| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Sok királyról, császárról emlékeztem |
| RPHA-szám: | 1261 |
| Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Egy úrfiú császártul megjöttében, Nagy bizonnyal beszélé egy kedvében, Tinódi Sebestyén deák könyvébe, Ő beírá |
| Cím: | Szulimán császárnak Kazul basával való viadaljáról |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1546 A kolofonban: negyvenhat esztendőben |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SEBESTIEN DEAK SzVLIMAN CIASzAR KASzVL BASSAVAL TVSAKODASAROL ES VIADALIAROL SzERSzE |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3), a11(4,4,3) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Gyakran hallottatok históriákat (RPHA 0332c) Kegyelmes Úr, adok nagy hálát neked (RPHA 0718) Én mostan beszélem a rómaiakat (RPHA 0332) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 36SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 70 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 3. 254 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Sok királról, császárról emléköztem,
Csuda hadakat rólok beszélöttem,
De terek nemzetről nem elmélködtem,
Meghalljátok, mit felőlök értöttem.
Én beszélök Szulimán járásában,
Kinek birodalma vagyon Budában,
És nagy része vagyon mindez világban,
Isten ostora ő nagy sok országban.
Birodalma nagy vagyon ez császárnak.
Háromféle terek fejedelmet mondnak,
Az egyiket hívják szultán Szulimánnak,
Szultán Szelim neve volt az atyjának.
Ennek vagyon szép fejér patyolatja,
Geregországban Konstantinápolt lakja.
Másik fejedelöm Sahizmail fia,
Neve Sahit Ahmáz az Kazul basa.
Sahitnak vagyon vörös patyolatja,
Perzsiában Korozaint ő lakja.
Harmad fejedelöm az nagy Jesil bas,
Filiszteus terekeket ez bírja.
Tiszta kék vagyon ennek patyolatja,
Császárt az Kazulra ez haragítá,
Az két fejedelmet egyben vítatá,
Kazult az császárnak így beárulá.
Így izene Jesil bas az császárnak:
„Vedd el országát az Kazul basának,
Mert atyjokfiát veszik házastársnak,
Felségöd hitinek ellene vadnak.
Én is melléd megyök minden népemvel.”
Császár hallá, készöle erejével,
Negyedfélszázezör lovag népével,
Tizennégyezör képös, kopjás kézívösvel.
Négyszáz taraszkval, tízezör puskásval
Indula, hogy szömben vívjon Kazulval.
Kazul vagyon hatvanezör lovagval,
Semmit nem gondol az terek császárval.
De az császárt ott Jesil bas megcsalá,
Mert népével őmellé nem jött vala,
Azért császár oly igen siet vala.
Kazul egy követét elküldte vala.
Ez követ császár táborába juta,
Követségét az basáknak nem mondá.
Császár hallá, őtet hozzá hívatá,
Az császárnak az követ fejét hajtá.
Az zsebből egy szelöncét ott kivonya,
Áfián nevű maszlag kiben vala,
Adá az császárnak, és így szólt vala:
„Felségödnek küldé ezt Kazul basa.
Küldé ez maszlagot, hogy te megrágjad,
Mert hallotta nagy haragusságodat,
Inkább megmutathatod haragodat,
Meg nem kéri az te nagy haragodat.”
Szóla császár: „Bizon ezt nem csudálom,
Hogy neköm ezt izente az én rabom,
De te vakmerő szívedet én látom,
Hogy ezt meréd mondani, azt csudálom.”
Ugyan hamar követöt megfogatá,
Egy idegöt hamar előhozata,
Az ő lábára azt hamar fojtatá,
Annál fogva őtet felakasztatá.
Láták basák, császárnak mondják vala:
Nem hallották ők, sem olvasták volna,
Valahol követöt megöltek volna.
Császár hallá, eleresztette vala.
Juta Kazul szömbe császár népével,
Szemben szálla az császár erejével,
Vagyon Kazul válogatott vitézökvel,
Csak kevesen, hatvanezör jó legénvel.
Megszemlélé Kazul az császár hadát,
Elöl látá szép képös, íves hadát,
Utána látá natúliai hadát,
Macedóniai hadban az császárt.
Azt parancsolá Kazul szolgáinak,
Az első hadat csak letapottatnák,
Az másikat bottal csak elhullatnák,
Ő maga öklelne hadára császárnak.
Nagy zengésök, üvöltések lőnek,
Nagy erősen ők öszvezöndülének,
Mindkétfelől erős viadalt tőnek,
Az császár népében sokan veszének.
Csuda bátorsága Kazul basának,
Nagy gondot adott ő ott az császárnak,
Látá császár veszését két hadának,
Kazul juta puskáira császárnak.
Igen kezde Kazul népe hullani,
Taraszk, puska miatt oly igen veszni,
Mert nem tudnak vala puskátúl félni,
Ők soha nem tudtak puskából lőnni.
Az Kazulnak egy karját általlövék,
Főhadnagyát viadalba ellövék,
Kazul látá, ott hamar megfutamék,
Mégis fele népével megmeneködék.
Szancsákbékök jelösek elesének,
Tizenegyen viadalban veszének,
Lőn halála basák közül kettőnek,
Az egyiknek az főúr beglerbéknek.
Azért császár nagy nyeröségöt nyere,
Kazulnak minden marháját elnyeré,
Pohárszékit, társzekerit elnyeré,
Szép feleségét es császár megnyeré.
Róla azért esék oly nagy bánatba,
Hogy sok főnépe vesze viadalba,
Tebritz várast az Kazul országába
Megvevé, elrontatá haragjába.
Kazul földéből császár kiindula,
Mikor juta az Konstantinápolba,
Kazul szép feleségével elhála,
Csak egy éjjel császár vele vigada.
Adá feleségül Kertez szancsáknak,
Szancsák megköszöné azt az császárnak.
Mikor az ágyban ők együtt volnának,
Szancsák nyúla kezéhöz az asszonnak.
Szancsák azt eszébe nem vötte vala,
Az asszonnál titkon egy hancsár vala,
Ágyékjában hancsárt ütötte vala,
Az Kertez szancsák ott hamar meghala.
Vala asszony igen nagy siralmába,
Az szót mondja ágyasházban sírtába:
„Ezt azért szörzém én nagy haragomba,
Nem akarok többet élnöm ez világba.
Legyen az én vitéz uram éltéért,
Én férjemért, ím az Kazul basáért,
És énrajtam lött az nagy kisebbségért.”
Császár hallá, őt megfogatá azért,
Bevetteté az tengörnek vizébe.
Vagyon császár meg oly elmélködésbe,
Kazult elveszesse az ő földébe,
Mert bánkódik, hogy kárt vallott földébe.
Az Ibráin basát császár szólítá,
Az Kazul basára őtet bocsátá,
Azt erősen neki megparancsolá,
Hogy Kazult kergetné és nyomorgatná.
Sok néppel Ibráim hamar indula,
Kazul földében egy várasban szálla,
Közel Kazul egy szép várasban vala,
Eztendeig öszveharcoltak vala.
Semmiképen mezőre Kazul nem méne,
Az Ibráin őneki ezt izené:
Szömély szerént ővéle szömbe jönne,
Az szerencse válnék el, kié lenne?
Azt íratá Kazul az Ibráinnak:
„Te vagy csak egy rabja az Szulimánnak,
Nem illik il nagy fejedelöm úrnak,
Viadallal társa lenne egy rabnak.
Vagyon neköm ilyen rabom, mint te vagy,
Annak megmutathatod, hogy te ki vagy,
De hívjad ki uradat, ha jámbor vagy,
Azzal szömben vívok, meglátom, mint vagy.”
Az Ibráin ezt császárnak iktatá,
Szóval császárt igen szorgalmaztatá,
Ne alunnék, nagy hadát indítaná,
Kazul basán bosszuját megállaná.
Legottan készüle császár nagy hadval,
Négyszázezör lóval, négyszáz taraszkval,
Tizenkétezör puskás jó jancsárval,
Kazulnak ezt izené nagy haragval:
„Tudtodra adom neköd indulásomat,
Titkon nem viselhetöm nagy hadamat,
Hogyha jámbor vagy, vár meg enmagamat,
Országodért vív meg, mutasd magadat.
Valahol meglellek, én megkereslek,
Hogyha viadalba tégöd nem lellek,
Várasidról várasidra kergetlek,
Úgyes tégöd én rabságomba ejtlek.”
Sietséggel készül Kazul, hogy hallá,
Az császárral szömbe vívni akar vala,
Deli Mentes egy főtanácsa vala,
Egy nagy hegyre Kazult felvitte vala.
Az császárnak mutatá nagy erejét,
Tengörnek mondá az császár sok népét,
Tengör módra elnyelné Kazul népét,
És mutata sok taraszkot, puskás népet.
„Kegyelmes úr, néped ha arra viszöd,
Kegyötlenül őket megégettetöd,
Jobb körülök kabdosván keröngenöd,
Császár népét gyakor helyön öldöznöd.”
Ottan megfogadá Mentes beszédét,
Kezdé kerengeni császár erejét,
Sok helyön öli, vagdalja ő népét,
Kazul azzal mutatja jelönlöttét.
De hogy ezt császárnak megmondták volna,
Kazul szömben viadalnak nem állana,
Csak kerülök oly igen kapdosna,
Az császárnak abból nagy kára volna.
Az császár hogy hallá, hamar indula,
Babilóniát búába megszállá,
Hogy mely váras Kazul basáé vala,
Császár vítatá, és megvötte vala.
Sok drága kincsöket benne meghagya,
Sok tevéket, kik viselték, ott hagya,
Háromezör vitézét benne hagyá,
Megsebesült sok szolgáit ott hagyá.
Az Kazulnak országában indula,
Szép várasokat az császár megszálla,
Várasokat míg ott vívtatta vala,
Kazul addég Babilóniát megszállá.
Rettenének várasban, félemlének,
Gyakor viadalban sokan veszének,
Éhség miatt igen megepedének,
Kazul basátúl kegyelmet kérének.
Ottan Kazulnak ezen öröme lőn,
Mert Babilónia meg kezében lőn,
Császár kincse tevékkel kezében lőn,
Ki császárnak igen nagy búára lőn.
Lám, az bennevalókat elbocsátá,
Minden marhájokat megadattatá,
Mert az várast hitre megadták vala,
Otmán hitinek ez ellene vala.
Ezök igen sietnek császár után,
Császár bánkódik ő nagy kárvallásán,
Nagy szép kincsén és Babillon várasán,
Hogy nagy kisebbség lött nagy méltóságán.
Sőt azokat mind előhozatá,
Haragjában ott őnekik ezt mondá:
Soha nem hallotta és nem olvasta,
Otmán nemzet várast megadott volna.
„Várasomat árulók megadtátok,
Nagy kincsemet ellenségnek adtátok,
Mire benne, hogy ti meg nem holtatok,
Szégyentökre azért ti mind meghaltok.”
Igen hamar őket mind levágatá,
Ibráin basát hamar elbocsátá,
Harmada népét vele elbocsátá,
Fővárasát Kazulnak megszállatá.
Az Kazul ezt hallá, hamar indula,
Az császárra oly igen siet vala,
Szömben vele megvívni akar vala,
Császár hallá, ezen megrettent vala.
Diadalmat Kazul kezd rajta venni,
Szégyent nagyot kezd miatta vallani,
Vlakoknak kezdé azt parancsolni,
Ibráint meghívnák hozzá sietni.
Az Ibráin siet nagy gyorsaságval,
Mely nap Ibráin megjuta hadával,
Aznap Kazul akar vívni császárval,
De hogy érté Ibráint szép hadával,
Legottan eltére az Kazul basa,
Az császár hadában Ibráin basa,
Nagy felszóval ezt kiáltja basa:
Ne félnének, mert megjött Ibráin basa.
Ibráim megjutott ki az haddal bír,
Ebben terek császárnak hamar lőn hír,
Ibráinra haragvék, ő ugyan sír,
Akarja megölni, hogy sok néppel bír.
Ajasz basa ezt hogy kezdé érteni,
Az császárnak ott ezt kezdé mondani:
„Ne akarja felségöd most megölni,
Mert gonoszban kezd az te dolgod lenni.
Rabja neki tizenkétezör vagyon,
Ha megértik, urok hogy halva vagyon,
Azok gazdagok, nagy szép szerrel vadnak,
Kazul vélök tevéled szömbe álljon.
Ottan megbánod, hogy Ibráin megholt.”
Ezt az császár ottan jóváhadta volt,
Ibráin halálának ez oka volt,
Hogy az császár végre őt megölte volt.
Lőn az császár el hazaindulatba,
Egynéhán várast megvőn ő utába,
Kazul vagyon körüle forgódásba,
Kapdosásban, gyakor ragadozásba.
Szállá meg az császár Babilóniát,
Lőtteté, rontatá az ő kőfalát,
Nagy viadallal megvevé várasát,
Levágatá mind az bennevalókat.
Erősen rakatá Babilóniát,
Háromezör jancsárt, ötezör lovagját,
Benne hagya nagy sok élést, álgyúját.
Konstantinápolt meglátá lakóházát.
Régi időben ezt megprófétálták,
Utóssó időben csudákat látnak,
Nagy hatalmok leszön az pogánoknak,
Nagy bolygások az igaz hitben valóknak.
Szultán Szulimán császár nagy hatalma
Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma,
Az jó Isten már hatalmát megrontsa,
Az keresztyén népet már feltámaszja.
Egy úrfiú császártúl megjöttében,
Nagy bizonnyal beszélé egy kedvében.
Tinódi Sebestyén deják könyvében
Ő beírá negyvenhat esztendőben.
Sok királról, császárról emléköztem,
Csuda hadakat rólok beszélöttem,
De terek nemzetről nem elmélködtem,
Meghalljátok, mit felőlök értöttem.
Én beszélök Szulimán járásában,
Kinek birodalma vagyon Budában,
És nagy része vagyon mindez világban,
Isten ostora ő nagy sok országban.
Birodalma nagy vagyon ez császárnak.
Háromféle terek fejedelmet mondnak,
Az egyiket hívják szultán Szulimánnak,
Szultán Szelim neve volt az atyjának.
Ennek vagyon szép fejér patyolatja,
Geregországban Konstantinápolt lakja.
Másik fejedelöm Sahizmail fia,
Neve Sahit Ahmáz az Kazul basa.
Sahitnak vagyon vörös patyolatja,
Perzsiában Korozaint ő lakja.
Harmad fejedelöm az nagy Jesil bas,
Filiszteus terekeket ez bírja.
Tiszta kék vagyon ennek patyolatja,
Császárt az Kazulra ez haragítá,
Az két fejedelmet egyben vítatá,
Kazult az császárnak így beárulá.
Így izene Jesil bas az császárnak:
„Vedd el országát az Kazul basának,
Mert atyjokfiát veszik házastársnak,
Felségöd hitinek ellene vadnak.
Én is melléd megyök minden népemvel.”
Császár hallá, készöle erejével,
Negyedfélszázezör lovag népével,
Tizennégyezör képös, kopjás kézívösvel.
Négyszáz taraszkval, tízezör puskásval
Indula, hogy szömben vívjon Kazulval.
Kazul vagyon hatvanezör lovagval,
Semmit nem gondol az terek császárval.
De az császárt ott Jesil bas megcsalá,
Mert népével őmellé nem jött vala,
Azért császár oly igen siet vala.
Kazul egy követét elküldte vala.
Ez követ császár táborába juta,
Követségét az basáknak nem mondá.
Császár hallá, őtet hozzá hívatá,
Az császárnak az követ fejét hajtá.
Az zsebből egy szelöncét ott kivonya,
Áfián nevű maszlag kiben vala,
Adá az császárnak, és így szólt vala:
„Felségödnek küldé ezt Kazul basa.
Küldé ez maszlagot, hogy te megrágjad,
Mert hallotta nagy haragusságodat,
Inkább megmutathatod haragodat,
Meg nem kéri az te nagy haragodat.”
Szóla császár: „Bizon ezt nem csudálom,
Hogy neköm ezt izente az én rabom,
De te vakmerő szívedet én látom,
Hogy ezt meréd mondani, azt csudálom.”
Ugyan hamar követöt megfogatá,
Egy idegöt hamar előhozata,
Az ő lábára azt hamar fojtatá,
Annál fogva őtet felakasztatá.
Láták basák, császárnak mondják vala:
Nem hallották ők, sem olvasták volna,
Valahol követöt megöltek volna.
Császár hallá, eleresztette vala.
Juta Kazul szömbe császár népével,
Szemben szálla az császár erejével,
Vagyon Kazul válogatott vitézökvel,
Csak kevesen, hatvanezör jó legénvel.
Megszemlélé Kazul az császár hadát,
Elöl látá szép képös, íves hadát,
Utána látá natúliai hadát,
Macedóniai hadban az császárt.
Azt parancsolá Kazul szolgáinak,
Az első hadat csak letapottatnák,
Az másikat bottal csak elhullatnák,
Ő maga öklelne hadára császárnak.
Nagy zengésök, üvöltések lőnek,
Nagy erősen ők öszvezöndülének,
Mindkétfelől erős viadalt tőnek,
Az császár népében sokan veszének.
Csuda bátorsága Kazul basának,
Nagy gondot adott ő ott az császárnak,
Látá császár veszését két hadának,
Kazul juta puskáira császárnak.
Igen kezde Kazul népe hullani,
Taraszk, puska miatt oly igen veszni,
Mert nem tudnak vala puskátúl félni,
Ők soha nem tudtak puskából lőnni.
Az Kazulnak egy karját általlövék,
Főhadnagyát viadalba ellövék,
Kazul látá, ott hamar megfutamék,
Mégis fele népével megmeneködék.
Szancsákbékök jelösek elesének,
Tizenegyen viadalban veszének,
Lőn halála basák közül kettőnek,
Az egyiknek az főúr beglerbéknek.
Azért császár nagy nyeröségöt nyere,
Kazulnak minden marháját elnyeré,
Pohárszékit, társzekerit elnyeré,
Szép feleségét es császár megnyeré.
Róla azért esék oly nagy bánatba,
Hogy sok főnépe vesze viadalba,
Tebritz várast az Kazul országába
Megvevé, elrontatá haragjába.
Kazul földéből császár kiindula,
Mikor juta az Konstantinápolba,
Kazul szép feleségével elhála,
Csak egy éjjel császár vele vigada.
Adá feleségül Kertez szancsáknak,
Szancsák megköszöné azt az császárnak.
Mikor az ágyban ők együtt volnának,
Szancsák nyúla kezéhöz az asszonnak.
Szancsák azt eszébe nem vötte vala,
Az asszonnál titkon egy hancsár vala,
Ágyékjában hancsárt ütötte vala,
Az Kertez szancsák ott hamar meghala.
Vala asszony igen nagy siralmába,
Az szót mondja ágyasházban sírtába:
„Ezt azért szörzém én nagy haragomba,
Nem akarok többet élnöm ez világba.
Legyen az én vitéz uram éltéért,
Én férjemért, ím az Kazul basáért,
És énrajtam lött az nagy kisebbségért.”
Császár hallá, őt megfogatá azért,
Bevetteté az tengörnek vizébe.
Vagyon császár meg oly elmélködésbe,
Kazult elveszesse az ő földébe,
Mert bánkódik, hogy kárt vallott földébe.
Az Ibráin basát császár szólítá,
Az Kazul basára őtet bocsátá,
Azt erősen neki megparancsolá,
Hogy Kazult kergetné és nyomorgatná.
Sok néppel Ibráim hamar indula,
Kazul földében egy várasban szálla,
Közel Kazul egy szép várasban vala,
Eztendeig öszveharcoltak vala.
Semmiképen mezőre Kazul nem méne,
Az Ibráin őneki ezt izené:
Szömély szerént ővéle szömbe jönne,
Az szerencse válnék el, kié lenne?
Azt íratá Kazul az Ibráinnak:
„Te vagy csak egy rabja az Szulimánnak,
Nem illik il nagy fejedelöm úrnak,
Viadallal társa lenne egy rabnak.
Vagyon neköm ilyen rabom, mint te vagy,
Annak megmutathatod, hogy te ki vagy,
De hívjad ki uradat, ha jámbor vagy,
Azzal szömben vívok, meglátom, mint vagy.”
Az Ibráin ezt császárnak iktatá,
Szóval császárt igen szorgalmaztatá,
Ne alunnék, nagy hadát indítaná,
Kazul basán bosszuját megállaná.
Legottan készüle császár nagy hadval,
Négyszázezör lóval, négyszáz taraszkval,
Tizenkétezör puskás jó jancsárval,
Kazulnak ezt izené nagy haragval:
„Tudtodra adom neköd indulásomat,
Titkon nem viselhetöm nagy hadamat,
Hogyha jámbor vagy, vár meg enmagamat,
Országodért vív meg, mutasd magadat.
Valahol meglellek, én megkereslek,
Hogyha viadalba tégöd nem lellek,
Várasidról várasidra kergetlek,
Úgyes tégöd én rabságomba ejtlek.”
Sietséggel készül Kazul, hogy hallá,
Az császárral szömbe vívni akar vala,
Deli Mentes egy főtanácsa vala,
Egy nagy hegyre Kazult felvitte vala.
Az császárnak mutatá nagy erejét,
Tengörnek mondá az császár sok népét,
Tengör módra elnyelné Kazul népét,
És mutata sok taraszkot, puskás népet.
„Kegyelmes úr, néped ha arra viszöd,
Kegyötlenül őket megégettetöd,
Jobb körülök kabdosván keröngenöd,
Császár népét gyakor helyön öldöznöd.”
Ottan megfogadá Mentes beszédét,
Kezdé kerengeni császár erejét,
Sok helyön öli, vagdalja ő népét,
Kazul azzal mutatja jelönlöttét.
De hogy ezt császárnak megmondták volna,
Kazul szömben viadalnak nem állana,
Csak kerülök oly igen kapdosna,
Az császárnak abból nagy kára volna.
Az császár hogy hallá, hamar indula,
Babilóniát búába megszállá,
Hogy mely váras Kazul basáé vala,
Császár vítatá, és megvötte vala.
Sok drága kincsöket benne meghagya,
Sok tevéket, kik viselték, ott hagya,
Háromezör vitézét benne hagyá,
Megsebesült sok szolgáit ott hagyá.
Az Kazulnak országában indula,
Szép várasokat az császár megszálla,
Várasokat míg ott vívtatta vala,
Kazul addég Babilóniát megszállá.
Rettenének várasban, félemlének,
Gyakor viadalban sokan veszének,
Éhség miatt igen megepedének,
Kazul basátúl kegyelmet kérének.
Ottan Kazulnak ezen öröme lőn,
Mert Babilónia meg kezében lőn,
Császár kincse tevékkel kezében lőn,
Ki császárnak igen nagy búára lőn.
Lám, az bennevalókat elbocsátá,
Minden marhájokat megadattatá,
Mert az várast hitre megadták vala,
Otmán hitinek ez ellene vala.
Ezök igen sietnek császár után,
Császár bánkódik ő nagy kárvallásán,
Nagy szép kincsén és Babillon várasán,
Hogy nagy kisebbség lött nagy méltóságán.
Sőt azokat mind előhozatá,
Haragjában ott őnekik ezt mondá:
Soha nem hallotta és nem olvasta,
Otmán nemzet várast megadott volna.
„Várasomat árulók megadtátok,
Nagy kincsemet ellenségnek adtátok,
Mire benne, hogy ti meg nem holtatok,
Szégyentökre azért ti mind meghaltok.”
Igen hamar őket mind levágatá,
Ibráin basát hamar elbocsátá,
Harmada népét vele elbocsátá,
Fővárasát Kazulnak megszállatá.
Az Kazul ezt hallá, hamar indula,
Az császárra oly igen siet vala,
Szömben vele megvívni akar vala,
Császár hallá, ezen megrettent vala.
Diadalmat Kazul kezd rajta venni,
Szégyent nagyot kezd miatta vallani,
Vlakoknak kezdé azt parancsolni,
Ibráint meghívnák hozzá sietni.
Az Ibráin siet nagy gyorsaságval,
Mely nap Ibráin megjuta hadával,
Aznap Kazul akar vívni császárval,
De hogy érté Ibráint szép hadával,
Legottan eltére az Kazul basa,
Az császár hadában Ibráin basa,
Nagy felszóval ezt kiáltja basa:
Ne félnének, mert megjött Ibráin basa.
Ibráim megjutott ki az haddal bír,
Ebben terek császárnak hamar lőn hír,
Ibráinra haragvék, ő ugyan sír,
Akarja megölni, hogy sok néppel bír.
Ajasz basa ezt hogy kezdé érteni,
Az császárnak ott ezt kezdé mondani:
„Ne akarja felségöd most megölni,
Mert gonoszban kezd az te dolgod lenni.
Rabja neki tizenkétezör vagyon,
Ha megértik, urok hogy halva vagyon,
Azok gazdagok, nagy szép szerrel vadnak,
Kazul vélök tevéled szömbe álljon.
Ottan megbánod, hogy Ibráin megholt.”
Ezt az császár ottan jóváhadta volt,
Ibráin halálának ez oka volt,
Hogy az császár végre őt megölte volt.
Lőn az császár el hazaindulatba,
Egynéhán várast megvőn ő utába,
Kazul vagyon körüle forgódásba,
Kapdosásban, gyakor ragadozásba.
Szállá meg az császár Babilóniát,
Lőtteté, rontatá az ő kőfalát,
Nagy viadallal megvevé várasát,
Levágatá mind az bennevalókat.
Erősen rakatá Babilóniát,
Háromezör jancsárt, ötezör lovagját,
Benne hagya nagy sok élést, álgyúját.
Konstantinápolt meglátá lakóházát.
Régi időben ezt megprófétálták,
Utóssó időben csudákat látnak,
Nagy hatalmok leszön az pogánoknak,
Nagy bolygások az igaz hitben valóknak.
Szultán Szulimán császár nagy hatalma
Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma,
Az jó Isten már hatalmát megrontsa,
Az keresztyén népet már feltámaszja.
Egy úrfiú császártúl megjöttében,
Nagy bizonnyal beszélé egy kedvében.
Tinódi Sebestyén deják könyvében
Ő beírá negyvenhat esztendőben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.