Egyéb szépirodalmi művek
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
««« [II] István, a bányász »»»
István rút,
nincs tükör kamrácskájában. Az ajtóban megáll, de nem fordul vissza. Lesütött
fejjel, lassan ingósan elindul.
Az
aknabejárónál várják társai; odaköszön.
–
No, ezt már megint a rossz lélek szállta meg! – mondja valaki félhangosan.
–
Azt szállja meg, aki … – vágja oda. És elhallgat. De megáll, kiszámitott
mozdulatai megmerevednek, úgy ahogy félig a földre hajolva a lámpás után nyúl a
keze. S amaz már megy. István erős, mint a kifejtetlen szén.
Istvánt
nem szíveli a munkavezető. István az, aki a robbantásoknál mindig hátra marad.
Most is az új aknában dolgozik, melyet tárnává szélesítenek, mert kell a szén a
mozdonyokba, meg a tűzhelyekre. István nem utazik és nem rak tüzet. Ahogy
hazamegy este, mert mostanság nappali munkás, lehányja ruháját és lefekszik.
Istvánnak nem kell a szén.
Kezében
a dinamitpatron. Nem fél tőle, de nem is bánik vele megvetően. Csak az jön az
eszébe: ha most! Mind elpusztulnának itt, legalábbis ő maga. Csak az ovónő
énekelne tovább a gyerekekkel, mert az ovónőre süt a nap és a gyerekekre is
süt. Hal doktor úr a többieknek, a családosoknak segélyt utalna ki. Ha ő volna
Hal doktor úr, nem törné magát annyira a bányáért, hanem földet venne magának
és szántana, vetne, meg aratna. Az ovónő se kedveli a bányászt, merthogy a
bányász mindig piszkos.
Nehéz
tenyerében a dinamit nyugodtan, tisztán aludt, mint tokjában a családi ékszer.
Letérdelt,
hogy a robbantóanyagot beépítse. A gyujtózsinórt már kiegyengették a többiek s
akik még elől voltak, lassan szedelőzték a szerszámokat.
–
Tulajdonképpen jó a szénnek – gondolta. – A szenet nagyon szeretik, igaz, a
szén szép, és fekete és csillog a napon, mikor a vagonokba rakják. Valaki azt
is mondta, hogy ami föld alá kerül, fa, kutya, ember, abból szén lesz. Furcsa.
Hogy lesz az emberből szén? De lehet, van benne valami, mert hová lesz az ember
és honnan lesz a szén? Hanem mégis furcsa. Ha ő szén lesz, hát őbelé is
belévágják majd a csákányt? És ő sem védheti magát? Eddig úgy volt, hogy mind
megadta az árát, aki belékötött, csak mégse lehet, hogy eztán …
Hátranézett,
hogy van–e még a közelben valaki – és észrevette, hogy fölötte, ahol a patront
befedezte, egy kiálló tömb mindjárt lezuhan!
–
A dinamit! – csattant át agyán és rögtön utána orditás:
–
Fussatok!
Már
hason feküdt s épp annyi ideje volt még, hogy a kiturt patront odábbtaszítsa.
De a szénszikla mennydörögve Istvánra zuhant.
Arasznyi
távolság kinban meggörcsült ujjai és a megmentett patron között. És egy
arasznyi csönd. És aztán küntről elhozta az elektromos áram a robbanást.
*
Odafönn
a főkanász már utasítást ád, hogy miképpen lássanak a további munkához. István
hiányzik.
–
Emberek, utána kell azonnal nézni, – hallatszik az utasítás – mert amilyen
lassúmozgású bolond, biztosan lenn maradt.
És
István fekszik. Körülötte szén, szén, szén. És arca, teste egészen fekete.
Lassan fölemelik, fölviszik és lefektetik a fűre. A nap süt és ő csillog. Már
merevül és kemény lesz és hajlithatatlan, és majd ólmos, mint a kutatott kő.
Egész testéből még egyetlen meleg lehelet száll föl a magasba.