Varsányi György, Nagy dolgok voltanak immár a világban (RPHA 1028)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Nagy dolgok voltanak immár a világban
RPHA-szám: 1028
Szerző: Varsányi György A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Varsányi György szerzé ezt bánatjában, Kárvallása után ű nagy búsultában, Noha megnyomorult gonosz szerencséjén, Azért igen bízik felséges királyban
Változat:
Cím: Xerxes históriája
Változat:
A szereztetés ideje: 1561 A kolofonban: Ezer esztendőben ötszázhatvanegyben
A szereztetés helye: A kolofonban: Medgyes városában
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. NIMIRVM FATIS MORTALIA CVNCTA REGVSTVR / FATVM DAT MORES FORTVNAM ET TVRMINAT ANNOS / FATIS IN VVMMA OBNOCSIA SVNT OMNIE LECTOR VALE
Változatok:
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Irgalmazz, Úristen, immáron énnekem (RPHA 0590)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/756, RMDT1/760
Terjedelem: Terjedelem: 111 versszak
Irodalmi minta: Justinus^Marcus Junianus: Epitoma Historiarum Philippicarum, II, 10-14, III, 1
Herodotos: Historiai, III, 40-44
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > történelmi (068) ]
Felekezet: 100% világi (4 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Nagy dolgok voltanak immár az világban,
Kikrül emlékeznünk szükség mi magunkban,
Hogy példákat vegyünk az változásokban,
Az mellyek történnek nagy sok országokban.

Innet megérthetjük mi állapatunkat,
Mint kelljen tartanunk nagy bódogságonkat,
És ha várjuk rejánk gonosz szerencsénket,
Mikoron jól látjuk hatalmasságunkat.

Mennek és az földnek hatalmas Istene,
Minden állatoknak teremtő mestere,
Csudálatosságnak minden rendelője,
És az állatoknak határokat szerze.

Immár ez világnak idejét megmondom,
És új esztendőjét versekben beírom,
Minden embereknek példájul kiadom,
Hogy eszekben vegyék, ez az én tanacsom.

Renddel hogy megértsök mindennek erejét,
Ez világban Istennek elrendelését,
Hatalmasságának csuda bölcsességét,
Mert felül haladja embernek elméjét.

Úgy adta eszünkben szent Illyés próféta,
Az mint az nagy Úristen néki megmondotta,
Hat ezer esztendő, világ állapatja,
És azután többet semmit nem tartana.

Mikor az Úristen Ádámot teremté,
És az bódogságban űtet helyhezteté,
Fogyatkozás, nekűl dolgát elrendelé,
De parancsolatját eleiben veté.

Fenítése ez lűn akkoron Ádámnak,
Ha bántója lenne parancsolatjának,
Örök rabja lenne nagy szörnyű halálnak,
Míg ez földön lenne, nagy nyomorúságnak.

Azzal semmit Ádám atyánk nem gondola,
Az megtiltott almát hamar békoppantá:
Mellyért rejá szállá Istennek haragja,
Minden bódogságát hamar ű elrontá.

Tökélletességben hogy meg nem marada,
Minden fogyatkozást mi rejánk szállíta,
Sok nyavalyásságot, betegséget hoza,
Nagy veszedelmeket, szörnyű halált oszta.

Jóllehet az Krisztus néki ígírteték,
Az atya Istentűl váltságra adaték,
De az fogyatkozás el nem vétetnéjék,
És örökké köztünk meggyökereznéjék.

Sok változásoknak eleit halljátok,
Istennek hatalmát úgy meggondoljátok,
Az emberek között nagy fogyatkozások
Történnek ez közben nagy nyavalyásságok.

Megsokasúlának Ádámnak fiai,
Kik nagy várasokat kezdenek rakatni,
És birodalmokat nagy gyorsan foglalni,
De gonoszságokkal Istent bosszontani.

Oh mely hamarságval űket mind elveszté,
Az hatalmas Isten vízzel mind elveszté,
Noét kegyelmesen felettek viselé,
És nyolczad magával bárkában megmenté.

Rejájok tekénte az hatalmas Isten,
Hogy szaporodnának, megáldá kegyesen,
És az földnek színén megáldá kegyesen,
Mert el nem vesznének többé özönvízben.

Tekéntsük meg immár mint sokasúlának,
Nóé maradéki mint szaporodának,
Kik ez világ szerént mind eloszlatának,
És szántalan nyelvek köztök származának.

Az nyelvek értelme mi köztünk egy vala,
És mind egymás szavát nyilván értik vala,
Akkor egy nagy tormot űk készítnek vala,
Holott minden nyelvek elváltoznak vala.

Láss, mind búsulának mikor egymás szavát,
Senki nem értheti egymás akaratját,
El nem végezheték az Babilon tornyát,
Mert nem kérték vala Isten akaratját.

Innet idestova űk mind eloszlának,
Ez világ fektében mind elbúdosának,
Erős várasokat kik hamar rakának,
Hamar országokat hozzá foglalának.

Az birodalomban sokan hatalmasok,
Lűnek ű közűlök igen nagy királyok,
Nagy kazdag császárok és erős hadnagyok,
Szántalan sok népek, rendek, szertartások.

Csuda az Istennek mélséges tanácsa,
Az emberek között való ítíleti,
Kik meg nem érthetik, teremtő állati,
Ézsaiás, Szent Pál így adják érteni.

Valljon ki esmérte az ű akaratját
Vagy kivel közlötte valaha tanácsát,
Azvagy állatokon ha valhatta kárát,
Mellyért gyakran látta valaki tanácsát.

Nagy szép példaképpen írják ű felőlle,
Mint az fazakasnak sokféle edínye,
Kiket mind egy sárból csinál ű felsége,
Némellyet azokból nagy éktelenségre.

Csak egyik sem támadott arczúl ű rejája,
Panaszolkodással űtet pirongatja,
Hogy illyen kicsényen ily nagyot támaszta,
Szebben az vagy jobban mire nem alkotna.

Tudja az Úristen mindennek óráját,
És ű igazgatja minden állapotját,
Némelyeknek nézi gonosz szerencséjét,
Minéműk légyenek nézi nagy sok bódogságát.

Az ajándékoknak külömbségét halljuk,
Kiknek birodalmat osztogat jól látjuk,
Kiket szegénységgel látogat jól tudjuk,
Kiket nagy felséggel szeret ű, mondhatjuk.

Rólla gondom vagyon, mint fejedelmeket,
Itt elő-beszélljünk sok fejedelmeket,
Kiknek erősséget adott, értelmeket,
Ezek után oztén gonosz szerencséket.

Emlékezzél azért gyakorta magadban,
És semmit ne bízzál hatalmasságodban,
Mert még senki nem volt széles ez világban,
Kit bódognak mondtak minden dolgaiban.

Gyorsan az szerencse elfordul előllünk,
Mely ennek előtte fénlik mi előttünk,
Mert hatalmassága vagyon mi felőllünk,
De azért Istennek kell ebből engednünk.

Valljon ki volt nagyobb az Xerxes királnak,
Ki birodalommal minden királyoknak,
Nagyobb volt azkoron minden császároknál,
Kazdagb, rettenetes minden királyoknál.

Senki nem olvashat anni históriát,
Melyben találhasson il hatalmas csudát,
Bölcsek mint megírták az nagy Xerxes királt,
Ennek bódogságát és nyavalyásságát.

Tekéntsük meg ezben micsoda ez világ,
És ű benne való szántalan kazdagság,
Minden hatalmasság, kazdagság, királyság,
Mint szolgál minekünk ezféle bolondság.

Úgy megesmerhetjük az Xerxes királyrul,
Vehetünk példákat hatalmasságárul,
És az szerencsének tulajdonságárul,
Bizonyosok leszünk tüzes nyilairul

Rettenetes vala minden népek között,
Csudálatos vala az övéi között,
Egy nagy hadat szerze öt esztendő között,
Hogy bosszúját állja az görögök között.

Félnek vala tűlle mindenféle népek,
Mert nagy sokaságát látják ű népének
Ki nagy terhe vala föld kerekségének,
És igen félelmes az görög népeknek.

Az ű sok népének számát hogy megértsed,
Tízszer százezernek bátor azt elhiggyed,
De földi ereje volt ez, csak úgy véljed,
Ennékül is vagyon néki népe higgyed.

Tengernek vizin is nagy hatalmasságát,
Tízszer százezernek írják ű hajóját,
És az ű hadának oly nagy sokaságát,
Hogy még nem hallotta soha senki mássát.

Vedd eszedben immár mindenestül fogva,
Földön, vízen való népének sommája,
Az mint Herodotus könyvében béírta,
Ötszáz és huszonnyolcz miliásnak mondja.

Minden miliásnak sommáját ha megérted,
És rendenként űket nagy szépen megveted.
Mindenik sommáját tízezernek leled,
Itt nyilván megérted, ha eszedben veszed.

De háromezerrel kétszázhúsz emberrel,
Mégis többnek írja ennyi számú népnél,
Ki az miliásnak számának nem fele,
Mert annak felette több lészen ennyivel.

Azért mindenestül fogva így számlálom,
Ötvenszer százezer népnek én találom,
Kétszáz nyóczvanezer, azt is el nem hagyom,
így az egész sommát mindennek kiadom.

Tudja Isten számát egyébféle népnek,
Kik utánna szoktak menni az seregnek,
Itt nincsen még száma asszony-embereknek,
Sem az gyermekeknek, sem hofmestereknek.

Mikor látta volna népének sokságát,
Akará mutatni nagy hatalmasságát,
Hamar elindítá mindenféle hadát,
Hogy Görögországon állaná bosszúját.

Oly nagy kevélségben Xerxes király vala.
Hogy az fényes napot fenyegeti vala,
Az nagy széles tengert megtéríti vala,
Sok magas hegyeket földre vonat vala.

Rontani kezdete sok erősségeket,
És híddal csinálni széles tengereket,
Földön, vízen való az több seregeket,
Kik száraztnak vala sok folyó vizeket.

Elvégezte Isten mindennek idejét,
Ebben megengedi mindennek erkűcsét,
És ű rendeli el minden szerencséjét,
Véle egyetemben halálát, életét.

Sokféle emberek vannak ez világban,
Kik felfúvalkodnak jó szerencséjekben,
Nem akarnak járni ű hívataljokban,
Ezek lesznek hamar nagy szégyenvallásban.

Felette nagy csudák akkor történtenek,
Kik nagy veszedelmet jelentnek Xerxesnek,
De nem természeti az vakmerőségnek,
Magát megesmérhesse, az kevélségnek.

Oh te vak szerencse, mire nem kedvezél
Az Xerxes királnak, kit mind te vezérlél,
Nagy ezer néppel megrontattál, verettél,
Sok százezer néppel, kit elébb viseltél.

Reá rohanának, mint Justinus mondja,
Először hatszáz nemzetség vala,
Leonides király spárta nemből vala,
Jó nagy ezer ember, kivel ékesen vala.

Történék vízen is gonosz szerencséje,
Temistocles szálla nagy gyorsan ellene,
Kiben görögökn vala reménsége,
És nagy hamarságval véle megütközék.

Veszedelmet láta király mindenfelől,
És onnet ellépék noha megszégyenült,
Mardoniust hagyá ottogyon kípében,
Négyszázezer népet véle segétségül.

Nem kerűle viszha az csinált hídakra,
Sem kazdagságival az nagy sok hajókra,
Hanem egy halásznak kicsin csónakára,
Rakadák egyedül és míne az partra.

Az nagy széles világ kit bé nem fog vala,
Egy kicsén csónakon erőssen fut vala,
Föld kerekséginek ki nagy kerti vala,
Mint egy szolga szinte úgy búdosik vala.

Megverék hadnagyát Mardoniust gyorsan,
És levágák népét az Görögországban,
Nagy sok kazdagsági essének prédában,
És király búdosék vissza Persiában.

Egy fű szolgájának Artabanus neve,
Mely király házában éjjel bésiete,
És mind fiaival őt hamar megölé,
Ilyen nyavalyáson életét végezé.

Telljes ez világot ha mind megkeresed,
És kezdetiül fogva végig megszemléled,
Csak hívságot találsz ha eszedben vészed,
Sok nyomorúságot hallasz ha megnézed.

Te légy bátor eszesb az bölcs Salamonnál,
És ha lehetségesb, erősebb légy Sámsonnál,
Sok birodalommal nagyobb légy Sándornál:
Végre nyomorultabb lehetsz ez világban.

Vegyünk szép példákat ezféle dolgokrul,
Kiből mi vehessünk sok tanulságokat,
Hogy megesmerhessük mi állapatunkat,
Halljuk meg immáron Policrates csudáját.

Régen Policrates oly nagy bódogságban,
Bírja vala magát az ű országában,
Hogy gonosz szerencse semmi ű dolgában,
Nem eshetik vala ű semmi bánatban.

Meg akará király egyszer késérteni,
Az ű bódogságát ezképen próbálni,
Nagy kárvallásával tanulna bánkódni,
Mert gonosz szerencse nem mer rejá jőni.

Jeles szép gyűrőjét előhozattatá,
Mely marhája között szép és drága vala,
Felette nagy kéncsre ezt böcsűllik vala,
Ű magánál penig igen kedves vala.

Nem nyughaték király addig semmiképen,
Míg nem béeveze messze az tengerben,
E gyűrűt béveté ott egy mély őrvénben,
Kárvallást, bánatot hogy látna ezképen.

Azután az gyűrűt igen kezdé bánni,
Illyen bolondságán igen sápolodni,
De hatod nap múlván egy ember halászni,
Kezde az tengerben szép halakat fogni.

Tére meg az ember és az királ részét,
Eleiben vivé, mert egy hal szépségét
Látván, illetnéjé királi felségét,
Gyomrából kimetszék királ szép gyűrűjét.

Annyira elhivé király ezt felőlle,
Hogy soha nem lenne gonosz szerencséje,
Azért immár kezében az ű szép gyűrűe.
És mind éltig élne bódogúl kedvire.

Nem sok idő múlván béesék az tőrben,
Es felakasztaték szidalmazásképen,
Mellyet soha nem hitt felőlle éltében.
így higgyed el magad az jó szerencsében!

Nézd meg Cirus királt, az nagy birodalmát,
Ki pásztorságából vevé fel ű magát,
Néki kazdagságát és hatalmasságát,
Mikoron meglátod csudálatos halálát.

Oly hatalmasságát az Cirus királnak,
Immár parancsolni nagy sok országának,
Akar vala lenni széles ez világnak,
Mindenféle népnek, kazdag királyoknak.

Scitiában hamar nagy hadat indíta,
Hol az ifjú Cirust és népét levágatá,
Az királné asszony mikor ezt meghallá,
Nem sok idő múlván bosszúját megállá.

Felkészüle hamar királné asszon is,
Még Scitiát bírja vala az Tinites,
Cirusnak nagy hadát levágatta ű is,
Kiben nem hagyata sohult csak egyet is.

Az fejét vitéznek mikor elvéteté,
Egy nagy edény vérben gyorsan bévetteté,
Szidalmas beszédvel ezképen illeté:
Vérben annyit innék, ne kívánna többet.

Teremtéstül fogva ennye sok ideig,
Soha senki magát nem óhatja addig,
Sőt még azutánn is mind világ végeig
Fogyatkozás nékül hogy éljen mindéltig.

Igen szépen tanít minket az Úristen,
Mindenkor vigyázzunk erre mi kegyesen,
Mert oly hamarságval változunk éltünkben.
Mint az szép virágot vetik kemenczében.

Sok hatalmas urak voltak ez világban,
És nagy fejedelmek törekedtek azon,
Birodalmok éltig hogy nagy sokat tartson,
De mostan azokban nincsen semmi haszon.

Jőjön elő Sándor hatalmasságával,
Mutassa meg magát nagy titulossával,
Ez világot bírta, láss, mint használ azval,
Azvagy nagy kéncsével, nagy csalárdságával.

Noha akkor vélte magát oly bódognak,
Jupiter fiának és halhatatlannak,
Nem tudá szándékát csak egy szolgájának,
Ki miatt rabja lött nagy szörnyű halálnak.

Valljon hol vagyon Crésus nagy kazdagságával,
És vitéz Hannibal jó hadnagyságával,
Scipio Rómából szerencsés hadával,
Nagy Julius császár sok birodalmával.

Valljon hol Pharaho, Nero, Kambisessel.
Pirrus, Agatokles kegyetlenségével.
Hercules, Achilles kegyetlenségével,
Ezek mind elvesztek minden erkűcsökkel.

Meg az nagy bölcs Cato, az Aristoteles,
Tales Milesius, az bölcs Demostenes,
Nagy agg doctor Galenus és az Hipocrates,
Ezek mind elmúltak Plinius, Socrates.

Mely nagy királyok, császárok voltanak,
És sokféle urak immár megholtanak,
Papok és pispökök, űk mégis holtanak,
Vélek egyetemben sok idők múltanak.

Azonközbe penig szántalan sok népek,
Változások történt sok nemzetségeknek,
Nagy sok országoknak, fejedelemségnek,
Mert így volt kedvében az nagy bölcs Istennek.

Oh mely bizontalan az embernek dolga,
És ű szerencséje, minden bódogsága,
Hatalmasságában megmarad? nem tudja,
Annál bizontalamb halála órája.

Bátorságosb lészen ma minden dolgában,
Eszessége lészen sok pénz ládájában,
Holnapig elveszhet ű csak egy órában.
Pénze, kéncse lészen másnak tarsolyában.

Nem nézi azt, nyilván látod, az szerencse,
Király azvagy császár, nincsen gondja erre,
Bölcs azvagy vitéz, semmi kedvezése,
Egyaránt mindennek lészen ellensége.

Ott visel ű mindent, valahul akarja,
Egyik birodalmát más kezében adja,
Annak is torkából gyorsan kivonítja,
Oly kezében adja, ki soha nem várta.

Csudálatosképpen cselekedik látjuk,
Sok fejedelmekre vet jól tudjuk,
Országot elbont, mást épít jól tudjuk,
Békeséget együtt másutt ver úgy látjuk.

Soknak kazdagságot ad, nagy szerencséket,
Kiknek békeséget ad, jó egyességet,
Egynek feleséget, másnak jó termetöt,
Egynek bódogságot, egynek bölcseséget.

Itt semmit nem használ vénség vagy ifjúság,
Királság, császárság avagy nagy papság,
Érsekség, pispekség és semmi uraság,
Mind egyaránt esik rajtok nyomorúság.

Az mi születésünk csak nyomorúságban,
Ez világban estünk nagy fogyatkozásban,
Vagyon betegségben, kényban, és sok bánatban,
Végezetre esünk halálnak torkában.

Semmit hát ne bízzál hatalmasságodban,
Se bölcseségedben, nagy kazdagságodban,
Mert az szerencsének ha esel markában,
Higgyed hogy megvonsza az csuklyát nyakadban.

Vajha én bírhatnék most az szerencsével,
Ki minap engemet megfojta erővel,
Mindent elvőn tüllem nagy kegyetlenséggel,
Szintén azt mívelé mint ellenségével.

No semmit én arrul nem panaszolkodom,
Mert nem jöhet vissza azval az én károm,.
Sőt az Úristennek magamat ajánlom,
De még jeles dolgot hallasz, ím megmondom.

Tudjad mely nagy bölcsön Isten elvégezte,
Ez világ idejét szépen elrendelte,
Négy monarchiára ezt lenni szerzette,
Mint Dániel által nékünk jelentette.

Ott immár azoknak hárma régen elmúlt,
Világ részének is ott ideje elmúlt,
Ezvel egyetemben sok jó szépség elmúlt,
Immár az ítílet igen hamar eljut.

Mostan vagyunk immár hatodik időben,
Az monarkiának negyedik részében,
Immár ennél többet nem érünk éltünkben,
Mert világ végezik higgyed, nagy szertelen.

Nézd meg legelőször ez világ idejét,
Az ki elmúlt benne minden esztendőjét,
Ötezer ötszázat találsz hatvanegyet,
Négyszáz harmincznál ne várj már többet.

Jóllehet azt soha senki nem tudhatja,
Hogy mikoron légyen az ítélet napja,
Mert az atya Isten csak magának hatta,
De sok jelenségét nekünk tudnunk hatta.

Ez világ idejét szépen meghalljátok,
És mennyi esztendő, immár jól tudjátok,
Menye elmúlt benne, megtanúlhatjátok,
Az ki következik azt is meghalljátok.

Lehetetlen azért hogy bételjesedjék
Négyszáz harminczkilencz esztendő bételjék,
Ebből Krisztus szavát mindenek megértsék,
Mert mi sok bűnünkért megrövidűltettenk.

Ez utolsó idő látván állapatját,
Benne való népnek az ű gonoszságát.
Vegyük jól eszünkben minden álnokságát,
Kik hamar elhozzák az ítílet napját.

Csalárd irigység, fösvénség, kevélség.
Rút fertelmes szitkok, gyilkosság, részegség,
Buja paráznaság vagyon nagy gyűlőség,
Bosszúállás, préda, nagy sok éktelenség.

Tekénts meg most kéllek mindenféle népet,
Rokonság, atyafi atyafiat kerget,
Az atya az fiát, fia atyát kerget,
Sok dúlás, vérontás, megholt az szeretet.

Oh mennyi nemzetség most egymásra támad,
Ország országokkal mint háborog tudjad,
Éhség, nagy döghalál, égi csudák, lássad,
Ezek az ítíllet napja előtt járnak.

Ravaszság, hamisság, álnak barátság mindennél,
Mely rút és fertelmesb minden ellenségnél,
Hazug beszédekvel, ragadós enyővel,
De basiliskusnak nagyobb ű mérgénél.

Véled gyakran beszél és ajánlja magát,
Hajja jó barátom! úgy adja poharát,
Ugyan lantol niha, látod térd hajtását,
Ha igen eszes vagy, kérd elő forintját.

Átkozott fösvénség, kinél nincs barátság,
Nincsen böcsülletben igaz atyafiság,
És nem férhet hozzád semmi irgalmasság,
Távul légyen tűlled az örök bódogság,

Legyen erre gondunk mind mi életünkben,
Hamar megjobbítsuk cselekedetünket,
Az mint megbántottuk édes Istenünket,
Immár engeszteljük édes Istenünket.

Ez mi esztendőnknek nagy nyomorúságát,
Meghallád mindenben nagy fogyatkozását,
Ez világ idejét, minden állapatját,
Immár az Istennek várjuk végső napját.

Varsáni György szerzé ezt bánatjában.
Kárvallása után ű nagy búsúltában,
Noha megnyomorúlt gonosz szerencséjén,
Azért igen bízik felséges királyban.

Ezer esztendőben ötszáz hatvanegyben,
Meggyes városában írá ezt versekben,
Hogy minden embernek adjon példát ebben,
Kibel dícsértessék az felséges Isten.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 24/II (Régen ó törvényben, Mózesnek könyvében)
Jegyzetek