Sarlóközi Névtelen, Legyünk készek, keresztyének, lelkünkben (RPHA 0840)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Legyünk készök körösztyénök lelkünkben,
Várjok az jövendő bírót éltünkben,
Legyünk csöndeszök immár mi lelkünkben,
Igazság szörént élhessünk éltünkben.

Ezöket ha eszötökben veszitök,
Az Istennek jó voltát megértitök,
Istennek javára ha készök lesztök,
Boldogságban mindörökké élhettök.

Nám olvassok mindön nap az Credóban,
Eljövendő az utolsó időben,
ítélnie elevenyöket holtokat,
Örök tűzre hánja az gonoszokat.

Lám az szent Pál első írt levelében,
Corinthusnak tizön-ötöd részében,
Ez világnak legutolsó részében,
Ül székiben az úr megítéllésben.

El nem mehetünk Istennek előtte,
Állanunk kell ő székinek előtte,
Itéletöt kell várnunk mi fejünkre,
Bűneinket hánja mi szömeinkre.

Boldogsága lészön az jó lélöknek,
Mert igazán adják jutalmát annak,
Hogy el vegye boldogságát ő annak,
Krisztus halálának szent érdömének.

Ilyen módon szól szent Lukács könyvében,
Ő könyvének huszon-egyik részében,
Meghallgassa mindön embör ki bűnben,
Lesznek csudák az napban és az holdban.

Csudák lesznek úgymond, az csillagokban,
Nyomorúság leszön az föld népében,
Megindúlnak az tengörnek vizei,
Hányattatnak az tengörnek habjai.

Ha láttatnak mind emböröktül ezök,
Félelömnek miatta mind megasznak,
Akkoron az boldogságot ott várják,
Ez szélös világra ki követközik.

Első napon az tengörnek ő vize,
Neveködik mindön hegynek fölötte,
Az föld népének lészön röttegése
Lesznek penig oly nagy sok szenvedésök.

Negyven singni lészön az magassága,
Ki láttatik mindön hegynek fölötte,
Hieronimus ezt szépön magyarázza,
Mint egy kűszál, úgy áll az tengör vize.

Másod napon lészön nagy apadása,
Nagy zúgása és oly nagy zohogása,
Kitül lészön emböröknek félelmök,
Mind ez szélös világnak röttegésök.

Harmad napon az tengörből kijünnek
Oktalan bestiák és megindúlnak,
Nagy ordításokat akkoron tesznek,
Kiknek szavok mind az égig fölmennek.

Ezöknek szavokat mindön hallgatja,
De ezöket senki meg nem tudhatja,
Mert ordításokat csak Isten tudja,
Érti Isten és ő lészen félelmök.

Negyed napon megégnek mind az vizek,
Ez világon valahol az kik vannak,
Az tengörnek vizei is megégnek,
Mert engednek azok az úristennek.

Ötöd napon ez világi szépségök,
Verétöznek úgy mint egy csöppent vérök,
Rajta álló ágok az gyümölcsfáknak,
Vérrel ezök is mind megverétőznek.

Oh mely nagy félelöm lészön azoknak,
Az Ítélet napjához ők készülnek,
Az Istennek jövéséhöz készülnek,
Madarak kik vannak, mind oda gyűlnek.

Ha szegény madarak is ugyan félnek,
Mint lészön az bünös népek mint félnek?
Mert nem lészön sohol nékik gyámolók,
Kegyötlenűl mert földön volt lakások.

Hatod napon ez világi szépségök,
Ez világon és az nagy alkotmányok,
Mindönütt ez földön letörettetnek,
Az nagy tűznek miatta mind megégnek.

Oly igen nagy tűz támad ott ellenök,
Napkelettül napnyugottig elmennek,
Sebösséggel, hirtelenséggel mennek,
Mert ezök Istennek előtte jönnek.

Heted napon kűsziklák hegyek völgyek,
Mind öszverepedöznek és megégnek,
Csattagásokban semmit nem érthetnek,
Érti Isten és ő lészön félelmök.

Nyolczad napra lesznek földindulások,
Természet ellen való mozdulások,
Kin nem lészön emböröknek állások,
Es nem lészön soholt megmaradások.

Kilenczed napon mind az hegyek és völgyek,
Mind öszverepedöznek és megégnek,
Mint az olvasztott viasz úgy elfolynak,
És az földdel ezök egyenlők lesznek.

Félelömnek miatta sok embörök,
Az földnek gyomrában bérekesztetnek,
De ezök előtte el nem rejtőzhetnek,
Mert földből is ők el kivettettetnek.

Tized napon a földből sok embörök,
Ám kijönnek mindönféle nemzetök,
És beszélnek egymással mindön népek,
Feleletöt egymással nem tehetnek.

Tizönegyed napon oly csudák lesznek:
Az koporsók földből kivettettetnek,
Napkelettül napnyugottig megnyílnak,
Kiből holtak tetemök el-kijönnek.

De nem lesznek ezöknek semmi testök,
Koporsónak ők eleiben mennek,
Ük penig mind az koporsóra űlnek,
ítéletnek napját várják mint félnek.

Tizönkettődik nap ily csudák lesznek:
Az csillagok az-égből mind lehullnak,
Mindönnemő nagy sok lelkös állatok,
Egy nagy szélös mezőben öszvegyűlnek.

Vadak és madarak mindön állatok,
Az kik ez földnek kerekségében vannak,
Röttenetös ordításokat tesznek,
Mert az ítélet napjátul ők igön félnek.

Tizönharmad nap mindönök meghalnak,
Halottakkal ismég mind feltámadnak ;
Tizönnegyed nap az ég, az föld megégnek,
És mindön embörök ott fel támadnak

Oly nagy lészön az tűznek az ő lángja,
Mindön hegynek fölötte negyven séngni.
Ez világnak ereje lészön semmi,
Bünös emböröknek lesznek gyötrelmi.

Az jóknak lészön igön nagy örömök,
Ment tűznek miatta lesz vígasságok,
Azután lészön nékiök jutalmok,
Az Krisztus Jézusban nagy vígasságok.

Ezönközben kürtöket megfúalnak,
Ez világon mindönöket fölköltnek,
Holtakat, elevenyöket visznek,
Gonoszokat hányják az ördögöknek.

Az angyalok az jókat mind fölviszik,
Tetemöket angyalok öszvegyőjtik,
És testökben tetemöket szöröznek,
És lelköket ő beléjök eresztnek.

Pokolbéli ördögök is kijönnek,
Ez világra ők is mind széljel mennek,
Gonoszokat ők is valahol lelnek,
Kit találnak, mindönöket fölszödnek.

Oly nagy erős lészön ott az kürtfúvás,
Angyaloktul mert lészön nagy kiáltás,
Az Krisztustul lészön nagy parancsolás,
Halottaktul egyszörsmind feltámadás.

Onnan mennyből lelkek alá hozatnak,
Angyalokkal nagy szépön társalkodnak,
Pokolból is mely lelkök hozattatnak,
Ördögökkel nagy rútul társalkodnak.

Ördögöktül lészön oly nagy ordítás,
Mert pokolra lészön oly nagy hasadás,
Mennyországra lészön oly nagy útadás,
Angyaloktul egyszörsmind hálaadás.

Az mely halottak már föl támadtanak,
Pokolból is mely lelkök hozattatnak,
Mennyországból is mely lelkök hozattatnak,
Mind egy nagy seregbe ezök béállnak.

Még az kis gyermökök is föltámadnak,
Az kik körösztöletlen megholtanak,
Avagy anyjok méhében megholtanak,
Ki volt oka, lásd arra mint vádolnak.

De azok akkor nem gyermökök lesznek,
Harminczhárom esztendős korban lesznek,
Ábrahámmal kik Istenben hittenek,
És mind az kik egy Istent tisztöltenek.

Ábrahám az pátriarkhákkal együtt,
Ézsaiás az prófétákkal együtt,
Dávid király szent királyokkal együtt,
Az szent Pétör apostolokkal együtt.

Mártiromok és mind az régi szentök,
Özvegyökkel együtt az szent asszonyok,
Ártatlan házasok és az szent szüzek,
Egyött lészön szentöknek sokaságok.

Az kürtfúvás hallattatik pokolban,
Chrysostomus az miképen megírja,
Lucipernek ez vagyon hallására,
Negyed magával lészön indulásban.

Luciper ördög előttök kiindúl,
Sátánás ördög is utána indul,
Asmodeus ördög is utána indul,
Belzebub ördög mindön seregével.

Napkelettül fogva mind napnyugottig
Előjünnek az gyilkosok Kainnal,
Judás is előjű az árulókkal,
Pilátus is az sok hamis bírákkal.

Az gyermök vérszopó Heródes király,
Sok fejedelmekkel és királyokkal,
Borobás lator is az sok latrokkal,
Jézabél is ím az sok paráznákkal.

Ezöket jól tudjok hogy egybegyűlnek,
Egy seregben mikoron el-béállnak,
Jozsafátnak völgyében vitettetnek,
Az nagy tűznek miatta mind megégnek.

Jézus urunk ám leindúl az égből,
Az szentökkel ám leindúl az égből,
Számot vönni hogy mint éltünk ez földön,
Ki nem tértünk az sok hitetlenségből.

Honnan Áldozó napján ám fölmene,
Azon helyön akkor hogy megítélne,
Ugyanottan székit hogy helyheztetné,
Jozsafátnak völgyére el-bénézne.

Mint embör szokott búzát választani,
Az polyvátul őket elszakasztani,
Úgyan kezdi Isten elválasztani,
Gonoszokat jóktul elszakasztani.

Gonoszokat bal kéz felől állatni,
Jozsafátnak völgyében marasztani,
Jókat penig az égben ragadtatni,
És az jobb kéz felől őket állatni.

Itéletöt kezd az Isten ott tönni,
Nagy haragját gonoszokra ontani,
Itéleti kinek kezd igaz lenni,
Böttenetös átkot kezd rájok hánni.

Itélését mondja három okáért,
Az elsőt az sok hamis vádolásért,
Másod az jelön való bosszúságért,
Harmad röttenetös nyomorúságért.

Első lészön az sátán vádolása,
Ki mindön bűnödet szömödre hányja,
Minemő bűnt ez világ előtt meg nem vallottál,
Sem penitencziát te nem tartottál.

Az Krisztussal együtt te megesködtél,
Testnek és ördögnek ellene mondtál,
Ez világnak itt ellene mondottál,
Tudod hogy ezöknek ellene mondtál.

Az ellenség ezöket mind jól tudja,
Mert testödben mint éltél ő jól látta,
Az Istennek nem engedtél jól tudja,
Azért az úristennek ő ezt mondja:

Tiéd volna szent akaratod szörént,
De nem élt te parancsolatod szörént,
És nem élt a te igazságod szörént,
Hanem élt az ő természeti szörént.

Engöm illet ő gonoszsága szörént,
Mert nem élt te parancsolatod szörént,
Azért ő is vettetik örök tűzre,
Az hol lészön fogak csikorgatása.

Te néköd éltében engödetlen volt,
De énnéköm sokszor inkább engedött,
Te tőled ártatlan ruhát fölvött volt,
De én tőlem ártalmas ruhát vött volt.

Az te ártatlan ruhádat elhagyta,
Az én rútalmas ruhámat rávonta,
Mert ő boldogságát vetötte hátra,
Az örök tűznek kénját választotta.

Igazságnak azért te vagy bírája,
És te lehetsz csak ezöknek ótalmok,
Jaj, jaj! mint szól szegén bőnös ellenöd,
Ördögöktül mert lészön nagy gyötrelmök.

Tönnön gonoszságod lészön vádolód,
Az te titkos bűnöd lészön vádolód,
Ördög bizony nem lehet te vádolód,
De az te sok bőnöd lösz kárhoztatód.

Látád-é mely szégyönnel kell ott állnod,
Az Istennek előtte pironkodnod,
Ez világnak előtte pironkodnod,
Miként éltél ez világon, meglátod.

Nem lészön ott te neköd mit felelnöd,
Mind az ég és az föld szól ott ellenöd,
Az ég és az föld szól ott mindönt rejád,
Bűnös embör úgy kárhoztatnak tégöd.

Röttenetös haraggal ott tekénti,
Teljes bűnnek az kik edényi voltak,
Lelkiismeretről ott lásd mint feddi,
Röttenetös átkot kezd rájok hánni.

Átkozásokat tészön az úristen,
Az kik töttek gyötrelmet a hívekön,
Nem jártanak ő kegyös intésében,
Azért jutnak az örök sütétségben.

Látjátok-e most én igazságomat,
Körösztfára, kénra adtam magamat,
Értetök halálra adtam magamat,
Ím látjátok én sebös ódalamat.

Éröttetök liggaltattam magamat,
lm látjátok kezemet és lábamat,
Ostorral verettem én tagaimat,
Undok nyállal pökdösték én orczámat.

lm tövisses koronával fejemet,
Koronázták az én embörségömet,
Hátravették én jótéteményimet,
Idvösségre való istenségömet.

Átkozom én mast az ti bőnötöket,
Átkozom lölkötöket, testötöket,
Átkozom ez földön életötöket,
Örökkön örökké való gyötrelmetöket.

Mind kárhoztak tü ímezt meghalljátok,
Én éhözém és ennem nem adátok,
Szomjúhozám és innom nem adátok,
Úton járék és bé nem fogadátok.

Menjetök el azért ti mast átkoztak,
Mert vagytok örök tűzre választottak!
Nem szólhatnak ellene az átkoztak,
Mert mondását látják úgymint igaznak.

Ezenközben azt mondják az kárhoztak,
Nám mi uram sohol tégöd nem láttunk,
Ehözvén és szomjuhozván tégödet,
Mi nem szolgálhattunk soha tégödet.

Urunk Jézus ottan mondja szömökben,
Bizony mondom möntem én előtökben,
Szegényöknek és kóroknak képében,
Nem néztetök akkor én szömélyömre.

Azonközben az úristen azt teszi,
Angyalokkal mind pokolra vágati,
Mindörökkön örökké ott gyötreti,
Az miképen akkor őket béveti.

Lásd azután tekénti az szentöket,
Kiknek tészön oly nagy tisztösségöket,
Megtekénti mind az szent emböreket,
Mondván nékik ilyen szép beszédőket:

Mind sok szentök ti ímezt meghalljátok,
Én éhözém és ti ennem adátok,
Szomjúhozám és ti innom adátok.
Úton járék, és ti befogadátok.

Betegségömben meglátogatátok,
Hogy meghalék énnéköm sírt ásátok,
Mondnak azok valjon s hol láttunk uram?
Bizon soha te véled azt nem töttök!

Szegényöket de valahon találtunk,
Szeretettel mi azoknak szolgáltunk,
Étellel és italunkkal kénáltok,
Adott jódból mi azokat tápláltok.

Jézus urunk ottan úgymond azoknak:
Bizony mondom én híveim ti nektök,
Valamit ti szegényimmel töttetök,
Szintén énmagammal azont töttétök.

Meghalljátok azért én jó híveim,
Jertök el bé atyámnak áldottai,
Vegyétök ti az országot én tűlem,
Melyet én atyámtul tinéktök nyertem.

Jézusnak beszédét az szentök hallják,
Oly nagy szép dicséretöt erre mondnak,
Mennyországban nagy vígan beindúlnak,
Az Krisztussal nagy vígan énökölnek.

Mely angyali karnak vala megromlása,
Ottan mindjárt lészön megújulása,
Mennyországnak lészön megépűlése,
És meglészön annak teljesödése.

Gyönyörködnek Istenben mindön szentök,
Mert Istentől lészön oly nagy örömök,
Mind testi és lelki nagy dicsőségök,
Az Istentül fénylik testök és lelkök.

Ezt értsed az hitnek ágazatjából
Az Credónak legutolsó részéből,
Hisszük testnek az ő föltámadását,
Az örök életnek megadását.

Kérlek azért fejönként körösztyénök,
Az Credonak ágait megnézzétök,
Az utolsó ágára is nézzetök,
Hogy Istennél részesök lehessetök.

Véget vessetök az gonosz életnek,
Hadjatok békét az sok részegségnek,
Adjon hálát kiki terömtőjének.
Ne essék ellene ő igéjének,

Az ki szerzé ez énököt versökben,
Másfél ezör ötvenkét esztendőben,
Nagykarácson estin szörzé versökben,
Mondja lakását ő az Sarlóközben.