszté az Isten Sodomát, Gomorát,
Véle elszölleszté minden tartományát,
Őt megszabadéta az Lóth patriarkhát.
Véle egyetemben ő két szép leányát.

Nem mere Zoárban Lóth sokat múlatni,
De kénszöritteték belőle kimönni,
Egy nagy magas högyön kezde ű lakozni,
Hogy az föld elveszne, onnan kezdé nézni.

Erre Ábrahámnak vala oly nagy gondja,
Hogy ű atyjafia, Lóth megszabadulna,
Mert Lóth patriárkha Sodomában vala,
Sodoma elvesztét immár tudja vala.

El-fölkele regvel Ábrahám ágyábul,
Kiméne az högyre ottan sátorábul,
Sodoma, Gomora felé álla arczczal,
Tehát az füst mégyen, mint egy kemenczébül.

Kétség nélkül elveszt mindent az úristen,
Valakik élendnek nagy sok gonoszságban,
Foglaljuk magunkat azért jó életben,
Ábrahámmal lészünk nagy hosszú életben.

Éle nagy jámborul Ábrahám éltében,
Halála lött vala néki vénségében,
Száz és hetvenöt volt ő esztendejében,
Felesége megholt az százhuszonhétben.

Tudnunk ezt ki írta Gyula várasában
Az üdő jártának ennyi folyásában,
Ezer ötszáz ötvenkilencz esztendőben,
Nevét megtaláljuk az versek fejében.