Szükség nekünk Krisztus jótétéről (RPHA 1351)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Szükség nekünk Krisztus jótétéről,
Emlékeznünk véghetetlen nagy szerelméről,
Melyről minket szent vérének kiontásáról,
Ez vacsorában emlékeztet szent haláláról.

Nagy sok dolgainknak elvégezése után,
Rettenetes halálának csak szinte korán,
Szerze nekünk egy vacsorát kellete korán,
Mert jól tudá gyarlóságunkat az élet után.

Régi Ótörvényben sokszor megpéldáztatta,
Az húsvéti báránt enni mikoron adta,
Immáran az vacsorában nekünk megadta,
Kit szent János nekünk ujjal mutatta.

Ez lőn az istennek ártatlan báránya,
Ki az keresztfának tüzén megsütteték,
Nagy kénokkal vereséggel ostoroztaték,
Ammint bőneink érdemlék, úgy megvereték.

Az törvénnek is itt vége szakada,
Minden átka tőlünk ott el-hátramarada,
Az Krisztusban az ő átka megakada,
Mint megálla Áron papon isten haragja.

Ördögnek is végre ebben kedve telék,
Mert az Krisztus miérettünk elkárhoztaték,
Mindörökké ő élete hogy elveszteték,
Ebből immár az ördögnek elég téteték.

Nincs immáran nekünk semmi adósságunk,
De vagyon örökkévaló szabadságunk,
Hogy az Krisztus ő életét elveszté érettünk,
Immár örökké leszen szabadságunk.

Bizon isten, aki az vacsorát szerzé,
Bizon ember, ki ezeket elszenvedheté,
Ennél vagyon Atyaistennek nagy dicsősége,
Mennyországnak gazdagsága és öröksége.

Az vacsorát szerzé már ez okáért,
Szent testének és vérének emléközetiért,
Mely a keresztfán töreték mi bűneinkért,
Mikor ő átkozott lõn minden vétkünkért.

Másod oka lőn az hitnek erõssége,
Hogy úgy hinnék halálának minden érdemét,
Mint megesszük szent testének bozonyos igéjét,
Vagy mint isszuk szent vérének igaz pecsétit.

Az vacsora haszna harmadik ez leszen,
Hogy istennek jütteléről bizonyossá teszen,
Mert ezt szerzé népij közt hogy beszámláljon,
Az megvallottak közé hogy beiktasson.

Ez vacsorába szerelmet kéván tőlünk,
Mert mindnyájan egy kenyérből vagyon életünk,
Nagy sokféle emberekkel azon italunk,
Kivel Isten egyeséget kéván mitőlünk.

Immár azért ha megy Úrnak asztalához,
Legelőször térj magadban az te bűnödhöz,
Mellel istent készeríted örök halálhoz,
Sírván essél az istennek nagy kegyelméhez.

Krisztus jótétéről azután gondolkodjál,
Kegyelmességérő oha ne feletkezzél,
Irgalmasságát nagy jobbnak higgyed bűnednél,
Mert kegyelme sokkal nagyobb minden vétkednél.

Tiszta szível kérjed az Szentlelket,
Hogy ő indétson tebenned oly buzgó szívet,
Mellyel meggyűlölhetsz immár afféle vétket,
Kiért Krisztus szenvede enni fegyelmet.

Azért csak vigazság immár minden dolgunk,
Mert az úr Jézus Krisztus eleget tött érettünk,
És hogy ő lõn már nekünk mi igazságunk,
Ha ezért soha el ne fogyjon hálaadásonk.

Dicsértessék mindenben az Atyaisten,
Legyen dicső mindörökké az Fiúisten,
Maradjon meg mi szívünkbe Szentlélek isten,
Csak isten magasztaltassék örökké, ámen.