| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Gyakor emlékezet vagyon a Szentírásban |
| RPHA-szám: | 0437 |
| Szerző: | Czeglédi Nyíri János A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. |
| Ajánlás: | Gyöke Ferenc |
| Cím: | História a Makkabeusokról írt könyvből |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1586-1595 között |
| Pro domo: | Változat:
|
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. Gy/OKE FERENC AZ BIBLIABAN TALALTA |
Változat:
| |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a13(6,7), a13(6,7), a19(6,6,7) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Régi nagy időben vala Asszíriában (RPHA 1197) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 18SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 54 versszak |
| Irodalmi minta: | 2Macch 1-3 |
| Műfaj: | [ vallásos (001) > história (002) > elbeszélő (004) > bibliai (009) ] |
| Felekezet: | 67% protestáns (2 db) 33% világi (1 db) |
| Változatok: |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Gyakor emléközet vagyon az Szentírásban,
Mint forgattak legyen sok dolgok ez világban,
Eleitül fogván mint meg vannak írva renddel a Bibliában.
Jeles dolgok között vagyon együtt megírva,
Mint Isten hatalmát egykor mutatta vala,
Egy nagy fő emberön, Heliodoruson Jeruzsálem városba.
Ő rajta lött csapást ki akarja érteni,
Az szent Bibliában szükség annak olvasni
Machabaeusoknak az második könyvét, tud ő róla tanulni.
Kezdjük azért mostan dolgát megbeszélleni,
Az mint ő járt legyen, versinkben énekölni,
Megnevezött könyvnek az harmadik részét renddel megmagyarázni.
Egykor egy időben mikoron Syriának,
Fejedelme volna Seleucus az országnak,
Az kit több Seleucus nevű királyok közt híttak Philopatornak.
Földök az zsidóknak Syriához nem messze,
Sőt inkább határos országok vala vele,
Ezért Seleucusnak, szomszéd hatalmasnak, meghódolniok kelle.
Ez oly idő tájában zsidók között lött vala,
Mikoron hatalmok külső semmi vala,
Babilóniából haza jüvés után sok üdővel ez vala.
Régi királyságnak magva szakadott vala,
És csak az fő papság helyén maradott vala,
Hadnagyok, fő papjok gyakorta zsidóknak ugyanazon egy vala.
Egy hadnagyok ezkor jóllehet nekik vala,
Az Janna Hirkanus kinek ű neve vala,
David nemzetéből legutolsó lévén, megölettetött vala.
Nem lévén királyok, Onias az fő papjok,
Kinek idejében lőn békével lakások,
Mind addiglan, mígnem fejedelemségért lőnek visszavonyások.
Csuda nagy jó szívvel az király is hozzájok,
Bő költségöt adott Seleukus is nekiök,
Áldozatok környül valamelyek lőnek templomhoz szükségesök.
Az templomnak vala akkor egy tiszttartója,
Ki Benjamin nemzetéből való vala,
Simon neve, vagyon az Onias pappal ő nagy visszavonyással.
Szerit nem teheti, Simon mikoron látja,
Az Onias papot hogy ott ű el nyomhassa,
Jámbor istenfélő az Onias vala, Isten segélli vala.
Bosszonkodik rajta, Oniast nem bírhatja;
Egyik tiszttartóhoz mene bosszúságában,
Coelesyriában, Apolloniusnál lőn ily árulkodásban:
Jelente ily dolgot ott Apolloniusnak,
Hogy volna nagy kincsök templomokban zsidóknak,
Királyt illetnéje, mert szüksége arra nem volna áldozatnak.
Bemene királyhoz tiszttartó, hogy ezt hallá,
Mit Simontul halla, királynak hírré adá,
Antiochiában, király városában király örömmel hallá.
Legottan indítá király egyik szolgáját,
Az Heliodorust, király fő kéncs tartóját,
Kincset el hozassa, Heliodorussal elindítá nagy hadat.
Indula hadával Heliodorus gyorsan,
Zsidó ország fele megyen nagy gyorsaságban,
Mi szándékkal legyen, de senkinek semmit ő meg nem jelönt abban.
Azt teteti, mint ha más volna ű szándéka,
Mint ha az országok látni bocsáttak volna,
És azért szert széllel ott az országokban lönne neki járása.
Bejuta eszenben ám ott Jeruzsálemben,
Zsidók tisztességgel menének eleiben,
Hogy gonosz szándákkal jütt legyen közikben, semmit nem értnek ebben.
Az fő paptul kezde erősen kérdöznie,
Az bemondott kéncsnek holott volna ű helye,
Király azért küldte, király tárházában az kincsnek kell mennie.
Nem tagadá az pap, hogy pénz sohol nem volna,
De özvegyek, árvák számára való volna,
Némelyik pediglen csak tartani való beadott pénz ott volna.
Teszen, úgymond, ennek nem sokat az summája,
Száz talentomot mind azis meg nem haladna,
Kincs azért templomban olyan nagy nem volna, az mint Simon hazudta.
Az Istennek is ez bosszúságára lenne,
Özvegyök, árváktul pénz ha el véve lenne,
Azoknak sem illik, kik ott hagyták vala, pénzeknek el vesznie.
Lám ők, úgy mond, bizák ez helynek szentségéhöz,
Mert az ő pénzeket adták ide szent kézhez,
Hogy ők olyanéppen, az mint itt letöttek, vegyék ismég kézhez.
Az Heliodorus ez ellen meg ezt mondja:
Valami királtul meg vagyon parancsolva,
Meg kell annak lenni, semmiképpen nem mer egyebet tenni abba.
Lőn egy bizonyos nap erre tüle rendelve,
Melyen ő az templom kincsének számát vegye,
És így számát vévén, király tárházában ezképpen ű be vigye.
Tőnek nagy zendülést ezen várasbeliek,
Esének nagy búban városban minden rendek,
Futosnak szegények, Istenhez kiáltnak, nincs egyebet mit tenniek.
Az pénz elvitelnél mind nagyobbnak azt tartják,
Templom gyalázatját hogy űk szemökkel látják,
Isten tisztessége hogy így gyaláztatik, azt erősen fájlalják.
Azért az templomhoz mind felfutottak vala,
Számtalan nagy sok nép templomban begyűlt vala,
Férfiak, asszonyok, aprók és öregök vadnak imádkozásban.
Az papok peniglen vadnak mind felöltezve,
Arcul mind borultak oltár előtt az földre,
Istent azon kérik, legyen mast is gondja neve tisztességére.
Azonközben mikor ők így könyörgenek,
Hogy ők az Istentül mennyből segíttetnének,
És az idegenek ez gonosz szándékben elő ne mehetnének.
Heliodorus az templomhoz feljüve,
Vele együtt vagyon sok fegyverös serege,
Az minden szándéka, az mit elindított, hogy ő azt véghez vigye.
De mikoron közel kencstartó helyhez juta,
Minden seregeknek az ű hatalmas Ura
Egy csodát tőn rajta, ki miá az kincshöz lám ott nem nyúlhata.
Ott Heliodorus oly igen meg rémüle,
Vele egyetemben ő fegyveres serege,
Hogy minden merészség szívekből kivesze, állanak nagy reszketve.
Mert egy rettenetes lovagos áll előttök,
Aranyas fegyverben fénlik ott ő előttök,
Két elő lábával ki Heliodorust földre vágá közzülök.
Két szép ifjú legény lovas előtt áll vala,
Kiknek tekéntetök nagy rettenetes vala,
Ostor jobb kezekben és Heliodorust erőssen verik vala.
Mikoron az földön azképpen fetrengene,
Mint egy haló ember, úgy kapálódik vala,
Ragadák szolgái, tevék lectikában és vivék szállására.
Ismerék mindnyájan az Istennek hatalmát,
Nagy Isten az zsidók istene, mind azt vallják,
Ki ellen ne legyen sohul semmi erő, mindnyájan azt kiáltják.
Fekszik azonközben hadnagyok az szálláson,
Szavát sem vehetik, féltik, meghalni fogjon,
Az fő papot kérik, Heliodorusért Istennek könyörögjön.
Onias pap kész lőn mingyárást ez dologhoz,
Készüle azonnal ott áldozat tételhez,
Ne vélje az király, hogy űk álnok szívvel voltak Heliodorushoz.
Mikor így érötte Onias könyörögne,
Elébbi két ifjú meg azon öltezetbe,
Heliodorusnak állnak eleiben, és így szólnak nékie:
„Keszönjed te - úgy mond - ezt az Onias papnak,
Hogy lesz halladása máról te halálodnak,
Mert az ő kedviért lött el halladása halálod órájának.
Te penig meg lássad, hogy el ne feledkezzél,
Az Istentül mastan miként meg verettettél,
Urad udvarában sőt mindenek előtt te erről emlékezzél."
Lőn meg gyógyulása mihelt Heliodorusnak,
Sok áldozatokat tőn ott az Úr Istennek,
Nagy fogadásokat és ígéretöket jelente ott az Úrnak.
Igen meg köszöné jó tettét Oniasnak,
Hamar készüljenek, parancsolja hadának,
Az kincset ott hagyják, indulának haza országában uroknak.
Jutának el haza ők Antiochiában,
Vagyon ott az király tűlök tudakozásban,
Az meg hagyott kincset miért hogy nem hozták be király tárházában.
Ott Heliodorus renddel mind megbeszéllé,
Ott ő mint járt volna, urának megjelenté,
Isten mint meg verte, de meggyógyította az pap könyörgésére.
Rajta csudálkozván az király ezt hallgatja,
Mit az ő szolgája előtte beszél vala,
Mind elhitte vala, az Sion istenét ezért ő magasztalja.
Udvar nép előtt is az Istent magasztalja,
És hatalmasságát erősen csudáltatja,
Sem földön, sem mennyen nincs ollyan nagy Isten, mindenek előtt vallja.
Egyször egy időben király elő kérdözi,
Kit kelljen újobban zsidók közé küldeni,
Király kérdésére az Heliodorus akkoron azt felelé:
Ha ki, úgymond, neked vagy ellenséged volna,
Avagy ha árulód neked lönni akarna,
Azt bocsássad oda, tanítva jő haza, meg úgy, ha meg nem halna.
Mert az Mennyei Úr Hierusalem oltalma,
És az nagy Istenek vagyon az helyre gondja,
Ki megver és elveszt mindeneket, az kik ártani mennek oda.
Az Heliodorus azértan így járt vala,
Ki minden szolgának erre igen nagy példa,
Hogy földi urának senki Isten ellen szavát meg ne fogadja.
Gyakor emléközet vagyon az Szentírásban,
Mint forgattak legyen sok dolgok ez világban,
Eleitül fogván mint meg vannak írva renddel a Bibliában.
Jeles dolgok között vagyon együtt megírva,
Mint Isten hatalmát egykor mutatta vala,
Egy nagy fő emberön, Heliodoruson Jeruzsálem városba.
Ő rajta lött csapást ki akarja érteni,
Az szent Bibliában szükség annak olvasni
Machabaeusoknak az második könyvét, tud ő róla tanulni.
Kezdjük azért mostan dolgát megbeszélleni,
Az mint ő járt legyen, versinkben énekölni,
Megnevezött könyvnek az harmadik részét renddel megmagyarázni.
Egykor egy időben mikoron Syriának,
Fejedelme volna Seleucus az országnak,
Az kit több Seleucus nevű királyok közt híttak Philopatornak.
Földök az zsidóknak Syriához nem messze,
Sőt inkább határos országok vala vele,
Ezért Seleucusnak, szomszéd hatalmasnak, meghódolniok kelle.
Ez oly idő tájában zsidók között lött vala,
Mikoron hatalmok külső semmi vala,
Babilóniából haza jüvés után sok üdővel ez vala.
Régi királyságnak magva szakadott vala,
És csak az fő papság helyén maradott vala,
Hadnagyok, fő papjok gyakorta zsidóknak ugyanazon egy vala.
Egy hadnagyok ezkor jóllehet nekik vala,
Az Janna Hirkanus kinek ű neve vala,
David nemzetéből legutolsó lévén, megölettetött vala.
Nem lévén királyok, Onias az fő papjok,
Kinek idejében lőn békével lakások,
Mind addiglan, mígnem fejedelemségért lőnek visszavonyások.
Csuda nagy jó szívvel az király is hozzájok,
Bő költségöt adott Seleukus is nekiök,
Áldozatok környül valamelyek lőnek templomhoz szükségesök.
Az templomnak vala akkor egy tiszttartója,
Ki Benjamin nemzetéből való vala,
Simon neve, vagyon az Onias pappal ő nagy visszavonyással.
Szerit nem teheti, Simon mikoron látja,
Az Onias papot hogy ott ű el nyomhassa,
Jámbor istenfélő az Onias vala, Isten segélli vala.
Bosszonkodik rajta, Oniast nem bírhatja;
Egyik tiszttartóhoz mene bosszúságában,
Coelesyriában, Apolloniusnál lőn ily árulkodásban:
Jelente ily dolgot ott Apolloniusnak,
Hogy volna nagy kincsök templomokban zsidóknak,
Királyt illetnéje, mert szüksége arra nem volna áldozatnak.
Bemene királyhoz tiszttartó, hogy ezt hallá,
Mit Simontul halla, királynak hírré adá,
Antiochiában, király városában király örömmel hallá.
Legottan indítá király egyik szolgáját,
Az Heliodorust, király fő kéncs tartóját,
Kincset el hozassa, Heliodorussal elindítá nagy hadat.
Indula hadával Heliodorus gyorsan,
Zsidó ország fele megyen nagy gyorsaságban,
Mi szándékkal legyen, de senkinek semmit ő meg nem jelönt abban.
Azt teteti, mint ha más volna ű szándéka,
Mint ha az országok látni bocsáttak volna,
És azért szert széllel ott az országokban lönne neki járása.
Bejuta eszenben ám ott Jeruzsálemben,
Zsidók tisztességgel menének eleiben,
Hogy gonosz szándákkal jütt legyen közikben, semmit nem értnek ebben.
Az fő paptul kezde erősen kérdöznie,
Az bemondott kéncsnek holott volna ű helye,
Király azért küldte, király tárházában az kincsnek kell mennie.
Nem tagadá az pap, hogy pénz sohol nem volna,
De özvegyek, árvák számára való volna,
Némelyik pediglen csak tartani való beadott pénz ott volna.
Teszen, úgymond, ennek nem sokat az summája,
Száz talentomot mind azis meg nem haladna,
Kincs azért templomban olyan nagy nem volna, az mint Simon hazudta.
Az Istennek is ez bosszúságára lenne,
Özvegyök, árváktul pénz ha el véve lenne,
Azoknak sem illik, kik ott hagyták vala, pénzeknek el vesznie.
Lám ők, úgy mond, bizák ez helynek szentségéhöz,
Mert az ő pénzeket adták ide szent kézhez,
Hogy ők olyanéppen, az mint itt letöttek, vegyék ismég kézhez.
Az Heliodorus ez ellen meg ezt mondja:
Valami királtul meg vagyon parancsolva,
Meg kell annak lenni, semmiképpen nem mer egyebet tenni abba.
Lőn egy bizonyos nap erre tüle rendelve,
Melyen ő az templom kincsének számát vegye,
És így számát vévén, király tárházában ezképpen ű be vigye.
Tőnek nagy zendülést ezen várasbeliek,
Esének nagy búban városban minden rendek,
Futosnak szegények, Istenhez kiáltnak, nincs egyebet mit tenniek.
Az pénz elvitelnél mind nagyobbnak azt tartják,
Templom gyalázatját hogy űk szemökkel látják,
Isten tisztessége hogy így gyaláztatik, azt erősen fájlalják.
Azért az templomhoz mind felfutottak vala,
Számtalan nagy sok nép templomban begyűlt vala,
Férfiak, asszonyok, aprók és öregök vadnak imádkozásban.
Az papok peniglen vadnak mind felöltezve,
Arcul mind borultak oltár előtt az földre,
Istent azon kérik, legyen mast is gondja neve tisztességére.
Azonközben mikor ők így könyörgenek,
Hogy ők az Istentül mennyből segíttetnének,
És az idegenek ez gonosz szándékben elő ne mehetnének.
Heliodorus az templomhoz feljüve,
Vele együtt vagyon sok fegyverös serege,
Az minden szándéka, az mit elindított, hogy ő azt véghez vigye.
De mikoron közel kencstartó helyhez juta,
Minden seregeknek az ű hatalmas Ura
Egy csodát tőn rajta, ki miá az kincshöz lám ott nem nyúlhata.
Ott Heliodorus oly igen meg rémüle,
Vele egyetemben ő fegyveres serege,
Hogy minden merészség szívekből kivesze, állanak nagy reszketve.
Mert egy rettenetes lovagos áll előttök,
Aranyas fegyverben fénlik ott ő előttök,
Két elő lábával ki Heliodorust földre vágá közzülök.
Két szép ifjú legény lovas előtt áll vala,
Kiknek tekéntetök nagy rettenetes vala,
Ostor jobb kezekben és Heliodorust erőssen verik vala.
Mikoron az földön azképpen fetrengene,
Mint egy haló ember, úgy kapálódik vala,
Ragadák szolgái, tevék lectikában és vivék szállására.
Ismerék mindnyájan az Istennek hatalmát,
Nagy Isten az zsidók istene, mind azt vallják,
Ki ellen ne legyen sohul semmi erő, mindnyájan azt kiáltják.
Fekszik azonközben hadnagyok az szálláson,
Szavát sem vehetik, féltik, meghalni fogjon,
Az fő papot kérik, Heliodorusért Istennek könyörögjön.
Onias pap kész lőn mingyárást ez dologhoz,
Készüle azonnal ott áldozat tételhez,
Ne vélje az király, hogy űk álnok szívvel voltak Heliodorushoz.
Mikor így érötte Onias könyörögne,
Elébbi két ifjú meg azon öltezetbe,
Heliodorusnak állnak eleiben, és így szólnak nékie:
„Keszönjed te - úgy mond - ezt az Onias papnak,
Hogy lesz halladása máról te halálodnak,
Mert az ő kedviért lött el halladása halálod órájának.
Te penig meg lássad, hogy el ne feledkezzél,
Az Istentül mastan miként meg verettettél,
Urad udvarában sőt mindenek előtt te erről emlékezzél."
Lőn meg gyógyulása mihelt Heliodorusnak,
Sok áldozatokat tőn ott az Úr Istennek,
Nagy fogadásokat és ígéretöket jelente ott az Úrnak.
Igen meg köszöné jó tettét Oniasnak,
Hamar készüljenek, parancsolja hadának,
Az kincset ott hagyják, indulának haza országában uroknak.
Jutának el haza ők Antiochiában,
Vagyon ott az király tűlök tudakozásban,
Az meg hagyott kincset miért hogy nem hozták be király tárházában.
Ott Heliodorus renddel mind megbeszéllé,
Ott ő mint járt volna, urának megjelenté,
Isten mint meg verte, de meggyógyította az pap könyörgésére.
Rajta csudálkozván az király ezt hallgatja,
Mit az ő szolgája előtte beszél vala,
Mind elhitte vala, az Sion istenét ezért ő magasztalja.
Udvar nép előtt is az Istent magasztalja,
És hatalmasságát erősen csudáltatja,
Sem földön, sem mennyen nincs ollyan nagy Isten, mindenek előtt vallja.
Egyször egy időben király elő kérdözi,
Kit kelljen újobban zsidók közé küldeni,
Király kérdésére az Heliodorus akkoron azt felelé:
Ha ki, úgymond, neked vagy ellenséged volna,
Avagy ha árulód neked lönni akarna,
Azt bocsássad oda, tanítva jő haza, meg úgy, ha meg nem halna.
Mert az Mennyei Úr Hierusalem oltalma,
És az nagy Istenek vagyon az helyre gondja,
Ki megver és elveszt mindeneket, az kik ártani mennek oda.
Az Heliodorus azértan így járt vala,
Ki minden szolgának erre igen nagy példa,
Hogy földi urának senki Isten ellen szavát meg ne fogadja.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.