Vajdakamarási Lőrinc, Látom, hogy nagy sokan krónikákat írnak (RPHA 0831)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part]

Látom, hogy nagy sokan krónikákat írnak,
Hatalmas uraknak életekről szólnak,
Erős vitézeknek halálokról írnak,
Sok veszedelmekről, hadakról tanítnak.

Azoknak írások kedvesek uraknál,
Látom, gyönyörűség az írástudóknál,
Nemesnél, községnél és sok tanítóknál,
Az elmúlt üdökről, hogy szép dolgokat hall.

Végyék jól eszekben az magyar nemzetek,
Két dologról írok mostan én tünéktek,
Jövendő dolgokról, hogy tü megtérnétek,
Hasznatokra lészen, ha néki engedtek.

Rettenetes első itílet napjáról,
Az Úr hatalmasson eljő országából,
Mindeneket felkölt az földnek porából,
Jókat, gonoszokat itil igazságból.

Énnékem így tetszik, illik erről írnom,
Másodszor tenéked elődbe számlálom,
Hívek kik legyenek, te néked megírom,
Mert nagy bodogságok jövendő, jól tudom.

Nem ok nélkül írom ezeket tünéktek,
Az Úr parancsolja nekünk, híveinek,
Hogy mi meghirdessük az ő népeinek,
Az itílet napján hogy el ne vesszenek.

Csendességgel azért hallgassatok reá,
itílet napjáról szólok, vigyázz reá,
Az kik meg nem térnek, az Úr Isten mondja,
Örök kárhozattal azokat megrontja.

Igen rettenetes az itílet napja,
Az Szentírás nekünk miképpen megmondja,
Az kegyetlen népek nagy nyomorúságra,
Akkor feltámadnak örök kárhozatra.

Úgy vagyon megírva az Isten könyvében,
Hogy oly rettenetes nap jő el hirtelen,
Melyhez hasonlatos nem vólt itt ez földen,
Mindenek reszketnek akkor félelemben.

Szörnyű büntetését az nagy Úr Istennek,
Akkoron meglátják az kegyetlen népek,
Az földnek porából mikoron felkelnek,
Az hitetlenekkel örök kínra mennek.

Vedd eszedben, kérlek, te ember, magadat,
Istennek szolgái mely szépen tanítnak,
Rettenetes voltát itíletnek írják,
Istennek haragját az bűnért kiáltják.

Az Úr Isten népét szépen arra intik,
Hogy az gonoszságtól minden eltávozzék,
Ha ki azt akarja, hogy el ne kárhozzék,
Isten igéjétől az megújíttassék.

Igen nagy félelem az bűnben heverni,
Az itílet napját mert nem tudja senki,
Azkor gonoszokat az Úr megitíli,
És örökkévaló kárhozatra veti.

Dicsírd az Úr Istent, térj meg életedben,
Kérlek, szent igéjét immár vedd eszedben,
Mert rövid életed, meg higgyed, kegyetlen,
Ez földi örömed mind semmivé lészen.

Azt bizonnyal higgyed, az Úr rendelése,
Az kegyetleneket, hogy ű megbüntesse,
És minden bűnösnek, az ki meg nem térne,
Örök veszedelem annak büntetése.

Kegyetlenségedért megutál az Isten,
Az sok gonoszságért nem kedvel éltedben,
Megátkoz és elveszt, kérlek, vedd eszedben,
Ha hozzá meg nem térsz az te életedben.

Az Úr Jesus Christus igaz itílettel,
Hitetlenek, megvér nagy veszedelemmel,
Mindörökké való rettenetes tűzzel,
Az itílet napján megvér mind ezekkel.

Minden szent atyáktól, Isten népeitől,
Akkor eltávozol szent nemzetségitől,
Az szent prophetáktól, Isten híveitől,
Mert az Christus Iesus elválaszt ezektől.

Az szent embereknek és az igazaknak
Nagy bodogságokat látván csudálkoznak,
Hogy Isten kedvében azok jutottanak,
Az kiket ok nélkül megnyomorgattanak.

Rettegnek, bánkódnak és igen óhajtnak,
Minden hívek közül hogy kiválasztatnak,
Illyen itílettel magok felől szólnak,
Keserves sírással ekképpen kiáltnak:

Az mi életünkben, látjuk, tevélygettünk,
Az nagy Isten után nem járt az mi szüvünk,
És az egy igazság nem fénlett minékünk,
Veszedelmes, káros útakat követtünk.

Semmit nem használtunk az nagy kazdagsággal,
Minden kevélységgel és az hamissággal,
Mind haszontalan vólt az csalárd világgal,
Mint az árnyék, elmúlt minden jovaival.

Igen nagy sokasság akkor megtérnének,
És az igazságnak akkor engednének,
Az sok gonoszságért hogy el ne vesznének,
Christus Urunk mondja, hogy így könyörögnek.

Siralmason kérünk, könyörülj mirajtunk,
Nám az te nevedbe, Uram, tanítottunk,
Csudatételekkel mindent jóra hívtunk,
Noha sok bűnökkel, Uram, megbántottunk.

Én nagy haragomban akkor ő nékiek,
Igaz itílettel hamar megfelelek,
Távozzatok tőlem, tü istentelenek,
Minden gonoszságot kik cselekedtetek.

Rettenetes tűzre és keserűségre,
Tü most menjetek el nagy veszedelemre,
Mert egybe gyültetek véghetetlen tűzre,
Az gonosz életért ez nagy büntetésre.

Vedd eszedbe, kérlek, ember, temagadat,
Intlek, hogy vesd hátra gonosz útaidat,
Nám hallod az Úrnak nagy kemény haragját,
És az itíletnek rettenetes voltát.

Vajh, ha rá gondolnál az földen éltedben,
Sokkal jobb te neked élned szegénységben,
Az örök életet így vennéd szentségben,
Mert hamis kazdagság kárhozatra viszen.

Sokszor te tagaid meg botránkoztatnak,
Mert az gonoszságra, tudom, téged vonznak,
Christus Urunk mondja, ne engedj azoknak,
Mert azok tégedet kárhozatra hajtnak.

Dicsírd az Úr Istent, vágd el tagaidat,
Szemeidet tóld ki, ha megbotránkoztat,
Az csalárd ördögnek az ő akaratját,
Szaggasd ki szüvedből minden kévánságát.

Ekképpen Istennek jobb kedvében lenned,
És nagy szegénységben az életet venned,
Hogy nem hamissággal nagy kazdagon lenned,
Az feltámadásban örök tűzre menned.

Igen rettenetes az Isten haragja,
Az embert az földről mert hamar kiirtja,
Vad fát gyükeréből hirtelen kivágja,
És még olthatatlan tűzre őket hányja.

Erre az Szent János zsidókat tanítja,
Hogy az Iesus Christus az híveknek ura,
Nagy szép tiszta buzát begyűjt hajlékába,
Véghetetlen tűzre polyvát, konkolt hányja.

Tiszta szép igíkkel ha rá hallgatnátok,
Christus Urunk mondja, ha megtanolnátok,
Hogy mind vad fák, polyvák Isten előtt azok,
Az sok gonoszságot az kik gyakorljátok.

Igen szükség, ember, magad megismernéd,
Ily nagy büntetéstől immár megrettennéd,
Számtalan sok bűned bizonnyal jól érted,
Melyekből Istenhez meg kellene térned.

Ezeket most írtam nektek Szentírásból,
Az nagy Úr Istennek kemény haragjáról,
És az itíletnek nagy szörnyű voltáról,
Első részt végeztem nagy szomorúságból.

[part "Secunda pars // De fidelibus et iustis gloriaque eorum aeterna"]

Sok ezer magyarok, reá hallgassatok,
Én az igazakról immár nektek írok,
Nagy bódogságokról Szentírásból szólok,
Ha reá halgattok, megvigasztaltattok.

Vedd eszedben, kérlek, az Szent Dávid írja,
Bódognak, igaznak mindazokat mondja,
Kiknek az Úr Isten vétkét megbocsátja,
Mert ezek ez földen megtérnek hozzája.

Csendességgel erről illik gondolkodnunk,
Mint bocsáttatik meg számtalan sok bűnünk,
Isten színe előtt, hogy igazak legyünk,
Nagy dücsőségében hogy mi részt vehessünk.

Halgas reá, kérlek, Istennek szavára,
Ó, mely szépen hív penitenciára,
Az sok gonoszságból szent igazságára,
Ha megtérsz hozzája, megtart bodogságra.

Rendel szép beszéddel, így szól az Úr Isten,
Senkit nem akarok, az bűnben elvesszen,
De inkább akarom, hogy én hozzám térjen,
Szent igazságomban mind örökké éljen.

Irgalmasságomból bűneit eltörlöm,
Valamely órában szegény bűnöst értem,
Hogy én hozzám megtér az ő életében,
Soha bűneiről meg nem emlékezem.

Szent Isten vagyok én, mindent jóra intek,
Azért hagyom néktek hogy szentek legyetek,
Minden gonoszságot azért gyűlöljetek,
Penitenciára hozzám megtérjetek.

Térj meg azért, ember, te sok bűneidből,
Mosd meg kezeidet az ártatlan vértől,
Kérlek, szűnjetek meg az sok gyűlölségtől,
Hallgasd szent igémet engedelmes szűből.

Így nagy kegyelmessen énhozzám fogadlak,
Az te sok bűnedből szépen megtisztítlak,
Mint az fejér gyapjat, nagy szépen megmoslak,
És mint az fejér hó, szépen megtisztítlak.

Igen szükség, ember, neked megértened,
Én törlem el néked minden bűneidet,
Ha én hozzám megtérsz, nálam üdvességed,
És nagy kegyelmessen megbocsátom vétked.

Nám az szentírásban minket ekképpen int,
Térj meg, bűnes ember, az Isten így tanít,
Mert az te vétkeid tégedet bemerít,
Az veszedelemre, nagy mélységre bevitt.

Siess azért térni, ember, az Istenhez,
Teljes életedben ő szent igéjéhez,
Higgyed, így közel lész az örök élethez,
Hogy ha ragaszkodol Isten beszédéhez.

Példa légy mindennek te az szent életben,
Penitenciára te megtért hütödben,
Mind éjjel és nappal az Úr törvényében,
Gyakorljad elmédet ő szent igéjében.

Ez jámbor élettel bírjad örökségül,
Istennek országát megfegyhetetlenül,
Meg nem csalatkozol, higgyed, kétség nélkül,
Ha az igaz hitben ekképpen lesz szentül.

Az nagy Úr Istennek szömei azokon,
Az kik őtet félik az egy igaz hütben,
Isten eltáplálja őket kegyelmessen,
És őket megáldja teljes életekben.

Dicsíretben leszen az híveknek dolgok,
Isten kegyelméből kik megigazultok,
Az feltámadasban bodogságra juttok,
Az örök életre mert mind feltámadtok.

Gondolkodjál azért már az üdvességről,
És az üdvességben nagy dicsőségedről,
Mindörökkévaló te nagy örömödről,
Mert Isten hívei szépen írnak erről.

Lásd meg az szenteknek erről tanítását,
Szüntelen hirdetik az itílet napját,
És minden hiveknek megszabadulását,
Ekképpen írják meg hívek bódogságát.

Oh, ha rá gondolnak az szép fényes napra,
Az égen tündöklő Holdra, csillagokra,
Mindazoknak szebbeb hívek bódogsága,
Mikor feltámadnak, az Szentírás mondja.

Rövideden tanít erről Christus Urunk,
Kit bizonnyal hiszünk, hogy mi igazságunk,
Halhatatlanságra, mondja, feltámadunk,
Az szent angyalokhoz mi hasonlók leszünk.

Igen szépen tanít, hogy igazak legyünk,
Az örök életre hogy mi bemehessünk,
És mint az nap fénye, akkoron tündöklünk,
Örök dicsőségben vele együtt leszünk.

Akkoron meglátod régi szent atyákat,
Szent nemzetségekkel az patriarchákat,
Isten népeivel az szent prophétakat,
Az hű tanítókkal az apostolokat.

Minden szent sereggel az szent angyalokat,
Akkoron meglátod édes magzatidat,
Jámbor, Istenfélő szent rokonságidat,
Mert mind feltámasztja az Isten azokat.

Dicsírjük az Istent az szent prophétákkal,
Minden szent atyákkal és jó tanítókkal,
Édes gyermekinkkel, az szent prophétákkal,
Mindörökké élünk az Úrnál azokkal.

Eltörli az Isten akkor szömeinkről
Minden könny hullását, fájdalmat testünkről,
Eltávozik akkor bánat mi szüvünkről,
Sok hamis gondolat, tévelygés elménkből.

Igen nagy dücsőség adatik minekünk,
Hogy ha megutáljuk szántalan sok bűnünk,
Az nagy Úr Istenhez hogy ha mi megtérünk,
Az örök életben bizony részt vehetünk.

Fogadása vagyon erről az Istennek,
Hogy irgalmas leszen minden bűnösöknek,
Nekünk is kegyelmes, gyarló embereknek,
Kik hozzá megtérnek, szegény embereknek.

Ezért illik nekünk az Istenhez térnünk,
Minden bánatinkban az Istent dicsírnünk,
És szent igéjével mindenkoron éljünk,
Hogy az kárhozattól mi megmenekedjünk.

Csodállatos szépen az hatalmas Isten
Ezért hív hozzá az mi életünkben,
És azért vár minket nagy sok ideiglen,
Hogy megvigasztaljon szent igíretiben.

Irgalmas az Isten, bizony, meghiggyétek,
És minden bűnösek, az kik hozzá térnek,
Kegyelmességéből mind örökké élnek,
Örök dicsőséggel az Istentől nyernek.

Téged mind örökké dicsírlek, Úr Isten,
Kérlek, Szent Lelkeddel vezérlj életemben,
Az te szent Igídnek igaz értelmében,
Hogy téged dicsírjünk mindörökké, Amen.