Cegei Névtelen, Sok szép históriát immáron írtak (RPHA 1273)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part "ARGUMENTUM

Odatim rapuit Zariadres ipse puellam,
Illa ubi per somnum coepit amare virum.
Cui pater uxorem sociam de iure negavit,
Quam cupiere omnes, forte sua unus habet.

LOCUS COMMUNIS

Connubio dignam natam, propriamque parentes,
Haec cuicunque volet nubere sponte ferant.

DEBRECENBEN

ANNO DOMINI 1588."]

Sok szép históriát immáron írtak
Szerelemről, magyarra fordítottak,
Bölcs poéták írásából kiadtak,
De még erről tudom, hogy nem szóltak.

Régi meglett dolgot én előhozok,
Görögországban lett dolgot beszélek,
Egymás-szeretőkről éneket mondok,
Kivel bús szíveket én vigasztalok.

Chares Mytilanaeus histórikus,
[miss "..."] írási közt írja egy könyvében,
Kit Athenaeus behoz írásában,
Bölcsek vacsorájával kit írt, abban.

Kérem az hallgatókat, meghallgassák,
Szerelemnek nagy erejét csodállják,
Kihez hasonlót nem sokat hallottak,
Kit immáron rendel én előhozok.

Két atyafi nagy Ázsiában vala,
Hystaspes, Zariadres nevük vala,
Mind az kettő szép, ifjú legény vala,
Zariadres kisebb másiknál vala.

Kikről az idegen országbeliek,
Pogány módra azt soknak beszéllették,
Hogy fiai ezek Adonidesnek,
Venus istenasszonytól születettek.

Hystaspes Médiának alsó részét,
Bírja úgy, mint fejedelem országát,
Zariadres Caspium tenger felett,
Mind az Tanais vízig bírja földét.

Az Tanais vízen túl az kik laknak,
[miss "..."]átónusoknak, kiket ott hínak,
[miss "..."]on Meszemben, kik lakoznak,
Homartes vala neve királyuknak.

Ennek szép leánya Odatis vala,
Ki szintén eladó korában vala,
Mert [miss "..."] avval álmod vala,
[miss "..."] vett vala.

[miss "? lines"]

Elvégezte vala Király magában,
[miss "..."] barátjának birodalmában,
[miss "2 lines"]

[miss "? lines"]

[miss "1 line"]
"Jól eszedbe [miss "..."]ket,
Ne ítéljed parasztnak te ezeket,
Nagy uraknak tartsad utánnam őket.

Ezek közül leginkább az kit szeretsz,
És szívedben másnál inkább te kedvelsz,
Annak adlak feleségül tégedet,
Nem adlak más országban én tégedet.

Ennek bizonyságára ezt az pohárt,
Tárt házamból kihozott aranykupát,
Töltsd meg borral, nyújtsad annak, kit szeretsz,
És kinek felesége lenni akarsz.

Annak felesége te hívattatol,
És éntőlem megajándékoztatol,
Minden jóval, gazdagsággal láttatol,
Világi gyönyörűségben tartatol.

Látod [miss "..."]
[miss "3 lines"]

[miss "? lines"]

Urad [miss "..."] neked is szolgálna,
[miss "3 lines"]

Urad, ki leszen, mond téged társának,
Te viszontag mondjad őtet uradnak,
Mint az galamb esedezik társának,
Nem különben te is az te uradnak.

Isten megáldja ti házasságtokat,
Minden jóval szereti házatokat,
Szép fiakkal, lányokkal titeket
Megáld, és szeret, ha félitek őtet.

Azért, lássad, járj el abban, mit mondok,
Tölts meg az pohárt jó borral te annak,
Ezek közül kit szeretsz, adjad annak,
Mert annak feleségül téged adlak."

Mikoron rendel azokat szemlélné,
És nagy gonosz kedvvel őket elnézné,
Azt ő [miss "..."]
Zariádré[miss "..."]

Mert ez [miss "..."]
Zariadres h[miss "..."]
Atyja akaratt[miss "..."]
Hamar jőne n[miss "..."]

Zariadres t[miss "..."]
Táborban szállít[miss "..."]
Homartes hírét [miss "..."]
Alattomban készít [miss "..."]

Senki azt nem [miss "..."]
Titkon mene csa[miss "..."]
Gyors lován jó foly[miss "..."]
Éjjel juta az várasb[miss "..."]

Azon éjjel nyolc [miss "..."]
Elmene nagy gyor[miss "..."]
Nem felejté Odati[miss "..."]
Mert ezt cselekd[miss "..."]

Mikor azért im[miss "..."]
Közel volna az m[miss "..."]
És közelgetne kir[miss "..."]
Siet vala menni sze[miss "..."]

Város kerítésén [miss "..."]
Mind kocsisával e[miss "..."]
Egy bizonyos helye[miss "..."]
Kit ő jól tud, és ige[miss "..."]

Szittyai ruhában[miss "..."]
Hogy udvarnépe[miss "..."]
És senkitől ő meg[miss "..."]
Jelenlétét az váras[miss "..."]

Juta szintén azo[miss "..."]
Hul lakoznak vala [miss "..."]
Menyegzős ház h[miss "..."]
Hogy csak lehessen [miss "..."]

[miss "? lines"]

[miss "2 lines"]
Kin mindketten magukban vigadának,
Szívükben Istennek hálát adának.

Szebbnek ítélé Odatis ez ifjat,
Uraknál, úrfiaknál szeretőjét,
Kik asztalnál ülnek vala nagy rendet,
Ennek azért magát adá, és kezét.

Noha ezek frissen öltöztek vala,
Bíborban és bársonyban járnak vala,
Gránát, skarlát, kamoka rajtok vala,
Orcájuk malosától piros vala.

Zariadres pedig ruhátlan vala,
Közruhában mert csak odament vala,
De mégis nekije az tetszett vala,
Kit ő mindjárt megbizonyított vala.

Mert az töltött pohárt ottan ragadá,
Zariadres szeretőjének adá,
Alattomban amaz ottan megivá,
Az pohárt ingyen meg sem mutatá.

Mindjárást onnan ketten kijövének,
Kit mindnyájan is eszekbe nem vőnek,
Mert ők az italhoz elegyedének,
Az ifjak is az táncnak eredének.

Zariadres Odatist elragadá,
Elragadván az kocsihoz iktatá,
Vele egyetemben el is szalada,
Nagy békével az táborba bejuta.

[miss "..."]áborban keresik vala,
[miss "..."]m tudnak kérdezik vala,
Kin e[miss "..."]dálkoznak vala,
Hogy [miss "..."]l vesztetek volna.

V[miss "..."]m bánkódnak vala,
Az [miss "..."]rt hadnagy nélkül már vala,
R[miss "..."] felronhattanak vala,
"[miss "..."] nincsen m'eggyünk!" kiáltják vala.

Mint fejeveszett nép, kiáltja vala,
Ho[miss "..."] az úr gyakran k[miss "..."]dik vala,
[miss "..."] tanácsurakat izgatják vala,
[miss "..."] a rekkentettek ijesztik vala.

Hírek lőn benne, hogy urok megjutott,
Vele egyetemben szép leányt hozott,
Házasságra kit azelőtt elszánt volt,
Asszonyuknak kit ők nem ismertek volt.

Azonközben Homartes parancsolá,
Odatist hívnák, erősen meghagyá,
Ne tréfálna, neki igen meghagyá,
Mert ideje volna pohárt megadná.

Szolgák, szolgálóleányok ezt tudván,
Nagy szerelmüket egymáshoz ismervén,
Nagy erejét szerelemnek jól értvén,
Tisztességüket is jól meggondolván,

Egy szóval fejenként így felelének:
"Szerelmes Uram, bizony, mi nem tudjuk,
Hová lett el, és hová ment, nem láttuk,
Sehol nincsen, mert mi meg nem találjuk."

Ekképpen lőn ezeknek ő tanácsuk,
Hogy véghezmenne minden jószándékuk,
Nem állhatnak ellenük emberek,
Mert így végezték volt az istenek.

Az menyegzőt ekképpen elvégezék,
Nőtelen menyegzőben vigadának,
Leány nélkül házukhoz indulának,
Búcsúvétlen egyenként eloszlának.

Mene Zariadres ő udvarában,
Minden seregénél lakóhelyében,
Hystaspeshez betére ő útjában,
Mint szerelmes bátyjának jószágában.

Ezen kívül nagy sok fő-fő urakhoz,
Betére hazamentében azokhoz,
Úgy, mint néki szerelmes barátihoz,
Ezek [miss "..."] befogadák házukhoz.

Sőt [miss "..."]

[miss "? lines"]

[miss "1 line"]
Egymás egészségéért az nagy italt,
Jó szerencséjükért az erős italt,
Bor-búzáért, békességért az duskát.

Azonközben az nap az ő dolgában,
Járton-eljár neki hagyott tisztében,
Az jó estve eljőve nagy városban,
Vendég kezde oszlani az városban.

Zariadres Odatisszal nyugovék,
Hitüket voltaképpen megtökéllék,
Egymásnak adott kezeket betölték,
Fogadásukat ekképpen megállák.

Hogy szeretnék egymást, ezzel jelenték,
Egyik az másik ölében elalvék,
Venus istenasszonynak áldozának,
Kertbeli szép rózsákat szaggatának.

Odatis kertjében két fehér alma,
Kertje felett ismét két piros alma,
Drágalátos vala Venus illatja,
Ezeket őrzötte, meg is tartotta.

Mostan Zariadresnek ajánlotta,
Sőt, ő magával is szabaddá hagyta,
Mert vele eljöttét ezért nem szánta,
Szép voltáért Zariadrest kívánta.

Zariadres ám az két fehér almát
Fogdosni kezde neki, mint sajátját,
Csókolni és harapni az pirosát,
Ilyen jókkal tölté el az északát.

Ezt az szerelmet egész Ázsiában,
Minden paraszt tudja ott az országban,
Ki bizony méltó is előhozásban,
Atyáknak, anyáknak példaadásban.

Ugyanezen históriát szent helyen,
Ki szokták írni király palotáján,
Sőt, még közembernek is háza falán,
Ezt mindennek emlékezetre adván.

Tovább immár én elő nem mehetek,
Ez históriában többet nem írok,
Mert róla írást tovább nem találok,
Egynéhány verset tanúságul mondok.

Ebből immár minden ember tanulhat,
Meglett dolgot például elővehet,
Atyák, anyák, férjhez ő leányukat,
Kit szeretnek, annak adják azokat.

Vagyon nekünk erről számtalan példánk,
Hogy valakik egymást így megszerették,
Azután is egymáshoz azok estek,
Jóllehet, atyjuk, anyjuk nem végezték.

Mit cselekedék Cimon Cipseussal?
Elragadá leányát, Iphigenját,
Erőszakkal elvevé szeretőjét,
Egy menyegzőnép ellen szép mátkáját.

Mint jára Diomedes atyja miatt?
Nem hagyá elvenni varga leányát,
Vízbe ugrék végre ő az leányért,
Mindketten meghalának így egymásért.

Istennek is törvénye ellen vagyon,
Egymás-szeretőket, hogy elválasszon,
Ember, kiket Isten egyben szerzett,
Ásó, kapa, ki egymástól választhat.

Több példákat nem szükség erre hozni,
Kinek nem tök az agya mert jól érti,
Mindennapi példából általlátja,
Kedvetlen házasság mit hozzon, tudja.

Azután is mert ők soha békével,
Együtt nem lakhatnak csendes elmével,
Egymást nem szeretik nagy szeretettel,
Csak jajveszék vagyon nekik házuknál.

Átkozzák magukat és szüleiket,
Hogy férjhez nem adták azoknak őket,
Kiknek ők szerették szép termetüket,
És kiknek akarták adni hitüket.

De hogy immár ezekben véget vessek,
Több tanúságot én erre nem hozok,
Hanem csak négy verset ez végre mondok,
Summája ez, jól reá hallgassatok!

Nem tudom, ég alatt mi lehet nagyobb
Szerelemnél, és mi lehet erősebb,
Dolgok közül ez mindennél nehezebb,
Ezen kívül egyet mondnak, ki nagyobb.

Ez mi legyen, nem mondom én senkinek,
Mert példabeszéd lehet ez mindennek,
Azok tudják csak, az kik megpróbálták,
Ezek kívül azok is, kik elhitték.

Oltalmazzon Isten ettől tégedet,
Ki még nem kóstoltad Vénus játékát,
Nem érzetted Cupido mérges nyilát,
Addig őrizzed magad, míg meg nem lát.

Mert ha egyszer téged játékba ejthet,
És nyilával Cupido mellbe lőhet,
Kétség leszen azután te életed,
Az előbbi utadra visszatérted.

Ez históriát ki szerze versekben,
Deákból fordítá magyar énekben,
Egy ifjú, skólai mesterségében,
Ezeket éneklé egy jókedvében.

Az ezerötszázban és nyolcvanhétben,
Nyárban, az hév Szent Jakabnak havában,
Erdélynek híres-neves jó földjében,
Cegében, az Holdos-tónak fektében.