De a felül mondott Pál Kenézy (RPHA 0245)

SZABÁCS VIADALA.

[? sor]

De az fellyülmondott Pál, Kenézy,
Ároknak mélységét igen nézi;

Ki Szabács erős voltát elméllé:
Honnég minemő álgyú kell mellé.

Szorgost megyen Nandor-Fejérvárra,
Holy királ erről bízon hírt vára.

Legottan számtalan sok hajókat
Fejérvárnál az Dunán valókat

Nagy-hamar felvontata az Száván,
És Szabácsvár tájatt hoztata számán.

Nép számtalansága környöl állván,
Nagy erősséget víz felől csinálván,

Hajókat mond árokba vontatni,
Környöl pattantyúkval falt bontatni;

De ment az hajókot felvontatá,
Sok felől Szabács falát bontatá.

Vízárokból viadalt es tartottak:
Azzal Szabácsnak ígyen sem árthattak;

Mert mondhatatlan szakálosokval,
Sok nyilakval, sőt számtalan fokval,

Kézi puskákval, nagy pattantyúkval,
És kölömb-kölömb álgyúkval

Sebes és gyuan szönetlen lőttek,
Sőt menden erejekvel rajtonk löttek.

No, azért strumlottak kémélletlen,
Hogy belöl sérelm lött mértékletlen.

Affelett sokszer harczolást töttek —
Azzal magoknak sok sebet vettek,

Halált es vallottak hát némellyek
Királi nagy tisztességet mellett.

Elő egy iffju, Várday Simon,
Kinek anyja é-naponkéd sírhon!

Bizon, ő kegyes úrfiú vala,
Ki pattantyú miá ott hala.

Más cseh vitéz, Francz, főtisztes hadnagy,
Kik bizon kegyes istennél vadnak.

Ebbe sonha senkinek nincs kétség —
Vagy tisztül ott helen őköt ércsék;

És az többi, ott ralylyal kik haltak,
Isten ... szeretetesek kik voltak.

Ma imár őérettek imágyon,
A felett istennek nagy hálát agyon

Mendennemő nagy sok jótételről,
És erős Szabács megvételéről;

Ki alatt volt népnek válogatotta,
Dolgát menden ment vitéz tartotta,

Kit meg nem mondhat emberi állat,
Mely nagy harczolás volt Szabács alatt!

Menden ott vitézségét mutatta,
Mert királ őköt hozzá núgatta.

Egy idén nagy jeles strumlást tőnek,
Azzal magyarok jó nevet vőnek,

Kin hát cseh vitéz népek nem voltak.
De azokba osztán sokan haltak:

Mert tulajdon hát önmagok, mikor
Volt volna setét előálomkor,

Szabácsba nagy vesztegség lőtt volna:
Vitéz cseh nép azért beljött volna,

Szertelen magokat ott rekesztvén,
Egy házat viadalhoz gerjesztvén,

Legottan túlbelöl török népek
Nagy viadalt velek törletének.

Sok közőlök kik ottbenn valának —
Nékik kézen, nékik vízbe halának.

Oh navalyás, hitván keménség!
Mit tőn nekik es az kevélség!

Meghalának nagy vakmerőségbe,
Bizon, nem vitézlő merészségbe.

Ezt mi hagyjuk mind úgyan azonba,
Mert semmit nem hoz nekönk haszonba,

De jelentsök Ali bég jövését,
Es onnaton ment való ... sét.

Volt olyha tizenöt ezer lóval,
Mind válogatott nép lovaglóval.

Szabácshoz nem messze egy kis halmon
Megsereglék, hogy beszédek halljon

Szabácsba nagy felszóval kiáltnak.
Arról bölcsesége lőn királnak:

Hagya nagy sok dobot doboltatni,
Trombitákval es trombitáltatni;

Olyha hasad volt ég mindezektől;
És volt nagy kiáltás vitézektől.

Hogy szózatot ők ne vehessenek,
Onnaton annálkül mehessenek. —

Ali bég jöttö lön csak önkára:
Meg sem fardola semmi munkája!

Ott ezen ők nagyon óhajtának
Egyenbe és mind fejet hajtának.

Nagy bús jonhhal meg visszatérének,
Viadalt kezdeni sem merének.

Az főhajtásról vevék eszekbe,
Hogy nincs segédelm már több ezekbe,

Azon kezde menden vélekedni;
Sőt főhajtáson sem elégedni.

Azért igen iffiu török Hamza
— Gondolván, hogy volt Magyar — ott haza

Erős Szabácsból törökök közől
Nagy sietetességvel kiszökni készől.

Kiszökvén, szorgost királhoz juta,
Legottan neki egy helet muta,

Honnég alkobb Szabácsot veretni,
És könyöebb leszen őt megvehetni.

Az helről kezdék szörnyen veretni,
Mind környöl nagy erőssen töretni.

Jóllehet affelől volt sok kötez:
De azért ingyen menden menden vetez

— Ment arról imár török nép beszéll —
Lött nekik menden vetez nagy veszél.

Mel nagy mondhatatlan veszedelmbe
Lőnek azután es kegyes kegyelmbe:

Mert esmerék, hogy meg nem bírhatják,
Sőt császárnak azt meg sem írhattyák,

Azért tökéllett tanálcs lőn köztök,
Hogy menden szabad lenne önköztök:

Ki akarna, az válnék császárhoz,
Avagy magyari Mátyás királhoz;

Az kencset ki ott császárt illetné,
Sem egy kéz köztök azt ne illetné.

Azon szerént Szabácsba bennhadnák,
És Szabácsot királnak megadnák.

Ment fejedelmnek belöl tolmácsolja:
Ezt senki kivöl meg se másolja,

Mert ez lőn nálok hát tökélletes,
Királnál kedig nagy kellemetes,

Sőt jónak teték ő Felségének
És hozzjá tartó nép kösségének.

Mert nagy míltó az menden Felségnek:
Nagy kegyelmes legyen ellenségnek!

Jelesől kediglen mindazoknak
Kik kegyes kegyelmnek esni szoknak.

— Akarattyok szerént tőn kegyelmet
És nagy míltóságos engedelmet.

Így megadák Szabács erősségét,
Benne hagyák álgyúnak bőhségét,

Mely álgyúkat királ többőhteté
És Szabácsot nagyon erőssőhteté,

Hagyván benne vitézeknek javát,
Hogy ne látná továbbá az kárát.

Ez mind ezen szerént hát megleve,
Töröknek és mendennek kegyelmet teve.

Királ ugyan Budára eredvén,
Török sereg környőlö terjedvén:

Hát valának nékik nagy csudába,
Hogy Budának menden utcájába

Jelennen királnak odvarában
Látnak török népet kazdag ruhában

Királnak ékessen odvarlani:
Ment kell piaczon várban állani...

Et meghallák mind Törökországba —
Török császár lőn nagy bosszoságba.