Tinódi Sebestyén, Sok csodák voltanak jó Magyarországban (RPHA 1245)

Első része

János királ testamentoma: Szulimán császár indulása:
királ fiát meglátása: kincses Budának elfoglalása:
királné asszon búdosása: Fráter Györgynek
csélcsapása: királ fiára támadása

Sok csudák voltanak jó Magyarországba,
Ki nagy emléközet széles ez világba.
Tűz esztendő ulta ilyen nagy bolygásba
Nem voltak magyarok hasonló szerencsába.

Erre hallgassatok es tü meghallyátok,
Mert ez lészen néktek jeles krónikátok,
Kiről emléközik tü megmaradéktok,
Mert vagy mind elvesztek, avagy jóra fordultok.

Beszéllek Erdélben mast történt dolgokról,
János király fia kibúdosásáról,
És az Fráter Györgynek ő sok csudájáról,
Csudaképpen történt nagy szernyű haláláról.

Az Ferdinánd királ igyeközéséről,
Pogán császár ellen töreködéséről,
Jó Magyarországnak megépöléséről,
Légyen Isten véle elkezdött nagy igyéről.

Sőt jó János királ hogy Erdélben vala,
Izabella asszon jó Budában vala,
Másfélezör és negyvenben írnak vala,
Az királné asszony egy szép fiat szült vala.

Tuttára királnak lőn, öremben vala,
Nem sok idő múlván halálra szorula,
Fráter Györgyöt, Petruitot ott előállatá,
Fiát, feleségét csak őnékik ajánlá.

Ímé történék halála Szászsebesben,
Székesfejérvárban lőn eltemetésben,
Az királné asszon lőn keserűségben,
Fiával árvává marada özvegységben.

Az felséges királ, Ferdinándus királ
Felesége után lött törvénből királ,
Anna asszon báttya az jó Lajos királ,
Ki Mohácson vesze ez országért az királ.

Nagy sok esze, küncse költ már ez országra,
Az magyar nemzetnek megmaradására,
Ki Némötországnak lenne nyugolmára,
Pogán töreköknek eltávoztatására.

Vendégországokból néki sok hada lőn,
Ki János királnak oly nagy búára lőn,
Előszer Tokajnál nagy futamása lőn,
Körösztesi mezőn gonosz szerencséje lőn.

Szertelen futása az szinai mezőn,
Ferdinánd királnak kin nagy öröme lőn,
Mindezeknek oka az sok magyar úr lőn,
Mert kösztök kétfelé pártolás, hasonlás lőn.

Lőn végre királnak oly nagy sok kárára,
Sok rendbéli hadának elromlására,
Magyar uraknak a sem lőn sok hasznára,
Mert pártolások lőn sokaknak halálára.

Jánosnak halálát Ferdinánd hogy hallá,
Kisfia annyával Budában benn volna,
Hagyá szép táborát, hogy hamar indulna,
Mind vízen és földen Buda alá szállana.

Táborát indítá, Budát megszállatá,
Lőtteté, rontatá, igen ostromlatá,
Az királné asszont azzal háborítá.
Szulimán császárnak nagy sírtában írata.

Ezen pogán császár igen megbúsula,
Százezer emberét Budára bocsátá,
Az nagy Memhet basát képében bocsátá,
János királ fiát hogy megszabadítaná.

Rettenetös haddal Memhet el-felszálla,
Szent Gellérd hegyére az némöt szorula,
Budáról sok magyar akkoron kiszálla,
Elvegy terekekvel együtt sokszor ostromlá.

Az császár is nem tűrheté, felsüete,
Az királ fiához szerelmét jelönté,
Hogy népét az Dráván általkölteszteté,
Az budai hadat azzal megerőlteté.

Terekök, magyarok ostromnak menének,
Nagy rettenetösön Szent Gellérd hegyének,
Sokan az némötök az hegyen veszének,
Kik szalathatának, hamar felsietének.

Vígan terök császár Skanbriába juta,
János királ fiát ott alá hozatá,
Hívségöt fogada, meg el-felbocsátá,
Jó Terek Bálintot csak magának marasztá.

Sokat ez dolgokról nem illik szóllanom,
Mert tőlem már sokat hallottak, jól tudom,
Erdéli gondomat ezzel sem múlatom,
Csak ennek sommáját én tünektek mast mondom.

Dunát, Pestet, Budát császár elfoglalá,
Az királné asszont békével bocsátá,
Őt elkésérteté, Lippába szállalá,
Az Tiszántúl ez országot néki ajánlá.

Erdélbe bészálla Gyulafejérvárba,
Kisfiával lakék nagy fohászkodásba,
Fráter György marada az kincstartóságba,
Három pispekségbe, erdéli vajdaságba.

Temesvárba jó Petruitt Péter szálla,
Nagy hűven szolgála ő az ispánságba,
Birodalma vala Lippába, Solymosba,
Jó Karánsebesbe, bűr vala jó Lugasba.

Igen nagy gongyok lőn ott ez két tútornak,
Mint kedvét lelhetnék az terek császárnak,
Szóval, ajándékval, béköknek, basáknak
Sokat ígyérének, adának az császárnak.

No, már hallgassátok az derék krónikát,
Az két tútornak kösztök nem alkhatását,
Barát kincstartónak szertelen csudáját,
Királné asszonnak fiával búdosását.

Ó, mely szegín régen az Fráter György vala,
Vezetékneve Vitissenovit vala,
Skardonához közel néki háza vala,
Az Horvátországban Karkas vízparton vala.

De mikor klastromba remöték köszt vala,
Ott es bűr jó borral, mert kúlcsárok vala,
Ő minden dolgában gyors és okos vala,
Az ő szolgálattya mindennek kedves vala.

Lőn hírével dolga jó János királnak,
Tanácsát fogadá agg fráter, Jánosnak,
Klastromból hívatá, szólla az barátnak,
Hogy immár szolgálna ő király magának.

Vevé feljebb-feljebb szép jeles tisztekre,
Udvarbíróságra, onnat pispekségre,
Onnat kincstartóság gondviselésére,
Ő dolga mindenben lőn királnak kedvére.

Testamentomba hagyá mint gubernátort,
Oltalmazná fiát, véle ez országot.
Halálakor királ hagyá ez barátot,
Éltetné annyával fiát, kis herceg Jánost.

Jó Petruitt Pétert mellé hatta vala,
Ki János királnak attyafia vala,
Kit nagy szegűnségből ő felemelt vala,
Fiát, feleségét es reá bíszta vala.

Nagy hűvségét jó Petruit megmutatta,
Csélcsapását néki lám senki nem látta,
Sőt az királ fiát mindenbe táplálta,
Kinek lába nyomát nagy hűvséggel nyomotta.

Jó hüt alatt mast es értöm, hogy aszt mondgya,
Hogy halálig ura gyermekét sem hadgya,
Gyűjtötte szép küncsöt szükségére adgya,
Dolgát az ki hallya, dícséri, jóvá hadgya.

Sőt ő Temesvárba kezdé aszt gondolni,
Ha az Fráter Györggyel kezdenek meghalni,
Az királ kincsében zsákmánt kezdnek tenni,
Az királyfü kezd nagy szegűnségbe maradni.

Tőn ily izenetöt barát-kincstartónak:
"Ez nehéz ne légyen teuraságodnak,
Tudod, hűvek vagyunk az király fiának,
Véle egyetömbe az ő asszon-annyának.

Aszt tudod, mel nagy küncset néki gyűjtettünk,
Szép erős várakba kiket helyhesztettünk,
Ország-akaratból kiadgyunk, engeggyünk,
Egy királi házba mindent béhelyhesztessünk.

Csak három főszemélt országul válasszunk,
Három nemzetúrnak nagy hütet feladgyunk,
Azokra az küncsöt illyen módon bűzzuk,
Míg emberkort ér az királfü, addég adgyuk.

Aszt igen jól tudod, ha kezdünk meghalni,
Feleségünk, gyermekünk nem kezd maradni,
Tiszttartók, fajosok visszát kezdnek vonni,
Az királ fiának kezdnek nagy gondot adni."

Sőt hogy eszt meghallá Fráter György, haragvék,
Ehhöz ő nem álla, mert néki nem tetszék.
Szóla, hogy halálig tőle ki nem vennék,
Holta után tiszttartói mind megengednék.

Sűr vala gyakorta az királné asszon,
Semmi birodalma néki ez országon,
Az Fráter György tartja fiával abrakon,
Kedve szerént nincsen, gyakran bánkódik azon.

Ohítva telelni méne fel Gyaluba,
Írnak vala ezörötszáznegyvennyolcba,
Betegségében készül vala bánatba,
Akar el-kimenni onnat Lengyelországba.

Vevé eszt eszébe barát, Petruittyal,
Mindent ígérének ő nagy szép szavokval,
Asszont megmaraszták nagy fogadásokval,
Fejérvárra hozá Fráter György nagy szép szóval.

Immár ez két tútor ellenködik vala,
Kiből végre az ország jót nem vár vala,
Lengyel királné asszon eszt hogy meghallá,
Mondhatatlan azon igen megbúsult vala.

Erdélben bocsátá hamar két szolgáját:
Pozneszti pispöket és egy nádrespánnyát,
Egyben békéltetnék, hoznák az két urat,
Hogy hűven szolgálnák leányát, unokáját.

Csakhamar urakat öszvebékélteték,
Egy más akarattal ott ők eszt rendelék:
Négy úrnak mindenkor egyik ott benn laknék,
Királné asszonnak szolgálna, ott forgódnék.

Ott avagy Fráter György, vagy Petruitt Péter,
Vagy Patócsi Ferenc, vagy Losonczi Antal
Mindenkor forgódnék királ tanácsival.
Váraddá indula barát lengyel urakval.

Maradának hárman, szolgálák őfelségét,
Mikor látták volna az ő nagy szükségét,
És az Fráter Györgynek ő nagy fesvénségét,
Fogadással kérék az asszont őfelségét.

Petruit szóllala: "Kérjük felségödet,
Mü igen jól láttyuk te nagy szükségödet,
Lippán megszörözjük bévön életödet,
Jőj el, ott eltartjuk asztalodat, népedet."

Izabella asszon eszt jó néven vevé,
Hűvségöket szép beszéddel megköszöné,
Eszt mind az országnak hamar hűrré tevé:
Hogy éhel meghalna, kezzöllük el-kimenne.

Lőn elindulatba, Dévára bészálla,
Váraddá Fráter György eszt hamar meghallá,
Hűv szolgái által kéré és unszonlá,
Erdélből ki ne menne, mert végre megbánná.

Lám, ő akaratját asszon változtatá,
Déva várába ő küncsét felhordatá.
Eszt hallván Patócsi, Losonczi, búsula,
Okot lelvén, mind az két úr haza indula.

Az királné asszon Déváról indula,
Petruitval hogy Szöbömbe bészállana,
Fráter György Váraddá aszt nehogy meghallá,
Szöbönnek izene: asszont bé ne bocsátnák.

Haj, te ravasz világ, mely hütetlen te vagy,
Szóhoz, ajándékhoz, mely igen hajló vagy,
Világ-gazdagságban telhetetlen vagy,
Kiért keresztyén népnek te utálatos vagy.

Inkább engedének az barát szavának,
Hogy nem az asszonnak és királ fiának,
Maga megesküttek az királ fiának,
Őket nem bocsáták Szöbembe a szász urak.

Tőn sűrva könyörgést asszon az Istennek:
"Áldott igaz Isten, ki látod szűveknek
Minden álnokságát hitlen embereknek,
Hagyom csak te reád, hogy megítíltessenek."

Sírva Izabella Fejérvárba szálla,
Éjjel-nappal ohűt, sűr, kesereg vala,
Jó Petruitt Péter tisztiben indula,
Ez meglött dolgokon oly igen megbúsula.

Elgondolá Fráter György császár mivoltát,
Az ő ravasságát, álnok hazukságát,
Mint királ fiának ajánlá ő magát,
E szűn alatt magának kévánnya országát.

Róla oly nagy gondgya, mint ő kihozhatná,
Hogy az pogán kéztől megoltalmazhatná,
Attyátúl marattba épen iktathatná,
Csak körösztyén kézbe, bár szegűnben tarthatná.

Eszt eszébe vevé, már nem fog császárnál
Sok ravasságával és sok csélcsapásval,
Mennyére az császárt szép ajándokával
Meg annyéra csalta édes ravasságával.

Nám, mely csudálatos vala bölcsesége,
Ő minden dolgába nagy esze, elméje,
Ha akarta, császár, királ szemét békötte,
Az mint ő szerette, mindkettőt úgy viselte.

Igen nagyot használt bizon ez országnak,
Bennevaló népnek megmaradásának,
Majd megérthetitök, ha volt ez országnak
Az ő csélcsapása hasznára magyaroknak.

Sokat gondolkodék Fráter György eszébe:
Ura gyermökét ne ej cse terek kézbe?
Ez ország maradhatna keresztyén kézbe,
Némöt császártúl, királtúl érteni kezdé.

Sőt már őközettek vala elvégezve,
Királ kevetével, hogy ő szembe lenne,
Kisasszon napján az Nűrbátorba lenne,
Királ fia felől, Erdélről jót végezne.

Ímé, ez idő köszt, császár az uraktúl,
Becsét, Becskereket kéreti baráttúl.
Gondba esének urak ez hűr hallástúl,
Inkább megfélemlék Fráter György az császártúl.

Mü választja légyen tőlök az császárnak,
Simándot választák, hogy arról szólnának,
Királ kevetéről es ott szólanának,
Hogyha szükség volna, követségöt meghallanák.

Ott ez négy úr Simándon szömbe levének,
Az terek császárnak bölcsen megfelelének.
Bátori gyűlésbe es mind ott lennének,
Petruit, Patócsi, Losonczi bégyűlnének.

De királné asszon hallá eszt, megérté,
Az némöt kevetvel barát szömbe lenne,
Búdosóban királ fiával ejtené,
Országát őtőle elidegönítené.

Ott Fráter György Erdélből hozzá hívatá,
És Magyarországból urakat hívatá,
Váradból nagy szép sereggel elindula,
Kétezeren nagy pompával Bátorban szálla.

Módgya, mint felségnek ő dolgában vala,
Az klastromba szálla, kernyülfogták vala,
Puskások, lovagok igen őrzik vala.
Alföldi urak csak követöt bocsáttak vala.

Jó Gróf Miklós vala ott követségben,
Jámbor tanács vala király hűvségében,
Magyarokhoz vala oly nagy szeretében,
Halálát ohűttya ez versszörző éltében.

Nagy sok magyar szánnya ez vitéz halálát,
Mert szereti vala magyar vitéz voltát,
Mindenféle mesternek bölcs tudományát,
Az felséges király es ohíttya megholtát.

Ott királ képében fogadá barátnak:
Ha Magyarországot bocsáttya királnak,
Attya jószágát János királ fiának
Épen megbocsátná, megadná szép Jánosnak,

De Erdélségben és vajdaságban hadgya,
Királné asszonnak jegyruháját megadgya,
Barátnak váradi pispökséget adgya,
Esztergami érsökséget es véle adgya.

Ottan az Fráter György ez hitnek megálla,
Ő es Gróf Miklósnak hitöt adott vala.
Bátorból kijeve, ő Erdélbe szálla,
Királné asszonnak, mit szerete, aszt szólla.

Mikor íránk ezörötszáz és ötvenbe,
Gyűlést hirdetének Kiskarácson innepébe,
Királné asszont indíták nagy hidegbe,
Jó Kolozsvár felé az Marosnak mentébe.

Ím az barát vüvé asszont Besztercébe,
Sokan csonkulának, halának nagy dérbe,
Onnat Kolozsvárba harmadnap vivé bé,
Nem gyűlésbe, hanem Korlátovitt menyekzőjébe.

Nagy pompával menyekző lőn Monostorba,
Másodnap királné asszon Kolozsvárba,
Mineróna asszont elházasításba,
Zbornitzki Miklósnak adá törvén házasságba.

Ott szép ajándékot az ország mutata,
Szegűn köznemes nép kit váltigen bána,
Mert soknak költsége már elfogyott vala,
Gyűlést nem várhattyák, sok haza is ment vala.

Fráter György az gyűlésbe csak aszt végezé,
Az asszon két hűv szolgáját elvesztené,
Horvát Mihált, Csáki Mihált megöletné,
De bűnöket az asszon ő magára vevé.

Egy füllér héával forintot szerzének,
Hogy terek császárnak adót szerzenének,
Mert mindenkor törvénye erdélieknek
Forintot héjával az adóban szednének.

Reggel asszon indula jó Fejérvárba,
Csendeszbe marada búvába, sírtába.
Petruit megérte mindent Temesvárba,
Asszonnak megírá, császárnak Drenápolyba.

Derék szerént királné asszon megtudá,
Erdéli uraknak mind tuttokra adá,
Kéré őket, hogy gondolnának jól arra,
Hogy ne esnének fejenként császárnak rabbá.

Igen gondolkodnak urak, rettenének,
Sokan az asszonnak ott fogadást tőnek,
Hogy minden szerencsét véle késértének.
Ebben Fráter Györgynek csakhamar hűrt tevének.

No, hamar Alvincbe Fráter György bészálla,
Tütkon Szászseböst ő magának foglalá,
Királné asszon ellen sokat gondola,
Mint Erdélyből fiával kiigazíthatná.

Az francai királ gazdag királ vala,
Károl császár, Ferdinándus udvarába
Korosként követe az királnak vala.
Fráter György dolgát követök értötték vala.

No, hamar megírák francai királnak,
Királ esmég írá az terek császárnak:
"Barát hütöt adott Bátorba egy grófnak,
Magát köteleszte az Ferdinánd királnak.

De hogy jobban felségöd ez dolgot tudgya,
Bizon felségödet barát elárulta,
Ő ura gyermekét annyával elatta,
Jó Magyarországot némötnek ajánlotta.

Oly igen készülnek némötök magyarval,
Rád akarnak jőni az ő nagy hadokval."
Császár hallá feje hajtogatásával,
Csak elámélkodék sok gondolkodásával.

Az volt végezése sőt régen császárnak,
Hogy egy kis lejányát francai királnak
Feleségöl aggya János királ fiának,
És megkoronázja szép várában Budának,

Uraságába haggya küncsös Budának,
Jó Magyarországnak és Erdélországnak,
És az Tótországnak, az Horvátországnak,
Végre Bécsországnak, az fölső Csehországnak.

Terek császár íra az magyar uraknak,
Külön-külön az kerűtett várasoknak,
Mind az vármegyéknek, külön az szászoknak,
Az ő levelében eszt írá mindazoknak:

"Csuda jól tudgyátok, kik voltatok hívem,
Mikor küncses Budát én kezemhöz vevém,
Királ fiát annyával én eleresztém,
Sátoromban Fráter Györgyöt én megeskötém,

Reá felelé ott: énnékem hűv lészen,
Ura gyermekének hűv szolgája lészen
Szegénségből királ uraságra vevén,
Szerzetös voltát, vénségét gondolván, nézvén.

Azért bízám reá János királ fiát,
Asszonyannyát, véle az önnen országát.
Véletök, tudgyátok, János királ fiát,
Békével tartottam, oltalmasztam országát.

Olyha adót is csak tűzezer forintot vöttem,
Hogy hűveim vattok, aszt es azért vöttem,
Maga az országnak hasznát mind értöttem,
Az barát elárult engem, jól megértöttem.

Nám, fejemet egyött urának fiával
Elárult asszonyával, Magyarországval.
Azért hagyom néktek nagy parancsolatval,
Ellene támadván barátnak hamarságval,

Azért kergessétök és őt megfogjátok,
Vagy fejét, vagy magát tü kézbe hozjátok,
Mert ha visszahallván, tü rá nem gondoltok,
Szénnel-vassal tőlem bizon tü megrontattok."

Terek császár ebben sokat nem múlata,
Mamhut csauszt hamar ott előhívatá,
Minden leveleüt kezében adatá,
Mint benne eljárjon, haraggal megtanítá.

Oly hertelen csausz Temesvárba méne,
Petruitt Péternek mindent megbeszéle,
Császár parancsolattyának hogy engedne,
Az király fiára ő nagy gondot viselne.

Ottan jó Petruit szép haddal készöle,
Csauszt ott meghagyá, Erdélbe siete,
Királné asszonnak eszt mind megjelönté,
Asszon Mamhut csauszt hamar hozzá viteté.

Róla gondola Fráter György eszt hogy hallá,
Sebösben hozzája urakat hívatá,
Fő-fő szolgáit es ott hozzá hűvatá,
Fő-fő emberekkel ő dolgairól szólla.

Ez Mamhut ott szólla királné asszonnak,
Nagy kegyelmességét mondá az császárnak,
És minden oltalmát, mint jó lejányának,
Az királ fiának, mint tulajdon fiának.

Gyűlést hogy tétetne erdéli uraknak,
Hallanák meg parancsolattyát császárnak.
Asszon elirata minden székaljának,
Kik akkort mindnyájan Szászsebösbe valának.

Íra Magyarországba az két hűvének:
Losonczi Antalnak, Patócsi Ferencnek,
Az Tiszakebelben mind az vármegyéknek,
Kik az Fejérvárba hamar mind el-bégyőlének.

Hamar leveleket csausz mind elosztá,
Fő-fő uraknak, vármegyéknek megadá,
Szavát az császárnak csausz ott így mondá:
"Az Fráter György mellől hogy minden elállana,

Ura gyermekét mert elárulta volna,
Minden őt kergetné, és ki megfoghatná,
Az királné asszon kezében iktatná,
Azzal az császárnak nagy hívségöt mutatna.

Nám, ha elhallgatnák, ők megbüntetnének,
Vassal-tűzzel házokban emésztetnének."
Barát hallá, nem alitá ezt semminek.
Sebösből béméne várasában Megyesnek.

Gyűlést ott tétete, keveteket választa,
Ország embörüvel két szolgáját adá:
Dráva Jánost, Bornemissza Gergelt bocsátá,
Nagy szép követséggel az császárhoz bocsátá.

Ám, hamar hívatá Petruitt rácokat,
Sebösből, Lugasból vitéz oláhokat,
Losonczi, Patócsi és jó szolgáikat,
Fejérvár alatt megszállaták ő hadokat.

Rettene meg szűvök kövély lengyelöknek,
Kiknek csak bujaság és tánc kell kedvöknek,
Esznek, isznak, leányok keröl csellegnek,
Királné asszonnak könyergeni kezdének:

"Igen jók nem vagyunk mü táborban lakni,
Kérjük felségödet, ne akarj kiküldeni
Minket az táborban ott kinn nyomorogni,
Jobbak vagyunk itt benn felségednek szolgálni."

Ezen az jó asszon ott igen mosolga,
Gyenge lengyelöknek ő ott békét hagya.
Jó Petruit Péter Alvinc alá szálla,
Ö viadal nekül ott hamar belő szálla.

Derék szép seregét ott kétfelé osztá,
Cserepvit Miklóst hamar elválasztá,
Brancsika alá, Csanád alá bocsátá,
Egy falka népével Fejérvár mellé szálla.

Oly hamar megtudá barát az Megyesbe,
Hamar hozzá gyűjte fő-fő székölyökbe,
Kéré, hogy mellette lennének igyébe,
Titkon forintokat ád vala tenerökbe.

No, feltámadának, mind mellé állának,
Fráter Györggyel Vásárhelre bészállának,
Ott az kalastromba ők bészorulának,
Hűv szolgáiban asszonnak megfogdosának.

Az Marton-fúaknak ott magvát szakasztá,
Az Marton Andrásnak nyakát elvágatá,
Bálintot öccsével Görgénben levágatá,
Királné asszonhoz bosszútételt mutata.

Vala az Fráter György oly igen nagy hadval,
Kiskökellő mellett indula hadával,
Az szegén nép közett dúlással, fosztásval,
Az megnyomorultak élnek nagy jajgatásval.

Ímé, ez idő közt táborát indítá,
Az jó Varkucs Tamás Várad felől juta,
Csanád felé alá rácokra rohana,
Ki lőn az rácoknak igen nagy romlásokra.

Talám megunnyátok, ha mast többet mondok,
Ottan az többinek mast én békét hagyok,
Az első részének mast én véget adok,
Az másik részében erről többet hallotok.

Másod része

Az rácoknak megverése: Fráter Györgynek
vesződése: az basának béjevése:
Terök János vitéssége:
János herceg kilépésse:
és Kassába jevésse.

Az Kököllő mellett barát nagy hadával,
Kászon basa Lippán belől szép hadával.
Varkucsot beszéllöm, mint jára rácokval,
Kászon basa mint járt az jó Terek Jánosval.

Szertelen az rácok Csanád keröl dúlnak,
Csakhogy nem égetnek, népet nem rabolnak,
Ugyan terek módra de mindent levágnak,
Cserepvit Miklóssal nyolcezeren vannak.

Rácok Csanád várát megszállották vala,
Az Perusit Gáspár tisztöl tartja vala,
Rácok az ostromnak gyakran mennek vala,
De vitéz magyarok vissza küvágják vala.

Az Fráter György hallá, azon megbúsula,
Az jó Varkucs Tamásnak hamar elíra,
Varkucs nagy sok néppel táborba küszálla,
Az Körös mentébe süet, el-alászálla.

Csanádhoz nem messze, Körös mellett vala,
Ott ő sok ezörön gyöleközött vala,
Perusit Csanádból hozzá küjött vala,
Mint igyeköznének ők, tanácskoznak vala.

Szorgost ott az rácok egy hűv emberöket,
Abdolitt Mikolát választák kímöket,
Küldék kímlenie az magyar népeket,
Ha megverhetnéjek, elrablanák földöket.

Ott gonosz szerencse az rácnak adaték,
Kűmségben járása mert kijelenteték,
Ott harmadmagával hamar megfogaték,
Körösben vetteték, kettei megnyásoltaték.

Körösön az Varkucs hamar elköltözék,
Cserepuit Csanádból kitelepödék,
Ő maga elöl egy dombocskára lépék,
Sok seregöt láta, rácokkal megfutamék.

No, magyarok láták, után indulának,
Kiket érhetének, sokat levágának,
Közel Temesvárig dúlának, fosztának,
Sok barmot magyarok akkoron elhajtának.

Az királné asszon mikor eszt meghallá,
Az Mamhut csausznak ottan hűrré adá,
Mamhut az császárnak aszt hamar megírá,
Fráter Györgynek két nagy hadát tuttára adá.

Kiereszté császár Ali csauszt, küldé,
Egy aranyas zászlót királfinak külde
Egy vont aran fosztánt levelével külde,
Az Petruitnak es aranyas fosztánt külde.

Megküldé asszonnak az ország követit,
És az Fráter Györgynek az két főszolgáit,
Ő kezébe bízá azoknak életit,
Akár elbocsássa, vagy megállya bosszúját.

Ez csausz ott adá zászlót királfinak,
Császár levelével kezében magának,
Tartani királfü adá Terek Jánosnak,
Császár hagyásából így szólla királfünak:

"Gyorsan ez zászlót felségöd kitétesse,
Országbélieket alá hirdettesse,
Ki nem jönne, aszt felséged megbüntesse,
Mennyü nép kellene, igaz annyüt köldene.

Vajdáknak Havaselföldében, Moldvában,
Béköknek, basáknak itt Magyarországban,
Melléd süessenek ez Erdélyországban,
Parancsolatod szerént hatta szolgálatba."

Ezt hallá királfü, annyával írata,
Az budai basához hamar választa,
Az Szalánczi Jánost hamar elbocsátá
Havaselföldében, Moldvában elírata.

Rémöle Fráter György, mikor eszt meghallá,
Gyulafejérvár alatt királfüra szálla
Mind az három nemzet ővéle ott vala
Petruit hadával ura mellé szorula.

Ez ország asszonhoz követöt kölde bé,
Hogy az királ fiát küldené kezügbe,
Kinek készök újonnan megeskönnie,
Mert az első hütöt vélik rossznak lennie.

Semmiképpen asszonnak nem teccik vala,
Fiát hogy elvennék, azt jól tudgya vala,
Magát búcsúztatnák, azt ő nem akará.
Végre őközettök frigyöt szerzöttek vala.

Ez frigy alatt békeségöt ők szörzének,
Hogy őköztök vérontások ne lennének,
Barát és Petruit haddal leülnének,
Királné asszonnak hűv szolgái lennének.

Fráter György béméne ott jó Fejérvárba,
Asszony eleiben alázatosságba,
Előtte fiával, két térdén állásba
Őket megköveté, vala könnyhullatásba.

Rejá nézvén asszon, sűrva néki mongya:
"Ha János királ jóvoltát nem gondolja,
Avagy Istenét és ő fiát gondolja,
Kit testamentomba királ néköd ajánla."

Az királfü barátval, fo-fő urakval,
Fogának sűrnia, oly nagy ohításval,
Vélék elvesztöket immár hamarságval
Barát megbékélék Petruittyal, urakval.

Tanácsok egyött lőn, ételjök, italjok,
Köztök szűnnel való minden múlatságok,
Királné asszonnak egyött udvarlások,
De sokáig nem tarta az ő barátságok.

Ez idő közt Fráter György egy új hűrt érte,
Budai basának Lippán belől lötte,
Moldva, Havaselföld mind táborba lötte,
Kik mind bé Erdélben akarnának ötnüe.

Reá gondolván, izené az országnak:
Mindenött vérös tőrt ők hordosztatnának,
Mind feltámadnának, hozzá folyamnának,
Mert ellenség mindenfelől rajtok volnának.

Gyűle Szászsebösnél hatvanezörmagával,
Brassó havasánál jó Kemén Jánosval,
Az Vörös kapunál Kendefi Jánosval
Hagyá seregöket ő jó hűv szolgáival.

Ez idő köszt Szalánczi nem értötte vala,
Az két ellenség közt hogy békeség vala,
Kászon basával ő Erdélben benn vala,
Lippa belől Tótváradgyán ő nyugszik vala.

Untalan az basa kezdé üzengetni:
Asszon megizennye, kit kellyen büntetni,
Mert viadal nekül ő ki nem mér menni,
Királné asszonval ő akar szömbe lenni.

Rágondolván urak, asszont költezteték,
Jó Diód várában fiával viteték.
Ifjú vitéz Terek János elbúcsúzék
Királné asszontúl, mert őnéki nem teccék.

Gondolá és szóla: "Kérlek, meghallgassad
Kegyelmes asszonyom. Nékem megbocsássad,
Én búcsúmat veszöm. Kérlek ezt ne bánnyad.
Az terek énnékem nem barátom, azt tudgyad.

Nám, felségöd tudgya, terekek elveszték
Én vitéz atyámat, megrágák, megevék,
Jó Terek Bálintot hamis hittel veszték,
Én szegűn fejemet öcsémmel árvává tevék.

Én vélök egy hadban nem akarok járnom,
Inkább mindenkoron ellenök állanom,
És ha lehet tőlem, azon gondolkodom,
Atyám halálájért rajtok akarok halnom."

Királné asszontúl az úrfü elválék,
Jó Hunyad várában mikoron érközék,
Csak másodnap néki vígan ezt beszéllék,
Déva várasában kétszáz terek nyugodnék.

Vitéz Terek János oly nagy örömben lőn,
És az jó Istennek hálaadásban lőn,
Ő jó szolgáival hamar tanácsban lőn,
Csak százhetvenötmagával készöletben lőn.

Ez úrfü indula, az várast megöté,
Tüsztességgel nagy nyereségöt ott nyere.
Az kétszáz tereket mert ő ám megveré,
Az főagájokat ám ő ott megöleté.

Zászlót igen szépet egy terekkel kölde,
Ajándékon Fráter Györgynek hamar kölde.
Azt jó névön vevé, ugyan megköszöné,
És mind Erdélország tőle jó névön vevé.

Ezt meghallá Kászon, el-kivakarodék,
Havaseliek es akkort béötének,
Rablani azt Verös kapura jevének,
Vitéz Kendefi Jánostúl megveretének.

Vitéz Terek János dolgát meghallyátok,
Ő krónikájában jobban megtudgyátok,
De csak summaképpen itt őróla írok,
Ott megérthetitök, mint volt tü hűv szolgátok.

De ez idő közben ím az moldvaiak
Brassó felől béötének, ők rablának,
Háromszék aljában sokat kapdosának,
Kün egész székelség sírának, ohítának.

Elindula Kászon basa nagy éhséggel
Maroson költözék éjjel sietséggel,
Lippa felé siet nagy hertelenséggel,
Akkor Varkucs Tamás vala egy kis erővel,

Simándnál gyűjtezik, mert nem sokan vala.
Kászon basa hallá, ottan elindula,
Varkucs hallá, hamar előle elszálla,
Rávigyázván, ő az Körösön általszálla.

Ezt megérté Kászon, onnat ő eltére,
Küncsös Buda felé ő hamar siete.
Patócsi Ferenc Gyula várában érte,
Feleségét, gyermekét ő hamar felkölté.

Az vízre rakodék, Sarkadon kiszálla,
Kölesérött az föld népe rátalála,
Ott ő mind népével akada fogságba,
Fogva őt bévivék az jó Bihar váradba.

Szállának terekek ki-ki mind tisztekbe,
Mezei, erdéli had mind ő földökbe.
Fráter György, Petruit lakának tisztökbe,
Szent Miklós nap felé valának csendességbe.

Beszéllöm Erdélnek harmadik nagy hadát,
Ötvenegy esztendőben megindulását.
Barát meg elkezdé némöttel tanácsát,
Diószegen két úrval végezé ő dolgát.

Azt királné asszon megérté Erdélbe,
Erdéli urakat gyűjté eleibe
Mondá: "Az országot Ferdinánd kezébe
Fráter György akarja adni, ő hűvségébe."

Sokan az baráttúl idegenedének,
Kendi Antal, Bánk Pál, többen búcsút vőnek,
Az királné asszon szolgái levének,
Hogy királ fiának hűv szolgái lennének.

Az szász urak akkor főre megeskűnek,
Királfinak annyával hívök lennének.
Asszon parancsolá, Enyeddé győlnének,
Barát ott ne lenne, mindent jót végeznének.

Nám, ezt az barátnak megizente vala,
Többé szolgálattyát venni nem akarná,
Barát békéval lakjék tisztiben Váradban,
Még kezébe lenne, Alvincöt ő kivánnya.

Alvincre múlatni méne ő népével,
De bé nem bocsáták kastélba népével,
Szászsebösben méne gyorsan ő népével,
Bánk Pált benne hagyá kapitánul szép népével.

Királné asszon siete szép seregvel
Győlésbe Enyeddé az ő híveivel,
Fráter György hívatlan béjeve népével,
Ellene asszonnak ország nagy erejével.

Barát mellé szászok kezdének hóldolni,
Az királné asszont kezdék engesztelni,
Barát szolgálattyát hogy akarná venni,
Válaszjok őnékik csak ímez kezde lenni:

"Előszer jobb volna országra gondolni,
Mi jobb volna, javára aszt elvégezni,
Az szolga mindenkor ő urát megleli,
És az úr szolgáját mindenkoron megleli."

Ímé, egy hétig asszon vára bánatba,
Semmi végezés lőn gyűlésbe haszonba,
Méne királné asszon bé Fejérvárba,
Az győlés ott álla barát akaratjába.

Ezt barát szolgái nagy sokan megérték,
Az királfi ellen hamisságát érték,
Asszont kisfiával kibeszéllenéjék,
Kiknek mind fejenként lám régen megesküttek.

Vitézök baráttúl sokan búcsút vőnek,
Királné asszonnak hűv szolgái lőnek,
Az két vicevajda onnat eljevének,
Balassa Minyhárval több vitézök jevének.

Vala bizodalma ezökben asszonnak,
Ellene támada haddal az barátnak.
Tordán barát érte, izene uraknak,
Nagy erével Körösztös mezőre szállának.

Ezen megeskevék barát ez országnak,
Hogy négy főtanácsát királné asszonnak
Balassa Minyhártnak és Kendi Antalnak
Fejök esnék, Kis Pétörnek, Csáki Mihálnak.

Sőt Fejérvárat es ő kezögbe adgya,
Még az tárházat es ő kezögbe adgya,
Sok fizetésével, szóval hozzá hajtja,
Fő-fő székelyöket ugyan megapolgatja.

Érté Petruitnak hadát Temesvárba,
Sebesből, Lugasból mellé támadásba,
És hogy Erdélségbe volna indulásba,
Királné asszont es győlésbe támadásba.

Tuttára adák, hogy Erdélből kiűznék,
Erdéli urakban es kétségben esék,
Kiknek, érti, vagyon állhatatlan szűvök,
Császár erejétől es igen megfélemlék.

Ezen elbúsula, kéré segétségét
Az felséges királnak, nagy szép erejét,
Oly igen fogadgya Magyarország földét,
Mind koronájával adgya Erdélnek földét.

Rajta az jó királ igen megvidula,
Régtől fogva tőle azt kívánnya vala.
Hamar szép erejét Erdélbe bocsátá,
Az erős Meszesön csakhamar bészállatá.

Előttök bocsátá egy olasz hadnagyát,
Bölcs, okos Castaldót, vén János Baptistát,
Jó Bátori Andrást, vitéz Nádasdi Tamást,
Sok jámbor vitézzel vitéz Losonczi Istvánt.

Királ hadnagyi köszt Nagy Kampó ott vala,
Kinek Aldani Bernáld neve vala,
Öccse az Kis Kampó vitéz vélök vala,
Neve Alonso Perez, Saianedráról vala.

Igen nagy bánattya királné asszonnak,
Érti nagy erejét barát kincstartónak,
Erdélben jövését Ferdinánd hadának,
Hallá eloszlását az Petruit hadának.

Akkor királ hada Almás vár alatt vala,
Fejérvár alá az Fráter György indula,
Az királné asszon hallá, elbúsula,
Szászsebösben fiával szertelen indula.

Nagy Horvát Ferencet Fejérvárba hagyá,
Az Maroson künyű terhével szalada,
Jó ruháit akkor az víz megásztatá,
Több kincse, marhája Fejérvárba marada.

Oly igen bánkódnak ő szép váraiba
Az ő jó szolgái, Dévába, Gyaluba,
Almásba és az jó Gyulafejérvárba,
Solymosba, Lippába és az vég Temesvárba.

Sőt az Fejérvárat barát megszállatá,
Huszadnapig vívá, lőtteté, rontatá,
De népét ostromnak ő ott sem bocsátá,
Királné asszonnak azzal kincsét megtartá.

Vala az Fráter György oly nagy forgódásba,
Követ által asszonyával sok tanácsba,
Fogadgya minden jót szerzene dolgába,
Asszon megengedé, férközék Fejérvárba.

Igen hamar kincsét asszonnak megköldé,
Asszon reménségét terekből kivevé,
Mert hatalmasságát barátnak esméré,
Ferdinánd királnak ő szép hadát hogy érté.

Tőn ily izenetöt barát az asszonnak,
Csak az négy árulót adgya ki királnák,
Semmi bántása nem lenne ő magának,
Szömbe lenne véle, javájért kisfiának.

Ő szolgáinak asszon kegyelmet nyere,
Sebösből felfelé őket el-kiküldé,
Az baráttal szömbe úgy egyött beszélle,
Barát ez országból az asszont kibeszéllé.

Sietséggel Sebösben felrakottatá,
Az Maroson által Felvincre szállatá,
Ott asszon kezéből koronát kisúgá,
Kit magyar uraknak asszon kezökben adá.

Sőt bölcsen felelé: "Urak hallgassátok,
Ihol koronátok, valakinek adgyátok,
Oka én ne légyek, ti jól meglássátok,
Félök, soha többé ezzel sem koronásztok.

Én fiamat néköm mely jó Isten atta,
Ugyanazon Isten hiszem hogy eltartja,
Kit földhöz verétök, mindentek, jól tudgya,
Félök, közzülletök ez dolgot sok megbánnya."

Gyorsan az királnak Castaldo Baptista
Jól tuttára adá. Királ Bécsbe vala,
Ottan az Istennek vígan hálát ada,
János Baptistának, hadnagynak ezt írá:

"Én megkegyelmesztem János királnénak,
Kissebbik leányom adom kisfiának,
Hittel fogadgyátok képömbe asszonnak,
Ő jegyruhájájért adok én az asszonnak.

Jegyruhája száznegyvenezör aran lészön,
Sléziába egy hercegség evék lészön,
Neve Apúlia, királfié lészön,
Mint egyik fiamra, reá nagy gondom lészön.

Az leány képében ti megesköggyetök,
Királné asszonnak ott hitit vegyétök,
Barát kincstartónak es hitit vegyétök,
Így erősíccsétök, mindent jót végezzetök."

Nagy híven az urak ebben eljárának,
Kolozsvárban asszonnyal ők bészállának,
Az erdéli urak győlésbe valának.
Betegsége esék az szép herceg Jánosnak,

Ott sokáig fekvék koronájért búvába.
Az erdéli urak győltek az templomba,
Orgonák zúgának nagy visszavonásba,
Semmi végezés lőn az királfi javába.

Sok pínz, sok aj ándék őket elhajtotta
Barát szép szavával mind mellé kapcsolta,
Barát el-felvivé asszont Monostorba,
Minden birodalmát adá királ markába.

Hívei királnak aszt jó néven vevék,
Királnak kegyelmét asszonnak beszéllék,
Jegyruháját megadgya, néki hírré tevék,
Az egy hercegségöt fiának megígyérék.

Ez dolog jobb móddal hogy erősíttessék,
Királ kislejányát néki kötelezék,
Baptista, Nádasdi leányért eskőnek,
Asszontúl, baráttúl es ott hitöt vevének.

Rajta az Fráter György lőn ott nagy vígságba,
Hogy királ lejányát törvén házasságba
Kötelezte volna királ fia hasznára,
Véli asszonyának az volna nagy javára.

Csuda nagy siralma királné asszonnak,
Leföggesztött feje az királ fiának,
Sok könyhullatása minden udvarának,
Sírás, nagy ohítás lőn az Erdélországnak.

Szép szóval elíra szép kőváraiba
Az királné asszon, Almásba, Dévába,
Ő tiszttartóinak Solymosba, Lippába,
Petruit Péternek írá vég Temesvárba:

"Ezt hagyom tinéktök szerető híveim,
Felséges királnak aggyátok házaim,
Mert néki engettem minden birodalmim,
Hívségtöket igen keszenem jó fiaim."

Gondolá Petruit, barát mint járt volna,
Asszont országából kiszínlette volna,
Az országot királ kezében atta volna,
Királfi annyával mast búdosóba volna.

Királfinak ohítá nagy árvaságát,
És igen sirattya ő nagy búdosását,
Immár terek császár kívánnya házakat,
Erdélt, Magyarországot, az vég Temesvárat.

"Innét el-kimégyök én atyámfiához,
Az jó János királ egyetlenegy fiához,
Az én asszonyomhoz, János királnéhoz,
Vélök én búdosom, hív lészök szolgálathoz."

Lám, nem lőn múlatság az urak dolgába,
Hamar bészállának ők az szép várakba,
Dévát, Solymost, Lippát lőnek foglalásba,
Becsét, Becskereket, szállának Temesvárba.

Ők királ képében Petruit Péternek
Jó Munkácsnak várát hasznával ígyérék.
Megköszöné Petruit őfelségének,
Hív szolgálattyával lenne őfelségének.

Petruit rakodék ott minden kincsével,
Az királfi után mégyen sietségvel
Patócsi, Balassi es nagy sietségvel
Kassa felé mennek az ő szép seregekvel.

Ez vég Temesvárban jámbor vitézivel
Jó Losonczi Istvánt hagyák kérelmésvel,
Lippában Pető Jánost bánatos szívvel,
Bátori Andrásnak az két főembörivel.

Siete Baptista, királnak iktatá
Az aran koronát, kit víg kedvvel láta,
Az Erdélországot királnak hóldoltatá,
Az magyar urakat hívségre fogattatá.

Elindítá barát asszont Kassa felé,
Őtet elkéséré Meszes uta felé,
Szentkirálig méne, ő ott búcsút veve,
Asszonnak fiával ajándékot jelente.

Enne sok kincséből csak őnékik ada,
Mindkettőnek egy-egy ezer aranyat ada,
Ott ugyan könyvezvén egy-egy csókot ada,
Jó Idenfi Lászlót késérőben bocsátá.

Siet az Meszesen asszon ohításval,
Szekerit vontattya ökrökön sírásval.
Az Tiszához közel az jó Petruitval
Lőn szembe Patócsi, Balassa Minyhártval.

Kassába ő bízik egy hűv szolgájába,
Ő tiszttartójába, Czeczei Lénártba,
Tizenöt esztendég az kapitánságba
Ki jól szolgált vala nagy jámbor hív voltába.

Az Czeczei Lénárt hamar felkészöle,
Lovaggal, gyaloggal, seregekkel méne,
Királné asszonnak fiával köszöne,
Az mellett hívségöt mindent néki ígyére.

Sírva Kassába asszon letelepödék,
Nagy szép csendességgel királlyal szörződék,
Urak ott őtőle mind búcsút vevének,
Petruit, Czeczei csak mellette levének.

Sőt királné asszont hagyom az Kassába,
Térítem beszédöm az Terekországba,
Mit császár mívele ő nagy búsultába,
Ez másik részében vég légyen ez írásba.

Harmad része

Szulimán császárnak haragja: beglerbék
elbocsátása: sok váraknak pusztítása

Szulimán császárnak mondom nagy haragját,
Beglerbék basának sok vár pusztítását,
Az erős Lippának ő csoda romlását,
Temesvár vívását, Ulumán szaladását.

Vala királné asszon még benn Erdélbe,
Petruit hogy íra császárnak helyébe,
Basa szancsákokval írának levélbe:
Barát elárulta királ fiát Erdélbe.

Legottan hogy érté, császár elbúsula,
Hogy az Erdélország az némötnél volna,
És az királ fia búdosóba volna,
Az erős végházak mind némöt kéznél volna.

Az ő szép bajuszját, mongyák, hogy szaggatta,
Beglerbéköt nagy búába ő hívatta,
Azt erősen néki ő megparancsolta,
Ő nagy haragjába, mongyák, hogy ezt mondotta:

"Meghallgassad beglerbék, vedd jól eszödbe,
Értöm, kis királfi vagyon nagy ínségbe,
És az ő birtoka vagyon némöt kézbe,
Ki énnéköm vagyon oly nagy kissebbségömre.

Az János királnak tudod mint esköttem,
Fiának es Buda alatt úgy esköttem,
Minden ellenségtől országit megmentem,
Mint egyik fijamat oltalmazom, éltetem.

No, tereád bízom mast minden dolgomat,
Képemben bocsátlak mint jó hív szolgámat,
Hamar feltámasszad uruméli hadamat,
Az Geregországból vajdákat, szancsákimat.

Csakhamar elizenj jó Magyarországba,
Én tiszttartóimnak az sok végházakba,
Hamar siessenek melléd támadásba,
Szolgáljanak híven mastani nagy gondomba.

Indulj hamar el-bé jó Magyarországba,
Becsét, Becskereket vegyed hatalmamba,
Lássad, ha béléphecc az Erdélországba,
De népemet el ne veszesd Magyarországba."

Az beglerbék hallá, csak ő fejét hajtá,
Mindenfelé hamar beglerbék írata,
Szalonkemént öszvegyőlésnek íratá,
Minden, ki azt látá, nagy hamar mellé futa.

Szalonkemémbe sokfelől mellé jöve,
Az Geregországból, tenger mellől jeve,
Szancsák, szubasa, szpáhia nagy sok jöve,
Nándorfejérvárból Ruszten bék mellé jöve.

Az pozsgai szancsák, Ulumán bék jöve,
És zvorniki szancsák, az Memhethan jöve,
Ajasz basa fia, újlaki szancsák jöve,
Az szegedi szancsák, nagy Musztafa bék jöve.

Rágondolván, az Mihalkovitt bék jeve,
Kászon basa jeve, jó Kám bék jeve,
Beslia, martalóc, jancsár nagy sok jeve,
Hatvanezer emböre mellé nagy szép jeve.

Nagy vígan beglerbék onnat elindula,
Péterváradgyánál hídon általszálla,
Az Tiszán Titelnél ott Becsét megszállá,
Táborát járatá, álgyúkat igazgatá.

Ám ott negyednapig kétfelől rontatá,
Szentannai Tamás királ hadnagya vala,
Jó Figedi Gábor benn porkoláb vala,
Kit beglerbék hitre hozzá hívatott vala.

Könyörög, szörződik, sokat ígyér vala,
Csak az Becse várát néki adgya vala,
Sőt az szörzés alatt terek megindula,
Nagy erős ostrommal Becsében belészálla.

Hirtelen terekekkel vitézök vívának,
Végre mind kezökön magyarok halának,
Szentannai Tamással levágatának.
Becskereke alá terekek bészállának,

Abban kik valának, hasonlottak vala,
Azt csak másodnapon ők megvötték vala.
Onnat Csanád alá ők siettek vala,
Annak kulcsát beglerbéknek kivitték vala.

Rémöltek magyarok az sok apró várba,
Sokan kiszökének, hagyák pusztaságba,
Csak Temesvár álla az nagy bátorságba,
Kikben megnevezök várakba, kastélyokba.

Az Becse, Becskereke, Galád, Aracia,
Besenyő, Nagylak, Fellak, Egrös és Csálya,
Csanád, Pálélése, Bodorlak, Zádorlaka,
Eperjes, Horogszeg, Csák, Kissomlyó, Iládia.

Gyorsan temesvári rácok ijedének,
Még Becsénél beglerbékhöz sietének,
Engödelmességgel azok megeskőnek,
Temesvárat, Lippát több várakval megnyernék.

Ímé az beglerbék hallá, megvidula,
Az fő-fő rácoknak ajándékot oszta,
Kinek tímárt, kinek bársont, lovat oszta.
Immár beglerbéknek hadát hagyom Csanádba.

Az vitéz Losonczi István Temesvárba,
Az olasz Kampóval nagy szép szertartásba,
Beglerbéköt várják oly szép szándékokba,
Ha Isten akarja, meghalnak Temesvárba.

Bátori András, Patócsi Ferenc vala
Lippába egynéhán ezör néppel vala,
Váraddól melléje egy szép had jött vala,
Az királ hadából hadnagy Kis Károly vala.

Ez időben az jó Varkucs Tamás vala,
Egynéhán ezeren Erdőhegynél vala,
Terekkel megvíjon, szándékja az vala,
De gyakran Fráter György őt tartósztatja vala.

Gyorsan Ulumán bék Csanádból kiméne,
Ötszázadmagával, hogy csatát keresne,
Sőt Lippából Egyedi Tamás készüle,
Száz lóval kéredzék, hogy szerencsát keresne.

Legottan indula Zádorlaka fele,
Egy erdőbe álla, virrattig ott lese,
Semmit nem talála, egy faluba méne,
Evék, ivék, de ott ő csak strázsát sem vete.

Eljuta azonba Uluma bék népe,
Egyedi Tamásnak mind elvesze népe,
Ő maga szalada, csak heten siete,
Ezzel az Lippában ő mindent megrettente.

Rettenvén vármegyék azon ijedének,
Hogy az Várad felé terekek mennének,
Az ő házok népi mind otthon vesznének,
Ők megfutamának, nagy szertelen menének.

Bátori búsula, könyörge uraknak,
Hogy az futó népet ők megtartósztatnák,
Hadnagyok forgódnak, de meg nem tarthaták,
Az egész táborból mert mind megfutamának.

Ez Bátori hagyá Petőt Lippa várba,
Nem lőn mit tennie, ő es elindula,
Az királ hada es utánna indula,
Vélik, hogy beglerbék hadával közel volna.

Kár lőn, Lippa vára hogy pusztán marada,
Mert ott az főbiró Petőre támada,
Várból ki nem menne, ő maga levágná,
Mert beglerbék ellen ott Pető semmi volna.

Ezen megfélemlék, hamar rágondola,
Az öreg álgyúkat tölteté, fojtatá,
Őket ott úgy hagyá, mind elszakadozna,
Lippából kiméne, Bátori után indula.

Lippában az álgyúk hamar kisölének,
Csak két öreg álgyúk romolva veszének,
Lippa várába polgárok bémenének,
Megmaradásokról tanácsban végezének.

Beglerbékhöz hamar főbírót bocsáták,
Szép ajándékokval megajándékozák,
Az Lippa kulcsával magokat ajánlák,
Beglerbék nagy hada ott Allát kiáltának.

Ottan elindula beglerbék utába,
Mint lakóhelyébe szálla bé Lippába,
Hozjá tartozóval császár hatalmába
Foglaltattya vala oly nagy hálaadásba.

Csálya várában akkor bészállott vala
Az Mihál Bekovit, ki Ahmat bék vala,
Három agával kétszáz beslia vala,
Száz haramiával Csályában vala.

Jó Bátori András Tamáshidán vala,
Az jó Príni Gábriel ott véle vala,
Jámbor Varkucs Tamás Erdőhegynél vala,
Patócsi, Balassi Minyhárt Gyulán vala.

Az nagy vitéz Horvát Ferenc az uraknak
Könyörge, egy falka népet hogy adnának,
Csályát meglátnáják, hogyha meghághatnák.
Hallák urak, jó vitézeket bocsátának.

Telének hatszázan, Ferenc elindula,
Bátori hadnagya Sismán Ferenc vala,
Patócsi hadnagya Henyei István vala,
Egynéhány lajtrákat ők alkottattak vala.

Az vitézek szintén hajnalban jutának,
Csálya oldalára lajtrákat rakának,
Az vitézek gyorsan várba béhágának,
Nagy sok tereket ők ott hamar levágának.

Sőt estve terekek vígan laktak vala,
Mert közikben az bék akkort jutott vala,
Örömökben mind hajnalig ittak vala,
Sokan ő ágyokban ott nyakasztatnak vala.

Az Mihál Bekovitt ám kézbe akada,
Az jó Horvát Ferenc ölében ragadá,
Hogy ő elevenen királnak adhatná,
De ugyan ölében meglővék és meghala.

Sok nyereséggel ők urakhoz menének,
Vitézek ott nagy tisztösségöt nyerének,
Az urak őtőlök ajándékot vőnek,
Kit az vitézöknek szépön megköszönének.

Ott beglerbék Lippán sokat nem múlata,
Az vitéz Uluma béköt szép Lippába
Ötezer vitézzel gazdagon otthagyá,
Válogatott népet jó szertartással hagyá.

Készölettel jóval vég Temesvár alá
Táborával, álgyúival alászálla,
Jó Losonczi István bátorságba vala,
Az két Kampó véle szép népével ott vala.

Valának jó szervel minden szertartásval,
Harcolni kimennek minden bátorságval,
Sok fejeket vesznek, térnek vigasságval,
Terekek nagy sokan veszének hamarságval.

Az vitéz Losonczi minden nap kinn vala,
Éppen ő kopjája soha nem marad vala,
Az vitézök között bisztatásba vala,
Kik miatt az harcon sok terek elhull vala.

Rajta az beglerbék oly nagy búban vala,
Azért Temesvárat ő töreti vala,
De semmit őnékik nem árthatott vala,
Mert belől bölcs vezér és vitéz ember vala.

Az Kis Kampó ám ott vitézködik vala,
Minden nap az harcon kopjákat tör vala,
Mongyák, hogy egy harcon hármat es tört volna,
Vitéssége miatt sok terek veszett volna.

Kiméne Losonczi, izene basának:
"Törjön vélem kopját javáért császárnak,
Én es kopjám töröm javáért uramnak,
Jó egésségéjért az Ferdinánd királnak."

Nem tetszék beglerbék basának ez dolog,
Nem tuggya szerencse néki ott mint forog,
Éhel az ő népe, oly igen nyomorog.
Jó vitéz Losonczi jó lován jargal, forog.

Azon idő közben Nagylakból indula
Az Mehemet fia jó Kamber bék vala,
Kétszázadmagával Makóban bészálla,
Polgárokat mind levágná, végeszte vala.

Kamber bék hogy látá, hogy sokan volnának,
Őket elveszteni kevesen volnának,
Titkon elizene szegedi szancsáknak,
Hogy több népet küldgyön, polgárok sokan vadnak.

Polgárok megérték, titkon hírt adának
Ott az vidékökre jó vitéz hajdúknak,
Hamar löpödőkből zászlót alkotának
Egynéhány zászlóval Makóra indulának.

Vevé hitit az bék makói bírónak,
Ha valami had jőne, néki megmondanák.
Egyszer hozzá méne, mondá, hogy látnának
Szép fejér zászlókat, Makóra lobognának.

Szóla az Kamber bék: "Mind császár zászlói,
Segétségöl jönnek az császár szolgái."
Akar eleikben mind kész szerrel menni,
Vélök egyetömben polgárokat levágni.

Terekeket az hajdúk elöl találák,
Szintén saranpónál ottan visszahajták,
Az Maros vizére ott őket szoríták,
Vízbe szögdesének, mind ott elburulának.

Juta egy hajóval halász, megsegéllé,
Kamber béköt ötödmagával bévevé,
Békével Maroson el-általeveze,
Marok oszporával azt az bék megfizeté.

Terek marhát sokat az vízből szedének,
Nagy sok gazdagságot hajdúk ott nyerének,
Várast pusztán hagyák, bolygának, menének,
Többé az várasban lakni ők nem merének.

Az Ulama béköt mondom jó Lippába,
Az várost ő tartja nagy szép szabatságba,
Vitézökkel vagyon oly nagy vigaságba,
Senkitől ő nem fél, vagyon hóldoltatásba.

Sok hegedős vagyon itt Magyarországba,
Kármán Demeternél jobb nincs az rác módba,
Sokat csélcsap béknek az Lippa várába,
Azt alítja, érte esnék nagy gazdagságba.

Az ő hegedőjét főhajtván rángattya,
Az Ulumán néki csuffságba fogadgya,
Minden ajándékval őt meggazdagítja,
Az fogadás hozá őtet nagy koldusságra.

Negyed része

Lippának erős vívása:
Uluma bék elszaladása:
Tinódi Sebestyén írása: kéri,
minden megbocsássa

Lippának vívását immár hallgassátok,
Az Uluma békkel urak mint járátok,
Országtokba soha ti így nem jártatok
Terektől több házat ti vissza sem vívtatok.

Immár Erdélségben régen híre vala,
Királ hadnagyinak, Fráter Györgynek vala,
Ez hír hallva barát gondba esött vala,
Az királ erejét mert keveselli vala.

Posták által királt ő szorgalmasztatja,
Hogy nagyobb erővel hamar őket lássa,
Mert császár erejét ő nagyobbnak hallya.
Az ittvaló népet ilyen módon ne roncsa.

Postákat az barát nem kezdé várhatni,
János Baptistával kezde róla szólni
Kelle az országnak igen könyörgeni,
Hogy feltámadnának Lippát meg visszavenni.

Az barát fogadá az széköly uraknak,
Hogy egyet sem viszen bennek az ostromnak,
"Csak légyetök vélönk szolgálni királnak."
Arannyal, ezüsttel fizete az szászoknak.

Nagy csélcsapásával országot felvevé,
Kinyírmezejére vélök egyben győle,
Bátori Andrásnak hamar elizene,
Jó Varkucs Tamásnak es hamar elizene:

"Azon kéröm mint uramat, fiaimat,
Siessenek, szabadíccsuk Lippa várát.
Ím én elindítom az királnak hadát,
Kinyírmezejéről Erdélországnak hadát."

Köszvén igen gyötri jó Bátori Andrást,
Sírva ohajt, nem szolgálhatja az királt,
Ott előszólítá egy hív attyafiát,
Jó Príni Gábrielt, az egy nemes úrfiat.

"Ezen kérlek tégöd, mint jó atyámfiát,
Ez nagy szükségemben viseljed gondomat,
Bízom ma kezedbe király zászlóját, dobját,
Látod, nyomorottam, viseld hadnagyságomat."

Róla az úrfiú nem sokat gondola,
Ott az ő báttyának szép szóval szóllala:
"Igen ifjú vagyok ezféle nagy gondra,
Akarnám, jó bátyám, bíznád ezt más szolgádra."

Ebben Bátori egyebet nem akara.
Varkucsval egyembe Príni elindula,
Csak tízezer néppel ők sietnek vala,
Az Tótváradgyára mikoron juttak vala.

Vitézök Erdélből vannak mind utokba,
Ott elöljáróba egy szép had jő vala,
Ezör lóval vannak Lippára utokba,
Utánna barátnak három jeles tábora.

Sok ott az székelség az egyik táborba,
Szászság, az oláhság más harmad táborba,
Vitézlő huszárok ott negyed hadába,
Kincstartó jődögél az ő szép táboriba.

Vén János Baptista, az királnak képe,
Ott véle jődögél királnak szép népe,
Renddel az seregök, elöl huszár népe,
Másik az spaniol, harmad lanckenet népe.

Ímé, az fegyverös kétféle nép vala,
Cseh és némöt vala, két seregbe vala,
Mindezek néköl sok gyalog puskás vala,
Jó faltörő álgyúk csak hat vélök ott vala.

Uluma bék Lippába jól érti vala,
Ötezör terek ővéle szép nép vala,
Beglerbégben néki bizodalma vala,
Tőle segétségöt Ulumán csak vár vala.

Az váras, vár szüksége mind készen állván,
Vártákon terekek ki-ki helén állván,
Királ nagy ereje azonban eljutván,
Várast és az várat szépen mind kernyölfogván.

Sőt az bölcs Baptista, baráttal rendelte,
Királ hadát napkelet felé helhöté,
Az kincstartó hadát dél felől helyhöté,
Álló seregöket ott mind körülhelhöté.

Az álgyúkat az hegy felől helyhezteté,
Az váras kőfalát lőttetnie kezdé,
Alsó klastrom mellett csak közel töreté,
Harmadnapig erősen rontatá, lőtteté.

Ulumán népével belől igen hallgat,
Készön ő népével mind ostromot várat,
Az törésen belől árkot igen ásat,
Ő igen forgódik, ott mindent igen bisztat.

Lőn Szent Imre napján veszése várasnak,
Reggel urak órát ostromnak hagyának,
Délután két órán mennének ostromnak,
Egy jelös úrfi spaniolnak hírt mondának.

Vitéz embör vala, csak heten indula,
Város törésére csakhamar felálla,
Közikben szököllék, viadalnak álla,
Terekek nyakazák, mind az hét ott meghala.

Megmondák némötnek, az spanioloknak,
Elsö tisztességét félték az ostromnak,
Készülni kezdének, órát sem várának,
Nagy sivalkodással várasnak indulának.

Az törésön ők nagy viadalt tartának,
Semmit használának, ők hátat adának,
Az urak ebélnek, ebben semmit tudnak,
Az vitéz magyarok futva sivalkodának.

Bátor szíve vala Nádasdi Tamásnak,
Régi hív szolgája Ferdinánd királnak,
Hívségét mutatá ott ő ez országnak,
Látá futamását törésről gyalagoknak.

Ezen megbúsula, lováról leszálla,
Ő jó szolgáival lovát elbocsátá,
Az közmagyarokkal törésnek indula,
Bátorsággal kösséget kezdé bisztatnia.

Kösség előtt kezde törésre felfutni,
Kezde mindeneknek ő jó példát adni,
Szömben terekekkel kezde igen víni,
Ki miatt sok terek kezde igen hullani.

Ebélnek az urak, sivalkodást hallnak,
Mind fel szögdösének, lóra ragadának,
Hamar száguldának, ostromhoz jutának,
Kik leszökdösének, kik lovon forgódának.

Lajtrákat nagy sokat falhoz támogatnak,
Sok helen vitézök kőfalon béhágnak,
Belől terekekkel nagy viadalt tartnak,
Az álló seregök mind helyökön állanak.

Szönög az ég Lippán nagy sivalkodástúl,
Jézust, Allát nagy felszóval kiáltástúl,
Sok puskahányástúl, sok kardcsattagástúl,
Az ég homályosult mind az kétféle portúl.

Az Ulumán látá, népével futamék,
Jó Lippa várában szertelen béesék,
Népe az kapuig kegyetlen vágaték,
Árokban az hídról nagy sok terek leesék.

Legottan az terek kétfelé szakada,
Egyik része az várban el-bészalada,
Másik része egy kis kapun kiszalada,
Hétszáz lovag terek várasból kiszalada.

Álló sereg ám ott három felől vala,
Az egyik sereggel Terek János vala,
Az szerencsa akkor lám úgy hozta vala,
Fele az hétszáznak őreá talált vala.

De lám az tereket vitéz hogy meglátá,
Ottan az seregöt reája nódítá,
Szömben terekekkel ott erősen víva,
Vitézökkel öszve sok tereket hullata.

Az Maroson által terekek gázlának,
Bátori Andrással vitézi jutának,
Vitézek meg vissza tereköket vágák,
Spaniolok miá az vízben béhalának.

Sőt jó Terek János igyében talála
Az egy főterekre, kivel szemben álla.
Terek János lován immár hét seb vala,
Szömben az terekkel ott oly igen vív vala.

Az szerencse néki bizon jól szolgála,
Tereket lábáról mert ő letaszítá,
Hegyös tőrrel földön oly igen gyagdosá,
Az terek az földről hozzá igen vág vala.

Találá az terek úrfinak jobb lábát,
Félig kettévágá az ő kengyelvasát,
És megsebesíté csizmáját, kapcáját,
Végre ott megölé Törek János az pogánt.

Jó Lippa várába másfélezör terek,
Kik bészaladának szertelen előttök,
De abban es nagy sok kár lőn őközöttök
Lövés nagy seb miatt kik veszének közőlök.

No, beglerbék hogy meghallá Lippa dolgát,
Ferdinánd királnak ottvaló nagy hadát,
Ottan ő elhagyá Temesvár vívását,
Tizenkettődnapra kiszállítá szép hadát.

Ott beglerbék valla oly nagy kisebbséget,
Mert Temesvár alatt sok főterek veszett,
Az vitéz Losonczi nyere tisztösségöt,
Mutata Kampóval az királnak hívségöt.

Dúlák, felzsákmánlák az Lippa várasát,
Mindenfelől környülvevék ők az várát,
Kasokat töltének, rakának tornyokat,
Négy felől szegezének rejá szép álgyúkat.

Igen kezdék lőni, az várat töretni,
Szép erős kőfala kezde földre dőlni,
Ulama bék belől kezde árkot ásni,
Kiben az lövéstől népét ő ott nem félti.

Sokan kezdének éhség miatt meghalni,
Hadnagyoknak az bék kezde könyergeni:
"Csak akarjatok békével elbocsátni,
Lippát, Csanádot akarom néktek megadni.

Én ha itt elveszek, semmi kár császárnak,
Vagyok szökött szolgája Kazul basának,
Vagyok csak pribékje hatalmas császárnak,
Nem tudom, mi hasznát veszitek halálomnak."

Baptista il választ ada Ulumánnak:
"Aggyad kegyelemre magad az királnak,
Téged urrá tészen, csak légy hív uramnak."
Semmiképpen nem teccék ez az Ulumánnak.

Eljára dolgában, mást kezde gondolni,
Az barátnak kezde titkon könyörgeni,
Hitire őnéki kezdé aszt fogadni,
Csak békével őtet akarja elbocsátni.

"Úrrá, naggyá tészen az császár tégödet,
Az Erdélországban esmét hagy tégödet,
Csak esmég béhozjad az királ gyermekét.
Ne veszessed itt el én vitézi fejemet."

Sokat gondolkodék barát, elbúsula,
Császár nagy hatalmát ő mind elgondolá,
Királ ereje ellene semmi volna,
Nagy veszedelemben ez szegín ország volna.

Tanácskodék barát az királképével,
Hogy frigyöt tennének az Uluma békkel:
Huszonkettődnapig frigyök lőn az békkel.
Barát segétséggel lőn titkon élésével.

Igen bánja az királlyal szörződését,
Az királ fiának onnat kiszínlését,
Ez szegín országnak gondolja veszését,
Esmég az császárba veté ő reménségét.

Ő meg félön tövé szép fejér sapkáját,
Hogy avval megnyerné ez országnak javát
És helyére hozná urának magzatját.
Onnat kiiktatná békével királ hadát.

Nagy eszes emberből mely bolond támada,
Mindkét fejedelmet mely igen hordozá,
Véli csélcsapását hogy egyik sem tudná,
Ki miatt végre lőn néki szörnyű halála.

Jól tutta ő maga ez példabeszédöt:
Az ki bolondnak vél eszével más embert,
Hogy beléje ejcse, gyakran ás nagy vermet,
Csak veszi eszében, ő maga tőrben esött.

Szólla hadnagyokkal, sokat tanácskodék,
Hogy az béknek szabatsága megadatnék,
Ki végre királnak hasznára teccenék.
Hadnagyok elhivék, szabatság engetteték.

Az Ulumánt barát hamar rakottatá,
Egynéhán szekeret fegyverrel rakata,
Puskát, dárdát sokat kikben bérakata,
Egy falka népével élést véle bocsáta.

Sőt titkon császárnak levelet írata.
Hitit, szolgálatját ő néki ajánlá,
És az királfiat meg helyébe hozná,
Jó Magyarországot meg ő néki ajánlá.

Ulumánt tizenháromszázadmagával
Lippából bocsátá sok ajándékával,
Ő elkésérteté egy falka hadával,
Az terekek vannak azon nagy vigaságval.

Késérőben terekkel akkort ki vala,
Cserepuitt Miklós, ki rác vajda vala,
Szabó Stepán, Bositt Pétör, Rác Száva vala,
Balintitt Tódor, Hrelit és Mucsavit vala.

Ezök kétszáz lóval ővélek valának,
Terekek csak egy mélyföldön megszállának,
Horvát Ferenc, Balassa egyben súgának,
Békével az pogánt hogy el se bocsátanák.

Rözgődnek, nagy titkon el-kicsellegének,
Az terekek után hamar készölének,
Azon éjjel terekek eleredének,
Szövétnekvel, lámpásval igen sietének.

Jutának terekek varjasi mezőre,
Temesvárból kijöttek hősek ez hírre.
Vitéz Horvát Ferenc talála hősekre,
Az vitéz Losonczi István jó legínyire.

Magát jó Dombai Mihál kijelenté,
Kinek vitésségét sok jámbor értötte,
Egy falka tereket ő ott kirekeszte,
Vitézekkel öszvelevágá, mind veszté.

Jó Kosár Benedek vicevajda ott vala,
Vitéz Gergöl vajda Fellakból ott vala,
Jámbor hősök közett Basnyák Amborus vala,
Balassa Minyhart még el nem jutott vala.

Népét Uluma bék oly igen őrizi,
Miként az fias tik szárnya alá veszi,
Az héjával megvív, fiát úgy megmenti,
Melyet kiszakaszthat, aszt az héja megeszi.

De Balassa Minyhárt ott késén juta,
Kinek vitésségét mindentek hallotta,
Jó Horvát Ferenccel ott egyben taláta,
Az szegedi Tót Mihál is eljutott vala.

Egy falka hajdúval Nagy Amborus vala,
Az jó gyalogokval igen siet vala,
De az vitézökhez harcra nem talála,
Mert az Uluma bék oly igen siet vala.

Nám, vitéz Balassa jó Horvát Ferenccel
Harcolni kezdének ott az terekekvel,
Sok kopját törének ők nagy merész szívvel,
Lőnek az terekek sok puskával, kézívvel.

Mely gonosz szerencse akkoron adaték,
Vitéz Balassinak jobb lábát meglövék,
Paizsát Horvát Ferencnek általlövék,
Vitéz Balassi Minyhárt megkeserödék.

Eltérének ottan nagy szomorúságba,
Kár lőn ez vitéznek az ő jobb lábába.
Ulumán míg bément Nándorfejérvárba,
Szablya és dög miatt, éhség miatt utába.

Gyalog az ő népe sok vesze utába,
Három-, vagy négyszázan juta Fejérvárba,
Onnat az császárhoz siet Drenápolyba,
Fejének kegyelmet lele alázatosságba.

Barát eszt hogy hallá, rajta megbúsula,
Mert az Baptistával hitöt attak vala,
Ulumánnak lenne békeségös uta,
Ezért jövendőre veszedelmet gondola.

Óh, mely veszedelem csakhamar történék,
Kincstartó barátot mert ezért megölék,
Jó Losonczi Istvánt Temesvárba veszték,
Lantos Sebestyéntől krónikában íraték.

Öted része

Fráter Györgynek szernyő haláláról:
királfi Kassából kibúdosásáról

Fráter György halálát immár hallgassátok,
Kinek talám mássát ti sem hallottátok,
Magyar krónikába ti sem olvastátok,
Fejedelmek közt ily veszedelmet nem tuttok.

Régen hallottatok sok paraszt példákat,
Az kik elbízzák dolgokba ő magokat,
Gyakorta csalatnak, elvesztik dolgokat,
Ő tisztességöket, fejöket, jószágokat.

Az kit akar Isten fólden megbüntetni,
Annak eszét szokta előszer elvenni,
Azután ő magát csudájul veszteni,
Azzal ő hatalmát szokta megjelenteni.

Ti ezt kik hallyátok, minden megtanulja,
Az ki urat szolgál, hívségét fogaggya,
Vagy nyeri, vagy veszti, de híven szolgálja,
Hogy ő hírét-nevét végre meg ne alázja.

Elszaladását hallátok Ulumánnak,
Lippát ott kezébe adák Nagy Kampónak,
Minden szökségére hadnagyok gondolának,
Királ szép hadával onnat elindulának.

Rendszerént Baptista régen mind megírta,
Felségös királnak tudására atta,
Lippának vívását, vételét megírta:
Az Ulumán béköt barát mint elbocsátta.

Gondolkodék királ, fejét hajtogatá,
Az Fráter György dolgán ugyan elámula,
Hogy az ő sapkáját még félen hajtotta,
Az terek császárnak országát ajánlotta.

Ez barát királnak lám megeskütt vala,
Az királ fiától éppen elvált vala,
Kiért nagyobb méltóságra veszik vala,
Jó gardinálsága, érsögsége lész vala.

Vala nagy bánatja felséges királnak,
Félti vala vesztét erdéli hadának,
És terekké löttét az Erdélországnak,
Véle egyetemben ez jó Magyarországnak.

Rettenetes híre barát kincstartónak,
Menni hitöt adott János királnénak,
Az királ fiának, az terek császárnak,
Végre az felséges Ferdinándus királnak.

Gyámoltalan ember, ki urát árulja,
Nagy sok hajózással hordozja, megcsalja,
Mint víz tekenőben, állhatatlan móggya,
Hogy ne itt úgy éljön, jobb őnéki megholta.

Nagy búába királ magába végezé,
Jobb az egy embörnek megholta, elveszte,
Hogysem egy országnak, sok népnek elveszte,
Bűnét ez földszínön lerakja, megfizesse.

El ne veszne lelkében, hamar írata,
Castaldónak postán Lippára iktatá,
Mind hamarébb lehet, az barát meghalna,
Hogyha ez világba ő élnie akarna.

Kastaldo Baptista azon elbúsula,
Mert ő az barátnak hitöt adott vala,
De feljebb királnak ő megeskütt vala,
Ő maga éltét es igen szereti vala.

Szorgalmatos gongya kezde arra lenni,
Móggya halálának hol kellyen meglenni,
Hozzá tartozóknak csendeszbe maradni,
Veszedelöm nélkül népit leszállítani.

Elbocsátása ha lőn az Ulumánnak,
Azon nap ajándékot külde barátnak,
Lippából könyörög bék, mind jó attyának,
Békeséges utat érte ők csak várnának.

Renddel ajándékot néki bémutaták,
Aranyas hegyes tőrt, egy aranyas lámpást,
Aranyas teztement, két aranyas gyertyát,
Az egy szép szekeret, négy fő török lovat.

No, Uluma béket ő elkésérteté,
Az jó Lippa várát megerősítteté,
Éléssel, álgyúval bévön megtölteté,
Aldanai Bernált Kampót belé helheté.

Indulának el-bé az kincsös Erdélbe,
Mikoron jutának az neves Alvincbe,
Castaldót az barát tartja tisztességbe,
Kastélba, az önnön házába szállítá bé.

Ő maga csak közel egy kis házban szálla,
Ez szerzött dolgokban semmit nem tud vala,
Erről az ki szóllott, ő nem hiszi vala,
Mert őt az ő bűne megvakította vala.

Vígan királképét ő vendégli vala,
De az Castaldo igen bánkódik vala,
Népet ez dologra titkon szörzött vala,
Kik miatt meglenne az barátnak halála.

Hadát az Fráter György mind leszállíttatá,
Még udvarnépit is elöl elbocsátá,
Ország győlésébe hogy másnap indulna,
Megmaradásokról az országgal szóllana.

Azon éjjel Nagykarácson előtt vala,
Másod csötörtökön jó hajnalba vala,
Egy inas, egy apród csak ővéle vala,
Vas Ferenc és Gichi néki udvarnak vala.

Lefüggesztött fővel zsolozsmát tart vala,
Ajtót megkoltanták, ifjak kérdik vala,
Hogy búcsút vennének, kívöl mongyák vala.
Őket bébocsátnák, az barát monta vala.

Az főtaliánok csak tízen valának,
Kik az Baptistátúl rá választatának,
Nagy hertelen az ajtón bérohanának,
Kivont fegyverekkel baráthoz futamának.

Legottan rapéllyal őtet általverék,
Mordál puskából es őtet általlövék,
Szegín Vas Ferencre hét sebet ejtének,
Kegyetlen sebökkel az barátot megölék.

Az kastél kapuját nagy hamar megvevék,
Ottvaló kincsében mind zsákmánt tevének,
Az jobb fülét néki gyapjastúl elmeccék,
Királi felségnek postán vivék, jelenték.

Rettenetös lőn halála az barátnak,
Kin lőn nagy siralmok sok jó szolgáinak,
Jelösben ohítás az horvát uraknak,
Nagy sok jóval vala, mint attyafiainak.

Oly igen örülik nagy sok várasokba,
Kik voltak miatta gyakran kárvallásba,
Mert kinél mit érzött, volt ólálkodásba,
Vagy fogsággal, vagy szép szóval asztkivonyásba.

Láttátok, mikor ő kezdett prédikálni,
Evangéliomot elunta beszélni,
Sok ezer forintra kezdött ohítozni,
Addég sírt, kesergött, annak meg kellett lenni.

Kegyetlenségéért kegyetlen lőn halála,
Testét eltemetni es nem hatták vala,
Hetven napég az tornácba állott vala,
Szent Mathias másnapján eltemettetött vala

Innet példát vehettök ti kegyetlenök,
Az köznépen ti ne kegyetlenköggyetök,
Imígy-amúgy tőlök kincsöt se gyüjcsetök,
Mert mind kincsötökkel testben-lélökben vesztök.

Rágondoljatok és esztekben vegyétök,
Az Úristent tréfás társul ne vegyétök,
Kik igéjét hallgattyátok, jól értitök,
Meg nem csalhatjátok, mert tőle megbüntettök.

Az Fráter György lehet néktek nagy példátok,
Kik máson tanulnak, nagy bódogok azok,
Kik magokon tanulnak, bódogtalanok,
Ez miá vesztenek urak és sok országok.

Lőn nagy okossága az királképének,
Lele csendességöt az erdélieknek,
Mind végére méne az barát kincsének,
Házait foglalá királ őfelségének.

Felséges királnak kincsben sokat külde,
De azért ő magát abból sem feledé,
Mert csak három kucsival Erdélben méne,
Öt társzekér kinccsel Erdélből el-kiméne.

János királné fiával már Kassába
Az barát halálát hallá hamarságba,
Csak elámélkodék nagy gondolkodásba,
Nagy szernyű halálán ő tudakozásába.

Csuda sápolódása az jó asszonnak,
És ővéle öszve az királ fiának,
Vala nagy öröme az ő udvarának,
Hogy nagy ostort vetött Isten az kincstartónak.

Ad vala nagy hálát mennybéli Istennek,
Hogy megállotta bosszúját ínségének,
Vég lött ő dolgában ím az Fráter Györgynek,
Nagy sok jót monda királnak őfelségének.

Sőt nem vala nehéssége az királra,
Bosszonkodik vala csak ez egy barátra,
Ki cseleködése lőn oly nagy kárára,
Kis árva fiával marada búdosásra.

Siralma nagy vala az tisztös asszonnak,
És ővéle öszve az kisded fiának,
Hogy más ura lészen az erős Kassának,
Jó Magyarországnak, kincsös Erdélországnak.

Az jó királ ő fogadását megállá,
Jegyruháját az asszonnak mind megadá,
Az hercegségöt Opúliát megadá.
Asszon szép Kassából sírva el-kiindula.

Bánkódik királfi, jó lován öl vala,
Kassát nézi vala, szép szókat szól vala,
Vajon mikor lészen Kassába szállása,
Jó Magyarországban és Erdélben lakása.

Óhajtják, siratják az kik látják vala,
Az ő búdosását keserölik vala,
Ő eszét, elméjét es csudálják vala,
Ő lovon ölése, termete nagy szép vala.

Lát, hall, ő körüle vén Petrovitt bátya,
Jó Príni Ferencöt késérőben látja,
Jó Czeczei Lénártot ott nem láthattya,
Csak nagy szép seregét őkeröle ott látja.

Kassai kapitán az Czeczei vala,
Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
Ő esze, elméje bölcseséggel vala,
Nagy víg embör vala, minden szereti vala.

Jó híre-nevéjért hozzá futnak vala,
Sok szegín vitéz nép, hogy szolgálna nála,
Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
Kinek vitésségét érti, szereti vala.

Bennök valamelyet ő útra bocsátott,
Annak szép szót adott és kölcségöt adott,
Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
Ő tisztire éjjel-nappal igen vigyázott.

Váras kívöl tizenöt esztendég nem hált,
Az ő szükségéjért ő kívöl sem kozárt,
Kassára ki támatt, az mind gonoszul járt,
Az Sárosi Laskán Kassánál szenvedett halált.

De lám, életének jobb korába vala,
Születésének ötven esztende vala,
Soha betegségbe ő sem fekütt vala,
Ímé, mely hertelen lőn őnéki halála.

Ott királné asszon hogy rakodni kezde,
Az Czeczei Lénárt es készülni kezde,
De láss, mely hertelen ő megbetegüle,
Halálára hamar igen elnehezüle.

Sőt kapitánságát már letötte vala,
Az királné asszon nem várhatta vala,
Az erős Kassából útra indult vala,
Utánna ötödnap Czeczei megholt vala.

Az nagy monostorba őtet eltemeték,
Csuda sokaságok őtet elkésérék,
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz búdosó félben esék.

Sirattyák vitézek mint kegyes attyokat,
Üdvezlik és áldgyák, mint jól tött urokat,
Ő atyafiai ohítják báttyokat,
Éltette, táplálta, nékik adott sok jókat.

Az királné asszon utába meghallá,
Az királ fiával halálát ohítá.
Ők el-bémenének az Lengyelországba,
Hercegségbe onnat, neves Opúliába.

Reménsége vagyon az királ fiának
Atyaúristenben, mert ád hálát annak,
Mint édesattyának Ferdinánd királnak,
Mert ő lészen magasztalója ez fiának.

Óh, ti keresztyének, mind feltámadgyatok,
Ez fejedelmünkért Istent imádgyátok,
Szent malasztjával szeresse ti királtok,
Hogy az pogán kéztől épen maradhassatok.

Lőn ennek írása az jó Kolozsvárba,
Tinódi Sebestyén egy iratos házba
Lelte krónikáját ott nyomtatásába,
Két Karácson közbe írta ötvenháromba.

FINIS