Tinódi Sebestyén, Támaszta az Isten a keresztyén népre (RPHA 1355)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Támaszta az Isten a keresztyén népre
RPHA-szám: 1355
Szerző: Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Tinodii Lantos Sebestien deiak A kolofonban: Tinódi Sebestyén deák ..., szörzé búdosásban
Cím: A szalkai mezőn való viadalról
Változat:
A szereztetés ideje: 1544 A kolofonban: Negyvennégy esztendő el-beforgásában, Nagykarácson előtt
A szereztetés helye: Az akrosztichonban: Nagiszombatnak varasaban
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Támaszta az Isten az keresztyén népre
Pogán fejedelmet nagy veszödelmére,
Jelösben mindönnel ez magyar nemzetre,
Parancsolatszegésért büntetésére.

Jól értitök az terek császár hatalmát,
Itt Magyarországban oly nagy birodalmát,
Mely nagy gazdagsággal bírja Buda várát,
Ez országnak hadta nektök fél gallérát.

Nagy veszödelmeket az Budából tésznek,
Kin szegín magyarok igen veszíkölnek.
Minap Memhet basa szóla terekeknek,
Hogy nagy gyorsasággal vele készülnének.

Oly igen haragutt az szegín pórokra,
Hogy meg nem hóldolnak szolgálni Budára,
Nyolcezeren kiszálla ő az Rákosra,
Rabolni indula az neves Miskolcra.

Dulá, felégeté Miskolcnak várasát,
Ő mind felrabolá jórészt tartományát,
Onnat ő elhoza négyezör rabokat,
Kikkel ő hajtata szántalan barmokat.

Ifjú Móré László akkort fogllyá esék,
Ki nem sok időre tőlök megváltózék.
Jó Dombai Mihál, Terek Tamás esék,
Kik oda levének, mert meg nem segéllék.

Il nagy nyereségnek igön vigadának,
Letelepödének, Alláht kiáltának,
Szegén magyar foglyok sírva ohajtának,
Mert vígan terekek vélök osztozának.

Legottan terekek tisztökben menének,
Eztergam várában kik el-bemenének,
Egy falka ideig nyugolmast élének,
Költség nélkül igön ők megszűkölének.

Az Sabán vajvoda esztergami vajda,
Az Ramadán aga, Deli Kubát aga,
Ajvát aga, az Musz aga, Naszuf aga,
Az többinél feljebb vala az öt aga.

Nám, ezök egymással egyött beszélének,
Mind egy akarattal basához menének,
Főhajtván basának tisztösségöt tőnek,
Ilyen szókkal neki ők ott beszélének:

„Tudja jól nagyságod jól szolgálatunkat,
Öt holnapja, hogy nem adták alafánkat,
Szabadságot kérünk, hadd űzzünk csatákat,
Az magyarokkal késértsünk szerencsákat.”

Ottan basa szóla az főterekeknek:
Egy falka ideig hogy veszteg lennének,
Az császár népében el ne vesztenének,
Az ő jó hírökben ne küssebbülnének.

„Sok magyar jó legínt értök végházakba,
Ők es nem héjába gyűltek az határba,
Éjjel-nappal vannak szerencsavárásba,
Veszteni kezdötök nagyot utatokba.”

Sabán vajda szóla: „Sok ideje vagyon,
Kímöm hogy énneköm az Lévába vagyon,
Balassa Minyhárt értöm, hogy ott vagyon,
Csak száz lovagja ott az várasba vagyon.

Ezt igen jól értöm, várast megvehetjük,
Az bennevalókat mi mind elnyerhetjük,
Tudom az várat es mi ott megvehetjük,
Balassa Minyhártot elemelhetjük.”

Basa mégis mondja: „Kérlek, úgy járjatok,
Magyar vitézöknek szívet se adjatok,
Az császár népében ti kárt se valljatok,
Mert csak fejetökkel azért ti játszotok.”

Ezt hallván, Eztergamban ők sietének,
Sok jó jancsárokkal ők elkészülének,
Tizenötszáz néppel nagy szépön telének,
Hódvilágon éjjel Dunán költözének,

Sietvén Garan víz mellett felmenének,
Setét hajnalban Lévában érközének,
Várasban ostrommal el-beszökdösének,
Az vár kapujára hamar sietének.

Terekek az kaput kezdék ott bevágni,
És az kapu előtt zászlót emelgetni,
Az várast mind széllel kezdék gyútogatni,
Az várból kezdének rájok levöldezni.

Jó Balassa Menyhárt ezt hogy megtudá,
Csak az egy imegbe kapuhoz szalada,
Szablyával forgódik, bátorságot ada,
Terekeket az kaputúl eltágítá.

Ezután terekek hogy eltágulának,
Lovakat, morhákat eltakarítának,
Az várasból hamar kitakarodának,
Foglyokat ők akkor ott nem foghatának,

Nagy vígan az terek el haza indula.
Jó vitéz Balassa lovára fordula,
Ságból jó legínyök érköztenek vala,
Az terekek után nagy vígan indula.

Dandárra vitézök be sem öklelének,
Mert kevesen arra elegek nem lőnek,
Csak hátuljárókkal ők harcot kezdének,
Egynéhán helyön kopjákat tördelének.

Egy jámbor szolgája vitéz Balassinak
Akkort ott elvesze, kit sokan bánának,
Halála történék az Nagy Amborusnak,
Szép harc vala, sokan ugyan megforgának.

Inasa az urnak az Godocsi vala,
Ki Deli Kobatval szömben öklelt vala,
Viadalt ott ketten ők tartottak vala,
Egymás miatt igen sebesültek vala.

Az vitéz Balassa mikor azt gondolá,
Azok verésére csak kevesen vala,
Csak népét vesztené, el haza indula,
Mert népében egynéhán sebesült vala.

Komáromban Horvát Bertalan meghallá,
Hogy az terek csata szép szerrel kinn vala,
Vitézökkel öszve Dunán elkölt vala,
Azt Nyári Ferencnek hírré adta vala.

Nám, az Ferdinándus királ ez időbe
Az Nyári Ferencöt küldé alá végbe,
Kilencszáz embörnek küldé eleibe,
Hogy hadnagyok lenne mindenütt igyökbe.

Az hírt hogy meghallá suráni házába
Jámbor Nyári Ferenc, oly nagy gyorsaságba
Csak negyedfélszázan lőn elindulatba,
Kucsit, terhös lovat nem vín ő utába.

Gyorsan Kört faluban ő beszállott vala,
Az komáromiak hazamentek vala,
Hogy megcsalták volna, ők azt vélik vala,
Azt Nyári Ferencnek hírré adták vala.

Igen nagy bánattal kezdé ezt mondani:
„Szerető uraim, ha kezdünk megtérni,
Semmi nélkül kezdünk mi otthon bánkódni,
De jertök el vélem szerencse késérni.

Szerető uraim, csatát ha nem találunk,
Mégis az Kakatra hajnalban rohanjunk,
Amit ott kaphatunk, azzal elinduljunk,
Kivel vitézök közt tisztességöt valljunk.”

Ott egy kevés várván egy nyelvet hozának,
Kitől jó bizonnyal igaz hírt tudának,
Hogy az terekek szép haddal kinn volnának.
Úr izene vitéz Horvát Bertalannak,

Morvaiaknak es Sellyére izene,
Suránban megmaradt népének izene,
Mind hamarb lehetne utánna sietne,
Közülök valaki jó nevet szeretne.

Bánatban az követ Komáromhoz juta,
Mert az terekektől oly igen fél vala,
Az Dunán el-által éjjel üvölt vala,
Az hősek csalárdságnak azt vélik vala.

Az követöt fogva ők bevitték vala,
Vígan az vitézök úgy indultak vala,
Az jó Nyári után ők sietnek vala,
Immár Nyári Ferenc sokat bolygott vala.

Terek nép hol voltak, immár tudja vala,
Mert Léva égését mind jól látta vala,
Egy terek nyelvet es neki hoztak vala,
Ki éjjel az sárban besüllyedött vala.

Nagy szíve szakadván az hőseket várja,
Az egy szép lesherre népét beállatta,
Mel nagy szép szavával nekik ím ezt mondja:
„Szerető uraim, minden meghallgassa.

Az én szívemben mast vannak nagy bánatok,
Mert ez had igen nagy, én kevesen vagyok,
Ha vakmerőképpen reájok rohanok,
Sokan ott elveszünk, ott én nagy kárt vallok.

Kár nélkül maradjunk, jobb arra gondoljunk,
Majdan mi meglátjuk, környül mit kaphatunk,
Mind az révig utánnok mi elballagjunk,
Mikor elköltöznek, ott es rágondoljunk.”

Vala ohítása ott vitéz Nyárinak:
Láss, hertelenséggel seregök jutának,
Szép seregét látá komáromiaknak,
Más seregét látá az morvaiaknak,

Az harmadik sereg Surámból jött vala,
Ezön az vitézök hálát adtak vala,
Hogy il hamar egyben gyűhettenek vala,
Mert azt egyik fél es nem remélli vala.

Rajta az vitézök örömbe levének,
Ők rendben állának, seregöt szörzének,
Az jó Nyári Ferenc szóla vitézöknek:
„Mint jámbor hőseket én titöket kérlek,

Az rendöt fejönként ti mind megálljátok,
Derék ütközetöt ti mind megvárjátok,
Kopját egymás előtt ti itt se rontsatok,
Ha itt tisztösségöt vallani akartok.

Sőt ti közületök az kik jobbak vadtok,
Az alábbvalókat ti bátorítsátok,
Úgy ővélök öszve együtt induljatok,
Kopját ellenségön etszersmind rontsatok.

Az viadal köztünk míg el nem végeznék,
Senkitől itt addég fogoly ne fogassék,
Zsákmánra es addég senki itt ne essék,
Ki ezt nem fogadja, annak feje essék.”

Bátorok az hősek, ennek engedének,
Kit jámborul végre megteljesítének,
Kilencszázharminc lóval szépen telének,
Ipoly vize felé ők eleredének.

Az vitéz Zoltai Lőrinc ám ott vala,
Ki harmadmagával elöl mégyön vala,
Az elöljáró terekre talált vala,
Az Deli Huszain látá, mondja vala.

Nagy csudája volna, hogy ott merne járni,
Az vitéz Zoltai kezdé ezt mondani:
„Vitézök, csak akarjatok itt megvárni,
Sok kopját ingyen majd láttok itt tördelni.”

Szalkai mezőre mikoron jutának
Az terekek magyar zászlókat látának,
Ottan Ipol vizén el-általgázlának,
Ezök szömbe vívnak, egymásnak mondának.

Ezön az terekek kétségben esének,
Seregöt nagy szépen ők hamar szörzének,
Az víz felől puskások helhöztetének,
Az Saban vajdátúl ott il szók esének:

„Vélöm vala, harcolók ezök volnának,
De bizonnyal látom, hogy szömbe megvívnak,
Mert az végbeliek, vitézök itt vannak,
Kiket meglátjátok, mindhalálig vívnak.

Róla úgy gondoljunk, és úgy igyeközjünk,
Mert ha mi itt nyerünk, világra születünk,
De ma mi meghalunk, hogyha itt mi vesztünk,
Ki elszaladna es, meghal miközzölünk.”

Szereté ezt Nyári, mikoron meglátá,
Hamar rágondola, népét megállatá,
Három részre seregöt hamar szakasztá,
Csak az egyik részét az nyomra választá.

El-alább más révre ő hamar indula,
Sabán vajda látá, ezen elbúsula,
Az ő seregét ott megbontotta vala,
Puskásokat kétfelé választja vala.

Ezt jó Nyári Ferenc látá, nem múlata,
Az ő szép szavával népit bátorítá,
Hamar mindenekvel Jézust kiáltata,
Az ő jó lovokat folni bocsáttatá.

Száguldva az vízön ők általzörgének,
Nagy vakmerőképpen rájok öklelének,
Az terekek futamának, rettenének,
Lovagok, gyalogok sok helben veszének.

Ezen az vitézök örömben valának,
Kit bennök érének, sokat nyakazának,
Foglyokat ők akkor sokat nem fogának,
Az parancsolatnak hívön megállának.

Nám, az viadal hogy elvégezött vala,
Vecsernekor Kisasszon másnapján vala,
Az Kerei Gáspár jámbor vitéz vala,
Ott az viadalba csak ő megholt vala.

Éhen, szoméhon az vitézök valának,
De mindezzel semmit ők nem gondolának,
Foglyokat azután sokat fogdosának,
Az főterekek mind elszaladozának.

Vala nagy bánatja az Memhet basának,
Hogy jobb része veszött császár szolgáinak,
Félelmet hoztanak az otthonvalóknak,
Bátor szívet adtak mind az magyaroknak.

Kár nélkül magyarok hazaindulának,
Az szép nyereségön nagy hálát adának,
Felségös királnak ajándékot adának,
Az többivel vitézök megosztozának.

Ezután Balassa az Nyári Ferencvel
Nagy vígan lakának mind az vitézökvel,
Isten lássa őket sok jó szerencsével,
Hogy ők élhessenek jó hírrel, jó névvel.

Ugyan igen kérlek, vitézök, kik vadtok,
Hogy az jó Istennek nagy hálát adjatok,
Az ő jóvoltában mindenkor bízjatok,
Nagyobb diadalmat tereken vallotok.

Tinódi Sebestyén deák Nagyszombatba,
Negyvennégy esztendő el-beforgásába,
Nagykarácson előtt szörzé búdosásba.
Kinek ez nem tetszik, búskodjék magába.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 41 (Támaszta az Isten a keresztyén népre)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 35 (Támaszta az Isten a keresztyén népre)
Jegyzetek