Balassi Bálint, Beteges lelkem ismeg énnekem most új szerelemtől (RPHA 0174)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: Beteges lelkem ismeg énnekem most új szerelemtől
Változat:
RPHA-szám: 0174
Szerző: Balassi Bálint A vers maga nincs szignálva, de a gyűjtemény, amelyben szerepel, a szerző neve alatt jelent meg. A kolofonban: Utána való nagy bánatimban éneklém ezeket
Ajánlás: Bebek Judit
Cím: MKIK 6
Változat:
A szereztetés ideje: 1578 vagy azelőtt A kolofonban: Távozván attól, aki szerelme gerjesztett engemet
Pro domo: Nótajelzés: Magam gondolt!
Kritikai kiadás: BÖM 1. 33
Hasonmás-kiadás: Változat:
Digitalizált példány: Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

Beteges lelkem ismét énnekem most új szerelemtől,
Mely betegségem támadott nekem a tekintetéből,
Kinek személye, magatartása engemet most megöl.

Ennek termete egyenes, magas, mint szép liliomszál,
Két szép társával, mint Venus asszony tetszik, hogy veszteg áll,
Tettetes köztük, mint világos nap, ha sűrű köd leszáll.

Bátran két szemét mikor kegyesen énreám fordítja,
Ottan szívemnek ő nagy szerelmét magához fölgyújtja,
Mert csak két szeme az én szívemet fölgyújtó két fáklya.

Erkölcse szelíd és szemérmetes, emberséggel elegy,
Édes ajaka piros, szinte oly, mint jól meg nem ért meggy,
Jeles tréfájú, édes beszédű szavában ő mind egy.

Ki-ki ővéle táncát eljárni oly igen kívánja,
Mert, mint fürj után ha magasságból magát sólyom rúgja,
Oly nagy sebesen táncát ő járja, nem mozdul dereka.

Ily szép s jó lévén, e kegyest hát én miért ne szeressem?
Szeretem bizony, csak viszont ő is engemet szeressen,
Szolgálatomért szemei elől engem el ne vessen.

Víg leszen kedvem, ha ő magához engemet kötelez,
Ha néha-néha gyötreni fog is, tudom, megkegyelmez,
Mert hű szerelmem nála énnekem nagy jó kedvet szerez.

De az én dolgom mint lenne vajon hogyha nem kellenék?
Megóvjon engem attól az Isten, mert én úgy nem élnék!
Most ha így vagyok, s az is történnék, aztán hová lennék?

Judit nevére méltán nevezték őtet keresztségben,
Mert hasonlónak Judit asszonyhoz látom mindenekben,
Gerjedek ehhez, mint Holofernes, én is szerelemben.

Távozván attól, aki szerelme gerjesztett engemet,
Utána való nagy bánatomban éneklem ezeket,
Ajánlván neki szolgálatommal együtt szerelmemet.