| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Nagy hálaadással magasztallak téged, én Istenem |
| RPHA-szám: | 1031 |
| Szerző: | Németi Ferenc A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Nemeti Francisci |
| Cím: | Ps 144=145 |
| Változatok: | |
| A szereztetés ideje: | 1565 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Változatok:
|
| Kritikai kiadás: | RMKT 7. 163 |
| Változat: | |
| Hasonmás-kiadás: | Változatok:
|
| Digitalizált példány: | Változatok:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Nagy hálaadással magasztallak téged, én Istenem,
Kegyelmességedről valamikor én megemlékezem,
Örökül örökké minden napon téged kell dicsérnem.
Oly nagy tiszteletre, dicséretre tőlem méltó volnál,
Ha hozzád jellendő tisztességet én nálam találnál,
De nincsen mit adnom többet, Uram, az hálaadásnál.
Üdőrõl üdõre én hirdetem hatalmasságodat,
Az üdvözítésben, teremtésben való jó voltodat,
Mert nagy szerelmedben nem kéméled tőlem szent fiadat.
Megjelentéd nekem öröktől fogva való titkaidat,
Az te vigasztaló, bátorító erömmondásodat,
Te szent lelked által onnan értem jó akaratodat.
Örök dicsőségre, tisztességre hogy engem hivatál,
Az én bűneimnek nagyságából mikor kitisztítál,
Akkoron mutatád, hogy magadnak engem választottál.
Pecsétes gyűrőddel, szent lelkeddel magadnak foglalál,
Erős reménséggel, igaz hittel szépen felruházál,
Örökös társává mert Krisztusnak engemet választál.
Vala, Uram, nekem teelőtted nagy sok adósságom,
Kiért te szent fiad, Jézus Krisztus lőn értem váltságom,
Azért vagyon mostan én szívemben ilyen bátorságom.
Sokszor emlékeztem jó voltodról én nagy szükségemben,
Kit meg is köszönni én nem tudok teljes életembe,
Azért kiált hozzád az én lelkem ő nagy örömében.
Felette irgalmas, mert kegyelmes, kegyes istenem vagy,
Az megbüntetésre, vereségre, haragra késő vagy,
Hosszú ideiglen szenvedhető, irgalmas isten vagy.
Reám szíve szerint, mint fiára, Atyám nem haragszik,
Erőtlenségemért mikor ver is, kedve ellen esik,
Ha sanyarú kézzel nyúl is hozzám, mégis jómra esik.
Az ő nagy jó voltát az Úristen nemcsak rám terjeszté,
Jókra, gonoszokra Napot, Holdot ő kiszélesíté,
Földet és az mennyet életünkre minekünk teremté.
Nincs nagyobb jótéted soha velem irgalmasságodnál,
Nagy kegyelmességed feljebb áradt te igazságodnál,
Szent fiad érdeme nagyobb, Uram, én álnokságimnál.
Csuda jó voltodból megtámasztod akik elesnének,
Kegyelmességedből fölemeléd, kik immár elestek,
Erőtlenségekbõl el nem űzéd, akik vétkeztenek.
Ím, minden állatnak sok szemei csak tereád néznek,
Ő nagy szükségekben, éhségekben tégedet keresnek,
Teremtő, éltetõ isteneknek tégedet jelentnek.
Segéllöd étellel és itallal minden süségekben,
Az hollófiaknak eledelt adsz az önnen fészkekben,
Mikoron anyjoktól elhagyatnak ő nagy éhségekben.
Csak megvonszod, Uram, a szükségben erős hatalmadat,
Ismeg, ha akarod, az bévségre kinyútod karodat,
Kegyelmességedet így mutatod, hozzánk jó voltodat.
Igen, így az mondó vagy, Úristen, minden dolgaidban,
Kit egyszer megmondasz, soha senki nem ér téged másban,
Ez nagy vigassága én lelkemnek minden bánatjában.
Nagy közel vagy hozzám, én Istenem, mint atya fiához,
Az én kiáltásom felindítson az meghallgatáshoz,
Mert tiszta lélekből megyek hozzád, mint édes atyámhoz.
Én akaratomat cseleködted jó akaratodból,
Igaz törvént töttél én előlem, Uram, mindenekbõl,
Sokszor levetöttél, meg felvöttél kegyelmességedből.
Megőrizted, Uram, mindazokat, kik téged szeretnek,
Hála legyen neked, el nem vesztek, kik benned hittenek,
Kiért mindörökké minden szentek téged dicsértenek.
Erős ótalma vagy és gyámola az szegén árváknak,
Az nyomorultaknak hívattatol egyedül atyjoknak,
Légy megszabadítónk, Uram, mást is minekünk, foglyoknak.
Teneked, Úristen, mindezekről adok nagy hálákat,
Kérlek, hogy végiglen mind megtartsad ebben a fiakat,
Kik téged tisztelnek mindörökké, mint édes atyjokat.
Ilyen hálaadást Dávid király tőn a zsoltárkönnyben,
Ő dicséretinek száznegyvennegyedik részében,
Hogy hálákat adjunk az istennek mindenkor szívünkben.
Nagy hálaadással magasztallak téged, én Istenem,
Kegyelmességedről valamikor én megemlékezem,
Örökül örökké minden napon téged kell dicsérnem.
Oly nagy tiszteletre, dicséretre tőlem méltó volnál,
Ha hozzád jellendő tisztességet én nálam találnál,
De nincsen mit adnom többet, Uram, az hálaadásnál.
Üdőrõl üdõre én hirdetem hatalmasságodat,
Az üdvözítésben, teremtésben való jó voltodat,
Mert nagy szerelmedben nem kéméled tőlem szent fiadat.
Megjelentéd nekem öröktől fogva való titkaidat,
Az te vigasztaló, bátorító erömmondásodat,
Te szent lelked által onnan értem jó akaratodat.
Örök dicsőségre, tisztességre hogy engem hivatál,
Az én bűneimnek nagyságából mikor kitisztítál,
Akkoron mutatád, hogy magadnak engem választottál.
Pecsétes gyűrőddel, szent lelkeddel magadnak foglalál,
Erős reménséggel, igaz hittel szépen felruházál,
Örökös társává mert Krisztusnak engemet választál.
Vala, Uram, nekem teelőtted nagy sok adósságom,
Kiért te szent fiad, Jézus Krisztus lőn értem váltságom,
Azért vagyon mostan én szívemben ilyen bátorságom.
Sokszor emlékeztem jó voltodról én nagy szükségemben,
Kit meg is köszönni én nem tudok teljes életembe,
Azért kiált hozzád az én lelkem ő nagy örömében.
Felette irgalmas, mert kegyelmes, kegyes istenem vagy,
Az megbüntetésre, vereségre, haragra késő vagy,
Hosszú ideiglen szenvedhető, irgalmas isten vagy.
Reám szíve szerint, mint fiára, Atyám nem haragszik,
Erőtlenségemért mikor ver is, kedve ellen esik,
Ha sanyarú kézzel nyúl is hozzám, mégis jómra esik.
Az ő nagy jó voltát az Úristen nemcsak rám terjeszté,
Jókra, gonoszokra Napot, Holdot ő kiszélesíté,
Földet és az mennyet életünkre minekünk teremté.
Nincs nagyobb jótéted soha velem irgalmasságodnál,
Nagy kegyelmességed feljebb áradt te igazságodnál,
Szent fiad érdeme nagyobb, Uram, én álnokságimnál.
Csuda jó voltodból megtámasztod akik elesnének,
Kegyelmességedből fölemeléd, kik immár elestek,
Erőtlenségekbõl el nem űzéd, akik vétkeztenek.
Ím, minden állatnak sok szemei csak tereád néznek,
Ő nagy szükségekben, éhségekben tégedet keresnek,
Teremtő, éltetõ isteneknek tégedet jelentnek.
Segéllöd étellel és itallal minden süségekben,
Az hollófiaknak eledelt adsz az önnen fészkekben,
Mikoron anyjoktól elhagyatnak ő nagy éhségekben.
Csak megvonszod, Uram, a szükségben erős hatalmadat,
Ismeg, ha akarod, az bévségre kinyútod karodat,
Kegyelmességedet így mutatod, hozzánk jó voltodat.
Igen, így az mondó vagy, Úristen, minden dolgaidban,
Kit egyszer megmondasz, soha senki nem ér téged másban,
Ez nagy vigassága én lelkemnek minden bánatjában.
Nagy közel vagy hozzám, én Istenem, mint atya fiához,
Az én kiáltásom felindítson az meghallgatáshoz,
Mert tiszta lélekből megyek hozzád, mint édes atyámhoz.
Én akaratomat cseleködted jó akaratodból,
Igaz törvént töttél én előlem, Uram, mindenekbõl,
Sokszor levetöttél, meg felvöttél kegyelmességedből.
Megőrizted, Uram, mindazokat, kik téged szeretnek,
Hála legyen neked, el nem vesztek, kik benned hittenek,
Kiért mindörökké minden szentek téged dicsértenek.
Erős ótalma vagy és gyámola az szegén árváknak,
Az nyomorultaknak hívattatol egyedül atyjoknak,
Légy megszabadítónk, Uram, mást is minekünk, foglyoknak.
Teneked, Úristen, mindezekről adok nagy hálákat,
Kérlek, hogy végiglen mind megtartsad ebben a fiakat,
Kik téged tisztelnek mindörökké, mint édes atyjokat.
Ilyen hálaadást Dávid király tőn a zsoltárkönnyben,
Ő dicséretinek száznegyvennegyedik részében,
Hogy hálákat adjunk az istennek mindenkor szívünkben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.