Szőlősi István, A magyarok hadairól értettem (RPHA 0021)

Irodalomtörténet Poétika Források
Incipit: A magyarok hadairól értettem
RPHA-szám: 0021
Rész-egész viszony: Helikonnak miként oly szép ékességén (RPHA 3220)
Szerző: Szőlősi István A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. A kolofonban: Szölössi
Cím: Rövid história Szinán basa megveretéséről
A szereztetés ideje: 1595-1635 között A kolofonban: Ezerötszáz és kilencvenötben volt,... Azután néhány üdővel Szőlősi, Magyarok kedvéért megfordítani, Akart nemzetének is kedveskedni, Ezerhatszázharmincöt esztendőben, Bocsáttatott ki...
Akrosztichon: A versnek nincs akrosztichonja.
Kolofon: A versnek van kolofonja.
A versforma fajtája: Szótagszámláló, izostrofikus vers.
Versforma: a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5), a11(6,5)
Keresés erre a rímképletre
Keresés erre a szótagszámra
Nótajelzés: Históriák immár nagy sokak voltak (RPHA 0538)
Dallam: A vers énekvers. RMDT1 82SZ
Terjedelem: Terjedelem: 182 versszak
Irodalmi minta: János Jacobinus: Brevis enarratio
Műfaj: [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > nem fiktív (056) > kortársi, tudósító (069) ]
Felekezet: 100% világi (1 db)
Változat:
Kritikai kiadás: RMKT17 1. 58
Digitalizált példány: Változat:
Szöveg Dallam A szöveg forrása: OTKA K135631
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.

[part]
Az Magyarok hadairól értettem,
Kiket régi Históriákban leltem,
De az melyet üdőmmel is meg értem,
Ez kis irásomban béhelyheztettem.

Ezt nem illik senkinek megutálni,
Nem sok dolog könyű által olvasni,
Maradékink itt meg tudják tanolni,
Mint kell Hazánk határit óltalmazni.

Szólok az Magyarok Vitézségéről,
Báthori Sigmondnak emberségéről,
Egy-néhány Váraknak megnyeréséről,
Benne lévő Törökök veszéséről.

Midőn azért az Fejedelemségben,
Báthori Sigmond ült Atyja székiben,
Keservesen gondolkodik szivében,
Magyar Várak hogy vadnak pogán kézben.

Az nagy ellenséghez vagyon haraggal,
Hazájához penig jó akarattal,
Tanácskozik némely jeles Urakkal,
Kiknek ottan beszélle illyen szókkal:

Vitéz Urak vagyon-é híretekkel,
Hogy szép hazánk majd elborul Törökkel?
Az Pogán osztozik nemes földünkkel,
Ha az Isten ránk nem néz kegyelemmel.

Semmit nem fog sok adó fizetésünk,
Álnokságot gyakran forral ellenünk,
Ok nélkül is fel bontja békességünk,
Illik azért hogy résen legyen fülünk.

Töröknek ellenünk fellobbant szive,
Romlásunkra szablyával marka tele,
Hogy házunk népeit elvigye kötve,
Mig az lészen megtörjék addig körme.

Határinkon erőszakkal koborlott,
Török lakja Lyppát, Gyulát, Csenádot,
Elfoglalta Tót Váradját s Facsatot,
Sok erős Várakot tőlünk elcsatlott.

Vérrel keresték volt régi őseink,
Vérrel oltalmazták nemes eleink,
Serkenjünk fel mi is édes Vitézink,
Török vérrel meg ázzék rajtunk az ing.

Némely urak mihelyen ezt meg hallák,
Elméjeket Török ellen forditák,
Báthori Sigmondot szépen megáldák,
S hadak felköltését ő reá bizák.

Az Fejedelemnek lőn ott nagy gondja,
Székelységnek szép levelet irata,
Vármegyéket készülettel hivata,
Gazdag sóldot ez mellett kiáltata.

Az vitézek bátorsággal készülnek,
Sok helyeken új zászlókat kitésznek,
Dobot ütnek, trombitákat zengetnek,
Puskát, szablyát, port, golyobist szereznek.

Borbély Györgynek urunk levelet külde,
Postának parancsol hogy menten menne,
Semmi helyen késedelmet ne tenne,
Az levélnek ez vala az értelme.

Te vitéz Borbély György erősen készülj,
Hadnagyinkkal jó készülettel felülj,
Hazánk óltalmaiért siess jöttön jöjj,
Egy hét alatt Charánsebeshez kerülj.

Mert az török szép hazánkat ásítja,
Ha Isten ránk ereszti elfoglalja,
Vitézkedjünk az dolog azt kivánja,
S az nagy Isten nemzetünket megszánja.

Hadunk megyen Charánsebes földében,
De nincs derék vezér ő eleikben,
Generalis légy ott az seregekben,
Vitézkedjél, Isten veled ügyedben.

Ez levelet mihelt megolvastatá,
Készületit más napra sem halasztá,
Jól tartott lovait megpatkoltatá,
Dobot üttet, trombitákat futata.

Hamarsággal szép sereggel indula,
Charánsebes felé az utat tudta,
Híven megyen mint ura parancsolta,
Nem nyomja meg szállásan az virratta.

Hatod napra Charansebeshez juta,
Vitéz Hadnagyokkal tanácsot tarta,
Szép módjával az Hadakot inditá,
80 Török birodalom felé mozditá.

Boczkát és Varsoczot mikor elérék,
Igen hamar az magyarok megvévék,
Benne való népet szörnyen megtépék,
Kiknek az fejeket gyorson elszedék.

Hírré adák Kémek jeneieknek,
Lyppa, Czenád, Gyulai törököknek,
Fejérvárrá hogy Székelyek jöttenek,
Török ellen sok kopját szedtenek.

Urunk is hadait megmustráltatá,
Nemességet székelyekkel bocsátá,
Török birodalmat dúlják, meghagyá,
Tót Váradját előbben megszállatá.

Az Törökök fogának megrémülni,
Egymás között kezdének így suttogni:
„Bathori Sigmondnak szárnya fog lenni,
Hogy ily váratlanul ránk tuda jönni.”

Ez alatt kimillés nincs az dulásban,
Mindenképpen ártnak az prédállásban,
Ki-ki serény bátor forgolodásban,
Törökökön kemény bosszú állásban.

Az Vitézek erősen serénykednek,
Város alá éjjel mihelt érkeznek,
Az ostromhoz mindent elkészítenek,
Melyet reggel vitéz módon meg vesznek.

Ölik, vágják kiket benne találnak,
Úgy mint kétszáz jó törökök valának,
Haton bennek Marosban leugrának,
Azok is hamar megfogattatának.

Város vétel után elindulának,
Borbély Györgyhöz nem sokára jutának,
Ki kezében már két kastélyok vadnak,
Faczyat rontásara innet vágyódnak.

Váratlan mikor oda juttak vala,
Török rémülvén két felé kap vala,
Segítséget honnan várjon nem vala,
Azért békességet kivánnak vala.

Nem sok idő múlva kiizenének,
Borbély Györgyhöz követeket küldének,
Hütre Eacsat várából kimennének,
Útban ha békével eresztetnének.

Azért fegyver s’ ruha már rajtok vala,
Hüthöz bízván jó reménségek vala,
Várat Magyaroknak megadták vala,
Török hadnak fele ki is ment vala.

Holtával hagyja farkas az hús ételt,
Nem türheték hajdúk az préda tételt,
Törököknek útjokban vetének cselt,
Karddal kiknek halomban szerzének helt.

Borbély György ezt oly igen bánja vala,
Az Hütszegés nálla rút dolog vala,
Kerítés közé többit küldte vala,
Más nap segítséggel bocsátta vala.

Ezenközben Tömösvári basának,
Lyppa, Gyula, Csenád, Jenei hadnak,
Nagy híre juta mely Faczatiaknak,
Jó reménség lőn maradék foglyoknak.

Magokban ezen oly igen örvendnek,
Benn való magyaroktól már nem félnek,
Ítélvén hogy győzedelmesek lesznek,
Biztatásokkal egymás közt végeznek.

Álnoksággal puskaport el ásának,
Vár ostromán melyet fel-is gyújtának,
Ez dologgal csak keveset ártának,
Noha magyarokban le is vágának.

Magyarok ezt felette igen bánák,
Törököket mind egyig lekoncolák,
Ez dologért őtet iszonyán vágák,
Hütszegésnek méltó jutalmát adák.

Ez alatt jut egy posta hamarsággal,
Tömösváriakat mondja nagy haddal,
Borbély György ezt hallván készül sok karddal,
Törökökkel szemben szál vitéz móddal.

Magyarokat bíztatja nagy fel szóval,
„Ne gondoljunk vitézek az pogánnal,
Hogy fel ne osztozzék édes hazánkkal,
Kótyavetyét ne hányjon jovainkkal.

Ha most nem harcoltok elvész hazátok,
Rabságra jut feleségtek s’ fiatok,
Ha penig ma vitéz módon forgódtok,
Megmarad fejetek s’ nemes hazátok.

Roppanának mindkét fél, indulának,
Rettenetesen hogy öszve jutának,
Egy elsőben törökök harcolának,
De hamar megunván hátat adának.

Az vitézek utánnok rohanának,
Holt török testtel halmot rakának,
Nem kevés jenei rabot hozának,
Lyppaiakkal kiket elhajtának.

Kik közzül Borbély György ha kit akara,
Elevenen meg tarta szolgálatra,
Némelyeket ottan biza hóhérra,
Vitéz magyaroknak szemek láttára.

Jenőt és Csenádot kik bírják vala,
Ezen harcon levágattanak vala,
Tömösvári bassa spiczen marada,
Hogy magyar kezében nem esett vala.

Ruhája sárban béfertezett vala,
Szép fegyverét róla lehánta vala,
Lovát gyorson megváltoztatta vala,
Tömösvárban kevesen szaladt vala.

Az Magyarok ott meg bizakodának,
Győzedelmet látván elindulának,
Lyppa felé mikoron ballagának,
Pusztán hagyva egy kastélyt találának.

Eperjesiek megrémültek vala,
Faczatiak táncától félnek vala,
Várat nyitva hagyván el futtak vala,
Solymosiak is ezt mivelték vala.

Kiket kézhez vévén elindulának,
Lyppa ellenében tábort járának,
Benne lévő törökök borzadának,
Gyulaiaknak levelet irának.

Kérünk segítséget adjatok nékünk,
Kik ez szoros helyre bérekesztettünk,
Lássatok hozzánk idején könyörgünk,
Ha nem óltalmaztok, várból kiszökünk.

Báthori Sigmondnak szörnyű haragja,
Borbely Györgynek körül vött sűrű kardja,
Megsokasult Lyppaiaknak jajja,
Nincs fejünknek most hova hajolnia.

Ezt felelik: „Nincsen előttünk járónk,
Megveretett haddal vesze hadnagyunk,
Sokan ide sebben alig szaladtunk,
Fegyver fogni most elegek nem vagyunk.

Sőt Magatokra viseljetek gondot
Mert nem látunk segítségtekbe módot,
Jelenlétünkhez semmi bizodalmot,
Ne tartsatok”, ilyen válasz adatott.

Levél vivő akada magyar kézben,
Fogva hozák Borbély György eleiben,
Ki megérté szükségeket levélben,
Másnap külde egy Vitézt bé közikben.

Igen inti, megadnák Lyppa várát,
Ezek hányják Facsatiaknak dolgát,
Vitéz menti magyaroknak haragját,
Mondja: ebben Facsatiaknak okát.

Méltók úgymond arra hogy azt szenvedték,
Mert nékünk adott hütöket megszegték,
Magok vétkeken halálokat lelték,
De tü rajtatok tudom az nem esnék.

Nem adhatnak törökök helt ez szónak,
Meg tartjuk az várat mindnyájan mondnak,
Ez válasszal követet elbocsátnak,
Kitől mindent vitézek kün meg tudnak.

Így szóla Borbély György az vitézeknek,
Nem mü vagyunk oka veszedelmünknek,
Jó vitézek reggel jelen legyetek,
Lássuk Lyppa Várának mit tehettek.

Másnap azért mind ostromnak készülnek,
Hertelen egyszer s’ mind hágdosni kezdnek,
De kevés kárt akkor ott tehetének,
Elhalaszták, másodszor készülének.

Várbéliek ő magokat gondolák,
Hogy segítségeket jőni nem láták,
Erejeket vár tartani nem bízák,
Hütre várat jelentik hogy meg adnák.

Így ők Borbély Györggyel az frigyet köték,
Az magyarok esküvését elhívék,
Lyppa várat Borbély Györgynek engedék,
Kimeneteleket békével nyerék.

Ím mely nagy lőn az Istennek kegyelme,
Lyppa vára negyven esztendő telve,
Keresztyéneknek lőn viszont kezébe,
Kiért Istent sok szü áldja örömbe.

Hír lőn ebben Világos váriaknak,
Syri s’ Aradi Pankotaiaknak,
Solymosi Nagylaki Fellakiaknak,
Ki hova lát, kastélyokból kifutnak.

[part "MÁSODIK RÉSZ."]

Míg ez dolgok ezképpen löttek volna,
Szinán bassa sok hajót kötött vala,
Számtalan néppel hídon elkölt vala,
Dunát hadával meghaladta vala.

Erdélyi sereghez közelgett vala,
Elvégezett akaratja ez vala,
Fejedelem hadát hogy lekoncolja,
Mihály vajdát elevenen megfogja.

Ez vajda urunkkal egyet ért vala,
Törökökkel meg háborodott vala,
Mert adóval őket nem győzi vala,
Azért az törökre kardot vont vala.

Szinán bassa erre igen haragvék,
Országa romlására fegyverkezék,
Vajda hada akkor meg is félemlék,
Mert törökhöz képest kevesnek látszék.

Vajda azért helyet szerze népének,
Hol bátrabban ellenségtől lennének,
Azért együtt szoros helt keresének,
Hova ottan hamar bé is menének.

Csak nem messze ez hely Duna vizétől,
Ki oly erős kivül sürü vesszőktől,
Útja nehéz sebes folyó vizektől,
Kire szoros út vagyon csak egy felől.

Ehhez közel az Magyarok szállanak,
Oly helyeken leseket állatának,
Ellenségtől hogy ne csalattatnának,
Ily sokasság ha rájok rohannának.

Törököknek jőni ezen kell vala,
Ki az Duna vizén által költ vala,
Erdő másik részin tábort járt vala,
Immár két had egymáshoz közel vala.

Az sok fáktól egymást láthatják vala,
Mert egy kerek völgyben az erdő vala,
Magos helyen mind az két tábor vala,
Sok erősséggel környékezve vala.

Csudálkozik Szinán magyarok szivén,
Tőle hogy nem félnek kevesen lévén,
Magát kevély győzhetetlennek hivén,
Magyarokat penig semminek vélvén.

Vajda látván ezeknek sokasságát,
Népének szám szerint majd kevés voltát,
Mindazáltal várván Isten oltalmát,
Magyarokban is veté bizodalmát.

Szoros helyekre seregét rendelé,
Hozzá hallgatnának erősen inté,
Vitézségekre ott emlékezteté,
Ily szókkal megyen török tábor felé:

„Az ki az tisztességet meggondolja,
Annak szivét félelem le nem nyomja,
Ha ki penig böcsülletit elhagyja,
Töröknek leszen az örökös rabja.

Jobb egy lábig fegyver között elesnünk,
Hogy sem tengeren túl vasat zörgetnünk,
Ha jól vítok győzedelmesek leszünk,
Nohát bátorsággal bassára menjünk.”

Ez szók között török had közelb juta,
Kire vajda hada gyorson mozdula,
Az vajdával szép magyar sereg vala,
Szivöket az Isten biztatja vala.

Az törökök harcolnak sokasággal,
Az magyarok vitézi bátorsággal,
Hol egyik, hol másik sereg hullással,
Mind az két fél iszonyú vérontással.

Sokszor ezek lesből kiütnek vala,
Pogánokat táborig vágják vala,
Viszont mikor azok többülnek vala,
Magyarokban nagy sok kárt tésznek vala.

Ez viadal mind estig tartott vala,
Szerencse két félnek egyaránt álla,
Végre kevés gyalog nép jutott vala,
Fáradt magyarokhoz érkezett vala.

Egyszer s’ mind ezekkel rá rohanának,
Kit pogánok látván megfutamának,
Jeles törököket harcon fogának,
Ágyút négyet, zászlókat is hozának.

Mahumet zászlóját elnyerték vala,
Kit törökök szentnek neveztek vala,
Minden reménségek csak ebben vala,
Hol ez vala nem igen félnek vala.

Ő maga Szinán is annyira vala,
Futtába hidról tolcsába dőlt vala,
Társai táborban bévitték vala,
Ezek nyereséggel megtértek vala.

Immár Szinán gondolkodik magában,
Dúl fúl veszekedik busulásában,
Hogy lehessen dolga megtorolásban,
Mert Császárnál esik nagy gyalázatban.

Azért minden seregét öszve gyűjté,
Roppant táborát, erejét készíté,
Magyarokra népet fegyverkezteté,
Szántalan sokasággal kerekité.

Láták ezek ellenségnek sok voltát,
S magok erejének csak kicsin számát,
Vajda szoros helyre szállítá hadát,
Hírré adá Urunknak minden dolgát.

Itt kénszerítették hogy seregének,
Segítséget adjon kevés népének,
Prédára ne jusson az ellenségnek,
Sokaságtól ha meg győzettetnének.

[part "HARMADIK RÉSZ"]

Parancsola Urunk az Székelységnek,
Hogy fegyvert fogjanak, mind a nyolc széknek,
Barcaságon tábort járván legyenek,
Három fő hadnagyot oda rendelnek.

Kornis Farkas és Mindszenti Benedek,
Bogáthi Boldisar népet rendelnek,
Fegyveresen hagyott helyre bégyülnek,
Minden dolog felől szépen végeznek.

Sőt ő maga Urunk is elindula,
Vitézek szive hogy inkább vidulna,
Szolgáló renddel Sebeshez el juta,
Hogy hamarébb minden táborban szállna.

Szent Mihálynak huszonhatodik napján,
Ezerötszázkilencvenötnek foltán,
Három jó hírt halla Sebeshez jutván,
Hol örvende szerencsés állapatján.

Első, Lyppa várának megvévését,
Másik, Szinan hada része verését,
Harmad Chamnak tatárral megtérését,
Ki kivánja vala Erdély veszését.

Mert mihelt ez Cham Neprumhoz jutott volt,
Muszkák országokban béütöttek volt,
Többit erdélyiek úgy megverték volt,
Nyárra hogy ki üssön abba mód nem volt.

Innet Sigmond Barcaság határába,
Tábort mozdít Fekete Halom tájba,
Jó Rodolphus császár hadát ott várja,
Ezközben gyültön gyűl minden táborba,

Reybics Albert segítségre jött vala,
Teke Ferencet Urunk küldte vala,
Német eleiben bocsátta vala,
Ki hadának tábormestere vala.

Akkor innet hadának egyik részét,
Küldé hamar, érjék Havasalföldét,
Ajánlja maga gondjaviselését,
Németekkel együtt oda menését.

Ezek noha magokat látják vala,
Ellenséghez képest kevés nép volna,
Még is véllek víni akarnak vala,
Fejedelem ha rá bocsátja vala.

Levelében őket erősen inti,
Vakmerőül ne bizza magát senki,
Jelen létén viadalját igíri,
Hadát addég bővebben öregbíti.

István vajdának Moldovában íra,
Népet gyűjtvén hogy jőne táborába,
Az indula Erdélynek határára,
Mert félelmes Tatártól másik útra.

Erdélyi határhoz már közel vala,
Hol egy lengyel seregre talált vala,
Kivel vitézi módra harcolt vala,
Sok prédával Térczvárhoz jutott vala.

Az lengyel király cancellariussa,
Zamosci Janos hát ezt meghallotta,
Vajda Moldovából hogy ki jött volna,
Országát hamar elfoglalta vala.

Jeremiast tisztiben hadta vala,
Király hire nélkül kit szerzett vala,
Urunk hallván igen haragszik vala,
Harc előtt bosszút állani kész vala.

Másik busulása Urunknak vala,
Hogy székelyek kik mellé jöttek vala,
Régi szabadságokat kérik vala,
Kit ha meg nem igír, egyik sem vina.

Nem adhat jó választ nékik ezekre,
Nemességnek bosszúság tételére,
Igazság is nem viszi szivét erre,
Székelységnek mert jobbágyság nagy része.

Noha Székelységet mire kell vala,
Annélkül is reá vehetik vala,
Veszedelmet de nem szerezhet vala,
Szemlátomást mely következik vala.

Ezekről bús elmével gondolkodik,
Ha megadja, nemesség bosszonkodik,
De az mellett szablyája sokasodik,
Mely szabadság nélkül meg kevesedik.

Meg győzeték végre az nagy szükségtől,
Mert félelmes számtalan ellenségtől,
Tizenhatezer emberrel öregbül,
Székelyeknek szabadságok ha kerül.

Azért ennek levelét megiratá,
Noha fél kedvvel, de ugyan megadá,
Havasalföldében őket bocsátá,
Ő maga is hamar időn indula.

Által kelvén nagy sok erős helyeken,
Kősziklás és szoros utú hegyeken,
Sátorát felvonatá egy mezőben,
Vitézek csudát látának ez helyben.

Kőszikláról egy nagy sas ereszkedék,
Csak közel Urunk sátorához esék,
Kit meglátván az vitézek ott lepék,
Fejedelem sátorában bévivék.

Ez dolog táborban kiterjedt vala,
Ki egyet ki mást, felőle szól vala,
Ebben értelmek nem egyezhet vala,
Ha egy jót, más rosszat, magyaráz vala.

Egyik része Szinant gondolja vala,
Hogy kezekből el nem szabadulhatna,
Másik, német had vesztét érti vala,
Mert német Császár címere sas vala.

Urunk itt nyolc napig mulatott vala,
Német segítséget hogy várták vala,
Az sok szekerekre is gondja vala,
Érkezzenek, mert útjok nehéz vala.

Mert immár mindenek eljutának,
Vajda táborához megindulának,
Ott is Vitézeknek üdőt adának,
Nyugvás után hogy jobban harcolnának.

Jóllehet ezközben kijárnak vala,
Zsákmányra nagy sok felé mennek vala,
Törökök is ez szerént élnek vala,
Így egymás közt gyakor harc esik vala.

Egymást szemben találván sokszor vínak,
Az magyarok szép nyereséggel járnak,
Néha csak egy híjokkal sem maradnak,
Mégis prédát minden nap bővön hoznak.

Magyaroknak szüvök erősítteték,
Mert pogántól az bátorság távozék,
Kevés magyar előtt török futamék,
Csatának csak igen ritkán állapék.

[part "NEGYEDIK RESZ."]

Elkészítvén az mi kell viadalra,
Fejedelem bátran megyen pogánra,
Csak közel száll egy mély földre táborba,
Derék harca légyen, végzett tanácsba.

Immár ki ki lóról leszállott vala,
Fegyvereket sokan letötték vala,
Hertelen nagy kiáltás esett vala,
Kire mind az tábor felzendült vala.

Kik az előtt éjjel strázsát állanak,
Favágókat erdőn lenni látának,
Sebes száguldást táborba futának,
Ihol derég ellenség jő mondanak.

Zendülének hamar dobot ütének,
„Rajtunk vadnak, hozza hozza, Vitézek,
Puskát, szablyát”, mind fegyverre kelének,
Minden helyen rend nélkül üvöltének.

Zászló után csak kevesen hallgatnak,
Sokan hadnagy s’ vezér nélkül búdosnak,
Megmaradásokról gondolkodnak,
Karddal, szájjal, zörgéssel csak csattognak.

Trombitákat táborban fúvallának,
Az első seregek már készen vadnak,
Fegyveres németek rendben állanak,
Immár készek ellenséget várnának.

Az ellenség helyben vagyon, meg érték,
Megfélemlett vitézek de nem hivék,
Urunk hagyja, mindjárt megfeszítenék,
Ha ki kiált, s’ így az nagy zaj megszünék.

Két tábor közepett egy nagy hegy vala,
Mondják: oda Szinan maga ment volna.
Urunk táborát onnat nézte volna,
Nem bír vélle akkor intézte volna.

De ám bátor akar ki mint hirdette,
Elég ha ő, Urunkat hogy érzette,
Ali bassát s’ Memhet béket intette,
Véllek álnakul ezt el is hitette.

Kérte is Tergovistyaban mennének,
Mondja azt igen erős épületnek,
Biztatja hogy tőle meg segíttetnek,
Ha reájok Erdélyiek mennének.

„Ím úgy tészek mint ha elfuttam volna,
Ez had ha ostrommal néktek rohanna,
Csak legyetek hivek vár tartásába,
Éjjel rájok megyek s’ lelem ágyokba.

Ha penig ezt mint vélem megverhetem,
Erdélyt igen könnyen kezemhez veszem”,
De futásra vala gondja szivében,
Noha basát s’ béket hagyja az tőrben.

Ali bassa s’ Memhet Tergovistiaban,
Bémenének, s’ gondolkodnak magokban,
Szinán basa ha leszen elfutásban,
Mint lehet meg maradások ez várban.

Több erejét is ez Várban hagyatá,
Bokorest felé lova fékit tartá,
Urunk más nap trombitát fuvaltatá,
Minden hadat rendel, harcnak inditá.

Első sereg négyezer lovag vala,
Ebben több rész magyar kopjás vala,
Mihály vajda előttök járó vala,
Czaki István népe is ez közt vala.

Két felöl puskás gyalogok valának,
Szárnyul az német seregek állanak,
Ezek után négy álgyuk vonatának,
Alig várják ellenségre jussanak.

Jobb kéz felöl két derék sereg vala,
Tizenkétezer kopjás vala,
Bal felöl meg annyi számú nép vala,
Ország hadnagy Botskai István vala.

Ezképpen szép hadát Sigmond indítá,
De hogy Szinan táborát nem láthatá,
Csalárdságnak csak magában gondolá,
Azért népet mind fegyverben állatá.

Ilyen dolog azon éjjel ott vala,
Törökök Sakmányról megjőnek vala,
Azon helyre hol Szinán hada vala,
Mert ott lenni az Tábort vélik vala.

Mivel Szinán nékik azt mondta vala,
Tizenötöd napig míg ott mulatna,
Győzedelmet mert addig remél vala,
Míg keresztyén hadat nem látta vala.

Sokat azért azokban levágának,
Sokan az sötétben elszaladának,
Egész virradtáig mind így valának,
Sőt másnap délig is rendet állanak.

Ezenközben kémek meg érkezének,
Kik bizonnyal török futást jelentnek,
Meghozák hogy ugyan messze mentenek,
Egyebet futásnál nem cselekesznek.

Melyik legyen jobb már gondolja vala,
Bassát űzze vagy az várat vítassa,
Bassa szaladását nagy kárnak tartja,
De még is először az várat rontja.

Mert magában így kezde gondolkodni:
Tergovistia ha békével kezd lenni,
Abból török utána kezd csatázni,
Nem jó ellenséget utána hadni.

Tergovistia felett azért meg álla,
Menten álgyút vonata az vár alá,
Erős volta miatt bé nem ronthatá,
Ki ki másnap készen legyen, meghagyá.

Reggel azért három felöl ostromlák,
Székelyek egy felöl várat meg gyuták,
Másutt lajtorjákon erősen hágják,
Harmad helyen álgyúkkal törik rontják.

Benne valók mit tegyenek nem tudják,
Tüzét óltsák vagy hogy az törést fogják,
Vagy rejtekben magokat óltalmazzák,
Tovább az veszedelmet nem állhatják.

Végre azért áll ajtókra futának,
Azon éjjel sokan ki szaladának,
De lesekből reájok rohanának,
Sokat bennek csak hamar levágának.

Ali basa s’ Memhet bék várban vala,
Kik az hasznos futást szégyenlik vala,
Mikor mindent benn ölnek dúlnak vala,
Székelyek rejtekben találták vala.

Ali bassa s’ Memhet bék könyörögnek,
Így meg ne öljetek kérünk, vitézek,
De kedvezni nem tudnak az székelyek,
Azért mindeniknek elesék fejek.

Mihelt Szinan ezt meg értette vala,
Futásra nagy gondja érkezett vala,
Bukorest porral felvettette vala,
Szörnyü félelemmel Gyrgyohoz futa.

Bukorestnél egy jeles templum vala,
Kit az Sandor vajda épített vala,
Szinan környül erősítette vala,
Még is benne maradni nem mért vala.

Hanem fundamentumát megásatá,
Puska porral álnakul megrakatá,
Ily reménséggel oda csináltatá,
Magyarokat hogy azzal fel hányatná.

Ebben is megcsalaték végezése,
Mert belé nem méne Sigmond serege,
Vitézlő népével fel felé tére,
Por fel gyúlván kárt csak kőfalban szerze.

Itt Urunkhoz Borbély Györgytől hir juta,
Hogy immár Jenőt is meg vötte volna,
Gondja Szinanra is néki nagy vala,
Ki még Duna vizén el nem költ vala.

De mihelyen Tergovistiát megvévé,
Basával megvína valahol érné,
Szive kész, de útját pogan rekeszté,
Azért más úton seregét elvivé.

Gyrgyohoz már két mély földnyire vala,
Szinan hadát jól megértette vala,
Vízen nagyobb része hogy elkölt volna,
Többire népét onnat küldte vala.

Szólla Bathori Sigmond ilyen szókkal:
„Ne gondoljunk mostan az fáradsággal,
Békességben meg maradunk hazánkkal,
Ha most bátran megvivunk az pogánnal.

Előttünk az Isten megriasztotta,
Győzedelem kormányát nékünk adta,
Nemzetünknek hogy örömét mutatná,
Jó vitézek menjetek hát utánna.”

Ezt meghallván pogánság után mennek,
Sok barom hajtó törököket érnek,
Fosztják, ölik, rabot Sigmondnak visznek,
Kiktől mindent bizonyoson megértnek.

Gyrgyo vára egy szép szigetben vagyon,
Duna vizzel környül vétetvén vagyon,
Útja reá csak az egy hidról vagyon,
Ott nem messze más híd is Dunán vagyon.

Kire az török oly igen fút vala,
Tolyongással az híd megtorlik vala,
Sürü pogány vizben hullton hull vala,
Fegyverekkel egymást öldöklik vala.

Sokan ezek közt kik úszni tudtanak,
Szörnyüséget látván leugrottanak,
Örvényes helyeken elborultanak,
Számtalanon vizben is meg halának.

Az sok szekér pogánoknak óltalma,
Kiknek az lovas had nem árthat vala,
Mihelt haddal Urunk érkezett vala,
Gyalog néppel szörnyen szaggatja vala.

Itt az győzedelem gyalogoké lőn,
Ki puskával törökben annyi kárt tőn,
Hogy meg hólt sok döggel az viz tele lőn,
Vérrel elegy Dunának folyása lőn.

Sokassága hólt testnek el annyira,
Hogy valaki vizben innia akarna,
Vagy barmok vagy pogánok tagaira,
Kellett annak először hajolnia.

Férfi, fene ló, és egyéb állatok,
Harc helyen úgy vadnak mint egy egy halmok,
655 Félig meghóltaknak nagy kiáltások,
Summa, láttatnak csak iszonyuságok.

Nézvén ezt másik partról az törökök,
Álgyú, tarack ropog igen közöttök,
Nem árthattok csak héában törődtök,
Vesznetek kell mert má tölt el időtök.

Öt hajóban sokan bennek szállának,
Kik közzül hármával elszaladának,
Kettei álgyúkkal elrontatának,
Benne valók az vizben borulának.

István vajdának ott hó pénzes népe,
Két zászlóval hidra hamar fellépe,
Kit meglátván pogánság megrémüle,
Rájok mennek attól igen ijede.

Hertelen szekercéjeket ragadák,
Túl az másik végit hidnak levágák,
Mert hogy által jőnek igen gondolják,
Így utokat egymástól elszakasztják.

Nagy kára keresztyénségnek lött volna,
Szinan ha port Gyrgyoban hagyott volna,
Szekereken az mely Vár előtt vala,
Azzal sem élhetének felgyúlt vala.

Vitézek azon éjjel nem aluvának,
Sőt vigyázva lovok hátán hálának,
Törököktől hogy ne csalattatnának,
Hajókkal ha éjjel vissza csapnának.

Más napon ő táborát elébb vivé,
Ellenségtől nem kell félni, megérté,
Álgyúkkal Gyrgyo falait lőtteté,
Kimilletlen csak nem földig töreté.

Más napig annyira rontották vala,
Szabadon ostromnak mehetnek vala,
Minden sátorból két ember indula,
Hamar vitéz módon meg víttak vala.

Vár megvétel ennyivel könnyebb vala,
Porok várbélieknek hogy nem vala,
Kővel mint lehet hagyigálnak vala,
Magyaroktól de meg győzettek vala.

Benne való törököket megölék,
Gyirgyo várát magyarok kézhez vövék,
Szinan hada fenn létekor mivelék,
Ki már száz esztendeig vala övék.

Semmi népet Urunk ebben nem hagya,
Bizonyos okok erre vitték vala,
Tűzzel azért megégettették vala,
Hidait is mind elhányatta vala.

Isten segítségéből elrendelvén,
Ily jó szerencsés dólgokat viselvén,
Keresztyénség rettentőjét elűzvén,
Erdély felé indul örömben lévén.

Istvan vajdát Moldovában béküldé,
Kétezer Székellyel békésérteté,
Vajdaságra újólag béülteté,
Az vajda is jámborul megköszöné.

Az derék táborral Botskait hagyá,
De ő maga Brasso felé mozdula,
Az sok havasokat hogy által hágá,
Brassonál Botskait örömmel várá.

Onnét elbocsáta mindent házához,
Ő maga is megjöve Fejér-Várhoz,
Országának öröm s’ vigasságot hoz,
Kiért mennyben óhajtott volt Urához.

Ezerötszáz és kilencvenötben volt,
Iacobinus ezt deákul írta volt,
Mikor török üzésből vissza jött volt,
Magyarok szerencséjén örvendett volt.

Az után néhány üdővel Szölössi,
Magyarok kedvéért megfordítani,
Akart nemzetének is kedveskedni,
Mindennek illik az Istent dicsírni.

Ezerhatszázharmincöt esztendőben,
Bocsáttatott ki ily ügyekezetben,
Hogy ne mehessen feledékenségben,
Jámboroknál légyen emlékezetben.

A vers dallama

Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.

A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.

Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.

RMDT1 2017, 120 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek

RMDT1 1958, 82 (Mindenkoron áldom az én Uramat)
Jegyzetek