| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Drága dolgot mondok, kérlek, hallgassátok |
| RPHA-szám: | 0290 |
| Szerző: | Decsi Mihály A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Deczi Mihali deaktvl |
| Ajánlás: | Decsi prédikátorné Judit asszony |
| Cím: | Tüköre és példája e jelenvaló romlandó életnek (Damokles kardja) |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1600 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Forráshoz: De timore extremi iudicii cum expositione |
Változat:
|
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. DECZI PRAEDICATORNENAK IVDIT ASzSzONAK DECZI MIHALI DEAKTVL AIANDEK |
| Kolofon: | Bizonytalan, hogy a versnek van-e kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Nótajelzés: | A hatalmas Isten, királyok királya (RPHA 0012) |
| Dallam: | A vers énekvers. RMDT1 23SZ |
| Terjedelem: | Terjedelem: 57 versszak |
| Irodalmi minta: | Gesta Romanorum, no. 143 |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Felekezet: | 100% világi (1 db) |
| Változat: |
| Kritikai kiadás: | ItK 1914. 81 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
Drága dolgot mondok, kérlek, hallgassatok,
Kit talám gyakorta ti nem hallottatok,
Noha históriát sokakat írtatok,
De ez egyről tudom, hogy ti nem szóltatok.
Egy időben vala az Syciliában
Egy hatalmas király oly nagy uraságban,
Híre, neve vala nagy sok országokban,
Dienösnek hítták nevét ez világban.
Csuda szomorúság király szívét tartja,
Bánat, kesserőség soha nem tágítja,
Nagy sok mély gondolat ugyan elbámítja,
Víg kedvét urakhoz soha nem mutatja.
Szorgalmassan urak erről tudakoznak,
Hogy mi oka legyön király bánatjának,
De ennek végére ők nem juthatának,
Mert titkolva ezök mindöntül valának.
Íme, urak erről tanácsot tartanak,
Miképpen végére ennek juthatnának,
Mert király bánatján nagyon búslakodnak,
Félnek, király nékül hogy ne maradnának.
Példabeszéd rajtunk, hogy ne teljesödnék,
Bánattul hálára ok ne adattatnék,
Király ő magátul meg ne ölettetnék,
Hogy király országán gyalázat ne esnék.
Reá gondolának, semmit nem szólának,
Fő-fő tanácsoktul öccse az királynak
Közzikben hívaték, neki így szólának,
Mind fejöntként neki így panaszkodának.
Az királynak látjok fejöntként bánatját,
Soha nem láthatjok neki vigasságát,
Sem meg nem tudhatjok, mi legyön, az okát,
Tégöd arra kérünk, tudd meg ennek okát.
Ezt ha cseleködöd, te mi kedvönkben lész,
Nagy sok ajándékot fejönként tűlünk vész,
Tisztösségös böcsben nálunk te nagyban lész,
Holtodig mi köztünk te ezért hírös lész.
Damochles, az király öccse hogy ezt hallá,
Az fő-fő uraknak ottan fölfogadá,
Bátyjának bánatját hogy tőle kitudná,
És azután nekik azt ő megmondaná.
Igön hamar másnap bátyjához bemene,
Nagy szép tisztösséggel bátyjának beszélle,
Térdet fejet hajtván az királyt idvözlé,
Szép oratióját ezképpen elkezdé.
Csudálatos, király, tudod, Isten dolga,
Az egész világnak nagy szép alkotmánya
Ő nagy hatalmának jele, bizonysága,
Ki volna, ki ennek ellene állhatna.
Az szélös egeket Isten terömtötte,
Az napot, az holdot ő fénösétötte,
Az nagy tengöröket egy helyre gyöjtötte,
Csuda állatokat ezökben röndölte.
Több sok dolgai közt ez legcsudálatosb,
Az emböri állat, ki mindönnél okosb,
Ékös bölcsességgel ki mindönnél tudósb,
Terömtött állatok között méltóságosb.
Oly igön az Isten az embört szereté,
Hogy mindön állatnak urává szentölé,
Az ő szömélyére szépön ékösété,
De nagy hamarsággal ezöket elveszté.
Rövid szóval mondván embör az Istennek,
Drága szép állatja ő szent fölségének,
Csak tudna szolgálni ő terömtőjének,
De attul embörök nagy távul estének.
Nagy sok javaival te királyságodat,
Látogatta Isten te birodalmadat,
Ki szélössétötte az te országodat,
Nagy szép magzatokkal áldotta házadat.
Ezöknek fölötte nagy jó egészséggel,
Látogatott Isten drága csöndességgel,
Nincsen semmi igyed külső ellenséggel,
Országod és házad jelös nagy bűséggel.
Nem tudjok, mi oka vagyon bánatodnak,
Hogy semmi helyt nem adsz az szép vigasságnak,
Bocsátád magadat nagy szomorúságnak,
Ezön igön kérlek, mondd meg ennek okát.
Az te jó híveid mind kétségben estek,
Felőled mindnyájan már elijedtenek,
Hogy nem tudják okát keserűségödnek,
Félnek, hogy oka lesz te veszödelmednek.
Király, hogy ezt hallá, szömét fölemelé,
Nagy szomorú szömmel ő öccsét tekénté,
Szomorú beszéddel öccsének jelönté,
Másod napon okát mondá, jelöntené.
Íme, király elől öccse el-kiméne,
Az fő tanácsokkal Damochles beszélle,
Hogy holnap az király neki jelöntené
Okát bánatjának, neki beszéllené.
Vigassággal hallák urak ez beszédöt,
Örülnek már ezön, kit király jelöntött,
Alig várják vala az másnapi időt,
Hogy okát jelönti, kiért ő kessergött.
De azonban király szolgáit szólítá,
Utána valóknak gyorson parancsolá,
Házának közepin egy vermet ásata,
Nagy mélyen, szellősen azt ő hagyattatá.
Ím, az szolgák gyorson az király szavára,
Ott hamar futamván az ő mondására,
Megássák az vermet ő szöme láttára,
Nagy mélyen, szellősen, mint király meghagyja.
Töltete verömben sok eleven szenet,
Míg kedvének tetszék, mind addig eleget,
Szúette deszkából csináltata széköt,
Az veröm szájára téteté az széköt.
Az szolgák ezöket hamar megkészéték,
Ő parancsolatit hamar véghez vivék,
Vermöt és az széket hamar megkészéték,
Az veröm szájára téteté az széköt.
Szorgalmassan király ismeg parancsola,
Szép aranyas asztalt elő hozzattata,
Kit drága kupákkal szépön megrakata,
Jelös jó borokkal kiket megtöltete.
Szép kárpitok király házát ékösséték,
Aranyas szőnyegök falát fénöséték,
Aranyas ruhákkal fölöltöztetteték,
Drága szerszámokkal tőlök cifráltaték.
Oly hamar azután király parancsolá,
Nagy, kétélű pallost előhozattatá,
Kit egy ló sörényre ő gyorson fojtata,
Kit az veröm fölött fölakasztaltata.
Nagy szép drága étkek asztalon valának,
Szép ezüst tálakban kik elhozatának,
Drága szép aranyas kupák, csészék vannak,
Kik királyi módra csuda szépön vannak.
Azután az király Damochlest szólítá,
Ő szolgái által gyorson hivattatá,
Király eleiben Damocles bejuta,
Az királynak dolgán lén elcsudálkozva.
Király parancsolá öccsének, leüljön,
Az veröm szélére, hitván székben üljön,
Mit neki parancsol, mind az tévő legyön,
Az ő beszédének engödelmes legyön.
De öccse királynak ott igön fél vala,
Hitván szúette szék ne törnék alatta,
Hogy az nagy tűz közé alá ne szakadna,
Honnét nem lehetne kiszabadulása.
Ezöknek utánna, hogy székben leüle,
Az király állata gyorson ő környüle
Fegyverös ifjakat, az kik fenyögetvén
Lennének, kik öccsét halállal fenyögetnék.
Csuda nagy szép fénös fegyverrel egy ifjat,
Eleiben állatá öccsének az ifjat,
Háta mögöl ismeg állata más ifjat,
Bal és jobb kéz felől állata két ifjat.
Szép mezételen tőr ő kezökben vala,
Mindön felől öccsét fenyögetik vala,
Elöl és mind hátul őt röttentik vala,
Halállal kétfelől ijegetik vala.
Igön szép beszéddel király neki szóla,
Öccsét nagy víg kedvvel úgy kénálja vala,
Semmit ne bánkódjék, vígan lakjék, hagyja,
Nám semmitül neki nem volna bántása.
Mindönben elégben király módra vagyon,
Szép, aranyas asztal úri módra vagyon,
Drága bora, étke király módra vagyon,
Vígan lakjék tehát, ha elégben vagyon.
Íme, föltekénte Damocless padlásra,
Láta egy nagy pallost, le vala bocsátva,
Ki egy ló sörényre vala csak megfojtva,
Nem tudja, mely órán reá leszakadna.
Hajolván föld fele tekénte alája,
Látá az nagy vermöt, ki alatta ásva,
Ki eleven szénnel vala mind megrakva,
Szúette székben is nem mer mozgolódnya.
Az előtte való ifjat ha tekénti,
Kezében fénös tőr, ő mihelyön neszi,
Háta megött állott ha eszében veszi,
Bal és jobb kéz felől valót ha szömléli.
Legottan az halál őtet ijegeti,
Ez árník világból hogy majd ki végezi,
Ennyi veszödelöm mikor környül veszi,
Azt mondja, nem lehet akkor vígan lakni.
Jóllehet, mindönben én elégben vagyok,
De mindazonáltal nagy bánatban vagyok,
Mert veszödelömben mindön felől vagyok,
Nagy sok félelömtül környéközve vagyok.
De micsoda szívő embörtül lehetne,
Hogy ki ilyen helyön lévén örülhetne,
Bátor mindönökben ő elégben lönne,
Nem tudom bizonnyal, hogy hogy örülhetne.
Ezöknek utána az király így szóla,
És az ő öccsének ilyen módon szóla,
Azon tudakozol, miért vagyok bánatban,
Mi oka, hogy nem vák soha vigasságban.
Azért halgassad meg, az mit neköd mondok,
Figyelmezzél reá, az mit neköd szólok,
Eszödben vehetöd, miért nem vigadok,
Ez az oka, miért én szomorún járok.
Király módra noha én elégben vagyok,
Senkitül bántásban noha mast nem vagyok,
Nagy veszödelömben mind az által vagyok,
Melyben te mastan vagy, szintén én úgy vagyok.
Tekéntök az égben gyakorta fölöttem,
Látom az ítélő bírót én fölöttem,
Ki sok bűneimért megbüntet erősen,
Az utolsó napon kemény ítéletben.
Valamikor pedig földre letekéntök,
Eszömben jut pokol, hogy alátekéntök,
Sok bűneim jutnak eszömben, kit nézök,
Számtalan sok kínok, kitül igön félök.
Látom hátam mögött bőnömnek sokságát,
Éjjel és mind nappal reám kiáltását,
Látom az halálnak előttem állását,
Ezön túl elviszön, nem tudom óráját.
Az jobb kezem felől ördög csalárdságát,
Bal felől is látom ő forgolódását,
Ki mindön órában bőnöm sokaságát,
Előmben támasztja nagy sok undokságát.
Ily veszödelömnek közte mikor legyek,
Nem lehet, hogy akkor vigasságban legyek,
De illik inkáblan, hogy bánatban legyek,
És nagy búbánatban holtomiglan éljek.
Azért, öcsém, neköd ez tudtodra legyön,
Hogy micsoda oka bánatomnak legyön,
Én udvaromnak is ez tudtára legyön,
Ki-ki mind ezökből tűlem példát vegyön.
No, ezöket értvén öccse az királynak
Ki méne, megmondá okát bánatjának,
Az nagy urak ezön elcsudálkozának,
Sokan gondolkodván magokban szállának.
De jól vödd eszödben, embör, itt magadat,
Jól meghányjad, vessed mindön dolgaidat,
Találhatsz magadban ily gondolatokat,
Csak hogy vödd eszödben ez ilyen példákat.
Embör, azért intlek, jól meghányjad, vessed,
Az király példáját gyakron emlögessed,
Bűnödnek nagy voltát hogy eszödben vögyed,
Ezökből magadat Istenhöz térétsed.
Kemen [miss "..."]
[miss "3 lines"]
[miss "? lines"]
Drága dolgot mondok, kérlek, hallgassatok,
Kit talám gyakorta ti nem hallottatok,
Noha históriát sokakat írtatok,
De ez egyről tudom, hogy ti nem szóltatok.
Egy időben vala az Syciliában
Egy hatalmas király oly nagy uraságban,
Híre, neve vala nagy sok országokban,
Dienösnek hítták nevét ez világban.
Csuda szomorúság király szívét tartja,
Bánat, kesserőség soha nem tágítja,
Nagy sok mély gondolat ugyan elbámítja,
Víg kedvét urakhoz soha nem mutatja.
Szorgalmassan urak erről tudakoznak,
Hogy mi oka legyön király bánatjának,
De ennek végére ők nem juthatának,
Mert titkolva ezök mindöntül valának.
Íme, urak erről tanácsot tartanak,
Miképpen végére ennek juthatnának,
Mert király bánatján nagyon búslakodnak,
Félnek, király nékül hogy ne maradnának.
Példabeszéd rajtunk, hogy ne teljesödnék,
Bánattul hálára ok ne adattatnék,
Király ő magátul meg ne ölettetnék,
Hogy király országán gyalázat ne esnék.
Reá gondolának, semmit nem szólának,
Fő-fő tanácsoktul öccse az királynak
Közzikben hívaték, neki így szólának,
Mind fejöntként neki így panaszkodának.
Az királynak látjok fejöntként bánatját,
Soha nem láthatjok neki vigasságát,
Sem meg nem tudhatjok, mi legyön, az okát,
Tégöd arra kérünk, tudd meg ennek okát.
Ezt ha cseleködöd, te mi kedvönkben lész,
Nagy sok ajándékot fejönként tűlünk vész,
Tisztösségös böcsben nálunk te nagyban lész,
Holtodig mi köztünk te ezért hírös lész.
Damochles, az király öccse hogy ezt hallá,
Az fő-fő uraknak ottan fölfogadá,
Bátyjának bánatját hogy tőle kitudná,
És azután nekik azt ő megmondaná.
Igön hamar másnap bátyjához bemene,
Nagy szép tisztösséggel bátyjának beszélle,
Térdet fejet hajtván az királyt idvözlé,
Szép oratióját ezképpen elkezdé.
Csudálatos, király, tudod, Isten dolga,
Az egész világnak nagy szép alkotmánya
Ő nagy hatalmának jele, bizonysága,
Ki volna, ki ennek ellene állhatna.
Az szélös egeket Isten terömtötte,
Az napot, az holdot ő fénösétötte,
Az nagy tengöröket egy helyre gyöjtötte,
Csuda állatokat ezökben röndölte.
Több sok dolgai közt ez legcsudálatosb,
Az emböri állat, ki mindönnél okosb,
Ékös bölcsességgel ki mindönnél tudósb,
Terömtött állatok között méltóságosb.
Oly igön az Isten az embört szereté,
Hogy mindön állatnak urává szentölé,
Az ő szömélyére szépön ékösété,
De nagy hamarsággal ezöket elveszté.
Rövid szóval mondván embör az Istennek,
Drága szép állatja ő szent fölségének,
Csak tudna szolgálni ő terömtőjének,
De attul embörök nagy távul estének.
Nagy sok javaival te királyságodat,
Látogatta Isten te birodalmadat,
Ki szélössétötte az te országodat,
Nagy szép magzatokkal áldotta házadat.
Ezöknek fölötte nagy jó egészséggel,
Látogatott Isten drága csöndességgel,
Nincsen semmi igyed külső ellenséggel,
Országod és házad jelös nagy bűséggel.
Nem tudjok, mi oka vagyon bánatodnak,
Hogy semmi helyt nem adsz az szép vigasságnak,
Bocsátád magadat nagy szomorúságnak,
Ezön igön kérlek, mondd meg ennek okát.
Az te jó híveid mind kétségben estek,
Felőled mindnyájan már elijedtenek,
Hogy nem tudják okát keserűségödnek,
Félnek, hogy oka lesz te veszödelmednek.
Király, hogy ezt hallá, szömét fölemelé,
Nagy szomorú szömmel ő öccsét tekénté,
Szomorú beszéddel öccsének jelönté,
Másod napon okát mondá, jelöntené.
Íme, király elől öccse el-kiméne,
Az fő tanácsokkal Damochles beszélle,
Hogy holnap az király neki jelöntené
Okát bánatjának, neki beszéllené.
Vigassággal hallák urak ez beszédöt,
Örülnek már ezön, kit király jelöntött,
Alig várják vala az másnapi időt,
Hogy okát jelönti, kiért ő kessergött.
De azonban király szolgáit szólítá,
Utána valóknak gyorson parancsolá,
Házának közepin egy vermet ásata,
Nagy mélyen, szellősen azt ő hagyattatá.
Ím, az szolgák gyorson az király szavára,
Ott hamar futamván az ő mondására,
Megássák az vermet ő szöme láttára,
Nagy mélyen, szellősen, mint király meghagyja.
Töltete verömben sok eleven szenet,
Míg kedvének tetszék, mind addig eleget,
Szúette deszkából csináltata széköt,
Az veröm szájára téteté az széköt.
Az szolgák ezöket hamar megkészéték,
Ő parancsolatit hamar véghez vivék,
Vermöt és az széket hamar megkészéték,
Az veröm szájára téteté az széköt.
Szorgalmassan király ismeg parancsola,
Szép aranyas asztalt elő hozzattata,
Kit drága kupákkal szépön megrakata,
Jelös jó borokkal kiket megtöltete.
Szép kárpitok király házát ékösséték,
Aranyas szőnyegök falát fénöséték,
Aranyas ruhákkal fölöltöztetteték,
Drága szerszámokkal tőlök cifráltaték.
Oly hamar azután király parancsolá,
Nagy, kétélű pallost előhozattatá,
Kit egy ló sörényre ő gyorson fojtata,
Kit az veröm fölött fölakasztaltata.
Nagy szép drága étkek asztalon valának,
Szép ezüst tálakban kik elhozatának,
Drága szép aranyas kupák, csészék vannak,
Kik királyi módra csuda szépön vannak.
Azután az király Damochlest szólítá,
Ő szolgái által gyorson hivattatá,
Király eleiben Damocles bejuta,
Az királynak dolgán lén elcsudálkozva.
Király parancsolá öccsének, leüljön,
Az veröm szélére, hitván székben üljön,
Mit neki parancsol, mind az tévő legyön,
Az ő beszédének engödelmes legyön.
De öccse királynak ott igön fél vala,
Hitván szúette szék ne törnék alatta,
Hogy az nagy tűz közé alá ne szakadna,
Honnét nem lehetne kiszabadulása.
Ezöknek utánna, hogy székben leüle,
Az király állata gyorson ő környüle
Fegyverös ifjakat, az kik fenyögetvén
Lennének, kik öccsét halállal fenyögetnék.
Csuda nagy szép fénös fegyverrel egy ifjat,
Eleiben állatá öccsének az ifjat,
Háta mögöl ismeg állata más ifjat,
Bal és jobb kéz felől állata két ifjat.
Szép mezételen tőr ő kezökben vala,
Mindön felől öccsét fenyögetik vala,
Elöl és mind hátul őt röttentik vala,
Halállal kétfelől ijegetik vala.
Igön szép beszéddel király neki szóla,
Öccsét nagy víg kedvvel úgy kénálja vala,
Semmit ne bánkódjék, vígan lakjék, hagyja,
Nám semmitül neki nem volna bántása.
Mindönben elégben király módra vagyon,
Szép, aranyas asztal úri módra vagyon,
Drága bora, étke király módra vagyon,
Vígan lakjék tehát, ha elégben vagyon.
Íme, föltekénte Damocless padlásra,
Láta egy nagy pallost, le vala bocsátva,
Ki egy ló sörényre vala csak megfojtva,
Nem tudja, mely órán reá leszakadna.
Hajolván föld fele tekénte alája,
Látá az nagy vermöt, ki alatta ásva,
Ki eleven szénnel vala mind megrakva,
Szúette székben is nem mer mozgolódnya.
Az előtte való ifjat ha tekénti,
Kezében fénös tőr, ő mihelyön neszi,
Háta megött állott ha eszében veszi,
Bal és jobb kéz felől valót ha szömléli.
Legottan az halál őtet ijegeti,
Ez árník világból hogy majd ki végezi,
Ennyi veszödelöm mikor környül veszi,
Azt mondja, nem lehet akkor vígan lakni.
Jóllehet, mindönben én elégben vagyok,
De mindazonáltal nagy bánatban vagyok,
Mert veszödelömben mindön felől vagyok,
Nagy sok félelömtül környéközve vagyok.
De micsoda szívő embörtül lehetne,
Hogy ki ilyen helyön lévén örülhetne,
Bátor mindönökben ő elégben lönne,
Nem tudom bizonnyal, hogy hogy örülhetne.
Ezöknek utána az király így szóla,
És az ő öccsének ilyen módon szóla,
Azon tudakozol, miért vagyok bánatban,
Mi oka, hogy nem vák soha vigasságban.
Azért halgassad meg, az mit neköd mondok,
Figyelmezzél reá, az mit neköd szólok,
Eszödben vehetöd, miért nem vigadok,
Ez az oka, miért én szomorún járok.
Király módra noha én elégben vagyok,
Senkitül bántásban noha mast nem vagyok,
Nagy veszödelömben mind az által vagyok,
Melyben te mastan vagy, szintén én úgy vagyok.
Tekéntök az égben gyakorta fölöttem,
Látom az ítélő bírót én fölöttem,
Ki sok bűneimért megbüntet erősen,
Az utolsó napon kemény ítéletben.
Valamikor pedig földre letekéntök,
Eszömben jut pokol, hogy alátekéntök,
Sok bűneim jutnak eszömben, kit nézök,
Számtalan sok kínok, kitül igön félök.
Látom hátam mögött bőnömnek sokságát,
Éjjel és mind nappal reám kiáltását,
Látom az halálnak előttem állását,
Ezön túl elviszön, nem tudom óráját.
Az jobb kezem felől ördög csalárdságát,
Bal felől is látom ő forgolódását,
Ki mindön órában bőnöm sokaságát,
Előmben támasztja nagy sok undokságát.
Ily veszödelömnek közte mikor legyek,
Nem lehet, hogy akkor vigasságban legyek,
De illik inkáblan, hogy bánatban legyek,
És nagy búbánatban holtomiglan éljek.
Azért, öcsém, neköd ez tudtodra legyön,
Hogy micsoda oka bánatomnak legyön,
Én udvaromnak is ez tudtára legyön,
Ki-ki mind ezökből tűlem példát vegyön.
No, ezöket értvén öccse az királynak
Ki méne, megmondá okát bánatjának,
Az nagy urak ezön elcsudálkozának,
Sokan gondolkodván magokban szállának.
De jól vödd eszödben, embör, itt magadat,
Jól meghányjad, vessed mindön dolgaidat,
Találhatsz magadban ily gondolatokat,
Csak hogy vödd eszödben ez ilyen példákat.
Embör, azért intlek, jól meghányjad, vessed,
Az király példáját gyakron emlögessed,
Bűnödnek nagy voltát hogy eszödben vögyed,
Ezökből magadat Istenhöz térétsed.
Kemen [miss "..."]
[miss "3 lines"]
[miss "? lines"]
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.