Tanulmányok és cikkek, 1923–1930

Nyitólap	Költemények	Névjegy	Szerzői jogi nyilatkozat
	Egyéb szépirodalmi művek
	Tanulmányok és cikkek, 1923–1930
	Tanulmányok és cikkek, 1930–1937

««« [Ihlet és nemzet] »»»

[7] [A müvészi tényről...]

♦♦♦

I.
Mi a müalkotás?

A kérdés föltevése. A müvészi[1] tényről való történeti felfogások egymás cáfolásai. Hol az egyszerü intuicióval azonositották, hol az "összetett" valódi képzettel, hol pedig a tárgyiasitott érzékelésekkel szemben a képzet képzetével. Bevonták az esztétika tárgykörébe ha nem is éppen az emberi szervezet zörejeit, hanem az indulat megnyilvánulásait, minthogy – ha a müvészet intuició – a müalkotás csupán mennyiségileg különbözik tőlük, ami tehát a minőségek tudományára nézve közömbös. Igy azonban – amit észre sem vettek – kivonták az esztétika köréből annak eldöntését, hogy mi teszi a[2] kategórikus különbséget a müalkotás mint[3] alak, és a nem müalkotás mint alak között, hogy miért müalkotás Dante Divina Comoediája és miért nem az teszem a következő kifejezés: ez a toll. Másrészről azonban még zavarosabb az az állitás, amely szerint a müvészet az intuició intuiciója, mert ilyen nincs, ez a kapcsolás üres és hamis. És nyilvánvaló,[4] hogy ezeknek a tévedéseknek alapja abban a módszerben rejlik, ahogyan rejtett, vagy kevésbé rejtett pszichológizmussal próbálták megközeliteni a müalkotást, ahelyett hogy önmagában szemlélték volna és tették volna a spekuláció tárgyává, holott valaminek a történeti vizsgálata el nem vihet a fogalmi megismerésig, egyszerüen azért, mert ily módon a dolog megismerése helyett legföljebb a dolog történetének megismeréséig juthatunk el, ami azonban már nem az esztétikára tartozik, hiszen ebben a folyamatban maga az esztétika is szenvedőleges szerepet játszhat csupán.

Az "intuició" meghatározás elégtelensége. Fogadjuk el, hogy a müvészet intuició. E meghatározás semmit mondó voltát azonnal látjuk, ha teljesen azonositani akarván véle, megforditjuk a tételt, hogy tehát az intuició müvészet. Kétségtelen, hogy amilyen szabadon állithatom az előbbit, annyira nem állithatom ez utóbbi tételt, hiszen a puszta egymásmelléállitásból is kiviláglik, hogy a müvészet sokkal gazdagabb jegyü fogalom. A különbség azonban nem csupán ebben áll, hanem specifikus és kategórikus. Specifikus és kategórikus, mert mig az intuició egyes dolgok valódi[5] képzete, addig a müalkotás mint intuició csak egy olyan rendszer képzete lehetne, amely rendszer a[6] müalkotás nélkül

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 340 x 211 mm.

A gépirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/31, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 22.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza.

Aláíratlan.

[8] A kompozicióról [1]

♦♦♦

Közhely, hogy az esztétika, vagy ha ugy tetszik, a szépről szóló tan éppolyan[7] önálló tudomány, mint teszem a logika,[8] mégis gondnokság alatt áll, éspedig különösképpen a pszichológia inti rendre. És bár kétségtelen, hogy a müalkotás adta hatás vizsgálata is értékes és rendszerbe foglalható, azonban az idevágó kutatás eredménye legalább is problematikus, amig magának a hatás[9] forrásának mibenléte tisztázatlan, amig vonatkozó kérdésére határozott felelet nem adatik. Vegyünk a hatásától megfosztott müvészi tényről normát s e müvészi tényt állitsuk vissza a maga valóságában a pszichikai tények közé: azonnal belátjuk, hogy mig ilyen normához semmiféle pszichologizmus nem juttathat, addig az a pszichológia számára a további specializált vizsgálódások terén csak üdvös és hasznos lehet. Ennyiből is látható, hogy a pszichológizmus a maga elvakultságában megölné utbaigazitóját, ha ilyenről egyáltalában szó is lehetne. Beismerendően különös, hogy egy tudomány, ahelyett hogy önnön céljait megközelitő definicióira egyszerüen rámutatna, idegen tanokra való serkentő hatásával védi magát, azonban a kor, amelyben e sorok iródnak, a zavaros és ellenséges tételezések kora, amidőn mindentől megkivántatik, hogy öncéluságán kivül egyéb relációit is elkiáltsa, mégpedig minél szemérmetlenebb módon.

Hogy feladatunkat – mi a müalkotás – megoldhassuk, nem foglalkozhatunk a[10] müalkotás folyamati történetével, hiszen nem a történetét akarjuk megösmerni, hanem magát a tényt. Ehhez képest első megállapitásunk az, hogy a müalkotás nem fizikai, hanem szellemi, egyszerüen azért, mert semmiféle fizikai mérőeszközzel nem mérhető és nem osztható.

Második megállapitásunk – amely már az elsőből következik az, hogy a müalkotás mivolta az alak. Ezzel a két meghatározással azonban már el is távolitottuk azt a balvéleményt, amely a müalkotást a kifejezéssel azonositja és ezáltal müvészetként láttamozza mindazon ásitásokat,[11]

♦♦♦

amelyek hajnalonta és estenden a hálószobák történései között kérnek helyet.

E két approximativ definiciónk két felé szabta problémánkat: egyrészt arra, hogy a müalkotás miféle szellemiség, vajjon intuició-e, vagy spekuláció, tehát fogalom, avagy a kettőnek tisztátalan keveréke, másrészt arra, hogy miféle alak, hiszen annyit már Aquinói Szent Tamás is mondott: Pulchritudo... consistit in resplendentia[12] formae, – ez utóbbi azonban, mint föntebb megjegyeztük, az előbbi kérdésnek csupán másirányu föltevése.

A konzekvensen[13] végigvezetett intuicionista esztétika (Benedetto Croce) kijelenti, hogy a müalkotás intuició lévén, a müvészet az u.n. közönséges intuiciótól csupán kvantitative[14] különbözik, ami a kvalitások tudományára nézve közömbös, és nem is tudjuk, hogy mi a különbség a szó és az epigramma között, hogy a Montaigne gazdasszonya fecsegésében is megtalált metafora és Allighieri Komédiája közül bármelyik teljes rangu szimbóluma lehet az esztétika tárgykörének. Másrészt a történet is, és általában minden intuició esztétikai, csakhogy az egyik intuició szegény, a másik gazdag, intenzitásuk egy, extenzitásuk más.

Ezzel szemben azonban letagadhatatlanul áll az, hogy szemléletünk kvalitásbeli különbséget tesz a felsorolt "intuiciók" között. A történetet éppugy nem tévesztjük össze az eposszal, amint hogy a faldekorációt nem tévesztjük össze a festménnyel. Hiszen az előbbiek végtelenek, bármeddig is folytathatóak, utóbbiak pedig zárt és elemeikben[15] sem nem szaporitható, sem nem növelhető egységek, ugyhogy külön kategóriába kivánkoznak. Amennyiben pedig kvalitásbeli különbséggel rendelkeznek, ugy vagy egyikük, vagy másikuk nem intuició, ebben az esetben pedig semmi értelme nem volna annak, ha a müvészetet intuiciónak neveznők, az intuicióknak pedig más nevet adnánk, már csak azért sem, mert ezáltal az uj intuició fogalom egybeesvén a müvészetével, éppoly definiálatlan volna mint a fogalmak játékában elfödött[16] alteregója.

De nem szükséges, hogy a fogalmak játékához kénytelen-kelletlen mi is hozzájáruljunk. Arra, hogy a müvészet nem intuició, sokkal közelebbi[17] és alapvetőbb bizonyitékunk az, hogy mig az intuició passziv, addig a müalkotás maga az akció.

♦♦♦

Az intuició egyszerüen létrejön és történik, külső törvények szerint. Az egyes intuició az intuitiv megismerés törvényein kivül másokkal nem rendelkezik, nincs fegyelme. Holott a müalkotás minden egyes eleme törvénye a többinek és az egésznek, nem alkotja önmagát, hanem alkottatja, de mindig csak egyetlen lehetőségen belül. De fogadjuk el, hogy a müvészet intuició. Megforditván e tételt, hogy t.i. az intuició müvészet, azonnal látjuk, hogy hamis, a puszta egymásmellé állitásból is kiviláglik, hogy a müvészet gazdagabb jegyü fogalom. A különbség pedig specifikus és kategórikus, mert mig az intuició egyes dolgok valódi képzete, addig a müalkotás csak egy olyan rendszer képzete lehetne, amely rendszer a müalkotás nélkül nem áll fenn, amelyről tehát intuicióm nem lehet. A müvészi tényről való intuició feltételezi a müvészi tényt, a müalkotásról mint egyébről is, kaphatok intuiciót, de a müalkotás rendszerét nem előzi meg a rendszer intuiciója. És csalódás volna azt mondani, hogy a müvésznek intuiciója van a müalkotásra vonatkozóan még a müalkotás létrehozása előtt, mert akkor a müalkotás okozta intuiciónak azonosnak kellene lennie a megelőző intuicióval, holott nem azonos, ami azt jelenti, hogy az, amit a müalkotás lényegeként intuiciónak vettünk föl, nem lehet intuició. A müalkotás és a müalkotás intuiciója ok és okozatként állanak egymással szemben, az előbbi a pecsétnyomó, az utóbbi a pecsét lenyomata, amivel megint az aktiv és passziv determinációval állitott különbözéshez érkeztünk vissza.

A müalkotás tehát nem intuició.[18] És mielőtt tovább mennénk, azt is ki kell jelentenünk, hogy a müalkotás semmiféle érzelmi kisérője nem érdekel bennünket, éppugy, ahogy az indukció vizsgálatánál, ha kitüzött elemező feladatunkat helyesen akarjuk megoldani, nem vagyunk kiváncsiak az azt kisérő érzelmiségre, illetve annak létrejöttét kisérő érzelmekre. Buját baját és örömét a kovács belekalapálhatja a patkóba, az mégis és legföljebb arra a bizonyos kovácsra lesz jellemző, de semmiesetre sem a patkóra.

A müalkotás tehát azért nem intuició, mert aktiv. De vajjon spekuláció-é ez az aktivitás? Hiszen amikor a dolgot megismerjük, az intuicióval egyidejüleg fogalmat is alkotunk róla, habár minden egyes adott esetben az egyik rejtve marad. És tévedés azt mondani, mint sokan teszik, hogy a fogalom mélyén intuició buvik meg; az intuició éppugy a fogalmon kivül áll, mint ahogy a fogalom sincsen az intuicióban, összefüggésük csupán magában a dologban van. Ellenkező esetben azt is ki kellene jelentenünk, hogy az intuiciónak fogalom

A közlés alapja:

Gépirat, 3 f., 328 x 240 mm.

Számozás géppel: [1], 2-3. A gépirat a 3. lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 157/1a, Katalógus, #1157a, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 27.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza; 1. idegen kéz.

Aláíratlan.

Az 1. lap tetején az 1. idegen kéz: (Hianyos).

Kiadva: JAÖM, III, #51, "5/a".

[9] A kompozicióról [2]

♦♦♦

Az intuició egyszerüen létrejön és történik, külső törvények szerint. Az egyes intuició az intuitiv megismerés törvényein kivül másokkal nem rendelkezik, nincs fegyelme. Holott a müalkotás minden egyes eleme törvénye a többinek és az egésznek, nem alkotja önmagát, hanem alkottatja, de mindig csak egyetlen lehetőségen belül.

A müalkotás tehát nem intuició. És mielőtt tovább mennénk, azt is ki kell jelentenünk, hogy a müalkotás semmiféle érzelmi kisérője nem érdekel bennünket, éppugy, ahogy az indukció[19] vizsgálatánál, ha[20] kitüzött[21] feladatunkat helyesen akarjuk megoldani, nem vagyunk kiváncsiak az azt kisérő érzelmiségre, illetve az annak létrejöttét[22] kisérő érzelmekre. Buját-baját és örömét a kovács belekalapálhatja a patkóba, az mégis és legföljebb arra[23] a bizonyos kovácsra lesz jellemző, de semmiesetre sem a patkóra.

A müalkotás tehát aktiv. De vajjon spekuláció-é ez[24] az aktivitás? Hiszen amikor a dolgot megösmerjük, az intuicióval egyidejüleg fogalmat is alkotunk róla, habár minden egyes adott esetben az egyik rejtve marad. És tévedés azt mondani, mint sokan teszik, hogy a fogalom mélyén intuició buvik meg: az[25] intuició éppugy a fogalmon kivül áll, mint ahogy a fogalom sincsen az intuicióban, összefüggésük csupán magában a dologban van. Ellenkező esetben azt is ki[26] kellene jelentenünk, hogy minden intuiciónak fogalom az alapja, amit azonban állitani senki sem mer. Igy kapnánk egy négyszögletes és kerek tükröt egymással szembeállitva,[27] amikor is azok a végtelenségig tükröznék vissza egymást. Azonban ha az egyik tükör az intuició, a másik pedig a fogalom, bármennyire is egymásban[28] tükrözik vissza egymást, mégis mindegyik külön-külön valóság

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 328 x 240 mm.

Számozás géppel: 3. A szöveget a költő félbehagyta.

PIM Kézirattár, JA 157/1b, Katalógus, #1157b.

Aláíratlan.

Kiadva: JAÖM, III, #51, "5/b".

[10] [A gondolkodók...] [1]

♦♦♦

1.

A gondolkodók – szinte közmegegyezéssel – kétfajta szellemiségről, a megismerésnek két módjáról tesznek tanuságot s ezek mint szemlélet és gondolat nyernek[29] megkülönböztetést. Ezért aztán nem tudják, mit csináljanak a művészettel. Hiszen letagadhatatlanul megismerés foglaltatik a művészetben, s[30] igy akár azt állitják, hogy szemlélet, akár azt, hogy gondolat a művészi megismerés, lényegében azt állitják magyarázatukkal, hogy nincsen az, ami van (mert van, hiszen magyarázatra szorul). Persze[31] – ez is mutatja – a művészi megismerésről való fogalmunk igen homályos és igy világosabbal, egyszerübbel kell pótolnunk; legalább[32] olyan egyszerűvel és világossal – ha ez lehetséges – , amilyenek[33] a gondolatról és a szemléletről való fogalmaink. Igen[34]csábító a szemléletről vagy a gondolatról való világos és[35] egyszerü fogalmainkkal[36] helyettesiteni a müvészi megismerésről való kuszáltat és homályosat. De vajjon világosabb és egyszerübb fogalmat kaptunk-e ezzel a művészetről? Az egyszeri diáknak[37] Hunyady Jánosról kellett volna felelnie. Mátyás királyról beszélt ez a diák, mert jártasságot ebben a témában szerzett – hát mit mondhatott[38] volna egyebet?

2.

Azt állitjuk, hogy a szemléleten s[39] a gondolaton[40] kivül a megismerésnek egy harmadik módja is megadatott számunkra és ez a művészi megismerés, amelyet ihletnek nevezhetünk.[41] Tudjuk, azt is, hogy ezzel azt állitjuk, hogy a megismerés számára az általános és a különös mellett[42] adva van olyan harmadik tárgy is, amely nem különös és nem általános.

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 340 x 209 mm.

A kézirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/32.

Aláíratlan.

[11] [A gondolkodók...] [2]

♦♦♦

1. A gondolkodók – szinte közmegegyezéssel – kétfajta szellemiségről, a megismerésnek két módjáról tesznek tanuságot s ezek mint szemlélet (intuició) és gondolat (spekuláció) nyernek megkülönböztetést. Ezért aztán zavarban vagyunk és nem tudjuk, hová tegyük a művészetet. Hiszen tagadhatatlan, hogy megismerés foglaltatik a művészetben s igy akár azt állitjuk, hogy szemlélet, akár azt, hogy gondolat a művészi megismerés, odajutunk, hogy megtagadjuk a létét annak, amit éppen meg kellene hogy magyarázzunk. Persze – ez is mutatja – a művészi megismerésről való fogalmunk igen homályos s igy világosabbal, egyszerűbbel kell pótolnunk; legalább olyan egyszerüvel és világossal – ha lehetséges – amilyenek a gondolatról és a szemléletről való fogalmaink. Igen csábitó a szemléletről vagy a gondolatról való egyszerü és világos fogalmainkkal helyettesiteni a művészi megismerésről való kuszát és homályosat, – amint ezt sürün teszik a gondolkodók. De vajjon ezzel világosabb és egyszerübb fogalmat kaptunk-e a művészi megismerésről?

2. Azt állitjuk, hogy a szemléleten és a gondolaton kivül a megismerésnek egy harmadik módja is megadatott a számunkra, a művészi megismerés, amelyet ihletnek nevezhetünk.

3. A művészet mi egyéb lehetne, mint szellemiség? Mi nem tudjuk fölfogni másnak és pedig amaz egyszerü oknál fogva, hogy szemléletünk alapján ugy kell elgondolnunk, hogy: van; márpedig ha – szemléleti megismerésünket meghazudtolva – másnak fognók föl a müvészetet, akkor ugy kellene elgondolni, hogy: nincsen.

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 340 x 209 mm.

A kézirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/32.

Aláíratlan.

[12] A dolog az alak és a nemlét ellentétében való egység.

♦♦♦

Mert

1.) Semminő dologi lét nincs alak nélkül, a[43] dologi lét maga az alak. Minthogy pedig minden lét dologi lét, a dolognak mint alaknak tartalma lét nem lehet, mert az maga is alak volna, ha pedig igy volna, vagyis ha az alak alakot s ez ismét ujabb alakot tartalmazna, tehát[44] az egyes alak igy[45] végül az összes lehetséges alakokat magába zárná, az alakoknak ez a végtelen, egymásban való sorozata is csupán a nemléttel mint utolsó tartalommal válna befejezett ténnyé, a dolog pedig dologgá, annál is inkább,[46] mivel ebben az esetben végtelen sorról van szó.

2.) A puszta alak elgondolhatatlan lévén, puszta lét sincsen. Ha pedig puszta[47] lét nincsen, ugy ami a léthez járul, lét nem lehet, mert az puszta[48] voltától meg nem fosztaná, azaz nem is volna. Eszerint a lét föltételezi a nemlétet.

3.)[49] A dolog minőségben való és minőségét a léthez való vonatkozása szabja meg. De ha minőségét a léthez való vonatkozása szabja meg, ugy tartalma lét nem lehet, mert igy[50] nem alkotna viszonyt a léttel, hiszen ellenkező esetben a létnek önmagával kellene vonatkozásban állnia, – azaz minőség egyáltalában nem is volna, aminthogy dolog sem volna.

4.) A dolognak három lényege van:

a) dolog előtti vagy alkotó lényeg, amely a dolgot létrehozza, hogy azután, de csak azután kitölthesse és amely megfelel az ihleti szellemiségnek;

b) dologbéli vagy való lényeg, amely a dolgot kitölti, hogy azután, de csak azután megsemmisithesse és amely megfelel a szemléleti szellemiségnek;

c) dolog mögötti vagy igaz lényeg, amely a dolgot megsemmisiti, hogy azután, de csak azután, rekonstruálja és amely megfelel a fogalmi szellemiségnek, –

a dolog mindhárom esetben az alak és a nemlét ellentétében való egység, mert ugy a dologelőttiség, mint a dolog megsemmisülése és rekonstrukciója a dolog nemléte.

5.)[51] A dolog állaga a nemlét, egyrészt mert a változó dolog mozzanata az alak és a mozzanatnak (minden egyes mozzanatnak) tartalma a dolog már betöltött, betöltendő és lehetséges mozzanatainak nemléte, másrészt mert ha az állag lét volna, ugy a dolog alakja volna, ami minden változást kizárna, vagy pedig egyáltalában nem volna állag, hanem minden egyes dolog helyén végtelen sok dolog volna, amikor is az 1) szerint megintcsak a nemléthez jutnánk el. De a dolognak kell legyen állaga, különben egyetlen mozzanatban sem volna, ha[52] pedig nem volna, ugy megintcsak nemlét volna. De a dolognak azért is a nemlét az állaga, mert különben sem dologelőttiség

♦♦♦

sem dologutániság nem volna, ha pedig dologelőttiség vagy dologutániság nem volna, ugy dolog sem volna.

6.)[53] Lét nincsen, csak dolgok vannak, mert a lét a dolgok alakja. De[54] ha lét nincsen, ugy alak sincsen: ugy a lét mint az alak csupán szemléleti tények és csak[55] mint ilyenek kétségbevonhatatlanok. A lét csupán tulajdonság: a meg nem semmisülő és meg nem változó, hiánytalan és be nem teljesülő nemlét tulajdonsága. A nemlét: ősállag, az állagok állaga: dolog nincsen és nem lehet nemlét[56] nélkül, nemlét nincsen, de lehet, dolog nélkül: világunkban nincsen abszolutum, de megvan az abszolutum lehetősége.

A közlés alapja:

Kézirat, 2 f., 349 x 216 mm.

Számozás tollal: [1], 2.

PIM Kézirattár, JA 160/2, Katalógus, #1131.

Aláíratlan.

Kiadva: JAÖM, III, #54.

[13] [Semminő dologi lét...]

♦♦♦

I.

A dolog

A[57] dolog az alak és a nemlét ellentétében való egység.

Mert:

1.) Semminő dologi lét nincs alak nélkül, a dologi lét maga az alak. Minthogy pedig minden lét dologi lét, a dolognak mint alaknak tartalma lét nem lehet, mert az maga is alak volna, ha pedig igy volna, vagyis ha az alak alakot s ez ismét alakot tartalmazna, tehát az egyes alak igy végül az összes lehetséges alakokat magába zárná, az alakoknak ez a végtelen, egymásban való sorozata is csupán a nemléttel mint végső tartalommal válna befejezett ténnyé, a dolog pedig dologgá, annál is inkább, mivel ebben az esetben végtelen sorról volna[58] szó.

2.) Puszta alak nem lévén, puszta lét sincsen. Ha pedig puszta lét nincsen, ugy ami a léthez járul lét nem lehet, mert az puszta voltától meg nem fosztaná, azaz nem is volna. Eszerint a lét föltételezi a nemlétet.

3.) A dolog minőségben való és minőségét a léthez való vonatkozása szabja meg. De ha minőségét a léthez való vonatkozása szabja meg, ugy tartalma lét nem lehet, mert igy nem alkothatna viszonyt a léttel, hiszen ellenkező esetben a létnek önmagával kellene vonatkozásban állnia, – azaz minőség egyáltalában nem volna, aminthogy dolog sem volna.

4.) A dolog lényege hármas:

a) dolog előtti, vagy alkotó lényeg, amely a dolgot létrehozza, hogy azután, de csak azután kitölthesse és amely megfelel az ihleti szellemiségnek;

b) dologbéli vagy való lényeg, amely a dolgot kitölti, hogy azután, de csak azután megsemmisithesse és amely megfelel a szemléleti szellemiségnek;

c) dolog mögötti vagy igaz lényeg, amely a dolgot megsemmisiti, hogy azután, de csak azután rekonstruálja és amely megfelel a fogalmi szellemiségnek, –

a dolog mindhárom esetben az alak és a nemlét ellentétében való egység, mert ugy a dologelőttiség, mint a dolog megsemmisülése és rekonstrukciója a dolog nemléte.

5.)[59] A dolog állaga a nemlét, egyrészt mert a változó dolog mozzanata az alak, márpedig[60] a dolgot az adott mozzanaton kivüli mozzanatok lehetősége, azaz az adott nem-mozzanat tartja fenn, amelynek az adott mozzanat csupán tagadása (= az alak a dolog tagadása), másrészt mert ha az állag lét volna, ugy a dolog alakja volna, ami minden változást kizárna, vagy pedig nem volna állag, hanem minden egyes dolog helyén végtelen sok dolog volna, amikor is az 1) szerint megint csak éppen a végtelen sokság miatt a nemlét zárná a dolgot dologgá. De a dolognak kell legyen állaga, különben egyetlen mozzanatban sem volna, ha pedig nem volna, ugy megintcsak nemlét volna. De a dolognak azért is a nemlét az állaga, mert különben sem dologelőttiség sem dologutániság nem volna, ha pedig dologelőttiség vagy dologutániság nem volna, ugy dolog sem volna.

♦♦♦

6.)[61] Lét nincsen, csupán dolgok vannak, mert a lét a dolog alakja, azaz a lét mint önálló dolog: nem lévő dolog. De ha lét nincsen, ugy alak sincsen: ugy a lét mint az alak csupán szemléleti tények, és csak mint ilyenek kétségbevonhatatlanok.

A közlés alapja:

Kézirat, 2 f., 349 x 216 mm.

A lapok számozatlanok.

PIM Kézirattár, JA 160/1, Katalógus, #1130, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 24.

Aláíratlan.

Említi: JAÖM, III, p. 453.

[14] A dolog az alak és nemlét ellentétében való egység.

♦♦♦

Semminő dologi lét nincs alak nélkül, a dologi lét maga az alak. Minthogy pedig minden lét dologi lét, a dolognak mint alaknak tartalma lét nem lehet, mert az maga is alak volna, ha pedig igy volna, vagyis ha az alak alakot s ez ismét alakot tartalmazna, tehát az egyes alak végül az összes lehetséges alakokat magába zárná az alakoknak ez az egymásban való, végtelen sorozata is csupán a nemléttel mint utolsó tartalommal válna befejezett ténnyé, a dolog pedig dologgá, annál is inkább, mivel ebben az esetben végtelen sorról van szó.[62]

A puszta alak elgondolhatatlan lévén, puszta lét nincsen. Ha pedig puszta lét nincsen, ugy ami léthez járul, lét nem lehet, hiszen az puszta voltától meg nem fosztaná, azaz nem is volna. E szerint a dologi lét föltételezi a dologi nemlétet.[63]

A dolognak három lényege van

a) dologelőtti vagy alkotó lényeg, amely a dolgot létrehozza, hogy azután, de csak azután kitölthesse, (ihleti szellemiség

b) dologbeli vagy való lényeg, amely a dolgot kitölti, hogy azután, de csak azután, megsemmisithesse[64] (szemléleti szellemiség)[65]

c) dolog mögötti vagy igaz lényeg, amely a dolgot megsemmisiti, hogy azután, de csak azután, rekonstruálja (fogalmi szellemiség) –

a dolog mindhárom esetben az alak és a nemlét ellentétében[66] való egység, mert ugy a dologelőttiség, mint a dolog megsemmisülése és rekonstrukciója a dolog nemléte.

A dolog állaga a nemlét, egyrészt mert a változó dolog mozzanata az alak és a mozzanatnak (minden egyes mozzanatnak) tartalma a dolog már betöltött, betöltendő és lehetséges mozzanatainak nemléte, másrészt mert ha az állag lét volna, ugy a dolog alakja volna, ami minden[67] változást kizárna, vagy pedig egyáltalában nem volna állag, hanem[68] minden egyes dolog helyén végtelen sok dolog volna, amikor is megintcsak a nemléthez jutnánk el. De a dolognak kell legyen állaga, különben egyetlen mozzanatban sem volna, ha pedig nem volna, ugy megintcsak nemlét volna. De a dolognak azért is a nemlét az állaga, mert különben

♦♦♦

sem dologelőttiség, sem dologutániság nem volna, ha pedig nem volna, ugy dolog sem volna.

A közlés alapja:

Gépirat, 2 f., 340 x 212 mm.

A lapok számozatlanok.

PIM Kézirattár, JA 1087/33.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza.

Aláíratlan.

Az 1. lap tetején ceruzával az 1. idegen kéz: Másolat.

[15] [A tárgy elgondolása...]

♦♦♦

4.[69] A tárgy elgondolása az ész osztályainak segitségével történvén, a tudomány nem is külömbözik másban a nem tudományos tételállitástól, minthogy módszeres.[70] Azaz nemcsak ösmeri, hanem bizonyos[71] fokig érti is tárgyát és módszere, azaz[72] az egyetlen mód, ahogyan tárgyával foglalkozni képes,[73] annyiban tiszta, amennyiben tárgyát megérti. A módszer[74] a megértés fokának tanusága, tehát semmiféle merev tétellel nem korlátozhatjuk eleve anélkül, hogy megértésünket magát ne szoritanók bizonyos vonatkozásokra. Módszerem egységes, de éppen az teszi egységessé, hogy tárgyam különböző vonatkozásait különböző, de éppen a tárgyalt[75] vonatkozásnak megfelelő módon törekszem megvilágitani.

5. A müvészet csak annyiban élmény, mint minden más és igy lélektani magyarázatokkal[76] meg nem közelithető. Nem is a müélménnyel, hanem a müvel, nem a müvészek alkotásközbeni lelkiállapotával, de a müvészettel, mint valóságos szellemiséggel foglalkozom. A lélektanosság (psichologismus) itt[77] nem is tárgyáról, hanem csak a véle kapcsolatosan felmerülő, ám idegen osztályba tartozó észrevételeiről szólhatna legföljebb s habár kimerülne az észleletek nyüzsögésében, tárgyi értéshez nem juttató fecsegés volna. Melyik gondolkodó nem mosolyodna[78] el nagyapaképpen, ha teszem az inductio mibenlétét az inductio alkotását is szükségképpen kisérő lélektani mozzanatokból próbálnók kihámozni? A lélektanossággal[79] rokon viszonylagossági elv is érthetetlen,[80] hiszen a föltétlen létét semmi sem igazolja világosabban, mint tagadásának eme próbája. Vissza kell[81] utasitania a pragmatismus elméletét is, amely szerint az a tétel igaz, amelynek elfogadása és alkalmazása az elfogadó és alkalmazó élőlénynek a legnagyobb hasznot hajtja. Kétségtelen, hogy az igaz tételeket hasznothajtóan is felhasználhatjuk, másképpen: gondolkodni hasznos dolog. De az igaz tétel akkor is igaz, ha nem használjuk fel hasznothajtóan, másrészt hamis[82] és téves tételek is hajtanak hasznot alkalmazójának.

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 350 x 215 mm.

Számozás géppel: 4. A gépirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 22/5, Katalógus, #1158.

Aláíratlan.

A lap bal szélén a 2. idegen kéz: I. fej.-hez variáns.

Kiadva: JAÖM, III, #51, "6".

[16] Ihlet és nemzet

♦♦♦

(A müvészet metafizikája)

1. Valóság és igazság.

Amikor a müvészetről szólunk, mindig[83] valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen akkor, amikor a tisztaság jelzőjével illetjük és fogalmunkat ezáltal próbáljuk elmélyiteni, a müvészet tényét pedig minden egyéb ténytől elkülöniteni. És amikor ezt megállapitjuk, egyben tisztáztuk is önmagunk előtt, hogy mig szemléletünk a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak. Hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet tehát szükségképpen tiszta müvészet, mintahogy szellemiségek egymással nem is keveredhetnek, de igenis alkothatnak szintézist ellentétükben, ez a[84] szintézis azonban már az ellentett szellemiségek egyik kategóriájába[85] sem tartozik, hanem külön kategóriát alkot. Be kell ösmerjük, hogy mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti, akiknek fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetéseinket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk, hanem ama gondos figyelemre méltó és eddig kellőképpen észre nem vett tény miatt, hogy a müvészet ez avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor zavarosan bár, de önálló szellemi tevékenységnek állitják a müvészetet, intuicióiknak megfelelően. Igy furcsálható, de való igaz, hogy hivatásos gondolkodókkal szemben inkább az avatatlanokat ékesithetjük az elismerés medáliájával, hiszen ha az intuició minden egyes esetben különbséget is tesz müvészet és nem müvészet között, a filozófusok mégis mind-

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 336 x 209 mm.

A gépirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/34.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza.

Aláíratlan.

[17] [Amikor a müvészetről...]

♦♦♦

Bevezetés[86]

1. Amikor[87] művészetről szólunk, mindig[88] valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen akkor, amikor a tisztaság jelzőjével illetjük és fogalmunkat ezáltal próbáljuk elmélyiteni, a müvészet tényét pedig minden egyéb ténytől elkülöniteni. Tehát mig[89] szemléletünk a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak. Hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet szükségképpen[90] tiszta müvészet, aminthogy szellemiségek nem is keveredhetnek, hanem igenis alkothatnak egységet[91] ellentétükben, ez az egység azonban már az ellentettek egyik osztályába sem tartozik, hanem külön kategóriát alkot. Be kell ismerjük, hogy mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti, akiknek fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetésünket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk, hanem ama gondos figyelemre méltó tény miatt, hogy a müvészet ez avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor megokolásaikban bár zavarosan, de önálló tevékenységnek állitják a müvészetet.[92]

2.[93] A szemlélet tehát külön lényegnek mondja a müvészetet és nem is tehet másként, hiszen a müvészet valósági tény. Mégis, a történet folyamán akadtak gondolkodók, akik kétségbe vonták különvalóságát és egyéb tevékenységekkel azonositgatták, nem szólván az olyan törekvésekről, amelyek szerint a müvészet nem is szellemiség. Itt elsősorban és csupán arra az együgyü meghatározásra utalok, amely játéknak nevezi el és amelynek tárgyi tartalmával foglalkozni nem is[94] érdemes.[95]

♦♦♦

E felfogás[96] ürességében azt sem veszi észre, hogy ugyanigy játéknak mondhatja a bölcseletet és az egész életet, ami azonban éppolyan tartalmatlan volna és csak az illetett gondolkodók tehetetlenségéről adna számot az értelem előtt. A többi hasonló fölfogások is hasonló hibában leledzenek, abban, hogy a szemlélet állitásait és a tapasztalati tények állitásait figyelmen kivül hagyván, merő önkénnyel szerkesztett tételekben gondolódnak el, holott éppen a valóságos tárgy mibenlétét kutató valóságbölcseletnek (metafizikának) kell e legelső sorban tapasztalati tényekből kiindulván következtetnie, máskülönben nem is érhet el oly eredményt, amelyet a tapasztalati tények ugyan nem bizonyitanak, de igazolnak azáltal, hogy ellent nem mondván neki, érvényességét magukra nézve elösmerik.

3. Ám ha már a szemléletnek megadtuk, mi[97] néki jogosan kijár, a gondolatot se röviditsük meg. Annyival kevésbé ne, amennyivel a gondolkodó lény tévedéseinek alapja biztosabb talaj az igazság számára, mint a szemlélő lény igazságának alapja. Mert mig a szemlélő lény igazságának alapja a valóság szemlélete, addig a gondolkodó igazságának (és tévedésének) alapja az igazság elgondolása. Az értékkülönbség pedig tisztán áll előttünk, ha megvizsgáljuk, hogy mi az eltérés egyrészt a szemlélet és a gondolat, másrészt a valóság és az igazság között. A szemlélet közvetlen fölismerés, de nem megértés, hiszen a müvészetet is szemléljük és fölismerjük, de nem értjük a mai napig sem. Azaz, a szemlélet arról tudósit, hogy tárgyunknak van mibenléte, tehát hogy van és létezik, hiszen ha nem volna mibenléte, ugy egyáltalában nem is volna, – ám, hogy mibenléte micsoda, afelől a legcsekélyebb módon sem tájékoztat. Véle szemben a gondolat azt kutatja, hogy létező tárgyunk hogyan létezik, azaz egyfelől jelenségeire, másfelől létének föltételeire és érvényességi mozzanataira bontja, tehát megértésére törekszik. Ily módon mintegy szétszedi a való

♦♦♦

lényeget[98] akár a rossz gyerek a piros nadrágu huszárkát, de azután ujjáalkotja és visszaállitja, már mint igaz lényeget.

A szemléletnek továbbá nincs képessége arra, hogy ellenőrizze saját magát, nincs önfegyelme. Igy az örök igazságok fölismerésénél szerepe tetemesen csökken, mert az örök tévedéseket is a szemlélet állitja. De nem csak önmagát[99] nem, hanem tárgyát sem kritizálja, nem értékeli: a szemlélet egyszerüen adottnak veszi a valóságot, a történeti pillanatban szemlélt valóságon kivül egyéb valóságról nem tud. Igy még a legegyrétübb müvészeti kritika is jóval tulmegy a szemléleten, mert legalább is két valóságot viszonyit. Ezáltal[100] azonban nem csak a kimutatott érték válik viszonylagossá, hanem maga az értékelés is, mert[101] alapja nem a müvészet mibenlétének, lényegének egyetemes elgondolása, nem a megértett müvészet igaz lényege, hanem a fölismert tárgynak csak egy-egy megértett mozzanata, azaz a való lényegnek egy-egy oly kiemelt vonása, amely már az igaz lényegre utal és azt a maga egészében föltételezi. De minthogy a valóság elgondolásának alapja és inditéka a valóság szemlélete, láthatóan sem a szemlélet sem a gondolat nem tör egyeduralomra és egyiket fontosabbnak tartani a másikánál annyi, mint nem érteni meg egyiket sem.

A[102] valóság és igazság viszonyát az jelöli, hogy mig a valóság egy magán tuli fönnállásra utal, addig az igazság már magában viseli az érvényességet és fönnáll anélkül, hogy volna valósága. Igy az igaz lényeg az oly módon elgondolt vagy elgondolható, tehát magától az elgondolástól függetlenül fönnálló lényeg, amelyet meghatározott érvényességi mozzanatok alkotnak önmagukban, amelyet egyéb érvényességek nem csak hogy meg nem semmisitenek, hanem éppen örökkévalóságát hangsulyozzák maguk is. A való lényegek pedig egymást megsemmisitik. Igy a gyorssajtó érvényes tételekben fennálló szerkezete, igaz lényege[103] csorbitatlan egész és teljes marad akkor is, ha az ujságpalota összeomolván a gép való lényege megsemmisül. Ez ábrázolat mutatja a gondolkodó és a szemlélő munkája között fennálló különbséget. Az utóbbi a nyomdászleány, aki a fehér papirlapot beleteszi a gépbe és kiveszi belőle a

♦♦♦

telenyomottat,[104] az előbbi meg a mérnök, aki megértette a tőle függetlenül fennálló érvényességek egyik sajátos tőle szintén független vonatkozását, a gép igaz lényegét, amelynek nyomán a gép előállittatott.

4. Fentiekből következik, hogy nincsen "normativ" tudomány. Hiszen a szemlélet nem normativ, a képzet nem szabály, holott nélküle nem volna tudomásunk a valóságról. A gondolat föltételezi a szemléletet, mert arról, hogy vagyok, éppugy közvetlen szemléletem értesit, mint arról, hogy gondolkodom. Előbb saját gondolatomat szemlélem, különben nem tudom, hogy van és igy ezirányban következtetést belőle nem vonhatok. Igy helytelen azt mondani, hogy gondolkodom, tehát vagyok, mert előbb észre kell vennem, hogy gondolkodom, ezt pedig szemlélettel ismerem föl. Ám azt is helytelen mondani, hogy szemlélek, tehát vagyok, mert nem a szemléletet szemlélem (a képzetnek nincsen képzete), hanem azt hogy gondolkodom – azaz, a szemléletet feltételezi a gondolat, a gondolatot pedig feltételezi a szemlélet, másképpen szólván egyáltalán nem bizonyitja a gondolat azt, hogy vagyok, hanem csupán feltételezi a szemlélet nyomán.[105] A gondolkodom, a szemlélek már azt jelenti, hogy most éppen gondolkodó, illetőleg szemlélő vagyok, tehát eleve beleértem azt, amit éppen vele akarok bizonyitani. A tétel maga igaz, de bizonyitó ereje nem nagyobb annál, hogy vagyok tehát vagyok. Mégis, önlétét senki komoly gondolkodó nem vonja kétségbe s ha teszi, csak látszólag teszi, abból a hiu ravaszkodásból, hogy ezt majd itéleti érvénnyel bizonyitsa. Sőt, nem csak hogy nem kételkedik benne, hanem bármit is gondol, ezt mint vitathatatlant tételezi föl, holott éppen az erre vonatkozó tételek vitathatóak elsősorban, minthogy mindegyikük a vagyok tehát vagyok egyenletet rejti magában.

Az, hogy legyek, tehát éppolyan föltétlenül szükséges ahhoz, hogy gondolkozhassam, mint a tétel érvényességéhez az, hogy önmagának és egyéb tételeknek ne mondjon ellent. Ha ugy tetszik, hát ez is norma, ám ha közelebbről megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy az érvényes tétel fönnáll függetlenül attól,[106]

♦♦♦

hogy elgondoljuk-e vagy sem. Azaz, nincsen keletkezése, sem[107] történetileg, sem logikailag. Nincsen logikai elsőbbsége egyik igaz tételnek sem a másik fölött, vagy ha van, ugy mindegyiknek van: az igazságoknak nincsen hierarchiája, mindegyik föltételezi az összes többit: csupán az összes igazságok egyetemes egész rendszere föltétlen. Amikor pedig helyesen gondolkodunk, nem teszünk egyebet, mint hogy egyes igaz tételeket, mint[108] mozzanatokat, kiemelünk az egyetemes föltétlenből,[109] azaz, amikor gondolkodunk, magát az abszolutumot elemezzük.

Az abszolutumot tehát ismerjük valahogyan, különben nem is elemezhetnők. Mégpedig nem csak mint eszmét ösmerjük, hiszen általában gondolkodván nem az abszolutum eszméjét elemezzük,[110] hanem esetleg más dolog eszméjét és ezen át az abszolutumot mint olyant. Csupán mellékesen emlitem, hogy éppen mivel csak elemezzük, soha nem értjük meg teljesen, legalább is akkor, ha megértésére a gondolaton kivül más eszközünk nincsen.

Már most, a norma föltétel, ám az elemező tétel nem föltétel: a tudományok igy nem is lehetnek normativak, nem szabnak föltételeket, hanem megértenek tételeket. A gyakorlati élet szempontjából mondhatjuk ezeket a tételeket szabályoknak, igy azonban az önértéket eladhatjuk pillanatnyilag a gyakorlati haszonért.[111] A tudományok voltaképpen mind leiró ténytudományok és csak abban különböznek, hogy vagy tények puszta leirását adják (leiró leirás, analizis) vagy tények értelmezése a céljuk (értelmező leirás, autótézis), vagy pedig tények állitásához juttatnak (állitó leirás, szintézis). A tudomány nem is különbözik másban a nem tudományos tényelmondástól, minthogy módszeres, azaz hogy nem csak hogy ösmeri, hanem bizonyos fokig már érti is tárgyát és módszere, az az egyetlen mód, ahogyan tárgyával foglalkozni képes, annyiban[112] tiszta, amennyiben tárgyát megérti.[113]
Mindebből következik, hogy a szabály (norma) soha sem az igazság, hanem a gondolat mozzanata.

6.[114] Igazságokat megérteni tehát annyi, mint magát az abszolutumot elemezni. Azonban ennél[115] fontosabb is az, hogy akár akarom, akár nem, mindig feltételezem az abszolutot, azaz mindig az abszolut értelmében cselekszem. Cselekedeteim és igy

A közlés alapja:

A korábban ismert és az újonnan előkerült töredék egybetartozik; együtt is közöljük őket.

a) Gépirat, 1 f., 346 x 215 mm.

PlM Kézirattár, JA 22/1, Katalógus, #1153, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 28.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: toll; 1. idegen kéz.

Aláíratlan.

A lap bal szélén a 2. idegen kéz: II. f. 18. l.

Kiadva: JAÖM, III, #51, "1".

b) Gépirat, 4 f., 346 x 215 mm.

Számozás géppel: 2-3, 4 [3-ról javítva géppel], 5. A gépirat a 4. lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/35, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 20.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: toll; 1. idegen kéz.

Aláíratlan.

Az 1. lap tetején az 1. idegen kéz: Töredekek (nem talalom, hova tartoznak).

[18] Valóság és igazság.

♦♦♦

Amikor a müvészetről szólunk közönségesen, mindig valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen akkor, amikor a tisztaság jelzőjével illetjük és fogalmunkat ezáltal igyekezünk elmélyiteni, a müvészet tényét pedig minden egyéb ténytől elkülöniteni. Igy tehát mig szemléletünk[116] a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak, hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet szükségképpen tiszta müvészet, aminthogy szellemiségek nem is keveredhetnek, habár alkothatnak egységet ellentétükben, amely azonban már az ellentettek egyik osztályába sem tartozik, hanem külön kategoriát alkot. Be kell ismerjük, hogy mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti, akiknek

♦♦♦

fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetésünket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk, hanem ama gondos figyelemre méltó tény miatt, hogy a müvészet ez avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor megokolásaikban bár zavarosan, zavarosan, de képzeteiknek megfelelően[117] önálló tevékenységnek állitják a müvészetet.

A szemlélet tehát külön lényegnek állitja a müvészetet és nem is tehet másként, hiszen a müvészet valósági tény. Mégis a történet folyamán akadtak gondolkodók, akik különvalóságát kétségbevonták és egyéb tevékenységekkel azonositgatták, nem szólván az olyan törekvésekről, amelyek szerint a müvészet nem is szellemiség. Itt elsősorban és csupán arra az együgyü meghatározásra mutatok, amely játéknak nevezi el és amely ürességében észre sem veszi, hogy azon módon játéknak mondhatja a bölcseletet és az egész életet is, ami azonban éppolyan tartalmatlan volna és csak az illetett gondolkodók tehetetlenségéről adna számot az értelem előtt. Iskolás könyveinkben szinte hemzseg az a már-már erkölcstelenül káros és tolakodó tanitás, amely ugy véli,

♦♦♦

hogy a gondolkodást azurfényü magaslatokba emeli azzal az általa és számára mindent megoldó meghatározással, hogy a müvészet célja a gyönyörködtetés. Nem csupán azért káros ez a tanitás, mert tanulóinak figyelmét természetszerüen a gyönyörökre irányitja, hanem mindenek előtt mert teszi ezt az igazság leghalaványabb árnyalata nélkül. Tolakodónak pedig tolakodó ez a tanitás, mert nem a müvészetről, hanem a müvészet céljáról beszél, tehát egy olyan tevékenységnek célját szögezi le, amely tevékenységgel nemcsakhogy tisztában nincs, hanem azt tisztázni meg sem kiséreli.

Ám ha már dicsérettel illettük az avatatlanokat, igazságot kell szolgáltatnunk a gondolkodóknak is, annyival inkább, amennyivel tévedéseik alapja biztosabb talaj az igazság számára a szemlélő lény igazságának alapjánál. Mert mig a szemlélő lény igazságának alapja a valóság szemlélete, addig a gondolkodó igazságának és tévedésének alapja az igazság elgondolása. Az értékkülönbség pedig tisztán áll előttünk, ha megvizsgáljuk: mi az eltérés egyrészt a szemlélet

♦♦♦

és a gondolat, másrészt a valóság meg az igazság között. A szemlélet közvetlen fölismerés, de nem megértés,[118] hiszen a müvészetet is szemléljük és fölismerjük,[119] de nem értjük a mai napig sem. Azaz, a szemlélet tudósit, hogy tárgyunknak van mibenléte, tehát hogy van és létezik, hiszen ha nem volna mibenléte, ugy egyáltalában nem is volna, – ám hogy mibenléte micsoda, arról a legcsekélyebb módon sem tájékoztat. Ezzel szemben a gondolat él-hal, csikorog megtudandó, hogy[120] való tárgyunk hogyan való,[121] azaz egyfelől jelenségeire, másfelől létének föltételeire és érvényességi mozzanataira bontja: megértésére törekszik. Szétszedi a való lényeget, akár a gyerek a pirosnadrágu huszárkát, hogy ujjáalkossa[122] és visszaállitsa már mint[123] igaz lényeget. A szemléletnek nincs[124] önfegyelme, önmagát ellenőrizni nem képes. Igy az "örök igazságok" fölismerésénél való szerepe tetemesen csökken, mert az örök tévedéseket is a szemlélet állitja. Egyszerüen adottnak veszi a valóságot, a történeti pillanatban szemlélt valóságon kivül egyéb valóságról nem tud: szenvedő szellemiség. Igy még a legegyrétübb müvészeti kritika is jóval tulmegy a szemlélet állitásain, mert legalább is két valóságot viszonyit. Igy azonban nem csupán a kimutatott

♦♦♦

érték viszonylagos, hanem maga az értékelés is, mert alapja nem a müvészet mibenlétének, lényegének egyetemes elgondolása, nem a megértett müvészet igaz lényege, hanem a fölismert és viszonyitott tárgyaknak csak egy egy megértett mozzanata, azaz a való (szemlélt) lényegnek egy egy oly kiemelt vonása, amely már az igaz lényegre utal és azt a maga egészében föltételezi. De minthogy a valóság elgondolásának alapja és inditéka a valóság[125] szemlélete, láthatóan sem a szemlélet sem a gondolat nem tör egyeduralomra és egyikét fontosabbnak tartani a másikánál annyi, mint nem érteni meg az egyiket sem.

A valóság és az igazság viszonyát jelöli, hogy mig a valóság egy magán tuli fönnállásra[126] utal, addig az igazság már magában viseli az érvényességet és fönnáll anélkül, hogy volna valósága. Továbbá: a valóság van és tapasztalható, az igazság nincs és tapasztalat feletti.[127]

Szemlélet nélkül nincsen tudomásunk a valóságról. Arról,[128] hogy vagyok, éppugy szemléletem értesit, mint arról, hogy cselekszem, gondolkozom. Ha nem szemlélem gondolatomat, nem tudom, hogy van és igy ezirányban

♦♦♦

következtetést belőle nem vonhatok. Amikor pedig[129] létemre következtetek gondolatommal szemléletem nyomán, tulajdonképpen olyan dologra következtettem, ami már eleve evidens volt előttem és amit nem is a következtetés igazol, /:amely (cogito ergo sum) különben helytelen:/ hanem[130] annak az evidenciába való torkolása. A dolog evidens volta pedig független attól, hogy elgondoljuk-, szemléljük-e, avagy nem, aminthogy az érvényes tétel is fönnáll anélkül, hogy volna keletkezése akár történetileg, akár logikailag. Ami más szóval azt jelenti, hogy egyik igaz tételnek sincs elsőbbsége a másika előtt, vagy ha van, ugy mindegyiknek van: az igazságoknak nincsen hierarchiája, mindegyik feltételezi az összes többit: csupán az igazságok egyetemes rendszere föltétlen és igy amikor helyesen gondolkodunk, nem teszünk mást, minthogy magát az abszolutumot elemezzük.

Az abszolutumot tehát ismerjük valahogyan, különben nem is elemezhetnők, de éppen mivel csak elemezzük, soha sem értjük meg teljesen. De akármennyire is értjük, akarva nem akarva is csak a föltétlen értelmében birunk cselekedni. Cselekedeteink

♦♦♦

és gondolataink helyes vagy helytelen voltának mértéke tehát nem a[131] föltétlen (aminthogy az absolutum mérték nem is lehet), hanem a föltétlen megértése, ami megintcsak önlétemet állitja előtérbe. Már most habár önlétem csak puszta evidencia is, mégis létem minden egyes mozzanatára vonatkoznak érvényes tételek, amely tételek pedig nem mások, mint a föltétlen mozzanatai. Nyilvánvaló, hogyha két dolog minden egyes mozzanatában megfelel egymásnak, ugy e dolgok bontatlan egészükben is egymás megfelelői: önlétemet csak annyiban értem meg, amennyiben az abszolutumot és viszont – aminthogy csak a gondolat tudat arról, hogy szemlélek és csak szemléletem értesit[132] arról, hogy gondolkodom. Önlétem előtt tehát éppoly világos az abszolutum, mint létem az abszolutum előtt, az igazság pedig éppoly evidens mint a valóság, vagyis szintézist alkotnak az evidenciában. Nincs se lét, se fennállás, se valóság, se érvényesség, csak evidencia van, és azok csupán mozzanatai az evidenciának. E szerint minden[133] dolog evidencia, aminthogy az evidencia is dolog.[134] És ugyanerre az eredményre jutunk,

♦♦♦

a dolog mibenlétének közvetlen vizsgálatánál:

Semminő dologi lét nincs alak nélkül, a dologi lét maga az alak. Minthogy pedig minden lét dologi lét, a dolognak mint alaknak tartalma lét nem lehet, mert az maga is alak volna, ha pedig igy volna, vagyis ha az alak alakot és ez ismét alakot tartalmazna, tehát az egyes alak végül az összes lehetséges alakokat magába zárná, az alakoknak ez az egymásban való, végtelen sorozata is csupán a nemléttel, mint utolsó tartalommal válna befejezett ténnyé, a dolog pedig dologgá, annál is inkább, mivel ebben az esetben végtelen sorról van szó.

A puszta alak elgondolhatatlan lévén, puszta lét nincsen. Ha pedig puszta lét nincsen, ugy ami a léthez járul, lét nem lehet, hiszen az puszta voltától meg nem fosztaná, azaz nem is volna. Eszerint a dologi lét föltételezi magán belül a dologi nemlétet.

A dolog lényegének három mozzanata van:

a) dologelőtti vagy alkotó lényeg, amely a dolgot létrehozza, hogy azután kitölthesse (megfelel

♦♦♦

– mint látni fogjuk – az ihlet szellemiségének)

b) dologbeli vagy való lényeg, amely a dolgot kitölti, hogy azután megsemmisithesse (megfelel a[135] szemléleti szellemiségnek)

c) dolog mögötti vagy igaz lényeg, amely a dolgot megsemmisiti, hogy azután rekonstruálja (megfelel a fogalmi szellemiségnek) –

a dolog minden esetben az alak és a nemlét ellentétében való egység, mert ugy a dologelőttiség mint a dolog megsemmisülése és rekonstrukciója egyben a dolog és nemléte.

A dolog állaga (substancia) a nemlét, egyrészt mert a változó dolog mozzanata az alak és a mozzanatnak (minden egyes mozzanatnak) tartalma a dolog már betöltött, betöltendő és lehetséges mozzanatainak nemléte, másrészt mert ha az állag lét volna, ugy a dolog alakja volna, ami minden változást kizárna, vagy pedig egyáltalában nem volna állag, hanem minden egyes dolog helyén végtelen sok dolog volna, amikor is megintcsak a nemléthez jutnánk el. De a dolognak kell legyen állaga, különben egyetlen mozzanatban sem volna, ha pedig nem volna, ugy megintcsak

♦♦♦

nemlét volna. De a dolognak azért is a nemlét az állaga, mert különben sem dologelőttiség sem dologutániság nem volna, ha pedig nem volna, ugy dolog sem volna.

Tehát a dolog az alak és a nemlét ellentétében való egység.

A közlés alapja:

Gépirat, 10 f., 210 x 170 mm.

Számozás géppel: [1], 2-5, 6 [5-ről javítva géppel], 7-10. A szöveget a költő félbehagyta.

PIM Kézirattár, JA 1087/36, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 36.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: toll; 1. idegen kéz.
Aláíratlan.

[19] [Müvészetről szólván...] [1]

♦♦♦

1.) Müvészetről[136] szólván, valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen, amikor a tisztaság jelzőjével illetjük és fogalmunkat ezáltal igyekszünk elmélyiteni, a müvészet tényét pedig minden egyéb ténytől elkülöniteni. Igy tehát mig szemléletünk a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak. Hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az[137] egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet szükségképpen tiszta müvészet, aminthogy szellemiségek nem is keveredhetnek, hanem alkothatnak egységet ellentétükben,[138] amely azonban már az ellentettek egyik osztályába sem tartozik. Be kell ösmerni, hogy mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti,[139] akiknek fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetésünket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk, hanem ama gondos figyelemre méltó[140] tény miatt, hogy a müvészet[141] ez avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor megokolásaikban bár zavarosan, de önálló tevékenységnek állitják a müvészetet.

2.) A szemlélet tehát külön lényegnek állitja a müvészetet és nem is tehet másként, hiszen az valósági tény. Mégis, a történet folyamán akadtak gondolkodók, akik különvalóságát kétségbe vonták és egyéb tevékenységekkel azonositgatták, nem szólván az olyan törekvésekről, amelyek szerint a müvészet nem is szellemiség. Itt elsősorban és csupán arra az együgyü meghatározásra mutatok, amely játéknak nevezi el és amely ürességében észre sem veszi, hogy azonmódon játéknak mondhatja a bölcseletet és az egész életet is, ami azonban ép olyan tartalmatlan volna és csak az illetett gondolkodók tehetetlenségéről adna számot az értelem előtt. Iskoláskönyveinkben[142] szinte hemzseg az a már-már erkölcstelenül káros és ostoba tanitás, amely ugy véli, hogy a gondolkodást azurfényü[143] magaslatokba emeli azzal az általa és számára mindent megoldó meghatározással, hogy a müvészet célja a gyönyörködtetés. Nem

♦♦♦

csupán azért káros ez a tanitás, mert tanulóinak figyelmét természetszerüen a gyönyörökre irányitja, hanem mindenek előtt, mert teszi ezt az igazság leghalaványabb árnyalata nélkül. Nem is a müvészetről, hanem a müvészet céljáról beszél, tehát olyan tevékenységnek célját szögezi le, amely tevékenységgel nemcsak, hogy tisztában nincsen, hanem azt tisztázni meg sem kiséreli.

Ám[144] ha már a szemléletnek megadtuk, mi néki jogosan kijár, a gondolatot se röviditsük meg. Annyival kevésbbé nem, amennyivel a gondolkodó lény tévedéseinek alapja biztosabb talaj az igazság számára, mint a szemlélő igazságainak alapja. Mert mig[145] a szemlélő vélt igazságának alapja a valóság szemlélete, addig a gondolkodó igazságának és tévedésének alapja az igazság elgondolása. Az értékkülönbség pedig tisztán áll előttünk, ha megvizsgáljuk: mi az eltérés egyrészt a szemlélet és a gondolat, másrészt a valóság meg az igazság között.

A szemlélet közvetlen fölismerés, de nem megértés, hiszen a müvészetet is szemléljük és fölismerjük, de nem értjük a mai napig sem. Azaz a szemlélet tudósit hogy tárgyunknak van mibenléte, tehát, hogy van és létezik, hiszen ha nem volna mibenléte, ugy egyáltalában nem is volna, – ám hogy mibenléte micsoda, afelől a legcsekélyebb módon sem tájékoztat. Véle szemben a gondolat él, hal,[146] csikorog megtudandó, hogy való tárgyunk hogyan való, azaz egyfelől jelenségeire, másfelől létének föltételeire és érvényességi mozzanataira bontja: megérti. Szétszedi a való lényeget, akár a gyerek a pirosnadrágu huszárkát, hogy ujjá alkossa és visszaállitsa már mint igaz lényeget.

♦♦♦

A szemléletnek továbbá nincs képessége arra, hogy ellenőrizze sajátmagát, nincs önfegyelme.[147] Igy az örök igazságok felismerésénél szerepe tetemesen csökken, mert az örök tévedéseket is a szemlélet állitja. De nemcsak önmagát nem, hanem tárgyát sem kritizálja, nem értékeli. Egyszerüen adottnak veszi a valóságot, a történeti pillanatban szemlélt valóságon kivül egyébről nem tud. Még az egyrétü müvészeti kritika is jóval tulmegy a szemlélet állitásain,[148] mert legalábbis két valóságot viszonyit. De igy nem csupán a kimutatott érték viszonylagos, hanem maga az értékelés is, mert alapja nem a müvészet mibenlétének lényegének egyetemes elgondolása, nem a megértett müvészet igaz lényege,[149] hanem a fölismert és viszonyitott tárgyaknak csak egy-egy megértett mozzanata, azaz a való (szemléleti) lényegnek egyes oly kiemelt vonása, amely már az igaz lényegre utal és[150] azt a maga egészében feltételezi. De minthogy a valóság elgondolásának alapja és inditéka a valóság szemlélete, láthatóan sem a szemlélet, sem az ész nem tör egyeduralomra és egyiket fontosabbnak tartani a másikánál annyi, mint nem érteni meg az egyiket sem.

A közlés alapja:

Gépirat, 2 f., 336 x 210 mm.

Számozás géppel: [1], 2-3. A szöveget a költő félbehagyta.

PIM Kézirattár, JA 1087/37, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 25.

Aláíratlan.

[20] [Müvészetről szólván...] [2]

♦♦♦

1. Müvészetről szólván, valamilyen sajátos tevékenységet értünk rajta, különösen amikor a tisztaság jelzőjével[151] illetjük és fogalmunkat ezáltal igyekszünk elmélyiteni, a müvészet[152] tényét pedig minden egyéb ténytől[153] elkülöniteni. Tehát mig szemléletünk a maga valóságos lényegében ragadja meg a müvészi tényt, addig a müvészetről való fogalmaink zavarosak, hiszen ha müvészet és tiszta müvészet egymást[154] nem födik, ugy mindkét kifejezésünk értelmetlen, ha pedig egymással azonos jelentéssel birnak, ugy az[155] egyik értelmetlen és üres, amely azután tolakodó fölöslegességével csak[156] arra jó, hogy a másik teljességét veszélyeztesse. A müvészet szükségképpen tiszta müvészet, aminthogy szellemiségek nem is keveredhetnek, de habár alkothatnak[157] egységet ellentétükben, amely azonban már az ellentettek egyik osztályába[158] sem tartozik, hanem[159] külön kategóriát alkot. Be kell ismerjük, mindez elsősorban az olyan alkalmi bölcselkedőket illetheti, akiknek fogalmaival vitatkozni célunk nem lehet. Fejtegetésünket nem is azért kezdettük vélük, hogy rájuk pirithassunk,[160] hanem ama gondos figyelemreméltó tény miatt, hogy a müvészet ez[161] avatatlan bölcselőinek gondolkodása a szemlélettel szoros párhuzamban halad, amikor megokolásaikban bár zavarosan, de képzeteiknek megfelelően önálló tevékenységnek[162] állitják a müvészetet.

2. A szemlélet külön lényegnek állitja a müvészetet és nem is tehet másként, hiszen a müvészet valósági tény. Mégis a történet folyamán[163] akadtak gondolkodók, akik különvalóságát kétségbe vonták és egyéb tevékenységekkel azonositgatták, nem szólván az olyan törekvésekről, amelyek szerint a müvészet nem is szellemiség.[164] Itt elsősorban és csupán arra az együgyü meghatározásra utalok, amely játéknak nevezi el és amely ürességében észre sem veszi, hogy azonmód játéknak mondhatja a bölcseletet és az egész életet is, ami azonban éppolyan tartalmatlan volna és csak az illetett gondolkodók tehetetlenségéről adna számot az értelem előtt. E felfogás tárgyi tartalmával

♦♦♦

foglalkozni nem is érdemes, merthogy minőségbeli különbség van a dal és a tekejátszma között, az nem vitatható, éppugy mint Allighieri komédiája és egy pókerparti sem azonos kvalitások.

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., egy 347 x 419 mm-es, félbehajtott ív két levelén.

Számozás géppel: [1], 2. A szöveget a költő félbehagyta.

PIM Kézirattár, JA 1087/37.

Aláíratlan.

[21] [Az ember...]

♦♦♦

Első tétel

Az ember, megfelelően tiszta szellemiségeinek, amelyeknek valóságos egysége, három tényleges tevékenység akarati hordozója s ezek: az egyén, a nemzet és a társadalom. Könnyü belátni, hogy az egyén az egyes ember szemlélete,[165] vagyis az a szenvedőlegesség, amellyel türnie kénytelen, hogy a valóságok a maguk minőségében szellemének adott tárgyai és kizárólagos inditékai legyenek. Minthogy pedig minden ember külön-külön létező, éppen szemlélő szenvedőlegessége alapján emeli ki önmagát a többi[166] létezők közül azáltal, hogy szemlélete számára önmaga belső, alapadó valóság. Tehát minden egyes szemlélő szemléletének tárgyi tartalma szükségképpien más belső és – mivel szemlélete számára önmaga nem része annak, – más külső valóság. Az embert, mint egyént, amely a többi egyének között sajátos tartalmu különösség, ezzel szemlélő szenvedőlegessége le is zárja. De az ember nemcsak szenvedőleges létező, nemcsak szemlél, hanem ki is eszel és alkot[167] is, megért és müvészkedik. A tiszta megértés legvégső fokon minden emberben közös, minthogy a fogalom, mint potentialis itéletsor, a tárgyat tárgyi mozzanataiban elrendezett összefüggésekként állitja,[168] tehát a gondolkodó személye változván is, tiszta fogalma ugyanaz marad. Ehhez hozzávéve még azt, hogy az ösztönellenes ész képességei nem az egyes emberben, hanem magában az emberi fajban tökéletesednek, és társadalmiságában már a[169] gyermek olyan megértésekhez és fogalmakhoz[170] jut el, amelyeket megszerezni egyedül talán[171] sohasem[172] tudna, ugy ezzel fölismertük, hogy a társadalom nem is az emberek közös gondolkodása, hanem az embernek egyszerü észtevékenysége.

♦♦♦

Másfelől pedig a nemzet nem az adott nyelvet beszélők összessége, ez a nemzet hordozója volna, a népessége a nép, hanem nyilvánvalóan az embernek az a cselekvősége, amellyel[173] a nyelvet létrehozta. Ez a tevékenység nem lehet az ész tevékenysége, mert valóságalkotó és nem is állitható semmiképen, hogy az ész által előre felállitott tételek értelmében lett a latin persica szóból a német Pfirsich, a francia pęche,[174] az angol peach és a magyar barack. Más szóval, noha vannak a nyelvalkotó szellemiségnek törvényei, azokat önmaga alkotja, az ész által immár kikutathatóan és azok történetiek, vagyis a folyamatosságban ujabbakat állit helyettük és nem is nyugszanak abban a mozdulatlan örökkévalóságban, amelyben az ész törvényei. Minthogy pedig ez a nyelvalkotó szellemiség teremti a költészetet, amely az ész időn kivüli fogalmi általánosával szemben az egyedi alaknak lényegtelen jegyekkel nem biró történeti keletkezője, ugy tisztán áll előttünk, hogy a nemzet az ember ihleti tevékenysége.

Második tétel.

A nemzeti közösség ellentétektől mentesen tiszta, valóságosan és egész közösség, szemben a társadalmi közösség antagonizmusával. A társadalom antagonizmusát Kant az ember társiatlan társiassági hajlamából tételezi. Ez a megokolás vitatható. Nem is magyarázhatjuk egyszerü hajlamból, amely szerezhető és elhagyható, hiszen ez igy pusztán történeti fogalom volna. A társadalom antagonizmusa első tételünk értelmében sokkal mélyebben gyökeredzik, mégpedig az ész ellentmondásaiban. A társadalom észtevékenység lévén, antagonizmusa az egyszerü itélet vizsgálatánál kitünik. Alany és állitmány az itéletben szétkülönülésükkel alkotnak egységet, mig a nemzeti közösség, akár a nyelven át, akár a[175] költemény alapján vizsgáljuk, éppen az ész dialektikájának megszünése. Hiszen a müben annak részei is elvesztik önállóságukat.[176] Az ihlet munkáját megfigyelvén pedig azt látjuk, hogy kiválasztván azt a valóságrészt, amelybe belé fog költözni, a valóságot magát két részre osztja: a[177] kiválasztott és a ki nem választott részre. Amikor átadjuk magunkat egy költemény ihletének, akkor a ki nem választott

A közlés alapja:

Gépirat, 2 f., 342 × 209 mm.

Számozás géppel: [1], 2. A gépirat a 2. lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/38, az 1. idegen kéz tételszámozásában: 16.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza; 1. idegen kéz.

Aláíratlan.

[22] [Itt elsősorban és csupán...]

Itt elsősorban és csupán arra az együgyű meghatározásra utalok, amely Spieltriebnek nevezi el a művészetet és ürességében észre sem veszi, hogy ugyanígy Spieltriebnek mondhatja a bölcseletet és az egész életet, ami azonban éppoly tartalmatlan volna és csupán az illető gondolkodók tehetetlenségéről adna számot az értelem előtt.

Már-már erkölcstelenül káros és ostoba az a tanítás, amely úgy véli, hogy a gondolkodást azurfényű magaslatokba emeli azzal az általa és számára mindent megoldó meghatározással, hogy a művészet célja a gyönyörködtetés. Nem csupán azért káros ez a tanítás, mert tanulóinak figyelmét természetszerűen a gyönyörökre irányítja, hanem mindenekelőtt azért, mert, amint látni fogjuk, teszi ezt az igazság leghalványabb árnyalata nélkül. Ostobának pedig ostoba ez a tanítás, mert nem a művészetről, hanem a művészet céljáról beszél, tehát egy olyan tevékenységnek a célját szögezi le, amely tevékenységgel nemcsak hogy tisztában nincsen, hanem azt tisztázni meg sem kiséreli.

Ám ha már dicsérettel illettük az avatatlanokat, igazságot kell szolgáltatnunk a gondolkodóknak is, annyival inkább, amennyivel tévedéseik alapja biztosabb talaj az igazság számára, mint az avatatlanok igazságának alapja. Mert míg az avatatlanok igazságának alapja a valóság szemlélete, addig a bölcselők tévedéseinek (és igazságainak) alapja az igazság elgondolása. Az értékkülönbség pedig tisztán áll előttünk, ha megvizsgáljuk, hogy mi az eltérés egyrészt a szemlélet és a gondolat között, másrészt pedig a valóság és igazság között.

Az igazság és a valóság ellentett fogalmak: a valóság van és tapasztalható, az igazság nincs és tapasztalat feletti. Ez meg másképpen el nem gondolható, minthogy a valóság van és való, az igazság pedig nincs és igaz. Ha ez sem bizonyítana eléggé, úgy gondoljunk arra, hogy az igazság mindig fogalom tartalma, a valóság pedig konkrét dolog tartalma, de a fogalom ugyanakkor a konkrétumok nemléte, azaz:

a konkrétumok léttartalmához viszonyítva a fogalom tartalma a nemlét;

a konkrétum valóságtartalmához viszonyítva a fogalom tartalma az igazság;

és így nemlét és igazság (különböző viszonyokban) azonos jelentéssel bírnak.

A való lényeggel szemben tehát a gondolkodók az igaz lényeget keresik és állítják, azaz minőségileg gazdagabbá teszik az exisztenciát azáltal, hogy szintézishez juttatják és e szintézissel[178] alapot nyujtanak arra, hogy az exisztencia sajátos bontó tevékenysége megnövelje magát az exisztenciát az újabb, teljesebb szintézisig.

A közlés alapja:

Lappangó kézirat.

Katalógus, #1159.

Kiadva:

– JÓZSEF Attila, Költészet és nemzet, sajtó alá rendezte SÁNDOR Pál, Bp., 1941, pp. 19-21. Kiadásunk alapszövege.

– JAÖM, III, #51, "7".

[23] [Hogy címünk sokat sejtető...]

Hogy címünk sokat sejtető voltának meg is feleljünk, rá kell térjünk tulajdonképpeni tárgyunkra, sőt még ezelőtt a rátérés miképpeniségét, tehát módszerét is tisztáznunk kell. Hiszen ha nem tudjuk, hogy milyen módon jutottunk eredményre, úgy eredményünk helyes vagy helytelen voltáról sincsen megnyugtató tudomásunk.

Ehhez képest a leghatározottabban vissza kell utasítanunk mindenfajta pszichologizmust, mint olyan, a módszer nevét meg sem érdemlő, de manapság világszerte dívó gondolkodási módot, amely sohasem a tárgyáról, hanem a vele kapcsolatosan felmerülő észleletekről beszél. Igy azután minőségek megértésére képtelen és ezért, ha szükség van rá, tetszés szerinti számban állít magának principiumokat, amelyek néha egyszerre misztikusak és fizikaiak, – egyszóval amely kimerül az észleletek nyüzsögésében.

De ki kell jelentenünk azt is, hogy a művészet a tiszta esztétika illetékessége alá sem tartozik lényegében, hiszen a legjobb értelemben vett esztétika az alak tudománya, márpedig a művészet nem mint alak alkot külön kategóriát. Kétségtelen, hogy a művészet is alakban való, mint minden valósági elem, de

A közlés alapja:

Lappangó kézirat.

Kiadva:

– JÓZSEF Attila, Költészet és nemzet, sajtó alá rendezte SÁNDOR Pál, Bp., 1941, pp. 21-22. Kiadásunk alapszövege.

– JAÖM, III, #51, "3a".

[24] [...juttathat el a müvészet...]

♦♦♦

juttathat[179] el[180] a müvészet mibenlétének megértéséhez,[181] mert az alak csupán szemléletünk számára első valóság, mig a tulajdonképpeni első valóság, az alakot alakitó és kitöltő lét magának az alaknak föltételezettje és mint ilyen, kivül esik a szemléleten. Igy az alaknak kettős minősége van: minősiti saját léte és minősiti,[182] vagyhogy ugy mondjam, visszaminősiti létévé szemléletünk.[183] Innen ered, hogy mig szemléletünk kategórikus különbséget tesz müvészet és nem müvészet között, addig a szemlélet által minősitett alakot tárgyaló esztétika ugyanezt megtenni nem képes a fogalom világában.

De nemcsak az alaki esztétikának, hanem[184] semmiféle esztétikának lényegével való tárgya a müvészet[185] nem lehet. Minden esztétika, amely a müvészethez nyult, azért tette, hogy a müvészetet lényegétől, specifikumától megfossza, hiszen ahelyett, hogy a müvészet lényegét a müvészeten belül kereste volna, másutt is feltalálható lényeget erőszakolt beléje, nyilvánvalóan azért, hogy a müvészettel mint számára[186] merőben idegen ténnyel szemben való tehetetlenségét elleplezze. Hihetetlen, de való, hogy mig a bölcselet mindig mindenben a sajátos minőség megértésére törekedett, addig a müvészet letagadhatatlanul sajátos minőségét az esztétikán át mindig elkente, a müvészet lényegére a müvészetben és nem müvészetben egyaránt feltalálható közös lényeget festett, ami által bár a müvészet különössége eltünt szem elől, a valóságban mégis megmaradt. Természetesen anélkül, hogy megértettük volna.

Gondoljunk most az érzelmes esztétikára és megfelelő elképpedéssel kérdezzük meg, hogy mi köze a müvészet lényegének[187] az érzelemhez, amikor az érzelem uton-utfelen, ezerfajta nem müvészetben is bennevaló? Sőt, nem is bennevaló, hanem csupán kisérő jelenség az alanyban, – avagy ki vonhatná kétségbe azt, hogy az indukciót állitó, huslevest kanalazó és hirlapot árusitó egyénnek nincsenek érzelmei? És az indukciót, itéletet elemezvén, melyik logikus nem mosolyodna el nagyapaképpen, ha az indukció, az itélet mibenlétét a létrehozásukat szükségképpen kisérő érzelmi jelenségekből próbálnók kihalászni, hasonlóan ahhoz a bálnavadászhoz, aki a szabadszállási ártézi[188] kutba döfi szigonyát? – De az ugynevezett tartalmas esztétika is[189] tehetetlen a müvészettel szemben, hiszen a müvészetben mint lényegben olyasmi után kutat, aminek éppen a müvészethez mint lényeghez nincs semmi köze.

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 325 x 245 mm.

Számozás géppel: 4. A gépirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 22/3a, Katalógus, #1155a.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: toll; 1. idegen kéz.

Aláíratlan.

Kiadva: JAÖM, III, #51, hibásan "3b".

[25] [...fogalom, mig az ihlet...]

♦♦♦

fogalom, mig az ihlet ragaszkodik alakjához amelyben megjelenik, tehát önszükségképpen[190] veszi magára.

Azt mondottuk, hogy az ihlet belső[191] szükségleteképpen veszi magára azt az alakot,[192] amelyben megjelenik. Világos, hogy az ihlet ezzel a tevékenységével[193] a valóság egy részét megrögziti. Mi történik ezzel a megrögzitett valósággal?

Hogy az ihlet rögzitette valóság csak egyetlen része a valóságnak, az kétségtelen. Azonban ha az ihleten belül, a müalkotásba belelépvén nézzük ezt a valóságot, ugy a valóság minden kivülrekedt eleme elveszti létét: egyszerüen nincsen, nem tapasztalható. Az ihlet tehát megragad egy valóságelemet, a többiek elé teszi és ezzel az egyetlen valóságelemmel eltakarja az egész valóságot az exisztencia elől, mint a teli hold a napot a szemünk elől: az ihlet a világ valóságának teljes fogyatkozása.

Jegyezzük[194] meg tehát, a fogalom a valóságot egyszerüen teljes egészében megtagadja, szemben áll vele mint igazság és ellentéte mint nemlét. Az ihlet nem áll szemben a valósággal, hanem maga mögé kényszeriti azt és mint teljesvalóságnyivá nőtt valóságelem a többi meg nem nőtt valóságelemet elfödi, eltakarja, mint a kotlóstyuk a csibéit. Ha tehát meg is egyezik mindkettő abban, hogy cselekvő szellemiség, ugyanakkor cselekvőségük minőségileg különiti el őket egymástól.

Az időhöz viszonyitván egyfelől a fogalmat, másfelől pedig az ihletet, a fentieknek teljesen megfelelő következtetésekre jutunk. A fogalom üldözi az időt, cselekvősége[195] az idő folyó végtelenségét egyszerüen megsemmisiti és mozdulatlan örökkévalóságot alkot magának: az a viszony,[196] amelyet a fogalom jelölt, megszünhet a valóságban, azaz ujabb viszonyoknak adhat helyet, ám ez a viszony mint fogalom, azaz mint tiszta, valóságtalan viszony, továbbra is fennáll és nem változik és a valóság uj viszonya nem öli meg, hanem uj fogalmat alkottat, amely uj fogalom a megelőzővel együtt, annak elpusztitása nélkül, továbbra is fennáll. Az ihlet nem semmisiti meg az időt, hanem megszeliditi, értelmes végtelenséget alkot. Helyezkedjünk megintcsak a müalkotásba és fogadjuk ihletét megintcsak egészen exisztenciánkba, – azt látjuk, hogy bár csak egyetlen idődarabot fog össze, ezt az idődarabot végtelenné mélyiti,[197] képletesen szólván, az idő végtelen egyeneséből lecsip egy részt[198] és

A közlés alapja:

Gépirat, 1 f., 337 x 209 mm.

Számozás géppel: 10. A gépirat a lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 1087/39.

Aláíratlan.

A szerző fordítva helyezte be a másolópapírt, ezért a lap verzóján a szöveg tükörírással olvasható.

[26] [...az esztétika éppen ezért nem juttathat el...]

♦♦♦

az esztétika éppen ezért nem juttathat el a müvészet mibenlétének megértéséhez, mert az alak csupán szemléletünk számára első valóság, mig a tulajdonképpeni első valóság, az alakot alakitó és kitöltő lét magának az alaknak[199] föltételezettje és mint ilyen, kivül esik a szemléleten. Igy az alaknak kettős minősége van: minősiti saját léte, és minősiti, visszaminősiti létévé szemléletünk. Innen ered, hogy mig szemléletünk kategórikus különbséget tesz müvészet és nem müvészet között, addig a szemlélet által minősitett alakot tárgyaló esztétika ugyanezt megtenni nem képes a fogalom világában.

De nemcsak az alaki esztétikának, hanem semmiféle esztétikának lényegével való tárgya a müvészet nem lehet. Minden esztétika amely a müvészethez nyult, azért tette, hogy a müvészetet lényegétől, specifikumától megfossza, hiszen ahelyett, hogy a müvészet lényegét a müvészeten belül kereste volna, másutt is feltalálható lényeget erőszakolt beléje (szépség stb), nyilvánvalóan azért, hogy a müvészettel mint számára merőben idegen ténnyel szemben[200] való tehetetlenségét elleplezze.[201] Hihetetlen, de való, hogy mig a bölcselet mindig mindenben a sajátos minőség megértésére törekedett, addig a müvészet letagadhatatlanul sajátos minőségét az esztétikán át mindig elkente, a müvészet lényegére a müvészetben és nem müvészetben egyaránt feltalálható közös lényeget festett, ami által bár a müvészet különössége eltünt szem elől, a valóságban mégis megmaradt. Természetesen anélkül, hogy megértettük volna.

Gondoljunk csak az érzelmes esztétikára és megfelelő elképpedéssel kérdezzük meg, hogy mi köze a müvészet lényegének az érzelemhez, amikor az[202] érzelem uton-utfelen, ezerfajta nemmüvészetben is bennevaló?[203] Sőt, nem is bennevaló, hanem csupán kisérő jelenség az alanyban, – avagy ki vonhatná kétségbe azt, hogy az indukciót állitó, huslevest kanalazó és hirlapot árusitó egyénnek nincsenek érzelmei? És az indukciót, itéletet elemezvén, melyik logikus nem mosolyodna el nagyapaképpen, ha az indukció, az itélet mibenlétét[204] a létrehozásukat szükségképpen kisérő érzelmi jelenségekből próbálnók kihalászni,[205] hasonlóan ahhoz a bálnavadászhoz, aki a szabadszállási ártézi[206] kutba döfi szigonyát? – De az ugynevezett tartalmas esztétika is tehetetlen a müvészettel szemben,[207] hiszen a müvészetben mint lényegben olyasmi után kutat.

♦♦♦

Azt[208] mondhatjuk, hogy az esztétikák csak foglalkozzanak a széppel, a jóval, a nemessel és a többivel, de a müvészettel nyughassanak, mert az külön lényeg, azon egyszerü oknál fogva, amely szerint ha nem volna külön lényeg ugy egyáltalában nem is volna.

Nem tartozik ránk, hogy a szemlélettel minősitett lényeget[209] tárgyaló bárminő[210] irányu esztétika és a müvészet torzsalkodásából[211] és meg nem féréséből származó szines zürzavart lepergessük, elégedjünk meg szerényen annyival, hogy egy uj müvészeti tan alapját kiséreljük a továbbiakban megvetni. Ez a tan a müvészetet mint önalakját állitó szellemiséget kivánja megfogni, szem előtt tartván azt, hogy célja nem az alakon át szemléletünk által minősitett dologbeli létnek, hanem az elsődlegesen minősitő dologelőtti létnek megértése. Tehát a müvészet szellemiségének tevékenységét nem[212] mint a már meglevő müvészetet kitöltő lényeget, létet akarjuk vizsgálni, hanem mint olyan létet és lényeget, amely a müvészetet megalkotja, hogy azután, de csak azután, kitölthesse. Fejtegetésünk tehát nem leiró, hanem elgondoló, tárgya nem a való lényeg, hanem az igaz lényeg. Egyetlen principiumunk az exisztencia dialektikája. Ha pedig a müvészetet mint lényeget alkotó és minőséget állitó szellemiséget ihletnek nevezzük, ugy kutatásunkat az ihletről való tan, avagy a müvészet metafizikája jelöléssel illethetjük, nem csupán azért mert az "aesthetika" etimológiai jelentése ránk nem illik, hanem azért is, mert eme csak a müvészet szellemiségével foglalkozó tan számára a müvészeten kivülit is tárgyául tekintő esztétika mint elnevezés, történeti okoknál fogva rosszhangzásu.

3. Ihlet és gondolat.

Igen okosan és teljes joggal azt kérdezhetné most valaki, hogy hát mi szükség van az ihlet fogalmának fölvételére, amikor a müvészet szellemi tevékenység, hiszen mindössze két faju szellemi tevékenységet különböztetünk meg, nevezetesen a szemléletet (intuiciót) és a fogalmat (spekulációt), – tehát az ihlet fogalma egybe kell essék ezek valamelyikének fogalmával, azaz fölösleges és haszontalan. Sőt mi több, az ihletről való tan nem egyéb tetszetős kifejezésnél, hiszen ha a müvészet szellemisége spekuláció, ugy beleesik a logika tárgykörébe,

♦♦♦

ha pedig intuició, ugy visszatértünk a pirongatott esztétikához, amelynek tárgya az intuició mint alak, másrészt az ethikához, ha az intuiciót mint mozdulatot akarjuk vizsgálgatni.

Erre a kérdésre csak azt válaszolhatnók, hogy föltevője jártasságot tanusit a bölcseletben, ám figyelmen kivül hagyja azt a tényt, hogy az ihlet mindaddig csak a szokásos X-et helyettesiti, amig teljes tartalmával előttünk nem áll. A szokásos X helyett pedig azért használjuk kifejezésünket, mert a fenti egyezőségen tul különbözik is tőle, hiszen a világért sem akarjuk azt állitani, hogy a müvészet mibenléte teljességgel ismeretlen, hanem megelégszünk annyival, hogy róla való[213] ismeretünk tisztázatlan – a müvészetet ismerjük és fölismerjük, de még nem értettük meg. Ezért minden[214] lehetséges felfogást meg kell vizsgálnunk, hogy igy eljussunk az egyedül lehetségeshez.

Az önként[215] adódó lehetséges elgondolások közül első helyen áll az a tévedés, hogy az ihlet, azaz a müvészet szellemisége, spekuláció. Tévedésnek kell mondanunk ezt az állitást, mert amint mondani szokás, a fogalom elvontsága az ihlet konkrét voltától kategórikusan elkülönül. Ismételjük, amint azt mondani szokás, – mert semmiképpen se essünk abba a hibába, amely elnyeli azoknak a müvészetfilozófusoknak fogalomellenességét,[216] akik ezt a tételt e fenti módon állitják és akiknek gondolkodása meg is nyugszik benne. Az igazság nem ilyen egyszerü és azok után, amiket a kimondott igazságról, kimondott fogalomról mondottunk, továbbá a valóságról és a konkrétumról kifejtettünk, nem is volna szabad ezt ilyen egyrétü meggyőzőséggel megkockáztatni, – és különösen nem szabad elfelejtenünk azt, amit az alakesztétikáról megállapitottunk leszögezvén, hogy minden valósági elem alakban való. Mert eszerint az ihlet alakban válik valósággá, de kimondatván[217] a fogalom is valósággá válik, bárminő elvont tartalmat is visel magában. Ám a fogalom és az ihlet viszonya kettős nehézséggé lesz akkor, ha észre vesszük, hogy alak nélkül az ihlet is "elvont" szellemiség. Könnyü volna azt mondani, hogy hát rendben van, a fogalom is alakban való, az ihlet is, ám a[218] fogalom tartalma általánosság, az ihlet (müvészet) tartalma pedig nem. Mert miért nem? Olvassunk csak el egy értekezést és egy költeményt és nézzük meg mindkettőt kivülről, – azonnal belátjuk, hogy kivülről

♦♦♦

mindegyik konkrét valóság, mindegyik bár különböző tartalmu, de tartalmas valóságelemből áll. Ám belülről olvasván őket észrevehetjük, hogy az egész értekezés egyetlen fogalom, a vers, a költemény pedig egyetlen ihlet. Ha pedig részeikben vizsgáljuk ugy az értekezést mint a költeményt, megegyeznek abban is, hogy az értekezésnek mint egyetlen fogalomnak, a legkisebb alkateleme is fogalom, a költeménynek pedig mint egyetlen ihletnek a legkisebb alkateleme is ihlet.

De hogy mégis kiutat találjunk, vegyük csak szemügyre azt a kétségbe nem vont állitást, hogy a fogalom: elvonás. Ha ez helyes, ugy nem tudunk különbséget tenni ihlet és fogalom között, legalább is ezen az uton nem, hiszen ha a ki nem mondott fogalom elvonás, ugy a müvészet előtti[219] ihlet is az. De hogy volna helyes a fogalomnak ez a meghatározása, amikor nem is meghatározás, hanem metafóra! Mégpedig rossz metafóra, mert sokkal több joggal mondhatnók ugy, hogy a fogalom gyilkosság, aminthogy meg is öli a valóságot, hogy örökséghez jusson az igazság! De ha ugy elemezzük a fogalmat mint elvonást, akárha nem volna metafóra, – ugy tünik csak ki, hogy mennyire az és hogy meghatározásnak mennyire helytelen. Az elvonás elvonót tételez föl és ez az elvonó nem lehet más, mint az az exisztencia, amelynek szüksége van a fogalomra, hogy véle tevékenykedjék. Eszerint a kérdést két részre bontottuk, – arra, hogy miért van szüksége az exisztenciának a fogalomra és arra, hogy vajjon honnan vonja el az exisztencia a fogalmat.

Az exisztenciának szüksége van a fogalomra, mert valóságtagadó tevékenységet fejt véle ki és minthogy az exisztencia fejt ki véle tevékenységet, azért ez a tevékenység exisztenciális, holott az exisztenciális és a szükségtelen egymást kizárják. Hogy pedig miben áll ez[220] a fogalommal való, valóságtalanitó exisztenciális tevékenység, azt a következőképpen elemezhetjük:

Amikor a valóságról szólok, éppenugy része vagyok a valóságnak, mint amikor nem szólok a valóságról. De amikor a valóságról szólok, ugyanakkor[221] kivül vagyok a valóságon, mert fogalmam és a megértés én magam vagyok mindaddig, amig ki nem mondtam, holott ugyanakkor ez a fogalom nem lehet a valóságban, mert akkor maga is valóság volna, nem pedig a valóságra állitott jelentés és annak megértése. Ez az alakelőtti fogalom azonban abban a pillanatban, amelyben létre

♦♦♦

jön, alakot ölt és igy maga is valósággá válik: igy tehát az a mozzanata, amely az alakelőtti fogalom alakbaválása, amikor még nem alak, de már nem is alakelőttiség, exisztenciámnak valóságon kivüli voltát jelenti ugyanakkor, amikor része a valóságnak. Tehát a valóság megértésekor kivül vagyok a valóságon mindaddig, amig ez a megértés alakot nem vesz föl, ami által megértésem maga is olyan valóságelemmé válik, amely már nem megértés, hanem maga is megértést szomjuhozó. Ezt mutatja az is, hogy megértünk anélkül, hogy elménkben a megértés a kimondott szavak adott formájában vonulna föl:[222] vitatkozás közben a beszélő előadásába hirtelen közbe vágunk,[223] holott magunkban nem fogalmaztuk meg előre igazságunkat, legalább is szükségképpen nem, exisztenciánk ekkor minden valóság nélkül a puszta igazságot tartalmazta[224] akkor is, ha vannak filozófusok, (Croce: esztétikus),[225] akik szerint a gondolat maga a beszéd, illetve beszéd nélkül gondolat nincsen és akik ezen a cimen és nem siránkozásuk miatt sajnálják le azokat a körülöttünk hemzsegő embereket, akik minduntalan arra hivatkoznak, hogy tele vannak szép gondolatokkal és költészettel, ám kifejezni nem birják őket. Ám ha ugy volna, hogy az igazság csak kimondottan az, csak kifejeztetvén és valóságelemmé[226] válván,[227] ami képtelenség, mert ellentmond önmagának, hiszen éppen igy szünik meg igazság lenni, akkor nemcsak képletesen, hanem a valóságban is egyszerü fizikai szerkezeteknek kellene lenniök ezeknek az embereknek, holott nem azok, mert ha formát alkotni nem is birnak, megértenek. És ezek az emberek nem is gondolattalanok,[228] hiszen a gondolat maga a megértés, nem pedig a megértés alakja. De[229] hogy visszatérjünk[230] fejtegetésünk menetéhez, azt látjuk, hogy a fogalom a rugalmas exisztenciát maga után a nemlétbe huzza, exisztenciám pedig abban a pillanatban, amikor ez sikerült lett volna legyen, visszarántja a valóságba, és a fogalom, amely nemlét és igazság, megszünik nemlét és igazság lenni, azontul már csupán önlétét jelentő valóság, amely, ismétlem, többé már nem megértés, hanem megértést áhitozó valósági elem, mint minden egyéb dolog. A skolasztikus én és nem-én fölvétele tehát szükségtelen és jóra nem vezet, elegendő,[231] ha valóságról és igazságról[232] és fogalomról[233] szólunk az exisztenciában, amikor is a fogalom a valóság és az igazság, a lét és a nemlét szintézise. De ha a fogalom a lét és a nemlét szintézise az exisztencián belül, ugy nem lehet a valóság elvonása, annál kevésbé, mert a valóságból csak valóság vonható el, holott a fogalom nemlét a létben. De a fogalom nem lehet elvonása az exisztenciának sem és nem csupán azért nem

♦♦♦

mert az exisztencia is valóság, hanem azért sem, mert igy létre sem jöhetne, hiszen megölné azt, ami éppen most hozza őt létre és ami nélkül egyáltalában nincsen se mint nemlét, se mint valóság, se mint ezek szintézise. De nem ölheti meg, mert az exisztenciába önlétén kivül önnemléte is belefér, de nemcsak hogy belefér, de ellentett[234] tények nélkül nem is volna sem valóságos sem pedig elgondolt, hiszen az exisztencia a szintézisek szintézise. Ezek szerint pedig a fogalom nem más, mint maga az exisztencia egyik, de teljes alakjában.

A fogalom alakja tehát valóság, tartalma a valóság[235] nemléte. Az ihlet alakja is valóság, bár tartalmát egyelőre még nem értjük. De ha visszatérünk az értekezéshez és a költeményhez, ugy már ennyiben is kategórikus különbséget találunk a kettő között.

Azt mondottuk volt, hogy az értekezés voltaképpen egyetlen fogalom, amely legkisebb alkatelemében is fogalom, a költemény pedig egyetlen ihlet és a legkisebb alkatelemében is ihlet. Most mondjuk ki mindegyiknek a tartalmát: az értekezésnél ez minden nehézség nélkül sikerül, mert az igazság nemlét, a nemlét pedig – szabdalhatom, szorozhatom, oszthatom, vagyhogy a metafóránál maradjunk, elvonhatom – nem változik soha: az értekezés igazsága igazság marad akkor is, ha egy mondatban vagy ha tizenötben mondom el, az értekezésnek ekkor a valósága változik. De amilyen könnyen megtehettem ezt az értekezéssel, annyira lehetetlen megtenni a költeménnyel: az értekezést kivonatolván fogalmat kaptam, ám a költeményt kivonatolván nemcsak hogy nem kapok ihletet, hanem azt egyenesen megölöm, fogalmat, azaz a jelenvolt ihlet nemlétét kapom. Az ihlet tehát már csak azért sem lehet fogalom, mert a fogalom ugyanaz a fogalom marad akkor is, ha valósága megváltozik, holott az ihlet megváltozik, esetleg megsemmisül, ha valóságát változás éri. A lényeges különbség tehát abban való, hogy a fogalom bár szükségképpen alakban jelenik meg, de ugyanaz a fogalom nem szükségképpen kivánja ugyanazt az alakot, alakja lehet bármi, az egész valóság, aminthogy tartalma, a megértés, az egész igazság. Ugyanazt a gondolatot "ki-ki elmondhatja saját szavaival" és más uton is kifejezheti. Azaz elértünk ahhoz az "elvonttal" együtt szerepelő megállapitáshoz, hogy "a fogalom általános", – leszögezhetjük, hogy a fogalomnak az alakja általános, ami szintén metafóra, és azt jelenti, hogy általános alak nem lévén, a fogalomnak alakja nincs és az alakban való fogalom nem tiszta

♦♦♦

fogalom, mig az ihlet ragaszkodik alakjához, amelyben megjelenik, tehát önszükségképpen veszi magára.

Azt mondottuk, hogy az ihlet belső szükségleteképpen[236] veszi magára azt az alakot, amelyben megjelenik. Világos, hogy az ihlet ezzel a tevékenységével a valóság egy részét megrögziti. Mi történik ezzel a megrögzitett valósággal?

Hogy az ihlet rögzitette valóság csak egy része a valóságnak, az kétségtelen. Azonban ha az ihleten belül, a müalkotásba belelépvén nézzük ezt a valóságot, ugy a valóság minden kivülrekedt eleme elveszti létét: egyszerüen nincsen, nem tapasztalható. Az ihlet tehát megragad egy valóságelemet, a többiek elé teszi és ezzel az egyetlen valóságelemmel eltakarja az egész valóságot az exisztencia elől, mint a teli hold a napot szemünk elől: az ihlet a világ valóságának teljes fogyatkozása.

Jegyezzük meg tehát: a fogalom a valóságot egyszerüen teljes egészében megtagadja, szemben áll vele mint igazság és ellentéte mint nemlét. Az ihlet nem áll szemben a valósággal, hanem maga mögé kényszeriti azt és mint teljesvalóságnyivá nőtt valóságelem a többi meg nem nőtt valóságelemet elfödi,[237] eltakarja, mint a kotlóstyuk a csibéit. Ha tehát meg is egyezik mindkettő[238] abban, hogy cselekvő szellemiség, ugyanakkor cselekvőségük[239] minőségileg különiti el őket egymástól.

Az időhöz viszonyitván egyfelől a fogalmat, másfelől pedig az ihletet, a fentieknek teljesen megfelelő következtetésekre jutunk. A fogalom üldözi az időt, cselekvősége az idő folyó végtelenségét egyszerüen megsemmisiti és mozdulatlan örökkévalóságot alkot magának: az a viszony, amelyet a fogalom jelölt, megszünhet a valóságban, azaz ujabb[240] viszonyoknak adhat helyet, ám ez a viszony mint fogalom, vagyis mint tiszta, valóságtalan viszony, továbbra is fennáll[241] és nem változik, és a valóság uj viszonya[242] nem öli meg, hanem uj fogalmat alkottat, amely uj fogalom a megelőzővel együtt, annak elpusztitása nélkül, elődöstül[243] és utódostul, szigoruan és mereven fennáll.[244] Az ihlet nem semmisiti meg az időt, hanem megszeliditi, értelmes végtelenséget alkot. Helyezkedjünk megintcsak a müalkotásba és fogadjuk ihletét[245] megintcsak egészen exisztenciánkba, – azt látjuk, hogy bár csak egyetlen idődarabot[246] fog össze, ezt az idődarabot végtelenné mélyiti, képletesen szólván, az idő végtelen egyeneséből

♦♦♦

lecsip egy részt és azt végtelen, önmagába visszatérő[247] görbévé alakitja. A fogalom időtlen örökkévalóságával szemben az ihlet határolt végtelenség. És itt nem kell tulságosan belemélyülni[248] azért, hogy elfogadjuk, hogy az időtlenségnek és az örökkévalóságnak teljes megfelelői a nemlét és az igazság, mig a határolt végtelenséggel egyjelentésü a teljes valóságfogyatkozás.

Az ihletnek tehát semmi köze sincsen a spekulációhoz.

4. Ihlet és intuició.

Akadtak bölcselők, akik a müvészet szellemiségének, az ihletnek sajátos minőséget kivántak adni, igen helyesen. De ezek[249] a gondolkodók nem vizsgálták meg belülről az ihletet, nem értették meg és megelégedtek azzal, hogy a[250] müvészet nem ez és nem az, de arra a kérdésre, hogy hát akkor micsoda, nem tudván válaszolni azt felelték, hogy a müvészet az intuició intuiciója. Ez a meghatározás igen csinos és éppen csak a bölcsességet nélkülözi, mert[251] az intuició nem egyéb, mint az intuició fogalma, márpedig fogalomról intuició nincsen. Az intuicióról van fogalom, de a fogalomról nincs intuició, még akkor sincs, ha ez a fogalom az intuició fogalma. Továbbá[252] általános intuició nem lévén, minden egyes intuició konkrét intuició, igy a müvészet szellemisége tehát nem lehetne más, mint egyes konkrét intuiciókról való egyes konkrét intuició. De itt egyetlen mondatra átadhatom a szót Benedetto Crocenak, a szemléletes esztétika egyik legkiválóbb képviselőjének, aki az ellen, hogy a müvészet az intuició intuiciója legyen, olyképpen érvelt, hogy bár a fogalomnak van fogalma, az intuiciónak nincsen intuiciója. A müvészet szerinte nem is az intuició intuiciója, tehát nem is egyes konkrét intuiciókról való egyes konkrét intuició, ami nincs, hanem[253] egyszerüen: intuició. Ám ezenközben Croce nem vette észre végzetes ellenmondását. Mert amennyire igaz[254] az, hogy olyasmi, ami az intuició intuiciója volna, nincsen, ugyanannyira és éppen ezért lehetetlen az, hogy a müvészet intuició legyen. Mert mig való, hogy az intuicióról nincs intuició, addig való[255] az is, hogy a müvészetről van intuició, különben nem is ösmerhetnők föl. Mindannyiszor müvészetről van intuiciónk, valahányszor egy vers avagy festmény, tehát befejezett müalkotás mozdul meg bennünk. Tiszta sor, hogyha a müvészetről van intuició, az intuicióról pedig nincsen, akkor a müvészet

♦♦♦

nem intuició. Ennyi elegendő is a fenti állitás tagadásához, ám az ennek tagadása csupán a bárminő más állitása, ami pedig a külön minőség megértéséhez egyedül nem vezethet. Szükséges tehát, hogy egészen elmélyitsük a szemlélet és az ihlet viszonyának kérdését, hogy kielégitő feleletet kaphassunk.

Miként a fogalom, ugy az intuició is exisztenciális és amikor van, akkor éppugy a teljes exisztenciát[256] képviseli. De micsoda minőségében képviseli az exisztenciát? Az ihlet és a gondolat cselekvő szellemiségeknek találtattak, – cselekvő szellemiség-e a szemlélet? És[257] miben áll cselekvősége, ha cselekvő szellemiség? Miben való szenvedőlegessége, ha nem cselekvő szellemiség, hanem csupán, amint az akkor nem lehet másként, exisztenciális történés?

Az exisztencia állandó mozgás, furton-furt bomló és egységesülő szintézis[258] és szintézistendencia. Az exisztencia bizonyithatatlan, ám ugyanakkor kétségbe sem vonható. Vélhetőleg itt találjuk meg a szemlélet minősülését.

Az intuició az exisztencián belül ugy jelenik meg, mint valami isteni kinyilatkoztatás. A kinyilatkoztatás tartalma[259] pedig a kinyilatkoztatás előtti cselekvőség: azaz, a szemlélet az őt megelőző, de benne jelentkező cselekvőség beteljesültségének mozzanata. És amikor exisztenciális intuicióról szólunk, tulajdonképpen föl is bontottuk az intuiciót az exisztenciálisra, tehát a cselekvőségre és ennek a cselekvőségnek beteljesültségi mozzanatára, mint intuicióra, vagyis egyszerüen szólván: exisztenciára és intuicióra. Minthogy pedig az exisztencia állandó beteljesülés: az intuició az exisztencia állandó beteljesülésében a beteljesültségi mozzanatok végtelen sorozata, illetve az adott intuició az exisztencia beteljesülésének beteljesültségi mutatója az adott pillanatban, a további beteljesülés irányában tevékenykedő exisztencián belül. Innen van az, hogy mig fogalmilag bizonyithatatlan az exisztencia, mert maga a fogalom már föltételezi az exisztenciát azzal, hogy az exisztenciának valósági-igazsági viszonyát jelenti, addig kétségbevonhatatlan, mert az exisztencia állandó beteljesülésének beteljesültségi mozzanatai[260] az adott pillanatban, tehát minden egyes pillanatban, teljesen, ellentmondást nem türően kitöltenek bennünket. Az intuició tehát nem cselekvőség, hanem a cselekvőség beteljesültsége,

♦♦♦

megszünte és igy amikor az exisztenciát állitja, vitatkozni véle nem lehet, mert nem tud, hiszen a vitatkozás cselekvőség. Tehát mig a fogalom maga az exisztencia a valóságtalanitásban, addig az intuició maga az exisztencia a valósulásban és ha mi is metafórában szólunk, ugy azt mondhatjuk, hogy az intuició az exisztencia konkrét önreflexe.[261]

Az intuició tehát maga az exisztencia az adott pillanatban beállott valósulásban. De minthogy az ihlet is exisztenciális, és meg is valósul, – mi a különösség igy a szemléleti és az ihleti exisztenciában, másrészt a szemléleti és az ihleti exisztencia mint valósulás miben eltérülő minősülések, eltekintve attól a már megállapitott kategórikus különbözéstől, amely szerint az ihlet exisztenciális[262] cselekvőség, mig a szemlélet véle szemben exisztenciális történés?

Az ihletről már tudjuk, hogy egyetlen valóságelemet végtelenné mélyit, határolt végtelenséget alkot. Ezt[263] röviden ugy fejeztük ki, hogy az ihlet teljes valóságfogyatkozás, ami azt jelentette, hogy az ihlet egyetlen valóságelemet teljes valóságnyivá növeszt, és ezzel a teljesvalóságnyivá növesztett valóságelemmel a valóság többi meg nem nőtt elemeit eltakarja, azaz létében megtámadja és megsemmisiti, holott a lényegintuició a valóság különös lényegeinek az intuiciója, mig a teljes valóság a[264] valóság különös lényegeinek egyetemes lényege és csak mint ilyen, csak a többi különös lényeghez képest különös, ebben a minőségében azonban nem szemlélhető, nem szemléleti. Az intuició tehát a teljes[265] valóságon belül az egyes konkrét dolgok fölismerése:[266] a teljes valóság megtámadja az intuiciót felosztja, parcellázza annyi részre, annyi intuicióra, ahány valóságelemet visel magában.[267] Ezzel szemben az ihlet magának a teljes valóságnak fölosztója, amennyiben két részre bontja a valóságot: egyetlen, kiválasztott valóságelemre, és a többi ki nem választott valóságelemekre, amely utóbbiakat az előbbi elnyeli, azaz az ihletben egyetlen valóságelem nyeli el a teljes valóságot, mig az intuicióban a teljes valóság nyeli el egyes elemein által magát az intuiciót, ami által lehetségessé válik, hogy az exisztencia, amelynek az intuició beteljesültségi mozzanata, kétségbevonhatatlan valóságként álljon önmaga felé. A teljes valóság pedig, amely egyes elemein által alkotja az intuiciót, mint olyan sohasem jelentkezik, hanem csak egyes elemeiben, amikor is a megelőző valóságelemben való jelentkezése

♦♦♦

által létrejött intuiciót megszünteti, az uj valóságelemnek megfelelő intuicióval pótolja. Az egységes teljes valóságra az exisztencia számtalan sok intuiciónak végtelen sorozatával felel, holott az ihlet két részre bontja a teljes valóságot: arra a müalkotásra, amelyet azért alkot, hogy kitölthessen és az ezen a müalkotáson kivüli valóságra, hogy azt megsemmisithesse. Az intuició pedig mint egyetlen valóságelem nem semmisiti meg a többi valóságelemet, mert mire megsemmisithetné, már nincs is, már ujabb intuiciónak adott helyet, amely már ujabb valóságelem, ám ugyanezért számára a teljes valóság nincs, számára csupán a valóságelemek végtelen sorozata van. Ami nem is lehet másként, ha meggondoljuk, hogy az intuició maga az exisztencia a beteljesülésben, még pontosabban: maga az exisztencia a beteljesülés beteljesültségi mozzanatában, hiszen az exisztencia állandó tevékenység és megszünne az lenni, ha egyetlen beteljesültségi mozzanatában megdermedne.

Összegezvén tehát: az intuició az exisztencián belül az exisztencia történeti mozzanatainak sora, története. A valósággal szemben az egyes konkrét dolgok fölismerése, a valósággal, mint egységes teljességgel szemben a valóságelemek végtelen sokasága. Tőle mint exisztenciális történéstől[268] különbözik az ihlet mint exisztenciális cselekvőség és mint az az exisztencia, amely a valósággal, mint egységes teljességgel szemben valóságot, mint egységes teljességet alkot. Hogy pedig az ihletet maradéktalanul[269] megérthessük, ennek a két egységes teljességü valóságnak egymáshoz való viszonyát részletesebben fogjuk fejtegetni.[270]^{, [271]}

Az időhöz viszonyitva az ihletet és a szemléletet, hasonló eredményekre jutunk. Azt mondottuk volt, hogy az intuició az adott mozzanatok exisztencia-reflexe, amiben bennefoglaltatik, hogy az intuició az exisztencián belül maga az idő, illetőleg az idő mutatója.[272] Az időnek engedelmesen aláveti magát és követi mozzanatainak végtelen sorozatában, ami tökéletesen megfelel annak, hogy az exisztencia mint intuició végtelen[273] sok valóságelemmel felel a valóság egységes teljességére. Az egyes intuiciók pedig nem mások, mint egyes idődarabkák az idő végtelenségében, nem is idődarabkák, hanem az idődarabkák határpontjai, illetőleg határponthoz érő időrészek, amely időrészek fennállásuk pillanatát korláttalanul tartalmazzák, tartalmukban[274] azonban elhatároltak, hiszen tartalmuk éppen a fennállás pillanata. Az ihletről pedig már megállapitottuk

♦♦♦

volt az idővel kapcsolatosan, hogy határolt végtelenség. Az ihlet végtelenné mélyiti azt az idődarabot, amely valóságfogyasztásához szükséges és az egyes ihletek nem mások, mint végtelenségek az egyes idődarabokban, amely végtelenségek fennállásuk elhatárolt pillanatának megsemmisülését tartalmazzák és bár alakjukban elhatárolja őket a pillanat, tartalmukban végtelenek, hiszen tartalmuk éppen a pillanat[275] megsemmisülése. Az időhöz viszonyitott különbség tehát röviden az, hogy az intuició a pillanat határtalan végessége, az ihlet pedig a pillanatban határolt végtelenség: az előbbi a pillanat alakja, az utóbbi a pillanat tartalma. Ha pedig szem előtt tartjuk, hogy az alaknak kettős minősége van, hogy előbb saját léte minősiti, azáltal, hogy valóságra[276] hozza és visszaminősiti létévé, tehát ujfent minősiti az intuició, – ami szerint tehát a müalkotásnak mint alaknak a pillanata nem más, mint az előre minősitő ihlet és a visszaminősitő szemlélet szintézise, azaz a cselekvőségnek és a cselekvés beteljesültségének alakbeli egysége, – ugy megértjük, hogy az intuicionista müvészetbölcselet nemcsak hogy a müvészet szellemiségét nem birja megközeliteni, hanem magával az intuicióval sincsen tisztában, amit ezen[277] kivül mindazok az abszurdumok is igazolnak, amelyeket kénytelenek állitani az intuicionista müvészetfilozófusok, ha tanuk helyet sem lelő alapján állván le akarják vonni a végső következtetéseket.

Mert nem abszurdum-e azt állitani, hogy Dosztojevszkij Karamazov testvérek cimü regénye intuició mint müalkotás? És amidőn igy fölvetődik az a kérdés, hogyhát igy lényegileg nem különbözik attól a mondattól, hogy ez itt papiros, – akkor azt válaszolni erre, hogy lényegileg nem is különbözik, csakhogy ez szegény intuició, az pedig gazdag? Ez ugyan igaz, hiszen az intuició a pillanat alakja és nem is vonja senki kétségbe, hogy e két intuició közül az egyik szegényebb mint a másik. De ezzel felelni csupán kikerülése a kérdésnek, annak, hogy mi az, ami az egyiket müvészetté teszi a másikkal ellentétben?[278] Szembetünő és ujólag hangsulyozandó, hogy igy éppen az[279] intuiciót tagadják meg az intuicionista müvészetbölcselők, hiszen az intuició maga vitathatatlanul külön lényegnek állitja a müvészetet, nem is ismételve azt, hogy a müvészetről van intuició, az intuicióról pedig nincsen! De ki is mondaná azt, hogy a Karamazov testvérek elemeit a véletlen tartja össze? Mert elképzelhetetlen, hogy ezt az idézett regényt,

♦♦♦

vagy bármelyik másikát is, egyetlen pillanatban irta meg legyen[280] Dosztojevszkij, holott ha a müvészet alakot állitó intuició, ugy az másként nem is lehetne! Mi tudjuk, hogy ez nincs igy, mert Dosztojevszkij gyakran abbahagyta az irást, sok részletére aludt is egyet, meg is feledkezett róla,[281] – ezenközben pedig természetesen számtalan intuiciója volt, amelyek a Karamazov testvérekben nincsenek benne, amelyek ha bennevolnának, ugy talán éppen müvészi voltát vesztené el a regény. Vagy fogadjuk el azt, hogy amikor a hetedik fejezet közepén abbahagyta, avagy bármikor is abbahagyta, mert látogatója érkezett, akivel elbeszélgetett egy félórácskát, majd pedig munkájára hivatkozván ujfent irni kezdett, – akkor a közbeeső intuiciók után csodálatosképpen csak olyan[282] intuiciói voltak, megint, amelyek pontosan és olyan módon illettek a már megirottakhoz, amelyet müvészinek nevezünk? Ha igy fogjuk föl a dolgot, akkor sem oldottunk, nem értettünk meg semmit, hanem csupán a lényeg szót cseréltük föl oly kifejezésekkel, aminő a "csodálatosképpen" és az "olyan módon". Ha pedig mégis inkább véletlennek kivánjuk hivni azt, hogy a Karamazov testvérekben az intuiciók ugy kapcsolódnak ahogyan kapcsolódnak, akkor ez a véletlen törvényes véletlen, vagy ha nem, akkor egyáltalában nincs is müvészet. De ha törvényes véletlen, ami annál is inkább, mivel megvan az a szokása, hogy minden müalkotásban fellelhető, akkor megintcsak az elvégzendő feladatok közé tartozik a törvényes véletlen törvényének a megértése a müvészeten belül. Igy azonban igazán nincs szükségünk arra, hogy a müvészet szellemiségét, az ihletet a törvényes véletlen törvényének nevezzük el és megintcsak értetlenül ott álljunk az uj kapu előtt, mialatt[283] csak annyit értünk el, hogy miközben a müvészetet intuiciónak állitottuk, azonközben intuició voltát meg is tagadtuk. Ugyanigy vagyunk azzal, ha kijelentjük, hogy a Karamazov testvérek intuicióit nem a véletlen és nem is a csodálatosképpen tartja össze és teszi müvészetté, hanem azok ki – és összeválogatott intuiciók, mert a dolognak ilyeténképpeni megfogalmazása szerint az intuiciókat nem az intuiciók, hanem[284] ki – és összeválogatásuk[285] köti egybe és teszi müvészetté. Egyszóval, a fönti intuicionista esetek szerint sem az intuició a müvészet, hanem a "csodálatosképpen", az "olyan módon", a "törvényes véletlen", avagy "az intuiciók ki – és összeválogatása".

De hogy más példát is lássunk, hasonlitsuk csak össze az eposzt a történettel és a tapétát a festménnyel. Az eposznak van eleje

♦♦♦

és van vége, a történetnek nincsen. Az eposz alakjában elhatárolt idődarab, ám belső időtartalma végtelenség, mig a történet alakjában a végtelen idő, tartalma pedig mindig az adott pillanat, tehát a leghatározottabb végesség. A Zalán futásában "bus panaszát az uszók négylábu serge zokogta" – és habár ezt mult időben mondja Vörösmarty, ez az[286] idő végtelenségében fennáll és a mult idő legföljebb[287] csak azt bizonyitja, hogy az eposz belső végtelenségében is vannak mozzanatok, amelyek a változó valóság idejében végtelen változatlansággal fennállanak mindaddig, amig a müvészet müvészet. De az, hogy egy könyvesboltban megvettem a Zalán futását, vagy elmeséltem egy aggastyánnak, hogy szeretném megvenni, az a valóságban csak az adott pillanatot tartalmazta, jelenvalósága már nincsen, mivel a jelen adott pillanat már más és igy alakja is más. Vagy ha valaki rám is fogná, hogy a jelen pillanatban veszem meg a mondott könyvet, avagy a jelen pillanatban mesélem annak az aggastyánnak, hogy szeretném megvenni, – az a valaki sem állithatná, hogy a valóság idejének végtelenségében, minden egyes[288] adott pillanatban, állandóan a Zalán futását veszem meg, vagy állandóan idevágó óhajomat tolmácsolom ugyanannak az aggastyánnak, mert emez[289] állitásra csak azt felelném, hogy erre sem pénzem, sem időm, de módom sincs, mert megtörténne,[290] hogy a könyvkereskedő hazamenne vacsorázni, avagy az történne meg, hogy a szóban forgó aggastyán minden türelmével együtt az aggastyánok szokása szerint közben jobblétre szenderülne. És ennek az aggastyánnak fölkötvén állát, még mindig továbbnőne szakálla-körme, nem is hánytorgatván,[291] hogy mi minden történne[292] véle még azután, holott Michelangelo Mózes szobra csupán akkor lett kész müalkotás,[293] amikor már annyira befejeztetett, hogy többé[294] sem hozzája tenni, sem elvenni nem tudott belőle alkotója, legalább is az ihlet parancsai szerint nem.[295] Igy szakálla sem nőhetett tovább, pedig végtelen képessége volt rá, hiszen már ütközésében is akkora pihe volt mint ma, vagy bármikor. Hogy pedig a szoborban határolt végtelenségnek[296] csupán egyetlen vagy hány mozzanata van, az már a müfajok elméletére tartozik. Annyit ugyis tudunk már, hogy az ihlet és a szemlélet, továbbá[297] a müalkotás és a történet belső és külső idejükben és valóságukban[298] forditott arányban állanak egymással, ami szemléltetően ugy hangzik, hogy a történet olyan meg nem kezdett és be nem fejezett müalkotás, amelyet ugyanezért éppen a meg nem kezdettség állandó befejezésének és a

♦♦♦

be nem fejezettség állandó megkezdésének mozzanataiban észlelünk, – mig a müalkotás olyan megkezdett és befejezett történet, amelyet ugyanezért éppen a megkezdettség állandó be nem fejezésének és a befejezettség állandó meg nem kezdésének végtelenségében észlelünk.[299]

A tapétát is növelhetem föl-le, bevonhatom vele a[300] kinai falat, szabdalhatom, – a tapétakereskedő örömében dörzsölgeti óvatos kezét, de a tapéta lényegében nem változik. De ha igy elköltöttük jövedelmünket és keresni akarván beállitunk a szépmüvészeti muzeumba, hogy ott a kész festmények "gazdagitására" ecsettel kezünkben vállalkozzunk, alighanem hamarosan fölszedhetnők sátorfánkat, holott a tapétán és a falfestményen minden rózsabimbó után beiktathatunk még egy-egy[301] ibolyát. A müalkotáshoz sem hozzátenni sem belőle elvenni nem lehet, ha az valóban müalkotás, anélkül, hogy annak müvészi volta meg ne változna, meg ne szünne. A tapéta rózsájához és leveleihez puszpángbokrokat és malackörmöket egyként illeszthetek, esetleg nem fog tetszeni, nem lesz szép, de tapéta marad, holott a müalkotás esetleg nem szép, ám ha változtatok rajta, hogy széppé tegyem, megszünik müalkotás lenni. A müalkotás szépségén egészen más valamit értünk, ha azt szépségnek mondjuk, mint a tulajdonképpeni szépségen, amely a nem-müalkotások és a müalkotások szépsége egyaránt:[302] a tulajdonképpeni szépség a valóságelemek tartalma és mint ilyen, szépnek mondhatjuk az egyes müalkotásokat mint valóságelemeket, de akkor nem mint müalkotásokról, hanem ettől teljesen eltekintve mint valóságelemekről szólunk róluk,[303] mert[304] a müalkotás mint müalkotás szellemiség. A szépség a szemléleti exisztencia beleminősitése a már kész valóságelembe,[305] holott az ihleti exisztencia kizárja a szemléleti exisztenciát már csak azzal is, hogy a kész valóságelemeket megtagadja és azok összessége ellenében egyetlen uj valóságelemet alkot, amelyet szépnek avagy nem szépnek mondhatunk, de csak akkor, ha az ihletet megsemmisitjük és az általa létrehozott valóságelemet éppolyan valóságelemnek tekintjük mint a többit, mint a természet valamely részletét, tehát mint olyat, amelyről csak szemléletünk által tudjuk[306] hogy van, hogy valamilyen cselekvőség hozta valóságra, amely cselekvőség azonban ekkor se mint minőség, se mint cselekvőség nem[307] érdekel.

De menjünk tovább és vessük össze a festményt mint müalkotást az ugynevezett müvészi, a valóságban azonban csupán szép fényképpel. Mi az a müvészi fénykép? Azt mondják, hogy a fényképezendő

♦♦♦

ténynek olyan beállitása, amely minden fölöslegeset kizár és igy harmonikus. Hogy pedig mi a fölösleges, azt a fényképész izlése dönti el. – Ha most eltekintünk attól, hogy senki, aki szemléletére hallgat, nem tekinti valóságos müvészetnek az ugynevezett müvészi fényképet sem, – akkor sem mondhatjuk, hogy az, mert már kijelentettük, hogy az alaknak kettős minősége van. Minősiti saját léte és minősiti, visszaminősiti létévé szemléletünk.[308] De még ha odáig is elmegyünk, hogy a fényképezőgép lencséje fölér[309] a szemlélettel, akkor sem mutat mást a fénykép, mint a szemlélet által minősitett létet, azaz egy olyan alakot, mely a szemlélet által minősitett lét alakja, holott a müvészet a müvészet létével minősitett lét alakja, egy létnek önlétével minősitett formája. Mindehhez hozzávehetjük, hogy a[310] fényképezőgép lencséje egyszerü érzékelést tartalmaz csupán, nem pedig intuiciót, amit bizonyit az, hogy mig az intuició fölismerés, addig a fénykép nem mindig fölismerés, akkor azt mondhatjuk, hogy még az intuicionisták[311] számára is lehetetlenné válik az ugynevezett müvészi, a valóságban azonban csupán szép fényképnek müvészet gyanánt való elfogadása.

-----

Mindent egybevetve tehát:[312]

a fogalom és az ihlet cselekvőségek, a szemlélet történés, ahol a fogalom, az ihlet és a szemlélet maga az exisztencia, illetőleg annak három alakja, mégpedig

a fogalom nemlét és időtlen örökkévalóság, alakja általános valóság (alakja a tiszta fogalomnak nincs),

a szemlélet valóságrészek léte, a valóság teljességének[313] nemléte és határtalan végesség, alakja a kötelező adott valóság,

az ihlet a valóság teljes fogyatkozása egyetlen valóságelemre, ahol ez a valóságelem a teljes valóság egységességeként[314] szerepel, – a[315] valóságrészek nemléte és egy teljes valóság léte, határolt végtelenség,[316] alakja választott valóság, –

az ihlet a szemlélet és a gondolat ellentétében való egység.

Fejtegetésünket kezdhettük volna ezzel a helykijelöléssel[317] is, hiszen egy valami önmagában ha egy is, a kettő akkor is már három, hiszen a kettőnek van ellentéte, különben nem volna kettő. Ám ezzel kezdvén csupán helyét jelöltük volna ki az ihletnek, de nemcsak hogy nem értettünk

♦♦♦

volna meg belőle semmit, hanem még ugyis külön bizonyitani kellett volna tételünket. Az exisztenciában tehát nem mint eddig gondoltuk, két, hanem három szellemiség van: a szemlélet, a gondolat és az ihlet. Az[318] ihlet pedig annyira[319] külön minőség, hogy[320] ugy a fogalomnak mint a szemléletnek külön-külön ellentéte és igy mindegyikkel külön szintézist alkothat, ami természetesen már nem a müvészet szellemisége volna. A továbbiakban[321] az ihletet annak teljes megértéséig sajátos tevékenységében, önmagán belül vizsgáljuk meg.[322]

5. Ihlet és világhiány.

A világ mint a valóságelemek egységes teljessége, valóság mögötti tény. A világot a valóság elemei elnyelik: a világ nem szemlélhető, nem szemléleti, mert amint azt megállapitottuk, a lényegintuició a valóság különös lényegeinek az intuiciója, holott a világ a valóság különös lényegeinek egyetemes lényege, és csak mint ilyen, csak a többi különös lényeghez képest különös. Továbbá, mivel a fogalom mindig viszonyt jelöl, a világ mint olyan nincs a gondolat, a fogalom számára sem, a fogalom számára a világ mint viszony van. Ám a fogalom, amikor a világot mint viszonyt állitja, feltételezi, hogy a világ van ugyis, mint valóság:[323] tehát a világ az a dolog, amelyet a fogalom feltételez, amelyet nem szemlélhet az intuició, mert elnyelik előle a valóságelemek, ám ugyanakkor van. Ha pedig meggondoljuk, hogy a gondolat és a szemlélet egyként az egész exisztenciát jelentik, habár más és más formájában, ugy azt látjuk, hogy világhiány van az exisztenciában, amely világhiány a legcsekélyebb gondját sem okozza a valóságelemekkel kielégülő intuiciónak, de a fogalomnak sem, hiszen a fogalom megelégszik annyival, hogy számára a világ mint viszony álljon fenn. Ám az előbbiekben mást se tettünk, mint kifejtettük és bizonyitottuk, hogy nem két, hanem három szellemiség az exisztencia, amely harmadik szellemiség az ihlet, másként a müvészetben nyilvánuló exisztenciális tevékenység. Ha tehát a világ az intuició számára egyáltalában nincs, a fogalom számára pedig csak mint viszony áll fenn, ugy azt kell megvizsgálni, hogy a világ mint olyan,[324] továbbá a most emlitett világhiány és az ihlet miféle vonatkozásban állanak.

Legelső megállapitásunk az, hogy a világ és az ihlet egymás ellentettjei a valósághoz vonatkoztatott[325] létükben. A valóság elnyeli a világot, mig az ihlet ugyanakkor, amikor

♦♦♦

a[326] kiválasztott egyetlen valóságelemet teljes[327] valóságnyivá növeszti[328] azáltal, hogy véle minden más valóságelemet megsemmisit, elföd az exisztencia elől, – elnyeli a valóságot. De ha belülről vizsgáljuk a müalkotást, ugy azt a felfedezést tesszük, hogy a már teljes valóság-képpen szereplő valóságelem kisebb valóságelemei is elvesztik létüket, – de nemcsak hogy a müalkotás részletei nem birnak külön léttel, mint a világ valóságának elemei a szemlélet előtt, – hanem maga a müalkotás is megszünik valóságelemmé lenni,[329] ami nem is lehet másként, hiszen csak kivülről nézve, csak a szemlélet számára valóságelem a többi valóságelemek között. De ha a müalkotás megszünteti a valóság minden elemének létét, hogy azután önnönmagának mint valóságnak a létét is megszüntesse, akkor a müalkotás tiszta szellemiségének, az ihletnek, dologbeli[330] (müvészetbeli) léte megszünik dologbeli lét lenni, továbbra is az a dologelőtti lét marad mint tevékenység, amely a kiválasztott valóságrészből[331] teljes valóságot alkotott, hogy azt azután, de csak azután, kitölthesse. A világ mint a valóságelemek egységes teljessége, valóságmögötti tény, az ihlet mint a teljes[332] valóságnyivá növesztett valóságölő valóságelem[333] részeinek egységes teljessége, valóság előtti tény. A valóság előtti tény: hiánytény, – az ihlet a világ hiányának ténye az exisztenciában. De ha az ihlet a világhiány ténye az exisztenciában és ugyanakkor teljes valóságot alkot, ugy a teljes valóságot nem alkothatja másért, minthogy amiként a világ elvész a valóságban, ugy vesszen el a világhiány a művészet valóságában. Ám az ihlet

A közlés alapja:

Gépirat, 17 f., 325 × 245 mm; kézirat, 1 f., 347 × 216 mm.

Számozás: az 1-18. lapok alján tollal: 15-32; a 17. lap tetején géppel: 20; a 18. lap tetején tollal: 21, jobb felső sarkában ceruzával: 27. A kézirat a 18. lap alján megszakad.

PIM Kézirattár, JA 22/3b, Katalógus, #1155b.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: ceruza; 3. javítási szakasz: toll; 4. javítási szakasz: ceruza; 1. idegen kéz. A 2. és 4. javítási szakaszt ritkán lehet megkülönböztetni.

Aláíratlan.

A 2. lap bal szélén a 2. idegen kéz: V. f. 32. l. A 8. lap bal szélén a 2. idegen kéz: VI. f. 42. l. A 16. lap bal szélén a 2. idegen kéz: VIII. f. 57. l. A 17. lap bal szélén a 2. idegen kéz: IX. f. 58.

Kiadva: JAÖM, III, #51, hibásan "5b/4" + "3b".

[27] [Igen okosan és teljes joggal...]

Ihlet és gondolat.

15. Igen okosan és teljes joggal azt kérdezhetné most valaki, hogy hát mi szükség az ihlet fogalmának fölvételére, amikor a művészet szellemi tevékenység. Hiszen mindössze két faju szellemi tevékenységet különböztetünk meg, nevezetesen a szemléletet (intuiciót) és a gondolatot (spekulációt), másképpen a fogalmat és a képzetet. Igy tehát az ihlet fogalma egybe kell essék ezek valamelyikének fogalmával, azaz fölösleges és haszontalan. Sőt mi több, az „ihletről való tan” nem egyéb tetszetős kifejezésnél, hiszen ha a művészet fogalom, ugy beléesik a logika tárgykörébe, ha pedig képzet, ugy visszatértünk a pirongatott esztétikához, amelynek tárgya a képzet mint alak, másrészt az ethikához, ha a képzetet mint mozdulatot akarjuk vizsgálgatni.

Erre a kérdésre csak azt válaszolhatnók, hogy föltevője jártasságot tanusit a bölcseletben, ám figyelmen kivül hagyja azt a tényt, hogy az 'ihlet' mindaddig csak a szokásos X-et helyettesiti, amig teljes tartalmával előttünk nem áll. A szokásos X helyett pedig azért használjuk kifejezésünket, mert a fenti egyezőségen tul különbözik is tőle, hiszen a világért sem akarjuk azt állitani, hogy a művészet mibenléte teljességgel ismeretlen, megelégszünk annyival, hogy róla való ismeretünk tisztázatlan – a müvészetet ismerjük és fölismerjük, de még nem értjük a maga egészében. A megértés igazság, ám puszta megértés nincsen, igazság volta csak a tévedések között tünik ezért. Ezért minden lehetséges fölfogást meg kell vizsgálnunk, hogy igy eljussunk[334] az egyedül lehetségeshez.

16. A lehetséges elgondolások közül első helyen áll az az állitás,[335] hogy az ihlet gondolat (spekuláció), vagyis hogy a mű fogalom. Ha[336] összehasonlitjuk őket, azt látjuk, hogy a gondolat éppenugy cselekvőség, mint az ihlet, mindkettő létezés, másfelől pedig a mű[337] fennáll anélkül hogy volna valósága, aminthogy a fogalom is fennáll függetlenül attól,[338] hogy valaki elgondolta-é vagy sem. Továbbá kimondatván a gondolat éppenoly valóságos alakot vesz föl, amint az ihlet is a[339] müvészetben. Ám a gondolat és ihlet viszonyának kérdése még fogasabbá válik előttünk, ha észre vesszük, hogy alak nélkül az ihlet is „elvont” szellemiség. Könnyü volna azt mondani, hogy hát rendben van, de a[340] gondolat (fogalom) tartalma[341] általánosság, az ihlet (mű) tartalma pedig nem. Mert miért nem? Avagy a fogalom miért általános?[342]

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 353 × 215 mm.

Számozás tollal: 10. A kézirat a lap alján megszakad.

Korábban László Gyula, most Kiss Ferenc tulajdonában, Katalógus, #1152.

Aláíratlan.

Kiadva: Medvetánc, I (1986), fasc. 4 – II (1987), fasc. 1, pp. 165-166. (Közli: miklós Tamás.)

[28] [A költészet nyelvben való...]

♦♦♦

5. Ihlet és nemzet[343]

A költészet nyelvben való, alakja a nyelv. Azt mondottuk volt, hogy az ihlet legkisebb eleme is ihlet. Ha most megnézzük egy költemény legkisebb elemét, a szót, azt találjuk, hogy a szó intuiciónak mutatkozik. De nem is igy[344] kell szemügyre vennünk, mint kész alakot, mint olyan szót, amely már nem tudni mióta megvan, hanem mint olyan szellemiséget, amely alkotja hogy kitölthesse. Igy pedig odajutunk, hogy maga a szó mint teremtés, müalkotás a keletkezésében és csak később vált intuicióvá, aminthogy maga a költemény is intuicióvá válik, ha már megirtam és utána elszavalom, avagy miután valaki elolvasta, és egészében ujra megmozdul benne. Mert amikor elolvasta, akkor ő maga is megalkotta, a bennerejlő szellemiséggel, ihlettel, ami pedig nem történhet másképpen, minthogy az ihlet, ugyanaz az ihlet megvan benne is.

De nézzük csak a beszélni tanuló gyermeket. A nyelvtudósok azt mondják, hogy analógiát csinál, amikor azt mondja, hogy szépebb. Azonban misem természetesebb hogy ennek az analógiának megalkotására a már bennelévő szavak szellemisége ösztönzi. Ami pedig annyit jelent, hogy nem a szavakat fogadta magába exisztenciája elsődlegesen, hanem azok szellemiségét, jelen esetben az ihletet. Ha pedig szem előtt tartjuk, hogy ez a gyermek felserdülvén költeményeket ir, mégpedig azzal a szellemiséggel, amely véle azt a meghatározott szót, nyelvet elfogadtatta, továbbá ha szem előtt tartjuk, hogy a költeményt aki elolvassa, az szintén annak a szellemiségét veszi magába exisztenciájába, és csak azután válik benne is intuicióvá, – ugy beláthatjuk, hogy ugyanazt a nyelvet beszélők közös szellemiséggel rendelkeznek. De hogy mi ez a szellemiség, azt akkor tudjuk meg, ha rámérjük ugy az intuiciót mint az ihletet és a fogalmat.

A fogalom ugyanaz a fogalom a kinai filozófusnál, mint a magyarnál vagy az angolnál. Hiszen a fogalmat kiki elmondhatja a saját szavaival. A fogalom tehát mint szellemiség az egész emberiségé. És[345] tényleg, minden nyelvre leforditható minden filozófia, hiszen nem a szómegegyezés, hanem a fogalmi megegyezés a fontos és ha az egyik nyelvben nincs külön szó arra a fogalomra, ugy körülirható, de maradéktalanul kifejezhető.

Az intuicióra nézve megállapithatjuk, hogy amennyire ellentmondást nem[346] türő isteni kinyilatkoztatásként[347] jelentkezik bennünk, annyira csupán csak az enyém vagy csak a tiéd és nem közölhető.[348] Ha mondani akarok valamit, kénytelen vagyok azt megmagyarázni, tehát fogalmivá[349] teszem, hogy megértse az, akinek mondom. Valamely[350] értekezést sem alakja, intuicióban való megjelenése értet meg velünk, hanem az a fogalmi erő, amely a fogalom cselekvősége és arra indit, hogy magam gondolkozzam és megértsem. Az intuició csupán fölismerés, a közlés pedig megértetés, vagyis megértés juttatás.[351] Ha valamit megértettünk, csak akkor vesz föl bennünk[352] alakot, csak akkor válik bennünk[353] intuicióvá. Az intuició tehát nem közölhető, és igy csupán a[354] legszorosabban vett egyénnek a szellemisége.

Marad tehát mint egy másik közös szellemiség az ihlet. Igy leszögezhetjük és pontos[355] és tiszta filozófiai[356] tartalommal telithetjük meg a nemzet fogalmát, mert a nemzet eszerint: közös ihlet. És tényleg, valamely költemény ihletét[357] nem fordithatjuk le, mert az ragaszkodik kiválasztott változtathatatlan[358] alakjához. Amikor verset forditunk, új, saját nemzetünk ihletével[359] adunk formát.

A közlés alapja:

Gépirat, 2 f., 323 × 246 mm.

Számozás: Az 1. lap tetején tollal: 18 (az 1. idegen kéz javította: 23), jobb alsó sarkában: 33. A 2. lap tetején géppel: 18 (az 1. idegen kéz javította: 24), jobb felső sarkában tollal: 24, jobb alsó sarkában: 34.

PlM Kézirattár, JA 22/4, Katalógus, #1156.

1. javítási szakasz: írógép; 2. javítási szakasz: toll.

Aláírás a 2. szakaszban: József Attila.

Az 1. lap bal szélén a 2. idegen kéz: X. f. 61. l.

Kiadva: JAÖM, III, #51, "4".

[29] [A műalkotás...] [1]

1. A műalkotás szemléleti egész.

2. Műalkotáson kívül szemléleti egész nincs.

3. A mű nem a szemlélet alkotása.

4.[360] A szemlélet az ihlet anyaga.

5. A műalkotás a szemlélet határa,

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 113 × 183 mm.

A szöveget a költő félbehagyta.

A Két dal c. vers 1. darabja kéziratának (Katalógus, #555) verzóján.

Korábban Cserépfalvi Imrénél, most lappang. Fénymásolata Kiss Ferenc tulajdonában, Katalógus, #1162a.

Aláíratlan.

Kiadva: Katalógus, p. 121.

[30] [A müalkotás...] [2]

1) A müalkotás szemléleti egész.

2) Müalkotáson kivül szemléleti egész nincs.

3) A mű nem[361] a szemlélet alkotása

4) A mü nem[362] az értelem alkotása.

5) Az ihlet a szemlélet s a gondolkodás ellentétében való egység.

6) Az ihlet az itélet[363] itélésbeli mozzanatának megsemmisitése.

7) Az alany és állitmány különvalóságának megszünte az ihletben.

8) Irodalmi állapot és irodalmi követelmény.

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 113 × 183 mm.

A szöveget a költő félbehagyta.

Az Egy éjjelre, padra, kőre c. vers kéziratának (Katalógus, #769) verzóján.

Makainé József Etelka tulajdonában, Katalógus, #1162b.

Aláíratlan.

Kiadva:

– Katalógus, p. 162.

– Medvetánc, I (1986), fasc. 4 – II (1987), fasc. 1, pp. 144-145 (hasonmással). (Közli: Miklós Tamás.) Kiadásunk alapszövege.

[31] [A szinthetikus ítélet...]

A szinthetikus ítélet mindig a két ismeretforrás, a gondolkodás[364] és szemlélet kapcsolata.

-----

Az appercepció szintézise.

A szürke ólom – képzet

Az ólom szürke[365] – ítélet

-----

Egy tétel értelme, mint önálló lelki[366] jelenség csak alany és állítmány nélkül, vagyis nem logikailag szerepelhet.[367]

-----

A[368] költemény tételei tulajdonképpen oly tételértelmek, amelyek csak utólagosan, azaz pusztán formailag[369] válnak tételekké.

A közlés alapja:

Kézirat, 1 f., 113 × 183 mm.

A szöveget a költő félbehagyta.

A Csüngője voltam c. vers kéziratának (Katalógus, #233) verzóján.

Korábban Cserépfalvi Imrénél, most lappang. Fénymásolata Kiss Ferenc tulajdonában, Katalógus, #1139.

Aláíratlan.

Kiadva: Katalógus, p. 61.

Említi: JAÖM, III, #67.

▲

◄ ►

---

[1] [Előbb:]₁ történeti [végül: főszöveg]₁

[2] [Előbb:]₁ különbség [végül: főszöveg]₁

[3] [Előbb:]₁ és vala [végül: főszöveg]₁

[4] [Előbb:]₁ hamis. Nyilvánvaló, [végül: főszöveg]₁

[5] [Előbb:]₁ puszta [végül: főszöveg]₁

[6] [Előbb:]₁ rendszer éppen a [végül: főszöveg]₂

[7] [A forrásban:] épsolyan [A szót az 1. idegen kéz törölte.]

[8] [E négy szót az 1. idegen kéz törölte.]

[9] [Előbb:]₁ kutatás [végül: főszöveg]₁

[10] [Előbb:]₁ foglalkozhatunk tehát a [végül: főszöveg]₂

[11] [A forrásban:] ásitásokát,

[12] [A forrásban:] respledentia

[13] [A forrásban:] kozekvensen

[14] [A forrásban:] kvantitave

[15] [Előbb:]₁ sem [végül: főszöveg]₁

[16] [A forrásban:] elffödött

[17] [A forrásban:] közelebi közelebbi

[18] [Előbb:]₁ intuició, [végül: főszöveg]₁

[19] [A forrásban:] indoukció

[20] [Előbb:] nem

[21] [Előbb:] érdekel

[22] [Előbb:] illetve a létrejöttét [végül:] illetve a annak létrejöttét

[23] [Előbb:] arra [végül:] arra arra

[24] [Előbb:] spekuláció-e az

[25] [Előbb:] meg, a fogalom épp

[26] [Előbb:] el

[27] [Előbb:] szemben

[28] [A forrásban:] egtmásban

[29] [Előbb:] ezek a szemlélet meg a gondolat volnának

[30] [Előbb:] a ra

[31] [Előbb:] Persze lehetséges,

[32] [Előbb:] ha lehetséges,

[33] [Előbb:] világossal, amilyenek

[34] [Előbb:] De vajjon

[35] [Előbb:] f

[36] [Előbb:] fogalmainkat

[37] [Előbb:] diákot

[38] [Előbb:] hát hogyan beszélhetett

[39] [Előbb:] a

[40] [Előbb:] gondolk

[41] [Előbb:] neveze

[42] [Előbb:] a megismerésnek az általánoson és a különösön

[43] [Előbb:] azaz

[44] [Előbb:] igy

[45] [Előbb:] az

[46] [Előbb:] annál inkább,

[47] [Előbb:] sincsen. Márpedig ha puszta

[48] [Előbb:] lehet,

[49] [A forrásban:] 3.

[50] [Előbb:] – alakja

[51] [A forrásban:] 5)

[52] [Előbb:] alakja káprázat volna csupán,

[53] [A forrásban:] 6)

[54] [Előbb:] alakja. De [majd:] alakja. A lét a dolgok összessége, a lét mennyiség. Mennyiség pedig a valóságban nincsen A lét a dologegyed alakja De

[55] [Előbb:] csupán

[56] [Előbb:] nincsen nemlét

[57] [Előbb:] I.

[58] [Előbb:] van

[59] [A forrásban:] 5)

[60] [Előbb:] mert

[61] [Előbb:] II.

[62] [A szerző saját lapszéli jegyzete:]₂ V. ö. A nemlét, csak a különös egyedi léthez képest nemlét, ugyhogy általános létnek kell mondanunk.

[63] [Előbb:]₁ a lét föltételezi a nemlétet. [végül: főszöveg]₁

[64] [A forrásban:] meg semmisithesse

[65] [A forrásban:] (szemléleti szellemiség

[66] [A forrásban:] ellentétébe

[67] [A forrásban:] min den

[68] [A forrásban:] hánem

[69] [Előbb:] 3

[70] [A forrásban:] mó szeres.

[71] [A forrásban:] bizo nyos

[72] [A forrásban:] módsze e, a az

[73] [Előbb:] j

[74] [A forrásban:] módszre

[75] [A forrásban:] térgyalz

[76] [A forrásban:] magyarázatok al

[77] [Előbb:] is

[78] [A forrásban:] moslyodna

[79] [A forrásban:] lélektanosságal

[80] [Előbb:] érte

[81] [A forrásban:] kell,

[82] [Előbb:] pedig

[83] [Előbb:]₁ szólunk közönségesen, [végül: főszöveg]₂

[84] [A forrásban:] as

[85] [A forrásban:] kategórájába

[86] [Előbb:]₁ Valóság és igazság. [végül: főszöveg]₂

[87] [A szó elé az 1. idegen kéz betoldotta:] 1.) Egyben azonban már itt megegyezhetünk: hogy amikor

[88] [Előbb:]₁ szólunk közönségesen, mindig [végül: főszöveg]₂

[89] [Előbb:]₁ elkülöniteni. És amikor ezt megállapitjuk, egyben tisztáztuk is önmagunk előtt, hogy mig [végül: főszöveg]₂

[90] [Előbb:]₁ müvészet tehát szükségképpen [végül: főszöveg]₂

[91] [Előbb:]₁ szintézist [végül: főszöveg]₂

[92] [Előbb:]₁ müvészetet, képzeteiknek megfelelően. [végül:]₂ müvészetet,

[93] [A számot az 1. idegen kéz törölte.]

[94] [A forrásban:] és

[95] [A mondatot az 1. idegen kéz törölte.]

[96] Előbb:]₁ érdemes. Mert hogy minőségbeli különbség van a dal és a tekejátszma között, az nem vitatható, éppugy mint Allighieri Komédiája és egy pókerparti között, már csak azért is, mert a játék szabályait a történeti pillanat hozta létre és azok a játékostól függenek, mig a müvészet „szabályai” függetlenek magától a müvésztől [a forrásban: maüvésztől] és érvényességük időn fölüli. Azonkivül e felfogás [végül: főszöveg]₂

[97] [A forrásban:] min

[98] [A forrásban:] lényget

[99] [A forrásban:] önmaggát

[100] [A forrásban:] Eáltal

[101] [A forrásban:] mertv

[102] [Innen a szöveget az 1. idegen kéz törölte.]

[103] [A forrásban:] lényge

[104] [A forrásban:] telenyomotttat,

[105] [Előbb:]₁ nyomán, [végül: főszöveg]₁

[106] [Az 1. idegen kéz által megkezdett törlés vége (a lap alján).]

[107] [Előbb:]₁ nem [végül: főszöveg]₁

[108] [Előbb:]₁ mo [végül: főszöveg]₁

[109] [A forrásban:] föltét lenből,

[110] [Előbb:]₁ abszolutumot elemezzük, [végül: főszöveg]₁

[111] [Előbb:]₁ eladhatjuk a pillanatnyi haszonért. [végül:]₁1 eladhatjuk a pillanatnyilag a gyakorlati haszonért.

[112] [A forrásban:] annyiben

[113] [A mondatot az 1. idegen kéz kiemelte.]

[114] [Így!]

[115] [A forrásban:] Azonbanennél

[116] [Előbb:]₁ tehát szemléletünk [végül: főszöveg]₁

[117] [E három szót az 1. idegen kéz törölte.]

[118] [Előbb:]₁ j [végül: főszöveg]₁

[119] [Előbb:]₁ is fölismerjük, [végül: főszöveg]₁

[120] [Előbb:]₁ g [végül: főszöveg]₁

[121] [A forrásban:] való,,

[122] [A forrásban:] ujjálkossa

[123] [A forrásban:] mintt

[124] [Előbb:]₁ szemléletnek továbbá nincs [végül: főszöveg]₂

[125] [Előbb:]₁ az i [végül:]₁ az valóság

[126] [Ezt az öt szót a lapszélen talán az 1. idegen kéz látta el kérdőjellel.]

[127] [A bekezdést talán az 1. idegen kéz törölte.]

[128] [Előbb:]₁ valóságról, arról, [végül: főszöveg]₁

[129] [A forrásban:] pedigg

[130] [Előbb:]₁ igazol, hanem [végül: főszöveg]₂

[131] [Előbb:]₁ nem is a [végül: főszöveg]₂

[132] [Előbb:]₁ tudat [végül: főszöveg]₂

[133] [Előbb:]₁ tehát [végül: főszöveg]₁

[134] [Ide a szerző függőleges elválasztó jelet tett.]₂

[135] [Előbb:]₁ az [végül: főszöveg]₁

[136] [A forrásban:] Müvészeről

[137] [Előbb:] mijk

[138] [Előbb:] alkothatnak egységes elhelyezésük

[139] [Előbb:] illeti

[140] [A forrásban:] figyelemreméltó

[141] [Előbb:] müvészethe

[142] [Előbb:] Oskoláskönyveinkben

[143] [A forrásban:] azutfényü

[144] [Előbb:] 3.)

[145] [A forrásban:] még

[146] [Előbb:] gondolat él-ha

[147] [A forrásban:] önfgyelme.

[148] [Előbb:] szemléleten

[149] [Előbb:] k

[150] [Előbb:] utal, de

[151] [A forrásban:] kelzőjével

[152] [A forrásban:] amüvészet

[153] [A forrásban:] ténytőle

[154] [A forrásban:] egymász

[155] [A forrásban:] aze

[156] [Előbb:] s

[157] [Előbb:] e

[158] [Előbb:] kategóriájába

[159] [A forrásban:] nhanem

[160] [A forrásban:] pirithasssunk,

[161] [A forrásban:] e ez

[162] [A forrásban:] tevékenységenek

[163] [Előbb:] v

[164] [A forrásban:] szellemiség..

[165] [A szerző saját jegyzete:] Szemléleten természetesen intuitio értendő. Lényegszemléletnek neveznünk szükségtelen, hiszen mindig és mindenkor lényegeket [A forrásban: lénygeket] szemlélünk. E szemlélet Husserl phaenomenologiájának [A forrásban: phaenomenologiájanak] ideatio fogalmától sem különbözik másban, minthogy ez utóbbi ésszel feldolgozott szemléletet, tehát a tudomány számára hozzá nem férhető egyedi lényegek szemlélete helyén a tárgynak a tárgyak egyediségétől megfosztott, azaz nem valóságos, hanem eszmei szemléletét jelenti.

[166] [A forrásban:] többbi

[167] [A forrásban:] alkot,

[168] [A forrásban:] aállitja,

[169] [Előbb:]₁ társadalmiságában a [majd:]1 társadalmiságában más a [végül: főszöveg]₁

[170] [A forrásban:] fogalamkhoz

[171] [Előbb:]₁ z

[172] [Előbb:]₁ nem is [végül: főszöveg]₁

[173] [A forrásban:] amelylyel

[174] [A forrásban:] perche,

[175] [Előbb:]₁ egy [végül: főszöveg]₁

[176] [A mondatot az 1. idegen kéz törölte.]

[177] [Előbb:]₁ osztja. A [végül: főszöveg]₁

[178] [A forrásban:] színtézissel

[179] [A szó elé az 1. idegen kéz betoldotta:] az esztétika épen ezért nem

[180] [Előbb:]₁ juttathat-e el [végül: főszöveg]₂

[181] [Előbb:]₁ megismeréséhez, [végül: főszöveg]₂

[182] [Előbb:]₁ az alaknak kettős minősége van: minősiti saját léte és minősiti, [végül: főszöveg]₂

[183] [Előbb:]₁ visszaminősiti létévé szem léletünk. [végül:]₂ visszaminősiti létévé szem léletünk.

[184] [A forrásban:] esztétikának,hanem

[185] [Előbb:]₁ tárgya müvészet [végül: főszöveg]₁

[186] [Előbb:]₁ müvészettel számára [végül: főszöveg]₂

[187] [Előbb:]₁ müvészetnek [végül: főszöveg]₁

[188] [Előbb:]₁ é [végül: főszöveg]₁

[189] [Előbb:]₁ esztétikának [végül: főszöveg]₁

[190] [Előbb:] szükségképpen

[191] [Előbb:] sz

[192] [A forrásban:] alkot,

[193] [A forrásban:] tevékenységéval

[194] [Előbb:] E

[195] [A forrásban:] cslekvősége

[196] [A forrásban:] vaiszony,

[197] [A forrásban:] mlyiti,

[198] [Előbb:] darabot

[199] [A forrásban:] magának alaknak

[200] [Előbb:]₁ val [végül: főszöveg]₁

[201] [Előbb:]₁ a [végül: főszöveg]₁

[202] [Előbb:]₁ amikor a mü [végül: főszöveg]₁

[203] [A forrásban:] bennevaló,?

[204] [A forrásban:] mibenlétété

[205] [A forrásban:] kijalászni,

[206] [Előbb:]₁ é [végül: főszöveg]₁

[207] [A forrásban:] szmben,

[208] [Előbb:]₁ kutat, aminek a müvészethez éppen mint lényeghez nincs semmi köze. Azt [végül:]_{2 vagy 4} kutat, a Azt [így!]

[209] [Előbb:]₁ alakot [végül:]₁ lényget

[210] [Előbb:]₁ eszt [végül: főszöveg]₁

[211] [Előbb:]₁ müvészet iromba torzsalkodásából [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[212] [Előbb:]₁ szellemiségét nem [végül: főszöveg]₁

[213] [A forrásban:] va-

[214] [Előbb:]₁ meg. Az igazság maga a megértés, ám puszta megértés nincsen, és az igazság igazság volta csak a tévedésekhez mérve tünik elő. Ezért minden [majd:]_{2 vagy 4} meg. minden [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[215] [Előbb:]₁ l [végül: főszöveg]₁

[216] [Előbb:]₁ o [végül: főszöveg]₁

[217] [A forrásban:] kimodatván

[218] [Előbb:]₁ ám az [végül:]₁ ám a a

[219] [Előbb:]₁ a [végül: főszöveg]₁

[220] [Előbb:]₁ az [végül: főszöveg]₁

[221] [A forrásban:] ugyanakkaor

[222] [Előbb:]₁ v [végül: főszöveg]₁

[223] [Előbb:]₁ közben hirtelen közbe vágunk, [végül: főszöveg]₁

[224] [Előbb:]₁ tartalmazza [végül: főszöveg]₁

[225] [A forrásban:] eszttétikus),

[226] [Előbb:]₁ valósági [végül: főszöveg]₁

[227] [A forrásban:] v álván,

[228] [A forrásban:] gondolattalonok,

[229] [Előbb:]₁ megértenek. De [végül: főszöveg]₃

[230] [A forrásban:] viszzatérjünk

[231] [A forrásban:] elegendőé

[232] [A forrásban:] iagzságról

[233] [A forrásban:] fogalomróol

[234] [Előbb:]₁ az [végül: főszöveg]₁

[235] [Előbb:]₁ fogalom [végül: főszöveg]₁

[236] [A forrásban:] szükségeleteképpen

[237] [Előbb:]₁ a [majd:]₁ elra [végül: főszöveg]₁

[238] [A forrásban:] mindekttő

[239] [A forrásban:] ugyanakkaor cselekXpségük

[240] [Előbb:]₁ i [végül: főszöveg]₁

[241] [A forrásban:] fenáll

[242] [A forrásban:] viszony

[243] [Előbb:]₁ to [végül: főszöveg]₁

[244] [Előbb:]₁ van. [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[245] [A forrásban:] ihlettét

[246] [A forrásban:] idődrabaot

[247] [A forrásban:] viszztérő

[248] [Előbb:]₁ v [végül: főszöveg]₁

[249] [Előbb:]₁ a [végül: főszöveg]₁

[250] [A forrásban:] am

[251] [Innen a szöveget az 1. idegen kéz törölte.]

[252] [Az 1. idegen kéz által megkezdett törlés vége.]

[253] [Előbb:]₁ intuició, hanem [végül: főszöveg]₁

[254] [Előbb:]₁ a [végül: főszöveg]₁

[255] [A forrásban:] való,

[256] [Előbb:]₁ 3 [végül: főszöveg]₁

[257] [Előbb:]₁ Mi [végül: főszöveg]₁

[258] [A forrásban:] szintézis.

[259] [Előbb:]₁ pedig [végül: főszöveg]₁

[260] [Előbb:]₁ j [végül: főszöveg]₁

[261] [Az utolsó szavak alá a szerző betoldotta:]_{2 vagy 4} a szemlélet a lét adottsága.

[262] [A forrásban:] exesztenciális

[263] [Előbb:]₁ A [végül: főszöveg]₁

[264] [Előbb:]₁ valóság: a [?] [végül: főszöveg]₃

[265] [Előbb:]₁ tehát az egyes [végül: főszöveg]₁

[266] [A sor fölé a szerző betoldotta:]_{2 vagy 4} adott lét, vagy adott érvényesség

[267] [A sor fölé a szerző betoldotta:]_{2 vagy 4} miközben ezeknek állandó összefüggését szemléli.

[268] [Előbb:]₁ mint történéstől [végül: főszöveg]₁

[269] [Előbb:]₁ t [végül: főszöveg]₁

[270] [Előbb:]₁ részeletesebben fejtegetjük [végül:]₁ részeletesebben fogjuk fejtegetni.

[271] [A mondatot az 1. idegen kéz szögletes zárójelek közé tette; a következő bekezdés elé betoldotta:] VII. fejezet.

[272] [A lap szélére a szerző betoldotta:]_{2 vagy 4} mérővessző

[273] [A szóban idegen kezű összeolvasási jel, fölötte 21-es szám.]

[274] [Előbb:]₁ z [végül: főszöveg]₁

[275] [Előbb:]₁ o [végül: főszöveg]₁

[276] [Előbb:]₁ l [végül: főszöveg]₁

[277] [Előbb:]₁ mo [végül: főszöveg]₁

[278] [Előbb:]₁ szemben [végül: főszöveg]₁

[279] [Előbb:]₁ éppen a müvészet [végül: főszöveg]₁

[280] [Előbb:]₁ irta legyen [végül: főszöveg]₁

[281] [Előbb:]₁ volna [végül: főszöveg]₁

[282] [Előbb:]₁ csak olyan [végül: főszöveg]₃

[283] [Előbb:]₁ előtt, ami közben [majd:]₁ előtt, ami alatt [végül: főszöveg]₃

[284] [Előbb:]₁ nem intuició, hanem [majd:]₁ nem az intuició, hanem [végül: főszöveg]₁

[285] [Előbb:]₁ hanem a ki – és összeválogatásuk [végül: főszöveg]₃

[286] [Előbb:]₁ Vörösmarty, az [végül: főszöveg]₁

[287] [Előbb:]₁ és ez legföljebb [majd:]₁ és ez a mult idő legföljebb [végül: főszöveg]₃

[288] [Előbb:]₁ egyed [végül: főszöveg]₁

[289] [Előbb:]₁ erre az [végül: főszöveg]₁

[290] [Előbb:]₁ megtörténne, [végül: főszöveg]₃

[291] [A forrásban:] háyntorgatván,

[292] [Előbb:]₁ történne [végül: főszöveg]₃

[293] [Előbb:]₁ mint [végül: főszöveg]₁

[294] [Előbb:]₁ z [végül: főszöveg]₁

[295] [Előbb:]₁ sem. [végül: főszöveg]₁

[296] [Előbb:]₁ a szoborbeli végtelenségnek [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[297] [A forrásban:] tövábbá

[298] [A forrásban:] valóságukben

[299] [Előbb:]₁ a történet olyan meg nem kezdett és be nem fejezett müalkotás, amelyet ugyanezért éppen a meg nem kezdettség állandó befejezésének és a be nem fejezettség állandó megkezdésének mozzanataiban észlelünk, – mig a müalkotás olyan megkezdett és befejezett történet, amelyet ugyanezért éppen a megkezdettség állandó be nem fejezésének és a benem [majd:]₁ a történet olyan meg nem kezdett és be nem fejezett müalkotás, amelyet ugyanezért éppen a meg nem kezdettség állandó befejezésének és a be nem fejezettség állandó megkezdésének mozzanataiban észlelünk, – mig a müalkotás olyan megkezdett és befejezett történet, amelyet ugyanezért éppen a megkezdettség állandó be nem fejezésének és a befejezettség állandó meg nem kezdésének végtelenségében észlelünk. [végül: főszöveg]₃

[300] [Előbb:]₁ bevonhatom a [végül: főszöveg]₁

[301] [Előbb:]₁ beiktathatunk egy-egy [végül: főszöveg]₃

[302] [Előbb:]₁ A müalkotás szépségén egészen más valamit értünk, ha azt szépségnek mondjuk, mint a tulajdonképpeni szépségen, amely a nem müalkotások és a müalkotások szépsége egyaránt: [végül: főszöveg]₃

[303] [Előbb:]₁ szépnek mondhatjuk az egyes müalkotásokat mint valóságelemeket, de akkor nem mint müalkotásokról, hanem ettől teljesen eltekintve mint valóságelemekről szólunk róluk, [végül: főszöveg]₃

[304] [Innen a mondat végéig a szöveget az 1. idegen kéz törölte.]

[305] [Előbb:]₁ beleminősitése a valóságelembe, [végül:]₁ beleminősitése a már kész a valóságelembe,

[306] [Előbb:]₁ tudh [végül: főszöveg]₁

[307] [Előbb:]₁ ekkor [végül: főszöveg]₁

[308] [Előbb:]₁ Minősiti saját léte és minősiti, visszaminősiti létévé szemléletünk. [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[309] [Előbb:]₁ fényképezőgép fölér [végül: főszöveg]₁

[310] [Előbb:]₁ az intuició egyszerü érzékelést [végül: főszöveg]₁

[311] [A forrásban:] intuicionistáks

[312] [A mondat fölé az 1. idegen kéz betoldotta:] VIII

[313] [A forrásban:] telejességének

[314] [Előbb:]₁ egységeként [végül: főszöveg]₁

[315] [Előbb:]₁ tehát [végül: főszöveg]₁

[316] [A forrásban:] végetelenség

[317] [A forrásban:] helykijelölséssel

[318] [Előbb:]₁ tételünket. Az [majd:]₃ tételünket. Az exisztenciában tehát nem két, hanem három szellemiség van: a szemlélet, a gondolat és az ihlet Az [végül:]₃ tételünket. Az exisztenciában tehát nem mint eddig gondoltuk, két, hanem három szellemiség van: a szemlélet, a gondolat és az ihlet Az

[319] [Előbb:]₁ ihlet annyira [végül: főszöveg]₃

[320] [Előbb:]₁ minőség tehát, [végül: főszöveg]₂

[321] [A forrásban:] továbbikban

[322] [A mondatot az 1. idegen kéz törölte; a következő fejezetcím elé betoldotta:] IX.

[323] [Előbb:]₁ dolog: [végül: főszöveg]_{2 vagy 4}

[324] [Előbb:]₁ i [végül: főszöveg]₁

[325] [Előbb:]₁ valósághoz való [majd:]₁ valósághoz vonatkoztatott létükben [végül: főszöveg]₁

[326] [Innen a szöveg a következő lapon kézírással folytatódik.]

[327] [Előbb:]₃ valóságelemet, amelyet [végül: főszöveg]₃

[328] [Előbb:]₃ növesztem [végül: főszöveg]₃

[329] [Előbb:]₃ megszünk valóságelemmé lenni, [végül: főszöveg]₄

[330] [Előbb:]₃ szellemisége, az ihlet, dologbeli [végül: főszöveg]₃

[331] [A forrásban:] valóságrészból

[332] [Előbb:]₃ va [végül: főszöveg]₃

[333] [Előbb:]₃ növesztett valóságelem [végül: főszöveg]₃

[334] [Előbb:] hogy eljussunk

[335] [Előbb:] az a tévedés

[336] [Előbb:] Tévedésnek kell mondanunk ezt az állitást, mert amint

[337] [Előbb:] a éppenugy fenn

[338] [Előbb:] fennáll anélkül,

[339] [Előbb:] ihlet a

[340] [Előbb:] van, a

[341] [Előbb:] gondolat tartalma

[342] [Előbb:] nem

[343] [A címet a szerző utólag toldotta be.]₂

[344] [Előbb:]₁ e [végül: főszöveg]₁

[345] [Előbb:]₁ tehát az egész emberiség szellemisége. És [végül: főszöveg]₂

[346] [A forrásban:] mem

[347] [A forrásban:] kinyilatkoztatáskent

[348] [A forrásban:] közölhatő.

[349] [A forrásban:] fogalmivé

[350] [Előbb:]₁ megértsd. Valamely [végül: főszöveg]₂

[351] [A forrásban:] juttatas.

[352] [Előbb:]₁ bennük [végül: főszöveg]₂

[353] [Előbb:]₁ bennük [végül: főszöveg]₂

[354] [Előbb:]₁ közölható, a [majd:]₂ közölható, tehát a [végül:]₂ közölható, és igy csupán a

[355] [Előbb:]₁ végre [végül: főszöveg]₂

[356] [A forrásban:] filózófiai

[357] [Előbb:]₁ költeményt ne [végül: főszöveg]₁

[358] [Előbb:]₁ ragaszkodik valtoztathatatlan [végül:]₂ ragaszkodik kiválasztott valtoztathatatlan

[359] [Előbb:]₁ ihletjével [végül: főszöveg]₂

[360] [Előbb:] alkotása. [új sorban:] 4. A műalkotás a szemlélet határa. [új sorban:] 5.

[361] [Előbb:] műalkotás nem

[362] [Előbb:] müalkotás nem

[363] [A szó fölé a szerző betoldotta:] tétel

[364] [Előbb:] gondola

[365] [A forrásban:] ólomszürke

[366] [Előbb:] je

[367] [A mondatot a szerző melléhúzással kiemelte.]

[368] [Előbb:] Tehát a

[369] [Előbb:] azaz formailag