| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Jeles vigasságot hallani kik kívántok |
| RPHA-szám: | 4018 |
| Szerző: | A vers szerzőjét nem ismerjük. |
| Cím: | A Deákné vászna |
| A szereztetés ideje: | 1600 vagy azelőtt |
| Pro domo: | Az utolsó sort Seláf Levente ellenőrzése után kihúztam a metrumképletből. [HA2021] |
Változat:
|
| Akrosztichon: | A versnek nincs akrosztichonja. |
| Kolofon: | Bizonytalan, hogy a versnek van-e kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Szótagszámláló, izostrofikus vers. |
| Versforma: | a13(6,7), a12(6,6), a12(6,6) Keresés erre a rímképletre Keresés erre a szótagszámra |
| Dallam: | A vers énekvers. , |
| Terjedelem: | Terjedelem: 39 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Kritikai kiadás: | Vasárnapi Újság 1864. 133 Balassi Bálint és a 16. század költői 2. 965 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: |
AZ DEÁKNÉ VÁSZNÁRÓL
Jeles vigasságot hallani kik kívántok,
Szíveteket azzal, hogy vigasztaljátok,
Óságban újságot tűlem majd hallotok.
A deákné vásznát néktek majd megbeszéllem,
Ti is annál jobbak nem vadtok, jól értem,
Kérlek, ezt jó néven vegyétek éntőlem.
Nem régenten vala egy kis sován faluban,
Szegény deák lakék e kisded faluban,
Neve Máté deák nőtelen voltában.
Mesterséges lévén Máté minden dolgában,
Akar ő megnyőszni, van gondolatjában,
Bölcselkedik, ígyen szól önnön magában:
„Nem okosok azok - Máté deák azt mondja-,
Innepnap kik mennek lánt nézni faluba,
Mert rútak is akkor öltöznek ruhába.
Kár nyitja fel fülét, ki ígyen cselekedik,
Vasárnap ki leánynézni vakarodik,
A szép ruha által restre találkozik.
Aki az leánynak szépét s gyorsát kívánja,
Mindenkor pénteken nézze meg faluba,
Hogy ne legyen rösttel együtt nyomorgása.”
Elkészülvén Máté leánynézni indula,
Barátival mene csak szomszéd faluba,
Egy özvegyasszonynak házába bészálla.
Vala az asszonynak egy igen szép leánya,
Leányát az asszony gyöngén tartja vala,
Leányt a fonásra nem tanétja vala.
Semmi dolgot nem tött, leány nagy gyönge vala,
Hetedszaka nagy szép ruhában járt vala,
Anyja nagy gyors lévén, forgolódik vala.
Péntek napon Máté leányt megnézte vala,
Az leány szépsége neki tetszett vala,
Jó baráti által megkérette vala.
Ennek menyegzőnapot egyet hattak vala,
Szegény Máté deák reá készült vala,
Ilkóját szépen házához hozta vala.
Temérdek szép ruhát asszony leánynak nyújta,
Fehér ruhát bőven leányának ada,
Ilkóját Máténak ekképpen eladá.
Máté Ilkóval együtt sok időt élt vala,
Mivelhogy a dolgot ő nem szokta vala,
Ilkó is a fonyást nem tanulta vala.
Ruhájok lassanként elszakada nékiek,
Végre egy-egy imegre szerek érkezék,
Szegény Máté deák úgy megszegényedék.
Dorgálja Máté deák Ilkót nagy restségért,
Igen komor reá imeg nem fonyásért,
Felel Ilkó urának dorgálásáért:
„Én tehozzád, jó uram, azért megyek vala,
Hogy engem ruhával, gyolccsal tarts, jó gazda,
Azért kurva fonjon, gondod legyen kontyra!”
Az időben miriggyel halának faluban,
Máté mindenütt forog vala az torban,
Ilkó asszony miatt szíve van bánatban.
Koporsóban holtakra tesznek szemfödelet,
Máté is magában gondolkodni kezdett,
„Hogyha meghalok, hol vegyek szemfödelet?”
Legottan az házhoz Máté méne vala,
Deák módra egy okosságot gondola,
Beteggé tőn magát, Ilkónak így szóla:
„Igen megcsemellettem, lelkem, gazdámasszony,
Melyből tudom nyilván, hogy lészen halálom.”
Megfelele Ilkó Máténak jó módon:
„Vaj halnál meg ezen, kurva gondoljon veled,
Oly emberhez megyek ezután helyetted,
Ki engemet gyolccsal tarthat. Jól megértsed!”
Máté deák mindjárt hátradűle az ágyon,
Hortyogással jelenti, hogy ő meghaljon,
Ilkó asszony az ágyhoz mene azomban.
Taszigálja Mátét Ilkó asszony, ezt mondja:
„Gazda, ne csúfolkodjál velem ily módba!”
Füléhez, orrához, hogy megholt volt, nyúla.
Ilkó asszony ezen igen megkeseredék,
Szerelmes ura halálán szíve esék,
Nagy jajszóval ura tőle hívattaték.
„Jaj, uram, jaj, uram, háromingő jó uram!
Az egyikat szántam, másikat gondoltam,
Harmadik isten tudja, főv, van szapuban.”
Szomszédságba mene, megmondá asszonyoknak,
Hogy halála volna szerelmes urának,
A sok jó asszonyok mind odafutának.
Asszonynépek az Ilkót intik, hogy siratná,
Ő szerelmes urát nagy szóval jajgatná,
Ilkó asszony ottan elfakada sírva:
„Jaj, uram, jaj, uram, háromingő jó uram!
Az egyiket szántam, másikat gondoltam,
Harmadik isten tudja, főv, van szapuban.”
Ó, szerelmes uram, engemet mire hagyál?
[2 sor]
Háromingő uram, addig ne haltál volna,
Míg szemfödélnek vásznot szőhettem volna,
Vásznom nincs, szemfödélt nem tudok adnia.”
Gondolá, hogy volna egy kis orsó fonala,
Kit leánykorában még régen font vala,
Tökben kis fonala kamorában vala.
Fonalat kihozá, ura felett megálla,
De már őtet előnyújtóztatta vala,
Nyavalyás Máténak ritka foga vala.
Lába ujján fonál végét megkötte vala,
Ritka fogaiban fonált matolála,
Lába ujjaira s fogára hálolá.
Az keserves Ilkó sírva ott elfakada:
„Háromingő uram, én kedves jó uram,
Minek mondhatnálak, szerelmes, jó uram?
Mondhatnálak matolának, de az sem ilyen,
Szövőszéknek, még a szövőszék sem ilyen,
Fonáltekerő ha volnál, az sem ilyen.
Ilyent én nem láttam, mint most te vagy, jó uram,
Hozzád hasonlatos vadat én nem láttam,
Csak jó kedvvel adtam, mit holtodra adtam.”
Tovább nem tűrheté Máté deák, fölugrék,
„Nem látod-é kurva leánya, ki vagyok,
Húrt háloltál rám, agg eb, pengő lant vagyok!”
Ilkó asszony hátát Máté megdobogatá,
Mégis a fonyásra meg nem tanéthatá
Máté deák, míg élt ez árnyékvilágba.
Jeles vigasságot hallani kik kívántok,
Szíveteket azzal, hogy vigasztaljátok,
Óságban újságot tűlem majd hallotok.
A deákné vásznát néktek majd megbeszéllem,
Ti is annál jobbak nem vadtok, jól értem,
Kérlek, ezt jó néven vegyétek éntőlem.
Nem régenten vala egy kis sován faluban,
Szegény deák lakék e kisded faluban,
Neve Máté deák nőtelen voltában.
Mesterséges lévén Máté minden dolgában,
Akar ő megnyőszni, van gondolatjában,
Bölcselkedik, ígyen szól önnön magában:
„Nem okosok azok - Máté deák azt mondja-,
Innepnap kik mennek lánt nézni faluba,
Mert rútak is akkor öltöznek ruhába.
Kár nyitja fel fülét, ki ígyen cselekedik,
Vasárnap ki leánynézni vakarodik,
A szép ruha által restre találkozik.
Aki az leánynak szépét s gyorsát kívánja,
Mindenkor pénteken nézze meg faluba,
Hogy ne legyen rösttel együtt nyomorgása.”
Elkészülvén Máté leánynézni indula,
Barátival mene csak szomszéd faluba,
Egy özvegyasszonynak házába bészálla.
Vala az asszonynak egy igen szép leánya,
Leányát az asszony gyöngén tartja vala,
Leányt a fonásra nem tanétja vala.
Semmi dolgot nem tött, leány nagy gyönge vala,
Hetedszaka nagy szép ruhában járt vala,
Anyja nagy gyors lévén, forgolódik vala.
Péntek napon Máté leányt megnézte vala,
Az leány szépsége neki tetszett vala,
Jó baráti által megkérette vala.
Ennek menyegzőnapot egyet hattak vala,
Szegény Máté deák reá készült vala,
Ilkóját szépen házához hozta vala.
Temérdek szép ruhát asszony leánynak nyújta,
Fehér ruhát bőven leányának ada,
Ilkóját Máténak ekképpen eladá.
Máté Ilkóval együtt sok időt élt vala,
Mivelhogy a dolgot ő nem szokta vala,
Ilkó is a fonyást nem tanulta vala.
Ruhájok lassanként elszakada nékiek,
Végre egy-egy imegre szerek érkezék,
Szegény Máté deák úgy megszegényedék.
Dorgálja Máté deák Ilkót nagy restségért,
Igen komor reá imeg nem fonyásért,
Felel Ilkó urának dorgálásáért:
„Én tehozzád, jó uram, azért megyek vala,
Hogy engem ruhával, gyolccsal tarts, jó gazda,
Azért kurva fonjon, gondod legyen kontyra!”
Az időben miriggyel halának faluban,
Máté mindenütt forog vala az torban,
Ilkó asszony miatt szíve van bánatban.
Koporsóban holtakra tesznek szemfödelet,
Máté is magában gondolkodni kezdett,
„Hogyha meghalok, hol vegyek szemfödelet?”
Legottan az házhoz Máté méne vala,
Deák módra egy okosságot gondola,
Beteggé tőn magát, Ilkónak így szóla:
„Igen megcsemellettem, lelkem, gazdámasszony,
Melyből tudom nyilván, hogy lészen halálom.”
Megfelele Ilkó Máténak jó módon:
„Vaj halnál meg ezen, kurva gondoljon veled,
Oly emberhez megyek ezután helyetted,
Ki engemet gyolccsal tarthat. Jól megértsed!”
Máté deák mindjárt hátradűle az ágyon,
Hortyogással jelenti, hogy ő meghaljon,
Ilkó asszony az ágyhoz mene azomban.
Taszigálja Mátét Ilkó asszony, ezt mondja:
„Gazda, ne csúfolkodjál velem ily módba!”
Füléhez, orrához, hogy megholt volt, nyúla.
Ilkó asszony ezen igen megkeseredék,
Szerelmes ura halálán szíve esék,
Nagy jajszóval ura tőle hívattaték.
„Jaj, uram, jaj, uram, háromingő jó uram!
Az egyikat szántam, másikat gondoltam,
Harmadik isten tudja, főv, van szapuban.”
Szomszédságba mene, megmondá asszonyoknak,
Hogy halála volna szerelmes urának,
A sok jó asszonyok mind odafutának.
Asszonynépek az Ilkót intik, hogy siratná,
Ő szerelmes urát nagy szóval jajgatná,
Ilkó asszony ottan elfakada sírva:
„Jaj, uram, jaj, uram, háromingő jó uram!
Az egyiket szántam, másikat gondoltam,
Harmadik isten tudja, főv, van szapuban.”
Ó, szerelmes uram, engemet mire hagyál?
[2 sor]
Háromingő uram, addig ne haltál volna,
Míg szemfödélnek vásznot szőhettem volna,
Vásznom nincs, szemfödélt nem tudok adnia.”
Gondolá, hogy volna egy kis orsó fonala,
Kit leánykorában még régen font vala,
Tökben kis fonala kamorában vala.
Fonalat kihozá, ura felett megálla,
De már őtet előnyújtóztatta vala,
Nyavalyás Máténak ritka foga vala.
Lába ujján fonál végét megkötte vala,
Ritka fogaiban fonált matolála,
Lába ujjaira s fogára hálolá.
Az keserves Ilkó sírva ott elfakada:
„Háromingő uram, én kedves jó uram,
Minek mondhatnálak, szerelmes, jó uram?
Mondhatnálak matolának, de az sem ilyen,
Szövőszéknek, még a szövőszék sem ilyen,
Fonáltekerő ha volnál, az sem ilyen.
Ilyent én nem láttam, mint most te vagy, jó uram,
Hozzád hasonlatos vadat én nem láttam,
Csak jó kedvvel adtam, mit holtodra adtam.”
Tovább nem tűrheté Máté deák, fölugrék,
„Nem látod-é kurva leánya, ki vagyok,
Húrt háloltál rám, agg eb, pengő lant vagyok!”
Ilkó asszony hátát Máté megdobogatá,
Mégis a fonyásra meg nem tanéthatá
Máté deák, míg élt ez árnyékvilágba.