| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Én édes szerelmem, egyetlen egy lelkem, mi haszon nekem élnem |
| RPHA-szám: | 0378 |
| Szerző: | Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. A kolofonban: sírva ezt éneklette |
| Cím: | MKIK 57 |
| A szereztetés ideje: | 1589 vagy azelőtt A kolofonban: Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette |
| A szereztetés helye: | A kolofonban: Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég, mert már elrekkentette Buzgó szerelmébe, kiben, mint tömlöcbe |
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | A versnek van kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a6, a6, b7, c6, c6, b7, d6, d6, b7 Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | Csak búbánat immár hagyatott énnekem, kiben elfogy életem (RPHA 0220) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 236SZ, RMDT1/751 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 11 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > nem história (050) > szerelmes, erotikus (054) > arisztokratikus regiszter – udvari (063) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | BÖM 1. 106 BÖM 1. 106 |
| Hasonmás-kiadás: | Változat: |
| Digitalizált példány: | Változat:
|
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Én édes szerelmem, egyetlen egy lelkem, mi haszon nekem élnem,
Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít az én esedezésem,
Sok könyörgésemre, szép leveleimre csak választ sem téssz nékem?
Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját maga te így jól látod,
De ingyen sem érzed, sőt inkább neveted, magadban csak csúfolod,
Mondván: - „Hagyd, hagyd - úgymond - hiszem veszti nagy gond" -, kínomat úgy mosolygod.
De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon, kétségben mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz, csak bánatra taszítasz.
Szép sólymok, vad rárók - kiket madarászók tanítanak, viselnek,
Bánással, tartással, szóval, kiáltással - szelídek, kézre jönnek;
Az erős kősziklák hevétől a napnak romolnak, repedeznek;
Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács idestova nem hajthat,
Vérrel erős gyémánt, kit az acél sem bánt, végre mind elhasadhat,
A piros márványkő, kit ver gyakor eső, csepegéstől lyukadhat;
Téged pedig, sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiáltó szóm
Kezemre nem hívhat, s csak úgy se lágyíthat, mint vasat tűz, nagy lángom,
Sem mint márványkövet, kit eső csepeget, nem hathat könnyhullásom.
Vérem hullásával ha hozzám hajlanál, tündöklő szép gyémántom,
Arra is kész volnék, csak tőled érthetnék, végeznéd el már kínom,
De mind sok írásom, szóm, siralmam, lángom, szolgálatom csak károm.
Az én gyötrelmemre s Istenre tekintve indulj fel szerelmemre,
Nagy háládatlanság miatt nyomorúság hogy ne szálljon fejedre,
Vagy segélj meg immár, vagy végezz ki hamar, ne tarts tovább kétségbe'!
A mennyei orcát, életem birtokát ha Isten neked adta,
Angyali ábrázat ha vagyon terajtad, mire vetsz engem kínra?
Mennybeliek szerint ennyi sok szörnyű kínt enyhíts meg jó szolgádban!
Úristen, hogy lehet a kegyetlenségnek ilyen nagy szépség fészke?
Ha a mennybeliek olyan kegyelmesek, térj te is kegyelemre!
Angyali orcádot mert te meg alázod, ha űzsz számkivetésre.
Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette,
Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég, mert már elrekkentette
Buzgó szerelmedben, kiben, mint tömlöcben, sírva ezt éneklette.
Én édes szerelmem, egyetlen egy lelkem, mi haszon nekem élnem,
Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít az én esedezésem,
Sok könyörgésemre, szép leveleimre csak választ sem téssz nékem?
Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját maga te így jól látod,
De ingyen sem érzed, sőt inkább neveted, magadban csak csúfolod,
Mondván: - „Hagyd, hagyd - úgymond - hiszem veszti nagy gond" -, kínomat úgy mosolygod.
De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon, kétségben mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz, csak bánatra taszítasz.
Szép sólymok, vad rárók - kiket madarászók tanítanak, viselnek,
Bánással, tartással, szóval, kiáltással - szelídek, kézre jönnek;
Az erős kősziklák hevétől a napnak romolnak, repedeznek;
Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács idestova nem hajthat,
Vérrel erős gyémánt, kit az acél sem bánt, végre mind elhasadhat,
A piros márványkő, kit ver gyakor eső, csepegéstől lyukadhat;
Téged pedig, sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiáltó szóm
Kezemre nem hívhat, s csak úgy se lágyíthat, mint vasat tűz, nagy lángom,
Sem mint márványkövet, kit eső csepeget, nem hathat könnyhullásom.
Vérem hullásával ha hozzám hajlanál, tündöklő szép gyémántom,
Arra is kész volnék, csak tőled érthetnék, végeznéd el már kínom,
De mind sok írásom, szóm, siralmam, lángom, szolgálatom csak károm.
Az én gyötrelmemre s Istenre tekintve indulj fel szerelmemre,
Nagy háládatlanság miatt nyomorúság hogy ne szálljon fejedre,
Vagy segélj meg immár, vagy végezz ki hamar, ne tarts tovább kétségbe'!
A mennyei orcát, életem birtokát ha Isten neked adta,
Angyali ábrázat ha vagyon terajtad, mire vetsz engem kínra?
Mennybeliek szerint ennyi sok szörnyű kínt enyhíts meg jó szolgádban!
Úristen, hogy lehet a kegyetlenségnek ilyen nagy szépség fészke?
Ha a mennybeliek olyan kegyelmesek, térj te is kegyelemre!
Angyali orcádot mert te meg alázod, ha űzsz számkivetésre.
Színed dicsősége most ez új versekre elmémet serkentette,
Képtelen nagy szépség, ki miatt szívem ég, mert már elrekkentette
Buzgó szerelmedben, kiben, mint tömlöcben, sírva ezt éneklette.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.