Szkhárosi Horvát András, Ím, megromlottál, ó, jó keresztyénség (RPHA 0576)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Ím, megromlottál, ó, jó keresztyénség
RPHA-szám: 0576
Szerző: Szkhárosi Horvát András A verset a modern kutatás tulajdonítja a szerzőnek.
Cím: Az Antikrisztus országa ellen
Változatok:
A szereztetés ideje: 1542 A kolofonban: Ezerötszázban és negyvenkettőben
A szereztetés helye: Az akrosztichonban: in Thaliae
Akrosztichon: A versnek van akrosztichonja. IN THALIAE ITA EST KONTRA REGNVM ANTICHRISTILNVM HODIEE
Változatok:
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(5,6), a11(5,6), a11(5,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzésként: Szentes, kegyetlen faj, de mit dicsekedel (RPHA 1325)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1/747, RMDT1/753
Terjedelem: Terjedelem: 48 versszak
Műfaj: [ vallásos (001) > história (002) > leíró v. értekező (005) > prédikációs ének (010) ]
[ vallásos (001) > nem história (003) > dogmatika (023) > hitvita (107) ]
Főcím: Változatok:
Élőfej: Változat:
Felekezet: 33% protestáns (1 db) 33% evangélikus (1 db) 33% református (1 db)
Változatok:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: Régi Magyar Költők Tára XVI. század
II.

AZ ÁNTIKRISZTUS ORSZÁGA ELLEN.

Im megromlottál oh jó keresztyénség,
Mert nincsen te benned isteni bölcseség. —
Szálla te reád nagy sok hitetlenség.

Nincs helye köztönk semmi szent írásnak,
Csak mind fekettönk az nagy álnokságnak;
Nincs helye köztönk isten mondásának.

Tudjuk azt nyilván, mert szent Pál megírta,
Hogy az keresztyénség ez időre jutna,
Mind megvakólna, igazat nem látna.

Hirdet jövendőt szent Pál, ímezt mondja,
Szentlélek isten nyilván néki mondja,
Hogy keresztyénség ez időre jutna.

Az igaz hittől — úgymond — elszakadnak,
És tévelgésre nagy sokan hajolnak,
Szent házasságot, étkeket megtiltnak.

Lásd meg, ha úgy nincs, mint az írás mondja,
Mind keresztyénség hitit hátra hagyta,
Sok bolondságba ő magát foglalta.

Itt azért szóljunk az egy igaz hitről,
Mint megcsalattonk emberi szerzéstől,
Semmit ne féljönk az hitetlenségtől.

Az igaz hitet valljuk az Krisztustól,
Kedvesek lészönk az ő érdeméből
És idvözőlönk benne való hitből.

Erről az irás bizonságot tészen,
Hogy minden ember hitből igaz lészen,
Csak Krisztus által minden igaz lészen.

Im nyilván látjuk ez világ vakságát,
Semminek tudják az Krisztus halálát,
Vére hullását, idvösségönk árát.

Tudjuk lám mit mond Szent Péter Apostol:
Meg nem mentettönk ezüsttel aranyval,
De az Krisztusnak vére hullásával.

Am te meglátod, ki bolcsóban bízol,
Víz-kenyér-böjttől hogyha te meghízol,
Krisztus vérében ha hitből nem bízol.

Ezt jól eszedbe vegyed keresztyénség,
Hogy vagyon köztönk nagy sok hitetlenség,
Ki miatt megfedd a mennybéli felség.

Sósvíztől tartjuk bűnnek bocsánatját,
Olaj elveszi szívönk álnokságát,
Sok gyertyagyójtás istennek haragját.

Tisztet osztottunk az megholt szenteknek,
Porkolábságot adtunk szent Péternek,
Kik nem esmérik, mind kirekesztetnek.

Kozma-Szent-Demjén betegséghöz látó,
Szent Apalina vala fog-gyógyító,
Szent Katerina mester és tanyító.

Ottolia mert vakon született volt,
Ő nékie szolgált kinek szeme nem volt;
Ám lásd, ha az adja, kinek soha nem volt.

Nagy sok misénket szent István elvötte,
Az mi lovonkot szerencséssé tötte,
Itt a papoknak sokszor kedvét tötte.

Trinck Urbán! sokszor részegségben mondják,
Bornak bőségét, mert ő tűle várják,
Egér-űzőnek Kakukillát mondják.

Rívészek, néktek Szent Miklós istentek,
És halászoknak, ha nincs szerencséjek,
Ők Szent Miklósnak nem adnak keszeget.

Az kinek elvész disznaja, malaczcza,
Az pásztorságot szent Antalnak adja,
És szent Balásnak farkas ellen adja.

Reggvel ha indúlunk, messze útra megyünk,
Három szent királtul segítséget kérünk,
Bolcsós ereklyét nyakonkban figgesztünk.

Ezt az kit mondok fejenkint tudjátok,
Ha az az igaz hit, ám ti meglátjátok,
Kik segítséget sok istentül vártok.

Gondolkodjunksza, ezek miként vagynak,
Ha mind a szentek mind ezen osztoznak,
Krisztus urunknak tisztet így nem adnak.

Nem veszed eszedbe az szentek mondását,
Kik urunk Jézust szószólónak mondják,
Szent Pál, szent János ezt megbizonyítják.

Vagyon mi köztünk véghetetlen vakság,
Nem követ írást emberi okosság,
Véli, hogy jóság a nagy sok bolondság.

Már vedd eszedbe, amit szent Pál monda,
Hogy keresztyénség ez időre jutna,
Szót nem fogadna, hittül elszakadna.

Az hitetlenség hogy mi közénk szálla,
A keresztyénség mindenekben romla,
Mert idvözűlni sokképen akara.

Nékik kuklyából varrnak idvösséget,
Nőtelenségből sokan könyebbséget,
Hús nem-ételből jó keresztyénséget.

Tudjuk ez végre templomot rakattunk,
Szent házasságot ezért megútáltunk,
Mint Szent Pál mondja: étkeket megtiltunk.

Isten az embert lám mikor teremté,
Az férfiú mellé ottan társot szerze,
Nem jónak mondá, egyedül ha lenne.

Csúfságnak véljük az isten mit monda,
Hogy atyát, anyát az ember elhagyna,
Feleségével örökké maradna.

Házasságunkban ottan megrontának,
Hogy sok adventot mi közénk hozának,
Nagy bujaságnak ott útat nyitának.

Régulát szerzett ez világ magának,
Nőtelenséget alít jámborságnak,
Szent házasságot útálatosságnak.

Irást minékünk szent Pál erről hagya,
Hogy az házasság tiszta élet volna,
És mindenek közt tisztességes volna.

Senkit az isten eztül meg nem tiltott,
Egyházi népet Calixtus megtilta,
Számtalan népet pokolra bocsátott.

Titus pispeknek Szent Pál megjelenté,
Egy feleségű hogy a pispek lenne,
És gyermeki közt tisztességes lenne.

Jó példát vennénk régi szent atyákról,
Mint Ábrahámról, Mojzses prófétáról,
Izsák, Jákóbról, Zakhariás papról.

Az isten népét ezek tanyították,
Nős, gyermekesek lám mind ezek voltak,
De az istennél mind kedvesek voltak.

Nem ládd-e ember, ha esztelen nem vagy,
Ki házasságnak szent szerzetibe vagy,
Ha mást megútálsz, te is útálatos vagy.

Vessetek véget ily nagy sok bolondságnak,
Hagyjatok békét igaz házasoknak,
Papnak, barátnak, az szegény gárgyánnak.

Megver az isten az paráznaságért,
Senkit nem útál igaz házasságért,
Elveszt az isten az sok bujaságért.

Ha nőtelenek törvény kívül élnek,
Ha szerzetesek nagy szégyenbe esnek,
Sóval kell sózni, azzal mind megmennek.

Okosságunkot azért hátra hagyjuk,
Isten szerzését mi meg se útáljuk,
Mert mi magunkot fejenkint megcsaljuk.

De jól megértsed az mit szent Pál hirdet,
Hogy az parázna mennybe bé nem mehet,
Röttenjetek meg ettül a mit hirdet.

Im lásd ha nem jobb házasságban élnönk,
Hogynem ment fal mellett az Cautéval járnonk,
Nagy szégyenségben isten ellen élnünk.

Emberi szerzést azért hátra hagyjonk,
Az színvesztőknek ebben ne engedjönk,
Kik azt akarják, hogy mi mind elveszszönk.

Ezerötszázban és negyvenkettőben
Mikor írnának, ezt szerzék énekben,
Hogy keresztyénség vala tévelgésben.