Balassi Bálint, Nő az én örömem most az én szép szerelmem erre való néztében (RPHA 1087)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Nő az én örömem most az én szép szerelmem erre való néztében,
Bús kedvem sincsen semmi énnekem, mert ismét bevett nagy szerelmében,
Megengedett, fogott kezet, megbékéllett nagy kegyesen,
Halálomtól megtérített, engem csókolván édesen.

Szép Venust azért már kisfiával jó téteiért, míg élek, mind áldom,
Hogy jóra hozta szerelmesemmel vétkemért gonoszul fordult dolgom,
Kegyelmet nyert meg beszerzett, tudta, mert hív szolgálatom;
Hogy vétettem, nem szántszándék oka, de tudatlanságom

Mint az üdvösség semmi nem egyéb az Isten színének látásánál,
Én boldogságom is csak abban áll, ha szerelmét látom igazsággal,
Örömre fordít, ha szólít magához édes szavával,
Boldogít, ha hozzá szorít, ölelve gyönge karjával.

Ezelőtt neki csak rabja voltam, őtet jutalom nélkül szolgáltam,
Rabságból kivett, szolgájává tett, szolgálatom nem esik hiában,
Mert ajakát mint jó zsoldját adja, hogy én megcsókoljam,
Szerelmével ajándékoz, csak hogy tovább is szolgáljam.

Sem Jázon a szép arany gyapjúnak, sem vitéz Aeneas Laviniának
Nem örült ennyit, mostan amennyit én örültem jó akaratjának;
Mert mi lehet ennél kedvesb, édesb én kívánságomnak,
Mint csókolni dicsőséges színét mennyei orcának?

Vajon s ki élheti én nálamnál nagyobb kedve szerint már világát?
Vagyon-é inkább, ki hasonlítja én boldogságomhoz állapotát?
Szeret, ékes, kegyes, kedves, mutatja hozzám hű voltát:
Nincs bánatom, gyanóságom, mert ismerem igazságát.

Gond nélkül azért vígan éneklek, örvendek csak igaz szerelemnek;
Míg élek, arra figyelmes leszek, hogy ne legyek ellene kedvének:
Dicsértessék jó tétéért, megbocsátott én fejemnek,
Megcsókolván és ezt mondván: „Miért mondasz kegyetlennek?"