| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Szerencsének forgásáról nektek emlékezem |
| RPHA-szám: | 1332 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Az, ki szörzé, megtaláljátok nevét versfejében |
| Cím: | János király fiáról való szép krónika |
| A szereztetés ideje: | 1554 körül A kolofonban: Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: [Ka]ssaba |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SOeBOeSTIEN DEA[...]SSABA / LATA HERCSEGET BANKODVM E BVSKOOOA |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a14(8,6), a14(8,6), a14(8,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Viaskodik az Úr Jézus az ő híveiért (RPHA 1482) Nemes földjét a szent népnek pogány rablá, veszté (RPHA 1077) Uram, neked hálát adok, tégedet dicsérlek (RPHA 1431) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 225SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 47 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 365 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
AZ JÁNOS KIRÁLY FIÁRÓL VALÓ SZÉP KRÓNIKA.
Három részben.
PRIMA PARS.
Szerencsének forgásáról nektök emléközöm,
Az jó János király fiát herczegöt beszéllöm,
Szerencséjét ha gondolom, szivemben kesergöm.
Ő éltében édös atyját soha nem láthatta
Ezör ötszáz negyven esztendőben forgásában,
János király hogy születék az kéncsös Budában.
Benn Erdélyben hallá király, lőn nagy örömében,
Nem sok idő múlva esék oly nagy betegségben,
Ez velágból el-kimúlék azon esztendőben.
Ő éltében fiát hagyá testamentomában
Fráter Györgynek, Petruitnak nömös oltalmában,
Fölnevelnék, oltalmaznák hívön ez országban.
Sok szép szóval kéré, inté az két hű szolgáját,
Hogy nagy szépön oltalmaznák híven ez országban
Lengyel Zsigmond király leányát szép Izabellát.
Temetteték János király Székös-Fejérvárban,
Izabella megmarada sírván jó Budában
Kis fiával az herczeggel, az nagy árvaságban.
Ime első szerencséje herczegnek lett vala,
Esztendőre némöt király nagy hadat indíta,
Kéncsös Budát király fiára hamar reászállja.
Ebben hír lén gyorsasággal Szulimán császárnak,
Parancsolá ű képének az Memhet pasának,
Hogy sietne oltalmára az király fiának.
Nagy erővel Memhet pasa Budára siete,
Nem tőrheté ezt az császár, utána siete,
Az némötök rettenének, sok bennök elvesze.
De az császár Scambriában hogy megszállott vala,
Jó Budába királné asszonynak izent vala,
Mintegy fiát, kis herczegöt látnia kévánja.
Ezt hogy hallá tisztös asszony könnyet hullat vala,
Ölelgeti, nagy sírtában igön apolgatja,
Véli vala, szép kis fiát többé nem látnája.
Az gyermöknek fogadást tőn császár ő székiben,
Hogy halálig oltalmazza őtet ő igyében,
Ha élhetne, őt űltetné királi székiben.
- - - - - - - - - - -
Sőt az császár az urakkal őtet megmarasztá,
Az asszonnak az gyermököt fölküldé Budára,
Az asszonnak szép választot az császár írata.
Siralmas asszon ragadá, hogy fiát meglátá,
Tanácsából nagy urakat császár fölbocsátá,
És az jó Török Bálintot fogva ő tartatá.
Az királné asszont császár mind el-fölrakatá,
Lippa felé késérteté, békével bocsátá,
Az Tiszán túl mindönöket bírni parancsolá.
Budavárát sírva nézi az keserves asszony,
Mert az császár elfoglalta erejével; — azon
Az istennek csak hálát ád az keserves asszony.
Az urakkal ő bészálla az nömös Lippába,
Onnét méne bé Erdélybe, Gyula-Fejérvárba,
Kis fiával ott lakozék gyakor siralmába.
Lőn lakása őnékie szép jelös tisztiben
Fráter Györgynek az Tiszán túl az két püspökségben,
Kincstartásban, vajdaságban az kincsös Erdélyben.
Az Petruit Pétör méne bé az Tömösvárba,
Az alföldet szépön bírja ő az ispánságban,
Az király fiának hívön szolgál ő mindön igyében.
Török császárt az két tútor annyira enyhíték,
Sok szép szóval, ajándékkal őtet engesztelék,
Király fia hogy Erdélyben békével lakhaték.
SECONDA PARS.
Az herczegnek hallgassátok másik szerencséjét,
Kincsös Erdélybe, házába néki béjüvését,
Az két úrnak csudaképen összvezöndülését.
Hogy írnak vala másfélezör ötven esztendőben,
János herczeg tíz esztendős vala benn Erdélyben,
Szerencséje ismég visszafordúla igyében.
Elméjében az Fráter György kezde gondolkodni,
Király fiát török kézbe kezdené ejteni,
Tiszta szíből az császárnak nem kezde hihetni.
Rejá vala oly nagy gondja, miként kihozhatná,
Ő atyjának országában őtet oktatnája,
Kincsös Erdélyben némöt királyt kezébe adnája.
Csudaképen Ferdinándnak követével szólla,
Hű voltával, szolgálattal ő magát alítja,
Király fiát ha fogadná, tartani adnája.
Szörzésüket Tömösvárban hogy meghallotta volt,
Jó Petruit Pétör ezön igön szomorkodék,
Ebből ő egy veszödelmet oly nagyon gondola.
Elgondolá, mi hatalma Ferdinánd királynak,
És hatalmát elgondolá az török császárnak,
Ő ellene föltámadni vélé bolondságnak.
Gyorsan hírré tevé ezt mind királyné asszonnak,
Oh möly nagy lén ő siralma királyné asszonnak,
Hirré tevé ezt mindjárást Szulimán császárnak.
El-béméne jó Petruit hadával Erdélybe,
Hívön szolgál király fiának ő mindön igyében:
Az Fráter György ezt meghallá, lének gyűlőségben.
Tanácsából az Fráter György izene királynak,
Oltalmára népet küldjön az Erdélyországnak,
És hogy ki ellene lönne az török császárnak.
Bébocsátá szép erejét azon esztendőben,
Hogy ki miatt Izabella lőn keserűségben,
Az had miatt Fejérvárból lőn kiköltözetben.
Az Maroson nagy kárával el-általszalada,
Száz-Sebösben nagy sírással bészálla az várba;
Fejérvárat nagy örömmel Fráter György megszállá.
Nem sok múlva megszörzödék királyné asszonynyal,
Hogy Erdélyben el-kijűne az király fiával,
Az Ferdinánd hozzá lenne jó atyafisággal.
Király fia fokászkodván Sebösben azt mondja:
«Én istenöm hála neköd, hogy atyám szolgája,
Szegénységből kit úrrá tett, fiát háborgatja!
Oh átkozott vak szerencse engöm te megfosztál,
Én atyámtul János királytul engöm elválasztál,
Te belőled kell indulnom most nagy búdosásba.
De nagy hálát adok erről mennybéli istennek,
Mert ő adta, ő elvötte, igy köllött kedvének!»
Ez beszédöt kik meghallák, megkeserödének.
Útra ám el-kiindúla az keserves asszony,
Az koronát kézbe adá az keserves asszony,
Az királyné betegödék bánatjában az asszony.
Mikoron ő fekésében lőn az Kolozsvárban,
Ferdinánd kissebb leányát ott fé monostromban,
Király fiának ketelezék fé monostromában.
TERTIA PARS.
Ezt bévebben megértsétök derék Krónikában,
De ezt néktök én jelöntöm csak egy summájában,
Az király fia bészálla az kincsös Kassába.
Bánatja lőn Erdélységnek herczeg kijüvésén,
És nagy sokan sírva nézik az ő kijüvését,
Mert jövendő veszödelöm kezd fejönkön esni.
Vajh! magyarok, möly igön ti lám bolondok vagytok,
Hogy ti magyar fejedelmet soha nem uraltok,
Mikor magyar királytok volt, ti jobban voltatok.
Sőt mindönkor vendég királynak ti örűltetök,
Hogy ki miatt csak romlátok és kevesödétök,
Ingyenmajdan mind elfogytok és semmivé lésztök.
Kár lőn néktök az gyermöktül messze távoznotok,
Félök azon, sok közőletök megjajgatjátok,
Ha löhetne az föld alól el-kivakarnátok.
Oh átkozott vak szerencse! lám möly csalárd levél,
Ily ártatlan özvegységből möly alá taszítál,
Mind anyámmal országomból el-kibúcsúztatál.
Oh én téged átkoználak ha te embör volnál,
Nyelved, füled, kezed, lábad mind megbénnulnának,
Többé senkit ily hörtelen el nem taszítanál.
Oh magyarok már istennek ti könyörögjetök,
Az gyermököt fölnevelje, legyön előttetök,
Országtoknak épülését vele nyerhessétök.
Az ki szörzé, megtaláljátok nevét versfejében,
Az herczegnek szerencséjét írá ez énökben,
Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában.
VÉGE.
Három részben.
PRIMA PARS.
Szerencsének forgásáról nektök emléközöm,
Az jó János király fiát herczegöt beszéllöm,
Szerencséjét ha gondolom, szivemben kesergöm.
Ő éltében édös atyját soha nem láthatta
Ezör ötszáz negyven esztendőben forgásában,
János király hogy születék az kéncsös Budában.
Benn Erdélyben hallá király, lőn nagy örömében,
Nem sok idő múlva esék oly nagy betegségben,
Ez velágból el-kimúlék azon esztendőben.
Ő éltében fiát hagyá testamentomában
Fráter Györgynek, Petruitnak nömös oltalmában,
Fölnevelnék, oltalmaznák hívön ez országban.
Sok szép szóval kéré, inté az két hű szolgáját,
Hogy nagy szépön oltalmaznák híven ez országban
Lengyel Zsigmond király leányát szép Izabellát.
Temetteték János király Székös-Fejérvárban,
Izabella megmarada sírván jó Budában
Kis fiával az herczeggel, az nagy árvaságban.
Ime első szerencséje herczegnek lett vala,
Esztendőre némöt király nagy hadat indíta,
Kéncsös Budát király fiára hamar reászállja.
Ebben hír lén gyorsasággal Szulimán császárnak,
Parancsolá ű képének az Memhet pasának,
Hogy sietne oltalmára az király fiának.
Nagy erővel Memhet pasa Budára siete,
Nem tőrheté ezt az császár, utána siete,
Az némötök rettenének, sok bennök elvesze.
De az császár Scambriában hogy megszállott vala,
Jó Budába királné asszonynak izent vala,
Mintegy fiát, kis herczegöt látnia kévánja.
Ezt hogy hallá tisztös asszony könnyet hullat vala,
Ölelgeti, nagy sírtában igön apolgatja,
Véli vala, szép kis fiát többé nem látnája.
Az gyermöknek fogadást tőn császár ő székiben,
Hogy halálig oltalmazza őtet ő igyében,
Ha élhetne, őt űltetné királi székiben.
- - - - - - - - - - -
Sőt az császár az urakkal őtet megmarasztá,
Az asszonnak az gyermököt fölküldé Budára,
Az asszonnak szép választot az császár írata.
Siralmas asszon ragadá, hogy fiát meglátá,
Tanácsából nagy urakat császár fölbocsátá,
És az jó Török Bálintot fogva ő tartatá.
Az királné asszont császár mind el-fölrakatá,
Lippa felé késérteté, békével bocsátá,
Az Tiszán túl mindönöket bírni parancsolá.
Budavárát sírva nézi az keserves asszony,
Mert az császár elfoglalta erejével; — azon
Az istennek csak hálát ád az keserves asszony.
Az urakkal ő bészálla az nömös Lippába,
Onnét méne bé Erdélybe, Gyula-Fejérvárba,
Kis fiával ott lakozék gyakor siralmába.
Lőn lakása őnékie szép jelös tisztiben
Fráter Györgynek az Tiszán túl az két püspökségben,
Kincstartásban, vajdaságban az kincsös Erdélyben.
Az Petruit Pétör méne bé az Tömösvárba,
Az alföldet szépön bírja ő az ispánságban,
Az király fiának hívön szolgál ő mindön igyében.
Török császárt az két tútor annyira enyhíték,
Sok szép szóval, ajándékkal őtet engesztelék,
Király fia hogy Erdélyben békével lakhaték.
SECONDA PARS.
Az herczegnek hallgassátok másik szerencséjét,
Kincsös Erdélybe, házába néki béjüvését,
Az két úrnak csudaképen összvezöndülését.
Hogy írnak vala másfélezör ötven esztendőben,
János herczeg tíz esztendős vala benn Erdélyben,
Szerencséje ismég visszafordúla igyében.
Elméjében az Fráter György kezde gondolkodni,
Király fiát török kézbe kezdené ejteni,
Tiszta szíből az császárnak nem kezde hihetni.
Rejá vala oly nagy gondja, miként kihozhatná,
Ő atyjának országában őtet oktatnája,
Kincsös Erdélyben némöt királyt kezébe adnája.
Csudaképen Ferdinándnak követével szólla,
Hű voltával, szolgálattal ő magát alítja,
Király fiát ha fogadná, tartani adnája.
Szörzésüket Tömösvárban hogy meghallotta volt,
Jó Petruit Pétör ezön igön szomorkodék,
Ebből ő egy veszödelmet oly nagyon gondola.
Elgondolá, mi hatalma Ferdinánd királynak,
És hatalmát elgondolá az török császárnak,
Ő ellene föltámadni vélé bolondságnak.
Gyorsan hírré tevé ezt mind királyné asszonnak,
Oh möly nagy lén ő siralma királyné asszonnak,
Hirré tevé ezt mindjárást Szulimán császárnak.
El-béméne jó Petruit hadával Erdélybe,
Hívön szolgál király fiának ő mindön igyében:
Az Fráter György ezt meghallá, lének gyűlőségben.
Tanácsából az Fráter György izene királynak,
Oltalmára népet küldjön az Erdélyországnak,
És hogy ki ellene lönne az török császárnak.
Bébocsátá szép erejét azon esztendőben,
Hogy ki miatt Izabella lőn keserűségben,
Az had miatt Fejérvárból lőn kiköltözetben.
Az Maroson nagy kárával el-általszalada,
Száz-Sebösben nagy sírással bészálla az várba;
Fejérvárat nagy örömmel Fráter György megszállá.
Nem sok múlva megszörzödék királyné asszonynyal,
Hogy Erdélyben el-kijűne az király fiával,
Az Ferdinánd hozzá lenne jó atyafisággal.
Király fia fokászkodván Sebösben azt mondja:
«Én istenöm hála neköd, hogy atyám szolgája,
Szegénységből kit úrrá tett, fiát háborgatja!
Oh átkozott vak szerencse engöm te megfosztál,
Én atyámtul János királytul engöm elválasztál,
Te belőled kell indulnom most nagy búdosásba.
De nagy hálát adok erről mennybéli istennek,
Mert ő adta, ő elvötte, igy köllött kedvének!»
Ez beszédöt kik meghallák, megkeserödének.
Útra ám el-kiindúla az keserves asszony,
Az koronát kézbe adá az keserves asszony,
Az királyné betegödék bánatjában az asszony.
Mikoron ő fekésében lőn az Kolozsvárban,
Ferdinánd kissebb leányát ott fé monostromban,
Király fiának ketelezék fé monostromában.
TERTIA PARS.
Ezt bévebben megértsétök derék Krónikában,
De ezt néktök én jelöntöm csak egy summájában,
Az király fia bészálla az kincsös Kassába.
Bánatja lőn Erdélységnek herczeg kijüvésén,
És nagy sokan sírva nézik az ő kijüvését,
Mert jövendő veszödelöm kezd fejönkön esni.
Vajh! magyarok, möly igön ti lám bolondok vagytok,
Hogy ti magyar fejedelmet soha nem uraltok,
Mikor magyar királytok volt, ti jobban voltatok.
Sőt mindönkor vendég királynak ti örűltetök,
Hogy ki miatt csak romlátok és kevesödétök,
Ingyenmajdan mind elfogytok és semmivé lésztök.
Kár lőn néktök az gyermöktül messze távoznotok,
Félök azon, sok közőletök megjajgatjátok,
Ha löhetne az föld alól el-kivakarnátok.
Oh átkozott vak szerencse! lám möly csalárd levél,
Ily ártatlan özvegységből möly alá taszítál,
Mind anyámmal országomból el-kibúcsúztatál.
Oh én téged átkoználak ha te embör volnál,
Nyelved, füled, kezed, lábad mind megbénnulnának,
Többé senkit ily hörtelen el nem taszítanál.
Oh magyarok már istennek ti könyörögjetök,
Az gyermököt fölnevelje, legyön előttetök,
Országtoknak épülését vele nyerhessétök.
Az ki szörzé, megtaláljátok nevét versfejében,
Az herczegnek szerencséjét írá ez énökben,
Egybengyűlvén az nagy urak az kincsös Budában.
VÉGE.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.