Tanulmányok és cikkek,
1923–1930
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
«««
[39] Dóczy Jenő: Arany János »»»
Életképek. Genius kiadás.
Bemutatni Arany Jánost nem is mindennapi életében, de fejlődő
lelkének legérzékenyebb mozzanataiban, a gyerekkor kérdezősködő csodálatában,
az érő ifjúság lázongó látomásaiban, hazafiúi gondjaiban és roppanásaiban, – a
legnagyobb művészek tudta feladatot választotta Dóczy Jenő, azt, amely
kettőskarú tartóját odaadó tudós és alázatos költő ikerlángjai elé tárja.
Dóczy könyvében a tudós inkább
csak emlékként dereng, tudjuk, de észre sem vesszük, hogy az irodalomtörténet
Arany Jánosáról olvasunk. Pedig ő maga szerepel itt barátaival, családjaival és
– adataival egyetemben, s hogy mégis kisikkad belőlünk első olvasás közben a
történelmiek meggondolása, az voltaképpen a tiszta művészet rovására irandó.
Mert kétség sem fér hozzá, életképek ezek a sorok, itt-ott oly tágassággal és erővel,
hogy a kereteken kívül zárulnak egésszé. Nem olajnyomatok Arany Jánosa ez az
ember, – szenved, csügged, növekedik és változik. Mert mindig ember, sőt néhol
csupán csak az, a többi elevenek között. Dóczynak a műfajban rejlő alapos
hibákat úgy sikerül kikerülnie, hogy teremt, saját magából és a nyers, leves
élet alakíthatásából. De műfajon belül is parancsoló súllyal tudja lelkünkre
kalapálni alakja valóságát (találkozás Petőfivel). A képekben alakított jellem
vág, pontosabban: ilyennek kell elképzelnie korszakirányító költőnket
ismereteink alapján mindenkinek, – ha van hozzá tehetsége.
„Nekem, ha építeni akarok, tégla
kell és mész” – mondatja Dóczy Arannyal. Ugy kell hinnünk, hogy szerzőnkre is
áll ez, különben akiben ily mesélő művészre bukkanunk, miért köti magát
adatokhoz, azaz hogy miért tudományos telken építi házát? Másutt is találna
földet, alkalmasat a palotákra.
A művészi részhez két kisebb
tanulmány tapad, az egyik a költő ideges lelkialkatát, a másik pedig mint
kritikust tárgyalja. Az előbbiben Arany leveleivel bizonyítja, hogy a költő már
annak idején, amikor az idegbajokat mind képzelgésnek vették, idegessége pontos
tüneteinek leírása mellett az egyetlen gyógymódra is rájött, ami természetesen
az elfoglaltság, a munka volna. Aranyról, a kritikusról szóló tanulmányát is
csak helyeselhetjük, különösen Schöpflinnel való vitájában.
A
közlés alapja:
Nyomtatott forrás:
– Előörs, II (1929), fasc.
51-52 (december 21), p. 22.
Aláírás: (j A).
Kiadva: JAÖM, III, #11.