Költemények

 

 

 

Nyitólap

Költemények

Névjegy

 

Egyéb szépirodalmi művek

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1923–1930

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1930–1937

 

 

 

 

 

 

«««     Változatok     »»»

Egy asszony s egy leány

Két tulsó part közt cirógatta annyit
S csókolja most is nagy szivem a Bor.
Mint szép, meleg nap sugara, mikor
Fáradt folyón sötéten átaranylik.

A lány: Ős, termő, naphajú mező,
Az Élet vár szent méhében magokra
S úgy szól szava, mint hallgatag habokra
Ha lágyan símul esti evező.

Az asszony: Város, bűnös elveszés,
Rejtelmes és meleg homály, hol bongva
Búg este-órát vágyak titka, tornya
S forró polippá ájul át a kéz.

Rossz vágy járatja el velem bolondját:
Két Asszony s egy se; s fáj bus agyvelőm.
Sűrű olaj fájhat, jaj, így, midőn
Hengerben lassan, lassan összenyomják.

Változata az Egy asszony s egy leány.

Jöjj testvérkém

Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó Nap,
A távol falujába ballagott.

Kigyujtják hamvas üvegét a Holdnak,
A méla égi templomablakot.

Fészkében ring a száz ujjongó fecske,
Szívemben minden mámoros szavad.

Reszket, mint ujjunk, mind a levelecske
S a rög a röghöz csókosan tapad.

Mint fénybogárka almabimbó szirmán,
Tejbőrödön szemem úgy tétováz.

Jöjj kedvesem, tested lelkembe innám
S az illatos mennybolt a nászi ház.

Az est sötét báránya ballagóba,
S feketébb hulló selyemgyapja már.

És szőke hajad sárga-rózsadombja
Fülledten csókom harmatára vár.

Változata a Rög a röghöz.

A legutolsó harcos

Valami forró nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az Ucca és a Föld fia vagyok.

Szép szivem óriás, piros virág,
Bimbója hat földrészre nyil, ma hát
Szijja mohón boldog-boldogtalan
Világlengő szeretet-illatát.

Világszabadság-zengő Messiás
Szemét, szavát nem fogja semmi sem,
Börtön, kaszárnya, templom – Krisztus is
Kinyilt nagy szive kelyhiben pihen.

Ha tán sirok – a Krisztus vére hull,
Ha káromkodok, minden trón remeg,
Ha nevetek, az Isten is örül
S tavaszba szöknek akkor a telek!

Világszabadság! Világszerelem!
Világbékesség! lavinás igék
Szentháromságát zúditom ma le,
Bizó fülekbe hogy zugassa szét.

Ember, ne csüggedj, sorsod lesz a hit.
Végül minden forrás tengerbe ér
S mint Jézus asztalánál egykoron,
Mindenkinek jut egyaránt kenyér!

S ezer fohásszal fölfohászkodom –
Szivbéli Krisztus, tégy még egy csodát,
Kaszárnyát, börtönt romboljanak el
A lelkes, forró igelavinák.

Könnypára, vérgőz ne marja szemünk
S a legutolsó harcos én legyek:
Nekem mennem kell, ha szülém sikolt
S világ indul meg, hogyha én megyek.

A lelkesedés zengő süvegét
Égig hajitják a görnyedt napok,
Ha az Igazság emberré fogad.
Az Ucca és a Föld fia vagyok!

Változata az A legutolsó harcos.

A távol új s új egeket szór

A távol új s új egeket szór,
Szép testem napos szavakat szól
S a kenyerek erősen, bízva
Kelnek,
Harangszó ömlik a Tiszába,
Frissen, nyujtózva kel a lárma,
Derékig mosdok s a vizet
Reápaskolom szivemre.
Oly hűsen, tisztán símul hozzám,
Úgy ring a tálban, úgy zenél,
Mint a danoló lányok melle.
Akinek kitárt a szobája,
Ahhoz a világ így szalad be
És mint papához a gyerek,
Mikor új ruhát kapott
S abban is szabad karikázni.
Nem fogok senkit se magázni,
Hiszen mi jól ismerjük egymást
És tagjaimból a kenyéríz,
Tej, víz s a csók is szerte árad.
A munkások közé megyek,
Elvégzem jól én a munkámat.
Fürgén, vigan viszem magam,
Most úgyis én vagyok a legszebb
És szépet, tisztát kell már egyszer
Fölmutatni az embereknek.
Szeretnek majd, ha eljövök,
Szeretnek, mert közöttük voltam,
Együtt jártunk a széles uccán
S zápor előtt velük loholtam.
A gyönyörű elevenek,
Kik a házakat összerakták
S jólépitett szivükből már
Az én szivem ki nem tagadják.

Változata a Reggeli.

Mikor az uccán átment a kedves

Mikor az uccán átment a kedves,
Galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
Bokája messze, sugárral fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
Egy kis fiucska utána bámult.

Mikor befordult s táncolt a kis bluz,
Kinyujtózott a sarkon a koldus.

Mindenki nézte, senki se bánta,
Hogy ő a szivem gyökere-ága.

Karcsu szél hajlott utána hűsen,
Mindenki ámult, nézte derűsen.

Aggódott szivem, derűjük rászállt,
Kettétört ott egy irigy virágszált.

Mikor az uccán átment a kedves,
Tisztán jutottam, tiszta szivekhez.

Változata a Mikor az uccán átment a kedves.

Tüzek éneke

Fényes Samu Bátyámnak szeretettel

Ott alszunk a száraz fában, villogó, bő szénrakásban, ifjú
asszony keze kelt,
Sustorgunk a katlanokban, szikránk pattog, úgy szalad,
Pírt adunk a szőke kőnek, kövér darab húsok főnek
Fölöttünk a tarka cinfedő alatt.

A mezőkön, legelőkön fölnyúlunk a fellegekbe, fürge, karcsú
karjainkból kicsordul a vér,
Végigcsorog tagjainkon, sötét és kövér,
Mint a barna föld, amelynek méhében sok jó zsir erjed
S fölolvadva,
Sercedezve
Elvegyül vele.

Szép fiatal emberek tele
Ereiben elnyújtózunk, izmaikba fákat vetünk, erős, hajlós ágakat,
melyek
Őserdőben századhosszat ropogósan hajladoznak, bőrükből meg
bomlik, forr a lé
S roppant arany madarakat nyujtanak a tágas ég felé.

Szeretnek is nagyon minket, ledobják a ruhát, inget s égigérő nagy
halomba ha gyülekezünk,
Futós szabad pusztaságot lepnek el a fiuk, lányok, szép szivükbe
fényesség suhan,
Kéz a kézben
Úgy táncolnak körül lassudan,
Piros lángokat nevetnek, szépen, tisztán öregednek, öregen pedig
Töpörödött kicsi testük a mi erős hamvainkba csókkal fektetik.

Változata a Tüzek éneke.

Mikor a szeretők

Mikor a szeretők veszekednek,
Akkor a fákkal magosodnak;
Mikor a szeretők ölelőznek,
Akkor a földdel elsímulnak.

Gyere kedves,
Szaladjunk egyet arccal a szélnek,
Hadd pirosodjunk ki, mint a szöllőfürt,
Melyet szerelmünknek a tóba dobtam.

Változata a Dalocska.

A pap mosolyog

A pap mosolyog és derűsen
buja gondtalan istent dícsér
darazsak dongnak s poros úton
végig zümmögő gyásznép kísér

kerülős szemmel szégyenpírban
tanácstalan barátok várnak
s meggyőződvén, hogy eltemetnek
utamból immár félreállnak

harmatos füvek gyenge ízzel
a fákon hajnali pirosság
lombok zizegnek, szöcske ugrik
a pókok hálójuk foltozzák

hű bűneim mások szivére
szállnak le vágyaimmal, fájva,
valaki meglop s jó kutyámat
nem uszíthatom többé rája.

Változata az Engem temetnek.

Glas

Das glas schimmert im gras. Das glas ist
an das die tau-tropfen dringen.
Wenn ein klein kind gläser anschaut,
so fangen sie an
um still zu klingen.

Ein glas wächst am herzen der quellen
das weiss kein glaser selbst kein lieber leser.
Die mädchen und die jungen männer,
verwechseln immer ihre gläser.

Die vielen gläser hinterm himmel
bemerkte einst ein vogel
durstig und ohne lied.
Ich möchte dir, ich möchte nur so leuchten,
wie das glas
das auf meinem tische allein blieb.

Magyar nyelvű változata a Pohár.

Verre

Le verre resplend dans l’herbe.
Les rosées descendent à le teinter.
Quand un petit enfant voit des verres:
doucement
ils commencent à tinter.

Un verre pousse au coeur des fontaines
et les verriers ignorent ce mystère.
Les jeunes gens et les filles
confondent toujours leurs verres.

Jadis un oiseau qui eut soif
aperçut beaucoup de verres
derrière le ciel.
Je ne voudrais que te luire
comme le verre
qui sur ma table restait solitaire.

Magyar nyelvű változata a Pohár.

Vagyok, kinek kell, legyen kedve!

Kazánt súroltam, űztem varjat,
elnyúltam rothadt szalmazsákon,
bíró elitélt, hülye csúfolt,
pincéből tódult ragyogásom,
csókoltam lányt, aki dalolva
ropogós cipót sütött másnak,
de sok szép este elcsüggedtem,
hogy új dühvel ébredjek másnap;
volt alázatom, szebb és fentebb,
gőgösebb mint amazok gőgje,
kik roszszagú multtal hivalgva
csendőrt küldnek tiszta jövőre;
kényszerű csönd hogy legnagyobb volt,
szivembe rúgtam – ordítson már.
Ma sem hagy az én szabad lelkem
feledtető s tán szebb daloknál;
kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,
pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz –
s tudtam, ki üres kézzel tér meg,
láthatatlan bús revolvert hoz;
villogó szívű, győzni bíró
vagyok, kinek kell, legyen kedve
igazat tenni, áldást mondni
ím, e szigorú emlékekre.
De emlékhez mi közöm nékem?
Rongy ceruzámat inkább leteszem:
Verettetvén a szerszám élit
földjeinkben az idő érik
zajtalanul és félelmesen.

Változata a Végül.

ombrage pâlot sous la peau

un lion transparent vit entre des murs noirs
je porte un habit repassé dans mon coeur quand je t’aborde
je ne dois pas penser à toi il faut que je fasse mon travail
tu danses
je n’ai pas une miette de pain et je serai encore longtemps en vie
les chemins se cachent côte-à côte au-dessous de la neige
depuis cinq semaines je n’ai pas de tes nouvelles
je ne sais si l’on peut t’aimer
le temps s’enfuit sur des échasses couleur de sang
des nègres muets jouent aux échecs pour tes paroles
qui jadis s’ensonnèrent

Magyar nyelvű változata a A bőr alatt halovány árnyék.

Proletárdal

1

A világrészek csöndesen
Úsznak a hűvös vízeken
Pamparampa pampa pamm
Úsznak a hűvös vízeken

Van krumplink és van kanalunk
Piszokban élünk s meghalunk
Pamparampa pampa pamm
Piszokban élünk s meghalunk

Mért görbül kicsikém a szád?
Új inget gondolok reád
Pamparampa pampa pamm
Új inget gondolok reád

Minden halál és semmi gyász
Akire csak a Párt vigyáz
Pamparampa pampa pamm
Akire csak a Párt vigyáz.

2

Kínában sír a mandarin
Gyilkolt ma is a kokain
A nap lemond már este van
Gyilkolt ma is a kokain

Az árúházak üvegén
A kasszáig lát a szegény
A nap lemond már este van
A kasszáig lát a szegény

Végy kolbászt és végy kenyeret
Őrizd meg jól az életed
A nap lemond már este van
Őrizd meg jól az életed

Aki majd főz is csókol is
Kerül majd egyszer asszony is
A nap lemond már este van
Kerül majd egyszer asszony is.

Az 1. rész változata a Dudoló,
a 2. rész változata a Biztató.

simon jolán

egyszer ha nem veszi észre
nézzetek az arcába hosszan
magános férfiak gondolták ki
amikor én még futbaloztam.

élete penge levegőben
boritsátok be nagykabáttal
sosem szavalt még verset tőlem
surol szalad egy könyvállvánnyal.

piros idegen gyerekek
nyugszanak meg majd szavára
elhallgatott – locsolókocsik
csörömpölnek föl budavárba.

A Két vázlat – Simon Jolán változata.

németh andor

egy nagyon tiszta vizcseppet
dörgöljetek a szemire –
36 éve várja már
térden a kékpupu teve

ne hagyjátok el asszonyok
mert zöld füstben a vizre száll –
két fürtje gyöngyházas gyerek-
késére gondol vissza már.

A Két vázlat – Németh Andor változata.

[Medáliák]

/2/

harapj az égbe nyers húshajnalom
lyukas nadrágom kézzel takarom
a varázsló ríva öleli át
megkövitett tarka malacát, –

a zöld füst pedig lassan megpirul
csöngess a csöngés tompa tóra hull
jéglapba fagyva tejfehér virág
elvált levélen lebeg a világ – –

/5/

disznó de akin jáspis a csülök
fábul faragott istenen ülök
zöld csillag a tejen tünj elő
meghalok s mázsás szakállam kinő, –

s ha elhulltanak mind a szabadok
számmal az égen szörnyűt mordulok
egyetlen vadkan szabad és hideg
megtiprom emberi isteneiket – –

/8/

Borostyánkőbe fagy be az ügyész,
fekete frakkban guggolva kinéz,
mert sorsa nézni, hogy mi boldogan
az örök fényben állok egymagam, –

befut a rózsa, amint rothadok,
pihévé nőnek hűvös kócsagok
és őszi esték melege leszek,
hogy mosolyogjanak az öregek.

/9/

Barátommal egy ágyban lakom
nem is lesz hervadó liliomom
nincs gépfegyverem kövem vagy nyilam
ölni szeretnék mint mindannyian – –

a lányok csak hordják a kenyereket
a lélek vén teknőc hátán lebeg
négy fillérem van mindenem kopott
ne nevessetek ki asszonyok.

***

Borostyánkőbe én be nem fagyok,
pihévé nőnek hűvös kócsagok
s hogy mosolyogjanak az öregek,
én őszi esték melege leszek.

Hisz a zöld gyík is sorsom keresi,
zörget a búza: magvát kiveti,
rámnéz a hangya, mely tavon remeg.
S a sírók sóhajtotta fellegek,

a háborúkkal vívott hajnalok,
a zengve leinduló csillagok
körülkóvályogják a fejem.
Világizzása hőmérsékletem.

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,
boronaként a vetésen vonódj –
az ég fölött, mint lenn a fellegek,
egy simogatás gazdátlan lebeg.

És senki ember nem érzi ma még,
csak munkásszemben a hajnali ég
e hűvös varázst, amely szeliden
szakállamon majd egykor megpihen.

Nagy életem még nő, ha meghalok,
szebb, jobb halászok vizébe fulok,
kik együtt húzzák a bővebb halat,
hajladozván a csengések alatt.

Változata a Medáliák.

Néhány éjjelre padra, kőre

Néhány éjjelre padra, kőre,
adjatok immár fekhelyet.
Én nem vagyok jó gazda ökre,
se lány, se bolha, se beteg.

Mindnyájan alusztok időre,
enélkül én sem élhetek
Hogyan kapok így új erőre,
hogy dolgozhassam veletek?

Jusson a néniknek nagy bögre,
szerető mindnek, ki szeret,
helyettem leljen szeretőre,
aki egy éjre eltemet.

Változata a Két dal első darabja.

Dal

Derűs vagyok és hallgatag –
pipám is, bicskám is elhagytam.
Még sertésólban sem nyugodtam.
Szalonnán éltem, mialatt
virágzott minden vállalat
s rossz nők ültek az autókban.
Derűs vagyok és hallgatag.

Sirattam akasztottakat.
Nincs senki, akire rámondjam,
örömét lelte nyomoromban.
Felhő valék – már süt a nap.
Derűs vagyok és hallgatag.

Változata a Két dal második darabja.

Kirakom röggel

Szeretem és szeretnek nagyon
szőke ajándék, kopasz uzsora,
csengő habok s a tompa por, de már
por nem lebeghet dalomban soha.

Tükröm mögé faháncsot teszek,
kirakom röggel: élni, halni: jó,
s akit Lucája fák között hagyott,
azt elszunnyasztja darázs és rigó.

S most megkeresem fámat, a juhart,
az erősök pálcáját letöröm,
három virágot ütök el vele,
hogy illatozzanak az övömön.

Változata a Két vers, kertről 2. része.

Kínos, szögletes mulásom

Fürtöm szöllőkhöz volt hasonló
s most hüvelyében rohadt borsó:
Fekete szemei peregnek.

Oh kínos, szögletes mulásom!
Perccel nyelődő pusztulásom!
Számban halálok keverednek.

Oh égbolt csontos tisztasága!
Éhen halottak fagyossága!
Tettembe vetett bizalommal!

Mig gőggel fortyog sokak babja,
milyen meredt az ábrázatja
hunyor nélküli nyugalommal!

Vonom-viszem a téli mennyek
együgyü fényét kedvesemnek –
szerelem volt a végességem.

Tapogathatnak kézen-lábon,
vas vagyok én már a vaságyon
s szerelem lesz a békességem.

Változata a Zuzmara.

Meggy a kórón

Piros hold körül denevérek,
bársonyröptűek és kövérek.
Malacvilágosság az égen.

A saláták az estharmatban
borzonganak, kotyognak halkan.
Már-már rikoltva fölrepülnek.
S tollászkodva megint elülnek.

Óh jaj, mint lázvert sebes ajkak
gyengén lihegve kicsattannak
a meggyszemek körül a fákon.

Micsoda tompa puffanások,
puha füveken járkálások!
Szarvasok aggancsai hullnak.
Vagy ágak? virág után nyulnak?

Nézd: meggy, nézd: fennakadt a kórón!
Ölelj meg, hozzája hasonlón.
Ringass, terhelj, gyökig hajoljál,
mikéntha termésem te volnál.

Változata a Piros hold körül.

(Lágy tájék … )

Lágy tájék, csendes est,
tömött, fonott falomb,
ködös hegy búja rezg
a gyenge halmokon.

A völgy aranypiros.
A málnatő meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.

Változata a Harmatocska.

Favágó

Vágom a fát hűvös halomba,
fényesül a görcse sikongva,
zuzmara hull szárnyas hajamra,
csiklándani benyul nyakamba,
bársonyon futnak perceim.

Fönn, fönn a fagy baltája villog,
szikrádzik föld, ég, szem, a homlok,
pirultan sujt az Isten s röppen,
a fák durrognak örömükben,
kacagva reped szét a törzs.

Visongj, szivem. Mi közünk ahhoz,
hogy zördülő ujjakkal kapdos
belénk a bú? Csapódj a sorshoz,
csupán a pusztaság rikoltoz,
az ember szétnéz, mosolyog.

Változata a Favágó.

Fagy

Töprengett ősszel szilajon,
havazna gondolkodva most
s kemény fagy tiszta ablakán
dobol az ingerült idő.

Fuchs cégjegyző úr és neje
ideje ez, jelen idő,
ez a kovácsolt hideg,
e villanó, e kés-idő.

Nagy ezüstpénzdarab szava,
elhangzott merev pendülés
egy szörnyű márványasztalon
ez az idő, e nincs-idő.

Hol az az éles szélű kő?
Hol az a fagyos vasdarab?
Vágd bele, zúzd be, lépj belé!…
Ez az idő, ez az idő …

Változata a Fagy.

Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és ring az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol –
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan betelik nyaram!
Ördögszekéren jár a szél –
csattan a menny és megvillan,
elvtársaim: a kaszaél.

Változata a Nyár.

Áradat

– Hé, emberek, hova, hova?
– Ahol munkát, dolgot kapnánk,
tág világban ide s tova,
puszta hat hét a tarisznyánk.
Sztrájkoltunk, most kutunk sincsen.
Penész legel az álláson,
családjaink csurgós csűrben,
hogy is volna maradásunk?…

Az égen ha felhő volna,
égő kendőként lobogna;
a földön ha dinnye volna,
sisteregne és ugorna.
– E patakban megfürödnénk,
megöblítenők az inget,
azután meg tovább mennénk, –
megcsinálnánk mi már mindent …

De rivall a csermely csősze,
békák botosa bottal mondja,
vicsorogja víz vitéze,
ordas inas, úr bolondja:
– Eltakarodj, öt tekergő!
Kotródj innen, kujtorogó!
Fattyúnak itt nincsen fürdő,
csavargónak nincs csobogó …

– Világ valamennyi vizét
hazatereld, víz juhásza!
Csíbor húzzon tücsök-zenét
undok urad udvarába!
Holott rakjon tanyát, aklot,
nagyobb uraságra vallót –
feje fölé vízből zsuppot,
talpa alá vízből pallót!

– Habos tengert egyengessen
a vasfogú boronával!
Hosszú szárú esőt vessen,
gyűjtse boglyába fiával!
S ha már van elég halpénze,
kárászoknak nyisson kocsmát!
Örvénysüveg a fejére!
Húzzon vizigödör csizmát!

– Paplana csendes folyóvíz –
legyen a bolhája béka!
Azt szedje a szoknyából is
édes lánya-ivadéka!
Álmát kotró kotorja fel!
Zöld legyen a virradatja!
Elsodorja – sodorja el! –
a szegények áradatja!…

Proletárok, hova, hova?
S ni amott is, kettő, három,
s ezer! ezrek millioma!
Habokba kél a világon.
Vérrel habzik, vassal zuhog,
osztott földünket elönti
s az osztatlan pillanatot
dördül ahogy felköszönti.

Változata az Öt szegény szól.

A tőkések hasznáról

Dagassz gázlángnál kenyeret,
vagy égess lukas, vörös téglát;
törje kapa a tenyered;
áruld magad, míg leng a szoknyád;
feküdj hanyatt és deszkázz aknát;
cipelj zsákot a piacon;
tanulj, vagy ne tanulj ki szakmát, –
a tőkéseké a haszon.

Öblits benzinben selymeket;
szedd guggolva a vörös hagymát;
ölj kecskét, amely rád mekeg;
jól szabj, hogy álljon jól a nadrág;
csak rajta, mikor abbahagynád!
Kirúgnak s mit nyerhetsz azon?
Koldulsz? betörsz?… A rend lecsap rád, –
a tőkéseké a haszon.

Költsél epedő verseket;
pácolj prágai módra sonkát;
gyüjts gyógynövényt, fejts kőszenet;
vezess főkönyvet s rejtsd a titkát;
viselj aranyzsinóros sapkát;
élj Párizsban vagy Szatymazon, –
mire a béredet kikapnád,
a tőkéseké a haszon.

Ajánlás

Testvérem, folytatnám, de unnád,
tudod, hogy nem élsz lazacon, –
amíg tőkések adnak munkát,
a tőkéseké a haszon.

Változata a Haszon.

Szappanosvíz

Az udvar vörös téglakocka
alapján előbb meglapul,
majd óvatosan, ágra-bogra
oszolva előrenyomul

a szappanosvíz, de megtorpan
s kis kék fején hol ott, hol itt,
szinte meglátni láthatatlan,
reszkető, apró csápjait,

amint a porszemet letörli.
Csatornát keres, nem talál, –
a szappanosvizet eléri
az udvar kövén a halál.

Változata a Szappanosvíz.

A bűn

Zord bűnös vagyok, azt hiszem
és jól érzem magam.
Csak egy zavar e semmiben:
Mi bűnöm van, ha van?

A bűn az soha nem vitás.
Vért, tüzet gondolok.
De bűnöm tán valami más,
kis, együgyü dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én.
Elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.

Csupán e bűnből tudhatom,
ki gyűlöl, ki szeret,
kit üthetek, ha kell, nyakon
s kit illet tisztelet.

Másokat így sorozhatok:
ez gazdag, az szegény.
Ám ötön nem adok hatot:
a bűn csak az enyém.

S ha végre meglelem, bizony
nem ér se bú, se kín.
A kávéházba meghivom
majd ismerőseim.

És szólok: „Halljunk tiszta szót!
Leszúrtam az apám.
Elnéztem, amint vére folyt
az örök éjszakán.

Hát ez az. Nem is szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megfödöttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.”

S derűsen várnám – várni kell –
ki hordja el magát;
érezném, ki tünődik el;
ki szippant vér szagát.

És látnék talán valakit,
ki szemmel, melegen
jelezne ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen …

Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyü nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.

Mert istent nem hiszek s ha van,
ne törődjék velem.
Majd föloldozom én magam.
A bűn kétségtelen.

Változata: A bűn.

Ősz

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s fonnyadt, puha …

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa …

Ó, kedves, ránk tekint,
zeng az ősz megint.
Eső mormog s rá a
nép nyomora …

A szomszédban szegény
mészároslegény
ajkán sír, mint árva,
egy furulya …

Változata: A fán a levelek ….

Másik változata:

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s fonnyadt, puha …

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár
mintha kalitkája
volna a fa.

Akárhogy rejtem is
jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.

Jövőm emlékeit
búk lebbentgetik –
elillan ma éjjel
az ifjuság.

[A „Kései sirató” vázlataiból]

A homokot, sarat a számba rágva
enni tanítasz? Földet falni szoktatsz?
Kinek kedvéért ne piszkítsak ágyba,
ha már szemmel se szoptatsz?

Szines forgókat csináltam, eladtam,
kerestem, volt eszem;
mindig dacoltam, mindig szót fogadtam,
de soha többé ezt már nem teszem.

De örülnék, ha megvernél mégegyszer!
Boldoggá tenne most, de visszavágnék,
haszontalan vagy, nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék.

***

Ha föltámadnál, magad is szepegve
belátnád, mily sületlen tréfa volt ez

Miért nem felelsz? Szólj, miért haragszol?

Ölbe kapnálak s ugy vinnélek innen
hol mindig dolgoztál, e rongy világból

(Vigasztald meg … )

Vigasztald meg a gyermeked –
nem fák ezek, csak emberek,
nem boszorkák – kofák, kasok!
Kutyák ezek, nem farkasok!
Nem bölcselkednek – alkudoznak,
az pénz, a sárkány pikkelye
s a bűvös igéknél se rosszabb
az állam törvénycikkelye.

Csak vigasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Aztán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen olcsó, mi drága
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha bámul reád a gyerek
s nagy lenne, melléd, mert szeret,
utalj példára – az a kár,
hogy ne magadra, te szamár,
hanem a ravasz csecsemőre:
sir-ri, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

Változata a Világosítsd föl.

Azt mondják

Mikor születtem, a kezemben kés volt –
azt mondják: költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt,
hisz itt születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csak játszom én veled.

Nem emlékezem én és nem felejtek.
Azt mondják: hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek.
Talán te megleled.

Betöm a föld és elmorzsol a tenger –
azt mondják – meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy én csak hallgatok.

Változata az Azt mondják.

[Az „Én, ki emberként …” vázlata]

Fondor elmulás

Az ajkaidról áradó varázslat
lágy lehe teszi
hogy hű kutyaként hever lábadnál s figyelve
e szimatoló sziv s e nyugtalan elme.

Mintha paraszt volnék s nézném csendesen
a várt lassu, tavaszi esőt,
ugy gondolok rád.

Mintha eltévedt gyermek volnék,
ki sokat sirdogált magában,
de nagyot dobban a szive hirtelen:
eszébe jut, hogy hol lakik.

Flóra, karcsu kehely
pompázik benned a világ
beléd van tüzve a fellegekkel
e könnyü, remegő levelekkel
a nagy, e lehajló fejű virág

A világ aranyos kalitkájában,
itt vagy, kis madaram.

Mintha erdő és mező volnék
tested a tápláló föld, melybe láthatatlan gyökerekkel
kapaszkodom
s lelked a derüs, levegős, tolongó napfény,
mely boldog virágzásra késztet.

lelkemnek anyja
mint vasuti sinekre hullt sugár,
fogalmaimon úgy szalad át arcod világossága

Ars poetica

Az idő lassan elszivárog.
Ne lógj a mese langy tején.
Hörpintsd a valódi világot
habos éggel a tetején.

Szép a forrás – merülj el abban!
A nyugalom és remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők kincseit ne szedd el.
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Te kerülj túl e mai kocsmán
az értelemig és tovább!
Szabad eszeddel ne add ocsmány
módon a szolga ostobát!

Te ne alkudj, te legyél boldog!
Mert majd akárki meggyaláz,
megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveid a láz.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Te sziszegve se szolgálj aljas,
nyomorító hatalmakat!

Ne fogd be pörös, ékes szádat!
A tudás előtt tégy panaszt!
Rád tekint, pártfogón, e század:
rád gondol boltban a paraszt;

téged sejdit a munkás teste
két merev mozdulat között;
rád vár a mozi előtt este
gyermek, ha rosszul öltözött.

Kiáltsd ki: „Még nem nagy az ember,
de képzeli, hát szertelen;
kisérje két szülője szemmel:
a munka és a szerelem!”

S ha táborokba gyűlt bitangok
versed hiveit üldözik,
van anyaföld is, ahol tankok
erősitik föl rímeit!…

Változata az Ars poetica.

A vers egy kihagyott szakasza:

Én utánam repes a hűség.
Én értem sir, kit esz a rák.
Énbennem öleli meg hősét
az újnak készülő világ

(Kiknek adtam a boldogot … )

Kiknek adtam a boldogot,
alvó arcukról éjjelente,
mint a viharba került lepke,
elrántatnak a mosolyok.
Mert eljön értem a halott,
ki szült, ki dajkált énekelve.
Kitágul, mint az űr, az elme.
A csöndbe térnek a dalok.
A hűség is eloldalog
és elmulik szivem szerelme.
Kitetszik, mily üres dolog,
mily világ visszája bolyog
bennem, mint lélek, a lét türelme.
Széthull a testem, mint a kelme,
mit összerágtak a molyok.

Változata a Majd ….

[Egy töredék alakulása]

(1) Az árnyékból elindul lassan
hűs árnyakkal a szürkület
már ég a lámpa, de még nem világít –
ami fehér volt, szürke lett.

(2) Az árnyékból elindul lassan
csapatosan a szürkület
már ég a lámpa, de még nem világit –
ami fehér volt, szürke lett.

(3) Az árnyakból – csipogva – fiókáit
összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit –
ami fehér volt, szürke lett.

(4) A csipogó árnyakból fiókáit
összegyüjti a szürkület.
Már ég a lámpa, de még nem világit –
ami fehér volt, szürke lett.