Tinódi Sebestyén, Sok csodák közül halljatok egy csodát (RPHA 1244)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Sok csudák közzül halljatok egy csudát,
Mint elvesztétök az vég Temesvárat,
Benne vesztétök jó Losonczi Istvánt
Sok jó vitézzel, szánjátok halálát.

Temesvár vala egy jeles kaputok,
Terekek ellen nagy bizodalmatok,
Jelesben Tiszán túl az kik lakoztok,
Ő elveszésén ti már sokan sírtok.

Én nagy szép renddel erről emléközöm,
Vég Temesvárnak veszését beszélöm,
Jó Losonczinak vitézségét jelentöm,
Kinek halatát szívemben kesergöm.

Parancsolatja felséges királnak,
Az ő képének, János Baptistának,
Ha lesz kilépte János király fiának,
Az végházakat foglalná magának.

Hamar foglalá Erdélt, végházakat,
Kikben ő hagya jelös tiszttartókat,
Jó Losonczinak érté vitéz voltát,
Kezében bízá az vég Temesvárat.

Az két Kampót is mellette bocsátá,
Az nemes vitézt szép szóval unszonlá,
Míg őfelsége ispánt választana,
Ő Temösvárra hívséggel gondolna.

Nagy engödelmes lőn parancsolatnak,
Mert híven akar szolgálni királnak,
Szép hazájának, ez szegén országnak,
Csak ez lőn oka szörnyű halálának.

Vígan beszálla az vég Temesvárba,
Látá az várat szertelen voltába,
Ő rágondola szorgalmatosságba,
Minden szükségét betakarításba.

Sőt ott mellette két úrfiú vala,
Príni Gábriel nemes úrfi vala,
Báthori Miklós másik úrfi vala,
Mintegy atyjoknak ők szolgálnak vala.

De lám Losonczi magában gondolá,
Ő vitézivel csatára indulna,
Megjelentené magát, hogy ki volna,
Isten akará, szerencsét talála.

Egynéhán naszágy Tiszán feljött vala,
Vízről Becsénél kiszállottak vala,
Az naszágyokba népet hadtak vala,
Becse hóstágját ők égetik vala.

Losonczi István ott rájok talála,
Az terekekvel viadalnak álla,
Kopják romlának, ő igen vagdala,
Sok fogoly esék, sok terek fő hulla.

Ott Sövénházi Ferencnek inassát
Egy terek viszi fogva, mint ő rabját,
Vitéz Losonczi látá, üté lovát,
Ott az tereknek elvágá ő nyakát.

Sokan naszágyra ám ott öklelének,
De az terekek vízen elmenének,
Szép nyereséget vitézek nyerének,
Csak egy főlegént közülök vesztének.

Ott vesze vitéz Bogacsevit Stepán,
Nagy vígan vala jó Losonczi István,
Vég Temesvárba sok fejeket hozván,
Jelös foglyokat ő előtte hajtván.

Nagy vígan látja köznép az várasban,
Vannak Istennek nagy hálaadásban,
Vitéz éltéért nagy imádkozásban,
Éltesse, tartsa soká ez világban!

Császár Szulimán hallá országában,
Hogy János királ fia búdosóban,
Ő végházai némöt hatalmába,
Ő birtoka mind volna foglalásba.

Szulimán azon igen megbúsula,
Az beglerbéköt hamar elbocsátá,
Rajta lött bosszút hogy megtorlanája,
Hatvanezeren beglerbék indula.

Csakhamar nagy szép házakat ő megvőn,
Becse, Becskereke ő kezében lőn,
Sok apró várral Csanád kezében lőn,
Lippában szálla, ott nagy öröme lőn.

Onnat siete vég Temesvár alá,
Vitéz Losonczi vígan várja vala,
Már arról neki fogadása vala,
Hogy Temesvárba nagy híven szolgálna.

Megszállá, tizenkét napig vítatá,
Beglerbék akkor semmit nem kaphata,
Mert jó Losonczi vitézkedik vala,
Minden nap harcon ő kopját tör vala.

Erről bővebben krónikámban írtam,
Vitézségéről többet beléraktam,
De hogy halálát neki megírhassam,
Summa szerént csak ezeket mast írtam.

Siet beglerbék, onnat el-kiszálla,
Losonczi miatt mert nagy szégyent valla,
Sok fővitéze neki ott elhulla.
Vitéz Losonczi utánna indula.

Tőn sok harcolást az begler népével,
Mind harmadnapig ő jó vitézivel,
De nem járhata ott sok nyereségvel,
Onnat eltére Fellakra népével.

Elöljáróban száguldót bocsáta,
Az derék sereg utánna indula,
Fellakot akkor Kaidáz aga bírja,
Aga megérté, lovára fordula.

Még az derekát ő nem látja vala,
Az száguldóra öklelni akara,
Derék sereget mihelen meglátá,
Ott hátat ada, vár felé fut vala.

Ezt jó Losonczi látá, nem múlata,
Ugyan inokban emölcsőre juta,
Viadalt kezde, sokat elhullata,
Lakot megvevé, foglyokat fogata.

Sok gazdagsággal Kaidáz aga vala,
Ki Losonczinak fogllyá esött vala,
Kit Temesvárba soká tartott vala,
Jó hírt, jó nevet akkor es nyert vala.

Idő elmúlván egy gyűlést tétete
Ferdinánd királ, Pozsomba hirdete,
Az magyar urak minden hogy ott lenne,
Ország javáról mindent jót végezne.

El-felgyőlének az Szent Mátyás napra,
Ők ott választák ország oltalmára,
Báthori Andrást erdéli vajdaságra,
Losonczi Istvánt temesi ispánságra.

Nagy fogadások lőnek tiköztetök
Urak, hogy egymást ti megsegéllitök,
Hogyha ellenség jönne keröletök,
Halálig egyött halnátok, élnétök.

Sőt az királ is szép szót mondott vala,
Hogy igyetökben mellétök állana
Személye szerént, vagy fia támadna,
Egyött véletök élni, halni akarna.

Igen nagy gondba jó Losonczi esék,
Kétségös vala, hogy megsegéllenék,
De az királtúl igen megfélemlék,
Tisztöt felvenni ő készerítteték.

Jó hit alatt ott királnak fogadá,
Őfelségének hogy híven szolgálna,
De családinak lenne ő tútora,
Királ ő magát mindenbe ajánlá.

Siet készülni az vég Temesvárba,
Asszon társátúl az Csejte várába
Szép gyermekitől búcsúzik búába,
Többé nem látja, gondolja magába.

Sok ohítások lőnek barátitúl,
Török Ferenctől, jó tiszttartóitúl,
Az jó Prínitől és Ország Kristóftúl,
Végbúcsút vészön, mint jó fiaitúl.

Készületivel méne ispánságba,
Temesváriak várják vigasságba,
Miként atyjokat nagy hálaadásba,
Őtet üdvezlik sok jó szerencsába.

Vala beglerbék császár haragjába,
Hogy Temesvárat elhatta utában,
Uluma béköt veszni jó Lippába,
Semmié tevé ő tiszttartásába.

Ottan szólítá császár főtanácsát,
Császári képét, az nagy Amhát basát,
Megfenyegeté haraggal az basát,
Némöt királyon megállja bosszúját.

„Magyarországra siess nagy hadamval,
Vég Temesvárat szálljad hatalmamval,
Nekem megvegyed sok szép álgyúimval,
Semmit ne gondolj népembéli kárval.

Onnat másfelől Havaselbe, Moldvába,
Készön légyenek vitézim dolgokba,
Az királ hada az Erdélyországba,
Hogyha lennének reád indulatba,

Derék táborral össenek Erdélbe,
Semmi félelmed nem leszen igyedbe.
Kéncses Budáról harmad készületbe,
Várakat szedjen Ali basa Felföldbe.

Onnat sem leszen félelmed igyedbe,
Losonczi fejét vagy magát előmbe
Neköm iktassad, lássam örömembe,
Jó Magyarország legyen mind kezembe.”

Ezt hallván basa, főhajtván kiméne,
Az főbasákkal mind egybe beszéle,
Vélök egyembe meg császárhoz méne,
Az beglerbéknek ő kegyelmet nyere.

Vele egyembe Amhát felkészüle,
Szancsák és vajda sok vala ővéle,
Százhatvanezeren basa elerede,
Száz taraszk, tizenhat faltörő vele.

Juta, az puszta Somlyónál megszálla,
Onnat száguldót vég Temesvár alá
Szent Iván napján pénteken bocsáta,
Vitéz Losonczi akkort hon nem vala.

Temesvár dolgát kívöl futja vala,
Ő jószágából mindent takar vala,
Basa ott voltát immár tudja vala,
Ő éltét soká nem remélli vala.

Azon pénteken csak negyedmagával
Ő beszalada nagy szerencsájával,
Az hősek lőnek oly nagy vigasságval,
Losonczi biztat mindent bátorságval.

Jó vitézeket mind egybe hívatá,
Minden nemzetöt ő előszólítá,
Az váras népét es előszólítá,
Nagy erős hittel nekik azt fogadá:

Nem szánja vélök az önnün halálát,
Minden kéncsének nekik kiosztását,
Holtig szolgálja az ő szép hazáját,
Jó szolgáinak ígéri jószágát.

Ott az vitézök nagy örömbe lőnek,
És nagy jó kedvvel ők es esküének,
Tisztösségökre ott veszni mernének,
Keresztyénségért halált szenvednének.

Polgárok es mind megesküdtek vala.
Losonczi István ötszáz lóval vala,
Vitéz Kis Kampó kétszáz lóval vala,
Serédi Györgynek száz lovagja vala,

Príni Gábrielé száz lovag vala,
Az Forgács Simon hatvan lóval vala,
Dom Gáspár háromszáz spanyollal vala,
Háromszáz cseh drabant, némöt csak száz vala.

Vélök háromszáz magyar drabant vala,
Ott az várasból harmadfélszáz vala,
Mind az községgel harmadfélezör vala,
Vitéz Losonczi biztatásba vala.

Gyorsan másodnap harcolók jövének,
Temesvár alatt jargalni kezdének,
Vitézök sokan fő lóra ülének,
Jó Losonczival gyorsan kiütének.

Nám, ez úrfiú bátor vitéz vala,
Mindenütt elöl ő kopját tör vala,
Vitéz Kis Kampó es ott vele vala,
Az úrfi mellett ő kopját tör vala.

Akkor az harcon sok főterek vesze,
Sok szegén legén vitézségét jelönté,
Ifjú Sulyok István közülök ott vesze,
Vitéz Losonczi vígan meg betére.

Csakhamar juta negyednap az basa
Temesvár alá, az császárnak hada
Ulicia mezőn táborát járatá,
Sáncokat hánya, álgyút igazgata.

Ím az Temesvár Temes vízben vagyon,
Az víz körüle nagy folyásba vagyon,
Napkelet felől Sziget váras vagyon,
Az felszél felől derék várad vagyon.

Oly szép árokkal kerítése vagyon,
Három kapuja az várasnak vagyon,
És két bástyája földből rakott vagyon,
Vár, váras között egy szép vízvár vagyon.

No, ott dél felől Ulicia mezeje,
Hogy kin megszállott az császár ereje,
Rettenetesen onnat kezdék lőnie,
Temesvár falát igen töretnie.

Eltörék onnat mind az főházakat,
Földenig ronták az nagy kőfalokat,
Várból felgyújták Szigetben házakat,
Abban es vínek terekek álgyúkat.

Töretni kezdék onnat is az várat,
Vele egyetembe földből rakott bástyát,
Abban őrizni hatták jó Don Gáspárt,
Erősen ronták várat és az bástyát.

Ezt az terekek ostromlani kezdék,
Vitéz Don Gáspár igen emberködék,
Jó spaniolok mind vitézködének,
Ott lőn elveszte nikápoli béknek.

Módja Don Gáspár szernyű halálának:
Mikor terekek onnat tágulának,
Méne törésére fel az bástyának,
Derekát általlövék Don Gáspárnak.

Ezen vitézök sokan bánkódának.
Halála ott lőn oly nagy sok pogánnak,
Kin az terekek igen ohajtának,
Pora elfogya az Amhát basának.

Sok porral juta natúljai basa,
Nagy sok éléssel, csak ezör lovagja.
Sebesi hősek kimentek csatára,
Egy falka tereket hányának szablyára.

Vitéz Losonczi mikor azt megérté,
Hogy segítsége sohonnat nem lenne,
Porral, éléssel ő nem sokat érne,
Hópénzt az népnek nem tud honnat venne,

Az ő költsége már elfogyott vala,
Az egész hadnak kiosztotta vala.
Titkos deákját szólította vala,
Il tanúságot neki adott vala:

„Reá úgy gondolj fiam István deák,
Ez Temesvárból ím én kibocsátlak,
Én parancsolok minden tiszttartómnak,
Kéncsöm, jószágom zálagban hányjanak.

Engem költségvel, néppel értessetök,
Mert Isten után bízom csak bennetök,
Testamentomom, ím, adom tinektök,
Benne megvagyon, mint cseleködjetök.”

Csuda szerencsén István el-kijöve,
Az tiszttartókkal költségöt beküldé,
Zsoldot hirdetvén, szép falka nép gyűle.
Varkucs Tamás es szép népet ereszte,

Sőt az szegedi Tót Mihál felgyűlt volt,
Négy vagy ötszázan Temesvár felé ment volt,
Terekek miatt népét vesztötte volt,
Sebben kevesen onnat szaladott volt.

Csalatságát megérték Tót Mihálnak,
Az segéllő nép ott meghasonlának,
Maros révétől mind hátraoszlának,
Jó Losonczinak azzal bút adának.

Ez idő közbe naponként vítatá
Temesvár falát basa, úgy rontatá,
Három oldala mind földenig romla,
Csak nagy kapuban Losonczi marada.

Sok ezör terekök ostromokon vesze,
Az vitézekkel úrfi megepede,
Élés bőven nincs, vannak nagy éhségbe,
Nincs reménségök sohonnét igyökbe.

Sőt az Istennek lelkét ajánlotta,
Irgalmasságát csak őneki várta,
Az vitézeket ily szókkal biztatta:
Jutalma annak leszön mennyországba.

Immár Szent Jakab napjára jutának,
Harminckettőd nap vala várvívásnak,
Basa készíté népit végostromnak,
Avagy megveszik, vagy mind ott elhullnak.

Tőnek nagy zengést, megsivalkodának,
Rettenetesen menének vízvárnak,
Ott es terekek sokan elhullának,
Nagy viadalval vízvárba szállának.

Sívás, nagy rívás vala az várasba,
Vitézök vannak várba ohításba,
Senki nem mehet várból az várasba,
Mindkét fél vagyon csak terek markába.

Ezen Losonczi meg sem rettent vala,
Egynéhány ezör terekben elhulla.
Az Amhát basa szót beadott vala,
Az császár hitit úrfinak ajánlá.

Basák, szancsákok hitöket ajánlá,
Csak Temesvárat császárnak megadná,
Az vitézekkel ott ő meg nem halna,
Minden sereggel békével bocsátná.

Az jó Losonczi arra mégsem hajla,
Spaniol, némöt, magyar neki szóla,
Az várasból es beizentek vala,
Nagy szép szavokkal azon kérik vala:

„Siess megadni ez megromlott várat,
Ne veszess itt el sok nyomorultakat,
Vélönk egyembe vitézi magadat,
Elég tisztösségben látod hatalmunkat.”

Tőn nagy ohítást úrfi, gondban esék,
Mint az községnek régön megesküvék,
Hogy híven együtt halnának, élnének,
Közakarattal várat megígérék.

Immár Losonczi a vég Temesvárba
Hétezer golyóbist rakott rakásba,
Kit az terekek lőttek be az várba,
Népével szorult csak az nagy kapuba.

Az várasiak vannak könyörgésbe,
Úrfi ne legyen aznap kimenésbe,
Mert ők nem készök rakodva szekérbe,
Ők készök lésznek reggel elmenésbe.

Nám, az vitézök úgy szorgalmaztatják,
Aznap mentöket hogy el ne halaszják,
Ha elhalasztják, bizon azt megbánják,
Az terek dolgát mert sokan jól tudják.

Vitéz Losonczi az községöt száná,
Nekik megeskött, vélök élne, halna,
Reggerre hagyá, hogy vélök indulna,
Éjjel készölne, minden készen várna.

Sőt az kimenést így rendölé, hagyá,
Az váras népét előtte bocsátná,
Ő szekereit két renddel bocsátná,
Az szekerek közt népével indulna,

Derék gyalogok mind utól mennének.
Reggel fő lóra vitézök ülének,
Az úr iffjai felöltöztetének,
Várból várasba úgy szépen menének.

Ötvenezere az császár hadának,
Kívöl lovon ül Prajko kapujának,
Egy szekérutat hadtak Losonczinak,
Szájok tátva áll, mint éh farkasoknak.

Tőn indulatot kapun várasi nép,
Azt ott bal kézre állatá terek nép,
Szekereket bocsátá az lovag nép,
Azt jobb kézre állatá az pogán nép.

Jó Losonczi az kapun hogy kijuta,
Beglerbék Kászonval ottan közből fogá,
Mint két kőfal között vélök indula.
Az ő gyalogja kapun hogy kijuta,

No, az terekek szorítani kezdék,
Iffját népének ragadozni kezdék:
Jó Losonczinak hamar megjelenték,
Önnön apródját, Tomorit elnyerék.

Ottan az úrfi veszedelmét érté,
Ő vitézinek felszóval üvölté:
„Az terek hiti látjuk itt elveszte,
De vitéz módra legyen fejünk veszte!”

Dob és trombiták zengeni kezdének,
Magyar vitézök mind fegyvert vevének,
Az terekekvel viadalt kezdének,
Sűrű terek közt hamar elveszének.

Csuda vakmerő jó Losonczi vala,
Mindenekelőtt hegyes tört ragada,
Ő egy szancsákot ott általnyársola,
Hamar két sebben ő fogllyá akada.

Ám egy szancsáknak fogságában esék,
Annak sátorában mikor viteték,
Amhát basának tudtára adaték,
Az sebös vitéz eleibe viteték.

Nagy haragjában kezdé feddenie:
Mire császárnak nem akart engednie?
Erejét vélte semminek lennie.
„Sok vitézét, eb, erüléd vesznie!”

Ezt mondja úrfi: „Eb az ti hitetök,
Császárral, basák, békök hitetlenök,
Ha tudtam volna, oly ebek legyetök,
Sokkal több lött volna itt elvesztetök.”

No, basa szóla: „Hitetlenök ti vadtok,
Uluma béknek mind hitöt adtatok,
Másfelől utába rátámadtatok,
Itt azért ebek, kelle maradnotok.”

De lám, az basa inte, félön vivék,
Nemes vitéznek ottan fejét vevék,
Fejét megnyúzák, szalmával megtölték,
Egy ház oromra az csontját feltevék.

Úrfiú testét basa temetteté,
Nagy kéncsnél feljebb báná és könyvezé,
Hogy elevent császárnak nem küldheté,
Mert két seb miatt nem élne, megérté.

Vivék az bőrét hatalmas császárnak,
Nagy hálát ada császár nagy Alláhnak.
Az több vitézök ott mind elhullának,
Kik meghalának, kiket elfogának.

Megszámlálásra hagyom Úristennek
Vég Temesvárba kik ott rekkenének,
De vitézökben számost megnevezek,
Illik örökké, hogy dicsírtessenek.

Jelös fővitéz az Kis Kampó vala,
Ő keresztneve Alonso Perez vala,
Saianedrai neve Pétör vala,
Ő vitézségét sok csudálja vala.

Nám, jó Losonczi hogy fegyvert vött vala,
Vitéz Kis Kampó fegyverét ragadá,
Inte Losonczi, egyet ott levága,
Körösbe szökék, ott lőn ő halála.

Lőn az vár előtt nagy szörnyű halála,
Vitéz Battyáni Farkasnak nagy kénja,
Ki Temesvárba viceispán vala,
Térdben két lábát elvagdalták vala.

Várasbélieknek könyörög vala,
Hogy általlőjék, mert nagy kínt vall vala,
Estig kínlódék, fejét vötték vala.
Vitéz Don Gáspár bástyán veszött vala.

Vesze porkoláb Sövénházi Ferenc,
Az Csefi Ferenc és az Deli Ferenc,
Jó Macsóiai Ferenc, Horvát Ferenc,
Főhadnagy Milák, jó Haraszti Ferenc.

Vesze jó Deli Balázs és Rácz Farkas,
Az Deli Dömjén és Arpasitt Farkas,
Prestiochi Lukács és Pattantyús Balázs,
Az Nagy Vitális, vesze Kolbász Farkas.

Vesze egy vitéz, az jó Forgács Simon,
Ki vitézségét látták ott az harcon,
Benkuit Gergely és az Bradi Márton,
Vesze Nagy Egyöd és Kenézi Márton.

Vesze Nagy Gergely, Kis Kampó hadnagya,
Jó Gergely vajda, és az Miklós vajda,
Újszászi Sándor, jó Príni hadnagya,
Az kis Tomori, vesze Zoltán Józsa.

Vesze sebesi Nagy Pétör, Pitár Pétör,
Jó Vas Benedök és Farkasit Pétör,
Az Szabari Benedök, Boli Pétör,
Az Sáfrán László, némöt monstramestör.

Vesze Chlinchit György, Bornemissza János,
Vesze Horvát György, jó Szörény János,
Vesze Párnás György, jó Fekete János,
Az Moga Bálint, vesze Moga János.

Vesze Ábránfi Imre, Rucitt János,
Alia Imre, jó Margai Miklós,
Az Tasi László és az Tasi Miklós,
Jó Móré László, az Komornik Miklós.

Vesze Rácz István, ifjú Sulyok István,
Kázméri István, az jó Köchör István,
Guczit Bertalan, Becskereki Fábján,
Az Pétör ispán, Mendoza kapitán.

Vesze Újheli Pál és Váli Mihál,
Zsámbokréti Miklós, Kendörösi Mihál,
Jó Korlát Imre és Eszéki Mihály,
Az Lengyel Pétör, Széni Márton, Nagy Pál.

Vesze Csomboli Miklós, Párnás Lukács,
Bicskei Benedök, Pattantyús Tamás,
Az Tabdi Antal és az Ördög Balázs,
Vesze körösudvarheli Nagy Máté.

Vesze Barbél Máté, Szentjánosi Mihál,
Az Kevél Ferenc, Székölszéki Mihál,
Jó Bódog Ferenc és Balika Mihál,
Fekete Gergely, Fekete Boldizsár.

Vesze Apros Pétör és az Glesán János,
Gorbai Amborus és az Móré János,
Az Borbás ispán és az István ispán,
Az Lengyel Pétör, jó Körti Bertalan.

Vala öröme az Amhát basának,
Vele egyemben az császár hadának,
Ott mind fejenként Alláht kiáltának.
Ez nyereségön nagy hálát adának.

Várasi népet esmét beszállaták,
Örökségében mindent bocsátának,
Szabadságokban mindent megtartának,
Tisztöt ott adák az Kászon basának.

Csudáját király, hogy hallotta vala,
Jó Losonczinak vesztét szánja vala,
Igyében hogy meg nem segélhette vala,
Mert békesség dolgát akkor futja vala.

Ezen Baptista, Báthori Andrásval
Igen bánkódék sok könyhullatásval,
Hogy segétségvel nem lehete hadával,
Mert ellensége Moldvában lőn nagy hadval.

Mondjam az Pökri Annának csudáját,
Vitéz Losonczi szép társa sírását,
Öt árvájával özveggyé maradtát,
Mikort megérté urának halálát.

Csak ámélkodék, magát lebocsátá,
Keserűségvel ő urát siratá,
Ő szép gyermökit sírva apolgatá,
Olymint ő magát ott halni bocsátá.

Az Ország Kristóf két hajadon hugával,
Príni Gábrielnek szép mátkájával,
Terek Ferencnek es szép mátkájával,
Ország Lászlónak megmaradékival.

Sok könnyhullással ők siratják vala,
Mint édesatyjokat ohítják vala,
Úrnak két szép leánmagzatja vala,
Édösatyjokat ők kesergik vala.

Sok jó adassék felségös királnak,
Szolgálatjáért vitéz Losonczinak,
Minden várait engedé leáninak,
Fiakká tevé ő sok jószáginak.

Óh, mely szertelen hallják kesergését,
Az jó asszonnak csuda vesződését,
Ő nem óhítja világban élését,
Mert elvesztötte édös szeretőjét.

Vigasság nem kell már semmi dolgában,
Ő beöltözék az fekete gyászban,
Szép gyermekivel holtig nagy siramba,
Jó hív szolgái azon színű gyászban.

Jó Losonczinak halálát ohítja
Príni Gábriel, egy fogadott fia,
Jó Terek Ferenc, más fogadott fia,
Sok jó barátja őtet szánja-bánja.

Ő elveszésén sok úr szomorodék,
Mert jószágokban sok elpusztíttaték,
Ő családjokval búdosóban esék,
Tisza két fele terek kézbe esék.

Ez Magyarország, sok nemes nemzetség,
Halálát száná-báná szegén község,
Rác, oláh, cseh, tót, sok magyar nemzetség,
Egész Erdélség, spanyol, némötség.

De már látjátok magyarok kik vadtok,
Hogy Temesvár volt csak jelös kaputok,
Segétségére fel sem támadátok,
Hogy elvesztétök, ládd-e mint romlátok.

Jó Losonczinak vitézségét tudtátok,
Mire hogy Temesvárba bocsátátok.
Nektök volt volna kívöl biztatótok,
Ki nálunk volna mast es Temesvártok.

Derék krónikában én nem olvastam
Ily jelös úrfit, hírrel sem hallottam,
Ily vitézséggel veszött volna végházban,
Azért hogy méltó írnom krónikában.

Immár magyarok mind széllel pillagtok,
Hogyha lehetne már feltámadnátok,
Még es jó hittel Istent imádjátok,
Mert ha nem segél, majd elfogyatkoztok.

Tinódi Sebestyén írá könyvében,
Nagybódogasszon napján énökében,
Mert jó Losonczit szánja ő szivében,
Ezörötszázban és ötvenkettőben.