Tinódi Sebestyén, Siess, keresztyén, lelki jót hallani (RPHA 1229)

Siess keresztyén, lelki jót hallani,
Ó törvénből hadakozni tanulni,
Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni,
Krisztusban bízni.

Emléközöm az régi királyokról,
Prófétákról, Sámuelről, Saulról,
Az Góliátról és Dávid királról,
Bajviadaljokról.

Biblia mongya királyok könyvében,
Elsőben, tizönhetedik részében,
Ki akarsz vívnya, vegyed eszt eszödben,
Jól jársz igyedben.

Az idő vala régön ó törvénben,
Ez világnak negyedik idejében,
Négyezörben írtak és nyolcvanötben,
Világkezdetben.

Sámuel egy jelös próféta vala,
Ramatába attya Helkána vala,
Helkánának két felesége vala,
Nagy jámbor vala.

Tészön Anna asszony gyakor sírásokat,
Hogy Isten nem ád néki magzatokat,
Másik, Fenenna hoz vala fiakat
És leányokat.

Isten meghallá Anna ohítását,
Adá méhében Sámuel prófétát,
Anna dícséré Istennek jó voltát,
Irgalmas voltát.

Az Sámuelt Isten igen kedvelé,
Parancsolatját mert ő igen félé,
Gyakorta Isten ővéle beszélle,
Titkot jelönte.

Nám, az időben sok pogánság vala,
Pogán jász népnek kiket hívnak vala,
Az zsidó népre hadakoznak vala,
Gyakran vívnak vala.

Vívnak, harcolnak Izráel fiai,
Űzik, kergetik jászoknak seregi,
Sámuel kezdé népét tanítani,
Hitben bisztatni.

Sőt Úr bárkáját előttök viselék,
Viadalban jászok tőlök elnyerék,
Dágonnak feje bárkájért véteték,
Ott megöleték.

Lőn rettenésök jászoknak, félelmök,
Isten bárkáját viszontak megküldék,
Azután jászok igen veretének,
Sokan veszének.

Izráel népi Istentől térének,
Az Sámueltől ők királt kérének,
Sámuel fiai gonoszok lőnek,
Királlyá sem lőnek.

Támaszta Isten királt zsidó népnek,
Sault szentölné, hagyá Sámuelnek,
Benjámból Saul fia az Kisnek,
Jó keresztyénnek.

Elvesztek vala szamari az Kisnek,
Saulnak hagyá, megkerestenének,
Saul keresi határit hegyeknek,
És sok völgyeknek.

Róla az Saul esék nagy bánatba,
Hogy meg nem lelé szamarit utába,
Hallá Sámuelt lakni egy várasba,
Jövendőmondásba.

Az Sault látá Sámuel próféta,
Mint Isten hatta, királlyá választá,
Olajt fejére tisztösséggel onta,
Őtet megáldá.

Támada Saul az keresztyénökvel,
Gyakorta víva az pogán jász népvel,
Bátron vív vala minden ellenségvel,
Győzödelömvel.

Végre az Saul elveszté ő dolgát,
Mert megszegé Isten parancsolatját,
Isten így vevé el ő királságát,
Nagy birodalmát.

Sámuel szólla az Saul királnak:
"Isten aszt hagyá, mint jó szolgájának,
Légy töredelme amálekitáknak,
Szép várasoknak.

Dúljad, levágjad az bennevalókat,
Ifját és vénét, leánt, asszonyokat,
Az csecsszopókat és minden barmokat,
Minden jószágokat.

Egyiptomból Isten mikort kihozá,
Az nép ellenünk nagy hadat támaszta,
Bennünk nagy kárt tőn, Isten aszt megbánta,
Őket megátkoszta."

Tőn indulatot Saul, hogy eszt hallá,
Amálekita várast mind feldúlá,
Bennevalókat királ levágatá,
Köznép mind meghala.

Ímé, az királ ezzel veszté magát,
Amálekitabéli Agág királt
Elevent fogá, megtartá az királt,
Nagy gazdagságát.

Isten haragvék, Sault megbünteté,
Királi székiből őtet leveté,
Parancsolatját mert ő hátraveté,
És bé nem tölté.

Nám, az Úristen szólla Sámuelnek:
"Lám, mégis kedvezz az Saul vétkének,
Nám, én levettem közzűle népemnek,
Ki nincs ellenök.

Olajjal tölcs meg az te szép szarvadat,
Hamar megkeresd Betlehem várasát,
Az Isainak választám egy fiát,
Mint népem királyát."

Dávid prófétát választotta vala,
Ki Isainak kisebb fia vala,
Az Isainak szép nyolc fia vala,
Úrnak kedves vala.

Lám, az Sámuel Betlehembe méne,
Isait hívá, áldozatra méne,
Mind az nyolc fiát hívatá előve
Királ egyik lenne.

Vala közöttök az Dávid próféta,
Az szaru olajt ő fejére ontá,
Istennek lelke Dávidot megszállá,
És őt megáldá.

Tudására ez Saulnak nem vala,
Az Szentlélök Saultúl elment vala,
Az gonosz lélök őbelé jött vala
Kínozja vala.

Ímé, Saulnak mondának szolgái,
Egy bölcs hegedőst akarnak keresni,
Ki szépön tudna előtte zöngeni
És énökölni.

No, Saul hallá, elhozni meghagyá.
"Én egyet láttam - mondá egy szolgája -,
Az Betlehemben Isainak fia,
Bölcs tudománya.

Igen bölcs lantba és az hegedőbe
Hadakozásba bölcs nagy erejébe,
Szép termetébe, bölcs az ő nyelvébe,
Szép énöklésbe."

Saul hogy hallá, attyátúl kéreté,
Isai hallá, Dávidot ereszté,
Ő mestörségét Saul megszereté,
Igen kedvelé.

Tudománya Dávidnak oly bölcs vala,
Sault az sátán mikort bántja vala,
Dávid nagy szépön ott hegedöl vala,
Saul jobban vala.

Az hegedőszót, lantot és orgonát
Nem Dávid lelte kezdetben muzsikát,
Tubál lelte volt az fundamentomát,
Az sípnak szavát.

Csudáját mondom Dávid prófétának,
Mint fejét vötte az nagy Góliátnak
Kiből vitézök vívnya tanulhatnak,
Ha rá hallgatnak.

Oly nagy sereggel jászok készölének,
Két váras közben táborban győlének
Izráel népi es felkészölének,
Táborban győlének.

Nagy készölettel mind elindulának,
Két tábor két hegytetőn megszállának,
Nagy völgy közöttök, hol ők harcolának,
Tusakodának.

De ott kijöve jászok táborokból
Az nagy Góliát, vala Gyet várasból,
Ö magassága hat sing és egy arasz,
Fattyú voltából.

Ám fején vala nagy szép ércsisakja
Őrajta vala halhéjú páncélja,
Az nehéssége ötezör lat vala,
Nagy szép érc vala.

Megércesölt szekernyék fedik szárait,
Ércből csinált paizs fedi vállait,
Csuda fegyverrel kezeit, lábait,
Fette tagjait.

Magas kopja nyele oly temérdök vala,
Mind az szövő cuborfa olyan vala,
Az kopja vasa es hatszáz lat vala,
Fénös vas vala.

Az ő apródgya előtte jár vala,
Az Izráel népével szömben álla,
Az Góliát felszóval üvölt vala,
Eszt mongya vala:

"Győzödelömért vagy idejöttetök,
Tuggyátok, vagyok az jászok nemzetök,
Saul szolgái ti vattok, jól értjük,
Hogy jól megércsétök.

No, közzületök egyet válasszatok,
Kit itt énvélem szömben bocsássatok,
Kit viadalban ha meg nem bírhatok,
Lészünk rabotok.

Itt ha meggyőzöm, bizon megveretik,
Lésztök minékünk rabjaink, szolgáink."
Saulnak népi Góliátot félik,
Sokan rettögik.

Fia az Dávid Isainak vala,
Betlehemből ő zsidó nemzet vala,
Mely Isainak szép nyolc fia vala,
Vén embör vala.

Isai fia hárma öregb vala,
Saul hadába vívnya mentek vala,
Eliáb, Abinádáb, Samma vala,
Dávid kisebb vala.

Csalárd Saultúl Dávid haza méne,
Attya juhait hogy mezőn őrizné.
Góliát negyven napig reggel, estve
Mind ott üvölte.

Isai mongya Dávid prófétának:
"Rétest, tíz kinyírt vígy el báttyaidnak,
Ez tíz sajtokat vigyed az hadnagynak,
Előttök járónak.

Dávid, tudgyad meg, báttyaid mint vadnak."
Zsidók jászokkal szömben állottanak.
Dávid az csordát hagyá egy pásztornak,
Engede attyának.

Oda ha juta Magalhoz táborba,
Nagy üvöltést halla ő az táborba,
Kétfelől az had szömben állott vala,
Vívnya készül vala.

Meghallá Dávid, táskáját hagyítá,
Egy hív embörnek őrizni ott hagyá,
Ő az táborba hamar odafuta,
Mindent megtuda.

Immár az Dávid hogy ott beszél vala,
Az nagy Góliát ott előve álla,
Az elébbi szavát ő szólja vala,
Övölti vala.

Nagy sokan futnak, kik űt látják vala,
Mert félik vala, Dávid látja vala,
Egy ű közülök Dávidnak szóllala,
Eszt mondgya vala:

"Jól látád ez nagy embört, ki felméne,
Izráelt késérteni ű felméne,
Az ki ez vitézt meggyőzné, megverné
És őt megölné,

Véle királtúl gazdagságot nyerne,
Az királ leánya es ővé lenne,
Attyának háza nagy szabad ház lenne,
Minden tisztölné."

Az Dávid hallá, mondá az népeknek:
"Vajon s mit adnak, ki megfelel ennek,
Ki megállya bosszúját Izráelnek,
Ő szép népének?

Láss, kicsoda ez ellene Istennek,
Ki bosszúkat mond ő szép sereginek."
Ott mind először Dávidnak beszélnek,
Sokat ígérnek.

Öregbik báttya, Eliáb hogy hallá,
Szegín Dávidnak nagy haragval szólla:
"Mire jöttél el, juhot őrzesz vala,
Hon hattunk vala.

Nagy álnokságod tuttam kevélségöd
Megbánod Dávid az te idejöttöd."
Dávid szóllala: "Mit véttem ellenöd,
Mit árt tenéköd?"

Tuttára adák az Saul királnak,
Minden beszédét Dávid prófétának
Előve hívák, mondá az Saulnak,
Hogy hallgatnának:

"Imé tefelségöd szolgája vagyok,
Az jász vitézzel szömben én megvívok."
Az Saul mongya: "Nem vagy te elég ok.
Erőssek az jászok."

Nám, az királnak Dávid mongya vala:
"Lám, ez te szolgád juhot őriz vala,
Oroszlán és medve eljönnek vala,
Juhot kapnak vala.

Vélök megvívtam, én megveröm vala,
Juhot torkokból én kivonszok vala,
Ők énellenöm feltámattak vala,
Vélem vívnak vala.

Sőt az állokat megragadom vala,
Szaggatom vala és megölöm vala,
Oroszlánt, medvét így megbírtam vala,
Megöltem vala.

Tudom és bízom, ez jászt én meggyőzöm,
Mint egyikét az vadnak én megölöm,
Ím én elmégyök, népedet megmentöm,
Bosszúdat kitöltöm.

Ez környülmetéletlen jász ki volna,
Az élő Isten népét szidalmazia,
Mely Isten engöm az vadak kezökből
Megszabadíta.

Reméllöm, ez jásztúl es megszabadít."
Saul mongya: "Isten tégöd megsegít."
Dávidra adá Saul ő ruháit
Minden fegyverit.

Ő sisakját és páncélját ráadá,
Tőrét felköté, aszt késérti vala,
Ha eljárhatna; Dávid elindula,
De nem járhata.

Királnak szólla: "Nem szoktam így járni."
Kezde vetkőzni, botát emelgetni,
Torrens vizéből öt követ felvenni,
Tassolyába hánni.

Dávid kezében egy parittya vala,
Az Góliátnak elében járula,
Dávidot az jász hogy meglátta vala,
Hogy gyermök vala,

Eszt mongya az jász: "Mi nem eb vagyok én,
Hogy csak egy bottal mast jősz énellenöm."
Szidalmat monda jász az Dávid ellen
Az zsidók ellen.

"Én te testödet madaraknak adom,
Az bestiáknak szaggatnia hagyom."
Dávid eszt mongya: "Ellenöd eszt szóllom,
És ím eszt mondom.

Nagy fegyverközvén, tőrrel és kopjával
Jősz énellenöm, paizzsal, páncélval,
De teellenöd Isten hatalmával,
Benne bízásval,

Nagy bátor szível véled szömbe megyek,
Igen megverlek és tégöd megöllek,
Az mi Istenünk nevével elvesztlek,
Semmié teszlek.

Itt fejed vészöm, testöd néköd adom,
Vadnak, madárnak szaggatni elhagyom,
Eszt minden földnek tudására adom,
Jó Istenönk vagyon.

Jól tudgya földön eszt minden kerösztyén,
Nemcsak fegyverrel oltalmaz az Isten,
Hatalom nála, titöket ád Isten
Az mi kezünkben."

Nagy Góliát Dáviddal szömbe juta,
Az Dávid hamar tassolyába nyúla,
Egy követ kivőn, tevé parittyába,
Megcsavarítá,

Góliátnak hagyítá homlokába,
Ottan marada az kő homlokába,
Ott hanyatt-homlok esék, leborulván,
Esze elhagyván.

Immár Dávidnak fegyvere nem vala,
Futamék, az jásznak testére álla,
Az jász fegyverét hamar el-kirántá,
Nyakát elvágá.

No, mind az jászok halálát hogy láták,
Megfélemlének, oszlának, futának,
Izráel népi utánnok valának,
Sokat levágának.

Csuda kegyötlen az jászokat vágák,
Akkaron és Get várasig hullaták,
Megtérvén, az jász táborra jutának,
Kit mind feldúlának.

Az Góliát fejét Dávid bévivé
Jeruzsálembe, fegyverit feltevé,
Azután Saulnak az fejét vivé,
Néki jelönté.

Saul csudálja az Dávid hatalmát,
Hogy mire hoszta Isten az ő dolgát,
Kérdözi vala nemzetét és attyát,
És ő hazáját.

Sőt nem héába eszt az ó törvénbe
Próféták írták biblia könyvébe,
Szép tanúság ez mast az új törvénbe,
Mi életünkbe.

Az hatalmasok, császárok, királyok,
Hercegök, urak, vitézök, hadnagyok,
Ó törvénből tanulhatnak tiszttartók,
Kik hadakosztok.

Fejedelömség csak vagyon Istenben,
Minden hatalom vagyon ő kezében,
Kiket ő akar föld kerekségében,
Emeli égben.

Ez világi fejedelmek kik vattok,
Próféták módgyára hadakozjatok,
Mint Saul királ, úgyan ne járjatok,
Meg ne csalassatok.

Csak Isten szavát hátra ne haggyátok,
Sámuel móggyára ti megtarcsátok,
Szegín kösségöt ne nyomorgassátok
És ne nyúzzátok.

Inkább sok jóval őket tápláljátok,
Ellenségöktől megoltalmazjátok,
Igaz jövedelömen maradgyatok,
Lésztök jámborok.

Ti hadakozó, bajvívó vitézök,
Kösség-nyomorgatók ti ne légyetök,
Gazdát az kertre ki ne kergessétök,
Ne kesergessétök.

Az bajviadalra ha szömben juttok,
Aranyért, ezüstért ti ne vívjatok,
Lóhoz, fegyverhöz keveset bízjatok,
Isten ótalmotok.

Ne essél kétségben nagy jó voltában,
Az igaz hitben légy kemén magadban,
Mint Dávid úgy jársz bajviadalban,
Idvösség vallásban.

No, ezökről ti ha elfeletkösztök,
Mint Saulban, ördög búik belétök,
Dávid próféta lészön hegedőstök,
Azért ti elvesztök.

Oltalma Isten Dávid prófétának,
Attyafiai véle búdosának,
Az Saul előtt ők sokszor futának,
Végre jól járának.

Dávidot Isten hagyá királságban,
Saul meghala meggyalázásában,
Dávid hegedős mast es ez világban,
Szép énök adásban.

Ezörötszázban és negyvenkilencben
Tinódi Sebestyén írá könyvében,
Az bibliából szörzé énökében,
Bőjtben nagyhétben.