| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Szent Jánosnak megmondom nagy fogságát |
| RPHA-szám: | 1316 |
| Szerző: | Erdélyi Máté A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Szenth Gratianvs Mtthövss A kolofonban: Tanúságul írja ezt be könyvében, Erdéli Máté deák jó kedvében, Bánffi László fiának hívségében |
| Ajánlás: | Bánffi Pál |
| Cím: | Szent János baptistának feje vételéről való szép ének |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1560 A kolofonban: Ezerötszázhatvan jó esztendőben |
| Pro domo: | Idegen incipit még (technikailag most kivihetetlen a korrekt felvétel): Magnificat anima mea Dominum. Lukács és János evangéliumával is kimutathatók a párhuzamos helyek, pl. a 6. versszak forrása Luc 3,15; Ioh 1,19 |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SZENTH GRATIANVS MTTHÖVSS PAULO BANFFII SERVIITA COMNDAT |
Változatok:
| |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Mennyi sokat szól az Isten embernek (RPHA 0894) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/748, RMDT1/758 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 50 versszak |
| Változatok: | |
| Irodalmi minta: | Matth 3,1-5; 14,3-12 Marc 1,4-6; 6,17-29 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Felekezet: | 50% világi (2 db) 50% unitárius (2 db) |
| Változatok: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 7. 3 RMKT 7. 3 |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: |
AZ SZENT JÁNOS BAPTISTÁNAK FEJE VÉTELÉRŐL VALÓ SZÉP ÉNEK.
Szent Jánosnak megmondom nagy fogságát,
Büdös tömlöczben való kínlódását,
Azután megmondom az ű halálát,
Egy leányzó miatt nyaka vágását.
Zakariás papnak ő fia vala,
Kit Isten vénségében adott vala,
Szent és jámbor életű János vala.
Az Krisztusnak fű hopmestere vala.
Erzsébet asszony ennek anyja vala,
Kinek azelőtt gyermeke nem vala,
De hogy Isten ígéretet tött vala,
Szent Jánost ez világra szűlte vala.
No mikoron harmincz esztendős vala,
Szent lélektül felindíttatott vala,
Prédikálni az pusztában ment vala,
Krisztusnál hat holnapval nagyobb vala.
Tőn nagy predikácziót az pusztában,
Lőn egész zsidóság hozzá futásban,
Az ű predikállását hallgatásban,
Farizeusok bosszúlják magokban.
Hamarság követeket választának,
Kiket szent Jánoshoz elbocsátának,
Pusztában tisztirül tudakozának,
Ha ű volna fia mennyei úrnak.
Gyorsan feleletit Jánosnak érték,
Izenetit papoknak megjelenték,
Predikállását bosszúképen vevék,
Ügyekeznek rajta mint elvesztetnék.
Remíntelen vala az ű életek,
Mert félnek, hogy immár elvesz életek,
Irégykednek vala az kegyetlenek,
Jeruzsálembéli sok szerzetesek.
Azért János evvel nem gondol vala,
Mert Istennek szent lelke benne vala,
Az pusztában erőssen kiált vala,
Mennyeknek országát hirdeti vala.
Teste szakadását nem szánja vala,
Heródes királt gyakran feddi vala,
Atyjafia társát hogy vötte vala,
Heródest rá haragittotta vala.
Jánost azért hamar megfogattatá,
Nyakra-fűre az tömlöczben hányatá,
Kemínképpen ajtaját bézárlatá,
Őrízőkvel Baptistát virrasztatá.
Az tömlöczben immár ott fetreng vala,
Nagy erős oszlophoz kötözték vala,
Egész udvar népe gyűlöli vala,
Mert senki hozzálátója nem vala.
Nincsen már senki rajta könyörűlő,
Mert elkölt immár az régi jó üdő,
Nincsen királnak értte esedező,
Mert sok ember csak szemben hízelködő.
Vadnak mostan oly hízelkedő népek,
Mikor látják ű előmeneteket,
Vagy egyebeknek jó szerencséjeket,
Nem szűnik meg az ű hízelkedések.
Sózzák nagy erőssen az ű nyelveket,
Jó szerencsékver való íletekvel,
Barátságokat ajánlják mindenekvei,
De távoly vadnak ű tűle szívekkel.
Mikoron történendik nyavalyájok,
Barátjoknak urok miatt fogságok,
Nem jut eszében régi barátságok,
Csak keves vagyon érette szólójok.
Tömlöczben szent János bánkódik vala,
Megölni Heródes akarja vala,
De az sokaságot rettegik vala,
Kik Jánost profétájul tartják vala.
Történék egy alkalmatos órája,
Mikor vala születéssének napja,
Vígan örömében poharát iszsza,
Hogy ez napig Isten űtet megtartotta.
Hadnagyokat ű mind béhívattatá,
Fű vitézeket is mind bégyüjtet vala,
Galileában széllel izent vala,
Fű népeket ű mind begyüjtött vala.
Örömében nagy gazdagon főzete,
Jeles fű népeket mind leűltete,
Heródes ű véllek lakozni kezde,
Nagy jó kedvet felséges király veve.
Vígan trombitáját megfúallatá,
Dobját előttök harsogtatni kezdé,
Sok vígaság tévőket behívata,
Fű népeket igen vígasztaltata.
Sok jó borait mind megkóstoltatá,
Udvar népének vígan hordattatá,
Egynehányat utczákra kitolyata,
Mindenekkel szabadon megitatá.
Sok vígaság után mind felkelének,
Asszony nípek tánczolnia kezdének,
Király elizene feleségének,
Hogy lányával ű hozzájá lépnének.
Parancsola az ünnön leányának,
Tisztességet hogy tenne víg atyjának,
Seregek indúla sok leányzóknak,
Kikvel az fű népek mind tánczolának.
Az ünnön leánya drága ruhában,
Felöltözvín vagyon drága bíborban,
Tánczolnia kezde az palotában,
Heródes reá tekinte víg voltában.
Urak előtt nékie ezt fogadá,
Hogy valamit tűlle kérne megadná,
Országának is felét ha kévánná,
Beszédét hogy meg ne másolhatnája.
Leány hamar monda az ü anyjának:
«Mi jószágát kérjem az én atyámnak?»
Monda anyja: «kérd fejét Baptistának,
Mert ez ellensége mind az királynak.»
Ottan leány atyjához béindúla,
Atyja előtt szígyentelen megálla,
Keskeny derekával nagy térdet sújta,
Anyja tanácsából néki így szóla:
«Baptistának atyám egy tálacskában,
Adjad az ű fejét fogadásodban!»
Király hallá, szomorodék magában,
Hogy ferteznék Baptista halálában.
Az fűfű népekre király tekinte,
Erős esküését hogy meg ne szegné,
Hogy fejét vennék, hóhérnak izene,
Tömlöczből szent Jánost hóhér kihozá.
Nagy két élű tőrit előhozatá,
Keresztelő Jánost térdre állatá,
Hiveliből hóhér tőrit kirántá,
Nyakát vélle szent Jánosnak elcsapá.
Fejét derekátul így elválasztá,
Üstökét ragadá, tálban hagyítá,
Király leányának el-béiktatá,
Leány az ű anyjának bémutatá.
Fejét király Jánosnak így véteté,
Egy leánnak tánczáért így elveszté,
Az nagy jámbort szent Istenhez bocsátá,
Jánosnak király fejét így véteté.
Ily embernek kár egy leányért veszni,
Egy kicsény szököllésért fejét venni,
Nagy sok jámbornak torkát megmetszeni,
Lelki élő kenyértül megmenteni.
Jánosnak tanítváni hogy meghallák,
Uroknak halálát igen siraták,
Mint édes atyjokat úgyan ohajtják,
Tanítójokért könyveket hullatják.
Sírt ásának az ű tanítójoknak,
Tagait felvevék édes atyjoknak,
Apolgatják testét az ű uroknak,
Nagy sírásval adák az koporsónak.
Élete szent Jánosnak ímez vala,
Erdei mézvel ű lakozik vala,
És sáska eledele néki vala,
Sem bort, sem sert éltében nem itt vala.
Ruhája teve szőrből csinált vala,
És kemény szíú övezzője vala,
Nem királi házban lakozik vala,
Ily kemény életet János tart vala.
Vételét az szent Jánosnak fejének,
Meghallottuk Krisztus hopmesterének,
Egy leánzó lőn oka veszésének,
Ilyen jámbornak feje vételének.
Jöttek sok Jánosok most ez világra,
Kik igazgatnak örök bódogságra,
De kevésnek most arra kévánsága,
Azért rajtunk Istennek nagy haragja.
Igen vallják keresztyénnek magokat,
Jónak mondják szentek tanításokat,
De nem szenvedhetik el mondásokat,
Mikor rájok szólnak bizonyságokat.
Tömlöczözik most az Krisztus híveit,
Mint rígen az zsidók predikátorit,
Krisztusnak drágalátos prófétáit
Nem hallgatják az Istennek mondásit.
Az Krisztust mint Júdás, úgyan árúlják,
Sőt Júdásnál ezek olcsóbban adják,
Mert csak három pénzen ezek eladják,
Kik az ű híveit igen árúlják.
Csélcsapoknak mostan kenyerek vagyon,
Mise sivöltőknek jó kincsek vagyon,
Kiktül nem szakadhatnak ez világon,
Inkább akarják hogy lelkek vajúdjon.
Oly jámborok Istennek nem kellenek,
Kik ű istenségével kereskednek,
Mint Júdás ű véle úgy kereskednek,
Kitérni bűnökből nem igyekeznek.
Mely kegyelmességvel Isten most híjja,
Az ű országával űket unszolja,
De kevésnek arra most kévánsága,
Azért rajtunk Istennek nagy haragja.
Ne vegyük siketségre szent ígéjét,
De kapcsoljuk hozzánk drága beszédét,
Hogy megadja megígért szent országát,
Ne mutassa hozzánk nagy keménységét.
Dicsőségben hogy vélle vígadozzunk,
Bódogságval megajándékoztassunk,
Angyalokval űtet magasztalhassuk,
Csak ű szent istenségét imádhassuk.
Adjunk hálát azért ű felségének,
Hogy eledelit megadta lelkünknek,
Ű ígéjét hirdeti bőnösöknek,
Örök életet ad benne bízóknak.
Tanúságul írja ezt bé könyvében,
Erdéli Máté deák jó kedvében,
Bámphi László fiának hívségében,
Ezer ötszáz hatvan jó esztendőben.
Szent Jánosnak megmondom nagy fogságát,
Büdös tömlöczben való kínlódását,
Azután megmondom az ű halálát,
Egy leányzó miatt nyaka vágását.
Zakariás papnak ő fia vala,
Kit Isten vénségében adott vala,
Szent és jámbor életű János vala.
Az Krisztusnak fű hopmestere vala.
Erzsébet asszony ennek anyja vala,
Kinek azelőtt gyermeke nem vala,
De hogy Isten ígéretet tött vala,
Szent Jánost ez világra szűlte vala.
No mikoron harmincz esztendős vala,
Szent lélektül felindíttatott vala,
Prédikálni az pusztában ment vala,
Krisztusnál hat holnapval nagyobb vala.
Tőn nagy predikácziót az pusztában,
Lőn egész zsidóság hozzá futásban,
Az ű predikállását hallgatásban,
Farizeusok bosszúlják magokban.
Hamarság követeket választának,
Kiket szent Jánoshoz elbocsátának,
Pusztában tisztirül tudakozának,
Ha ű volna fia mennyei úrnak.
Gyorsan feleletit Jánosnak érték,
Izenetit papoknak megjelenték,
Predikállását bosszúképen vevék,
Ügyekeznek rajta mint elvesztetnék.
Remíntelen vala az ű életek,
Mert félnek, hogy immár elvesz életek,
Irégykednek vala az kegyetlenek,
Jeruzsálembéli sok szerzetesek.
Azért János evvel nem gondol vala,
Mert Istennek szent lelke benne vala,
Az pusztában erőssen kiált vala,
Mennyeknek országát hirdeti vala.
Teste szakadását nem szánja vala,
Heródes királt gyakran feddi vala,
Atyjafia társát hogy vötte vala,
Heródest rá haragittotta vala.
Jánost azért hamar megfogattatá,
Nyakra-fűre az tömlöczben hányatá,
Kemínképpen ajtaját bézárlatá,
Őrízőkvel Baptistát virrasztatá.
Az tömlöczben immár ott fetreng vala,
Nagy erős oszlophoz kötözték vala,
Egész udvar népe gyűlöli vala,
Mert senki hozzálátója nem vala.
Nincsen már senki rajta könyörűlő,
Mert elkölt immár az régi jó üdő,
Nincsen királnak értte esedező,
Mert sok ember csak szemben hízelködő.
Vadnak mostan oly hízelkedő népek,
Mikor látják ű előmeneteket,
Vagy egyebeknek jó szerencséjeket,
Nem szűnik meg az ű hízelkedések.
Sózzák nagy erőssen az ű nyelveket,
Jó szerencsékver való íletekvel,
Barátságokat ajánlják mindenekvei,
De távoly vadnak ű tűle szívekkel.
Mikoron történendik nyavalyájok,
Barátjoknak urok miatt fogságok,
Nem jut eszében régi barátságok,
Csak keves vagyon érette szólójok.
Tömlöczben szent János bánkódik vala,
Megölni Heródes akarja vala,
De az sokaságot rettegik vala,
Kik Jánost profétájul tartják vala.
Történék egy alkalmatos órája,
Mikor vala születéssének napja,
Vígan örömében poharát iszsza,
Hogy ez napig Isten űtet megtartotta.
Hadnagyokat ű mind béhívattatá,
Fű vitézeket is mind bégyüjtet vala,
Galileában széllel izent vala,
Fű népeket ű mind begyüjtött vala.
Örömében nagy gazdagon főzete,
Jeles fű népeket mind leűltete,
Heródes ű véllek lakozni kezde,
Nagy jó kedvet felséges király veve.
Vígan trombitáját megfúallatá,
Dobját előttök harsogtatni kezdé,
Sok vígaság tévőket behívata,
Fű népeket igen vígasztaltata.
Sok jó borait mind megkóstoltatá,
Udvar népének vígan hordattatá,
Egynehányat utczákra kitolyata,
Mindenekkel szabadon megitatá.
Sok vígaság után mind felkelének,
Asszony nípek tánczolnia kezdének,
Király elizene feleségének,
Hogy lányával ű hozzájá lépnének.
Parancsola az ünnön leányának,
Tisztességet hogy tenne víg atyjának,
Seregek indúla sok leányzóknak,
Kikvel az fű népek mind tánczolának.
Az ünnön leánya drága ruhában,
Felöltözvín vagyon drága bíborban,
Tánczolnia kezde az palotában,
Heródes reá tekinte víg voltában.
Urak előtt nékie ezt fogadá,
Hogy valamit tűlle kérne megadná,
Országának is felét ha kévánná,
Beszédét hogy meg ne másolhatnája.
Leány hamar monda az ü anyjának:
«Mi jószágát kérjem az én atyámnak?»
Monda anyja: «kérd fejét Baptistának,
Mert ez ellensége mind az királynak.»
Ottan leány atyjához béindúla,
Atyja előtt szígyentelen megálla,
Keskeny derekával nagy térdet sújta,
Anyja tanácsából néki így szóla:
«Baptistának atyám egy tálacskában,
Adjad az ű fejét fogadásodban!»
Király hallá, szomorodék magában,
Hogy ferteznék Baptista halálában.
Az fűfű népekre király tekinte,
Erős esküését hogy meg ne szegné,
Hogy fejét vennék, hóhérnak izene,
Tömlöczből szent Jánost hóhér kihozá.
Nagy két élű tőrit előhozatá,
Keresztelő Jánost térdre állatá,
Hiveliből hóhér tőrit kirántá,
Nyakát vélle szent Jánosnak elcsapá.
Fejét derekátul így elválasztá,
Üstökét ragadá, tálban hagyítá,
Király leányának el-béiktatá,
Leány az ű anyjának bémutatá.
Fejét király Jánosnak így véteté,
Egy leánnak tánczáért így elveszté,
Az nagy jámbort szent Istenhez bocsátá,
Jánosnak király fejét így véteté.
Ily embernek kár egy leányért veszni,
Egy kicsény szököllésért fejét venni,
Nagy sok jámbornak torkát megmetszeni,
Lelki élő kenyértül megmenteni.
Jánosnak tanítváni hogy meghallák,
Uroknak halálát igen siraták,
Mint édes atyjokat úgyan ohajtják,
Tanítójokért könyveket hullatják.
Sírt ásának az ű tanítójoknak,
Tagait felvevék édes atyjoknak,
Apolgatják testét az ű uroknak,
Nagy sírásval adák az koporsónak.
Élete szent Jánosnak ímez vala,
Erdei mézvel ű lakozik vala,
És sáska eledele néki vala,
Sem bort, sem sert éltében nem itt vala.
Ruhája teve szőrből csinált vala,
És kemény szíú övezzője vala,
Nem királi házban lakozik vala,
Ily kemény életet János tart vala.
Vételét az szent Jánosnak fejének,
Meghallottuk Krisztus hopmesterének,
Egy leánzó lőn oka veszésének,
Ilyen jámbornak feje vételének.
Jöttek sok Jánosok most ez világra,
Kik igazgatnak örök bódogságra,
De kevésnek most arra kévánsága,
Azért rajtunk Istennek nagy haragja.
Igen vallják keresztyénnek magokat,
Jónak mondják szentek tanításokat,
De nem szenvedhetik el mondásokat,
Mikor rájok szólnak bizonyságokat.
Tömlöczözik most az Krisztus híveit,
Mint rígen az zsidók predikátorit,
Krisztusnak drágalátos prófétáit
Nem hallgatják az Istennek mondásit.
Az Krisztust mint Júdás, úgyan árúlják,
Sőt Júdásnál ezek olcsóbban adják,
Mert csak három pénzen ezek eladják,
Kik az ű híveit igen árúlják.
Csélcsapoknak mostan kenyerek vagyon,
Mise sivöltőknek jó kincsek vagyon,
Kiktül nem szakadhatnak ez világon,
Inkább akarják hogy lelkek vajúdjon.
Oly jámborok Istennek nem kellenek,
Kik ű istenségével kereskednek,
Mint Júdás ű véle úgy kereskednek,
Kitérni bűnökből nem igyekeznek.
Mely kegyelmességvel Isten most híjja,
Az ű országával űket unszolja,
De kevésnek arra most kévánsága,
Azért rajtunk Istennek nagy haragja.
Ne vegyük siketségre szent ígéjét,
De kapcsoljuk hozzánk drága beszédét,
Hogy megadja megígért szent országát,
Ne mutassa hozzánk nagy keménységét.
Dicsőségben hogy vélle vígadozzunk,
Bódogságval megajándékoztassunk,
Angyalokval űtet magasztalhassuk,
Csak ű szent istenségét imádhassuk.
Adjunk hálát azért ű felségének,
Hogy eledelit megadta lelkünknek,
Ű ígéjét hirdeti bőnösöknek,
Örök életet ad benne bízóknak.
Tanúságul írja ezt bé könyvében,
Erdéli Máté deák jó kedvében,
Bámphi László fiának hívségében,
Ezer ötszáz hatvan jó esztendőben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.