Emlékezem mostan, mi történt, dolgáról (RPHA 0356)

Irodalomtörténet Poétika Források
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: Bizonytalan, hogy a versnek van-e kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Jó Magyarországnak elmúlta napjáról (RPHA 0683)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 23SZ
Terjedelem: Terjedelem: 83 versszak
Irodalmi minta: János Jacobinus: Brevis enarratio
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Felekezet: 100% világi (2 db)
Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Emléközem mostan mi történt dolgáról,
Az Erdély országnak múlt állapatjáról,
Báthori Zsigmondnak nagy jámborságáról,
Hazájához való hű szolgálatjáról.

Mikoron irnának ennyi Esztendőben,
Az ezerötszázban, és kilencvenötben,
Jó Báthori Zsigmond akkor azüdőben,
Király vala immár az Erdély földében.

Gyakron gondolkodik Király ő magában,
Mint öregbíthesse népét Országában,
És visszahozhassa még birodalmában,
Kik volnának régen Pogány fogságában.

Azért nem mulata, seregét indítá,
Vég Temesvár felé az Törökországra,
Kiknek eleiben Barbély Györgyet adá,
Miként cselekedjék, őtet megtanítá.

Ó mely csudálatos az jó Isten dolga,
Hol mit cseleköszik, Ember nem tudhatja,
Barbély György az Királyt hűséggel szolgálja,
Hazájának akar lenni ő gyámola.

Ez üdőben számos az jó tanács vala,
Ki Fejedelméhez jóakaró vólna,
Nagyobb része mind az Törökhöz von vala,
És ellenségének több jót akar vala.

Igen serény vala Barbély György dolgában,
Mert nincs része néki az képmutatásban,
Két Bástyáját Töröknek nagy hamarságban,
Hajtá az Királynak ő birodalmában.

Bokcza ennek neve, Varsutz másodiknak,
Törökök peniglen kik ebben valának,
Vitéz Barbély Györgytől mind levágatának,
Jó Káránsebesbe visszafordulának.

Vala az Királynak szép népe Jófűnél,
Kik Erdélyt őriznék híven az végeknél,
Kiket az jó Király hiva sietséggel,
GyulaFejérvárba jönének onnét el.

Mellyen Törökök ez dolgot megérték,
Hogy az vitézeket visszatérítették,
Erdélynek határát hogy már nem őriznék,
Jó kedvvel azt hallák és igen örülék.

Törökök mindnyájan kik végekben vadnak,
Lippában, Gyulában, Csanádban lakoznak,
Jenőben, egyébütt mind akik valának,
Mind egy akarattal Erdélyre indulnak.

Tésznek nagy égetést, dulást, és pusztitást,
Jófüet pusztíták Törökök mindjárást,
És tartományába tésznek szörnyű rablást,
Szenvedik szegények ez kegyetlen romlást.

Ez dolgot az Király mihellyen megérté,
Az ő szép seregét meg-visszatérité,
Szép erővel esmég újonnan érteté,
És Tótváradjának romlasára küldé.

Semmit ne késsenek, Király parancsolja,
Várost elpusztítsák és rabolják, hagyá,
Mert kegyetlenséggel valamit árthatna,
Rajta tött bosszuját nyilván megállaná.

Ezek érkezének, az Várost megszállák,
Szintén Napkeletkor ostromnak indulnak,
Kastélyát rontaták, Városát pusztíták,
Benne Törököket mind egyig levágák.

Némellyek közzülek Várból kiugrának,
Nyakra-főre fokról lebocsátkozának,
Marost általúsznák, megszabadulnának,
De az vitézektől megfogattatának.

Ezután vitézek mind visszatérének,
Vitéz Barbély Györgyhöz Sebesbe gyűlének,
Kikkel öszve nagy szép sereget szerzének,
Fadsat rontására onnat eredének.

Érkezék, az Várat mindjárást megszállá,
Törökök peniglen kik valának Várba,
Nem tudják meggyenek vannak szorulásba,
Imillyen végezést tőnek tanácsokba:

Várból követeket legottan küldének,
Vitéz Barbély Györgyhöz, kik ígyen beszélnek,
Ha kegyelmes lenne vitéz ő nékiek,
És hadná szabadon Várból kimenniek;

Az Várat megadnák, népét sem vesztené,
Mind egyig haláltól őket megmenthetné,
Várat is könnyebben kezéhez vehetné,
Az vitéz Barbély György hogy ez dolgot érté.

Vitéz őmagában ezt jónak ítílé,
Szabad menetelit Töröknek ígíré,
Mindennel rakodni Törököt engedé,
Szép öltözetekkel Várból kiereszté.

Hajdúk, az vitézek, hogy ez dolgot érték,
Elmenni Törököt csak könnyen, irillék,
Hogy őket levágnák, azt jobbnak intézék,
Fegyvertől marhától és hogy megfosztatnék.

Rút dolognak penig Barbély György ítílé,
Hogy tött fogadását Töröknek megszegné,
Törököt Hajdúktól hogy ő megmenthetné,
Külső kerítésben Kastélnak rekeszté.

Szándéka másodnap hogy el kísértesse,
És így az Hajdúktól őket megmenthesse,
Azonban külömb hír Barbély Györgyhez jöve,
Számtalan sok Török Fadsat alá jőne.

Temesvári Basa, az Lippai Békkel,
Gyulai, Csanádi, Jenei Békekkel,
Fadsat alá jőnek hatalmas erővel,
Megsegillenéjék Fadsatot ezennel.

Kerítésben való Török ezt hogy érté,
Nyerteseknek lenni Békeket reméllé,
Azért az fegyverre ki-ki kezét veté,
Erős harcot Várban kezdeni merészlé.

Sőt annak felette, port elásták vala,
Ki miatt egy néhány vitéz meghólt vala,
Mely dolgon vitézek megbusúltak vala,
Töröket egy lábig mind levágták vala.

Ezenközben Basa népével érkezék,
Jeles Törökökkel szép rendben állapék,
Vitéz Barbély Györgynek ezt hogy hírre tévék,
Seregét rendelvén eleiben lépék.

Csuda bátor szűvel mindkét félben vadnak,
Dobok és trombiták erősen harsognak,
Rettenetességgel öszverohanának,
Fegyver miatt sokan mindkét félben hullnak.

Mikoron egymással ígyen harcolnának,
Magyarok elsőben megtolni láttatnak,
Vitéz Barbély Györgytől de igen biztatnak,
No hozzá fiaim, Törökök mind futnak.

Maga csak eszében Töröknek sem vala,
Akkor Magyaroknak hogy ő hátot adna,
De Magyarok inkább erősülnek vala,
Ellenség erejét ők megtolták vala.

Törökök ezt látván el nem szenvedheték,
Azért őmagokat gyorsan megkönnyíték,
Másfelől Hajdúknak serege érkezék,
Pogán Törököket mind futóban ejték.

Sokan ő közzüllek ott levágatának,
Elevenen sokan megfogattatának,
Lippai, Jenei Békek fogva vadnak,
Sokan az vitézek előtt levágatnak.

Ugyanazon harcon, (afelett azt mondják,)
Gyulai, Csanádi Békek, elhullattak,
Basát is sebesen Temesvárba hozták,
Kevesen futásban akik szaladhattak.

Itt az magyaroknak szüvek bátorodék,
Szép dícséretekkel az Istent dicsírék,
Seregeket innét Lippára rendelék,
Vagyon szándokokban Lippát is megvennék.

Ezt hallván törökök Eperjest kik laknák
Meggondolván dolgát az fadsatiaknak,
Az várost meg gyújták, várból kifutának,
Ki hova láthata, széllel eloszlának.

Sólymosi török is már önnön magában,
Elvégezte vala, ne maradna Várban,
Azért készülének, esének futóban,
Ezenképpen várat hagyák csak pusztában.

Ezután vitézek Lippára jutának,
Az vár ellenében tábort járatának,
Lippában törökök bódulásban vadnak,
Megmaradásokról ígyen tanácskoznak:

Mind egy akarattal levelet írának,
Egy embertől küldék az gyulaiaknak,
Megsegíllenéjék azt igen kívánnák,
Ha különben lenne az Várat megadnák.

Nincsen úgymond Békünk, nem tudjuk mit tegyünk,
Vitéz Törököktől mind megmenekedtünk,
Az Vár tartására nincsen elégségünk,
Azért ne hagyjatok, legyetek mellettünk.

Amazok felelnek: tőlek nem lehetne,
Mert sokan közzüllek fekednének sebbe,
Békek is nem volna, vadnak vesződésbe,
Ne bíznának azért ő segítségekbe.

Ez levél hordozó magyar kézben esék,
Barbély Györgynek ottan eleiben vivék,
Mi volna levélben tőle értekezék,
Másodnap egy vitéz Várban beküldeték.

Az Várat megadnák, magok ne vesznének,
Azt nem cselekednék, azok felelének,
Mert Fadsatiaknak példájok előttek,
Olyan szerencsétől ők igen félnének.

Ezt hallván az vitéz, törököknek monda:
Fadsatiak magok adtak okot arra,
Hogy levágatnának egy lábig az Várba,
Attól ne félnének törökök Lippába.

Követ ez beszéddel keveset használa,
Török nem bízhatik semmit magyarokra,
Inkább mind egy lábig meghalnának várba,
Ilyen választ vitéz Törököktől hoza.

Ezt hallván Barbély György semminek nem tartá,
Török izenetit de inkább csudálá,
Másodnap álgyúit várnak igazgatá,
Erővel az várat megvenni akarja.

De keveset vitéz akkoron árthata,
Az derék ostromot másnapra halasztá,
Törökök is hát megrettentek Lippába,
Imillyen végezést tőnek tanácsokba.

Jeles törököket várból bocsátának,
Vitéz Barbély Györgyhöz kik ígyen szólnának,
Ha szabadon menni várból őket hagynák,
Ők is Magyaroknak az várat megadnák.

Ilyen követségre az vitéz meghajla,
Törököket várból szabadon bocsátá,
Negyvennégy esztendő után azért Lippa,
Isten kegyelméből, magyar kézhez juta.

Törökök ezt hallván kik vannak Csanádban,
Nagylakban, Fellakban, és Világosvárban,
Aradiban, Siriban és Pankotában,
Meg nem maradának, esének futóban.

Mikoron mindezek Alfölden volnának,
Hallá hírét Király az Szinán Basának,
Hogy általköttetné vizét az Dunának,
Jőne romlására Havasel Országnak.

Szándéka Basának, hogy Vajdát megfogja,
Véle való népét Királynak levágja,
És birodalmába az országot hajtsa,
Királyhoz nemrégen ki azelőtt hajla.

Szorgalmatos gondja erre az Vajdának,
Kezében ne essék népével Basának,
Bátorságos helyet kerese hadának,
Hol meg merné várni népét az Szinánnak.

Vagyon egy hely nem messze Duna vizétől,
Szép fiatal erdő, sáros seppedéktől,
Eres, ingoványos, a forrásvizektől,
E mellé szálla meg innét Erdély felől.

Ez igen utatlan a nagy sűrőségtől,
Nem is kelhetik el híd nélkül erektől,
Egy szoros út vagyon a sok selymékektől,
Emellett szállott meg Török túl más felől.

Két felől az Tábor magas helyen vala,
Az Erdő peniglen fenék helyen vala,
Ezenképpen egymást jól láthatják vala,
És egymás erejét szemlélhetik vala.

Ezen által jőni Töröknek kell vala,
Semmiképpen el nem kerülheti vala,
De utakat Vajda széllel megállatta,
Ne esnék ő rajta Török csalárdsága.

Ezt felette igen az Basa csudálja,
Hol volna Vajdának annyi bátorsága,
Hogy kevés népével ellene szállana,
A Császár hadának, ki számtalan volna.

Jeles törököket itt az Szinán Basa,
Vagy tizenkétezert melléje választa,
Az szerencse zászlót előttek bocsátá,
Ékes seregével indul magyarokra.

Népe kevés vala az Mihály Vajdának,
Mind is hatezeren csak alig valának,
De az Úr Istenben erősen bizának,
Mert az diadalom nála vagyon, tudják.

Azért bátor szűvel Vajda felkészüle,
Hatalmas Szinánnak eleiben méne,
Magyarokat inté régi vitézségre,
Maradna meg hírek itt emlékezetre.

Legyetek vitézek, engem kövessetek,
Én fejemet elé viszem tüveletek,
Kevély ellenségtől soha ne féljetek,
Az mit csak éntőlem láttok, azt tegyétek.

Dobok és trombiták zengeni kezdének,
Vitézek mindnyájan fegyverre kelének,
Rettenetes harcot egymással kezdének,
Ezenközben földen sok testek hevernek.

Az két fél ellenség egyaránt forgódik,
Végre magyaroktól török megtoljatik,
Mind a nagy táborig keményen vágatik,
Az szoros utakon erdőn által ejtik.

Amazok meg vissza, magyarokat vágják,
Viszontag, magyarok töröket megtolják,
Regtől fogva estig egymást ígyen vágák,
Végre az szerencse fordul magyaroknak.

Egy sereg gyalogja hát Mihály Vajdának,
Segítségül jöve megfáradt hadának,
Kikkel öszve erős viadalt tartának,
De törökök végre mind hátat adának.

Futásban törököt kegyetlenül vágják,
Sok fő törököket földre lehullatnak,
Álgyukat, zászlókat magyaroknak hadnak,
Az szerencse zászló itt juta magyarnak.

Ez Zászló peniglen tiszta szép zöld vala,
A nagy Prófétáé Mahometé vala,
Kit Jeruzsálemben Császár tartat vala,
Törökök ez Zászlót szentnek tartják vala.

Ez mindenkor jó jel őnékiek vala,
Valamikor hadban ott hordozzák vala,
Akkor ellenségen erőt vesznek vala,
De szerencse néki mostan nem szolgála.

Sőt még az Basát is oly helyre szoríták,
Hogy egy keskeny hídról a sárba taszíták,
Törökök csak alig onnan kiragadák,
Sárosan táborban őtet úgy iktaták.

Magyarok peniglen szép nyereségekkel,
Térének táborban, vadnak nagy örömmel,
Mind Jézust kiáltnak urak vitézekkel,
Nagy hálákat adnak szép dícsíretekkel.

Basa ő magában ezt nem szenvedheti,
Akárhova nézzen, de igen szégyelli,
Császár előtt ezért fog meggyaláztatni,
Akarja magáról ez dolgot lerázni.

Ezokáért, derék táborát indítá,
Hogy valohol Vajdát népével kaphatná,
Rajta tött bosszuját nyilván megállaná,
Országát peniglen rablani akarná.

Vajda kevés voltát népének jól érté,
A vakmerőséget nem jónak ítélé,
Ellenség erejét semminek nem vélé,
Havas alá szálla ide Erdély felé.

Ez dolgot tudtára az Királynak adá,
Mely nagy veszedelem Országában volna,
Ha idején azért erre nem gondolna,
Király birodalma nagy veszélyben jutna.

Erre az jó Király fő gondot visele,
Véletlen veszedelem meg ne kerülne,
Azért Székelyeknek parancsol levélbe,
Mindnyájan gyűljenek Barca mezejére.

Király ő maga is udvari népével,
Szálla meg táborban Szász Sebeshez közel,
Hogy az Vármegyékből inkább kelnének fel,
Jönnének táborban nagyobb sietséggel.

Innét elindula Barca mezejére,
Sokat várakozék itt hogy erő jönne,
Szép hadakkal jőnek mindenfelől ide,
Temérdeki sok nép rövid üdőn gyűle.

Ezenközben Király az ő seregének
Egy részét elküldé elöl vitézeknek,
Havasel földében hogy elsietnének,
Minden készségekkel általkölteznének.

Ő maga is után mindjárást indulna,
Az Német segítség mihelyen eljutna,
Addig vesztegségben lennének táborba,
Ne kezdjenek semmit ő távol voltába.

Moldvába íra az István Vajdának,
Népével készülne szép tartományának,
Melléje sietne az Mihály Vajdának,
Holott ő magát is rövid üdőn látnák.

Ezt hallván az Vajda, semmit nem mulata,
Tatártól féltében Erdély felé tarta,
Hogy Király népével így öszve juthatna,
Nagyobb bátorsággal és együtt járhatna.

Már nem messze Vajda az határtól vala,
Utát a Lengyelek meg állották vala,
Kikkel erős harcot indítottak vala,
Király seregében Tercs Várához juta.

Számo[miss "..."]
[miss "3 lines"]

[miss "? lines"]

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 29/I (Dávid prófétának imádkozásából)
Jegyzetek

RMDT1 2017, 29/II (Irgalmazz, Úristen, immáron énnékem)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 23/I (Dávid prófétának imádkozásából)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 23/II (Irgalmazz, Úristen, immáron énnékem)
Jegyzetek