| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Históriát, hallom, igen mondattok |
| RPHA-szám: | 0539 |
| Szerző: | Dézsi András A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Tanúságul adá egy jó kedvében, Nevét ki megjedzé versnek fejében |
| Cím: | Makkabeusról szóló história |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1549 A kolofonban: Másfélezer negyvenkilencedikben |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. HNCLITI MILITIS IVDE GESTA ANDREAS DESII IN LAVDEM ET GLORIAM DEI OMNIPOTENTIS E LIBRO MACHABEORVM FOECIT |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzésként: | Isten akit választ, vagy ország teszen (RPHA 0594) Egy szent fejedelem eszes asszonyról (RPHA 0323) Akara rejtezni, de nem bújhaték (RPHA 0064) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1/752, RMDT1/754 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 90 versszak |
| Irodalmi minta: | 1Macch 1-4 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Élőfej: | Változat: |
| Felekezet: | 100% evangélikus (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | RMKT 5. 29 RMKT 5. 29 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
[part]
Istoriát hallom, igen mondattok,
De csak csodáljátok, nem tanóljátok.
Hogy idvösségtekre megtartanátok,
De csak nagy hiába elhallgatjátok.
Nagy régi dolgokat mondok ti néktek,
Kiket eszetekben kérlek vegyetek,
Úr születése előtt kik meglöttenek,
Mert nem álmot mondok, bátor higgyétek.
Csuda nagy hatalmas az Egyiptomban,
Király lakik vala nagy pogánságban,
Antiokhus neve nagy kazdagságában,
Igen kevély vala király magában.
Lovagját, gyalogját elindíttatá,
Nagy roppant sereggel mikor béjuta,
Izrael országát mind elszáguldá,
Az Jeruzsálemet király megszállá.
Indúla Jeruzsálem városába, —
Mene Salamonnak szép templomába,
Sanctuariumba mikor béjuta,
Templomnak szépségét mind eldúlatá.
Tőn nagy pusztaságot sok ékességben,
Szép arany oltárnak eltörésében,
Arany gyertyatartók elvitelében,
Semmit nem kimélle kevélységében.
Isten ezt engedé az pogánoknak,
Hogy szép arany asztalt elrontanának,
Arany szelencéket eltékozlának,
Arany koronákat mind felrakának,
Minden drága gyöngyös szép öltözetit,
Aranyból, ezüstből csinált edénit,
Templomnak elvivék gyönyörűségit,
Csak pusztán maraszták az ő falait.
Indítá el ottan király erejét,
Nagy örömmel viszi sok nyereségét,
Kevélyen beszélli jó szerencséjét,
Szegény zsidó népnek nagy veszedelmét.
Lőn keserűségek fejedelmeknek,
Orcájok pirula jámbor véneknek,
Szomorú bánatjok az föld népének,
Keserű siralom mind az szűzeknek.
Immár két esztendő ezben tölt vala,
Hogy az zsidó nép nagy sírásban vala.
Király ő ravóit beküldte vala,
Az ország adóját hogy bészámlálná.
Táborát az ravó jártatta vala,
Jeruzsálem előtt megszállott vala,
Nagy csalárdságával el-béindula,
A városnak népét mind levágatá.
Izráel népének minden jószágát,
Zsákmányba hányatá nagy kazdagságát,
Felgyújtatá Jeruzsálemnek városát,
Kerítéssel rontat erős tornyokat.
Sok gyönyörűségért és dicsőségért,
Kesergettetének nagy sok bűnökért,
Mert megunák Istent nagy jótéteért,
Mindezeket vallák ő érdemekért.
Ira egy levelet az Egyiptomból
Antiokhus király nagy káromlásból,
Oltárt kitörnének az templomokból,
Bálvánt imádnának akaratjából.
Vinne minden ember az áldozatra,
Disznóhússal menne fel az oltárra,
Szegény zsidó népet hajtnák mind arra,
Áldoznék királynak áldozatjára.
De nagy sokan erre ők nem állának,
Undok dísznóhússal hogy áldoznának,
Sokan erről ők ott tanácsot tartának,
Jobb volna fejenkint mind meghalnának.
Eleázár vala ott egy szent doktor,
Kit az áldozatra intenek sokszor,
Soha nem engede halálig akkor,
Fiaival megöleték az jámbor.
[part "ZELUS MATATIAE."]
Gondja erre nagy lőn ott az időben
Egy főpap jámbornak Jeruzsálemben,
Ő jó híre, neve nemzetségében,
Matatiás neve jámbor életben.
El-felmegyen vala akkor templomba,
Hogy a bálványoknak áldoznak vala,
Áldozattul az népet ő tiltja vala,
Nagy fohászkodással ezt mondja vala.
«Siralmas népemnek ily nagy romlása,
Az szent törvényeknek megcsúfolása,
Bátor jobb ingyen sem születtem volna,
Hogy nem veszedelmet most láttam volna!»
Templomban sok népek egykor valának,
Hogy a bálványoknak ők áldoznának,
Pogán fejedelmek jelen valának,
Kik az áldozatra népet hajtának.
Az Matatiás pap mikor ezt látná,
Hogy egy zsidó ám áldozni akarna,
Zsidót az oltárról ám lerándítá.
Lábaival őtet igen rugdosá.
Az pogán fejedelmet is ragadá,
Éles tőrrel őtet ám levágatá,
Az bálvány oltárit mind lerontatá,
Az városból ottan el kiindúla.
Nem sok idő múlván megbetegedék,
Fiait hozzája ám mind beinték,
Hagyá, az szent törvént hogy ők őriznék;
Ottan ez világból jámbor kimúlék.
De hogy Matatiás akkor kimúlék,
Izráel népétől megsirattaték.
Modim városába el-béviteték,
Nagy sírva fiai testét temeték.
[part "JUDAS PRAEFECTUS APOLONIUM SERON, PRINCIPEM SYRIAE OCCIDIT."]
Róla zsidó népek tanácskozának,
Hogy egy fejedelmet választanának,
Júdás Makhabeust akkor választák,
Fejedelmül köztök őtet kiálták.
Elhírhövék Júdás jó barátival,
Kedves mindeneknek jámborságával,
Híre pogánok közt vitéz voltával,
Mert Isten vezére nagy hatalmával.
Ám sisakját tevé fejébe Júdás,
Képe, tekintete, mint az Góliás
Páncélában ékes, mint egy óriás,
Éles tőr kezében, mint egy villámás.
Sívó oroszlánhoz ám hasonlatos,
Szeme tekinteti oly gyorsaságos,
Csengő szava néki népe közt hangos,
Minden viadalban nagy gyorsaságos.
De hogy mellé vövé minden népeit,
Mindenütt kergeti ellenségeit,
A hol hírrel hallja nékik lakásit,
Fejekre felgyújtja minden városit.
Erősen kergeti az pogánokat,
Kik tétetnek vala áldozatokat,
Ám megszabadíta sok városokat,
Ezzel bátoríta minden zsidókat.
Samáriát Apolónius bírja,
Nagy hatalmasságát Júdásnak hallá,
Az hópénzesekkel ottan indúla,
Hogy Judás vitézzel szembe megvívna.
Júdás vitéz véle ha szembe juta,
Pogán vitézeket ott levágatá,
Apolónius is hadban meghala,
Minden kazdagságát Júdás elfosztá.
Indúla nagy haddal az Syriából,
Antiokhus király akaratjából,
Seron vitéz neve a pogánságról,
Hogy ő bosszút álljon Apolóniusról.
[part "FIDUCIA JUDAE IN DEUM"]
Igen hamar Júdás hogy ezt megérté,
Izráelnek népét ottan készíté,
Seron eleibe őtet kivivé,
És minden népeit így erősíté:
«Ne féljetek mostan ez dühös néptül,
Elméjek felgerjedt nagy kevélységtül,
Nem tudnak tartani az úristentől,
Ki kezünkben adja őket ezentül.
Lészen mennyországból az győzedelem,
Földnek, mennynek urátul minden hatalom,
Fegyvereseken had nem áll, azt vallom,
De az nagy Istentül vagyon, azt mondom.»
Azontúl hogy Júdás ez szókat mondá,
Ellenségre nagy hertelen rohana,
Mindenfelé népet erősen vágja,
Seronnak serege futni indúla.
Vesze Seron vitéz minden népével,
Nyolcszáz levágaték bennek fegyverrel,
Űzőben esének hertelenséggel,
Seron elszalada csak nem sok néppel.
Dúlatá, fosztatá a holt testeket,
Rólok leszedete minden szépséget,
Onnét elindítá zsidó népeket,
Úristennek tőnek dicséreteket.
[part "CONTRA LISIAM EXERCITUS ANTIOCHI PRAEFECTUM, BELLUM INIT JUDAS."]
Ezben hír lött vala Antiokhusnak,
Csudálja hatalmát királ Júdásnak;
Haragja gerjede pogán királynak,
Erősen parancsol az huszároknak.
Mind el-felkészíté nagy hatalommal,
Lisiást választá a gyalogokkal,
Gorgiást, Nikánort az huszárokkal,
Őket elindítá királi haddal.
Elöl az gyalog nép mind elindúla,
Negyvenezer száma gyalognak vala,
És az huszár sereg utól indúla,
Hétezer az száma lovagnak vala.
[part "VICTIMAS OFFERUNT ISRAELITAE."]
Tőnek áldozatot az zsidó népek,
Mispath városában az úristennek
Hallákó mert pogánok rajok jőnének,
Zsákba, szőr ingekbe felöltözének.
Gyakran imádkoznak és könyörögnek,
Azonközbe ők viadalhoz készülnek;
Júdás vitéz szóla az zsidó népnek,
Semmit ne félnének, bátrak lennének.
Lőnek készületben az Gorgiással,
Táborból jövének nagy szép zászlókkal,
Ötezer gyalogok ezer lovaggal,
Hogy szembe vívnának ők az Júdással.
Oly nagy fényességgel nap felindúla,
Júdás vitéz háromezeren vala,
Hogy Gorgiás véle szembe ment vala,
Gorgiás seregét megfutamtatá.
Rivalkodásokkal úgy futnak vala,
Futó nép közt Júdás ott forog vala,
Háromezert bennek levágtak vala,
Hertelen a többi futva szalada.
Júdás az Gorgiást mikor elgyőzé,
Izráelnek népét visszatéríté,
A pogán táborba őket bévivé,
Pogánok jószágát mind felszedeté.
Aranyat, ezüstet bőven talála,
Bársont, kamukákat, bíbort eloszta,
Minden népeivel onnét indúla,
Dícsérettel Istent így magasztalá:
«Mennynek, földnek ura, áldott te neved,
Dícséret örökké légyen te néked,
Irgalmasságodat kiáltja néped,
Dicsőséges légyen az te szent neved!»
De hogy megbeszéllék ezt Lisiásnak,
Antiokhiának tiszttartójának,
Hogy népét elverték az Gorgiásnak,
Ottan parancsola az huszároknak.
Elkészíté ismét minden népeit,
Haraggal indítá sok jó vitézit,
Sereg előtt viszik nagy szép zászlóit,
Hogy mind elvesztette zsidó népeit.
Indulának elől gyalog seregek,
Lisiás vitézzel kik készülének,
Hatvanezer száma gyalog népének,
Ötezeren vadnak huszár vitézek.
Ottan Júdás vitéz hogy ezt meghallá,
Tízezer magával hamar indúla,
Lisiás eleit bízvást megszállá,
Ilyen imádsággal könyörög vala:
«Mindörökké, Isten, dicsőséges vagy,
Mert szabadítója Izráelnek vagy,
Szerencsét minekünk kérünk ez nap adj,
Minden viadalban kérünk, hogy megáldj.
Nám Dávid kezébe mikor ajánlád,
Pogánok hatalmát mikor megrontád,
Jonathás vitéznek kezében adád
Az idegen népnek minden táborát.
Im ez undok népet kérünk úristen,
Ronts meg népeidnek az ő kezekben,
Megszégyenűljenek az ő nevekben,
Kik csúfolnak téged te szent nevedben.
Pogán népet verd el te hatalmadban,
Ronts meg elméjekben és hatalmokban,
Megszégyenüljenek bátorságokban,
Éles tőr bényelje ez viadalban.»
Oly nagy bátorságban könyörgés után,
Ám megütközének nagy bátorságban,
Erősek valának az viadalban,
Lisiásnak népe vala futásban.
Tőr miatt veszének csak ötezeren,
Tekinté Lisiás népét az igyben,
Hát erősen futnak nagy ijedtekben,
Utánnok indúla nagy sietségben.
Ezt az Júdás vitéz eszébe vevé,
Sok ellenségeit hogy elkergeté,
Sionnak hegyére népét felvivé,
Hamar oltárokat megkészíttete.
Népeivel áldozatot tétete,
Nagy dícséreteket istennek teve,
Hogy megmaradhatna az zsidó népe,
Kiktül dícsértetnék az ő szent neve.
[part "Finis historiae. // SECUNDA PARS CANTIONIS."]
Több hadakozási Júdás vitéznek,
Kiket most elhagyunk, nagy sokak lőnek,
Példájul csak mondjuk ezt a községnek,
Hogy tanúság lenne fejedelmeknek.
Jámbor fejedelmek, jól megértsétek,
Mint hadakoztanak régi vitézek,
Segítségét kérték az úristennek,
Dolgokban voltának jó szerencsések.
Semmi ez világi szép nyereségért,
Nem hadakoztanak sem kazdagságért,
Hanem az községnek békeségeért,
Isten törvényének maradásaért.
Ez szent reménségben mert ők voltának,
Hogy az úristenbe ők ha bíznának,
Ha az szent törvénybe megmaradnának,
Békével országokban ők lakhatnának.
Lakozának addig nagy békességben,
Míg az Isten köztök lőn becsületben.
Míg erősek lőnek az szent törvényben,
Addig nem esének az pogán kézben.
Jövének csakhamar az pogán népek,
Nevét szidalmazák az úristennek,
Tisztessége vesze az szentségeknek,
Ezen zsidó népek megíjedének
Báná Matatiás, mikor ezt látá,
Isten tisztességét igen megszáná,
Úgy annyira végre meg is sirató,
Szentség oltalmába harcot indíta.
Reá gondolnátok csak fejedelmek,
Tiszteteknek itt megfelelhetnétek,
Sok bálványozókat templomban néztek,
Mégsem szólítjátok, elszenveditek.
Oh, ha szánná istennek tisztességét;
Mint egy Matatiás venné fegyverét,
Méltán kionthatná azoknak vérét,
Kik lábbal tapodják Isten igéjét.
Mind elaltattanak külső szentségben,
Vélek esztek, isztok nagy egyességben,
Hízelkednek, mint az skorpiók, szemben,
Mint az Skarióth, adnak másfelől kézben.
Az Krisztus templomba ha bément volna,
Adókat vevőket mikor ott látna,
Nyakrafőre őket onnét kihányá,
Templom vásár helye — monda, nem volna.
Csudálkozom dolgán a káromlóknak,
Sárkányok és kigyók ki nem mardossák,
Az mennyütő kövek rájok nem szállnak,
Kik a szentségeket pénzen árulják.
Ha most nem bánnátok, jó fejedelmek,
Mégis egyet szólnék majd ellenetek:
Oltalma legyetek az szent ígének,
Két kő táblán való szent törvényeknek.
Azért vagytok az fejedelemségben,
Úristen titeket hagya képében,
Kétféle dolgotok legyen ez tisztben,
Hagyá, hogy igazán járjatok ezben.
Bántás nélkül légyen első dolgotok,
Községnek igazat szolgáltassatok
Őzvegy és árvákot ne útáljátok,
Pörit, igazságit jól meglássátok.
Ez szegény köznépet ne illessétek,
Bosszúságokkal ne kesergessétek.
Mert az Isten mondja, bátor higgyétek,
Úrnak szeme fényét így kiveritek.
Oztán másik dolgotok is követköznék,
Gonosztevő embert megbüntessetek,
Isten ígéjének hirdetésének,
Bántása ne légyen a szentségeknek.
Régi elmúlt dolgot tekintenétek,
Ezékhiás király mint cselekedék,
Bálványok templomi földre töreték,
Ércből csinált kígyó ízre rontaték.
Vitete szent Illyés pogán papokat,
Kik az Baalnak tőnek áldozatokat,
Cyson vize mellé a káromlókat,
Levágatá ott mind, ötödfél százat.
Mennyiszer hallotok sok rágalmazást,
Az szent íge ellen való káromlást,
Csak meg sem fedditek az rágalmazást,
Nem akartok látni semmi kárvallást.
[part "BENEDICTIO MAGISTRATUS."]
Felejtsetek immár minden félelmet,
Adjon az úristen oly bátor szívet,
Hogy mind halálig vallhassátok őtet,
Megmaradhassatok igaz hit mellett.
Oltalmazza Isten ti élteteket,
Megáldja tinektek szerencséteket,
Jóra igazgassa bölcsességteket,
Békével bírjátok mind az községet.
E sok részegséget már elhagyjátok,
Az méltatlanságot megtagadjátok,
Az ártatlanságot megtanuljátok,
Régi jó szerencsét hogy valhassatok.
Csak hagyjunk el immár sok gonoszságot,
Tészen Isten vélünk irgalmasságot,
Megszabadítja jó Magyarországot,
Megépíti ez nagy sok pusztaságot.
Isten ezt megadja, higgyétek, néktek,
Szent fia nevébe hogy ha kéritek,
Szent parancsolatja szerint ha éltek,
Örök menyországot adja tinéktek.
Tanúságul adá egy jó kedvében,
Nevét ki megjedzé versnek fejében,
Születettül fogva ennyi időben,
Másfélezer negyvenkilencedikben.
[part]
Istoriát hallom, igen mondattok,
De csak csodáljátok, nem tanóljátok.
Hogy idvösségtekre megtartanátok,
De csak nagy hiába elhallgatjátok.
Nagy régi dolgokat mondok ti néktek,
Kiket eszetekben kérlek vegyetek,
Úr születése előtt kik meglöttenek,
Mert nem álmot mondok, bátor higgyétek.
Csuda nagy hatalmas az Egyiptomban,
Király lakik vala nagy pogánságban,
Antiokhus neve nagy kazdagságában,
Igen kevély vala király magában.
Lovagját, gyalogját elindíttatá,
Nagy roppant sereggel mikor béjuta,
Izrael országát mind elszáguldá,
Az Jeruzsálemet király megszállá.
Indúla Jeruzsálem városába, —
Mene Salamonnak szép templomába,
Sanctuariumba mikor béjuta,
Templomnak szépségét mind eldúlatá.
Tőn nagy pusztaságot sok ékességben,
Szép arany oltárnak eltörésében,
Arany gyertyatartók elvitelében,
Semmit nem kimélle kevélységében.
Isten ezt engedé az pogánoknak,
Hogy szép arany asztalt elrontanának,
Arany szelencéket eltékozlának,
Arany koronákat mind felrakának,
Minden drága gyöngyös szép öltözetit,
Aranyból, ezüstből csinált edénit,
Templomnak elvivék gyönyörűségit,
Csak pusztán maraszták az ő falait.
Indítá el ottan király erejét,
Nagy örömmel viszi sok nyereségét,
Kevélyen beszélli jó szerencséjét,
Szegény zsidó népnek nagy veszedelmét.
Lőn keserűségek fejedelmeknek,
Orcájok pirula jámbor véneknek,
Szomorú bánatjok az föld népének,
Keserű siralom mind az szűzeknek.
Immár két esztendő ezben tölt vala,
Hogy az zsidó nép nagy sírásban vala.
Király ő ravóit beküldte vala,
Az ország adóját hogy bészámlálná.
Táborát az ravó jártatta vala,
Jeruzsálem előtt megszállott vala,
Nagy csalárdságával el-béindula,
A városnak népét mind levágatá.
Izráel népének minden jószágát,
Zsákmányba hányatá nagy kazdagságát,
Felgyújtatá Jeruzsálemnek városát,
Kerítéssel rontat erős tornyokat.
Sok gyönyörűségért és dicsőségért,
Kesergettetének nagy sok bűnökért,
Mert megunák Istent nagy jótéteért,
Mindezeket vallák ő érdemekért.
Ira egy levelet az Egyiptomból
Antiokhus király nagy káromlásból,
Oltárt kitörnének az templomokból,
Bálvánt imádnának akaratjából.
Vinne minden ember az áldozatra,
Disznóhússal menne fel az oltárra,
Szegény zsidó népet hajtnák mind arra,
Áldoznék királynak áldozatjára.
De nagy sokan erre ők nem állának,
Undok dísznóhússal hogy áldoznának,
Sokan erről ők ott tanácsot tartának,
Jobb volna fejenkint mind meghalnának.
Eleázár vala ott egy szent doktor,
Kit az áldozatra intenek sokszor,
Soha nem engede halálig akkor,
Fiaival megöleték az jámbor.
[part "ZELUS MATATIAE."]
Gondja erre nagy lőn ott az időben
Egy főpap jámbornak Jeruzsálemben,
Ő jó híre, neve nemzetségében,
Matatiás neve jámbor életben.
El-felmegyen vala akkor templomba,
Hogy a bálványoknak áldoznak vala,
Áldozattul az népet ő tiltja vala,
Nagy fohászkodással ezt mondja vala.
«Siralmas népemnek ily nagy romlása,
Az szent törvényeknek megcsúfolása,
Bátor jobb ingyen sem születtem volna,
Hogy nem veszedelmet most láttam volna!»
Templomban sok népek egykor valának,
Hogy a bálványoknak ők áldoznának,
Pogán fejedelmek jelen valának,
Kik az áldozatra népet hajtának.
Az Matatiás pap mikor ezt látná,
Hogy egy zsidó ám áldozni akarna,
Zsidót az oltárról ám lerándítá.
Lábaival őtet igen rugdosá.
Az pogán fejedelmet is ragadá,
Éles tőrrel őtet ám levágatá,
Az bálvány oltárit mind lerontatá,
Az városból ottan el kiindúla.
Nem sok idő múlván megbetegedék,
Fiait hozzája ám mind beinték,
Hagyá, az szent törvént hogy ők őriznék;
Ottan ez világból jámbor kimúlék.
De hogy Matatiás akkor kimúlék,
Izráel népétől megsirattaték.
Modim városába el-béviteték,
Nagy sírva fiai testét temeték.
[part "JUDAS PRAEFECTUS APOLONIUM SERON, PRINCIPEM SYRIAE OCCIDIT."]
Róla zsidó népek tanácskozának,
Hogy egy fejedelmet választanának,
Júdás Makhabeust akkor választák,
Fejedelmül köztök őtet kiálták.
Elhírhövék Júdás jó barátival,
Kedves mindeneknek jámborságával,
Híre pogánok közt vitéz voltával,
Mert Isten vezére nagy hatalmával.
Ám sisakját tevé fejébe Júdás,
Képe, tekintete, mint az Góliás
Páncélában ékes, mint egy óriás,
Éles tőr kezében, mint egy villámás.
Sívó oroszlánhoz ám hasonlatos,
Szeme tekinteti oly gyorsaságos,
Csengő szava néki népe közt hangos,
Minden viadalban nagy gyorsaságos.
De hogy mellé vövé minden népeit,
Mindenütt kergeti ellenségeit,
A hol hírrel hallja nékik lakásit,
Fejekre felgyújtja minden városit.
Erősen kergeti az pogánokat,
Kik tétetnek vala áldozatokat,
Ám megszabadíta sok városokat,
Ezzel bátoríta minden zsidókat.
Samáriát Apolónius bírja,
Nagy hatalmasságát Júdásnak hallá,
Az hópénzesekkel ottan indúla,
Hogy Judás vitézzel szembe megvívna.
Júdás vitéz véle ha szembe juta,
Pogán vitézeket ott levágatá,
Apolónius is hadban meghala,
Minden kazdagságát Júdás elfosztá.
Indúla nagy haddal az Syriából,
Antiokhus király akaratjából,
Seron vitéz neve a pogánságról,
Hogy ő bosszút álljon Apolóniusról.
[part "FIDUCIA JUDAE IN DEUM"]
Igen hamar Júdás hogy ezt megérté,
Izráelnek népét ottan készíté,
Seron eleibe őtet kivivé,
És minden népeit így erősíté:
«Ne féljetek mostan ez dühös néptül,
Elméjek felgerjedt nagy kevélységtül,
Nem tudnak tartani az úristentől,
Ki kezünkben adja őket ezentül.
Lészen mennyországból az győzedelem,
Földnek, mennynek urátul minden hatalom,
Fegyvereseken had nem áll, azt vallom,
De az nagy Istentül vagyon, azt mondom.»
Azontúl hogy Júdás ez szókat mondá,
Ellenségre nagy hertelen rohana,
Mindenfelé népet erősen vágja,
Seronnak serege futni indúla.
Vesze Seron vitéz minden népével,
Nyolcszáz levágaték bennek fegyverrel,
Űzőben esének hertelenséggel,
Seron elszalada csak nem sok néppel.
Dúlatá, fosztatá a holt testeket,
Rólok leszedete minden szépséget,
Onnét elindítá zsidó népeket,
Úristennek tőnek dicséreteket.
[part "CONTRA LISIAM EXERCITUS ANTIOCHI PRAEFECTUM, BELLUM INIT JUDAS."]
Ezben hír lött vala Antiokhusnak,
Csudálja hatalmát királ Júdásnak;
Haragja gerjede pogán királynak,
Erősen parancsol az huszároknak.
Mind el-felkészíté nagy hatalommal,
Lisiást választá a gyalogokkal,
Gorgiást, Nikánort az huszárokkal,
Őket elindítá királi haddal.
Elöl az gyalog nép mind elindúla,
Negyvenezer száma gyalognak vala,
És az huszár sereg utól indúla,
Hétezer az száma lovagnak vala.
[part "VICTIMAS OFFERUNT ISRAELITAE."]
Tőnek áldozatot az zsidó népek,
Mispath városában az úristennek
Hallákó mert pogánok rajok jőnének,
Zsákba, szőr ingekbe felöltözének.
Gyakran imádkoznak és könyörögnek,
Azonközbe ők viadalhoz készülnek;
Júdás vitéz szóla az zsidó népnek,
Semmit ne félnének, bátrak lennének.
Lőnek készületben az Gorgiással,
Táborból jövének nagy szép zászlókkal,
Ötezer gyalogok ezer lovaggal,
Hogy szembe vívnának ők az Júdással.
Oly nagy fényességgel nap felindúla,
Júdás vitéz háromezeren vala,
Hogy Gorgiás véle szembe ment vala,
Gorgiás seregét megfutamtatá.
Rivalkodásokkal úgy futnak vala,
Futó nép közt Júdás ott forog vala,
Háromezert bennek levágtak vala,
Hertelen a többi futva szalada.
Júdás az Gorgiást mikor elgyőzé,
Izráelnek népét visszatéríté,
A pogán táborba őket bévivé,
Pogánok jószágát mind felszedeté.
Aranyat, ezüstet bőven talála,
Bársont, kamukákat, bíbort eloszta,
Minden népeivel onnét indúla,
Dícsérettel Istent így magasztalá:
«Mennynek, földnek ura, áldott te neved,
Dícséret örökké légyen te néked,
Irgalmasságodat kiáltja néped,
Dicsőséges légyen az te szent neved!»
De hogy megbeszéllék ezt Lisiásnak,
Antiokhiának tiszttartójának,
Hogy népét elverték az Gorgiásnak,
Ottan parancsola az huszároknak.
Elkészíté ismét minden népeit,
Haraggal indítá sok jó vitézit,
Sereg előtt viszik nagy szép zászlóit,
Hogy mind elvesztette zsidó népeit.
Indulának elől gyalog seregek,
Lisiás vitézzel kik készülének,
Hatvanezer száma gyalog népének,
Ötezeren vadnak huszár vitézek.
Ottan Júdás vitéz hogy ezt meghallá,
Tízezer magával hamar indúla,
Lisiás eleit bízvást megszállá,
Ilyen imádsággal könyörög vala:
«Mindörökké, Isten, dicsőséges vagy,
Mert szabadítója Izráelnek vagy,
Szerencsét minekünk kérünk ez nap adj,
Minden viadalban kérünk, hogy megáldj.
Nám Dávid kezébe mikor ajánlád,
Pogánok hatalmát mikor megrontád,
Jonathás vitéznek kezében adád
Az idegen népnek minden táborát.
Im ez undok népet kérünk úristen,
Ronts meg népeidnek az ő kezekben,
Megszégyenűljenek az ő nevekben,
Kik csúfolnak téged te szent nevedben.
Pogán népet verd el te hatalmadban,
Ronts meg elméjekben és hatalmokban,
Megszégyenüljenek bátorságokban,
Éles tőr bényelje ez viadalban.»
Oly nagy bátorságban könyörgés után,
Ám megütközének nagy bátorságban,
Erősek valának az viadalban,
Lisiásnak népe vala futásban.
Tőr miatt veszének csak ötezeren,
Tekinté Lisiás népét az igyben,
Hát erősen futnak nagy ijedtekben,
Utánnok indúla nagy sietségben.
Ezt az Júdás vitéz eszébe vevé,
Sok ellenségeit hogy elkergeté,
Sionnak hegyére népét felvivé,
Hamar oltárokat megkészíttete.
Népeivel áldozatot tétete,
Nagy dícséreteket istennek teve,
Hogy megmaradhatna az zsidó népe,
Kiktül dícsértetnék az ő szent neve.
[part "Finis historiae. // SECUNDA PARS CANTIONIS."]
Több hadakozási Júdás vitéznek,
Kiket most elhagyunk, nagy sokak lőnek,
Példájul csak mondjuk ezt a községnek,
Hogy tanúság lenne fejedelmeknek.
Jámbor fejedelmek, jól megértsétek,
Mint hadakoztanak régi vitézek,
Segítségét kérték az úristennek,
Dolgokban voltának jó szerencsések.
Semmi ez világi szép nyereségért,
Nem hadakoztanak sem kazdagságért,
Hanem az községnek békeségeért,
Isten törvényének maradásaért.
Ez szent reménségben mert ők voltának,
Hogy az úristenbe ők ha bíznának,
Ha az szent törvénybe megmaradnának,
Békével országokban ők lakhatnának.
Lakozának addig nagy békességben,
Míg az Isten köztök lőn becsületben.
Míg erősek lőnek az szent törvényben,
Addig nem esének az pogán kézben.
Jövének csakhamar az pogán népek,
Nevét szidalmazák az úristennek,
Tisztessége vesze az szentségeknek,
Ezen zsidó népek megíjedének
Báná Matatiás, mikor ezt látá,
Isten tisztességét igen megszáná,
Úgy annyira végre meg is sirató,
Szentség oltalmába harcot indíta.
Reá gondolnátok csak fejedelmek,
Tiszteteknek itt megfelelhetnétek,
Sok bálványozókat templomban néztek,
Mégsem szólítjátok, elszenveditek.
Oh, ha szánná istennek tisztességét;
Mint egy Matatiás venné fegyverét,
Méltán kionthatná azoknak vérét,
Kik lábbal tapodják Isten igéjét.
Mind elaltattanak külső szentségben,
Vélek esztek, isztok nagy egyességben,
Hízelkednek, mint az skorpiók, szemben,
Mint az Skarióth, adnak másfelől kézben.
Az Krisztus templomba ha bément volna,
Adókat vevőket mikor ott látna,
Nyakrafőre őket onnét kihányá,
Templom vásár helye — monda, nem volna.
Csudálkozom dolgán a káromlóknak,
Sárkányok és kigyók ki nem mardossák,
Az mennyütő kövek rájok nem szállnak,
Kik a szentségeket pénzen árulják.
Ha most nem bánnátok, jó fejedelmek,
Mégis egyet szólnék majd ellenetek:
Oltalma legyetek az szent ígének,
Két kő táblán való szent törvényeknek.
Azért vagytok az fejedelemségben,
Úristen titeket hagya képében,
Kétféle dolgotok legyen ez tisztben,
Hagyá, hogy igazán járjatok ezben.
Bántás nélkül légyen első dolgotok,
Községnek igazat szolgáltassatok
Őzvegy és árvákot ne útáljátok,
Pörit, igazságit jól meglássátok.
Ez szegény köznépet ne illessétek,
Bosszúságokkal ne kesergessétek.
Mert az Isten mondja, bátor higgyétek,
Úrnak szeme fényét így kiveritek.
Oztán másik dolgotok is követköznék,
Gonosztevő embert megbüntessetek,
Isten ígéjének hirdetésének,
Bántása ne légyen a szentségeknek.
Régi elmúlt dolgot tekintenétek,
Ezékhiás király mint cselekedék,
Bálványok templomi földre töreték,
Ércből csinált kígyó ízre rontaték.
Vitete szent Illyés pogán papokat,
Kik az Baalnak tőnek áldozatokat,
Cyson vize mellé a káromlókat,
Levágatá ott mind, ötödfél százat.
Mennyiszer hallotok sok rágalmazást,
Az szent íge ellen való káromlást,
Csak meg sem fedditek az rágalmazást,
Nem akartok látni semmi kárvallást.
[part "BENEDICTIO MAGISTRATUS."]
Felejtsetek immár minden félelmet,
Adjon az úristen oly bátor szívet,
Hogy mind halálig vallhassátok őtet,
Megmaradhassatok igaz hit mellett.
Oltalmazza Isten ti élteteket,
Megáldja tinektek szerencséteket,
Jóra igazgassa bölcsességteket,
Békével bírjátok mind az községet.
E sok részegséget már elhagyjátok,
Az méltatlanságot megtagadjátok,
Az ártatlanságot megtanuljátok,
Régi jó szerencsét hogy valhassatok.
Csak hagyjunk el immár sok gonoszságot,
Tészen Isten vélünk irgalmasságot,
Megszabadítja jó Magyarországot,
Megépíti ez nagy sok pusztaságot.
Isten ezt megadja, higgyétek, néktek,
Szent fia nevébe hogy ha kéritek,
Szent parancsolatja szerint ha éltek,
Örök menyországot adja tinéktek.
Tanúságul adá egy jó kedvében,
Nevét ki megjedzé versnek fejében,
Születettül fogva ennyi időben,
Másfélezer negyvenkilencedikben.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.