Kákonyi Péter, Régen vala a neves Perzsiában (RPHA 1189)

Az asverus királyról és az istenfélő Hesther királyné asszonyról való história.

Régen ez vala az neves Persiában
Születet előtt háromszáz hatvanhatban,
Az Asverus vala királyságában,
Artaxerxes más vala országában.

Ennek vala igen nagy királsága,
Királyok között nagy vala gazdagsága.
Ő népe közt nagy vala urasága,
Száz és huszonhét vala tartománya.

Gondolá azt király az ő szűvében,
Új udvart hirdete egy jó kedvében,
Nem tőn király kíméllést ő kincsében,
Tiszttartóit hívatá eleiben.

Immár fő urak béjöttek vala,
Új udvarba mind el-bégyűltek vala,
Lakodalmat igen nagyot tött vala,
Vendégségnek száz nyolczvan napja vala.

Nagy sok kincsét népeinek megmutatá,
Pohárszékit király kirakattatá,
Arany, ezüst ágyait kihozatá,
Az urakat mind megajándékozá.

Az királynak vendégsége kinn vala,
Váras mellett egy szép beregben vala,
Az királné asszony városban vala,
Asszonyoknak lakodalmat tött vala.

Vásti neve az királné asszonnak,
Nagy szépségén mindenek csudálkoznak,
Nagy aszonyok nékie odvarólnak,
Egy jó kedve hogy juta az királynak.

Az király hét hopmesterit hívatá,
Szép Vástihoz jó kedvében bocsátá,
Felöltözne ruhájában azt hagyá,
Koronáját feltenné, parancsolá.

Semmit asszony egyebet ebben ne tenne,
Az királyhoz vendégségbe kijőne
Nagy szépsége tisztességére lenne,
Ha nem jőne, nagy haragjában lenne.

Tisztességét az királynak nem nézé,
Ő királi ruháját fel nem vevé,
Koronáját ő fejében sem tevé,
Király mondását asszony hátra veté.

Hűvására királyhoz ki nem méne,
Nagy haragja lőn rejá kit nem véle,
Főtanácsot király el-béhirdete,
Tanácsoknak bosszúképen beszéllé.

Jövének bé a tanácsba nagy urak,
Persiából, Médiából az urak,
Lidiából, Siriából fő urak,
Nagy sok tartományokból fő-fő urak.

Róla urak sokat tanácskozának,
Asszony ellen nagy sokan nem szolának,
Asszony miatt megnyomorodnának,
Szóla egyik, hogy veszteg hallgatnának:

»Ezt jól látod felséges uram király!
Hogy te egy asszonyemberrel nem bírál,
Nuha néki erőssen parancsolál,
Ő miatta előttünk szégyent vallál.

Példa lészen az mü feleségünknek,
Nálok helye nem lészen beszédünknek,
Megútálván minket mind hátra vetnek,
Mert példát királné asszonytól vöttek.

Véle vannak az mü házastársaink,
Ha hallják, ország szerént mind megmondják,
Asszonynépek urokat megútálják,
Mü parancsolatinkat nem fogadják.

De ha tetszik felséges uram neked
Az királné asszony legyen hitlened,
Házastársod ő ne legyen te neked.
Tisztit adjad annak az ki kell neked.

Jelentsed meg uram ezzel haragod,
Békességgel országodat megtartod,
Bosszúdat és mü bosszúnkat megállod,
Asszon helyett asszont talál országod!«

Az király hogy hallá, ezt jóvá hagyá,
Az szép Vástit király hitlennek mondá,
Nagy sok nyelven leveleket írata,
Országában mindennek tudni adá.

Tőle király országit mind elvevé,
Régi méltóságát király nem nézé,
Ő várából, ő házából kiűzé,
Egy nyomorúlt asszonynyá őtet tevé.

Vala immár egynehány napja annak,
Nagy haragja elmúlék az királynak,
Emlékezék szépségéről Vástinak,
Arrol gondja esék ő udvarának.

Róla fő tanácsok így végezének,
Valahol szép leányok lehetnének,
Király odvarába bévitetnének,
Drága szép ruhákba öltöztetnének.

Hamar házak-szerte mind eljárának,
Szép szűzeket, kiket találhatának,
Király odvarába sokat hozának,
Mindent drága ruhákkal ruházának.

Ennek előtte régen elromlott vala
Az Izráel népe, fogságban vala,
Kiket az Kámbizes rabbá tött vala,
Sok országba széllel oszlottak vala.

Sok leán között egy árva leán vala,
Leán Izráel népe közűl vala,
Az leánnak ő neve Eszter vala,
Mardokheus bátyja nevelte vala.

Termete szép, az leány gyenge vala,
Szép beszéde mindennek kedves vala,
Leányok közt igen alázatos vala,
Jámbor vala, Isten őt látja vala.

Ez leányok mind felöltöztetének,
Az királyhoz fejenként készülének,
Külön-külön eleibe menének,
Az királynak nagy sokan nem tetszének.

Rendi szerént gyenge Eszter öltözék,
Az királynak palotájában lépék,
Gyenge szűne királynak igen tetszék,
Régi társáról király feledkezék.

Ime király az leánt megszereté,
Egy aranyas szép székbe béűlteté,
Koronáját fejébe feltéteté,
Mindeneknek felette tüsztelteté.

Nála Eszter mindennél kedvesb vala,
Asszony helyett asszonynyá tötte vala,
Hét hopmestert asszonnak adott vala,
Vásti országit néki adta vala.

Tőle azért bátyja nem messze vala,
Ki az Esztert el-felnevelte vala,
A ház előtt mindennap ott jár vala,
Bízott ember által tanítja vala.

Ez üdőben ilyen dolog törtínék:
Két komornik királyra tanácskozék,
Kevélységét királynak nem szenvednék
Ők az királt titkon elrekkentenék.

Róla hamar Mardocheus izene,
Hogy az Hester az királyhoz bémenne,
Ez árulást királynak hűrré tenné,
Ebben őtet bizonságul bévenné.

Az királynak szép Eszter megjelenté,
Bátyja szavával királynak beszéllé,
Ennek hamar az király végét éré,
Komornikokat király megöleté.

Lám az király krónikába téteté,
Mardocheus hogy haláltól megmenté
De csakhamar ő szűvéből kiveté,
Ő hívségét néki meg nem fizeté.

Immár Vásti helyét szép Eszter vallá,
Minden ország őtet asszonynyá vallá,
Király után egy fő úr Amán vala.
Ki mindennek király után feljebb vala.

Ámán nagy úr, mindennek parancsola,
Király után mindent feljűl halada,
Az Ámánnak gazdagsága nagy vala,
Nemzetsége nagy sok és gazdag vala.

Sőt az király mindennek hagyta vala,
Ez egy úrnak térdet, fejet hajtana;
Mardocheus mindenkor ott jár vala,
De néki térdet, fejet nem hajt vala.

Valának kik sokszor ezt látták vala,
Mardocheus térdet nem hajtott vala,
Az nagy úrnak végre megmondták vala,
Ő maga es ezt sokszor látta vala.

Igen megharagvék rejá szívében,
De nem bántá ez embert személyében,
Akará veszteni ő nemzetiben;
Ámán méne bé király eleiben.

Róla Ámán az királynak így szóla:
Országában hogy ily kevély nép volna,
Ki királyi felséggel nem gondolna,
Méltó volna, hogy azért mind meghalna.

Gondja arra az királynak nem volna,
És semmi kárt azokban nem vallana,
Mert mind rabok és zsidó nép az volna,
Arról kéri néki hatalmat adna.

Ígír vala az királynak nagy kincset,
Kegyelmesen meghallgatná beszédét;
Király ezzel jelenté meg ő szűvét,
Az nagy úrnak király adá gyűrőjét.

»Nem kell nekem — mondá — király nagy kincsed,
Valamit akarsz, az néppel azt tégyed,
Ha akarod fejenként megbüntessed,
Ha akarod bátor mind elveszessed.

Én te hozzád mindenkor igen bíztam,
Te miattad én káromat nem vártam,
Országomat te véled ótalmaztam.
Azért ezt is bizon te rejád hagytam.«

Sőt az Ámán diákokat hívata,
Országokra leveleket írata,
Pósták által hamar elhordoztatá,
Az király nevével ezt parancsolá:

Az tűz holnap mikoron el-bételnék,
Az tüszttartók népeket mind felvennék,
Zsidó népet ország szerént megölnék,
Tisztek vesztve valakik ezt nem tennék.

Mardocheus ez dolgot hogy meghallá,
Jó ruháit magáról leszaggatá,
Zsákból magának ruhát csináltata,
Keservesen az Istenhez kiálta.

Azonképen várasokban megtudák,
Mindenütt ezt zsidó népek meghallák,
Sívást-rívást nagy szertelent tartának,
Az istenhez mind el-felkiáltának.

Bemondák ezt az szép asszony Eszternek,
Bátyja által hogy mind az zsidó népek,
Egyetembe néki könyörgenének,
Nyerne kegyelmet királytól fejeknek.

Itt embert bocsáta Eszter bátyjához,
Izené meg, harmincz nap nem mehetett urához,
És kik hívatlan mennének királyhoz,
Azok közel lennének a halálhoz.

Lám az király mikor székiben űlne,
Ha azokra arany vesszőt nem vetne,
Minden ember azontól ott elveszne;
Az odvarnak ez vala ő törvénye.

Igen kéri vala bátyja az Esztert,
Hogy ne nézne semmi halált és fegyvert,
Könyörögne nem csak az ő fejéjért,
Hanem mind megnyomorodott népeiért.

Soha ne véld — bátyja néki azt mondja, —
Hogy istennek az legyen akaratja,
Asszonyságból csak magának használna,
Nemzetségét, ő mindent megútálna.

Persiából isten még megszabadít,
De ha Eszter! te nem szánod nemzetid,
Isten neked alázhatja dolgaid,
Mint az Vásti elveszted sok országid!«

Lőn az Eszter ezen szomorúságban,
Hagyá, érte lennének imádságban,
Harmad napig lakék kamarájában,
Nagy óhajtást tőn Eszter ő házában.

Az szép Eszter ruhájában öltözék,
Ő asszonyi nagy szépsége megtetszék,
Gyenge szűne, szép piros színe fénlék,
Király eleibe Eszter belépék.

Csak két leán Eszterrel bément vala,
Egyik gyenge Eszternek segít vala,
Másik ruhája alját fogta vala,
Port ne tenne, ruháját viszi vala.

Űl vala király aranyos széküben,
Fénlik vala aranyas öltözetüben,
Rettenetes vala teküntetiben,
Rejá tekinte mint gonosz kedvében.

Tőle Eszter oly igen megrettene,
Azt alítá, hogy immáran elveszne,
Az leánra Eszter magát ereszté,
Íme királt ottan megkeseríté.

Azontól király szekiből felkele,
Szép Eszternek eleiben ott mene,
Nagy szép szóval az Eszternek felele,
Hogy ő tőle Eszter meg ne rettenne.

»Semmit ne félj atyámfia szép Eszter,
Mert tégedet én törvényem el nem tör,
Te ellened házamban nincsen fegyver,
Arany vesszőmet hoztam jegyől szép Eszter.

Soha nincsen én előttem félelmed,
Bátran nékem te meg mondjad beszéded,
Mert én nálam bizon nagy te szerelmed,
Kellemetes én nékem te szépséged.«

Vete király fejére arany vesszőt,
Megcsókolá a szép Eszter az vesszőt,
Elmúlatá ő hirtelen félelmét,
Így kezdé el az szép Eszter beszédét.

»Egyebet Istentől én nem kévántam,
Csak felséged egészségben láthassam,
Felségedet én híven szolgálhassam,
Én bánatom azzal elmúlathassam.

Rejám tekints uram te szemeiddel,
Légy én hozzám nagy kegyelmességeddel,
Vacsorára hozzám jőjj egy híveddel,
Az Ámánnal mint bízott embereddel.

Ottan vevé az király ezt jó kedvvel,
Vacsorára mene az egy hívével,
A vacsora felkele nagy örömmel,
Szóla király Eszternek tiszta szűvel.

Az mit tőlem kévánsz Eszter — megadom,
Azért kérj kérőt én tőlem, akarom,
Országomnak felét tőled nem tartom,
Ha kévánod, azt is te neked adom.

Menne hallá Eszter ígyen felele
Semmit egyebet királytól nem kérne,
Csak ebédre másnap hozzája jőne,
Az ő híve Ámán ő véle lenne.

Ámán az királytól ottan kiméne,
Mardocheus mellől haza erede,
Ő sivegét irigyen sem emelíté,
Ő haragját inkább megöregbíté.

Nagygyal inkább Ámán rejá haragvék,
Barátinak ő erről bosszonkodék,
Király királyné-asszony s mind szeretnék,
Csak ez egy embertől nem tiszteltetnék.

Panaszolkodását baráti hallák,
Tanácsól fejenként ő néki adák,
Mardocheust hogy valahol találnák,
Egy akasztófára felakasztanák.

Ennek egy akasztófát faragtata,
Magassága fának ötven sing vala,
Ő házánál fát felállatta vala,
Reggel az királyhoz el-bément vala.

Nem nyughaték mind az éjjel az király,
Krónikáit olvastatá szolgáival,
Juta arra hogy az árultatással,
Mint járt vala az két komornikkal.

De krónika igazán mondja vala,
Mardocheus meg jelentette vala,
Kérdi király, ha megfizette volna,
Szolgálatját annak megadta volna.

Erre királynak szolgái mondának,
Király tartozik ilyen nagy jámbornak
Hívségejért jámbor Mardocheusnak,
Mert még ezért semmit néki nem adtak.

Törtínék, az ajtón belépett vala,
Hogy ez szókat királynak szólták vala,
Az fő tanács ki veszteni akarja vala,
Mardocheus hogy ő miá meghalna.

Menne király ő tanácsát meglátá,
Tanácsának király ottan ezt mondá:
»Mü tisztesség embernek méltó volna,
Király az kit tisztelnie akarna?«

Ámán hallá az királynak mondását,
Mindeneknél nagyobbnak vélé magát,
Hogy megöregbítené ő hatalmát,
Ilyenképen Ámán kezdé ő szavát:

Rejá adjanak szép királi ruhát,
És alája egy feje mentű jó lovat,
Feiben tegyenek arany koronát,
Erre válaszszanak egy fő nagy urat.

Délig széllel az városban viselje,
Az útczákon az nagy úr ezt ivöltse:
»Minden ember hogy az embert tisztelje,
Mert ő maga király, embert tisztelte!«

Ottan király Ámánnak parancsolá,
Mardocheussal úgy tenne mint mondá,
Semmit ebben az Ámán el ne hagyna,
Ha haragját venni ki nem akarná.

Csudálkozék az Ámán megrettene,
Király elől Ámán hamar kimene,
Mardocheust jó lóra felílteté,
Az mit király hagya hamar betölté.

Háborodék az Ámán meg szűvében,
Megfélemlék ő cselekedetiben,
Azonközbe hívaték vendégségben,
Királylyal királné-asszony elejben.

Eremében az király vígan lakék,
Az jó borban király nagy sokat ivék,
És az király végre megborosodék
Ilyen szóval szóla király Eszternek:

»Valamit kérsz Eszter tőlem, megadom,
Azért te kérj kérőt tőlem, akarom,
Országomnak felét tőled nem tartom,
Ha kévánod azt is te néked adom!«

Sőt az Eszter az királynak felele:
,Ha felséged nékem kegyelmes lenne,
Szűne elől engemet el nem vetne,
Én panaszom felségednek ez lenne:

Soha semmit felségednek nem véttem,
Sem nemzetem az mint én megesmertem,
Felségednek beadtak — mint értettem,
Elárultak kit én nem érdemlettem.

Végezte ezt Ámán, hogy én népemet,
Mindenött levágják nemzetségemet,
Minden országra küldte leveleidet,
Amán dolga — higyje meg beszédemet.

Bánatomat uram én nem mondanám,
Ha népemnek csak rabságát hallanám,
Csak leányól felségedet szolgálnám,
Felségedet én örömest hallgatnám.‘

Lám az király hallá asszony beszédét,
Meghallgatá az Eszter könyörgését,
Az Ámánra király veté szemeit,
Nem tűrheté királynak tekintetit.

Im az király az Ámánt megfogatá,
Azon fára őtet felakasztatá,
Kit az Mardocheusnak csináltata, —
Magassága fának ötven sing vala.

Mardocheust király el-behivatá,
Ámán kincsét, házát ő neki adá,
Ő gyűrűjét király reája bízá,
Mindeneknek felette magasztalá.

Az király sok országiban meghagyá,
Zsidó népnek szabadságát megadá,
Tíz fiait Ámánnak akasztatá,
Minden nemzetségét ő levágatá.

Tisztartóknak erősen parancsolá,
Zsidó népnek hogy senki ne ártana,
Mert ez volna az ő nagy akaratja,
Senki ennek ellene ne mondana.

Udvarában az királynak jelenék,
Mardocheus, szép Eszter kedves lőnek,
Az királynak sok feleségi lőnek,
Száztizenöt fia, leáni lőnek.

Rendelé ezt előtte országának,
Elválasztá egyikét fiainak,
Országában kit megkoronázának,
Holta után mind annak udvarlának.

Ez éneket szerzé veszteg űltében,
Az Kákonyi Péter neves Szőlősben,
Ezer ötszáz negyvennégy esztendőben,
Csötörtöken az Farsangnak végében.