| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Szerencsének forgásáról nektek emlékezem |
| RPHA-szám: | 1332 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Az, ki szörzé, megtaláljátok nevét versfejében |
| Cím: | János király fiáról való szép krónika |
| A szereztetés ideje: | 1554 körül A kolofonban: Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: [Ka]ssaba |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SOeBOeSTIEN DEA[...]SSABA / LATA HERCSEGET BANKODVM E BVSKOOOA |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a14(8,6), a14(8,6), a14(8,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Viaskodik az Úr Jézus az ő híveiért (RPHA 1482) Nemes földjét a szent népnek pogány rablá, veszté (RPHA 1077) Uram, neked hálát adok, tégedet dicsérlek (RPHA 1431) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 225SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 47 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 365 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
[part "Prima pars."]
Szerencsének forgásáról nektök emléközöm,
Az jó János király fiát, hercegöt beszéllöm,
Szerencséjét ha gondolom, szivemben kesergöm.
Ő éltében édösatyját soha nem láthatta,
Ezörötszáznegyven esztendőnek forgásában,
János király hogy születék az kéncsös Budában.
Benn Erdélyben hallá király, lőn nagy örömében,
Nem sok idő múlva esék oly nagy betegségben,
Ez velágból el-kimúlék azon esztendőben.
Ő éltében fiát hagyá testamentomában
Fráter Györgynek, Petruitnak nömös oltalmában,
Fölnevelnék, oltalmaznák hívön ez országban.
Sok szép szóval kéré, inté az két hő szolgáját,
Hogy nagy szépön oltalmaznák híven az országban
Lengyel Zsigmond király leányát szép Izabellát.
Temetteték János király Székös-Fejérvárban,
Izabella megmarada sírván jó Budában
Kis fiával az herceggel, az nagy árvaságban.
Íme, első szerencséje hercegnek lett vala,
Esztendőre némöt király nagy hadat indíta,
Kéncsös Budát király fiára hamar reászállja.
Ebben hír lén gyorsasággal Szulimán császárnak,
Parancsolá ő képének az Memhet pasának,
Hogy sietne oltalmára az király fiának.
Nagy erővel Memhet pasa Budára siete,
Nem tőrheté ezt az császár, utána siete,
Az némötök rettenének, sok bennök elvesze.
De az császár Scambriában hogy megszállott vala,
Jó Budában királné asszonynak izent vala,
Mintegy fiát, kis hercegöt látnia kévánja.
Ezt hogy hallá, tisztös asszony könnyet hullat vala,
Ölelgeti, nagy sírtában igön apolgatja,
Véli vala, szép kis fiát többé nem látnája.
Az gyermöknek fogadást tőn császár ő székiben,
Hogy halálig oltalmazza őtet ő igyében,
Ha élhetne, őt ültetné királyi székiben.
Sőt az császár az urakkal őtet megmarasztá,
Az asszonnak az gyermököt fölküldé Budára,
Az asszonnak szép választot az császár írata.
Siralmas asszon ragadá, hogy fiát meglátá,
Tanácsából nagy urakat császár fölbocsátá,
És az jó Török Bálintot fogva ő tartatá.
Az királné asszont császár mind el-fölrakatá,
Lippa felé késérteté, békével bocsátá,
Az Tiszán túl mindönöket bírni parancsolá.
Budavárát sírva nézi az keserves asszony,
Mert az császár elfoglalta török erejével,
Az Istennek csak hálát ád az keserves asszony.
Az urakkal ő beszálla az nömös Lippában,
Onnét méne be Erdélyben, Gyulafejérvárban,
Kis fiával ott lakozék gyakor siralmában.
Lőn lakása őnékie szép jelös tisztivel,
Fráter Györgynek az Tiszán túl az két püspökségben,
Kincstartásban, vajdaságban az kincsös Erdélyben.
Az Petruit Pétör méne be az Tömösvárban,
Az alföldet szépön bírja ő az ispánságban,
Az király fiának hívön szolgál ő mindön igyében.
Török császárt az két tútor annyira enyhíték,
Sok szép szóval, ajándékkal őtet engesztelék,
Király fia hogy Erdélyben békével lakhaték.
[part "Secunda pars cantionis."]
Az hercegnek hallgassátok másik szerencséjét,
Kincsös Erdélyben, házában néki bejüvését,
Az két úrnak csudaképpen öszvezöndülését.
Hogy írnak vala másfélezör ötven esztendőben,
János herceg tíz esztendős vala benn Erdélyben,
Szerencséje ismég visszafordula igyében.
Elméjében az Fráter György kezde gondolkodni,
Király fiát török kézben kezdené ejteni,
Tiszta szíből az császárnak nem kezde hihetni.
Reá vala oly nagy gondja, miként kihozhatná,
Ő atyjának országában őtet iktatnája,
Kincsös Erdélyt némöt király kezébe adnája.
Csudaképen Ferdinándnak követével szóla,
Hű voltával, szolgálattal ő magát alítja,
Király fiát ha fogadná, tartani adnája.
Szörzésüket Tömösvárban hogy meghallotta volt,
Jó Petruit Pétör ezön igön szomorkodék,
Ebből ő egy veszödelmet oly nagyon gondola.
Elgondolá, mi hatalma Ferdinánd királynak,
És hatalmát elgondolá az török császárnak,
Ő ellene föltámadni vélé bolondságnak.
Gyorson hírré tevé ezt mind királyné asszonnak,
Oh möly nagy lén ő siralma királyné asszonnak,
Hírré tevé ezt mindjárást Szulimán császárnak.
El-beméne jó Petruit hadával Erdélyben,
Hívön szolgál király fiának ő mindön igyében,
Az Fráter György ezt meghallá, lének gyűlőségben.
Tanácsából az Fráter György izene királynak,
Oltalmára népet küldjön az Erdélyországnak,
És hogy ki ellene lönne az török császárnak.
Bebocsátá szép erejét azon esztendőben,
Hogy ki miatt Izabella lőn keserűségben,
Az had miatt Fejérvárból lőn kiköltözetben.
Az Maroson nagy kárával el-általszalada,
Szászsebösben nagy sírással beszálla az várba,
Fejérvárat nagy örömmel Fráter György megszállá.
Nem sok múlván megszörzödék királyné asszonynyal,
Hogy Erdélyben el-kijűne az király fiával,
Az Ferdinánd hozzá lenne jó atyafisággal.
Király fia fohászkodván Sebösben azt mondja:
„Én Istenöm hála neköd, hogy atyám szolgája,
Szegénységből kit úrrá tett, fiát háborgatja.
Oh átkozott vak szerencse, engöm te megfosztál,
Én atyámtul János királytul engöm elválasztál,
Te belőled kell indulnom most nagy búdosásban.
De nagy hálát adok erről mennybéli Istennek,
Mert ő adta, ő elvötte, így köllött kedvének!”
Ez beszédöt kik meghallák, megkeserödének.
Útra ám el-kiindula az keserves asszony,
Az koronát kézbe adá az keserves asszony,
Az királyné betegödék, bánatjában az asszony.
Az mikor ő fekésében lőn az Kolozsvárban,
Ferdinánd kisebb leányát ott fé monostromban,
Király fiának ketelezék fé monostromában.
[part "De tertia parte."]
Ezt bővebben megértsétök derék krónikában,
De ezt nektök én jelöntöm csak egy summájában,
Az király fia beszálla az kincsös Kassában.
Bánatja lőn Erdélységnek herceg kijüvésén,
És nagy sokan sírva nézik az ő kijüvését,
Mört jüvendő veszödelöm kezd fejönkön esni.
Vajh, magyarok, möly igön ti lám bolondok vadtok,
Hogy ti magyar fejedelmet soha nem uraltok,
Mikor magyar királytok volt, ti jobban voltatok.
Sőt mindönkor vendég királynak ti örültetök,
Hogy ki miatt csak romlátok és kevesödétök,
Ingyenmajdan mind elfogytok és semmivé lesztök.
Kár lőn nektök az gyermöktül messze távoznotok,
Félök azon, sok közőletök megjajgatjátok,
Ha löhetne az föld alól el-kivakarnátok.
„Oh átkozott vak szerencse, lám möly csalárd levél,
Ily ártatlan özvegységből möly alá taszítál,
Mind anyámmal országomból el-kibúcsúztatál.
De én tégöd átkoználak ha te embör volnál,
Nyelved, füled, kezed, lábad mind megbénulnának,
Többé senkit ily hörtelen el nem taszítanál.”
Vajh magyarok, már Istennek ti könyörögjetök,
Az gyermököt fölnevelje, legyön előttetök,
Országtoknak épülését vele nyerhessétök.
Az ki szörzé, megtaláljátok nevét vers fejében,
Az hercegnek szerencséjét írá ez énökben,
Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában.
[part "Prima pars."]
Szerencsének forgásáról nektök emléközöm,
Az jó János király fiát, hercegöt beszéllöm,
Szerencséjét ha gondolom, szivemben kesergöm.
Ő éltében édösatyját soha nem láthatta,
Ezörötszáznegyven esztendőnek forgásában,
János király hogy születék az kéncsös Budában.
Benn Erdélyben hallá király, lőn nagy örömében,
Nem sok idő múlva esék oly nagy betegségben,
Ez velágból el-kimúlék azon esztendőben.
Ő éltében fiát hagyá testamentomában
Fráter Györgynek, Petruitnak nömös oltalmában,
Fölnevelnék, oltalmaznák hívön ez országban.
Sok szép szóval kéré, inté az két hő szolgáját,
Hogy nagy szépön oltalmaznák híven az országban
Lengyel Zsigmond király leányát szép Izabellát.
Temetteték János király Székös-Fejérvárban,
Izabella megmarada sírván jó Budában
Kis fiával az herceggel, az nagy árvaságban.
Íme, első szerencséje hercegnek lett vala,
Esztendőre némöt király nagy hadat indíta,
Kéncsös Budát király fiára hamar reászállja.
Ebben hír lén gyorsasággal Szulimán császárnak,
Parancsolá ő képének az Memhet pasának,
Hogy sietne oltalmára az király fiának.
Nagy erővel Memhet pasa Budára siete,
Nem tőrheté ezt az császár, utána siete,
Az némötök rettenének, sok bennök elvesze.
De az császár Scambriában hogy megszállott vala,
Jó Budában királné asszonynak izent vala,
Mintegy fiát, kis hercegöt látnia kévánja.
Ezt hogy hallá, tisztös asszony könnyet hullat vala,
Ölelgeti, nagy sírtában igön apolgatja,
Véli vala, szép kis fiát többé nem látnája.
Az gyermöknek fogadást tőn császár ő székiben,
Hogy halálig oltalmazza őtet ő igyében,
Ha élhetne, őt ültetné királyi székiben.
Sőt az császár az urakkal őtet megmarasztá,
Az asszonnak az gyermököt fölküldé Budára,
Az asszonnak szép választot az császár írata.
Siralmas asszon ragadá, hogy fiát meglátá,
Tanácsából nagy urakat császár fölbocsátá,
És az jó Török Bálintot fogva ő tartatá.
Az királné asszont császár mind el-fölrakatá,
Lippa felé késérteté, békével bocsátá,
Az Tiszán túl mindönöket bírni parancsolá.
Budavárát sírva nézi az keserves asszony,
Mert az császár elfoglalta török erejével,
Az Istennek csak hálát ád az keserves asszony.
Az urakkal ő beszálla az nömös Lippában,
Onnét méne be Erdélyben, Gyulafejérvárban,
Kis fiával ott lakozék gyakor siralmában.
Lőn lakása őnékie szép jelös tisztivel,
Fráter Györgynek az Tiszán túl az két püspökségben,
Kincstartásban, vajdaságban az kincsös Erdélyben.
Az Petruit Pétör méne be az Tömösvárban,
Az alföldet szépön bírja ő az ispánságban,
Az király fiának hívön szolgál ő mindön igyében.
Török császárt az két tútor annyira enyhíték,
Sok szép szóval, ajándékkal őtet engesztelék,
Király fia hogy Erdélyben békével lakhaték.
[part "Secunda pars cantionis."]
Az hercegnek hallgassátok másik szerencséjét,
Kincsös Erdélyben, házában néki bejüvését,
Az két úrnak csudaképpen öszvezöndülését.
Hogy írnak vala másfélezör ötven esztendőben,
János herceg tíz esztendős vala benn Erdélyben,
Szerencséje ismég visszafordula igyében.
Elméjében az Fráter György kezde gondolkodni,
Király fiát török kézben kezdené ejteni,
Tiszta szíből az császárnak nem kezde hihetni.
Reá vala oly nagy gondja, miként kihozhatná,
Ő atyjának országában őtet iktatnája,
Kincsös Erdélyt némöt király kezébe adnája.
Csudaképen Ferdinándnak követével szóla,
Hű voltával, szolgálattal ő magát alítja,
Király fiát ha fogadná, tartani adnája.
Szörzésüket Tömösvárban hogy meghallotta volt,
Jó Petruit Pétör ezön igön szomorkodék,
Ebből ő egy veszödelmet oly nagyon gondola.
Elgondolá, mi hatalma Ferdinánd királynak,
És hatalmát elgondolá az török császárnak,
Ő ellene föltámadni vélé bolondságnak.
Gyorson hírré tevé ezt mind királyné asszonnak,
Oh möly nagy lén ő siralma királyné asszonnak,
Hírré tevé ezt mindjárást Szulimán császárnak.
El-beméne jó Petruit hadával Erdélyben,
Hívön szolgál király fiának ő mindön igyében,
Az Fráter György ezt meghallá, lének gyűlőségben.
Tanácsából az Fráter György izene királynak,
Oltalmára népet küldjön az Erdélyországnak,
És hogy ki ellene lönne az török császárnak.
Bebocsátá szép erejét azon esztendőben,
Hogy ki miatt Izabella lőn keserűségben,
Az had miatt Fejérvárból lőn kiköltözetben.
Az Maroson nagy kárával el-általszalada,
Szászsebösben nagy sírással beszálla az várba,
Fejérvárat nagy örömmel Fráter György megszállá.
Nem sok múlván megszörzödék királyné asszonynyal,
Hogy Erdélyben el-kijűne az király fiával,
Az Ferdinánd hozzá lenne jó atyafisággal.
Király fia fohászkodván Sebösben azt mondja:
„Én Istenöm hála neköd, hogy atyám szolgája,
Szegénységből kit úrrá tett, fiát háborgatja.
Oh átkozott vak szerencse, engöm te megfosztál,
Én atyámtul János királytul engöm elválasztál,
Te belőled kell indulnom most nagy búdosásban.
De nagy hálát adok erről mennybéli Istennek,
Mert ő adta, ő elvötte, így köllött kedvének!”
Ez beszédöt kik meghallák, megkeserödének.
Útra ám el-kiindula az keserves asszony,
Az koronát kézbe adá az keserves asszony,
Az királyné betegödék, bánatjában az asszony.
Az mikor ő fekésében lőn az Kolozsvárban,
Ferdinánd kisebb leányát ott fé monostromban,
Király fiának ketelezék fé monostromában.
[part "De tertia parte."]
Ezt bővebben megértsétök derék krónikában,
De ezt nektök én jelöntöm csak egy summájában,
Az király fia beszálla az kincsös Kassában.
Bánatja lőn Erdélységnek herceg kijüvésén,
És nagy sokan sírva nézik az ő kijüvését,
Mört jüvendő veszödelöm kezd fejönkön esni.
Vajh, magyarok, möly igön ti lám bolondok vadtok,
Hogy ti magyar fejedelmet soha nem uraltok,
Mikor magyar királytok volt, ti jobban voltatok.
Sőt mindönkor vendég királynak ti örültetök,
Hogy ki miatt csak romlátok és kevesödétök,
Ingyenmajdan mind elfogytok és semmivé lesztök.
Kár lőn nektök az gyermöktül messze távoznotok,
Félök azon, sok közőletök megjajgatjátok,
Ha löhetne az föld alól el-kivakarnátok.
„Oh átkozott vak szerencse, lám möly csalárd levél,
Ily ártatlan özvegységből möly alá taszítál,
Mind anyámmal országomból el-kibúcsúztatál.
De én tégöd átkoználak ha te embör volnál,
Nyelved, füled, kezed, lábad mind megbénulnának,
Többé senkit ily hörtelen el nem taszítanál.”
Vajh magyarok, már Istennek ti könyörögjetök,
Az gyermököt fölnevelje, legyön előttetök,
Országtoknak épülését vele nyerhessétök.
Az ki szörzé, megtaláljátok nevét vers fejében,
Az hercegnek szerencséjét írá ez énökben,
Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.