Balassi Bálint, Kikeletkor jó Pünkösd havában (RPHA 0757)

Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Kikeletkor, jó pünkösd havában
Mikor volnék nyughatatlanságban,
Szerelem kínjában,

Sokszor vigyázva én megvirradtam,
Magamban nagy sokat gondolkodtam:
Hogy ne bánkódhassam.

Azért mikor egy éjjel mindaddig,
Veszekedtem volna mind virradtig,
Szép piros hajnalig,

Akarván szívemet enyhíteni,
Igen reggel menék ki mulatni,
Tetszém megújulni.

Kimentemben egy csergő patakra
Találék oly hívesre, tisztára,
Mint fényes kristályra;

Partja bűvös sok gyöngyvirágokkal,
Ékes sok jószagú violákkal,
Két rózsabokorral,

Mellette egy kiterjedt ciprusfa,
Kinek szép zöld bojtos ágaiba
Fülemüle szóla.

Ott a fa árnyékába leülék,
Fülemüle, hogy ott hangoskodnék,
Szívem gyönyörködék.

Sok vigyázás és fáradság után
Történék, hogy én ott elalunnám,
Álmomban azt látám:

Hát aki ez világon szerelmesb,
Nekem annál senki sincsen kedvesb,
Életemnél édesb,

Előttem mintha megállapodott,
Nagy kegyesen reám mosolyodott,
Ily igéket szólott:

„Tudod, - úgymond, - nem vitt szívem erre,
Veled együtt éljek szerelembe,
Mert voltam kétségbe;

De hogy látom hozzám szerelmedet,
És érettem untatod az Istent,
Ez gerjeszt engemet.

Azért neked adott már engemet,
Jövendőben gonosztól fejemet
Óvd, kérlek, híremet.

Látod, hogy én sem sok csácsogással
Nem gondoltam rágalmazó szókkal,
Vagyok hozzád jóval.

Azért kérlek, a te szerelmedért
És énnekem beadott kezedért,
Mi együtt éltünkért,

Hogy amiket énnekem fogadtál,
Beteljesítsd és meg ne változzál,
Szerelmedben megállj!"

Irgalmasságnak Ura, Istene,
Ki így is szoktál jelentenie
Mi könyörgésünkre,

Teljesítsd be ígéreted rajtam,
Adjad bizonyában, hogy hallhassam,
Mit álmomban láttam!