Irodalomtörténet | Poétika | Források |
Incipit: | Sok csodák voltanak jó Magyarországban |
RPHA-szám: | 1245 |
Szerző: | Tinódi Sebestyén A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Literatvs de Tinod Sebastianvs A kolofonban: Tinódi Sebestyén |
Ajánlás: | Ferdinandus Austriacus |
Cím: | Erdélyi história |
Változatok:
| |
A szereztetés ideje: | 1553 A kolofonban: Két karácson közben írta, ötvenháromban |
Változat:
| |
A szereztetés helye: | A kolofonban: jó Kolozsvárban, ... egy iratos házban |
Pro domo: | Változat:
|
Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. SEBASTIANVS LITERATVS DE TINOD LVTINISTA CASSOVIE COMPYLLAVIT SERENISSIMO DOMINO DOMINO FERDINANDO AVTCRAO NATOO REGI HVNGARIE DONAVIT // ASz RACSOKNAK MEGVERESE / FRATER GyEVRGNEK VEZEVDESE / ASz BASANAK BEIEVVESE / TEREK IANOS VITOeSSEGE / IANOS HERCSEG KILOePESE / ES CASS // SzVLAMAN CIAZARNAK HARAGIA / BEGLER BEK ELBOCIATASA / SOK VARAKNAK PVSzTITASA / LIPPANAK EREVS VIVASA / VLVMA BEK ELSALADASA / TINODI SEBEVSTIOeN ISASV / KERI MINDEN MEGBO // FRATER GEVRGNEK SzERNIOeV HALALAROL / KIRALFI CASSABOL KIBVDOSASAROL |
Változatok:
| |
Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
Változat: | |
A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a13(6,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
Nótajelzésként: | Ki hallott Sándornál hatalmasb urat (RPHA 0743) Tisztessége, híre nagy lőn a hercegnek (RPHA 0743b) |
Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 42SZ, RMDT1 50SZ |
Terjedelem: | Terjedelem: 419 / 427 versszak |
Változatok: | |
Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ] |
Felekezet: | 100% világi (4 db) |
Változat: |
Kritikai kiadás: | RMKT 3. 7 RMKT 3. 7 |
Hasonmás-kiadás: | Változatok: |
Digitalizált példány: | Változatok:
|
Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
[part "Első része"]
János királ testamentoma,
Szulimán császár indulása,
Királ fiát meglátása,
Kincses Budának elfoglalása,
Királné asszon búdosása,
Fráter Györgynek csélcsapása,
Királ fiára támadása.
Sok csudák voltanak jó Magyarországba,
Ki nagy emléközet széles ez világba,
Tűz esztendő ulta ilyen nagy bolygásba,
Nem voltak magyarok hasonló szerencsába.
Erre hallgassatok és tü meghalljátok,
Mert ez leszen nektek jeles krónikátok,
Kiről emléközik tü megmaradéktok,
Mert vagy mind elvesztek, avagy jóra fordultok.
Beszéllek Erdélben mast történt dolgokról,
János király fia kibúdosásáról,
És az Fráter Györgynek ő sok csudájáról,
Csudaképpen történt nagy szernyű haláláról.
Az Ferdinánd királ igyeközéséről,
Pogán császár ellen töreködéséről,
Jó Magyarországnak megépöléséről,
Legyen Isten vele elkezdött nagy igyéről!
Sőt jó János királ hogy Erdélben vala,
Izabella asszon jó Budában vala,
Másfélezör és negyvenben írnak vala,
Az királné asszony egy szép fiat szült vala.
Tudtára királnak lőn, öremben vala,
Nem sok idő múlván halálra szorula,
Fráter Györgyöt, Petruitot ott előállatá,
Fiát, feleségét csak őnekik ajánlá.
Íme, történék halála Szászsebesben,
Székesfejérvárban lőn eltemetésben,
Az királné asszon lőn keserűségben,
Fiával árvává marada özvegységben.
Az felséges királ, Ferdinandus királ,
Felesége után lött törvénből királ,
Anna asszon bátyja az jó Lajos királ,
Ki Mohácson vesze ez országért, az királ.
Nagy sok esze, küncse költ már ez országra,
Az magyar nemzetnek megmaradására,
Ki Némötországnak lenne nyugolmára,
Pogán töreköknek eltávoztatására.
Vendégországokból neki sok hada lőn,
Ki János királnak oly nagy búára lőn,
Előszer Tokajnál nagy futamása lőn,
Körösztesi mezőn gonosz szerencséje lőn.
Szertelen futása az szinai mezőn,
Ferdinánd királnak kin nagy öröme lőn,
Mindezeknek oka az sok magyar úr lőn,
Mert köztök kétfelé pártolás, hasonlás lőn.
Lőn végre királnak oly nagy sok kárára,
Sok rendbeli hadának elromlására,
Magyar uraknak a sem lőn sok hasznára,
Mert pártolásonk lőn sokaknak halálára.
Jánosnak halálát Ferdinánd hogy hallá,
Kisfia anyjával Budában benn volna,
Hagyá szép táborát, hogy hamar indulna,
Mind vízen és földen Buda alá szállana.
Táborát indítá, Budát megszállatá,
Lőtteté, rontatá, igen ostromlatá,
Az királné asszont azzal háborítá,
Szulimán császárnak nagy sírtában írata.
Ezen pogán császár igen megbúsula,
Százezer emberét Budára bocsátá,
Az nagy Memhet basát képében bocsátá,
János királ fiát hogy megszabadítaná.
Rettenetös haddal Memhet el-felszálla,
Szent Gellérd hegyére az némöt szorula,
Budáról sok magyar akkoron kiszálla,
Elvegy terekekvel együtt sokszor ostromlá.
Az császár is nem tűrheté, felsüete,
Az királ fiához szerelmét jelönté,
Hogy népét az Dráván általköltezteté,
Az budai hadat azzal megerőlteté.
Terekök, magyarok ostromnak menének,
Nagy rettenetösön Szent Gellérd hegyének,
Sokan az némötök az hegyen veszének,
Kik szaladhatának, hamar felsietének.
Vígan terök császár Skanbriába juta,
János királ fiát ott aláhozatá,
Hűvségöt fogada, meg el-felbocsátá,
Jó Terek Bálintot csak magának marasztá.
Sokat ez dolgokról nem illik szólanom,
Mert tőlem már sokat hallottak, jól tudom,
Erdéli gondomat ezzel sem múlatom,
Csak ennek sommáját én tünektek mast mondom.
Dunát, Pestet, Budát császár elfoglalá,
Az királné asszont békével bocsátá,
Őt elkésérteté, Lippába szállalá,
Az Tiszán túl ez országot neki ajánlá.
Erdélbe beszálla Gyulafejérvárba,
Kisfiával lakék nagy fohászkodásba,
Fráter György marada az kincstartóságba,
Három pispekségbe, erdéli vajdaságba.
Temesvárba jó Petruit Péter szálla,
Nagy hűven szolgála ő az ispánságba,
Birodalma vala Lippába, Solymosba,
Jó Karánsebesbe, bűr vala jó Lugasba.
Igen nagy gondjok lőn ott ez két tútornak,
Mint kedvét lelhetnék az terek császárnak,
Szóval, ajándékval béköknek, basáknak,
Sokat ígyérének, adának az császárnak.
No, már hallgassátok az derék krónikát,
Az két tútornak köztök nem alkhatását,
Barát kincstartónak szertelen csudáját,
Királné asszonnak fiával búdosását.
Ó, mely szegín régen az Fráter György vala,
Vezetékneve Vitissenovit vala,
Skardonához közel neki háza vala,
Az Horvátországban Karkas vízparton vala.
De mikor klastromba remöték közt vala,
Ott es bűr jó borral, mert kulcsárok vala,
Ő minden dolgában gyors és okos vala,
Az ő szolgálatja mindennek kedves vala.
Lőn hírével dolga jó János királnak,
Tanácsát fogadá agg fráter Jánosnak,
Klastromból hívatá, szóla az barátnak,
Hogy immár szolgálna ő király magának.
Vevé feljebb-feljebb szép jeles tisztekre,
Udvarbíróságra, onnat pispekségre,
Onnat kincstartóság gondviselésére,
Ő dolga mindenben lőn királnak kedvére.
Testamentomba hagyá mint gubernátort,
Oltalmazná fiát, vele ez országot.
Halálakor királ hagyja ez barátot,
Éltetné anyjával fiát, kis herceg Jánost.
Jó Petruit Pétert mellé hadta vala,
Ki János királnak atyjafia vala,
Kit nagy szegűnségből ő felemelt vala,
Fiát, feleségét es reá bízta vala.
Nagy hűvségét jó Petruit megmutatá,
Csélcsapását neki, lám, senki nem látta,
Sőt az királ fiát mindenbe táplálta,
Kinek lába nyomát nagy hűvséggel nyomodta.
Jó hüt alatt mast es értöm, hogy azt mondja,
Hogy halálig ura gyermekét sem hagyja,
Gyűjtötte szép küncsöt szükségére adja,
Dolgát az ki hallja, dicséri, jóvá hagyja.
Sőt ő Temesvárba kezdé azt gondolni,
Ha az Fráter Györggyel kezdenek meghalni,
Az királ kincsében zsákmánt kezdnek tenni,
Az királyfü kezd nagy szegűnségbe maradni.
Tőn ily izenetöt barát-kincstartónak:
„Ez nehéz ne legyen teuraságodnak,
Tudod, hűvek vagyunk az király fiának,
Vele egyetömbe az ő asszon-anyjának.
Azt tudod, mel nagy küncset neki gyűjtettünk,
Szép erős várakba kiket helyheztettünk,
Ország-akaratból kiadjunk, engedjünk,
Egy királi házba mindent behelyheztessünk.
Csak három főszemélt országul válasszunk,
Három nemzetúrnak nagy hütet feladjunk,
Azokra az küncsöt illyen módon bűzzuk,
Míg emberkort ér az királfü, addég adjuk.
Azt igen jól tudod, ha közdünk meghalni,
Feleségünk, gyermekünk nem kezd maradni,
Tiszttartók, fajosok visszát kezdnek vonni,
Az királ fiának kezdnek nagy gondot adni.”
Sőt hogy ezt meghallá Fráter György, haragvék,
Ehhöz ő nem álla, mert neki nem tetszék,
Szóla, hogy halálig tőle ki nem vennék,
Holta után tiszttartói mind megengednék.
Sűr vala gyakorta az királné asszon,
Semmi birodalma neki ez országon,
Az Fráter György tartja fiával abrakon,
Kedve szerént nincsen, gyakran bánkódik azon.
Ohítva telelni méne fel Gyaluba,
Írnak vala ezörötszáznegyvennyolcba,
Betegségében készül vala bánatba,
Akar el-kimenni onnat Lengyelországba.
Vevé ezt eszébe barát Petruittyal,
Mindent ígérének ő nagy szép szavokval,
Asszont megmaraszták nagy fogadásokval,
Fejérvárra hozá Fráter György nagy szép szóval.
Immár ez két tútor ellenködik vala,
Kiből végre az ország jót nem vár vala,
Lengyel királné asszon ezt hogy meghallá,
Mondhatatlan azon igen megbúsult vala.
Erdélben bocsátá hamar két szolgáját,
Pozneszti pispöket és egy nádrespánját,
Egyben békéltetnék, hoznák az két urat,
Hogy hűven szolgálnák leányát, unokáját.
Csakhamar urakat öszvebékélteték,
Egymás akarattal ott ők ezt rendelék:
Négy úrnak mindenkor egyik ott benn laknék,
Királné asszonnak szolgálna, ott forgódnék.
Ott avagy Fráter György, vagy Petruit Péter,
Vagy Patócsi Ferenc, vagy Losonczi Antal
Mindenkor forgódnék királ tanácsival.
Váraddá indula barát lengyel urakval.
Maradának hárman, szolgálák őfelségét,
Mikor látták volna az ő nagy szükségét,
És az Fráter Györgynek ő nagy fesvénségét,
Fogadással kérék az asszont őfelségét.
Petruit szólala: „Kérjük felségödet,
Mü igen jól látjuk te nagy szükségödet,
Lippán megszörözjük bővön életödet,
Jöjj el, ott eltartjuk asztalodat, népedet.”
Izabella asszon ezt jó néven vevé,
Hűvségöket szép beszéddel megköszöné,
Ezt mind az országnak hamar hűrré tevé:
Hogy éhhel meghalna, kezöllük el-kimenne.
Lőn elindulatba, Dévára beszálla,
Váraddá Fráter György ezt hamar meghallá,
Hűv szolgái által kéré és unszonlá,
Erdélből ki ne menne, mert végre megbánná.
Lám, ő akaratját asszon változtatá,
Déva várába ő küncsét felhordatá,
Ezt hallván Patócsi, Losonczi búsula,
Okot lelvén mind az két úr haza indula.
Az királné asszon Déváról indula,
Petruitval hogy Szöbömbe beszállana,
Fráter György Váraddá azt nehogy meghallá,
Szöbönnek izene: asszont be ne bocsátnák.
Vajh, te ravasz világ, mely hütetlen te vagy,
Szóhoz, ajándékhoz, mely igen hajló vagy,
Világ gazdagságban telhetetlen vagy,
Kiért keresztyén népnek te utálatos vagy!
Inkább engedének az barát szavának,
Hogy nem az asszonnak és királ fiának,
Maga megesküdtek az királ fiának,
Őket nem bocsáták Szöbembe a szász urak.
Tőn sűrva könyörgést asszon az Istennek:
„Áldott igaz Isten, ki látod szűveknek,
Minden álnokságát hitlen embereknek,
Hagyom csak tereád, hogy megítíltessenek.”
Sírva Izabella Fejérvárba szálla,
Éjjel-nappal ohűt, sűr, kesereg vala,
Jó Petruit Péter tisztiben indula,
Ez meglött dolgokon oly igen megbúsula.
Elgondolá Fráter György császár mivoltát,
Az ő ravaszságát, álnok hazugságát,
Mint királ fiának ajánlá ő magát,
E szűn alatt magának kévánja országát.
Róla oly nagy gondja, mint ő kihozhatná,
Hogy az pogán kéztől megoltalmazhatná,
Atyjátúl maradtba épen iktathatná,
Csak körösztyén kézbe, bár szegűnben, tarthatná.
Ezt eszébe vevé, már nem fog császárnál
Sok ravaszságával és sok csélcsapásval,
Mennyére az császárt szép ajándokával,
Meg annyéra csalta édes ravaszságával.
Nám, mely csudálatos vala bölcsessége,
Ő minden dolgába nagy esze, elméje,
Ha akarta, császár, királ szemét bekötte,
Az mint ő szerette, mindkettőt úgy viselte.
Igen nagyot használt bizon ez országnak,
Bennevaló népnek megmaradásának,
Majd megérthetitök, ha volt ez országnak,
Az ő csélcsapása hasznára magyaroknak.
Sokat gondolkodék Fráter György eszébe:
Ura gyermökét ne ejtse terek kézbe?
Ez ország maradhatna keresztyén kézbe,
Némöt császártul, királtúl érteni kezdé.
Sőt már őközettek vala elvégezve,
Királ követével hogy ő szembe lenne,
Kisasszon napján az Nűrbátorba lenne,
Királ fia felől, Erdélről jót végezne.
Íme, ez idő közt császár az uraktúl,
Becsét, Becskereket kéreti baráttúl.
Gondba esének urak ez hűr hallástúl,
Inkább megfélemlék Fráter György az császártúl.
Mü választja legyen tőlök az császárnak,
Simándot választák, hogy arról szólnának,
Királ követéről es ott szólanának,
Hogyha szükség volna, követségöt meghallanák.
Ott ez négy úr Simándon szömbe levének,
Az terek császárnak bölcsen megfelelének.
Báthori gyűlésbe es mind ott lennének,
Petruit, Patócsi, Losonczi begyűlnének.
De királné asszon hallá ezt, megérté,
Az némöt követvel barát szömbe lenne,
Búdosóban királ fiával ejtené,
Országát őtőle elidegönítené.
Ott Fráter György Erdélből hozzá hívatá,
És Magyarországból urakat hívatá,
Váradból nagy szép sereggel elindula,
Kétezeren nagy pompával Bátorban szálla.
Módja, mint felségnek ő dolgában vala,
Az klastromba szálla, kernyülfogták vala,
Puskások, lovagok igen őrzik vala.
Alföldi urak csak követöt bocsáttak vala.
Jó Gróf Miklós vala ott követségben,
Jámbor tanács vala király hűvségében,
Magyarokhoz vala oly nagy szeretében,
Halálát ohűtja ez versszörző éltében.
Nagy sok magyar szányja ez vitéz halálát,
Mert szereti vala magyar vitéz voltát,
Mindenféle mesternek bölcs tudományát,
Az felséges király es ohítja megholtát.
Ott királ képében fogadá barátnak:
Ha Magyarországot bocsátja királnak,
Atyja jószágát János királ fiának
Épen megbocsátná, megadná szép Jánosnak,
De Erdélségben és vajdaságban hagyja,
Királné asszonnak jegyruháját megadja,
Barátnak váradi pispökséget adja,
Eztergami érsökséget es vele adja.
Ottan az Fráter György ez hitnek megálla,
Ő es Gróf Miklósnak hitöt adott vala,
Bátorból kijöve, ő Erdélbe szálla,
Királné asszonnak mit szerete, azt szólá.
Mikor íránk ezörötszáz és ötvenbe,
Gyűlést hirdetének Kiskarácson innepébe,
Királné asszont indíták nagy hidegbe
Jó Kolozsvár felé az Marosnak mentébe.
Ím, az barát vüvé asszont Besztercébe,
Sokan csonkulának, halának nagy dérbe,
Onnat Kolozsvárba harmadnap vivé be,
Nem gyűlésbe, hanem Korlátovitt menyekzőjébe.
Nagy pompával menyekző lőn Monostorba,
Másodnap királné asszon Kolozsvárba,
Mineróna asszont elházasításba,
Zbornitzki Miklósnak adá törvén házasságba.
Ott szép ajándékot az ország mutata,
Szegűn köznemes nép kit váltigen bána,
Mert soknak költsége már elfogyott vala,
Gyűlést nem várhatják, sok haza is ment vala.
Fráter György az gyűlésbe csak azt végezé,
Az asszon két hűv szolgáját elvesztené,
Horvát Mihált, Csáki Mihált megöletné,
De bűnöket az asszon őmagára vevé.
Egy füllér héjával forintot szerzének,
Hogy terek császárnak adót szerzenének,
Mert mindenkor törvénye erdélieknek
Forintot héjával az adóban szednének.
Reggel asszon indula jó Fejérvárba,
Csendeszbe marada búvába, sírtába.
Petruit megérte mindent Temesvárba,
Asszonnak megírá, császárnak Drenápolyba.
Derék szerént királné asszon megtudá,
Erdéli uraknak mind tudtokra adá,
Kéré őket, hogy gondolnának jól arra,
Hogy ne esnének fejenként császárnak rabbá.
Igen gondolkodnak urak, rettenének,
Sokan az asszonnak ott fogadást tőnek,
Hogy minden szerencsét vele késértenek.
Ebben Fráter Györgynek csakhamar hűrt tevének.
No, hamar Alvincbe Fráter György beszálla,
Tütkon Szászseböst ő magának foglalá,
Királné asszon ellen sokat gondola,
Mint Erdélyből fiával kiigazíthatná.
Az francai királ gazdag királ vala,
Károl császár, Ferdinándus udvarába
Korosként követe az királnak vala.
Fráter György dolgát követök értötték vala.
No, hamar megírák francai királnak,
Királ esmég írá az terek császárnak:
„Barát hütöt adott Bátorba egy grófnak,
Magát kötelezte az Ferdinánd királnak.
De hogy jobban felségöd ez dolgot tudja,
Bizon felségödet barát elárulta,
Ő ura gyermekét anyjával eladta,
Jó Magyarországot némötnek ajánlotta.
Oly igen készülnek némötök magyarval,
Rád akarnak jönni az ő nagy hadokval.”
Császár hallá feje hajtogatásával,
Csak elámélkodék sok gondolkodásával.
Az volt végezése sőt régen császárnak,
Hogy egy kis leányát francai királnak
Feleségöl adja János királ fiának,
És megkoronázja szép várában Budának,
Uraságába hagyja küncsös Budának,
Jó Magyarországnak és Erdélországnak
És az Tótországnak, az Horvátországnak,
Végre Bécsországnak, az fölső Csehországnak.
Terek császár íra az magyar uraknak,
Külön-külön az kerűtett várasoknak,
Mind az vármegyéknek, külön az szászoknak,
Az ő levelében ezt írá mindazoknak:
„Csuda jól tudjátok, kik voltatok hívem,
Mikor küncses Budát én kezemhöz vevém,
Királ fiát anyjával én eleresztém,
Sátoromban Fráter Györgyöt én megeskötém.
Reá felele ott: énnekem hűv leszen,
Ura gyermekének hűv szolgája leszen,
Szegénségből királ uraságra vévén,
Szerzetös voltát, vénségét gondolván, nézvén.
Azért bízám reá János királ fiát,
Asszony-anyját, vele az önnen országát.
Veletök, tudjátok, János királ fiát,
Békével tartottam, oltalmaztam országát.
Olyha adót is csak tűzezer forintot vöttem,
Hogy hűveim vadtok, azt es azért vöttem,
Maga az országnak hasznát mind értöttem,
Az barát elárult engem, jól megértöttem.
Nám, fejemet egyött urának fiával,
Elárult asszonyával, Magyarországval,
Azért hagyom nektek nagy parancsolatval,
Ellene támadván barátnak hamarságval,
Azért kergessétök és őt megfogjátok,
Vagy fejét, vagy magát tü kézbe hozjátok,
Mert ha visszahallván, tü rá nem gondoltok,
Szénnel-vassal tőlem bizon tü megrontattok.”
Terek császár ebben sokat nem múlata,
Mamhut csauszt hamar ott előhívatá,
Minden leveleit kezében adatá,
Mint benne eljárjon, haraggal megtanítá.
Oly hertelen csausz Temesvárba méne,
Petruitt Péternek mindent megbeszéle,
Császár parancsolatjának hogy engedne,
Az király fiára ő nagy gondot viselne.
Ottan jó Petruit szép haddal készöle,
Csauszt ott meghagyá, Erdélbe siete,
Királné asszonnak ezt mind megjelönté,
Asszon Mamhut csauszt hamar hozzá viteté.
Róla gondola Fráter György ezt hogy hallá,
Sebösben hozzája urakat hívatá,
Fő-fő szolgáit es ott hozzá hűvatá,
Fő-fő emberekkel ő dolgairól szóla.
Ez Mamhut ott szóla királné asszonnak,
Nagy kegyelmességét mondá az császárnak,
És minden oltalmát, mint jó leányának,
Az királ fiának, mint tulajdon fiának.
Gyűlést hogy tétetne erdéli uraknak,
Hallanák meg parancsolatját császárnak.
Asszon elírata minden székaljának,
Kik akkort mindnyájan Szászsebösbe valának.
Íra Magyarországba az két hűvének,
Losonczi Antalnak, Patócsi Ferencnek,
Az Tiszakebelben mind az vármegyéknek,
Kik az Fejérvárba hamar mind el-begyőlének.
Hamar leveleket csausz mind elosztá,
Fő-fő uraknak, vármegyéknek megadá,
Szavát az császárnak csausz ott így mondá:
„Az Fráter György mellől hogy minden elállana,
Ura gyermekét mert elárulta volna,
Minden őt kergetné, és ki megfoghatná,
Az királné asszon kezében iktatná,
Azzal az császárnak nagy hívségöt mutatna.
Nám, ha elhallgatnák, ők megbüntetnének,
Vassal-tűzzel házokban emésztetnének.”
Barát hallá, nem alítá ezt semminek,
Sebösből beméne várasában Megyesnek.
Gyűlést ott tétete, követeket választa,
Ország embörüvel két szolgáját adá,
Dráva Jánost, Bornemissza Gergelt bocsátá,
Nagy szép követséggel az császárhoz bocsátá.
Ám hamar hívatá Petruit rácokat,
Sebösből, Lugasból vitéz oláhokat,
Losonczi, Patócsi és jó szolgáikat,
Fejérvár alatt megszállaták ő hadokat.
Rettene meg szűvök kövély lengyelöknek,
Kiknek csak bujaság és tánc kell kedvöknek,
Esznek, isznak, leányok keröl csellegnek,
Királné asszonnak könyergeni kezdének:
„Igen jók nem vagyunk mü táborban lakni,
Kérjük felségödet, ne akarj kiküldeni
Minket az táborban, ott kinn nyomorogni,
Jobbak vagyunk itt benn felségednek szolgálni.”
Ezen az jó asszon ott igen mosolga,
Gyenge lengyelöknek ő ott békét hagya.
Jó Petruit Péter Alvinc alá szálla,
Ő viadal nekül ott hamar belő szálla.
Derék szép seregét ott kétfelé osztá,
Cserepuit Miklóst hamar elválasztá,
Brancsika alá, Csanád alá bocsátá,
Egy falka népével Fejérvár mellé szálla.
Oly hamar megtudá barát az Megyesbe,
Hamar hozzá gyűjte fő-fő székölyökbe,
Kéré, hogy mellette lennének igyébe,
Titkon forintokat ad vala tenerökbe.
No, feltámadának, mind mellé állának,
Fráter Györggyel Vásárhelre beszállának,
Ott az kalastromba ők beszorulának,
Hűv szolgáiban asszonnak megfogdosának.
Az Marton-füaknak ott magvát szakasztá,
Az Marton Andrásnak nyakát elvágatá,
Bálintot öccsével Görgénben levágatá,
Királné asszonhoz bosszútételt mutata.
Vala az Fráter György oly igen nagy hadval,
Kiskökellő mellett indula hadával,
Az szegén nép közett dúlással, fosztásval,
Az megnyomorultak élnek nagy jajgatásval.
Íme, ez idő közt táborát indítá,
Az jó Varkucs Tamás Várad felől juta,
Csanád felé alá rácokra rohana,
Ki lőn az rácoknak igen nagy romlásokra.
Talám megunjátok, ha mast többet mondok,
Ottan az többinek mast én békét hagyok,
Az első részének mast én véget adok,
Az másik részében erről többet hallotok.
[part "Másod része"]
Az rácoknak megverése,
Fráter Györgynek vesződése,
Az basának bejövése,
Terek János vitézsége,
János herceg kilépése,
És Kassába jövése.
Az Kököllő mellett barát nagy hadával,
Kászon basa Lippán belől szép hadával.
Varkucsot beszéllöm, mint jára rácokval,
Kászon basa mint járt az jó Terek Jánosval.
Szertelen az rácok Csanád keröl dúlnak,
Csakhogy nem égetnek, népet nem rabolnak,
Ugyan terek módra de mindent levágnak,
Cserepuit Miklóssal nyolcezeren vannak.
Rácok Csanád várát megszállották vala,
Az Perusit Gáspár tisztöl tartja vala,
Rácok az ostromnak gyakran mennek vala,
De vitéz magyarok vissza-küvágják vala.
Az Fráter György hallá, azon megbúsula,
Az jó Varkucs Tamásnak hamar elíra,
Varkucs nagy sok néppel táborba küszálla,
Az Körös mentébe süet, el-alászálla.
Csanádhoz nem messze, Körös mellett vala,
Ott ő sokezörön gyöleközött vala,
Perusit Csanádból hozzá küjött vala,
Mint igyeköznének, ők tanácskoznak vala.
Szorgost ott az rácok egy hűv emberöket,
Abdolitt Mikolát választák kímöket,
Küldék kímlenie az magyar népeket,
Ha megverhetnéjek, elrablanák földöket.
Ott gonosz szerencse az rácnak adaték,
Kűmségben járása mert kijelenteték,
Ott harmadmagával hamar megfogaték,
Körösben vetteték, kettei megnyássoltaték.
Körösön az Varkucs hamar elköltözék,
Cserepuit Csanádból kitelepödék,
Ő maga elöl egy dombocskára lépék,
Sok seregöt láta, rácokkal megfutamék.
No, magyarok láták, után indulának,
Kiket érhetének, sokat levágának,
Közel Temesvárig dúlának, fosztának,
Sok barmot magyarok akkoron elhajtának.
Az királné asszon mikor ezt meghallá,
Az Mamhut csausznak ottan hűrré adá,
Mamhut az császárnak azt hamar megírá,
Fráter Györgynek két nagy hadát tudtára adá.
Kiereszté császár Ali csauszt, küldé,
Egy aranyas zászlót királfinak külde,
Egy vont aran fosztánt levelével külde,
Az Petruitnak es aranyas fosztánt külde.
Megküldé asszonnak az ország követit,
És az Fráter Györgynek az két főszolgáit,
Ő kezébe bízá azoknak életit,
Akár elbocsássa vagy megállja bosszúját.
Ez csausz ott adá zászlót királfinak,
Császár levelével kezében magának,
Tartani királfü adá Terek Jánosnak,
Császár hagyásából így szóla királfünak:
„Gyorsan ez zászlót felségöd kitétesse,
Országbelieket alá hirdettesse,
Ki nem jönne, azt felséged megbüntesse,
Mennyü nép kellene, igaz annyüt köldene.
Vajdáknak Havaselföldében, Moldvában,
Béköknek, basáknak itt Magyarországban,
Melléd süessenek ez Erdélyországban,
Parancsolatod szerént hadta szolgálatba.”
Ezt hallá királfü, anyjával írata,
Az budai basához hamar választa,
Az Szalánczi Jánost hamar elbocsátá,
Havaselföldében, Moldvában elírata.
Rémöle Fráter György, mikor ezt meghallá,
Gyulafejérvár alatt királfüra szálla,
Mind az három nemzet ővele ott vala,
Petruit hadával ura mellé szorula.
Ez ország asszonhoz követöt kölde be,
Hogy az királ fiát küldené kezükbe,
Kinek készök újonnan megeskönnie,
Mert az első hütöt vélik rossznak lennie.
Semmiképpen asszonnak nem tetszik vala,
Fiát hogy elvennék, azt jól tudja vala,
Magát búcsúztatnák, azt ő nem akará.
Végre őközettök frigyöt szerzöttek vala.
Ez frigy alatt békeségöt ők szörzének,
Hogy őköztök vérontások ne lennének,
Barát és Petruit haddal leülnének,
Királné asszonnak hűv szolgái lennének.
Fráter György beméne ott jó Fejérvárba,
Asszony eleiben alázatosságba,
Előtte fiával, két térden állásba
Őket megköveté, vala könnyhullatásba.
Reánézvén asszon sűrva neki mondja:
„Ha János királ jóvoltát nem gondolja,
Avagy Istenét és ő fiát gondolja,
Kit testamentomba királ neköd ajánla.”
Az királfü barátval, fő-fő urakval,
Fogának sűrnia, oly nagy ohításval,
Vélék elvesztöket immár hamarságval,
Barát megbékéllék Petruittyal, urakval.
Tanácsok egyött lőn, ételjök, italjok,
Köztök szűnnel való minden múlatságok,
Királné asszonnak egyött udvarlások,
De sokáig nem tarta az ő barátságok.
Ez idő közt Fráter György egy új hűrt érte,
Budai basának Lippán belől lötte,
Moldva, Havaselföld mind táborba lötte,
Kik mind be Erdélben akarnának ötnüe.
Reágondolván izene az országnak:
Mindenött vérös tőrt ők hordoztatnának,
Mind feltámadnának, hozzá folyamnának,
Mert ellenség mindenfelől rajtok volnának.
Gyűle Szászsebösnél hatvanezörmagával,
Brassó havasánál jó Kemén Jánosval,
Az Vörös kapunál Kendefi Jánosval
Hagyá seregöket ő jó hűv szolgáival.
Ez idő közt Szalánczi nem értötte vala,
Az két ellenség közt hogy békesség vala,
Kászon basával ő Erdélben benn vala,
Lippa belől Tótváradján ő nyugszik vala.
Untalan az basa kezde üzengetni,
Asszon megizenje, kit kelljen büntetni,
Mert viadal nekül ő ki nem mer menni,
Királné asszonval ő akar szömbe lenni.
Rágondolván urak asszont költezteték,
Jó Diód várában fiával viteték,
Ifjú vitéz Terek János elbúcsúzék
Királné asszontúl, mert őneki nem tetszék.
Gondolá és szóla: „Kérlek, meghallgassad,
Kegyelmes asszonyom, nekem megbocsássad,
Én búcsúmat veszöm, kérlek ezt ne bánjad,
Az terek énnekem nem barátom, azt tudjad.
Nám, felségöd tudja, terekek elveszték,
Én vitéz atyámat, megrágák, megevék,
Jó Terek Bálintot hamis hittel veszték,
Én szegűn fejmet öcsémmel árvává tevék.
Én velök egy hadban nem akarok járnom,
Inkább mindenkoron ellenök állanom,
És ha lehet tőlem, azon gondolkodom,
Atyám haláláért rajtok akarok halnom.”
Királné asszontúl az úrfü elválék,
Jó Hunyad várában mikoron érközék,
Csak másodnap neki vígan ezt beszélék,
Déva várasában kétszáz terek nyugodnék.
Vitéz Terek János oly nagy örömben lőn,
És az jó Istennek hálaadásban lőn,
Ő jó szolgáival hamar tanácsban lőn,
Csak százhetvenötmagával készöletben lőn.
Ez úrfü indula, az várast megöté,
Tüsztességgel nagy nyereségöt ott nyere,
Az kétszáz tereket mert ő ám megveré,
Az főagájokat ám ő ott megöleté.
Zászlót igen szépet egy terekkel kölde,
Ajándékon Fráter Györgynek hamar kölde,
Azt jó névön vevé, ugyan megköszöné,
És mind Erdélország tőle jó névön vevé.
Ezt meghallá Kászon, el-kivakarodék,
Havaseliek es akkort beötének,
Rablani az Verös kapura jövének,
Vitéz Kendefi Jánostúl megveretének.
Vitéz Terek János dolgát meghalljátok,
Ő krónikájában jobban megtudjátok,
De csak summaképpen itt őróla írok,
Ott megérthetitök, mint volt tü hűv szolgátok.
De ez idő közben, ím az moldvaiak
Brassó felől beötének, ők rablának,
Háromszék aljában sokat kapdosának,
Kün egész székelség sírának, ohítának.
Elindula Kászon basa nagy éhséggel,
Maroson költözék éjjel sietséggel,
Lippa felé siet nagy hertelenséggel,
Akkor Varkucs Tamás vala egy kis erővel.
Simándnál gyűjtezik, mert nem sokan vala.
Kászon basa hallá, ottan elindula,
Varkucs hallá, hamar előle elszálla,
Rávigyázván ő az Körösön általszálla.
Ezt megérté Kászon, onnat ő eltére,
Küncsös Buda felé ő hamar siete.
Patócsi Ferenc Gyula várában érté,
Feleségét, gyermekét ő hamar felkölté.
Az vízre rakodék, Sarkadon kiszálla,
Kölesérött az föld népe rátalála,
Ott ő mind népével akada fogságba,
Fogva őt bevivék az jó Biharváradba.
Szállának terekek ki-ki mind tisztekbe,
Mezei, erdéli had mind ő földökbe.
Fráter György, Petruit lakának tisztökbe,
Szent Miklós nap felé valának csendességbe.
Beszéllöm Erdélnek harmadik nagy hadát,
Ötvenegy esztendőben megindulását.
Barát meg elkezdé némöttel tanácsát,
Diószegen két úrval végezé ő dolgát.
Azt királné asszon megérté Erdélbe,
Erdéli urakat gyűjté eleibe,
Mondá: „Az országot Ferdinánd kezébe,
Fráter György akarja adni, ő hűvségébe.”
Sokan az baráttúl idegenedének,
Kendi Antal, Bánk Pál, többen búcsút vőnek,
Az királné asszon szolgái levének,
Hogy királ fiának hűv szolgái lennének.
Az szász urak akkor főre megeskűnek,
Királfinak anyjával hívök lennének.
Asszon parancsolá, Enyeddé győlnének,
Barát ott ne lenne, mindent jót végeznének.
Nám, ezt az barátnak megizente vala,
Többé szolgálatját venni nem akarná,
Barát békével lakjék tisztiben Váradban,
Még kezébe lenne, Alvincöt ő kivánja.
Alvincre múlatni méne ő népével,
De be nem bocsáták kastélba népével,
Szászsebösben méne gyorsan ő népével,
Bánk Pált benne hagyá kapitánul szép népével.
Királné asszon siete szép seregvel,
Győlésbe Enyeddé, az ő híveivel,
Fráter György hívatlan bejöve népével,
Ellene asszonnak, ország nagy erejével.
Barát mellé szászok kezdének hóldolni,
Az királné asszont kezdék engesztelni,
Barát szolgálatját hogy akarná venni,
Válaszjok őnekik csak imez kezde lenni:
„Előszer jobb volna országra gondolni,
Mi jobb volna, javára azt elvégezni,
Az szolga mindenkor ő urát megleli,
És az úr szolgáját mindenkoron megleli.”
Íme, egy hétig asszon vára bánatba,
Semmi végezés lőn gyűlésbe haszonba,
Méne királné asszon be Fejérvárba,
Az győlés ott álla barát akaratjába.
Ezt barát szolgái nagy sokan megérték,
Az királfi ellen hamisságát érték,
Asszont kisfiával kibeszéllenéjék,
Kiknek mind fejenként lám régen megesküdtek.
Vitézök baráttúl sokan búcsút vőnek,
Királné asszonnak hűv szolgái lőnek,
Az két vicevajda onnat eljövének,
Balassa Minyhárval több vitézök jövének.
Vala bizodalma ezökben asszonnak,
Ellene támada haddal az barátnak.
Tordán barát érté, izene uraknak,
Nagy erővel Körösztös mezőre szállának.
Ezen megesküvék barát ez országnak,
Hogy négy főtanácsát királné asszonnak
Balassa Minyhártnak és Kendi Antalnak,
Fejök esnék, Kis Pétörnek, Csáki Mihálnak.
Sőt Fejérvárat es ő kezökbe adja,
Még az tárházat es ő kezökbe adja,
Sok fizetésével, szóval hozzá hajtja,
Fő-fő székelyöket ugyan megapolgatja.
Érté Petruitnak hadát Temesvárba,
Sebesből, Lugasból mellé támadásba,
És hogy Erdélségbe volna indulásba,
Királné asszont es győlésbe támadásba.
Tudtára adák, hogy Erdélből kiűznék,
Erdéli urakban es kétségben esék,
Kiknek, érti, vagyon állhatatlan szűvök,
Császár erejétől es igen megfélemlék.
Ezen elbúsula, kéré segétségét,
Az felséges királnak nagy szép erejét,
Oly igen fogadja Magyarország földét,
Mind koronájával adja Erdélnek földét.
Rajta az jó királ igen megvidula,
Régtől fogva tőle azt kívánja vala,
Hamar szép erejét Erdélbe bocsátá,
Az erős Meszesön csakhamar beszállatá.
Előttök bocsátá egy olasz hadnagyát,
Bölcs, okos Castaldót, vén János Baptistát,
Jó Báthori Andrást, vitéz Nádasdi Tamást,
Sok jámbor vitézzel vitéz Losonczi Istvánt.
Királ hadnagyi közt Nagy Kampó ott vala,
Kinek Aldani Bernald neve vala,
Öccse az Kis Kampó vitéz vélök vala,
Neve Alonso Peres, Saianedráról vala.
Igen nagy bánatja királné asszonnak,
Érti nagy erejét barát kincstartónak,
Erdélben jövését Ferdinánd hadának,
Hallá eloszlását az Petruit hadának.
Akkor királ hada Almásvár alatt vala,
Fejérvár alá az Fráter György indula,
Az királné asszon hallá, elbúsula,
Szászsebösben fiával szertelen indula.
Nagy Horvát Ferencet Fejérvárba hagyá,
Az Maroson künyű terhével szalada,
Jó ruháit akkor az víz megáztatá,
Több kincse, marhája Fejérvárba marada.
Oly igen bánkódnak ő szép váraiba
Az ő jó szolgái, Dévába, Gyaluba,
Almásba és az jó Gyulafejérvárba,
Solymosba, Lippába és az vég Temesvárba.
Sőt az Fejérvárat barát megszállatá,
Huszadnapig vívá, lőtteté, rontatá,
De népét ostromnak ő ott sem bocsátá,
Királné asszonnak azzal kincsét megtartá.
Vala az Fráter György oly nagy forgódásba,
Követ által asszonyával sok tanácsba,
Fogadja, minden jót szerzene dolgába,
Asszon megengedé, férkőzék Fejérvárba.
Igen hamar kincsét asszonnak megköldé,
Asszon reménségét terekből kivevé,
Mert hatalmasságát barátnak esmeré,
Ferdinánd királnak ő szép hadát hogy érté.
Tőn ily izenetöt barát az asszonnak,
Csak az négy árulót adja ki királnak,
Semmi bántása nem lenne ő magának,
Szömbe lenne vele, javáért kisfiának.
Ő szolgáinak asszon kegyelmet nyere,
Sebösből félfelé őket el-kiküldé,
Az baráttal szömbe úgy egyött beszélle,
Barát ez országból az asszont kibeszéllé.
Sietséggel Sebösben felrakodtatá,
Az Maroson által Felvincre szállatá,
Ott asszon kezéből koronát kisúgá,
Kit magyar uraknak asszon kezökben ada.
Sőt bölcsen felele: „Urak hallgassátok,
Ihol koronátok, valakinek adjátok,
Oka én ne legyek, ti jól meglássátok,
Félök, soha többé ezzel sem koronáztok.
Én fiamat neköm mely jó Isten adta,
Ugyanazon Isten, hiszem, hogy eltartja,
Kit földhöz verétök, mindentek jól tudja,
Félök, közzülletök ez dolgot sok megbánja.”
Gyorsan az királnak Castaldo Baptista
Jól tudtára adá. Királ Bécsbe vala,
Ottan az Istennek vígan hálát ada,
János Baptistának, hadnagynak ezt írá:
„Én megkegyelmeztem János királnénak,
Kissebbik leányom adom kisfiának,
Hittel fogadjátok képömbe asszonnak,
Ő jegyruhájáért adok én az asszonnak.
Jegyruhája száznegyvenezör aran leszön,
Sléziába egy hercegség övék leszön,
Neve Apulia, királfié leszön,
Mint egyik fiamra, reá nagy gondom leszön.
Az leány képében ti megesködjetök,
Királné asszonnak ott hitit vegyétök,
Barát kincstartónak es hitit vegyétök,
Így erősítsétök, mindent jót végezzetök.”
Nagy híven az urak ebben eljárának,
Kolozsvárban asszonnyal ők beszállának,
Az erdéli urak győlésbe valának.
Betegsége esék az szép herceg Jánosnak,
Ott sokáig fekvék koronáért búvába.
Az erdéli urak győltek az templomba,
Orgonák zúgának nagy visszavonásba,
Semmi végezés lőn az királfi javába.
Sok pínz, sok ajándék őket elhajtotta,
Barát szép szavával mind mellé kapcsolta,
Barát el-felvivé asszont Monostorba,
Minden birodalmát adá királ markába.
Hívei királnak azt jó néven vevék,
Királnak kegyelmét asszonnak beszéllék,
Jegyruháját megadja, neki hírré tevék,
Az egy hercegségöt fiának megígyérék.
Ez dolog jobb móddal hogy erősíttessék,
Királ kisleányát neki kötelezék,
Baptista, Nádasdi leányért esküvék,
Asszontúl, baráttúl es ott hitöt vevének.
Rajta az Fráter György lőn ott nagy vígságba,
Hogy királ leányát törvén házasságba,
Kötelezte volna királ fia hasznára,
Véli asszonyának az volna nagy javára.
Csuda nagy siralma királné asszonnak,
Leföggesztött feje az királ fiának,
Sok könnyhullatása minden udvarának,
Sírás, nagy ohítás lőn az Erdélországnak.
Szép szóval elíra szép kőváraiba
Az királné asszon, Almásba, Dévába,
Ő tiszttartóinak, Solymosba, Lippába,
Petruit Péternek íra vég Temesvárba:
„Ezt hagyom tinektök szerető híveim,
Felséges királnak adjátok házaim,
Mert neki engedtem minden birodalmim,
Hívségtöket igen keszenem, jó fiaim.”
Gondolá Petruit, barát mint járt volna,
Asszont országából kiszínlette volna,
Az országot királ kezében adta volna,
Királfi anyjával mast búdosóba volna.
Királfinak ohítá nagy árvaságát,
És igen siratja ő nagy búdosását.
Immár terek császár kívánja házakat,
Erdélt, Magyarországot, az vég Temesvárat.
„Innét el-kimegyök én atyámfiához,
Az jó János királ egyetlenegy fiához,
Az én asszonyomhoz, János királnéhoz,
Velök én búdosom, hív leszök szolgálathoz.”
Lám, nem lőn múlatság az urak dolgába,
Hamar beszállának ők az szép várakba,
Dévát, Solymost, Lippát lőnek foglalásba,
Becsét, Becskereket, szállának Temesvárba.
Ők királ képében Petruit Péternek
Jó Munkácsnak várát hasznával ígyérék.
Megköszöné Petruit őfelségének,
Hív szolgálatjával lenne őfelségének.
Petruit rakodék ott minden kincsével,
Az királfi után megyen sietségvel,
Patócsi, Balassi es nagy sietségvel
Kassa felé mennek az ő szép seregekvel.
Ez vég Temesvárban jámbor vitézivel
Jó Losonczi Istvánt hagyák kérelmésvel,
Lippában Pető Jánost bánatos szívvel,
Báthori Andrásnak az két főembörivel.
Siete Baptista, királnak iktatá
Az aran koronát, kit víg kedvvel láta,
Az Erdélországot királnak hóldoltatá,
Az magyar urakat hívségre fogadtatá.
Elindítá barát asszont Kassa felé,
Őtet elkéséré Meszes uta felé,
Szentkirálig méne, ő ott búcsút veve,
Asszonnak fiával ajándékot jelente.
Enné sok kincséből csak őnekik ada,
Mindkettőnek egy-egy ezer aranyat ada,
Ott ugyan könyvezvén egy-egy csókot ada,
Jó Idenfi Lászlót késérőben bocsátá.
Siet az Meszesen asszon ohításval,
Szekerit vontatja ökrökön sírásval.
Az Tiszához közel az jó Petruitval,
Lőn szembe Patócsi, Balassa Minyhártval.
Kassába ő bízik egy hűv szolgájába,
Ő tiszttartójába, Czeczei Lénártba,
Tizenöt esztendég az kapitánságba
Ki jól szolgált vala nagy jámbor hív voltába.
Az Czeczei Lénárt hamar felkészöle,
Lovaggal, gyaloggal, seregekkel méne,
Királné asszonnak fiával köszöne,
Az mellett hívségöt mindent neki ígyére.
Sírva Kassába asszon letelepödék,
Nagy szép csendességgel királlyal szörződék,
Urak ott őtőle mind búcsút vevének,
Petruit, Czeczei csak mellette levének.
Sőt királné asszont hagyom az Kassába,
Térítem beszédöm az Terekországba,
Mit császár mívele ő nagy búsultába,
Ez másik részében vég legyen ez írásba.
[part "Harmad része"]
Szulimán császárnak haragja,
Beglerbék elbocsátása,
Sok váraknak pusztítása.
Szulimán császárnak mondom nagy haragját,
Beglerbék basának sok vár pusztítását,
Az erős Lippának ő csoda romlását,
Temesvár vívását, Ulumán szaladását.
Vala királné asszon még benn Erdélbe,
Petruit hogy íra császárnak helyébe,
Basa szancsákokval írának levélbe:
Barát elárulta királ fiát Erdélbe.
Legottan hogy érté, császár elbúsula,
Hogy az Erdélország az némötnél volna,
És az királ fia búdosóba volna,
Az erős végházak mind némöt kéznél volna.
Az ő szép bajuszját, mondják, hogy szaggatta,
Beglerbéköt nagy búába ő hívatta,
Azt erősen neki ő megparancsolta,
Ő nagy haragjába, mondják, hogy ezt mondotta:
„Meghallgassad beglerbék, vedd jól eszödbe,
Értöm, kis királfi vagyon nagy ínségbe,
És az ő birtoka vagyon némöt kézbe,
Ki énneköm vagyon oly nagy kissebbségömre.
Az János királnak tudod mint esködtem,
Fiának es Buda alatt úgy esködtem,
Minden ellenségtől országit megmentem,
Mint egyik fiamat oltalmazom, éltetem.
No, tereád bízom mast minden dolgomat,
Képemben bocsátlak mint jó hív szolgámat,
Hamar feltámasszad uruméli hadamat,
Az Geregországból vajdákat, szancsákimat.
Csakhamar elizenj jó Magyarországba,
Én tiszttartóimnak az sok végházakba,
Hamar siessenek melléd támadásba,
Szolgáljanak híven mastani nagy gondomba.
Indulj hamar el-be jó Magyarországba,
Becsét, Becskereket vegyed hatalmamba,
Lássad, ha beléphetsz az Erdélországba,
De népemet el ne veszesd Magyarországba.”
Az beglerbék hallá, csak ő fejet hajta,
Mindenfelé hamar beglerbék írata,
Szalonkemént öszvegyőlésnek íratá,
Minden, ki azt látá, nagy hamar mellé futa.
Szalonkeménbe sokfelől mellé jöve,
Az Geregországból, tenger mellől jöve,
Szancsák, szubasa, szpáhia nagy sok jöve,
Nándorfejérvárból Ruszten bék mellé jöve.
Az pozsgai szancsák, Ulumán bék jöve,
És zvorniki szancsák, az Memhethan jöve,
Ajasz basa fia, újlaki szancsák jöve,
Az szegedi szancsák, nagy Musztafa bék jöve.
Rágondolván, az Mihalkovitt bék jöve,
Kászon basa jöve, jó Kám bék jöve,
Beslia, martalóc, jancsár nagy sok jöve,
Hatvanezer emböre mellé nagy szép jöve.
Nagy vígan beglerbék onnat elindula,
Péterváradjánál hídon általszálla,
Az Tiszán Titelnél, ott Becsét megszállá,
Táborát járatá, álgyúkat igazgata.
Ám ott negyednapig kétfelől rontatá,
Szentannai Tamás királ hadnagya vala,
Jó Figedi Gábor benn porkoláb vala,
Kit beglerbék hitre hozzá hívatott vala.
Könyörög, szörződik, sokat ígyér vala,
Csak az Becse várát neki adja vala,
Sőt az szörzés alatt terek megindula,
Nagy erős ostrommal Becsében belészálla.
Hitlen terekekkel vitézök vívának,
Végre mind kezökön magyarok halának,
Szentannai Tamással levágatának.
Becskereke alá terekek beszállának,
Abban kik valának, hasonlottak vala,
Azt csak másodnapon ők megvötték vala.
Onnat Csanád alá ők siettek vala,
Annak kulcsát beglerbéknek kivitték vala.
Rémöltek magyarok az sok apró várba,
Sokan kiszökének, hagyák pusztaságba,
Csak Temesvár álla az nagy bátorságba,
Kikben megnevezök várakba, kastélyokba.
Az Becse, Becskereke, Galád, Aracia,
Besenyő, Nagylak, Fellak, Egrös és Csálya,
Csanád, Pálélése, Bodorlak, Zádorlaka,
Eperjes, Horogszeg, Csák, Kissomlyó, Iládia.
Gyorsan temesvári rácok ijedének,
Még Becsénél beglerbékhöz sietének,
Engödelmességgel azok megeskőnek,
Temesvárat, Lippát több várakval megnyernék.
Íme, az beglerbék hallá, megvidula,
Az fő-fő rácoknak ajándékot oszta,
Kinek tímárt, kinek bársont, lovat oszta.
Immár beglerbéknek hadát hagyom Csanádba.
Az vitéz Losonczi István Temesvárba,
Az olasz Kampóval nagy szép szertartásba,
Beglerbéköt várják oly szép szándékokba,
Ha Isten akarja, meghalnak Temesvárba.
Báthori András, Patócsi Ferenc vala
Lippába egynéhán ezör néppel vala,
Váraddól melléje egy szép had jött vala,
Az királ hadából hadnagy Kis Károly vala.
Ez időben az jó Varkucs Tamás vala,
Egynéhán ezeren Erdőhegynél vala,
Terekkel megvíjon, szándékja az vala,
De gyakran Fráter György őt tartóztatja vala.
Gyorsan Ulumán bék Csanádból kiméne,
Ötszázadmagával, hogy csatát keresne,
Sőt Lippából Egyedi Tamás készüle,
Száz lóval kéredzék, hogy szerencsát keresne.
Legottan indula Zádorlaka fele,
Egy erdőbe álla, virradtig ott lese,
Semmit nem talála, egy faluba méne,
Evék, ivék, de ott ő csak strázsát sem vete.
Eljuta azonba Uluma bék népe,
Egyedi Tamásnak mind elvesze népe,
Ő maga szalada, csak heten siete,
Ezzel az Lippában ő mindent megrettente.
Rettenvén vármegyék azon ijedének,
Hogy az Várad felé terekek mennének,
Az ő házok népi mind otthon vesznének,
Ők megfutamának, nagy szertelen menének.
Báthori búsula, könyörge uraknak,
Hogy az futó népet ők megtartóztatnák,
Hadnagyok forgódnak, de meg nem tarthaták,
Az egész táborból mert mind megfutamának.
Ez Báthori hagyá Petőt Lippa várba,
Nem lőn mit tennie, ő es elindula,
Az királ hada es utánna indula,
Vélik, hogy beglerbék hadával közel volna.
Kár lőn, Lippa vára hogy pusztán marada,
Mert ott az főbíró Petőre támada,
Várból ki nem menne, ő maga levágná,
Mert beglerbék ellen ott Pető semmi volna.
Ezen megfélemlék, hamar rágondola,
Az öreg álgyúkat tölteté, fojtatá,
Őket ott úgy hagyá, mind elszakadozna,
Lippából kiméne, Báthori után indula.
Lippában az álgyúk hamar kisölének,
Csak két öreg álgyúk romolva veszének,
Lippa várába polgárok bemenének,
Megmaradásokról tanácsban végezének.
Beglerbékhöz hamar főbírót bocsáták,
Szép ajándékokval megajándékozák,
Az Lippa kulcsával magokat ajánlák,
Beglerbék nagy hada ott Alláht kiáltának.
Ottan elindula beglerbék utába,
Mint lakóhelyébe, szálla be Lippába,
Hozjá tartozóval császár hatalmába
Foglaltatja vala oly nagy hálaadásba.
Csálya várában akkor beszállott vala
Az Mihál Bekovit, ki Ahmat bék vala,
Három agával kétszáz beslia vala,
Száz haramiával Csályában vala.
Jó Báthori András Tamáshidán vala,
Az jó Príni Gábriel ott vele vala,
Jámbor Varkucs Tamás Erdőhegynél vala,
Patócsi, Balassi Minyhárt Gyulán vala.
Az nagy vitéz Horvát Ferenc az uraknak
Könyörge, egy falka népet hogy adnának,
Csályát meglátnáják, hogyha meghághatnák,
Hallák urak, jó vitézeket bocsátának.
Telének hatszázan, Ferenc elindula,
Báthori hadnagya Sismán Ferenc vala,
Patócsi hadnagya Henyei István vala,
Egynéhány lajtrákat ők alkottattak vala.
Az vitézek szintén hajnalban jutának,
Csálya oldalára lajtrákat rakának,
Az vitézek gyorsan várba behágának,
Nagy sok tereket ők ott hamar levágának.
Sőt estve terekek vígan laktak vala,
Mert közikben az bék akkort jutott vala,
Örömökben mind hajnalig ittak vala,
Sokan ő ágyokban ott nyakaztatnak vala.
Az Mihál Bekovitt ám kézbe akada,
Az jó Horvát Ferenc ölében ragadá,
Hogy ő elevenen királnak adhatná,
De ugyan ölében meglövék és meghala.
Sok nyereséggel ők urakhoz menének,
Vitézek ott nagy tisztösségöt nyerének,
Az urak őtőlök ajándékot vőnek,
Kit az vitézöknek szépön megköszönének.
Ott beglerbék Lippán sokat nem múlata,
Az vitéz Uluma béköt szép Lippába
Ötezer vitézzel gazdagon otthagyá,
Válogatott népet jó szertartással hagyá.
Készölettel, jóval vég Temesvár alá
Táborával, álgyúival alászálla,
Jó Losonczi István bátorságba vala,
Az két Kampó vele szép népével ott vala.
Valának jó szervel, minden szertartásval,
Harcolni kimennek minden bátorságval,
Sok fejeket vesznek, térnek vigasságval,
Terekek nagy sokan veszének hamarságval.
Az vitéz Losonczi minden nap kinn vala,
Épen ő kopjája soha nem marad vala,
Az vitézök között biztatásba vala,
Kik miatt az harcon sok terek elhull vala.
Rajta az beglerbék oly nagy búban vala,
Azért Temesvárat ő töreti vala,
De semmit őnekik nem árthatott vala,
Mert belől bölcs vezér és vitéz ember vala.
Az Kis Kampó ám ott vitézködik vala,
Minden nap az harcon kopjákat tör vala,
Mondják, hogy egy harcon hármat es tört volna,
Vitézsége miatt sok terek veszett volna.
Kiméne Losonczi, izene basának:
„Törjön vélem kopját javáért császárnak,
Én es kopjám töröm javáért uramnak,
Jó egészségéért az Ferdinánd királnak.”
Nem tetszék beglerbék basának ez dolog,
Nem tudja szerencse neki ott mint forog,
Éhhel az ő népe oly igen nyomorog,
Jó vitéz Losonczi jó lován jargal, forog.
Azon idő közben Nagylakból indula
Az Mehemet fia, jó Kamber bék vala,
Kétszázadmagával Makóban beszálla,
Polgárokat mind levágná, végezte vala.
Kamber bék hogy látá, hogy sokan volnának,
Őket elveszteni kevesen volnának,
Titkon elizene szegedi szancsáknak,
Hogy több népet küldjön, polgárok sokan vadnak.
Polgárok megérték, titkon hírt adának
Ott az vidékökre, jó vitéz hajdúknak,
Hamar löpödőkből zászlót alkotának,
Egynéhány zászlóval Makóra indulának.
Vevé hitit az bék makói bírónak,
Ha valami had jőne, neki megmondanák.
Egyszer hozzá méne, mondá, hogy látnának
Szép fejér zászlókat, Makóra lobognának.
Szóla az Kamber bék: „Mind császár zászlói,
Segétségöl jönnek az császár szolgái.”
Akar eleikben mind kész szerrel menni,
Vélök egyetömben polgárokat levágni.
Terekeket az hajdúk elöl találák,
Szintén sarampónál ottan visszahajták,
Az Maros vizére ott őket szoríták,
Vízbe szökdesének, mind ott elburulának.
Juta egy hajóval halász, megsegéllé,
Kamber béköt ötödmagával bevevé,
Békével Maroson el-általeveze,
Marok oszporával azt az bék megfizeté.
Terek marhát sokat az vízből szedének,
Nagy sok gazdagságot hajdúk ott nyerének,
Várast pusztán hagyák, bolygának, menének,
Többé az várasban lakni ők nem merének.
Az Ulama béköt mondom jó Lippába,
Az várost ő tartja nagy szép szabadságba,
Vitézökkel vagyon oly nagy vigasságba,
Senkitől ő nem fél, vagyon hóldoltatásba.
Sok hegedős vagyon itt Magyarországba,
Kármán Demeternél jobb nincs az rác módba,
Sokat csélcsap béknek az Lippa várába,
Azt alítja, érte esnék nagy gazdagságba.
Az ő hegedőjét főhajtván rángatja,
Az Ulumán neki csúfságba fogadja,
Minden ajándékval őt meggazdagítja,
Az fogadás hozá őtet nagy koldusságra.
[part "Negyed része"]
Lippának erős vívása,
Uluma bék elszaladása,
Tinódi Sebestyén írása,
Kéri, minden megbocsássa.
Lippának vívását immár hallgassátok,
Az Uluma békkel, urak, mint járátok,
Országtokba soha ti így nem jártatok,
Terektől több házat ti vissza sem vívtatok.
Immár Erdélségben régen híre vala,
Királ hadnagyinak, Fráter Györgynek vala,
Ez hír hallva barát gondba esött vala,
Az királ erejét mert keveselli vala.
Posták által királt ő szorgalmaztatja,
Hogy nagyobb erővel hamar őket lássa,
Mert császár erejét ő nagyobbnak hallja.
Az ittvaló népet ilyen módon ne rontsa.
Postákat az barát nem kezdé várhatni,
János Baptistával kezde róla szólni,
Kelle az országnak igen könyörgeni,
Hogy feltámadnának Lippát meg-visszavenni.
Az barát fogadá az széköly uraknak,
Hogy egyet sem viszen bennek az ostromnak,
„Csak legyetök vélönk szolgálni királnak.”
Arannyal, ezüsttel fizete az szászoknak.
Nagy csélcsapásával országot felvevé,
Kinyírmezejére velök egyben győle,
Báthori Andrásnak hamar elizene,
Jó Varkucs Tamásnak es hamar elizene:
„Azon kéröm mint uramat, fiaimat,
Siessenek, szabadítsuk Lippa várát,
Ím, én elindítom az királnak hadát,
Kinyírmezejéről Erdélországnak hadát.”
Köszvén igen gyötri jó Báthori Andrást,
Sírva ohajt, nem szolgálhatja az királt,
Ott előszólítá egy hív atyjafiát,
Jó Príni Gábrielt, az egy nemes úrfiat.
„Ezen kérlek tégöd, mint jó atyámfiát,
Ez nagy szükségemben viseljed gondomat,
Bízom ma kezedbe király zászlóját, dobját,
Látod, nyomorodtam, viseld hadnagyságomat!”
Róla az úrfiú nem sokat gondola,
Ott az ő bátyjának szép szóval szólala:
„Igen ifjú vagyok ezféle nagy gondra,
Akarnám, jó bátyám, bíznád ezt más szolgádra.”
Ebben Báthori egyebet nem akara,
Varkucsval egyembe Príni elindula,
Csak tízezer néppel ők sietnek vala,
Az Tótváradjára mikoron juttak vala.
Vitézök Erdélből vannak mind utokba,
Ott elöljáróba egy szép had jő vala,
Ezör lóval vannak Lippára utokba,
Utánna barátnak három jeles tábora.
Sok ott az székelség az egyik táborba,
Szászság, az oláhság más, harmad táborba,
Vitézlő huszárok ott negyed hadába,
Kincstartó jődögél az ő szép táboriba.
Vén János Baptista, az királnak képe,
Ott vele jődögél királnak szép népe,
Renddel az seregök, elöl huszár népe,
Másik az spaniol, harmad lanckenet népe.
Íme, az fegyverös kétféle nép vala,
Cseh és némöt vala, két seregbe vala,
Mindezek néköl sok gyalog puskás vala,
Jó faltörő álgyúk csak hat vélök ott vala.
Uluma bék Lippába jól érti vala,
Ötezör terek ővéle szép nép vala,
Beglerbégben neki bizodalma vala,
Tőle segétségöt Ulumán csak vár vala.
Az váras, vár szüksége mind készen állván,
Vártákon terekek ki-ki helén állván,
Királ nagy ereje azonban eljutván,
Várast és az várat szépen mind kernyőlfogván.
Sőt az bölcs Baptista baráttal rendelte,
Királ hadát napkelet felé helhöté,
Az kincstartó hadát dél felől helyhöté,
Álló seregöket ott mind körülhelhöté.
Az álgyúkat az hegy felől helyhezteté,
Az váras kőfalát lőttetnie kezdé,
Alsó klastrom mellett csak közel töreté,
Harmadnapig erősen rontatá, lőtteté.
Ulumán népével belől igen hallgat,
Készön ő népével mind ostromot várat,
Az törésen belől árkot igen ásat,
Ő igen forgódik, ott mindent igen biztat.
Lőn Szent Imre napján veszése várasnak,
Reggel urak órát ostromnak hagyának,
Délután két órán mennének ostromnak,
Egy jelös úrfi spaniolnak hírt mondának.
Vitéz embör vala, csak heten indula,
Város törésére csakhamar felálla,
Közikben szököllék, viadalnak álla,
Terekek nyakazák, mind az hét ott meghala.
Megmondák némötnek, az spanioloknak,
Első tisztességét félték az ostromnak,
Készülni kezdének, órát sem várának,
Nagy sivalkodással várasnak indulának.
Az törésön ők nagy viadalt tartának,
Semmit használának, ők hátat adának,
Az urak ebélnek, ebben semmit tudnak,
Az vitéz magyarok futva sivalkodának.
Bátor szíve vala Nádasdi Tamásnak,
Régi hív szolgája Ferdinánd királnak,
Hívségét mutatá ott ő ez országnak,
Látá futamását törésről gyalagoknak.
Ezen megbúsula, lováról leszálla,
Ő jó szolgáival lovát elbocsátá,
Az közmagyarokkal törésnek indula,
Bátorsággal községet kezdé biztatnia.
Község előtt kezde törésre felfutni,
Kezde mindeneknek ő jó példát adni,
Szömben terekekkel kezde igen víni,
Ki miatt sok terek kezde igen hullani.
Ebélnek az urak, sivalkodást hallnak,
Mind fel szökdösének, lóra ragadának,
Hamar száguldának, ostromhoz jutának,
Kik leszökdösének, kik lovon forgódának.
Lajtrákat nagy sokat falhoz támogatnak,
Sok helen vitézök kőfalon behágnak,
Belől terekekkel nagy viadalt tartnak,
Az álló seregök mind helyökön állanak.
Szönög az ég Lippán nagy sivalkodástúl,
Jézust, Alláht nagy felszóval kiáltástúl,
Sok puskahányástúl, sok kardcsattagástúl,
Az ég homályosult mind az kétféle portúl.
Az Ulumán látá, népével futamék,
Jó Lippa várában szertelen beesék,
Népe az kapuig kegyetlen vágaték,
Árokban az hídról nagy sok terek leesék.
Legottan az terek kétfelé szakada,
Egyik része az várban el-beszalada,
Másik része egy kis kapun kiszalada,
Hétszáz lovag terek várasból kiszalada.
Álló sereg ám ott három felől vala,
Az egyik sereggel Terek János vala,
Az szerencsa akkor lám úgy hozta vala,
Fele az hétszáznak őreá talált vala.
De lám az tereket vitéz hogy meglátá,
Ottan az seregöt reája nódítá,
Szömben terekekkel ott erősen víva,
Vitézökkel öszve sok tereket hullata.
Az Maroson által terekek gázlának,
Báthori Andrással vitézi jutának,
Vitézek meg vissza tereköket vágák,
Spaniolok miá az vízben behalának.
Sőt jó Terek János igyében talála
Az egy főterekre, kivel szemben álla,
Terek János lován immár hét seb vala,
Szömben az terekkel ott oly igen vív vala.
Az szerencse neki bizon jól szolgála,
Tereket lábáról mert ő letaszítá,
Hegyös tőrrel földön oly igen gyakdosá,
Az terek az földről hozzá igen vág vala.
Találá az terek úrfinak jobb lábát,
Félig kettévágá az ő kengyelvasát,
És megsebesíté csizmáját, kapcáját,
Végre ott megölé Törek János az pogánt.
Jó Lippa várába másfélezör terek,
Kik beszaladának szertelen előttök,
De abban es nagy sok kár lőn őközöttök,
Lövés, nagy seb miatt kik veszének közőlök.
No, beglerbék hogy meghallá Lippa dolgát,
Ferdinánd királnak ott való nagy hadát,
Ottan ő elhagyá Temesvár vívását,
Tizenkettődnapra kiszállítá szép hadát.
Ott beglerbék valla oly nagy kissebbséget,
Mert Temesvár alatt sok főterek veszett,
Az vitéz Losonczi nyere tisztösségöt,
Mutata Kampóval az királnak hívségöt.
Dúlák, felzsákmánlák az Lippa várasát,
Mindenfelől környülvevék ők az várat,
Kasokat töltének, rakának tornyokat,
Négy felől szegezének reá szép álgyúkat.
Igen kezdék lőni, az várat töretni,
Szép erős kőfala kezde földre dőlni,
Ulama bék belől kezde árkot ásni,
Kiben az lövéstől népét ő ott nem félti.
Sokan kezdének éhség miatt meghalni,
Hadnagyoknak az bék kezde könyergeni:
„Csak akarjatok békével elbocsátni,
Lippát, Csanádot akarom nektek megadni.
Én ha itt elveszek, semmi kár császárnak,
Vagyok szökött szolgája Kazul basának,
Vagyok csak pribékje hatalmas császárnak,
Nem tudom, mi hasznát veszitek halálomnak.”
Baptista il választ ada Ulumánnak:
„Adjad kegyelemre magad az királnak,
Téged úrrá teszen, csak légy hív uramnak!”
Semmiképpen nem tetszék ez az Ulumánnak.
Eljára dolgában, mást kezde gondolni,
Az barátnak kezde titkon könyörgeni,
Hitire őneki kezdé azt fogadni,
Csak békével őtet akarja elbocsátni:
„Úrrá, naggyá teszen az császár tégödet,
Az Erdélországban esmét hagy tégödet,
Csak esmég behozjad az királ gyermekét,
Ne veszessed itt el én vitézi fejemet!”
Sokat gondolkodék barát, elbúsula,
Császár nagy hatalmát ő mind elgondolá,
Királ ereje ellene semmi volna,
Nagy veszedelemben ez szegín ország volna.
Tanácskodék barát az királképével,
Hogy frigyöt tennének az Uluma békkel:
Huszonkettődnapig frigyök lőn az békkel,
Barát segétséggel lőn titkon élésével.
Igen bánja az királlyal szörződését,
Az királ fiának onnat kiszínlését,
Ez szegín országnak gondolja veszését,
Esmég az császárba veté ő reménségét.
Ő meg félön tövé szép fejér sapkáját,
Hogy avval megnyerné ez országnak javát,
És helyére hozná urának magzatját,
Onnat kiiktatná békével királ hadát.
Nagy eszes embörből mely bolond támada,
Mindkét fejedelmet mely igen hordozá,
Véli, csélcsapását hogy egyik sem tudná,
Ki miatt végre lőn neki szörnyű halála.
Jól tudta ő maga ez példabeszédöt:
Az ki bolondnak vél eszével más embert,
Hogy beléje ejtse, gyakran ás nagy vermet,
Csak veszi eszében, ő maga tőrben esött.
Róla hadnagyokkal sokat tanácskodék,
Hogy az béknek szabadsága megadatnék,
Ki végre királnak hasznára tetszenék.
Hadnagyok elhivék, szabadság engedteték.
Az Ulumánt barát hamar rakodtatá,
Egynéhán szekeret fegyverrel rakata,
Puskát, dárdát sokat kikben berakata,
Egy falka népével élést vele bocsáta.
Sőt titkon császárnak levelet írata.
Hitit, szolgálatját ő neki ajánlá,
És az királfiat meg helyébe hozná,
Jó Magyarországot meg ő neki ajánlá.
Az Ulumánt tizenháromszázmagával
Lippából bocsátá sok ajándékával,
Ő elkésérteté egy falka hadával,
Az terekek vannak azon nagy vigasságval.
Késérőben terekkel akkort ki vala,
Cserepuitt Miklós, ki rác vajda vala,
Szabó Stepán, Bositt Pétör rác száva vala,
Balintitt Tódor, Hrelit és Mucsavit vala.
Ezörkétszáz lóval ővélek valának,
Terekek csak egy mélyföldön megszállának,
Horvát Ferenc, Balassa egyben súgának,
Békével az pogánt hogy el se bocsátanák.
Rözgődnek, nagy titkon el-kicsellegének,
Az terekek után hamar készölének,
Azon éjjel terekek eleredének,
Szövétnekvel, lámpásval igen sietének.
Jutának terekek varjasi mezőre,
Temesvárból kijöttek hősek ez hírre,
Vitéz Horvát Ferenc talála hősekre,
Az vitéz Losonczi István jó legínyire.
Magát jó Dombai Mihál kijelenté,
Kinek vitézségét sok jámbor értötte,
Egy falka tereket ő ott kirekeszte,
Vitézekkel öszve levágá, mind veszté.
Jó Kosár Benedek vicevajda ott vala,
Vitéz Gergöl vajda Fellakból ott vala,
Jámbor hősök közett Basnyák Amborus vala,
Balassa Minyhárt még el nem jutott vala.
Népét Uluma bék oly igen őrizi,
Miként az fias tik szárnya alá veszi,
Az héjával megvív, fiát úgy megmenti,
Melyet kiszakaszthat, azt az héja megeszi.
De Balassa Minyhárt ott késén juta,
Kinek vitézségét mindentek hallotta,
Jó Horvát Ferenccel ott egyben találta,
Az szegedi Tót Mihál is eljutott vala.
Egy falka hajdúval Nagy Amborus vala,
Az jó gyalogokval igen siet vala,
De az vitézekhöz harcra nem talála,
Mert az Uluma bék oly igen siet vala.
Nám, vitéz Balassa jó Horvát Ferenccel
Harcolni kezdének ott az terekekvel,
Sok kopját törének ők nagy merész szívvel,
Lőnek az terekek sok puskával, kézívvel.
Mely gonosz szerencse akkoron adaték,
Vitéz Balassinak jobb lábát meglövék,
Paizsát Horvát Ferencnek általlövék,
Vitéz Balassi Minyhárt megkeserödék.
Eltérének ottan nagy szomorúságba,
Kár lőn ez vitéznek az ő jobb lábába,
Ulumán míg bement Nándorfejérvárba,
Szablya és dög miatt, éhség miatt utába.
Gyalog az ő népe sok vesze utába,
Három- vagy négyszázan juta Fejérvárba,
Onnat az császárhoz siet Drenápolyba,
Fejének kegyelmet lele alázatosságba.
Barát ezt hogy hallá, rajta megbúsula,
Mert az Baptistával hitöt adtak vala,
Ulumánnak lenne békességös uta,
Ezért jövendőre veszedelmet gondola.
Óh, mely veszedelem csakhamar történék,
Kincstartó barátot mert ezért megölék,
Jó Losonczi Istvánt Temesvárba veszték,
Lantos Sebestyéntől krónikában íraték.
[part "Eted része"]
Fráter Györgynek szernyű haláláról,
Királfi Kassából kibúdosásáról.
Fráter György halálát immár hallgassátok,
Kinek talám mássát ti sem hallottátok,
Magyar krónikába ti sem olvastátok,
Fejedelmek közt ily veszedelmet nem tudtok.
Régen hallottatok sok paraszt példákat,
Az kik elbízzák dolgokba ő magokat,
Gyakorta csalatnak, elvesztik dolgokat,
Ő tisztességöket, fejöket, jószágokat.
Az kit akar Isten földen megbüntetni,
Annak eszét szokta előszer elvenni,
Azután ő magát csudájul veszteni,
Azzal ő hatalmát szokta megjelenteni.
Ti ezt kik halljátok, minden megtanulja,
Az ki urat szolgál, hívségét fogadja,
Vagy nyeri, vagy veszti, de híven szolgálja,
Hogy ő hírét-nevét végre meg ne alázja.
Elszaladását hallátok Ulumánnak,
Lippát ott kezébe adák Nagy Kampónak,
Minden szökségére hadnagyok gondolának,
Királ szép hadával onnat elindulának.
Rendszerént Baptista régen mind megírta,
Felségös királnak tudására adta,
Lippának vívását, vételét megírta,
Az Ulumán béköt barát mint elbocsátta.
Gondolkodék királ, fejét hajtogatá,
Az Fráter György dolgán ugyan elámula,
Hogy az ő sapkáját még félen hajtotta,
Az terek császárnak országát ajánlotta.
Ez barát királnak lám megesküdt vala,
Az királ fiától éppen elvált vala,
Kiért nagyobb méltóságra veszik vala,
Jó gardinálsága, érsöksége lész vala.
Vala nagy bánatja felséges királnak,
Félti vala vesztét erdéli hadának,
És terekké löttét az Erdélországnak,
Vele egyetemben ez jó Magyarországnak.
Rettenetes híre barát kincstartónak,
Menni hitöt adott János királnénak,
Az királ fiának, az terek császárnak,
Végre az felséges Ferdinandus királnak.
Gyámoltalan ember, ki urát árulja,
Nagy sok hajózással hordozja, megcsalja,
Mint víz tekenőben, állhatatlan módja,
Hogy ne itt úgy éljön, jobb őneki megholta.
Nagy búába királ magába végezé,
Jobb az egy embörnek megholta, elveszte,
Hogysem egy országnak, sok népnek elveszte,
Bűnét ez földszínön lerakja, megfizesse.
El ne veszne lelkében, hamar írata,
Castaldónak postán Lippára iktatá,
Mind hamarébb lehet, az barát meghalna,
Hogyha ez világba ő élnie akarna.
Castaldo Baptista azon elbúsula,
Mert ő az barátnak hitöt adott vala,
De feljebb királnak ő megesküdt vala,
Ő maga éltét es igen szereti vala.
Szorgalmatos gondja kezde arra lenni,
Módja halálának hol kelljen meglenni,
Hozzá tartozóknak csendeszbe maradni,
Veszedelöm nélkül népit leszállítani.
Elbocsátása ha lőn az Ulumánnak,
Azon nap ajándékot külde barátnak,
Lippából könyörög bék, mint jó atyjának,
Békességes utat érte ők csak várnának.
Renddel ajándékot neki bemutaták,
Aranyas hegyes tőrt, egy aranyas lámpást,
Aranyas tesztement, két aranyas gyertyát,
Az egy szép szekeret, négy fő török lovat.
No, Uluma béket ő elkésérteté,
Az jó Lippa várát megerősítteté,
Éléssel, álgyúval bővön megtölteté,
Aldanai Bernált Kampót belé helheté.
Indulának el-be az kincsös Erdélbe,
Mikoron jutának az neves Alvincbe,
Castaldót az barát tartja tisztességbe,
Kastélba, az önnön házába szállítá be.
Ő maga csak közel egy kis házban szálla,
Ez szerzött dolgokban semmit nem tud vala,
Erről az ki szólott, ő nem hiszi vala,
Mert őt az ő bűne megvakította vala.
Vígan királképét ő vendégli vala,
De az Castaldo igen bánkódik vala,
Népet ez dologra titkon szörzött vala,
Kik miatt meglenne az barátnak halála.
Hadát az Fráter György mind leszállíttatá,
Még udvarnépit is elöl elbocsátá,
Ország győlésébe hogy másnap indulna,
Megmaradásokról az országgal szólana.
Azon éjjel Nagykarácson előtt vala,
Másod csötörtökön jó hajnalba vala,
Egy inas, egy apród csak ővéle vala,
Vas Ferenc és Gichi neki udvarnak vala.
Lefüggesztött fővel zsolozsmát tart vala,
Ajtót megkoltanták, ifjak kérdik vala,
Hogy búcsút vennének, kívöl mondják vala.
Őket bebocsátnák, az barát mondta vala.
Az fő taliánok csak tízen valának,
Kik az Baptistátúl rá választatának,
Nagy hertelen az ajtón berohanának,
Kivont fegyverekkel baráthoz futamának.
Legottan rapéllyal őtet általverék,
Mordál puskából es őtet általlövék,
Szegín Vas Ferencre hét sebet ejtének,
Kegyetlen sebökkel az barátot megölék.
Az kastél kapuját nagy hamar megvevék,
Ottvaló kincsében mind zsákmánt tevének,
Az jobb fülét neki gyapjastúl elmetszék,
Királi felségnek postán vivék, jelenték.
Rettenetös lőn halála az barátnak,
Kin lőn nagy siralmok sok jó szolgáinak,
Jelösben ohítás az horvát uraknak,
Nagy sok jóval vala, mint atyjafiainak.
Oly igen örülik nagy sok várasokba,
Kik voltak miatta gyakran kárvallásba,
Mert kinél mit érzött, volt olálkodásba,
Vagy fogsággal, vagy szép szóval azt kivonyásba.
Láttátok, mikor ő kezdett prédikálni,
Evangéliomot elunta beszélni,
Sok ezer forintra kezdött óhítozni,
Addég sírt, kesergött, annak meg kellett lenni.
Kegyetlenségéért kegyetlen lőn halála,
Testét eltemetni es nem hadták vala,
Hetven napég az tornácba állott vala,
Szent Mathias másnapján eltemettetött vala.
Innet példát vehettök, ti kegyetlenök,
Az köznépen ti ne kegyetlenködjetök,
Imígy-amúgy tőlök kincsöt se gyüjtsetök,
Mert mind kincsötökkel testben-lélökben vesztök.
Rágondoljatok és esztekben vegyétök,
Az Úristent tréfás társul ne vegyétök,
Kik igéjét hallgatjátok, jól értitök,
Meg nem csalhatjátok, mert tőle megbüntettök.
Az Fráter György lehet nektek nagy példátok,
Kik máson tanulnak, nagy bódogok azok,
Kik magokon tanulnak, bódogtalanok,
Ez miá vesztenek urak és sok országok.
Lőn nagy okossága az királképének,
Lele csendességöt az erdélieknek,
Mind végére méne az barát kincsének,
Házait foglalá királ őfelségének.
Felséges királnak kincsben sokat külde,
De azért ő magát abból sem feledé,
Mert csak három kucsival Erdélben méne,
Öt társzekér kinccsel Erdélből el-kiméne.
János királné fiával már Kassába
Az barát halálát hallá hamarságba,
Csak elámélkodék nagy gondolkodásba,
Nagy szernyű halálán ő tudakozásába.
Csuda sápolódása az jó asszonnak,
És ővéle öszve az királ fiának,
Vala nagy öröme az ő udvarának,
Hogy nagy ostort vetött Isten az kincstartónak.
Ad vala nagy hálát mennybeli Istennek,
Hogy megállotta bosszúját ínségének,
Vég lött ő dolgában ím az Fráter Györgynek,
Nagy sok jót monda királnak őfelségének.
Sőt nem vala nehézsége az királra,
Bosszonkodik vala csak ez egy barátra,
Ki cseleködése lőn oly nagy kárára,
Kis árva fiával marada búdosásra.
Siralma nagy vala az tisztös asszonnak,
És ővéle öszve az kisded fiának,
Hogy más ura leszen az erős Kassának,
Jó Magyarországnak, kincsös Erdélországnak.
Az jó királ ő fogadását megállá,
Jegyruháját az asszonnak mind megadá,
Az hercegségöt Opúliát megadá.
Asszon szép Kassából sírva el-kiindula.
Bánkódik királfi, jó lován öl vala,
Kassát nézi vala, szép szókat szól vala:
„Vajon mikor leszen Kassába szállása,
Jó Magyarországban és Erdélben lakása?”
Ohajtják, siratják, az kik látják vala,
Az ő búdosását keserölik vala,
Ő eszét, elméjét es csudálják vala,
Ő lovon ölése, termete nagy szép vala.
Lát, hall őkörüle vén Petrovitt bátyja,
Jó Príni Ferencöt késérőben látja,
Jó Czeczei Lénártot ott nem láthatja,
Csak nagy szép seregét őkeröle ott látja.
Kassai kapitán az Czeczei vala,
Tizenöt esztendeig várast bírta vala,
Ő esze, elméje bölcsességgel vala,
Nagy víg embör vala, minden szereti vala.
Jó híre-nevéért hozzá futnak vala,
Sok szegín vitéz nép hogy szolgálna nála,
Kiket megtart vala, az szegín nem vala,
Kinek vitézségét érti, szereti vala.
Bennök valamelyet ő útra bocsátott,
Annak szép szót adott és költségöt adott,
Azért sok vitéztől minden jó hírt hallott,
Ő tisztire éjjel-nappal igen vigyázott.
Váras kívöl tizenöt esztendég nem hált,
Az ő szükségéért ő kívöl sem kozárt,
Kassára ki támadt, az mind gonoszul járt,
Az Sárosi Laskán, Kassánál szenvedett halált.
De lám, életének jobb korába vala,
Születésének ötven esztende vala,
Soha betegségbe ő sem feküdt vala,
Íme, mely hertelen lőn őneki halála.
Ott királné asszon hogy rakodni kezde,
Az Czeczei Lénárt es készülni kezde,
De láss, mely hertelen ő megbetegüle,
Halálára hamar igen elnehezüle.
Sőt kapitánságát már letötte vala,
Az királné asszon nem várhatta vala,
Az erős Kassából útra indult vala,
Utánna ötödnap Czeczei megholt vala.
Az nagy monostorba őtet eltemeték,
Csuda sokaságok őtet elkésérék,
Nagy sírva halálát oly igen kesergék,
Ott sok jámbor vitéz búdosófélben esék.
Siratják vitézek, mint kegyes atyjokat,
Üdvezlik és áldják, mint jól tött urokat,
Ő atyjafiai ohítják bátyjokat,
Éltette, táplálta, nekik adott sok jókat.
Az királné asszon utába meghallá,
Az királ fiával halálát ohítá.
Ők el-bemenének az Lengyelországba,
Hercegségbe onnat, neves Opúliába.
Reménsége vagyon az királ fiának
Atyaúristenben, mert ad hálát annak,
Mint édesatyjának, Ferdinánd királnak,
Mert ő leszen magasztalója ez fiának.
Óh, ti keresztyének, mind feltámadjatok,
Ez fejedelmünkért Istent imádjátok,
Szent malasztjával szeresse ti királtok,
Hogy az pogán kéztől épen maradhassatok.
Lőn ennek írása az jó Kolozsvárba,
Tinódi Sebestyén egy íratos házba
Lelte krónikáját ott nyomtatásába,
Két Karácson közbe írta ötvenháromba.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.