Egyéb szépirodalmi művek

 

 

 

Nyitólap

Költemények

Névjegy

 

Egyéb szépirodalmi művek

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1923–1930

 

 

 

Tanulmányok és cikkek, 1930–1937

 

 

 

 

 

 

«««     [I] Piros történet     »»»

– Nem láttad a tehenet? Kétfelé állt a szarva és gomb volt a végén. Aztán amikor fejtem, szeliden hallgatózott.

– De bizony, láttam a madarat, piros almát tartott a csőrében. Fölvetette a fejét és tartotta benne.

– Nem láttad a tehenet? Este letérdelt lassan, aztán elaludt. Borja is volt, de azt elvitték, tul a folyón. Ballagott az úton, a farkát meg mozgatta jobbra, balra.

– Mondom, a madár fölvetette a fejét és tartotta benne. Piros volt és én most keresem. Tudom, hogy ideesett az alma. A halak pedig most odavannak, ahonnan a madarak jönnek. Bizonyosan ott van a dombon a fémek között. Mert nagyon csillogott, amikor leejtette.

*

Kissé jobbra dőlt, nagy fémkockát szoritott a hóna alá és elindult. Könyöke kiállt, mint a kocka kilencedik sarka és beleütődött az ajtófába. A sarkon már egészen jobbra dőlt. Megkérdezte a rendőrt:

– Nem tudja kérem, merre van a Lovag–ucca?

– Ahol a József Attila lakik? Hogyne tudnám. Nagy költő ő és én vigyázok a rendre. Sisakom is hegyes, hogy leperegjen róla az eső.

– No látja. Mindjárt tudtam, hogy maga derék ember. Ugyan őrizze meg ezt itt, ni. Mire az utolsó vonatok megérkeznek eljövök, hogy magammal vigyem.

Hóna alá nyúlt, letette a fémkockát. A járó kelők pedig megálltak. Különös volt, hogy egy fémkockát őriz a rendőr. Az asztalt csöndesen világított és az emberek csodálkozva gyerekjátékokat vettek a boltban.

*

– Fölfedezték a kozmikus sugarakat és te épp egy órája, hogy ott ülsz abban az alacsony székben. Látod, a famunkások már megcsinálták a magos szekrényt. Sok ajtaja van és amikor kinyilik, megolajozzák a tengelyeket. Mit fogsz beléakasztani, ha alacsony székben ülsz és hegyesorru hajókon nem ringattad a gyerekedet?

*

A bankigazgató elbocsátotta munkásait, mikorra megérkezett. Azonnal fölakasztotta tarisznyáját a kilincsre, átöltözött és előfizetett a helybeli lapokra.

Sétaközben találkoztak először. Az emberek összebujtak a szögletekben és hajlongtak körbe–körbe. Nyitott tenyerükből kiesett a sötét esernyő, mellyel épp tréfásan fenyegetőztek. A négy fal sima testével tartotta a menyezetet, mely fehéren terült a magasban, párhuzamosan a szeretőkkel. Középen állt a négyzetes hasáb, egyetlen vörös vastömb.

*

– Látom, jössz az útról, ahol kétoldalt ülnek a fáradt bokrok és az utasokra várnak, akik jönnek a város felé. Odaérnek és szólnak: No bokor, mit vársz?… Azok meg ülnek, mert fáradtak és várakoznak az utasokra, akik jönnek a város felé.

– Látod, jövök az útról és keresem a tehenet. Meg kell keresnem, mert nőnek a gyerekek és kell, hogy ringatózzanak a hegyesorrú hajókon. Nagy kéményükből füst száll föl és mennek, a hullámok pedig piros golyókat gurigálnak előtte. De te szép vagy, hát nesze.

Lehajolt, fölemel egy marék fekete földet és símára nyitott tenyérrel odanyújtotta. Az pedig kezet szorított véle s a földet magasba nyujtotta a fejük fölött. Egészen magasra, kabát ujja is visszacsuszott a könyökéig.

– Köszönöm a szíved és íme, megőrzöm.

Azzal a földet a pengő ínnal szerkesztett szélbe szórta. Megcsendült az, mint a poharak, mikor a ház előtt gyerekek szaladgálnak és lobogó hajukon átsüt a napfény.