Batizi András, Az én beszédemet ti meghallgassátok (RPHA 0124)

MEGLÖTT ÉS MEGLEENDŐ DOLGOKNAK, TEREMTÉSTÜL FOGVA MIND AZ ÍTÉLETIG VALÓ HISTÓRIA.

Az én beszédemet ti meghallgassátok,
Hogy kik nagy dolgokat hallani kévántok,
Jövendőt, múlandót érteni akartok:
Régi és új dolgot ingyen majd hallotok.

Nekünk az próféták nyilván megmondották,
Ez világ idejét, írásokban hagyták,
Sok csudák lettenek, melyek már elmúltak,
Jövendőket várunk, mint megprófétálták.

De szükség az időt nekünk elosztanunk,
Utolsó időknek csudáit értenünk,
Pogán törököknek idejeket tudnunk,
És az Ántikrisztust illik megesmernünk.

Régi nagy időben szent Illyés próféta,
Ez világnak minden idejét meglátá,
Istentül megérté, három részre osztá,
Az ő háza népét ekképen tanyítá:

Egész ez világnak állapatja lészen
Hatezer esztendő, osztán vége lészen,
Az két első ezer úgymint üres lészen,
Második két ezer, törvény alatt lészen.

Az harmad két ezer Krisztus után lészen,
De ha ez két ezer teljesen nem lészen,
Ez világ bűnejért az bizonynyal lészen,
Kiért az ítélet hamarébb meglészen.

Senki ne csudálja, de jól meggondolja,
Az első két ezert hogy üresnek mondja,
Mert az írott törvény akkor még nem vala;
Néppel ilyen teljes ez világ sem vala.

Bölcsen az két ezer akkor elkezdeték,
Istentül e világ mikor teremteték,
Ádámtul Noéig akkor számláltaték,
Kétezer esztendő özön után esék.

Az másik két ezer azután kezdeték,
Mely az törvény alatt lennie mondaték,
Mert istentül akkor az törvény adaték,
És Moizes által el-kihirdetteték.

Továbbá az harmad két ezer kezdeték,
Mikor Krisztus urunk világra születék,
De másfél ezere annak is elmúlék,
Nem sok idő múlván világ végeztetik.

Három részre azért ez világ osztaték.
Az első időben nem sok dolgok lőnek,
De minden állatok akkor kezdetének,
Isten személyére Ádám teremteték.

Irígy ördög miatt Ádám megcsalaték,
Az emberi nemzet ott mind kárhoztaték,
De az úristentől megvígasztaltaték,
Mert az eljövendő Krisztus ígírteték.

Szernyő kegyetlenség azután támada,
Ondok paráznaság azután támada,
Azért a vízezen reájok árada,
Csak nyolczadmagával Noé megmarada.

Isten ez világot akkor elsíllyeszté,
De osztán Noénak nyilván megjelenté,
Hogy vízzel ez világ többszer el nem veszne,
Annak örök jegye az szavárván lenne.

Istennek haragja akkor az időben
Kain nemzetségét elveszté a vízben,
Ez világ bűnteték igaz ítíletben,
Ilyen dolgok lőnek az első időben.

Nem sokkal azután az idő bételék,
Az első kétezer esztendő elmúlék,
Az Noé fiai az földet megűlék,
Emberi nemzetség esmég szaporodék.

Utánna Noénak Ábrahám szileték,
Az másik kétezer esztendő kezdeték,
De az hitetlenek mind megijedének,
Hogyha ezön lenne ismég elvesznének.

Sietvén egy tornyot azért ők kezdének,
Hogy vízezen ellen megmenekednének,
Az égbe felrakni mind igyekezének,
Isten ellen avval csak törekedének.

De ott minden nyelvek elváltoztattanak,
Egymást nem értheték, azon búsulának,
Az tornyot nevezék Babilon tornyának,
Mert ők az istentől meggyaláztatának.

Ezeknek utánna Ábrahám hívaték,
Mennyből az istentől neve nevezteték,
És az áldott szent mag néki ígírteték,
Kiben megáldatnak minden nemzetségek.

Ez ígíret után az törvén szerzeték,
Mikor négyszázharmincz esztendő elmúlék,
A tűz parancsolat istentől adaték,
A zsídó népektől el-kihirdetteték.

Az pogánoknak es ada királyokat,
És fejedelmeknek, hatalmas urakat,
Hogy ők is éríznék az jó igazságot,
És megbüntetnének minden hamisságot.

Itt kezdeti vagyon az nagy hatalomnak,
Kit monarchiának geregel mondanak,
Magyaról mondhatjuk egy birodalomnak,
Avagy gyézhetetlen egy fő császárságnak.

Az nagy birodalom mindenkor csak egy volt,
És a fő császárság csak egy embernél volt,
De sok külömb-külömb nemzetségeknél volt,
Eleitel fogva nagy nevezetben volt.

Babiloniai első birodalom,
Másik persiai jeles birodalom,
Harmadik utánna az gereg császárság,
És ezek elmúlván római császárság.

Babiloniában Nabugodonozor,
Persiában Cyrus és Dárius császár,
Az Geregországban világbíró Sándor,
Rómában Julius és Augustus császár.

Ezek ez világnak jobb részét elbírták,
Ezekhez nagy urak fejeket hajtották,
Koronás királyok adójokat adták,
És ő országokat nékik hódoltattak.

Ez négy birodalom mindenkor jeles volt,
De mind négy egyszersmind nem egy időben volt,
Egyik másik után nagy sok üdővel volt,
Egyik hogy elromlott, másik feltámadott.

Ez négy birodalmat az isten választá,
A szent prófétákval megprófétáltatá,
Nabugodonozor királynak mutatá,
Mikor ő ágyában csuda álmot láta.

Az álmot hogy látá, igen megijede,
És ő íjedtében álmát elfelejté,
Azért a bölcsekért, varázslókért külde,
Jövendőmondókat, jósokat bégyőjte.

Monda ő nékiek: „én egy álmat láték,
De az álom kezben igen megijedék,
Az én látott álmom fejembel kimúlék,
Nagy hirtelenségvel álmomból serkenék.

Eszembe az álmat azért juttassátok,
És az ő értelmét megmagyarázzátok,
Mert ha tü énnékem meg nem mondhatjátok,
Nagy szörnyű halállal kell mind meg halnotok!"

Királnak az bölcsek ottan ezt felélék,
,Minderekké éljen királyi felséged,
De az álmat nékünk elébb megjelentsed,
Osztán az értelmét mü tőlünk úgy kérdjed.‘

Királ ezt felelé: „de mit csavargottok,
Csak hejába való beszédet nyújtotok,
És az halál előtt időt halogattok,
Csak az, hogy az álmat nékem megmondjátok.

Ha az én álmomat tü megmondhatjátok,
Tudom értelmét is megmagyarázzátok,
De ha tü az álmot meg nem mondhatjátok,
Az magyarázatban mind hamisak vagytok.

Mondának a bölcsek, felséged meghallja,
Mü közőlünk senki azt meg nem mondhatja,
Az mennybéli isten csak ő maga tudja
Mü légyen te álmod, néked megmondhatja.

Királ ezt hogy hallá igen megharagvék,
Azért parancsolá, hogy őket megölnék,
Dániel prófétát keresnie kezdék,
Hogy a több bölcsekvel őtet is megölnék.

Dániel próféta azt mihelyt megérté,
Ottan imádságra önnen magát adá,
Istentől az álmot megtudá, megérté,
Kiről nagy hálákat ilyen szóval ada:

,Áldott legyen uram az te dicső neved,
Ki ez nagy titkokat nekünk megjelented,
Te vagy az időnek elváltoztatója.
Minden országnak szerzője és ótalma!‘

Azután Dániel az hadnagyhoz méne,
Kéré hogy addiglan senkit meg ne ölne,
Méglen az királhoz őtet el-bévinné,
Elfeledett álmát néki jelentené.

Az hadnagy ezt hallá, rajta megörűle,
Nabugodonozor királhoz siete,
Dánielt bévivé, az királ megkérdé,
Hogyha ő az álmot tudná és értené?

Felele Dániel, királnak ezt mondá:
,A te nagy titkodat senki nem tudhatja,
Sem jós sem varázsló sem bölcs nem mondhatja,
Az jövendőmondó meg nem magyarázza.

De mennyben az isten titkoknak tudója,
Ki minden időnek csudáit jól tudja,
Az utánad való időket jól látja,
Néked jelenteni azokat akarja.

Azért te felséged mikoron nyúgodnék,
És az ágyban arról gyakran gondolkodnék,
Hogy micsoda idők utánad lennének,
Jövendő időben mi csodák törtínnek.

Egy oszlop nagy ember előtted áll vala,
Látád, hogy az ember hatalmas nagy vala,
Az ő állapatja igen magas vala,
És nagy rettenetes tekinteti vala.

Az embernek feje tiszta arany vala,
Az melle, a karja, mind ezüstből vala,
A hasa, az czombja merő rézből vala,
És az ő két szára kemén vasból vala.

Az két lábafeje egyelített vala,
Félig sárból vala, félig vasból vala,
Látád, hogy az ember addig épen vala,
Még egy hegyből egy kő kéz nélkül felálla.

Ez nagy kő az hegyből kéz nélkül felkele,
Az embernek lábát oly erőssen üté,
Sárból, vasból csinált lába öszveromla,
Teteitől fogva ottan lerohana.

Az sár, a vas, a réz, ottan mind porrá lőn,
Az ezüst, az arany az is mind porrá lőn,
A szél mind elfúvá és csak semmié lőn,
De az rontó nagy kő egy igen nagy hegy lőn.

Az kő nevekedék oly igen nagy hegygyé,
Hogy ez széles földet éppen mind betölté,
Azért ez az álom kit isten jelente,
Ingyen majd meghallod mü légyen értelme?

Te vagy az aranyfő első birodalom,
Babiloniában tiéd az hatalom,
Te vagy királyoknak királya, császára,
Te vagy embereknek országoknak ura.

Másod te utánnad ezüst ország lészen,
De te hozzád képest alávaló lészen;
Harmad birodalom az réz ország lészen,
Egész ez világnak az bírója lészen.

Negyed birodalom az vasország lészen,
De ez az többinél mind hatalmasb lészen,
Mert miképen az vas mindeneket megront,
Azonképen ez is országokat megront.

Ennek az ő vége sárból, vasból lészen,
Az az, félig erős, félig gyarló lészen,
Mint az vas az sárral eszve nem forradhat,
Azképen ez ország egyessé nem lehet.

Ez négy országoknak idejében támaszt
A felséges isten egy jeles országot,
Kinek vége soha örökké nem lészen,
Pártolás, megromlás ott bizon nem lészen.

Ez ország bizonynyal az Krisztus országa,
Az több országokat hogy ki mind elrontja,
A szél mind elfújja csak az helyét hagyja.
Mint az oszlop embert az kő mint elrontá.

Ez nagy kő egy hegyből kéz nélkül metszeték,
Az hegy Zsidóország hol Krisztus szileték,
Nem emberi kéztől a kő elmetszeték,
Mert atya istentől a Krisztus küldeték.

Az kő nevekedik egy igen nagy hegygyé,
Mert a Krisztus Jézus lőn fejedelemmé,
Hogy ki ez világot mind széllyel betölté,
Azért ez az álom és az ő értelme.‘

Nabugodonozor király hogy ezt hallá,
Az Dániel előtt arczczal leborúla,
Az egy bizony istent ő igaznak vallá,
Őtet királyoknak istenének mondá.

Azért az arany fő Nabugodonozor,
Másik az ezüst mell Cyrus és Darius,
Harmadik az réz has világbíró Sándor,
Negyedik az vasláb Julius Augustus.

Rómában Augustus mikor uralkodnék,
Az emberi testben urunk felöltözék,
Egy szép szűz leántól világra születék,
Harmadik kétezer esztendő kezdeték.

Krisztus Jézus urunk bűnünkért áldozék,
És halottaiból ő feltámasztaték.
Minden birodalom ő néki adaték,
Mennyben földen örök királylyá téteték.

De szent lélek isten nyilván megmondotta,
Az szent prófétákkal megprófétáltatta,
Az szent irásokban szépen béíratta,
És jövendőképen nékünk tudnunk adta.

Hogy az legutolsó időben támadna,
Két hatalmas ország a Jézus Krisztusra,
Az török fegyvere, Mahumet országa,
Az hamis tudomány pápa csalárdsága.

Egyik neveztetik fene bestiának,
Másik neveztetik hamis prófétának,
Mindkettő egyszersmind az Ántikrisztusnak,
Mert ők az Krisztusnak ellene támadnak.

De hogy mi ez dolgot nyilvább megérthessük,
Az szent prófétákot szükség elől vennünk,
Szent Ezekhielnek írását értenünk,
Az szent Dánielnek látását megtudnunk.

Azért az Dániel ilyen látást láta,
Négy szél az tengeren tusakodik vala,
Négy fene bestiák felhágtattak vala,
És egyik másiktul különbözik vala.

Az egyik fenevad egy oroszlán vala,
Az másik fenevad egy nagy medve vala,
Harmadik fenevad az leopárd vala,
Negyedik fenevad csudálatos vala.

Az első fenevad az oroszlán vala,
Kinek saskeselő két nagy szárnya vala,
És az földnél feljebb emelkedik vala.
Emberi szömélyben ő változik vala.

Nabugodonozor az oroszlán vala,
Kinek birodalma e földen nagy vala
Emberi szömélybe ő változik vala,
Mert az egy istent megesmeri vala.

Két szárnya az vadnak az ö hátán vala,
Mert az birodalom két népeknél vala,
Babiloniában és Assyriában,
Egyik másik után uralkodik vala.

Az másik fenevad egy nagy medve vala,
Ez az persiai birodalom vala,
Az medve szájában három rend fog vala,
Cyrus és Darius, az Artaxerxes vala.

Harmadik fenevad az leopárd vala,
Világbíró Sándor ez bizonynyal vala,
És az leopárdnak négy nagy szarva vala,
Mert Sándor országa négy királyra szálla.

Negyedik bestia csudálatos vala,
Kinek az homlokán tíz nagy szaru vala,
Vas foga, vas körme ő nékie vala,
Mindent az lábával az földhöz ver vala.

Ez vad az római birodalom vala,
És az ő tíz szarva tíz nagy ország vala,
Mindent az lábával az földhöz ver vala,
Mert ő nagy sokakot megnyomorít vala.

Ez vadnak isméglen egy nagy szarva kele,
Három szarva ottan kitörék ellene,
Mert ő az többinél mind hatalmasb vala,
És mint egy embernek, szeme, szája vala.

Ennek ez szarunak szeme szája vala,
Az nagy isten ellen káromlást szól vala,
Az ő szenti ellen hadakozik vala,
És őket ideig mind meggyőzi vala.

Ez igen nagy szaru az Mahumet vala,
Hogy ki az római tisztből feltámada,
De az birodalom immár kisebb vala,
Hatszáz és negyvenben immár írnak vala.

Három szarva akkor Rómának kiromla,
Mikor három ország ő tűle elhajla,
Syria, Egyiptom Mahumethöz álla,
És Ciliciának jobb része határa.

Őtet az törökök azután követék,
Szent Methodiustul hogy kik neveztetnek
Az véres zsidóknak, környülmetélteknek,
Avagy hegy közibe bérekesztetteknek.

Törököknek mondatnak, mert ők mindent törnek,
De véres zsidóknak azért neveztetnek,
Mert ők zsidó módra környülmetélkeznek,
És sok gyolkossággal megvéresültettek.

Hegybe bérekesztett zsidóknak mondatnak,
Mert ők az Kaukasus hegy megett lakának,
Egy róka ösvényen el kieredének,
Mikor Mahumetet az rókát követék.

Azért az nagy szaru az Mahumet vala,
És az pogán császár Mahumet szolgája,
Az ő szeme, szája, az ő tudománya,
A szent prófétákot melyvel megtagadja.

Ezek isten (ellen) káromlást mind szólnak,
Mert az Krisztus Jézust csak embernek mondják,
Az ő istenségét nyilván megtagadják,
Az ő megváltását semminek alítják.

És a szentek ellen ezek hadakoznak,
Mert ím így jól látjuk keresztyének vínak,
Nagy jó szerencsével mindenütt ők járnak,
Az keresztyénséget mindenfelé rontják.

Szent Ezekhiel is ő rólok ezt mondja,
Gógnak és Mágógnak ő neveket mondja,
Az Góg annyat teszen mint sátorban lakó,
Az Mágóg peniglen sátor kível lakó.

Mert ők Scithiának hegyének mellette,
Tudni az Kaukazus nagy hegynek megette,
Elébb tatár módra sátorban lakának,
Mostan sátor kívöl országokat vínak.

Azért az úristen ezt mondja felőlek:
Oh te Góg és Mágóg téged felkészítlek,
Én tégedet széllyel környül kerengetlek,
De az te álladra én zabolát vetek.

Temérdek sok népvel téged felkészítlek,
Nagy roppant seregvel téged el-kiviszlek,
És te mint egy nagy vísz el-felkerekedel,
Hogy mint egy nagy felleg ez földet béleped.

Sok gyülevísz népek seregedben lésznek,
Fások, kopiások, pánczélosok lésznek,
Mind fegyverfoghatók, paizsosok lésznek,
Lovagok, gyalogok számtalanok lésznek.

Te vagy az ki felől én régenten szóltam,
Az szent prófétákval megprófétáltattam,
Utolsó időben téged feltámasztlak,
De sok napok után megverlek, meglátlak.

Mikoron el-bemégy te az én földembe,
És te felhágandasz az én hegyeimre,
És szentegyházamra, az keresztyén népre,
Kiket én győjtöttem sok pogánok közől.

Ott az én haragom ellened felgerjed,
És téged elvesztlek minden seregedvel,
Hogy az én népeim nyilván megesmerjék,
Hogy én ő nékiek jó istenek vagyok.

Azért Ezekhiel te ezt meghirdessed,
Mert zápor esővel őt megháborítom,
Az égből kövekvel őket agyon verem,
Mindenfelől fegyvert ellenek támosztok.

Az égi madarok mind egybe győljenek,
Erdei, mezei vadak siessenek,
Az nagy áldozatra kit én levágatok,
Az én hegyeimben nékik áldoztatok.

Lónak, lovagoknak testeket szaggassák,
És fejedelmeknek ő véreket igyák,
Az én asztalomon eleget egyenek,
És emberi vérből megrészegőljenek.

Az napságtól fogva az helyet nevezzék
Mágóg seregének ő temetségének,
Góg koporsójának és Mágóg völgyének,
Arról mindörökké megemlékezzenek.

Ugyanezent írja könyvében szent János,
Hogy ezer esztendő után eloldatik
Az ő tömleczéből az kegyetlen ördög,
Mert nagyobb szabadság ő néki adatik.

Azért ez világra el-kimegyen csalni,
Gógot és Mágógot hamar elhitetni,
És az ő seregét hadra gyihösíti,
Kiknek sokasága tengernek fövenyi.

Ezek megkerűlik az szentek táborát,
És az nagy istennek szerelmes városát,
Tudni az keresztyén anyaszentegyházat,
De isten haragja őtet mind elnyeli.

De mihelt az pogán hogy megverettetik,
Az istennek fia azután nem késik,
Világ végeztetik és megítíltetik,
Az keresztyén egyház megszabadíttatik.

Mert szent Dánielnél ez is írván vagyon,
Hogy istent az szaru mindaddig káromlja,
És az szentek ellen addig hadakozik,
Míg nem ítéletre az széket leteszik.

Azért vagyon mostan ilyen szerencséje,
Hogy mentül hamarébb idejét bétöltse,
Addig el-felmegyen míg néki engedtek,
De hirtelenséggel ő megáldoztatik.

Ezeket az isten csak azért engedi,
Mert már ez világnak bűnét nem tűrheti,
Az bálványimádást el nem szenvedheti,
Azért ezek által akarja büntetni.

Mint hajnal az napot szokta előlvenni,
Ezképen az kínok mostan előlveszik,
Az ítélet napját az örök kínokat,
Hogy az megtérendők mostan megtérjenek.

Eddig elég legyen az pogán törökről,
Hogy ki az Krisztusra támadott fegyverrel;
Immáran mi szóljunk pápa országáról,
Ő tudományáról és csalárdságáról

Testi Ántikrisztus ki légyen jól tudjuk,
Mert nyilván Mahumet és a pogán császár,
Lelki Ántikrisztus hogy az pápa légyen,
Szent Pál és Dániel szöréről megírják.

Mikor a hamisság mind széllyel áradand,
Egy dísztelen ember akkoron feltámad,
Nagy bölcs beszédeknek ez értője lészen,
És az csalárdságban szerencséje lészen.

Ez az szent népeknek virágát megfojtja,
Az nagy kazdagsággal, bővséggel megrontja,
Idegen erővel ő megerősödik,
Emberi kéz nekül esmég elrontatik.

Ez minden szenteknek istenére támad,
Az fejedelmeknek ő fejére árad,
Az régi atyáknak istenét elhagyja,
Az Maosim istent magának választja.

Aranynyal, ezüsttel istenét tiszteli.
És drága kövekkel áldozik ő neki,
Minden szentségeknek ő rontója lészen,
És asszonynépeknek kévánója lészen.

Ez irások nyilván az pápáról szólnak,
Ki bölcs beszédeknek akkor lőn értője,
Az ő decretomát mikor felvéteté,
Azzal az szent írást mind hátra vetteté.

Idegen erővel ő megerősödék,
Mert az császárokat és az királyokat,
Az ő szentségével lába alá hajtá,
Hogy kik ő nékie országot adának.

Az keresztyén népnek virágát megfojtá,
Mert az bölcs népeket ő magához hajtá,
Kinek érsekséget, pispekséget ada,
Kinek kusztósságot, prépostságot oszta.

Az régi atyáknak istenét elhagyá.
Mikor az szenteket kezdé imádnia,
Az bálvány képekhöz bolcsó-útat nyita,
Maosim istennek kezde áldoznia.

Maosim zsidóúl, magyarúl erősség,
Kővár, kőpalota, kazdagság és bővség,
Mert az ő istene torok, gyomor és has,
Az ő mennyországa sok pénz, sok kazdagság.

Az egy bizony isten hitvei tiszteltetik.
De az potroh isten képútálásokkal,
Aranynyal, ezüstvel és drága kövekkel,
Tündöklő, füstölgő külső szentségekkel.

Szent Pál nyilván írja az Timótheusnak,
Hogy az igaz hittül sokan elszakadnak,
Utolsó időben követnie kezdik,
Az Ántikrisztusnak csalárd tudományát.

Nagy sokan tévelgő lelkeket követnek,
Az szent házasságot kik nyilván megtiltják,
És az eleségtül embert elszakasztnak,
Kit isten teremtett az ő híveinek.

Ez írás bizonynyal az pápára mutat,
Mert az házasságot és az hús megételt,
Senki meg nem tiltá, hanem csak az pápa:
Azért Ántikrisztust egyebet ne várjunk.

Továbbá az szent Pál ezt bizonynyal írja,
Melylyel az Dánielt ő megmagyarázza,
Hogy addig utolsó ítélet nem lészen,
Mígnem az elválás, szakadás nem lészen.

Ez az elszakadás sokképen már megvolt,
Mert ím az római fő birodalomtól,
Elébb három ország Mahumethez hajla,
Azsia, Afrika osztán elszakada.

Lélek szerént akkor az elszakadás lőn,
Az római pápa mikor megátkozá
Mind az napkeleti jámbor pispeköket,
Akkor sok szentegyház tőle elszakada.

Addiglan ez világ el nem végeztetik,
Még az Ántikrisztus meg nem jelentetik,
Bínnek emberének hogy ki neveztetik,
És veszedelemnek fiának mondatik.

Bűnnek emberének azért neveztetik,
Mert sok bűnnek oka ő tőle adatik,
Krisztus ő miatta igen káromlatik,
És nagy sok bűnökvel naponként bántatik.

És veszedelemnek fiának mondatik,
Mert önnön maga is mindörökké elvész,
Egyebek is sokak miatta elvesznek,
Örökken örökké pokolra vitetnek.

Istennek felette magát magasztalja,
Isten tiszteletit ő elváltoztatja,
Székit helyezteti Krisztus templomában,
Istennek ő magát jelenti és mondja

Itt az irás nem szól az pogán császárról,
Mert ő uralkodik éles fegyverével,
De az pápa regnál czeremoniákval,
És ő uralkodik Krisztus templomában.

Istennek székibe magát helyheztette,
És földi istennek magát neveztette,
Hamis embereket pénzért idvözíte,
Igaz jámborokat ő pokolra vete.

Nem szabad senkinek kezéhez békélni,
Mert soha senkivel jól nem akar tenni,
De az ő bal lábát meghagyja csókolni;
Mert azval ő mindent meg akar tapodni.

Isten tiszteletit ő elváltoztatta,
Minden szentségeket csakhamar megronta,
A szent lélek istent aranyon eladá,
Ő szent ajándékát áróba foglalá.

Az szentegyházakban sokadalmat győjte,
Mise-mondásokval kereskedni kezde,
Krisztusnak szent testét pénzen elárolá,
Az ő szent vérével kereskedni kezde.

De az istentelen embert kijelenti,
Úr Krisztusnak szája, szent lelke megöli,
Az ő dücsőséges eljövetelével,
Az kegyetlen embert éppen mind elrontja.

Jóllehet az Krisztus dicső eljöveti
Őtet teljességvel utolszor elrontja,
De annak előtte ő kijelentetik,
Az szent írásokval ő megölettetik.

Azért ő ideje immár mostan eljött,
Mert már hirdettetik az evangélium,
Pápa tudománya immár most kitetszik,
Az ő csalárdsága mostan megfeddetik.

A ki ő szívébe az írást bévötte,
Annak ő lelkében az pápa már megholt,
De azért az testben ítéletig lészen,
Akkoron úr Krisztus őtet mind elrontja.

Azért az ítílet immár elközelget,
Mert már jobb részére a jegyek meglöttek,
Melyeket az Krisztus nékünk megjelentet;
Az szent írásokba nékönk béíratott.

Az napban, az holdban nagy jegyek löttenek,
Éhségek, szikségek, döghalálok löttek,
Nagy földindúlások, nagy hadak voltanak,
Tengernek zúgási immár sokak voltak.

Mikoron az ágak szépen kibimbóznak,
Jelentik hogy az nyár immár közel vagyon:
Akképen az jegyek nyilván azt jelentik,
Hogy ítílet napja immár elközelget.

Azért minden ember lelkéhez tekéntsen,
És az ő bűnétől minden megrettenjen,
Isteni félelembe ő magát foglalja,
És várja nagy vígan az úr Jézus Krisztust.

A mi urunk Jézus sziletése után,
Az ezerötszázban és az negyvennégyben,
Az Batízi András ezt szerzé versekben,
Kiből dícsírtessék az úr Krisztus Amen.