Tolnai Bálint, Viaskodik az Úr Jézus az ő híveiért (RPHA 1482)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "Prima pars, continens exegesim visionis."]

Viaskodik az Úr Jézus az ű híveiért,
Mert az testben felöltözött ű idvösségünkért,
Azért meg is szabadítja ű dicsőségéért.

Az Szent János ezt megírta az ű látásában,
Tizenkettődik részében szép tanításában,
Vigasztalja mi szívünket háborúságában.

Leszen azért most beszédem János látásáról,
Rövideden látásának magyarázatjáról,
Minden ember meghallgassa szómat ez dologról.

Erre nekem az Szent Lélek adja ajándékát,
Hogy haszonnal magyarázzam az Írásnak titkát,
Érözhessék abból hívek szívek bátorságát.

Nagy csodát én magas mennyben (János mondja) láték,
Mert egy asszony fénes Napban, íme, öltözteték,
Lába lá űnekie az szép Hold vetteték.

Tének ottan az fejében igen szép koszorót
Tizenkét szép csillagokból, mely neki köttetett,
Hogy fejének Isten előtt adjon ékességet.

Igen kiált és gyötrődik szülés fájdalmából,
Kíván vala künnyebbülni méhének terhéből,
Fiat szülni akar vala Isten áldásából.

Nekem tetszék másik csuda ismeg látásomban,
Egy nagy sárkán, veres pozsgás vala fenn az égben,
Ő feje hét, az szarva tíz, hét korona fején.

Vonssza vala hozzá sárkán csillag heted részét,
És lehányá mind az földre, hogy ő dihösségét,
Megmutatná nagy haragját és kegyetlenségét.

Sörgölődik asszony környül, lesi ű szülését,
Hogy elnyelje hamarsággal méhének gyümölcsét,
És megtiltsa mennyországnak drága épülését.

Tekintem, hát asszony szülte szép fiú magzatját,
Vaspálcával ki bírhatná pogánok sokságát,
Tanácsával eltarthatná ez földnek határát.

Hamarsággal felragadák Isten eleiben,
Hogy ű látná mindenkoron királi székiben,
És szolgálna nagy örömmel neki mindenekben.

Ottanában az asszon is az pusztában futa,
Hol ennek az Istentűl hely szerzetett vala,
Ezerkétszázhatvan napon hol laknia kell vala.

Lőn azonban harc az égben és erős bajvívás,
Viaskodik angyalival mert az Mihál angyal,
Az sárkán is ellen ví az ű angyalival.

Nem lőn semmi nyeresége akkor az sárkánnak,
Diadalma de lőn rajta Mihál arkangyalnak,
Még helye is nem tetszen égen az sárkánnak.

Ez földekre az nagy sárkán, amaz régi kígyó,
Kinek neve álnok ördög, igazság ostromló,
Angyalival lehányaték, mint hívekre törő.

Nagy szép ének ilyen szóval az égből hallaték:
Most jelent meg az idvösség és az nagy erősség,
Úr Krisztusnak ű hatalma, országa Istennek.

Serény ördög megrontatott és alávettetött,
Az mi atyánkfiainak terhe Isten előtt,
Éjjel-nappal vádolótúl menedékünk most lött.

Íme, űk is az sárkányon győzedelmet vének,
Mert kionták űreájok vérét az báránnak,
Nálok vagyon jegye is testamentomának.

Sok kínokra készek menni, mindent megkóstolni,
Még halált is az bárányért készek elszenvedni,
Lelköket is űérötte készek elkölteni.

Vigadjanak most az egek ez nagy nyereségen,
És kik laknak az egekben, ördög veszedelmén,
Ürvendeni az embernek illik idvösségén.

Jaj ez földön lakozóknak, tengerben levőknek,
Kikhez szállott rettenetes mérge az örödögnek,
Veszedelme követközik ettűl sok embernek.

Csudaképpen az sátánnak forog álnosága,
Serénkedik, hogy miképpen teljék ű országa,
Mert jól látja, hamarsággal leszen megromlása.

Természeti az sátánnak igen nyughatatlan,
Mert ezt látván, hogy földöknek esék határában,
Kergetnie szülő asszont kezdé haragjában.

Oltalmára az asszonnak ada Isten szárnyat,
Mint keselő elröpülvén, hogy megóná magát,
Az pusztában sárkán előtt szerezné lakását.

Reménségben ott lakoznék bizonyos ideig,
Ott múlatván csendességben lenne az időkig,
Csak fél időt ott töltene szabadulásáig.

Íme, oly nagy folyóvizet az sárkány utána
Ő szájából az asszonnak vesztére kifúva,
De lőn neki akkoron is Istentűl oltalma.

Az föld mindjárt meghasada, az vizet benyelé,
Mellyel sárkány asszonyembert veszteni akará,
Csúfoltaték az sárkánnak így gonosz szándéka.

Mérge ismeg felgerjede az gonosz sárkánnak,
Álnoksága hogy nem árta semmit az asszonnak,
Eszét azon már forgatja, hogy ártson magvának.

Mert magvánál megmaradott Istennek beszéde,
És űtűle megőriztetik az ű szent törvénye,
Nála vagyon Úr Jézusnak ű testamentoma.

Minden módon álnok sátán hívekre tör vala,
De szándéka haszontalan űellenek vala,
Mert tengernek fövenyére ű felállott vala.

[part "Secunda pars continens interpretationem visionis et locos insignores, imprimisque de Ecclesia et furore Diaboli adversus pios."]

Az igéit meghalljátok János látásának,
Értelmét is már halljtok renddel írásának,
Álnokságit távoztatni tudjátok sátánnak.

Fölötte nagy csuda dolog, azkit János láta,
Emberekből hogy Istennek épül ű országa,
Az ördögnek hívek által romol ű hatalma.

Itt először ezt csudálni, lám, mindennek illik,
Hogy az bűnös emberekkel Isten megbékéllik,
És erőt ad őnekiek, mellyel sátánt győzik.

Legyen neked másod csuda, hogy ördög Istennel,
Ellenkezni vakmerőül mer teremtőjével,
Noha tudja, meggyőzetik Isteni erővel.

Jusson mostan itt eszedben oka ez dolognak,
Melyet Krisztus mondásából hívek tanulhatnak,
Igazságban meg nem álla atyja hazugságnak.

Ólálkodik azért ördög utána híveknek,
Mert azokból, bánja, telik országa Istennek,
Bosszút tegyen, azon forog, ű büntetőjének.

De meg ez is harmad csuda ez látásban lehet,
Dihössége ez sátánnak hogy ily nagyot tehet,
Ezerféle mesterségű, sokakat elveszthet.

Ezokáért minden ember erős legyen hitben,
És vigyázzon ördög ellen egész életiben,
Ha résztvenni igyekezik szörzött idvösségben.

Imádkozzék és Istenhez hitből fohászkodjék,
Hogy űtűle álnoksága sátánnak távozzék,
Tüzes nyila, mellyel meglő, visszaverettessék.

Az negyedik csoda legyen sátán leesése,
Hitlenekben itt ez földön ű cselekedése,
Az utolsó ítíletig ű sörgölődése.

De ötödik, az híveknek megszabadulások,
Csudaképpen sátán előtt ű elszaladások,
Az sátánnak árvizétül megmenekedésök.

Vedd eszedben, az igéknek mi legyen értelme,
Anyaszentegyháznak asszont minden ember értse,
Mint asszony, ű igen gyarló és magában meddű.

Erőssége, böcsületi az Krisztustúl vagyon,
Gyümölcsössé és szülővé jegyesétül leszen,
Jó asszonnak csak urátúl mert gyermeke leszen.

Régulta már hallottátok az szent írásokból,
Krisztus fogta ű híveit hozzá jókedvéből,
Jámbor ifjú mikínt szokott szüzet szerelméből.

Sőt az Krisztus vőlegénye anyaszentegyháznak,
Csak egyedül az hit által feje tagjainak,
Mint az fírfi házasságban feje az asszonnak.

Vajon azért kicsoda az, ki magában kedves,
Jótétéért, jámborságért hol az böcsületes,
Isten előtt nincsen senki magátúl érdemes.

Semmi azért kérkedsége ez álnok világnak,
Mert minden jót köszönhetünk Isten jóvoltának,
De főképpen, jegyesévé hogy lettünk Krisztusnak.

Sörénséggel azért hívek ennek szolgáljanak,
Mint Uroknak tisztaságban magokat megtartsák,
Bálványok fertelmétűl szívöket megóják.

Az asszonnak ű ruhája az féne Nap vala,
Igazságnak napja Krisztus, Malachias mondja,
Ü szent evangélioma szíveknek világa.

Tudományok idvösségről, mennyország útáról,
Életöknek tisztasága bizonság az hitről,
Az híveknek Krisztus által leszen kegyelemből.

Hívek, azért ti bízzatok, mert Krisztus ruhátok,
Szentségétűl takartatik az ti sok rútságtok,
Fedeztetik jóvoltából az ti hammisságtok.

Azért mondja Pál apostol, hogy kik keresztségben,
Részesültek áldásából Istennek az hitben,
Öltöztetnek az hit által Úr Jézus Krisztusban.

Nem fénesebb éltető ég az Napnak fénétűl,
Mint fénlenek ű lelkökben ezek igaz hittűl,
Isten előtt kik tisztultak az Krisztus vérétől.

Asszonyember lába alatt az Holdot nyomodja,
Mert az Holdnak állhatatlan az ű állapatja,
Mint jól látjuk, változandó világ boldogsága.

Magyarázza azért az Hold ezvilági jókat,
Krisztus Jézus híveinek nyomni kell azokat
Lábok alá, ne vonják el Istentűl szívöket.

Próbálnia gyakran szokta Isten az híveket,
Testi jóknak áldásával és elvevésével,
Hogy meglássa, mint maradnak az ű szent Fiával.

Itt az hívek meggondolják Isten tisztességét,
Atyjokfia szeretetit, az ű szükségöket,
És ezekre elkölteni nem szánják pénzöket.

Igen fel nem fuvalkodnak ennek bővségével,
Nem bánkódnak űk felettébb ennek veszésével,
Az Krisztusért megutálják, nem gondolnak azzal.

Semmi azért ez világnak az ű dicsősége,
De Krisztusban az hit által leszen kedvessége,
Mint az Holdnak (mondják) Naptúl vagyon fényessége.

Csudálkozni illik ezen minden jó embernek,
Böcsületi hogy nagy vagyon most az kazdagságnak,
Kazdag (mondják) eszes ember jó tanácsa annak.

Oly nagy fennyen és kevélyen az kazdagok szólnak,
Bátorsággal mindent ezek cselekedni mernek,
Utcán járván köszönettel mindentűl illetnek.

Lám, azonban nem gondolják mivoltát őnekik,
Szegén ember nyúzók-fosztók, ebből suba nekik,
Csalárdkodók, uzsurások, onnan sok pénz nekik.

Látjuk ezt is, az szegénnek nincsen böcsületi,
Nagy emberség szegénségtűl mert mer gyaláztatni,
De jámborság jámboroktúl szokott böcsültetni.

Azért meglásd, jámborságra legyen tekintetöd,
Erre legyen kézzel-lábbal [miss "..."] igyekezésed,
Ha az Holdot lábbal nyomni asszonnyal akarod.

Tizenkét szép csillagokból mely koszorót monda,
Hogy asszonnak ékességre az fejében volna,
Az tizenkét apostol ez, minden ember tudja.

Azokután minden jámbor, bölcs és hív tanítók,
Kik Istennek legeltetik népét, mint pásztorok,
Világosok az nép között, mint égen csillagok.

Mert miképpen apostolok ű fáradságokkal,
Nagy sok népet meghajtanak szép tanításokkal,
Az Krisztusnak népet gyűjtvén minden erejekkel.

Ezek lének koronája nagy szép ékessége,
Krisztus után az új frigyben ékes dicsősége,
Első helyen az anyaszentegyháznak vezére.

Sok doktorok, bölcs tanítók azután kik voltak,
Szintén ugyan az Krisztusnak híven szolgáltanak,
Mert ezek is űnekie népet holdoltattak.

Ilyen azért méltósága az tanító rendnek,
Mert követi és szolgái ezek az Krisztusnak,
Dicsőségi, szemféni anyaszentegyháznak.

Nem kell nekik semmit szólni az ünnek fejektűl,
Elszakadni mert nem illik az ű mesterektől,
Apostoli bölcsességtől, idvösség útátúl.

Csuda tehát, hogy hogy mernek emberek gondolni,
Tiszteletre az Istennek valamit szörzeni,
Igéjéhez az Krisztusnak toldalékot szabni.

Ez is méltó csudálatra, hogy bölcs tanítóknak,
Kik igazán prédikálják igéjét Istennek,
Böcsületök kevés vagyon Krisztus követinek.

Rútabb dolog és ártalmasb nincs az tanítóban,
Mint tunyaság és az lágyság ű hivatalában,
Mert effélék az Istennek lesznek haragjában.

Ója magát az tanító, kedvért hogy ne szóljon,
Minden embert de egyaránt az bűnért megfeddjen,
Ha akarja, hogy ű lelke kárhozattúl menjen.

Koronája most is azért anyaszentegyháznak
Apostolok, mert írások, nála tudományok,
Ékesíti az híveket most is tanítások.

Országára az Istennek azáltal juthatunk,
Dicsőséget mennyországban azáltal nyerhetünk,
Ha az Krisztust írásokba erős hittel fogjuk.

Régente is az próféták ez tudománt adták,
Tanuságra, szent Pál mondja, mindeneknek hatták,
Minekünk is idvösségre ez hitet vallották.

Dicsőségét ki megveti anyaszentegyháznak,
Tudományát, tanítóit Krisztus seregének,
Megutálja ez ily ember csillagit az égnek.

Igen reágondoljatok ti is olt tanítók,
Ékösítse szép erkölcstök, igaz tudomántok
Krisztus népét, hogy csillagi legyetek nekiek.

Semmi nektek fáradságtok az prédikálásban,
Ha jó példát ti nem adtok életnek módjában,
Megrútítja magát, társát ember így éltében.

Mondja-mondja, de nem teszi, efélékről mondják,
Prédikálja és hirdeti, de nem cselekedi,
Tűle tudna paraszt ember jó példákat venni.

Olyan helyen az tanítás hasznos szokott lenni,
Jó intését az tanító hol kezdi tölteni,
Példájával minden embert jó útra vezetni.

Tudománya erkölcsétűl megrútul embernek,
Gonosz erkölcs veszedelme egész társaságnak,
Gonoszsága hallgatókra ragad tanítónak.

Vezetnie az vak vakot útában nem tudhat,
Az tudatlan gonosz ember jóra nem szolgálhat,
Setétségtűl és homálytúl fénesség nem árad.

Hasa vala ez asszonnyak, terhes és szülése
Fájdalommal, jajgatással űt izgatni kezdé,
Künnyenséget ű terhétűl kívánja hogy lenne.

Anyaszentegyházban hívek Isten beszédével,
Terhesültek és megtöltek Istennek lelkével,
Ezek által sok fiakat űk szülni kívánják.

Csudálatos kívánsága Istennek népének,
Hogy határa szélesedjék Krisztus országának,
És hit által az Istennek fiak szülessenek.

Gyarló ember, ha mi jót lelsz, ládádban elrejted,
Nem sok ember azzal élhet, temagad jól tudod,
Az Istennek szent igéje nem ilyen, jól látod.

Rút dolgnak Írás mondja gira elrejtését,
Többíteni mert kellene azzal az Itenét,
Bő termésre el kellene hinteni igéjét.

Az tanítók legfőképpen erre vigyázzanak,
Az hallgatók űutánok reágondoljanak,
Hogy Istentűl mely jót vettek, mással is közöljék.

Tudjátok azt, egy kis szikra mely nagy szenet éleszt,
Kicsin széntűl nagy rakás fa mely hamar felgyullad,
Egy kis hitből ezenképpen így sok jóság árad.

Így szülhetnek azért hívek fiakat Istennek,
Ha igéjét prédikálják mindenütt az Úrnak,
Az hit által hogy serege gyűljen az Krisztusnak.

Azután ha ű hiteket jótéteményekkel,
Megjelentik szívek szerint jámbor életekkel,
Példát adnak minden jóra tiszta szeretettel.

Nem mondhatjuk az ily embert soha keresztyénnek,
Ki életit nem jobbítja, és jelét hitinek
Nem mutatja, melegsége mert vagyon az szénnek.

Ítíleted ezen legyen azokról, hitökkel,
Kik kérkednek, de igéjét nem szólják nyelvekkel,
Az Istennek es nem szülnek fiat igéjével.

Mondhatatlan kénlódása ez asszonnak vagyon,
Szülés miatt nagy fájdalma ű testiben vagyon,
Ezért kiált Isten által, hogy könnyen szülhessen.

Íme, mely nagy nyavalyát az hívek szenvednek,
Krisztus mellett háborúkat sokakat tűrnek,
Mert jól tudják, hogy Istennek fiakat így szülnek.

Farizeus írástudók, papok és főnépek,
Az Krisztusnak tudományát, életit gyűlöltek,
Országának épülését rontani akartok.

Isten ellen feltámadtak, Krisztust háborgatták,
Apostolit megtiltották, igéjét ne szólnák,
Isten népét ige által mert bővölni látták.

Azon azért nagy bánatjok szívekben támadott,
Hogy ellene az Krisztusnak ez világ támadott,
Országára az Istennek fiat szülni tiltott.

Tudományát az kik mostan Krisztusnak hirdetik,
Ez világnak ily vakságán űmagokat gyötrik,
Hogy ellene igazságnak sokaktúl mondatik.

Ezen vagyon most fájdalma hívek szíveinek,
Hogy igéje gyümölcsözni nem mér az Istennek,
Háborúja mert nagy vagyon hívek seregének.

Semmit azért ezzel nem kell híveknek gondolni,
Asszonyember fájdalommal fiát szokta szülni,
Ezenképpen szoktak hívek háborúban nőni.

Töredelmét ű testének ottan elfeledi,
Gyermekszülő, mihelt fiát szülés után nézi,
Ő bánatját haszna után hív ember leteszi.

Inkább lelkét kibocsátja, hogynem oltalmazza,
Halálával épülését híveknek ha látja,
Dicsőségét az Istennek halálán megváltja.

Fáradságot, gyűlülséget, szidalmat felvegyen
Minden ember, ki kívánja, hogy termőfa legyen,
Országára az Istennek szép fiakat szüljen.

Itt meglátjuk, mely nagy könnyen a Krisztust követni,
Álnok szűből sokan mostan vallani kívánnak,
Ha fejeknek mindenfelől nyugodalmat látnak.

Krisztus mellett semmi munkát de űk fel nem vesznek,
Mihelt látják ellenséget, ottan hátralépnek,
Igazságát hátravetvén, Krisztust megtagadják.

Az mennyország útát mondják csoda nagy szorosnak,
Az életre vivő ösvényt igen tüviskesnek,
Mert nehezen talál ember életet lelkének.

Tágas, poros útát mondják, pokolnak hogy vagyon,
Kárhozatra mert menetel könnyebben megleszen,
Hamar találsz gonoszságot, ki elkárhoztasson.

Jámborságnak állapatját nekünk magyarázzák,
Pogán bölcsek egy betűben szépen megmutatják,
Szép két ágát ipszilonnak előnkben űk adják.

Oly rút, görbe egyik ága, mely gonoszság útát
Megjelenti, reá künnyen mindennek hágását,
Ennek farka mely csuszamos, nyakaszakadását.

Nem titkolja másik ága jámborságnak útát,
Nehéz arra a felhágás, de látod jutalmát,
Mert szerzönek fáradtaknak fenn szép nyugodalmat.

Édes az bűn, de gyümölcse felette keserű,
Az jámborság igen nehéz, de édes gyümölcsű,
Egy óráig való tűrés drága nagy jutalmú.

Ezek téged indítsanak, megmaradó jókat
Hogy kövessed fáradsággal, de az sok bűneket
Távoztassad, mert óráig hizlalnak tégedet.

Piros pozsgás és verhenyű sárkánt, mondja, látott
Fenn az égben, hét fejével mely nekie tetszett,
Ő hét fején hét koronát, tíz szarvat is látott.

Rettenetességét írja az álnok ördögnek,
És fegyverit kimutatja az gonosz sátánnak,
Nagy erejét megjelenti tudtára mindennek.

Oltalmazza minden magát ettül életiben,
Mert űkörül, mint oroszlán minket szájatátván,
Ha kit lelne, hogy benyelné ű nagy éhségében.

Sátánt azért az Szent János nevezi sárkánnak.
Álnoksága és ártalma mert nagy az ördögnek,
Csalárdságra ábrázatját vevé fel kígyónak.

Ebben régen paradicsom kertében megcsalá
Éva asszont és Ádámot hamis beszédével,
Bűnben ejtvén származandó emberi nemzettel.

Cselekedik ű nagy dolgot, azért nagynak mondja,
Nagyot árthat, példa róla Szent Jób pátriárka,
Ennek sokan most szolgálnak, azért világ ura.

Vörössége vérontását jegyzi az sárkánnak,
Vérrel magát meghintette, atyja gyilkosságnak,
Vérszopója volt kezdettűl emberi nemzetnek.

Tekints, régen, mikor Ádám volna négy magával,
Gyűlölködést miként szerze Káinnak Ábellel,
Honnan osztán Ábel vesze Káin fegyverével.

Veszedelmök ettűl támadt az szent prófétáknak,
Szent atyáknak, mártíroknak, az aprószenteknek,
Az Krisztusnak is és utána ű tanítványinak,

Soha ennek az igazság és élet nem tetszett,
Hamisságot, emberölést mindenkot szeretett,
Visszavonást, gyűlölséget emberek közt szerzött.

Oly nagy szörnyű ez sárkánnak az ű állapatja,
Mert hét feje vagyon neki sok álnok tanácsra,
Országokban, várasokban nép szaggatására.

Mindenkoron az hasonlás, sok tanács űtűle,
Visszavonás, háborkodás, pártolás űtűle,
Egy országból hadakozás más országra tűle.

Nem tűrheti egyességét ű az embereknek,
Épülését nem szereti hívek seregének,
Mert ellen törekedik mindenkor Istennek.

Ezért vagyon ezerféle mestersége neki,
Álnoksággal bővölködik, mert hét feje neki,
Az mit egyik nem gondolhat, az többi megleli.

Sokfelé lát, sokat ű hall, és nagy sokat szólhat,
Hamar talál hamis fortélt, kit tehozzád foghat,
Mellyel osztán kárvallásra hamar téged juttat.

Az tíz szarva rút sárkánnak ártalmit jelenti,
Sok fegyverit, kikkel ű ví, megsebesít, jegyzi,
Nagy erejét az ördögnek minden ember érti.

Dicsőségét ez világnak elődben téríti,
Minden jóval magát neked álnokul ígíri,
Te szívedet egy először ezzel megökleli.

Ez sok kinccsel magát hozzád hamar beiktatja,
Uraságot neked ígér, így szíved ostromlja,
Szolgáll nekem, úrrá lehetsz, azt is neked mondja.

Jaj, mely sokan ezek miatt Istent megtagadták,
Mikor kincset uzsurával, álnoksággal bírtak,
Igazságot uraságért így papok lenyomtak.

Vannak most is oly emberek, kik vesztét nem szánják
Ő lelköknek, csak világnak kazdagságát bírják,
Uraságát, méltóságát magoknak találják.

Sokszor indít te testedben gonosz kívánságot,
Édességet az bűnökben, jelent bátorságot,
Nincs félelmed (modja neked), legyen okosságod.

Dögleletes tudománnyal gyakran téged késért,
Ezzel téged ha megöklel, megsebesít higgyed,
Ha az Krisztust te azelőtt erősen nem hitted.

Öklel téged Krisztus mellett sok háborúsággal,
Öldözéssel, kergetéssel, szörnyű nagy kínokkal,
Melyek lesznek tagjainak dihüsségük által.

Megökleli az híveket testi nyavalyákkal,
Sok károkkal, éhségekkel, ruhátalansággal,
Sebet rajtok de nem ejthet hegyes szarvaival.

Bűneidnek nagy sokságát teelődben hordja,
Azzal gyakran te hitedet kemínyen ostromlja,
Hogy kétségben Krisztus felől hitödet juttassa.

Ezek felett minden részét testednek foglalja,
Hogyha neki künnyen engedsz, magához szorítja,
Ő kedvének töltésére űket így izgatja.

Nyelved hamar az szitokra, átokra tanítja,
Rágalmazást, árulkodást eszedben juttatja,
De nyelvedet megzabolázd, hogy ű ne nyargalja.

Eretnekség gondolásra, hazugságra hajtja,
Álnok tanács találásra elmédet oktatja,
Mert mindezek tűle vannak, minden ember tudja.

Fénességét szemeidnek hamar elfordítja,
Hogy az jókat ne láthassák, az hévságra hajtja,
De jó ember a hévságtól szemét elfordítja.

Jó hallásra füleidet ű megsiketíti,
Gonosz szóknak hallásában de nyönyörködteti,
Ebbűl neked veszésedet hamar ű reménli.

Csak nagy künnyen kezeidet ű megenyvesíti,
Más marhája hogy hozzájok megragadjon, teszi,
Ilyen módon szegén embert az lopásra inti.

Indítja ű lábaidat menni tolvajlásra,
Útállásra, haszon nélkül alá-feljárásra,
Czestakóban és Rómában az búcsújárásra.

Innen sokan egy ördöggel Rómában elmentek,
Onnan hátra hét ördöggel meg visszatértenek,
Bálványozás, paráznaság bennök gyökereztek.

Mindezekkel és többekkel az ördög ökleldöz,
Ezek ellen de az Krisztus mindenkor védelmez,
Reánk bocsátja, meg elveszi, kezével befödöz.

Ez sárkánnak hét fejében hét korona vala,
Mert űneki sok királyok megholdoltak vala,
Kik fejéből az koronát mind kiszedte vala.

Mondhatatlan nagy hatalmát az hitötlenekben
Megmutatja ez sárkánnak mérge az farkában,
Mert azon ő csillagoknak harmadrészét vonssza.

Oltalmazza minden embör magát ő farjátúl,
Antikrisztus szolgájátúl, hamis prófétáktúl,
Képmutató embörektűl és álnok uraktúl.

Rút sárkánnak mert mindezök az farkán lecsiggnek,
Ezök által veszödelmök embereknek lesznek,
Tetszenek csillagoknak, de tagai ennek.

Igyeközet mindezektűl földiekre vagyon,
Evangeliom peniglen utáltatván vagyon,
Sárkány miatt mert lakások itt ez földen vagyon.

Azért mondja az Szent János, hogy ezöket hánta
Gonosz sárkány ez földekre, hogy lenne lakása
Ott azoknak, kik ő farkán alácsiggnek vala.

Mind kezükkel és lábokkal azért azon vannak,
Hogy hazugnak kedvét teltsék, sok kincset bírjanak,
Uraságot nyerhessenek, testüket hizlalják.

Sietséggel eleiben akkoron állapék
Az asszonnak ez rút sárkán, hogy szülését várván
Elnyelhetné hamarsággal gyümölcsét méhének.

Az ördögnek jelöntetik itt gonosz szándéka,
Megfognia az hívekben mellyel ő akarna,
Az igaz hit hogy gyümölcset bennük ne termene.

Ne hirdetnék az hit által Istennek igéjét,
És ne látnák igéjének semmi használatját,
Ne születnék ige által az Krisztus senkiben.

Krisztus azért nyilván mondja Lukács írásában,
Ördög volna, ki az igét nem hánná szívükben,
Gyümölcsözni emböreknek semmi jó dolgokban.

Tudjuk immár az sátánnak gonoszra szándékát,
Ójuk azért mi magunkat, nem fogyassa magvát
Ki belőlünk, az Istennek idvözítő szavát.

Ez asszonnak mindazáltal lőn fiú magzatja,
Vaspálcával ki ű népét bírja, igazgatja,
Pogánoknak kűszívöket künnyen meglágyítja.

Rút sárkánnak szándékával hívek nem gondolnak,
De űk szülik Krisztus Jézust, és felmagasztalják,
Kiterjesztik ő országát, dicső nevét áldják.

Ennek az ű birodalma mindeneken vagyon,
Vaspálcája pogánoknak bírására vagyon,
Ellenségin büntetésre nagy hatalma vagyon.

Csuda, mely gyors és hatalmas Istennek igéje,
Kőrontásra vaspörölnek Írás űtet mondja,
Kemén szívű pogánokat meglágyítja, vallja.

Országának nemzetségit szépen igazgatja,
Igazságban, ítíletben pogánokat bírja,
Görögöket és zsidókat együvé állatja.

Lásd, mely fiú Krisztus urán hívektűl születik,
Bölcs tanító kebelekben ki felneveltetik,
Bátorsággal ki sárkánnal szemben viaskodik.

Efféléjek régen voltak az áldott próféták,
Apostolok, mártíromok, az evangélisták,
Mos utánok minden jámbor, bölcs és hív tanító.

No, azért az bölcs tanítók ifjakat tanítsák,
Jó elméjű deákokat polgárok táplálják,
Az skólában ű fiokat mindenek beadják.

De mely kevés, ki ezt mostan híven cselekedné,
Noha tudja, hogy Istennek fiat így szülhetne,
Országát így az Krisztusnak szépen építhetné.

Az skóláknak pusztasága, gondviselő népnek
Kevés volta, ebből osztán bölcsek ritkasága,
Innen vagyon embereknek nagy gorombasága.

Mely kevesen azért mostan az Istennek szülnek,
Mely kevesen űnekie hitből gyümölcsöznek,
Mely kevesen igéjének igazán most hisznek.

Ilyen azért az mi hitünk, azkivel kérkedünk,
Kiért számot az Istennek jövendőben adunk,
Mint gyümölcsfa, ki nem terem, mi kivágattatunk.

Nem szólok most (rövidségért) gonosz természetről,
Melyből sokan feledkeztek Isten igéjéről,
Megutálták tanítókat, kik szólnak Krisztusról.

Vitetteték ez szép fiú Isten eleiben,
Mert híveknek írva vagyon számok tenyerében,
Nem veszhet el azok közül egy is életiben.

Itt mindenkoron hatalmával Isten oltalmazza,
Ellenségi ellen űket es felmagasztalja,
Innen osztán országára általhordogatja.

Ti fejenként azért, hívek, így vigasztaljátok
Szíveteket, hogy az Isten oltalmaz titeket,
Az ördögtűl, ez világtúl szabadít titeket.

Az asszon is elfutamék mindjárt az pusztában,
Hol nekie hely szerzetött az nagy Úristentűl,
Ezerkétszázhatvan napig hogy ű ott tartassék.

Bűdosnia kell gyakorta Krisztus seregének,
Dihössége hogy ű nekik ne ártson ördögnek,
Tagjaival kik űreá szájokat tátották.

Az Istennek gondja vagyon mindenkor népére,
Nyugodalmat gyorsan szörző ő dicséretire,
Ott is, azhol pusztaságban laknék félelmére.

Táplál minket az Úristen számkivetésünkben,
Ha öldözést űérötte szenvedünk éltünkben,
Csak meglássék, hogy erősek legyünk igaz hitben.

Noha azért megmenthetne mi ellenségintűl,
Meg is mentett sok híveket ű dihességöktűl,
Mindazáltal utat mutat, hogy távozzunk attúl.

Szeméremnek futást mondják, de hasznosnak tartják,
Ellenségtűl az ki nem fél, vakmerőnek híják,
Késérteni az Úristent Szentírásban tiltják.

Semmit ne szánd te marhádat, házad, örökségöd,
Másutt szerzett az Úristen neked örökséget,
Ételt, italt, ruházatot mindenütt ad néked.

De meglássad, te futásod nagy haszonra nézzen,
Az Istennek seregében épülésre legyen,
Tanításod es mindenütt nagy hívséges legyen.

[part "Tertia pars de certamine et victoria veri Michaelis Iesu Christi adversus Draconem Sathanam."]

Meghallátok az sárkánnak szörnyű dihösségét,
Halljátok meg angyalival erős viadalját,
Az Krisztusnak értsétek meg rajta diadalmát.

Lőn erős harc és bajvívás fenn az magas égben,
Mert ví vala angyalival ott az Mihály szemben,
Az sárkán is angyalival ví az Mihály ellen.

Az Mihályon értsed Krisztust, az Istennek Fiát,
Angyaloknak fejedelmét, dicsőségnek urát,
Arkangyalnak ki mondatik, világ megváltóját.

Ezt régente mondták hívek lelke kivevőnek,
Mennyországban felhordónak, serpenyőn mérőnek,
Tulajdoni mert ez dolgok az Isten Fiának.

Őáltala mert életünk és halálunk vagyon,
Ő kezében egy éles tőr büntetésre vagyon,
Minden tűle mérték szerint megfizetést veszen.

Neve neki ezt jelenti, mert Mihálnak híják,
Hogy Istenhez ki hasonló volna, nincsen, mondják,
Hanem csak ő Isten képe, féne és pecséti.

Bajvívója ördög ellen csak ű az híveknek,
Kelletekor megmentője az keresztyéneknek,
Mert az szűztűl reávevé testeket ezeknek.

Ű szolgái az jó lelkek, próféták, királyok,
Apostolok, fejedelmek, jámbor bölcs doktorok,
Ezek által meggyőzetnek az gonosz ördögök.

Az sátán is mindazáltal az ű angyalival,
Ezvilági nagy urakkal, hamis tanítókkal,
Viaskodik Krisztus ellen az ű tagjaival.

Ví peniglen hamissággal és hitetlenséggel,
Csalárdsággal, hazugsággal és sok vérontással,
Ezvilági dihösséggel, tökéletlenséggel.

Ellenségi efféléjek anyaszentegyháznak,
Azkik ellen kell állani hittel, igazsággal,
Igéjével az Istennek tökéletességgel.

Bízzunk azért az Krisztusban, ki minket szabadít,
Ezek ellen fegyverekben ki minket öltöztet,
Ördög ellen, világ ellen kikben bízvást állat.

Innen érted, vitézséget kíván Isten tűlünk,
Sem fegyverünk, sem jó erőnk de nincs arra nekünk,
Mindezekből lám Istentűl felékesíttetünk.

Nem tehete Krisztus ellen ördög ű hadával,
Íme, tűle meggyőzeték az ű szolgáival,
Mert parancsol mindeneknek Krisztus hatalmával.

Tűle retteg földön, mennyen az teremtett állot,
Látható és láthatatlan, ki általa állhat,
Minthogy tűle valóságát vette minden állat.

Ezt ígírte vala Isten régen váltságunkra,
Szüleinknek az kígyónak feje rontására,
Kit megada jóvoltából igazulásunkra.

Mi testünkben öltözvén lén Isten és ember,
Ember lévén, hogy meghalna az mi bűneinkért,
Isten lévén, feltámadnak igazulásunkért.

És meggyőzné az halált és az halálnak urát,
Kárhozatot, az bűnöket és az bűnnek okát,
Az ördögöt, ki Ádámnak szörzé kárhozatját.

Kiveszteték fénes égből helye az sárkánnak,
Mert hívek közt maradása nincsen az sátánnak,
Tisztult szívek szentlélektűl Krisztus tagjainak.

Aláhányá űtet azért az ű angyalival,
Mihály angyal ez földekre, mert álnokságával
Helye vagyon itt ez földön világ fiaival.

Ezek szívét ű hordozza minden gonoszságra,
Bujaságra, kevélségre, telhetetlenségre,
Hazugságra, csalárdságra és árulkodásra.

Semmit azért nem árthatnak Krisztus híveinek,
Sem az ördög, sem angyali, de az hitleneknek
Minden dolgok ezek által csak vezérlettenek.

Sőt ellenek győzedelmet anyaszentegyházban
Énekelnek, és bosszontják űket vigasságban,
Szabadulást hogy nyertenek hívek az Krisztusban.

Mostanában szabadulás, idvösség támadott,
Az egekben nagy erősség és Isten országa,
Az Krisztusnak ű hatalma dicsőséggel jelent.

Mert az vádos levettetött az égből ez földre,
Ki vádolni éjjel-nappal mi atyánkfiait
Szokta val szép zengéssel, hívek ezt éneklik.

Nem tűrheti az hív ember soha, hogy ne szólja,
Dicsőségét az Iszennek hogy ne prédikálja,
Az Krisztusnak jótétét is hogy ne magasztalja.

Mert ezáltal kárhozatból idvösségre jutott,
Szolgálatból és rabságból szabadságra állott,
Az Istennek és Krisztusnak ereje így tetszett.

Míg az bűnben, kárhozatban és halálban voltunk,
Uralkodott rajtunk sátán, ki rabjai voltunk,
Hogy megmennénk mi ezektűl, erőtlenek voltunk.

De úgy tetszett, hogy Isten is minket meg nem menthet,
Kárhozatból és pokolból meg nem szabadíthat,
Az Isten is erőtlennek ebben nekünk tetszett.

Ez gondolat nevekedett emberek szívekben,
Idvösségnek akadékit hogy látták zsidókban,
Elveszteni kik akarták megváltót hamisan.

Sőt ezfölött, mikor látták meghalni az Krisztust,
Kitűl várni az életöt, örök idvösséget,
Az halálnak megromlását, kell vala halálát.

Az Istennek nagy hatalma, Krisztusnak ereje
De megtetszék, az halálbúl hogy ő feltámada,
Az pokolnak és halálnak erejét megtöré.

Erőtlenség ű testében halált megkóstolá,
Istenségnek ű ereje erősen megrontá,
Halált, poklot és ördögöt lába alá nyomá.

Halálával halálunkat rólunk ű elvevé,
Az halálból feltámadván minket megéleszte,
Hogy általa minden ember szent életben élne.

Vádol vala ördög minket az mi bűneinkkel,
Kiket számán ű tud vala, hogy foglalna minket,
Ítíletben űmagának, kiken dihüsködnek.

De már nincsen, ki vádoljon Isten színe előtt,
Sem az bűnök, sem ördögök Isten széki előtt
Nem terhelnek, mert erejek ezeknek elveszett.

Innen érted idvösségnek rendit és szép módját,
Bízzál azért az Krisztusban, hogy vegyed országát,
Örökségül vele együtt bírjad igazságát.

Nem minekünk, hanem neked, Úristen, dicsőség,
Illik bizony az tisztesség, ki által idvösség,
Vagyon nekünk örök élet, mennyei örökség.

Gyalázatot, szégyenséget mindnyájan érdemlünk,
Mert bűnünktűl fertelmesek kárhozatba vagyunk,
Örök jókat kegyelmedből csak hit által veszünk.

Ezért mondja az Szent János itten ez írásban,
Hogy véréért az báránynak győztek ez vívásban
Minden hívek, kik hittenek az ű beszédében.

Mert az hitnek eredeti az igéből vagyon,
Ezen által hallgatókban hit nevése leszen,
Szent jegyeknek böcsületi erősségre leszen.

Böcsületesb hívek előtt Istennek igéje,
Minden testi jószágoknál, és drágább beszéde,
Mert ezáltal ű lelkeknek leszen idvössége.

Erre léve megutálnak minden egyéb dolgot,
Halálokkal megmenteni készek igazságot,
Mert Istennek teljes szűből adnak dicsőséget.

Kik meg ilyen indulatot bennek nem éreznek,
Rabságában még ördögnek azok mind feküsznek,
Mert az bárány vére által meg nem szabadultak.

Régen Mózes által Isten parancsolta vala,
Bárány-ételt az Húsvétba Krisztus példájára,
Bárány vére Krisztus vérét azért magyarázza.

Örvendjenek hívek ezen, kik mennyekre vágynak,
Nagy hálákat jóvoltáért Istennek adjanak,
Tiszta szűből, eröjekből neki szolgáljanak.

Rettegjenek ez földiek, kik csak testnek élnek,
Mert az ördög azon forog, hogy űk elvesszenek,
Megvetötte ű hálóját, hogy beleessenek.

Látja immár közelvoltát ítílet naojának,
Jelenését büntetésre az Isten Fiának,
Mindenfelé azért fújja mérgét ű szájának.

Hogy míg lehöt, ű se hagyja magát ország nélkül,
Melyben csak ű tiszteltessék igaz Isten nélkül,
Ítíleti kinek legyen irgalmasság nélkül.

Noha azért az híveken nincs semmi hatalma,
Ártalomra az sátánnak nincsen tehetsége,
Akaratja mindazáltal vagyon kártételre.

Mert ű soha meg nem szőnik híveket öldözni,
Anyaszentegyházat meg nem szőnik háborgatni,
Így Krisztusnak mindenkoron akar bosszút tenni.

Meggyőzetött, mégis azért kergeti az asszont,
Levettetött fénös égből, még marni asszont
Igyekezik, de mindenkor Isten menti asszont.

Szükség azért álnokságát tudni az ördegnek,
Ki mikoron nyilván semmit nem árthat Krisztusnak,
Alattomban igyeközik ártani híveknek.

De akkor is adja Isten anyaszentegyháznak
Keselyőnek ű két szárnyát, hogy elröpülhessön,
Csöndesz helyre, hol lakhassék bizonyos ideig.

Mert az Isten ő igéjét két részben foglalta,
Ótestamentom és Újnak azokat nevezte,
Mely két szárnnyal ördög ellen híveit mentötte.

Ezökben mi meglelhetjük az hamisság ellen
Mint állhassunk igazsággal, és az sátán ellen,
Meggyőzhessük ez világot, ki tör Krisztus ellen.

Érthetjük itt az két szárnyon erőn tudását is,
És Istennek jóvoltában való bizodalmat,
Melyek által földre szállunk és égbe repülünk.

Így menthetünk az ördögtűl, ha az mi erőnkben
Nem bízandunk, de Istennek az ű kegyelmében,
Krisztus által hozzánk való atyai voltában.

Ismereti mi erőnknek földre minket szállít,
De isteni kegyelemnek tudása felröpít,
Így magunkat megalázzuk és megvigasztaljuk.

Avagy penig az két szárnyon értsük az Istennek
Nagy erejét és tanácsát az Jézus Krisztusnak,
Mellyel minket megszabadít mérgétűl ördögnek.

Szöröz nekünk az Úristen mentségöt ördögtűl,
Békességet, csendességöt ő dihösségétűl,
Míg akarja ez földeket bíratni ördögtűl.

Országlása ennek penig nem sokáig leszön,
Rövidültek mert hívekért ítélet napjai,
Hogy valóban akkor legyen ű szabadulások.

Vigassággal azért várják hívek ezt az napot,
Jelönését idvességnek, kit az Krisztus szörzett,
Hogy vehessék jóvoltából az dicső országot.

Röszkessenek közel voltán az büntetőnapnak,
Az ördögök, hitötlenök, kár tevők Krisztusnak,
Röttenetes ítéletek mert leszen azoknak.

De egyebet nem tehetnek, mert megvakultanak,
Krisztus ellen azért törnek, gonoszságra futnak,
Az híveknek veszödelmet mindenkor gondolnak.

Folyóvizet űk árasztnak, sok háborúságot,
Nagy urakat fölindítnak, hadakat szöröznek,
Veteködést űk támasztván okosságból szólnak.

Sok szitokkal és átokkal igaz tanítókat,
Eretneki nevet rájok adván, meggyalázzák,
Kálvinisták és Lutherok, ezöknek azt mondják.

Semmit nem fog ily szándékok, mert Isten hatalma
Az föld torkát az árvíznek nyelésére nyitja,
Űmagokat szándékokban az Isten elrontja.

Talál Isten módot benne, hogy űket csúfolja,
Életöknek hamar űket végére juttatja,
Az föld alá, honnan valók, hamar bebútatja.

Dihösségek akkor ottan semmiben nem árthat,
Álnokságok hamissággal soha meg nem csalhat,
Mert holt embör (közbeszédben mondják) meg nem marhat.

Orcátlanság az sátánban fölötte nagy vagyon,
Tízször, hússzor kiűzessék, mégis azon vagyon,
Hogy csak helye bár pad alatt, őneki lehessön.

Meggyőzetik [miss "..."] sokszor, vakmerőül megyön
Szömben azzal, ki meggyőzte, mégis azon vagyon,
Fáradatlan, hogy híveknek valamit árthasson.

Az asszonnak maradékit immár ű ostromlja,
Mert ezökben ű anyjoknak erkülcsét jól látja,
Szent igéje hogy Krisztusnak nálok kedves, tudja.

De ebben is ű szándéka megszégyöníttetik.
Mint fövenyön mely ház épül, hamar elrontatik,
Ilyen szándék szinte ugyan, íme, csúfoltatik.

Fundamentom az igazság, ki, mint erős kűszál,
Azki azon építtetik, ez örökké megáll,
El nem romol, az sebös szél noha reáfuall.

Állhatatlan fundamentom az föveny, tudjátok,
Gonoszságra azkik vagytok, olyanon állotok,
Hamisságra azkik futtok, fövenyön építtök.

Mint az föveny az haboktúl hamar elmasatik,
Egyik helyről az másikra vizektűl gyűjtetik,
Víz mosása és folyása így gyakran változik.

Ezön való épület is állandó nem leszön,
Az vizekben bemerülni hogy ez szokott legyön,
Megláthatja, ki vízparton épületöt teszön.

Az gonoszság és hamisság igön állhatatlan,
Hamar elcsúsz lábad alól, hogy téged megcsaljon,
Hamisságban, mint vizekben, téged bemerítsön.

Csodálatos az Istennek az ű ítéleti,
Ki gyakorta az híveket gonoszoktól menti,
Gonoszokat szándékokban hamar bemeríti.

Ezért szoktuk az prófétából amaz közbeszédöt,
Hogy ki másnak ártalmára titkon ásott árkot,
Őmagának, vagy lovának álnoksága ártott.

Megcsalattok szándéktokban azért hitötlenök,
Kik hívekre, igazakra mindenkoron törtök,
Timagatok vesztök azzal, kit nekik szántatok.

Az igazság csak állandó és az szent jámborság,
Kit koronáz mennyországban tekélletös jóság,
Elmulandó, veszödelmes az gonosz hamisság.

Igyeközzünk azért mi is csak az igazságra,
Szent életre, egyességre, és az jámborságra,
Ily szándékkal hogy juthassunk Isten országára.

[part "Quarta pars, catalogum continens militantium castris Sathanae."]

Ím, megértők állapatját anyaszentegyháznak,
Hogy helye nincs ott ördögnek ő álnokságának,
Mert az Krisztus örökségül foglalta magának.

Noha azért ez világon hívek gyűlésében
Vannak olyak, kik Istennek nincsenek kedvében,
Krisztus nevét kik viselvén nem vallják hitükben.

Mindazáltal nem ismeri ezöket az Krisztus,
Az hit által mert valóban nincs nálok az Krisztus,
Kegyelemnek, idvösségnek oka csak az Krisztus.

Színnel vannak csak hívekkel űk egy társaságban,
Ezért osztán hátraállnak az háborúságban,
Velük vannak, de ellenük lesznek megoszlásban.

Botránkozás ű életük hívek gyűlésében,
Mert nem szánnak bemerülni förtelmes életben,
Képmutatás jámborságok csak embör szömében.

Vannak olyak, kik nyilvábban az bűnökben élnek,
Embörök közt igazságnak kik ellene szólnak,
Az Istennek beszédével semmit nem gondolnak.

Efféléjek bálványozók és az babonások,
Az varázslók és fösvényök, űmagukban bízók,
Isten ellen zúgolódók, szitkosok, átkosok.

Kik igéjét az Istennek gyakran nem hallgatják,
És hallgatván életükben kik azt meg nem tartják,
Ezvilági nyereségért vagy kik megutálják.

Kik ok nélkül aprólékért gyorson megesküsznek,
Hamis hittel, esküvéssel kik jószágot gyűjtnek,
Avagy sokat marhájokon nyerni igyeköznek.

Tökéletlen kik ok nélkül hitöket felbontják,
Kárvallástúl, fizetéstűl hogy magokat óják,
Hamarsággal okvetetlen az hitöt fölfújják.

Aprólékért kik hitire az embört szorítják,
Hamisságban megeskünni az emört akarják,
Sőt azt tudván, hittel menni űket parancsolják.

Inneptörők, hivolkodók és irgalmatlanok,
Tunya papok, kedvért járók, pohár mellé szólók,
És féltekben az bűnökért embört meg nem feddők.

Hasok kedvét kik keresik, az csép előtt futnak,
Igéjével az Istennek csak kompolárkodnak,
De meg végre Isten előtt számadásra jutnak.

Röst hallgatók, félön járók és engödetlenök,
Az Krisztusnak szolgáira alattomban törők,
Azkik előtt utálatos azoknak ű nevök.

Kevély ifjak, vén népeket csúfságnak kik tartják,
Atyjok, anyjok jó intését az kik megutálják,
Istököknél fogva űket kik földen vondozzák.

Föltartásról, jótétekről kik elfeledköznek,
Sőt bosszúkkal jóltevőket kik gyakran illetnek,
Mert ezökön veszödelmek nagy gyakorta esnek.

Atyák, anyák, kik nem esnek az ű magzatjokon,
Szidják űket és átkozzák, örülnek vétükön,
Sőt kezüket förtöztetni nem szánják vérökben.

Avagy penig kik fioknak fölöttébb kedveznek,
Gonoszságra lágyságokkal nekik kaput nyitnak,
Jóra űket nem oktatják, vesztüket nem szánják.

Tisztben lévő tunya népek, hamisság követők,
Az árváknak, özvegyeknök igazsága rontók,
Ragadozók, kegyötlenök, Istentűl nem félők.

Gonoszságot enyögetők, pártosok, kész-evők,
Az községöt ellenségtűl semmiben nem mentők,
Tisztességét az Istennek meg nem oltalmazók.

Igaz adót és tizedöt azkik megtagadnak,
Fejedelöm ellen szólnak, neki nem engednek,
Tisztösségöt es nem tesznek, kemény nyakú népek.

Háládatlan tanítványok az ű mestörükhöz,
Engedelmet nem mutatnak azkik tanítókhoz,
Az mestörök, kik nagy röstön látnak tanításhoz.

Azféle más házasok is ideszámláltatnak,
Kik az igát félön vonják, Istent nem gondolják,
Készök egymást hátravetni, hitöket nem szánják.

Az fírfiú feleségét hamar megutálja,
Más embörnek szép víg kedven feleségét látja,
Az üvének sok bú miatt fonnyadását látja.

Íme, mely volna (úgymond) azzal barátkozni,
Mely szép mívű mulatságból jó volna csodálni,
Ez szín alatt barátságra utat kezd találni.

Boritalra kész az ura, jó volna vigadni,
Vele együtt ű házánál jó volna lakozni,
Az asszonnyal így meg lehet künnyen beszélleni.

Ott jól iszik, feleségét honn kezdi verelni,
Szíve szakad az máséhoz, azt kezdi kívánni,
Azzal együtt titkon ketten kezd gyakran forogni.

Erre okot szokott adni asszony keménysége,
Mert gyakorta fírfiúnak Simon felesége,
Engödetlen, szömbeszökő és urára morgó.

Semmi dolga helyén nincsen, csak urát búsítja,
Lágyítani ű haragját soha nem akarja,
Ily erkülccsel az ű urát tőle elfuttatja.

Asszonyoknak lágy erkülcsök, higgyed, meglágyítja,
Keménségét ű uroknak, haragját szállítja,
Mint vadlovat psogatással az lovász megfogja.

Asszonyok is ű uroktúl gyorsan megfutamnak,
Erkülcsösök válogatni férjekben akarnak,
Szebbet látnak és frissebbet, arra vágyakoznak.

Semmi kedvök nem kezd lenni ű jámbor urokhoz,
Adják osztán űmagokat valami latrokhoz,
Szolgájokhoz, szomszédjukhoz vagy ű zsillyérökhez.

Tökéletlen asszonyállat, hamar változandó,
Szép beszédnek hamar enged, hol köztök állandó,
Ezt jól látjuk minden napon, mely igen hajlandó.

Gonoszságra okot nekik gyakran urok adnak,
Mert ok nélkül haragjokban verik és tagolják,
Mint rabjokat, nem különben rettegésben tartják.

Nem ruházzák, ha volna is, miből ruházhatnák,
Ládájoktúl, tárházoktúl kezeket megfogják,
Szükségeket hogy kezekből várják, azt akarják.

Ez is gyakran gonoszságra utat szokott nyitni,
Mindenekben hogy kedvökre az urok ereszti,
Házról házra járni űket, hagyja hivolkodni.

Lakodalmas háznál hogyha jó kedvet veendnek,
Feleségek talpát tánctúl kímélni nem tudják,
Sőt űmagok reáviszik, más kézre is adják.

Mutogatják, mely ékösen tudna szökölleni,
Táncnak az vak, nyálas ifjak kezdik megkívánni,
Tapogatni és csipködni, kezdik ölelgetni.

Szömben néznek, megismerik egymás akaratját,
Mosolgással asszony hamar gonoszságra jelt ad,
Szegény bolond, nem tudtad-e, hogy az tánc jót nem ad.

Mennél közelb álland embör meleg kimencéhöz,
Attúl inkább fűtezhetik ű melegségéhöz,
Bujaságnak lánga inkább görjed szép asszonyhoz.

Kicsinségnek tanítása állandóvá leszön,
Ki mint tanult, öregödve oly erkölcse leszen,
Mert az szokás természete az embörbe leszen.

Leányoknak szabadságot soha nem kell adni
Nyargalásra, fírfiakkal az gyenge játszásra,
Ennek vége hamarsággal megyen gonoszságra.

Az szemlélést kell tiltani, ifjakra mosolgást,
Szemérmesen kell tartani leánzónak magát,
Orcátlanság mert nem illet olyan szép virágszált.

Honn az háznál kell szoktatni fonyásra, szüvésre,
Tisztaságra, hímvarrásra, minden jó erkölcsre,
Hogy idővel alkolmatosb legyen házasságra.

Ezt nem sokan cselekedik, noha kárát tudják,
Mert minden nap éktelenség innen támad, látják,
Atyák, anyák ű szemeket mégis fel nem nyitják.

Morgó szolgák, zúgolódók és engedetlenek,
Kik urakat hátuk megé gyakran szidogatják,
Tisztességgel nem illetik, ideszámláltatnak.

Az gazdák is, kik szolgálnak igaz munkájoknak,
Méltó bérit meg nem adják, de nálok megtartják,
Mint az barmot, szidják, verik, az munkára hajtják.

Az szolgálók asszonyoknak jóban nem engedők.
És ok nélkül jó híröket mindenben alázók,
Munkátlanok, de étkesek, ifjakra vigyorgók.

Gazdasszonyok, szolgálóknak kik segétségeket
Náluk tartják, meg nem adják és ű szerencséinket,
Házasságban vagy megfogják ű szerencséjeket.

Szidják űket erkülcsökben, mindennek gyalázzák,
Röttenjenek hogy űtűlök házasuló ifjak,
Szolgálatot több ideig tűlök vehessenek.

Rágalmazók, irégyködők, csalárdok kik vadtok,
Az jámborra haragtokból kik gonoszul szóltok,
Tisztösségét jó embörnek kik meggyalázzátok.

Ti tékozlók, gondatlanok, házatok népének
Kik életet nem szörzötök, torkotoknak szántók,
Szegény embör vére-szopók, kóborlók, tolvajlók.

Ti vérontók, byúzók-fosztók, gyilkosok és latrok,
Ti tobzódók, részögösök, magatok megfojtók,
Veszödelmet másra hozók, abban mást elhagyók.

Ti árulók, hízölködők, konyhán nyalakodók,
Marhájokból patvarokkal jámbort kifordítók,
Ólálkodók, bosszú-űzők, más kárán örülők.

Haragusok, kegyötlenek, meg nem kögyelmezők,
De mindenkor kemény törvény, vérontás szeretők,
Visszavonyók, aprólékért egymással háborgók.

Magauntak, mord embörök és igen nyálasok,
Szép szavúak, de szívükben álnokság-titkolók,
Uzsurások és csalárdok, idevalók vadtok.

Bujálkodók és paráznák, szüzesség megrontók,
Házasságban Isten szörént jámborul nem élők,
Fírfiakkal bujaságra fajtalanul élők.

Orcátlanok, szömtelenök, bordélyokban forgók,
Éktelenségöt beszélők, szívükben gondolók,
Házasoktúl es ok nélkül hörtelen elválók.

Paráznaság enyegetők és kurva-kerítők,
Az latroknak gonosz egyben pártja mellyé állók,
Vagy peniglen gonoszságra másnak okot adók.

Feleségök gonoszságát tudva kik alusznak,
Sőt magok is bujaságra nekik okot adnak,
Hogy torkokat az jó borral béven ázlalhassák.

Házasságban kik egymással mértékletlen élnek,
Ő szentségét, tisztaságát es meg nem gondolják,
Hogy az testi bujaságnak csak szolgálhassanak.

Egyetemben bujaságra kik utat mutatnak,
Házasságot Isten ellen az kik megtiltottak,
Megérthetjük, hogy fejenként ideszámláltatnak.

Lopók, latrok, ragadozók, bitangnak örülők,
Az áruban szegény embert álnokul megcsalók,
Más jószágát, tudván nálok, mindvégig megtartók.

Az lölt marhát gazdáiknak soha meg nem adók,
Az béresnek szolgálatját ok nélkül megfogók,
Hitván marhát drága áron, jó gyanánt eladók.

Aluvásra, henyélésre napi bér fölvonyók,
Érdöm fölett szegődségben az nagy bér-kívánók,
Szükség nélkül alamizsnát házanként kuldulók.

Kazdagságból valami részt szegényre költeni,
Az árvákat, özvegyeket abból segélleni,
Kik kímélik, noha Isten hadta sáfárkodni.

Szükségére kik károlják anyaszentegyháznak
Ő pénzeket elkölteni, táplálók azoknak,
Röstön adnak, kik igéjét hirdetik az Úrnak.

Útonjáró jámboroknak kik szállást nem adnak,
Pénzt gyűjtőkkel, tékozlókkal idefoglaltatnak,
Az Istentűl azmi üvé, mert ezök ellopják.

Hamis tanuk, síkos szájók, csélcsapok, csácsogók,
Ígéretöt be nem töltők, óránként változók,
Hízölkedők és kérküvők és az hányakodók.

Fortélyosok, rágalmazók, szitkosok, átkosok,
Az hírköltők, hírhordozók, titkot meg nem tartók,
Árulkodók, kedvért szólók, igazság titkolók.

Igaz igyben kik nem fogják pártját barátjoknak,
Vagy féltekben űéröttek szólni nem akarnak,
Haragjoktúl mert ők félnek hatalmas uraknak,

Más embörnek kik ű dolgát nem alítják nézni,
Őreájok ezért űket szép szóval inteni
Nem akarják, gonoszságban de hagyják merülni.

Kik Istenről vallást tenni az háborúságban,
Ő hitökről számot adni rájok jütt próbában
Nem akarnak, mert maradni kívánnak javokban.

Igazságot hallgatással kik el hagyják nyomni,
Gyors hamisság igazságot mert meg szokta győzni,
Noha végre igazságot Isten előviszi.

Vagy peniglen bizonságot kik az idvösségről
Késtön tesznek, világ előtt igaz tudományról,
Noha Isten vallásunkat kívánja ezökről.

Végre, azkik más jószágát gonoszul kívánják,
Életüket, erejeket Istennek nem szánják,
Az többivel meg nem térvén ideszámláltatnak.

Mert mindezek meg ördögnek rabságában vannak,
Ő szívükben maradásra helt is neki adtak,
Krisztus által még űtűle meg nem szabadultak.

Noha penig az hívek is gyakorta elesnek,
Szent Lélöktűl hamarsággal de űk fölköltetnek,
Napról-napra szent életben hit által épülnek.

De mi kérjük az nagy Istent jó szívből, lélökből,
Híveinek gyűlésöket lelkével hordozza,
Az ördögnek álnokságit naponként elrontsa.

Tévelgőket igaz útra Szent Lelkével hozzon,
És naponként híveiből minden bűnt szaggasson,
Hogy magának örökséget mi keztünk tisztítson.

Szent Úristen, híveidnek anyaszentegyházát,
Szent Lelköddel igazgassad Fiadnak országát,
Kit vérével ű megváltott, hogy venné jóvoltát.

Tisztíts űtet minden bűntűl, tarts meg kegyelmedben,
Plántálj benne erős hitet Krisztus érdemében,
Szent életre índíts űtet, járjon te kedvedben.

Kiből, Uram, az te neved áldassék örökké,
Dicsírtessék híveidtűl jóvoltod örökké,
Tégöd illet az dicsőség, tisztösség örökké.

Adjunk hálát az Istennek velünk jótétéért,
Hogy kedvében minket fogott az ű szent Fiáért,
Fiaivá es választott ű dicsőségéért.

Dicsíretöt énekeljünk az Jézus Krisztusnak,
Hogy vérének hullásával az ű szent Atyjának,
Mi képünkben megfizetött az igaz bírónak.

Az pokolnak, kárhozatnak és ezök urának,
Megrontotta nagy erejét az mérgös sárkánnak,
Ne árthatna semmit immár Krisztus tagjainak.

Magasztaljuk az kettőtűl származó Szent lelköt,
Mert érdömöl bizony tűlünk örök dicsőségöt,
Zálag nálunk, hogy Istentűl vettünk fiúságot.

Erős hittel az Istennek kegyelmében biztat,
Minden jóra minket izgat, mennyekre igazgat,
Az Istennek országára halál után juttat.

Atya, Fiú és Szent Lélek dicsértessél mennyben,
Természetben egy állatban, igaz Istenségben,
De szömélyben ki három vagy, és tulajdonságban.

Tégöd illet az dicsőség, tied az tisztösség,
Mert általad földen, mennyön vagyon szép ékesség,
Neköd hálát jó váltodért ád az keresztyénség.

Sok ínség közt az vísz közben ezt szörzék versekben,
Hogy az hível épülnének az Jézus hitiben,
Jótétet is emlögetnek hálaadó szívben.

Másfélezörhetvenkilenc esztendő forogván,
Váltságunkra az Krisztusnak születése után,
Kiből Isten mindörökké dicsértessék nyilván.