Költemények
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
Csókol Attila, a hírneves
költő,
melyet nem szül kettő,
sőt három emberöltő.
Attilának tetszik ének, tánc és séta,
Ő az édes szavú aranyos poëta,
hozzá más költő csak analfabéta.
1921. febr. 20.
Belép a szép nő
páholyába,
Csupa arany, fény, ragyogás,
Mosolygva bókol erre, arra –
A jobb körökben így szokás.
És a mosoly egy sugarkája
A karzatig föl érkezik,
És egy diák ott elfelejti,
Hogy rongyos és hogy éhezik.
1921 [?]
A női szív tömeglakás –
Tömeglakás, mi lenne más.
Elfér benne a sok bolond,
Aki nőért könnyet is ont.
Emezt ide, amazt oda,
Kamráit cellákra osztja.
Ez kimaradt! – a patvarba,
Nosza gyorsan a pitvarba!
S nekem ó jaj szegény
fejem!
Hol is lészen az én helyem?
Tele kamra, tele pince,
Számomra hely vajon nincs-e?
A hölgy felel s halkan
nevet,
Halkan nevet s mond egy nevet.
– Kérem uram helyet akar?
Ad majd a lakáshivatal!
1921 [?]
Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.
Nékem nincs még szeretőm,
Nem adott a Teremtőm.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.
1922. febr. 13.
Mint ibolyák, a
férfikebelben a szív kivirágzik,
S mint ibolyák rejtve este magába susog.
1922. ápr. 2.
Ad notam: Kossuth
Lajos azt üzente …
Esik eső magyar földre
Kossuthnak is hull a könnye,
Hull a könnye keserüen,
Kossuth Apánk sír a mennyben,
Magyar népén, árvaságán,
Elveszett honán.
Szétszaggatott édes
honunk
Kebeléről síró jajunk
Kossuth szivét hasogatja:
Hejh, nem vigad a magyarja!
Magas mennyből magyar földre
Hull Kossuth könnye.
Ha majd egyszer Kossuth
lejön –
Átrohanunk vizen, tüzön!
A Magyarhon ismét szép lesz,
Méltó Kossuth véreihez,
Csak ne csüggedj édes Hazánk:
Jön Kossuth Apánk!
1922. okt. 22.
Balogh Jóskának, kenyeres-kujon
pajtásomnak,
Aki úgy pendül egy húron velem
Miként H mellett az A.
Micsoda disszonancia!
Alvó Titánt legyecske így gyötör:
Tagadja, hogy versem mily gyönyör.
Fülébe zengem büszke rímeit,
De ő dicséri rossz galambjait
S hogy zseni vagyok el nem ösmeri
Pedig naponta bömbölöm neki!
1922. dec.
Te voltál áldott
menedékünk
Mikor ránk zúdult száz baj és gonosz
És most szívünk hálára békül
Ma felköszönt az elfáradt orosz:
Üdvözlégy, áldott légy, jó Magyarország!
Szegény, kifosztott
Hungária
Magadhoz vettél árva gyermeket
S jóságodért nem adhatunk mást
Csak forró, hálás, áldó sziveket:
Üdvözlégy, áldott légy, jó Magyarország!
1923. febr. 18.
Szabó Dezsőt olcsón adja
–
Fogadok egy se marad itt
Csak az a kár – öregapja! –
Drágán méri az Adyt.
1923. júl. 4.
Hajnali tíz óra, dübörög
a vekker,
Sári piacra mén, kezében a cekker,
Kezében a cekker, én meg irodába,
Ottan is, ottan is hinzelő szobába.
Belég a szalvétán,
pénztárkönyv a párnán,
Hejh de elfáradni – vecsernyére várván,
Öreg írógépek fáradt kopogása
Mind az én kedvemnek hazavágyó mása.
Egy nagy asztal mellett
szunyadnak,
Vagy öles késekkel uzsonnát ragadnak,
Hejh pedig üresen, vagy félig rakottan
Restanciás pócok roskadoznak –
S mégis feltünik a
vacsorapénz-csillag
És a kövér könyvek nagy vígan kinyílnak,
Kinyílnak, harsognak – Jut tán bőven tinta,
Ez isteni nedű poros lapjainkra.
1923 [?]
Ugye még csak virág a
csokoládé kéne,
S hogy új cipő vigyen a legény elébe,
Hogy bálból a mama otthon ne marasszon,
De szeme ablakán már kihajlik az asszony.
1924. jan. 5.
Kemény Sándornak
Polyphemos hajdan mögötte
mind,
Ha mélaszáju emberekre bukkant
A fáraó előtt egy szó se mukkant
S hallgatva bujt el szent mögötte mind.
Középkor. A világ egy
szeme int,
Császár, vagy pápa s várakban, odúkban
Hízelgők nyelve lyukat fúr urukban
És napjainkban hódolnak megint.
Az úr ha jön, szőnyeget,
zászlót s ingó
Pokrócot minden ablak ő felé hoz,
Igy üdvözölsz kilógó fakult nyelvvel
Mikor combom ugy reng,
miként a hintó
S reád kacsint belőle sárga szemmel
A rőtszakállu, roppant Polyphemos.
1924. jan. 9.
Nagy, méla bánat alvad a
szivemben
A tányér fenekén meg a spenót
Mint vén kisasszony, nyugovóra hajolt
Porcellán-álmu kínos enyhületben
Bús gőze száll, mint
sóhajtás ha lebben
Vánnyadt ajakról várva a hajót,
Melyről az irígy, szűk szavú derót
Húsz éve adott hírt, csóknál is szebben.
Azóta vár szegény a
sír-gyomorra,
És lassan süllyedeznek a napok,
Ó szerelem, tejföl, tojás és orja!
Kit szalvétámba titkon
kaparok,
Mig szívemről verejték-csöpp aláhull,
Mint bús magad a szenvedő kanálrul.
1924. január
A kenyeret s a csókot
hirdetem
Két testvér-tornyát a teljesülésnek
Öregek, ifjak vágyódnak velem,
A rohanók és akik mindig késnek.
Mert elapad a lélek és a
vér
Ha a szárazság marja ajkainkat
S hová már a napfény sohase ér,
A szívbe a bú sötét lombot ingat.
Mert szent a lány, ki
asszony lesz s a csók
S kiből a kenyér megterem: a férfi.
Mint tavasz-délben szálló kócsagok
Kiknek útját a végtelenség méri:
Ugy szállnak ők a
boldogságba el,
S szavukra mámoros isten felel.
1924. jan. 22.
A multkor, szerda este
ángyikám,
Mikor a sötét ásitott az égen,
Ugy féltem, igen, most másodikán,
Mikor halk szava odajött elébem.
Aludtak már a rétek és a
ház,
A szunyograj bús füleimbe zsongott
S tudtam, itt aztán a halál tanyáz,
Mert térgye reszketett, mint kint a lombok.
És meghalt akkor szegény
ánygyikám
S öregen magam láttam ott heverni
És sírtam, igen, most másodikán,
Mint kisgyerek, kit nagyon szoktak verni.
Kosztolányi Dezső
1924. jan. 29.
Ki itt ha is csak félig
üdvözül,
Mert nagy a bűne: Idecsöppent
A jövendő emberek közül,
Akik láttatván is, látnak:
Tettamanti Bélának szeretettel.
1924. jan. 30.
Mint örök keservet
Irta ezt a verset
Az ördög-motolla,
Juhász Gyula tolla,
Ki vala nagy búban
Szíves háborúban.
1924. okt. 4.
Gügyü, gügyü Döncike,
Nékem is van lányom,
Éppen mint te picike,
Meglátom a nyáron.
Húszesztendő, recece,
Asszony lesz a Döncike,
Lány marad a lányom,
Neki is lesz picike,
Éppen mint a Döncike,
Dajka lesz a lányom,
Gügyü most még picike,
Megfujtom a nyáron.
1925 nyara
Kislány ő még, a mamája nyujtózkodva
karjára veszi,
Odahajol az arcához, az őzek dalát beszélik el néki szemei,
A villamosok hajnali csengését, meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,
Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő utját,
Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nőssz-e már?
Tudsz te nőni, hát még hogy a kisgyereknek homlokából rád száll
a madár,
Néked kinálja ceruzáját a kisgyerek, ugy tipeg által a folyó tükrén,
Ugrándozva várja mamája, eléje megy sebesen, büszkén,
Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér –
Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull, száll a kenyér.
1926. márc.
Tréfás személyek előttem
komoly dolgokat mondottak,
mögöttem lévő magam sem vagyok
nálamnál kissebb állít meg mindig végén a soroknak
akit ti nőnek neveztek s aki titokban is csak néha tesz nagyot
ám bocsánatos kérés kell itt, ő az aki fölénekli rejtelmeimet
s bár megfelelni nem tud senki az ő húsa az ő csontja tudja hogy
minek
s bár életem ének volna, dolgok dolga, hogy ő énekel
s az én szivem az elejtett nem tehet mást minthogy fölemel
hozzáemel gyönyörűket, nagyokat, mik hiábavalók
és lehet tán összekötnek emez égi idegen adók
és ha Erzsinek is mondom több ő nekem és ha Attilának mond is
kevesebb vagyok
s bár ezek itt emléksorok szivemben én magamra hagyott
kell hogy messze elhajoljak hűs kezétől – homlokom csak üszköljön
tovább –
itt ez idegen papíron; de mi Bözsi álljunk, szálljunk, egy kettő odább
mert hogy még gyerekek volnánk, Attila majd verseket ir szépet és
sokat,
Bözsi pedig elénekli nagyon szépen a folyóktól hallott titkokat.
1926. szept. 23.
Du feu en oranges
toi la langue inconnue des anges
mon amie ne me laisse pas
continuer cette baisse-lù dans mes reves
des dieux
maintenant aussi
du goût des oranges sur mes lèvres
sans sens et sans souci.
1926
Petite Jeanette,
Floraison des cieux!
Je vous recherche toujours dans mon désir et dans mon lit qui est
encombré par M. Takács!
Toi mon matin le plus bleu!
Eau fraîche, oiseau, miroir des aveugles!
Numéro de téléphone inoubliable!
Chameau d’or dans ma vie comme le Sahara
Des scarabées traversent mon coeur quand je ne peux pas tenir tes
mains!
Ô toi, trois espoirs de ceux qui râlent!
Qui es-tu, toi qui me remplis?
Qui es-tu, toi qui ne me connais pas?
Je voudrais te donner quatre verres de mon vin de mon eau de mon
lait de mon sang!
Le Saturne doit planer au-dessus de ta tête toujours toujours avec
mes yeux qui te regardent
Il faudrait incendier Paris que l’on puisse te voir en clarté divine!
Ô bibation de rosées!
Toi ma portion la plus belle de pommes frites! –
Est-ce que vous savez déjà ce que veut indiquer le mot: gentil?
Payen
Votre payen
Ma petite
Je suis votre payen
1927. márc. 5.
Je dois
te demander si tu m’aimes
de voir ,par dela’ mon poème
hongrois
qu’il faut remettre a Rubin même
dont à la santé je bois.
1927. júl. 17.
Ma Lucie,
la lettre que j’écris aujourd’hui
sera écrite en vers à cause du grand ennui
qui me trouve ici le bruit sourd de la mer,
faisant plus solitaire en le coeur l’homme amer.
Les petits bourgeois ont
une vie d’autobus
et les grands combattants ont des astres en obus –
je vis sans tout ça sous le prétexte d’études
et j’mourrai moi aussi mais moi en solitude.
Sans me préoccuper de
donner à ma lettre
une portée importante et sans vouloir me mettre
à prier d’expliquer, ma Lucie (de manière
qu’explique à ses enfants leurs châtiments la mère)
que: „Quelle soit la
cause t’indiquant m’interdire
de garder ma barbe qui n’met personne en ire
sauf toi: à l’avance déjà tu t’en occupes
bien que les écossais puissent porter leurs jupes.
Eh bien sans prier
d’expliquer ta colère,
c’que je laisse croître c’est ma barbe la plus chère
et si tu la coupais comme un pal’ron de veau
je la ferai pousser à Szeged de nouveau.
Maintenant que soit plus
large l’ordre du jour
j’accuse que l’e muet se prononce toujours
dans les vers même alors qu’ils seraient si charmants
que celui merveilleux que tu lis à présent.
Il n’en faut excepter que
les cas d’hiatus
por lequel éviter on l’élise …………
en outre c’est aussi hiatus dans mon vers
que je n’ai pas de rimes avec une valise.
Etus vit et grandit se
réjouit ma foi!
moi je voudrais manger un potage une fois.
Lesquels j’ai écrits le vingt-neuf juillet à l’an
de dixneuf cent ving-sept à Cagnes en m’ennuyant.
Je viens de recevoir
mille Francs ta remise
j’empaquette déjà mes caleçons et chemises,
je vais comme mon aïeul alla en Walhalla
pour ce voyage-ci sois mon maître, Allah!
1927. júl. 29.
Ha sziú volnék,
tervelhetnék
hajamba most egy színes tollat
kis mellét most mossa meg Éva
és a bútorok halkan kopnak –
1927. nov.
Esőben, rügyező ágak
közt,
Reszketek érted,
Náthulok érted!
1928
A nyakába kék kötő –
mit kötsz, mit kötsz, könyvkötő?
Kötök, kötök, Bibliát,
Bakunint és Pék Gyulát.
Ej, de bütykös a kezed –
mit mond Bakunin neked?
Bütyök van a kezemen,
gyémánt van a szivemen.
1928. szept. 20.
Utile cliché
Az ágy mellett két éjjeli
Szekrény áll cipővel teli,
Két-két pár lábbeli
Jutna
Mindegyiknek, ha járni tudna.
Ha két bús kenguru bemegy
S a balsó szekrényre az egy-
Ik árnyával elegy
Mászik,
Akkor magosabb, mint a másik.
Szerzette: Márthy Nagyobb
Öröme
geschrieben von Öröm Nagyobb von Márt
1928. szept. 30.
A rókának ha volna
szárnya,
Ej-haj levegő-égben járna,
Bizony.
Gonosz nadrág! Ha esze
volna,
Ej-haj a gatyára gondolna,
Bizony.
A Duna gombostű ha volna
Ej-haj, gomblyukam mögött folyna,
Bizony.
S ha én fejem teteje
volnék
Ej-haj, ily okosan dalolnék,
Bizony.
Okos Bárányka
1928. szept. 30.
A gyenge bokor levelét
fátyolba burkolá a dér,
jaj, nemsokára itt a tél,
a bokorugró hócseléd.
Pamutszoknyáját a ledér
fejünkre boritván cselét
ködökből szövi és csalét
a zsíros, pirítós kenyér.
Csuszkás az erdei fenyér,
min medve korcsolyáz eléd,
üres két mancsa bús tenyér.
S mint munkabér potyog
beléd:
a nyár az egekben henyél,
mig szíved főzi ételét.
Sonnet, Alphonse de
Sociales.
1928. szept. 30.
Ha kétszer annyit ennél,
mint amennyit nem ennél
ha éhes volnál, akkor jól
volnál lakva.
chateaustresemann
avagy
Burgbriand
étekfogó
Maxima: Il y a des hommes
qui ont des neveus
et des nièces et pantallon noire, et
des autres.
1928. szept. 30.
Cézár Galliában
Szemén a pontos ősi szemüveg
levette most s mig François balrament
hogy visszahozza rajzát hol Lübeck
főterén árvul az ó parlament
ő jobbratért s unottan
szólt: kapus!
bús vendégemnek megint nincs dohány
s érezte hogy nő rossz lábán a vad hus
és tudta, megint megcsalá a lány!
Szemén megrezdült ám a pilla
most
s kék fénnyel telt meg a polgári hajlék
és szólt: kedvesem, vegyen villamost
és vigye vállát melyre
sírva hajlék
Cézár Birotteau szívedből kimosd!…
S félóra mulva: pincér, szivarost!
Reggeli ájtatosság
Ó, hagyj Uram még igy
feküdni hasmánt
csak egy kicsit és jöhet a fuszekli
A számtantanár bús szemét te szedd ki
s torkát szorítsa össze jól a vaspánt
Ha jót is mondok, azt
mondja nem áll!
és néki mindig piszkos a füzet
szünet ha jön vigyázóval üzet
miatta szenved itt egész Revál
Hozzád esd a gyerek
fölnyujtott ujja
Add hogy legyen nehány szines skatullya
padomban s ő ne kérdhesse: mi az?
Add hogy a leckét a diák
jól fujja
és címez minket és ez a cim az
hogy: mars helyedre ostoba pimasz!
Egy Modiano-cigarettapapir
elszakadt
Ó hol vagyon a
régi kelta már
Aki e fánál mely vadul kereplett
A hősi korban egykoron szerep lett
S amely fából egy megveszett tanár
Papirost gyártott
ó a vad szamár!
Címed öcsém hogy engem meglepett
Nem tagadom, de Múzsám még e leplet
Letépi mert ó tudd meg hogy ma szár-
S virágtalan száll
füstöm, ó de Vác
Dutyijja őrzze testedet s sokác
Dalok ringassák füst helyett a kósza
Gondokat el!
Milyen alakiság!
Cigarettámnak füstje szép kis ág
Lombjai közt egy halovány kabóca
A másodfokú függvények
egyenletei
Drukkoltam, s
szólék: „Szent Konstantin, ápolj!
Tedd, ne hijjon ki Szemere Elek!”
Ő szólít mégis erre felkelek
Mért vagy oly messze ó Konstantinápoly
S keblemben mint berekben kele vész
Szivem zajdult mint bukaresti banda
Őrült leszek: „A luk ha festi randa”
Mondám s aztán: a gyerekben kelevéz
Boldog diákkor,
melyről ama Salmon
Müvéből annyit olvasék mig malmom
Zakatolt, s szólt: csiribiri fitty
Szinház volt ez,
szinház, Beregi eridj
tanárom ellen kezedben horoszkóp
S vágd kupán: ő egy vérszivó gonosz pók
1928
* A dőlt betűvel szedett
szövegrészeket Illyés Gyula írta.
Óh kerek világ kerek
asztala,
éhesen ültem én melletted mindig.
Terülj most nékem, kezemből behinti
szürkeséged rózsák zuhataga.
Terülj most nékem. Ült-e
valaha
eléd bosszús istent rendelő vendég?
És könyökölt-e így? Tudod-e nemrég
szivem vérfoltos abroszod vala.
És teritettem rajta
mindeneknek,
faló farkasnak, öklendő ölebnek
s most itt révedek rajtad éhesen.
Mondd, megdicsérnél-e, ha
szólni tudnál?
Vagy lábaiddal tőlem messze futnál,
hogy ne boruljak asztalomra sem?
1928
Dur wirst nicht meine
Frau sein,
du wirst leicht sein wie eine Wolke.
Ich schliesse mich ins Feld herein,
dass ich dich da erwarten sollte.
Du wirst herkommen in
mein Haus,
in mein sehr kühles ohne Dach dann:
Ich werde traurig, wie die Maus,
auf die es regnet, leise, langsam.
1928 vége
Le coeur est tard car
Dieu est lourd,
plus lourd qu’un mort –
Je ne suis plus jaloux balourd,
qui chante sur les champs et court
s’évaporant sous le ciel gourd
et souffre fort,
paysan chargé de Dieu,
qui sème,
c’est qui je suis,
je ne fais pas de bruit même
je ne savais jamais s’il m’aime,
mais je le suivrai s’il m’aime
personne puis.
Tilinkó retrouvé, –
cassez
le de nouveau: il est étranger,
il n’a souffert beaucoup qu’assez,
il est en toi, il est en danger.
1928 vége
A világ elfáradt már
szagosodni. Unta,
hogy mifenének tettem asztalomra.
S igyekezett árnyékot vetni,
nagyobbat mint a kertben
s elfáradt, mikor nem néztem oda.
De észrevettem.
És nógattam a bimbót:
nyilj ki!
kezemből virágozva hullj ki,
virág-világ!
Ej, ködben élünk! hullj derengvén:
szivem felé fordulva gyengén, –
no, bátorság, hisz van még jóbarát –
óh nem az Isten, nem. De Somogyi
Lolli vigyáz reád. –
azért írtam ezt néki,
igaz barátsággal és szeretettel.
Attila
1929. febr. 20.
Az nem lári-fári,
Hogy Faragó Sári
Meghódított sok alakot,
És sok szívet átfaragott.
1929. okt.
Minket, Gyuszi, szeretni
kell
s engem tán jobban s láthatóbban.
Ki vassal szerelmet mível,
az földet mível parasztsorban.
Mi föld vagyunk s ha meghalunk,
minket nem is kell eltemetni,
de addig addig el kell minket
az Istenek elől szeretni.
Igy egymás nélkül kódorogva
fojtott dühünk az égbe száll –
s a fojtott düh az Isten lelke,
s az Isten földet nem kapál.
1929 [?]
Odvas fogban guggol az
idő;
messze tekint fájdalmunk fölött
1929 [?]
Hé vendégek, a begyetek!
Nehogy mindent megegyetek!
Kínálgató
Ne feledd, hogy régi
szabál:
Csak mértékkel egyél, igyál.
Kövérség korai vénség,
Tehát móddal ó vendégség.
Az angyalok sose esznek
Mégis gyönyörűek lesznek.
Étkek áradata
Tea csigaleves módra
E levestől mennek falnak
Kik belőle sokat falnak.
Hideg fogas
Cúgot kapsz a halevéstől,
Nemcsak soktól, de kevéstől.
Halmajonez
Majonezből bármily kevés,
Harmadnapos hideglelés.
Töltött tojás Casinomódra
Hajh a tojás nehéz falat!
Ezt mondja a tapasztalat.
Csirkesaláta
Füled szaggatja a csirke.
Ebbe őrült bele Kirke.
Hideg rosztbif körítve
Rosztbif reuma forrása,
Aki eszi, kárát lássa.
Pulykamell jó asszony
módra
Pulykamelltől hull a hajad,
Jobb tehát ha tálban marad.
Kappansült körítve
Szeplőt szaporít a kappan,
Nem viszi le semmi szappan.
Uborka és salátafélék
Ludtalpat kapsz uborkától,
Ne is égy belőle mától.
Torták és édességek
Torta hájat nevel búra:
Biztos a karlsbadi kúra.
Pogácsák és sós
sütemények
Pogácsától kezed reszket,
Vegyed tudomásul eztet.
Feketekávé
A fekete török átok –
Dehát úgyis megisszátok …
Ürmös és ringató borok
Megmondták az apostolok,
Nem inni valók a borok.
Bucsúztató
Im hát aki mértéklettel
szórakozott az étkekkel,
s meg nem roggyant keze-lába,
jöhet a táncoskolába.
Járjuk, mint a szél a pusztán,
fölfrissülünk majd káposztán,
káposztának is a levén,
mint a beduin a tevén.
(E hasonlat egyéb hián,
nem történt csak a rím mián.)
S ha még fogát feni falánk, –
frissen sül a farsangi fánk,
kivül piros, belül foszlik,
míg a vendég el nem oszlik.
S aki panasszal van bajba’,
menjen a sóhivatalba!
1930. márc. 25.
Lajos, ha szépség köll,
tömény,
azért vagyok itt, költöm én
és így lesz szép e költömény.
***
Zoológus ha sürög-forog,
megtudhatja: vannak farok,
amelyeken nem nő farok.
1932. jún.
Kezdetben volt Pakots,
aztán lőn az Ige.
Köztünk Ő a kapocs,
azért jöttünk ide.
1932. szept. 10.
Egy jólsikerült
játszma emlékére
Megszülettél lábbal,
kézzel,
távirati rövidséggel.
Szlemmet szoktak így csinálni:
nem tudtak kilicitálni.
Te sem győzted jószíveddel – mi? –
a mamának kibicelni,
untad a sok link bemondást,
pikk helyett a káróbontást.
S fölvisítál, mint a bíbic:
„Nem leszek itt tovább kíbic!”
Mamád, kis rönonsszal élve,
így ütött egy robbert nyélbe.
1933. jan. 12.
Úgy ugrottál gyorsan a
napra közénk, Fiu téged,
mint te a lágy levegőt, kívánt édesanyád.
Attila bácsi
1933. jan. 12.
Ezen újabb kis magyarnak
el kellene egy kis gyarmat
táján valahol Megyernek,
annak örülne e gyermek.
(Míg te otthon rajzol,
Jolán itten rajzol.)
1933. jan. 12.
Ma névnapja van Etelnek,
kinek csodálatával betelnek
alulirottak, ugy mint Ödön,
ki puha folt lágy téli ködön,
Jolán,
ki a csomagból kajol ám,
Judit,
kinek bejglidből sok jut itt,
Laci,
ki csomagod miatt lesz paci
és Attilácskád,
ki csomagodtól kövér mint egy rác kád!
1933. dec. 17.
Vásárhelyről disznő jő,
fazekunkban disznó fő,
hurka, kolbász, májas, véres:
illik annak, aki éhes, –
ahogy futnak szagos percek,
ütemükre hurka serceg,
szag folytán eszembe jutsz te
(ez a célzás – ajaj! – hucpe)
szánk zsíros mosolytól fényes,
ahogy rádgondolunk, édes.
1933. dec. 17.
Ahogy öreg akác nyujt egy
hulló levelet a fiatal hársnak,
úgy adom e könyvet Braun Évának, az ifju költőtársnak.
1934. febr. 11.
Mit visel urinő és mit
hord kokott
fejebubján, ha nem Nor-coc-ot.
***
Sapkám Nor-coc
ilyet hordok
***
Nor-coc sapkám hona Svájc
viseli Svarc, hordja Vájsz
***
Minek annak a fuszekli,
kinek fején Nor-coc dekli
***
Eszemadta kis barnája
Norcoc gyártmány a sapkája
***
Hőbe-hóba, télen-nyáron
Norcoc sapkát hord a párom
***
Akármilyen snorr kokott –
még az is hord Norcocot.
1934 [?]
Nem, nem igaz, nem, nem
igaz,
hogy Ádám volt az első gaz.
’Sz azért nő alma, hogy szakasszon
almát a férfi és az asszony.
A földön annyi a jó dolog,
hát mért ne lennénk boldogok?
Az ember oly szelíd alak!
Ha nem piszkálják, nem harap.
Nem, nem igaz, nem, nem
igaz,
hogy nincs elég tyúk, humbug az.
Egy kotlós százra terít szárnyat
és sok, ha egy nap falunk hármat.
S a tyúk ezért ha nem morog,
az ember gyomra mért korog?
Ez oly világos, mint a nap,
csak bele ne kotyogjanak.
Nem, nem igaz, nem, nem
igaz,
hogy huncut a kövér kopasz.
Hol híznak, ott baj nem lehet már,
a hájjal emberszeretet jár.
Hát sétálj, igyál, falj sokat,
mit komplikáld a dolgokat?
Az ember oly szelíd alak,
ha cirógatják, nem harap.
A rossz hányja, a rossz
veti
az embert, – ez kijárt neki.
Magára zárta a kaput,
csak akkor volt jó, ha aludt.
Mert annyi rossz ösztön sodorja,
nem tud szeretni éhgyomorra,
mert nem sétál, hanem azon van,
hogy a dolgot komplikálja nyomban;
a boldogság jött, – ő meg elszaladt
hja, – buta volt és az maradt.
1934 [?]
A fákon, mint a bokrokon
a bogyó, lóg a sok rokon.
1935. jún. 14.
A Royalban muzsika
jó kislány a Zsuzsika,
kis gyerek a Péterke,
kell neki sok ételke,
a harmadik az Aba,
az lesz ám a szép baba.
Egyedetek, begyedetek,
sok spenótot beegyetek.
Nincsen
e világon semmi kincsem.
Rád ám
számít a nagybácsi, Ádám.
Sorsom
ezért hozzád visz a gyorson.
Élve
megérkezek péntek délbe.
Vess el
gondot és várj tyúklevessel.
S felnőtt
ha leszel és látsz egy delnőt
s sorsod
orrod alá ha tör borsot,
add el
e lapot s magad ne hadd el.
Drága gyermek,
fényes termek
lágy öléből –
pezsgő léből
iddogálván
és nem állván,
hanem ülvén,
amig hül vén
bor a pulton,
azt kivánom,
hogy se multon,
se diványon
elmerengve
ne időzz,
ez a nyitja
mindeneknek,
ezt tanítja
míg remegnek
szempillái,
a dizőz,
kit te ismersz,
bár nem is mersz
lenni, mint ő,
oly szabad,
hanem mint kit
vének intik,
mindig intő
a szavad.
1
Japánban ülünk három
fáradt vándor,
Egyik sem búvár, sőt még nem is kántor.
Nem golfozunk és nem is korcsolyázunk,
Etel felé száll zöld ábrándvilágunk.
2
Etel felé, ki ásitozva
szoptat
s lelkében még ma is pelenkát koptat
s búját tisztába teszi a zord Cháron
bár él ő s anya, gyermeke van három.
3
Laci helyett írok
befejező verset,
s mivel Laci helyett, nem finomat, nyerset,
bár szeret, hisz hozzád kit-kit fürge csáb ránt –
s ezzel véget is ér a költői ábránd.
1. Epilog:
Nagyapa volt Áron
Elvitte a Charon
Jött helyette Ádám,
Így gondolunk rád ám!
2. Epilog:
Első lőn Zsuzsanna,
ugy jött mint a manna,
második lőn Péter,
őt küldé az éter,
harmadik lőn Ádám,
tulipán a ládán.
1935. aug. 30.
* Az első versszakot és
az első epilógot nem József Attila írta.
Hallom, hogy az Ádám ugy
„ül mint a cövek”
ugy van odatéve, mint a nehéz kövek
és szépen növekszik
mert korán lefekszik
s megeszi az undok, jó tápfőzeléket
ezért mindannyian üdvözölünk téged.
1936. febr. 25.
Azt olvastam, hogy perli
a Nepet
a „D-osztály” ügyes megfigyelője.
Az akit ez a kis hír meglepett,
én nem hiszem, hogy okulna belőle.
Az ilyen hír csak azt
lepheti meg,
ki ma is vár, csak vár még a reformra,
ki felül a Nep igéretinek,
s nincs sértett önérzete, amely forrna.
Nem kérdés, szép-e, vagy
milyen dolog
besúgó-haddal figyeltetni Bethlent,
lesni Zsilinszkyt, mint aki lopott,
s erkölcsöt venni, megfizethetetlent.
Pénzét, ha jár, megkapja
majd a kém,
de megkapja-e az ország, mi járna
azért mit lát a magyar földtekén:
lehull-e már a Nep megfigyelt járma?
A Nep-besúgó suttogva
jelent,
hanem e súgás hangosan kiáltja:
az elzálogolt, suttogó jelent
közel jövőben fennhangon kiváltja
az ország, mely ma – mit
tehetne? – tűr
s eszmél, hogy tán már akkor lenne boldog
ha téglahordók stílusán belül
nem sülnének ki épületesb dolgok.
1936. máj. 28.
Mivelhogy oly szépen
terít a
hű vendégeknek a Margaréta,
és nem talál be semmit nyersen,
fogadja el azért e versemet!
1936. okt. 11.
25 éve a papirt szolgálja
minden erővel, bele se rezdül
25 éve eteti papirral
s nő, hízik a kultura rajta keresztül.
1936. dec.
Éva vigyázz, magadat
nagyon el ne takard az eszeddel,
játszd, ami vagy – ne tulozz, meglásd megkeres Ádám.
1937 [?]
Sportirodalma, Takács, kedvessé
tette a sportot
méla szememben, amely csak a sakk kockáin öregbült.
Már evezőt ragadok, gerelyem zug, röppen a diszkosz.
Holnapután kihuzom magamat; – s: milyen egy dali fickó –
így sóhajtnak utánam a lányok, még a Takács is.
1937 [?]
Kedves Zoltán,
nem nagyzol tán
a költő,
ha töltő-
tollával íme
verset ír neked,
vagyis éneket,
melynek van ríme
1937