| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Puszta mezőkben a szent nép hogy jára |
| RPHA-szám: | 2015 |
| Szerző: | Bogáti Fazakas Miklós A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek. |
| Cím: | Puteus Beor |
| A szereztetés ideje: | 1585 körül |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. PERPETUUM KARMEN |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(5,6), a11(5,6), a11(5,6), a5 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Hálát mi adjunk az Atya Istennek (RPHA 0487) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 213SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 15 versszak |
| Irodalmi minta: | Num 21 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Felekezet: | 100% szombatos (1 db) |
| Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: |
Bogáti Fazakas Miklós, Beor kútja, Numeri, caput XXI., Nóta: Nagy hálát adjunk, Perpetuum carmen
Puszta mezőkben az szent nép hogy jára,
Hogy fáraótúl immár szabadula,
Sok nyavalyákban az Úrral háborga,
És Urát bántá.
Elfeledkezék, ki tötte nemessé,
Hogy vizet nem lel, nyelvét, ám, kiveté,
Kristusát, Mózsest, s az Istent késérté,
Kin Ura feddé.
Rájok az Isten tüzes kígyót külde,
De hogy az ifja soha ne felejtse,
Az erősségét, csodáit beszélje,
Szűbe viselje.
Partján Arnonnak az szent nép hogy szálla,
Az búdosásnak immár végét látá,
Szép dicséretet az Istennek monda,
Vígan így zajga.
Énvelem az Úr az Veres-tengerben
Nagy csodákat tűn, s fáraó népében,
Ez csodát említs, te szent, mind éltedben,
Minden üdőben.
Tarta mindvégig vitézi hatalma,
Lűn az Arnonnál nemes, híres hada,
Arnonon innet, Ár vizéhez hoza,
Hol pogánt ronta.
Úgy viselé, mint zászlóját mellettem,
Hogy valaki míg felkéle ellenem,
Elvesze minden, hagyá földét nekem,
Kin telepedtem.
Utamon csaknem szomjúval meghalék,
Nagy csodán pusztán vizet én találék,
Víg örömvallást az Istennek mondék,
És így éneklék.
Menj fel, óh, menj fel, siess fel kút árja,
No, dicsérjétek azt, azki ezt adá,
Noha Mózsessel az fű nép azt ássa,
De csak Úr adá.
Kézzel, botokkal hadnagyok azt vájják,
Az bölcs tanácsok pálcájokkal ássák,
Mózses és Áron sokakkal fakasztják,
Ránk úgy áraszták.
Az kút vizével nem csak együtt élénk,
Az sovány pusztán de mind azzal élénk,
Mert velünk az víz folya, az míg jövénk,
Kin csodát hivénk.
Régi völgyekbe velünk együtt szálla,
Hegyre, ha hágtunk, oda is felfuta,
Míg vizes földre jutánk, addig tarta,
Kút vize futa.
Mattanot erős pusztából kiszállánk,
Jó vizet innunk eleget találánk,
Az Beor kúttúl azért elmaradánk,
Kit nem is bánánk.
Egész az földnek azért nevet adánk,
Mellyel az ásott kút vizével járánk,
Az Beor kútnak mondánk, hálát adánk,
Jó példát hagyánk.
Nagyba vétkezék, de ismét megtére,
Az zsidó nemzet az pusztán hogy éle,
Hálaadással ezekkel jelenté,
Mózses éneklé.
Puszta mezőkben az szent nép hogy jára,
Hogy fáraótúl immár szabadula,
Sok nyavalyákban az Úrral háborga,
És Urát bántá.
Elfeledkezék, ki tötte nemessé,
Hogy vizet nem lel, nyelvét, ám, kiveté,
Kristusát, Mózsest, s az Istent késérté,
Kin Ura feddé.
Rájok az Isten tüzes kígyót külde,
De hogy az ifja soha ne felejtse,
Az erősségét, csodáit beszélje,
Szűbe viselje.
Partján Arnonnak az szent nép hogy szálla,
Az búdosásnak immár végét látá,
Szép dicséretet az Istennek monda,
Vígan így zajga.
Énvelem az Úr az Veres-tengerben
Nagy csodákat tűn, s fáraó népében,
Ez csodát említs, te szent, mind éltedben,
Minden üdőben.
Tarta mindvégig vitézi hatalma,
Lűn az Arnonnál nemes, híres hada,
Arnonon innet, Ár vizéhez hoza,
Hol pogánt ronta.
Úgy viselé, mint zászlóját mellettem,
Hogy valaki míg felkéle ellenem,
Elvesze minden, hagyá földét nekem,
Kin telepedtem.
Utamon csaknem szomjúval meghalék,
Nagy csodán pusztán vizet én találék,
Víg örömvallást az Istennek mondék,
És így éneklék.
Menj fel, óh, menj fel, siess fel kút árja,
No, dicsérjétek azt, azki ezt adá,
Noha Mózsessel az fű nép azt ássa,
De csak Úr adá.
Kézzel, botokkal hadnagyok azt vájják,
Az bölcs tanácsok pálcájokkal ássák,
Mózses és Áron sokakkal fakasztják,
Ránk úgy áraszták.
Az kút vizével nem csak együtt élénk,
Az sovány pusztán de mind azzal élénk,
Mert velünk az víz folya, az míg jövénk,
Kin csodát hivénk.
Régi völgyekbe velünk együtt szálla,
Hegyre, ha hágtunk, oda is felfuta,
Míg vizes földre jutánk, addig tarta,
Kút vize futa.
Mattanot erős pusztából kiszállánk,
Jó vizet innunk eleget találánk,
Az Beor kúttúl azért elmaradánk,
Kit nem is bánánk.
Egész az földnek azért nevet adánk,
Mellyel az ásott kút vizével járánk,
Az Beor kútnak mondánk, hálát adánk,
Jó példát hagyánk.
Nagyba vétkezék, de ismét megtére,
Az zsidó nemzet az pusztán hogy éle,
Hálaadással ezekkel jelenté,
Mózses éneklé.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.