Tanulmányok és cikkek,
1923–1930
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|
|
|
|
|
«««
[34] Magyarító szótár. »»»
Tolnai Vilmos: Magyarító
szótár a szükségtelen idegen szavak elkerülésére. II. kiadás. Bpest:
Eggenberger, 1928. (340 old.)
E szótár kezünkben lévő második
kiadása tetemesen bővült és mintegy 6000 címszót tartalmaz, de természeténél
fogva még így is kiegészítésre szorul. Az első kiadásnál értékesebb nemcsak
anyagi növekedésénél fogva, hanem azért is, mert célját tartalmában is jobban
közelíti meg. Célja nem az idegen szavak pontos jelentésének adása, ami az
idegen szavak szótárára tartozik, hanem mindazon magyar szavak föltüntetése az
idegen szó mellett, amelyeknek jelentését a közhasználat együttesen betudja az
idegen szóba, ezzel is tanuságot téve arról, hogy az idegen szavak használata a
legtöbb közönséges esetben szellemi zavarosságra mutat. Minthogy pedig egy
magyar szó majdnem minden alkalommal pontosan megfelel az idegen szó
jelentésének, idegen szó használatára nem jogosít fel az árnyalati különbségre
való hivatkozás sem. De micsoda árnyalati különbségről is beszélhetünk ott,
ahol az idegen egész csoport hazait túr ki a nyelvhasználatból, holott éppen a
csoport tagjai kell, hogy az alapjelentésen belül egymástól különbözzenek. E
részben ellen kell mondanunk szerzőnk igen okos előszavának különösen az idegen
műszavakat illetően, mert azok sem mind föltétlenül nélkülözhetetlenek:
nélkülözhetetlenek csupán azok, amelyeknek tárgya oly valóság, amely valóság
nem az egész nyelvalkotó közösség, hanem annak csak egyes tagjai előtt
ismeretes; ez a valóság éppen a rávonatkozó szó erejénél fogva válik az egész
nyelvi közösség előtt ismeretessé, de így az idegen szóból meghonosodott szó
lesz. Nem áll tehát, hogy «a bölcselet csak görög-latin szóanyaggal tudja
végezni finom fejtegetéseit», hiszen a bölcseleti szavak tárgya nem olyan
valóságokra állított jelentés, amelyek csak görög, avagy latin nyelvi
közösségek előtt volnának ismeretesek.
Szerzőnk munkája igen hasznos és
értékes és minthogy az idegen szó valóságos jelentését is adja, a pusztán erre
szorítkozó legkitünőbb szótáraknál is alkalmatosabb és ajánlhatóbb.
A
közlés alapja:
Nyomtatott forrás:
– Századunk, IV (1929),
fasc. 3 (március), p. 189.
Aláírás: József Attila.
Kiadva: JAÖM, III, #7.