Irodalomtörténet | Poétika | Források |
Incipit: | Támaszta az Isten a keresztyén népre |
RPHA-szám: | 1355 |
Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinodii Lantos Sebestien deiak A kolofonban: Tinódi Sebestyén deák ..., szörzé búdosásban |
Cím: | A szalkai mezőn való viadalról |
Változat: | |
A szereztetés ideje: | 1544 A kolofonban: Negyvennégy esztendő el-beforgásában, Nagykarácson előtt |
A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: Nagiszombatnak varasaban |
Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. TINODII LANTOS SEBESTIEN DEIAK NAGISzOMBATNAK VARASABAN SzEVRSzE ESz ENEVKEVT |
Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
Nótajelzésként: | Nyomorult fejemtől fogadd kérésemet (RPHA 1094) A beteg népeknek tanúságot ada (RPHA 0001) Hamisak méltatlan, Uram, reám keltek (RPHA 0518) Pokol legyen-e több vagy jó életünkben (RPHA 1181) |
Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 35SZ |
Terjedelem: | Terjedelem: 65 versszak |
Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
Felekezet: | 100% világi (1 db) |
Változat: |
Kritikai kiadás: | RMKT 3. 288 |
Hasonmás-kiadás: | Változat: |
Digitalizált példány: | Változat:
|
Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század |
Pogán fejedelmet nagy veszödelmére,
Jelösben mindönnel ez magyar nemzetre,
Parancsolatszegésért büntetésére.
Jól értitök az terek császár hatalmát,
Itt Magyarországban oly nagy birodalmát,
Mely nagy gazdagsággal bírja Buda várát,
Ez országnak hatta néktök fél gallérát.
Nagy veszödelmeket az Budából tésznek,
Kin szegín magyarok igen veszíkölnek.
Minap Memhet basa szóla terekeknek,
Hogy nagy gyorsasággal véle készülnének.
Oly igen haragutt az szegín pórokra,
Hogy meg nem hóldolnak szolgálni Budára,
Nyolcezeren kiszálla ő az Rákosra,
Rabolni indula az neves Miskolcra.
Dulá, felégeté Miskolcnak várasát,
Ő mind felrabolá jórészt tartományát,
Onnat ő elhoza négyezör rabokat,
Kikkel ő hajtata szántalan barmokat.
Ifjú Móré László akkort fogllyá esék,
Ki nem sok időre tőlök megváltozék.
Jó Dombai Mihál, Terek Tamás esék,
Kik oda levének, mert meg nem segéllék.
Il nagy nyereségnek igön vigadának,
Letelepödének, Allát kiáltának,
Szegén magyar foglyok sírva ohajtának,
Mert vígan terekek vélök osztozának.
Legottan terekek tisztökben menének,
Esztergam várában kik el-bémenének
Egy falka ideig nyugolmast élének,
Költség nélkül igön ők megszűkölének.
Az Sabán vajvoda esztergami vajda,
Az Ramadán aga, Deli Kubát aga,
Ajvát aga, az Musz aga, Naszuf aga,
Az többinél feljebb vala az öt aga.
Nám, ezök egymással egyött beszéllének,
Mind egy akarattal basához menének
Főhajtván basának tisztösségöt tőnek,
Ilyen szókkal néki ők ott beszéllének:
"Tuggya jól nagyságod jól szolgálatunkat,
Öt holnapja, hogy nem atták alafánkat,
Szabatságot kérünk, had űzzünk csatákat,
Az magyarokkal késércsünk szerencsákat."
Ottan basa szólla az főterekeknek:
Egy falka ideig hogy veszteg lennének,
Az császár népében el ne vesztenének,
Az ő jó hírökben ne küssebbülnének.
"Sok magyar jó legínt értök végházakba,
Ők es nem héjába gyűltek az határba,
Éjjel-nappal vannak szerencsavárásba,
Veszteni kezdötök nagyot utatokba."
Sabán vajda szólla: "Sok ideje vagyon,
Kímöm hogy énnéköm az Lévába vagyon,
Balassa Minyhárt értöm, hogy ott vagyon,
Csak száz lovagja ott az várasba vagyon.
Eszt igen jól értöm, várast megvehetjük,
Az bennevalókat mi mind elnyerhettyük,
Tudom az várat es mi ott megvehetjük,
Balassa Minyhártot elemelhetjük."
Basa mégis mongya: "Kérlek, úgy járjatok,
Magyar vitézöknek szívet se aggyatok,
Az császár népében ti kárt se vallyatok
Mert csak fejetökkel azért ti jáccotok."
Eszt hallván, Esztergamban ők sietének,
Sok jó jancsárokkal ők elkészülének,
Tizenötszáz néppel nagy szépön telének,
Hódvilágon éjjel Dunán költözének,
Sietvén Garan víz mellett felmenének,
Setét hajnalban Lévában érközének,
Várasban ostrommal el-bészökdösének,
Az vár kapujára hamar sietének.
Terekek az kaput kezdék ott bévágni,
És az kapu előtt zászlót emelgetni
Az várast mind széllel kezdék gyútogatni,
Az várból kezdének rájok levöldezni.
Jó Balassa Menyhárt eszt hogy megtudá,
Csak az egy imegbe kapuhoz szalada,
Szablyával forgódik, bátorságot ada,
Terekeket az kaputúl eltágítá.
Ezután terekek hogy eltágulának,
Lovakat, morhákat eltakarítának,
Az várasból hamar kitakarodának,
Foglyokat ők akkor ott nem foghatának,
Nagy vígan az terek el haza indula.
Jó vitéz Balassa lovára fordula,
Ságból jó legínyök érkösztenek vala,
Az terekek után nagy vígan indula.
Dandárra vitézök bé sem öklelének,
Mert kevesen arra elegek nem lőnek,
Csak hátuljárókkal ők harcot kezdének,
Egynéhán helyön kopjákat tördelének.
Egy jámbor szolgája vitéz Balassinak
Akkort ott elvesze, kit sokan bánának,
Halála történék az Nagy Amborusnak
Szép harc vala, sokan ugyan megforgának.
Inasa az urnak az Godocsi vala,
Ki Deli Kobatval szömben öklelt vala,
Viadalt ott ketten ők tartottak vala,
Egymás miatt igen sebesültek vala.
Az vitéz Balassa mikor aszt gondolá,
Azok verésére csak kevesen vala,
Csak népét vesztené, el haza indula,
Mert népében egynéhán sebesült vala.
Komáromban Horvát Bertalan meghallá,
Hogy az terek csata szép szerrel kinn vala,
Vitézökkel öszve Dunán elkölt vala,
Aszt Nyári Ferencnek hírré atta vala.
Nám, az Ferdinándus királ ez időbe
Az Nyári Ferencöt küldé alá végbe
Kilencszáz embörnek küldé eleibe
Hogy hadnagyok lenne mindenütt igyökbe.
Az hírt hogy meghallá suráni házába
Jámbor Nyári Ferenc, oly nagy gyorsaságba
Csak negyedfélszázan lőn elindulatba,
Kucsit, terhös lovat nem vín ő utába.
Gyorsan Kört faluban ő bészállott vala,
Az komáromiak hazamentek vala,
Hogy megcsalták volna, ők aszt vélik vala,
Aszt Nyári Ferencnek hírré adták vala.
Igen nagy bánattal kezdé eszt mondani:
"Szerető uraim, ha kezdünk megtérni,
Semmi nélkül kezdünk mi otthon bánkódni,
De jertök el vélem szerencse késérni.
Szerető uraim, csatát ha nem találunk,
Mégis az Kakatra hajnalban rohanjunk,
Amit ott kaphatunk, azzal elinduljunk,
Kivel vitézök köszt tisztességöt vallyunk."
Ott egy kevés várván egy nyelvet hozának,
Kitől jó bizonnyal igaz hírt tudának,
Hogy az terekek szép haddal kinn volnának.
Úr izene vitéz Horvát Bertalannak,
Morvaiaknak es Sellyére izene,
Suránban megmaratt népének izene,
Mind hamarb lehetne utánna sietne,
Közzülök valaki jó nevet szeretne.
Bánatban az követ Komáromhoz juta,
Mert az terekektől oly igen fél vala,
Az Dunán el-által éjjel üvölt vala,
Az hősek csalárdságnak aszt vélik vala.
Az követöt fogva ők bévitték vala,
Vígan az vitézök úgy indultak vala,
Az jó Nyári után ők sietnek vala,
Immár Nyári Ferenc sokat bolygott vala.
Terek nép hol voltak, immár tudgya vala,
Mert Léva égését mind jól látta vala,
Egy terek nyelvet es néki hosztak vala,
Ki éjjel az sárban bésüllyedött vala.
Nagy szíve szakadván az hőseket várja,
Az egy szép lesherre népét béállatta,
Mel nagy szép szavával nékik ím eszt mongya:
"Szerető uraim, minden meghallgassa.
Az én szívemben mast vannak nagy bánatok,
Mert ez had igen nagy, én kevesen vagyok,
Ha vakmerőképpen reájok rohanok
Sokan ott elveszünk, ott én nagy kárt vallok.
Kár nélkül maraggyunk, jobb arra gondoljunk,
Majdan mi meglátjuk, környül mit kaphatunk,
Mind az révig utánnok mi elballagjunk
Mikor elköltöznek, ott es rágondoljunk."
Vala ohítása ott vitéz Nyárinak:
Láss hertelenséggel seregök jutának,
Szép sereget láta komáromiaknál,
Más sereget láta az morvaiaknál,
Az harmadik sereg Surámból jött vala,
Ezön az vitézök hálát attak vala,
Hogy il hamar egyben gyűhettenek vala
"Mert azt egyik fél es nem remélli vala.
Rajta az vitézök örömbe levének,
Ők rendben állának, seregöt szörzének,
Az jó Nyári Ferenc szólla vitézöknek:
Mint jámbor hőseket én titöket kérlek,
Az rendöt fejönként ti mind megállyátok,
Derék ütközetöt ti mind megvárjátok,
Kopját egymás előtt ti itt se roncsatok,
Ha itt tisztösségöt vallani akartok.
Sőt ti közzületök az kik jobbak vattok,
Az alábbvalókat ti bátoríccsátok,
Úgy ővélök öszve együtt induljatok,
Kopját ellenségön etszersmind roncsatok.
Az viadal kösztünk míg el nem végeznék,
Senkitől itt addég fogoly ne fogassék
Zsákmánra es addég senki itt ne essék,
Ki eszt nem fogadgya, annak feje essék."
Bátorok az hősek, ennek engedének
Kit jámborul végre megteljesítének,
Kilencszázharminc lóval szépen telének,
Ipoly vize felé ők eleredének.
Az vitéz Zoltai Lőrinc ám ott vala,
Ki harmadmagával elöl mégyön vala,
Az elöljáró terekre talált vala,
Az Deli Huszain látá, mongya vala.
Nagy csudája volna, hogy ott merne járni,
Az vitéz Zoltai kezdé eszt mondani:
"Vitézök, csak akarjatok itt megvárni,
Sok kopját ingyen majd láttok itt tördelni."
Szalkai mezőre mikoron jutának
Az terekek magyar zászlókat látának,
Ottan Ipol vizén el-általgázlának,
Ezök szömbe vívnak, egymásnak mondának.
Ezön az terekek kétségben esének,
Seregöt nagy szépen ők hamar szörzének,
Az víz felől puskások helhösztetének
Az Saban vajdátúl ott il szók esének:
"Vélöm vala, harcolók ezök volnának,
De bizonnyal látom, hogy szömbe megvívnak,
Mert az végbeliek, vitézök itt vannak,
Kiket meglátjátok, mindhalálig vívnak.
Róla úgy gondoljunk, és úgy igyeközjünk,
Mert ha mi itt nyerünk, világra születünk,
De ma mi meghalunk, hogyha itt mi vesztünk,
Ki elszaladna es, meghal miközzölünk."
Szereté eszt Nyári, mikoron meglátá,
Hamar rágondola, népét megállatá,
Három részre seregöt hamar szakasztá,
Csak az egyik részét az nyomra választá.
El-alább más révre ő hamar indula
Sabán vajda látá, ezen elbúsula,
Az ő seregét ott megbontotta vala,
Puskásokat kétfelé választja vala.
Ezt jó Nyári Ferenc látá, nem múlata,
Az ő szép szavával népit bátorítá
Hamar mindenekvel Jézust kiáltata,
Az ő jó lovokat folni bocsáttatá.
Száguldva az vízön ők általzörgének
Nagy vakmerőképpen rájok öklelének,
Az terekek futamának, rettenének,
Lovagok, gyalogok sok helben veszének.
Ezen az vitézök örömben valának,
Kit bennök érének, sokat nyakazának,
Foglyokat ők akkor sokat nem fogának,
Az parancsolatnak hívön megállának.
Nám, az viadal hogy elvégezött vala,
Vecsernekor Kisasszon másnapján vala,
Az Kerei Gáspár jámbor vitéz vala,
Ott az viadalba csak ő megholt vala.
Éhen, szoméhon az vitézök valának,
De mindezzel semmit ők nem gondolának,
Foglyokat azután sokat fogdosának,
Az főterekek mind elszaladozának.
Vala nagy bánatja az Memhet basának
Hogy jobb része veszött császár szolgáinak,
Félelmet hosztanak az otthonvalóknak,
Bátor szívet attak mind az magyaroknak.
Kár nélkül magyarok hazaindulának,
Az szép nyereségön nagy hálát adának,
Felségös királnak ajándékot adának,
Az többivel vitézök megosztozának.
Ezután Balassa az Nyári Ferencvel
Nagy vígan lakának mind az vitézökvel,
Isten lássa őket sok jó szerencsével,
Hogy ők élhessenek jó hírrel, jó névvel.
Ugyan igen kérlek, vitézök, kik vattok,
Hogy az jó Istennek nagy hálát aggyatok,
Az ő jóvoltában mindenkor bízjatok,
Nagyobb diadalmat tereken vallotok.
Tinódi Sebestyén deák Nagyszombatba,
Negyvennégy esztendő el-béforgásába,
Nagykarácson előtt szörzé búdosásba.
Kinek ez nem teccik, búskodgyék magába.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.