Tanulmányok és cikkek,
1923–1930
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
«««
[38] Kultúrfőlények haditánca »»»
A háromarcú klebelsberger-sajtó három torokkal
zengedezi a kultúrfölény, sőt kultúrfőlény dicséretét. Jerikhó alól kikotort kürtökkel
rezegteti panaszló füldobunkat, hogy a klebelsberger kultúrpolitika mögött ott
áll, azaz hogy palotást jár az egész „kultúrnemzet”. „Kultúrnemzet”, mert a
kettémetélt Vörös tenger e napszégyenítő bandériumának eltitkolt sejtelme sincs
arról, hogy a nemzet önmaga tisztaságában, Fábián Béla hadifogoly élményeinek
ellenére, – kultúra. Hogy a kultúra ugyan nem nemzet, de a nemzet valóságosan
és mélységesen az. De minthogy a nemzet így valóságosan és mélységesen
idegenkedik a tőke demokráciájának körúti ropóitól, mi sem természetesebb,
minthogy nemzeten belüli, sőt fölüli „kultúrnemzettel” igyekeznek megtörni
serény és fajtiszta báltermeiket. De – üzlet: üzlet, bókolnak egymás felé
tánc-helyek magyarság-oktató tánc – és illemtanárai. S elragadtatott fafuvók
módján megfeledkeznek tapintatosan arról, hogy ők imigyen még az általuk
ajánlott megoldástól, a nemzeten belüli kultúrnemzettől is elesnek, hiszen
sebzett lelkünket idegen irodalmak válogatott rongyaival kötözgetik. Ki ne
emlékezne Cholnoky László balog halálára? Ki magyar ne érzett volna csikorgó
fogakat szívében, amikor még a kultúrfölény sajtója is tombolt a magyar író
nyomorúságának miatta? De üzlet: üzlet. A megrendült közönség fájdalmas szeme
előtt megrendítő kéthasábos cikkek fizetődnek ki üzletszerűen. A magyar író
művének olcsó kiadása nem hozza meg a maga kamatait. Akárha jót írt, akárha
rosszat. Mert amíg Ady Endre műveit megfizethetetlen árak zárják el a nép
legszélesebb magyarságától, az úgynevezett „művelt nyugat” tehetetlenül üres
vacakjaival rombolják nemzetünk ízlését példányonként egy villamosjegy árán,
amint az az orrunkra köttetett mindenfelé. Huszonnégy fillér, avagy huszonnyolc
fillér – elég olcsó ahhoz,
hogy még a tanyákra is eljusson belőle és elvégezze a maga jól kiszámított értékrohasztó hivatását. De a rotációst foglalkoztatni kell. A magyar írót azonban a legkevésbé sem, – foglalkoztassa azt a Turulmadár, de lehetőleg a Ferenc József hídon. És ugyanaz a sajtó, amely közgazdasági rovataiban iparunk védelme címén – tessék-lássék kivételes esetekkel – nem átallja támogatni a Bethlen-kormány legkárhozatosabb vámpolitikáját, az irodalom területén buta és korlátolt fércművek behozatalával iparkodik csökkenteni külkereskedelmi mérlegünk amúgy is képtelen egyensúlyát s a behozott szemétnek olcsó tömegcikké való emelésével vágja agyon a szegénységben immég érintetlenül élő nemzeti magyar szellemet. Maradéktalanul ennek a „geist”-nek és „esprit”-nek tudható be, hogy Magyarország fővárosában, magyar könyvkereskedők kirakatában magyar könyv immár ritkaság és mintegy csak nemzetünk emlékeként található. Egyébként, hogy jövedelmező foglalkozás huszonnégy és huszonnyolc fillérért árusítani könyveket, az nyilvánvaló, hiszen másként nem versenyeznének egymással ezek a vállalatok. De magyar tehetségnek, magyar gondolatnak, jaj, csak akkor nyissunk teret, ha már nagyon muszáj, ha kultúrfölényünket már-már a közömbös rikkancsok is kiröhögik.
A
közlés alapja:
Nyomtatott forrás:
– Előörs, II (1929), fasc.
50 (december 14), pp. 14-15.
Aláírás a szöveg elején: (j.
A.).
Kiadva: JAÖM, III, #10.