Balassi Bálint, Mi dolog, Úristen, hogy ez egy kegyesen kívül senki nem tetszik (RPHA 0908)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Mi dolog, Úristen, hogy ez egy kegyesen kívül senki nem tetszik?
S de mi oka vajon, hogy csak ez asszonyon lelkem így hal, vész, esik?
Ezen kívül senkit a lelkem nem óhít, noha érte kínlódik.

Nem de nem az-e ez, ki meg nem kegyelmez semmi könyörgésemre?
Régótától fogva ártatlan voltomra veszt, s vetett gyötrelemre,
Kiben hogy lát, örül, kínoz kegyetlenül, mert búm esik kedvére.

Ó, nyavalyás lelkem, elbolondult fejem, haszon nélkül mit szolgálsz?
Aki téged utál, s hozzád haraggal áll, mért hogy attól meg nem válsz?
Ilyen kegyetlennek könnyedet ejtened mi haszon, ha bút találsz?

Mondhatatlan szépség, kiben hamar lesz vég, s ki idővel elmúlik,
Másnak is adatott , kik közül találkozik,
Ki téged szeressen, nem mint e kegyetlen, ki veled kínnal játszik.

Így feddvén, törődvén nagy kegyetlenségén áldott szép Juliámnak,
Csak egy véletlenül hát már előttem ül személye Cupidónak,
Ki rám mosolyodván így szólala vígan nekem, régi rabjának:

„Tusakodnod azon, hogy e kegyes asszon nálad felejtve légyen,
Csak kár, szómat higgyed, hanem ha te lelked is belőled kimégyen,
Mert önnön kezemmel benned metszettem fel őt kophatatlanképpen.

Azért ábrázata lelkedből már soha, míg élsz, ki nem kophatik,
Földön szerte szerint csak érte vallasz kínt, míg rajtad meg nem esik.
Azért en a tanács, hogy dolgodhoz jól láss, mert így kedved nem telik."

„Szerelemgyullasztó szentséges Cupido, mondd hát, mint leljem kedvét?"
Monda: „Mind holtodig maradj meg ebben így, amint imádod képét,
Rá felelek, s meglásd, hogy meg' hozzá fogad, noha tőle most elvét."

Juliának dolgán nyughatatlankodván, elkeseredett szívem
Vőn ily bátorságot, Cupidótól jó szót veszett nyavalyás fejem,
Kiben ő úgy fogad, hogy meg' hozzá fogad az én fene szerelmem.