Bogáti Fazakas Miklós, Ádámtól fogva a patriarchák (RPHA 2020)

Bogáti Fazakas Miklós, körül, Testamentum Jacob. Gen. 48. et 49., Az testamentum ilyen lehet bölcs atyától itt, Nóta: Jer, emlékezzünk, keresztyén népek

Ádámtól fogva az patriarchák
Ő családjokban voltak mind próféták,
Az ű magvokat jóban oktatták,
Szerencséjeket jövendőn megmondták.

Szenten fiait Jákob nevelé,
Kikkel drágába Egyiptusba mene,
Testamentomát előttök tevé,
Ki bennek mint jár, mind megjövendölé.

Temetésére elébb gondola,
Fiát, Józsefet arra fogadtatá,
Hogy Egyiptusban el ne takarja,
De Ábrahámhoz, Izsákhoz iktassa.

Erre is űtet inté, tanítá,
Hogy, noha mostan Egyiptust ű bírná,
Külön bátyjajtól hogy ne szakadna,
Mert nekik Isten jobb földet fogadna.

Sok jót az Isten, úgymond, fogada,
Kánaán országát es nekem ajánlá,
Hogy sokká teszi magom, azt mondá,
Kinek örökül az jó földet adná.

Te anyádat is én ott temettem,
Oda Úr szaván messzül is megjöttem,
Maga Lábánnal együtt élhettem,
Azért meg oda tértek, én azt értem.

Az te két fiad azért nekem add,
És ha több lészen, bár magadnak azt hadd,
Ez kettőjének azokat tudjad,
És az áldomást felőlök meghalljad.

Manassés nagyobb, de kisebb lészen,
Az Efraimnak magva feljebb lészen,
Isten titeket szerencsésétsen,
Hogy azki meglát, fiaim, dicsérjen.

Ennek utána mind beszólítá,
Az tizenhárom fiaival szóla,
Mint egy mennyből jött, úgy prédikála,
Állapatjokat mert messze ellátá.

Néktek, fiaim, Isten áldását,
Ím, megjelentem jövendő jó voltát,
Gyűljetek hozzám, halljátok szómat,
Kitek mint még jár, értse jövő dolgát.

Te, Ruben, nekem első szülöttem,
Kiben először erőm jelentettem,
Hogy férfi vagyok, ott ismértettem,
De nem első lűn erkülcsöd, én vélem.

Úgy kellett volna, hogy fű is lennél,
Ifjú erőmben mert elébb születtél,
Méltósággal is hogy elöl élnél,
De mentűl elsőbb, attúl rosszabb levél.

Mint levegő-víz, lől tökéletlen,
Azért nem léssz fű az te nemzetedben,
Mert atyád ágyát, te szemérmetlen,
Megszeplősétéd, hágád Isten ellen.

Igazság ellen ketten levétek,
Simeon s Lévi, vérben fertezétek,
Sikemben ti felfegyverkedétek,
Hogy Sikem népét álnokol vesztsétek.

Lelkem kezekben soha ne jusson,
Társaságtoktúl tisztességem tartson,
Mert nagy kárt töttök ketten nagy búson,
Várost falustól vesztek nagy szörnyűn.

Latrok haragját jajjal átkozom,
Hogy meg nem bírák magok, lakoltatom,
Azért országon mind széllel hányom,
Izrael földét lakni együtt tiltom.

Júda, tégedet mind megdicsérnek,
Atyádfiai legfeljebb tisztelnek,
Mert kezed nyakán ellenségednek,
Jó szerencsédért rokonid becsülnek.

Erős oroszlán kölyke vagy, Júda,
Ki prédától jű, vagy az utat állja,
Vagy mely oroszlán kölykét szoptatja,
Jó szűve legyen, ha ki azt búsítja.

Nem kél Júdástól el az szent pálca,
Az uraságot Júdás méltán bírja,
Mert magva lészen boldog királya,
Azért ű szavát szántalan nép hallja.

Lakó szép földe Júdásnak leszen,
Borral, barommal bővös, kazdag leszen,
Hogy mint bokorhoz szamárt köthessen,
Valahol megszáll, szőlőhöz ülhessen.

Ennyé borában akár feredjék,
Szennyes köntöse mind borban mosassék,
Szeme az bortúl úgy veresedjék,
Mint az sok tejtől foga fejéredjék.

Hazát sors szerént az tenger mellett,
Zabulonnak adok jeles sok helyet,
Vége Sidónig görögök mellett,
Kereskedéssel kazdag, bűvös lehet.

Egy csontos szamár Isakár leszen,
Terhestől fekszik és felkel ünkéjén,
Erős rabotás, de testes leszen,
Az békességért adót ad jó kedven.

Termő jó földét hogy nem hagyhatja,
Az édest, csendest megkóstolja, szokja,
Szomszéd pogánnak hátát meghajtja,
Adót ad, szolgál, hogy földét láthassa.

Bosszúját az Dán pogánon állja,
Nyavalyájából népét szabadítja,
Izrael között magát nem hagyja,
Egyik fiamnál magát alább sem hagyja.

Ösvényen lakó kígyó Dán leszen,
Útról álnokul az lovagra megyen,
Hogy lovát marván amaz leessen,
Mert ellenségét veri mesterképpen.

Országom népe sok nyavalyáját,
Még most ismérem jövő állapatját,
De csak az Úrra bízom ű gondját,
És Úrtól várom ű szabadulását.

Látom sok leszen nemzete Gádnak,
El ne hidd magad, sokan fédre járnak,
Te ellenségid földre gyaláznak,
De végre tőled azok megrontatnak.

Teljes, kövér, szép Áser határa,
Sok jó élettel fűs leszen határa,
Királyi módon gazdag konyhája,
Gyönyörű, kedves országban szép haszna.

Sok és bölcs nyelvő Neftali leszen,
Szép beszédével bír az ellenségen,
Mint szeléd szarvas, pogán közt leszen,
Kit bölcs szavával ű szeléddé teszen.

Az fiam, József nemes termő fa,
Forrásnál termett, mint lombos almafa,
Kinek szépségét sok lyány csodálja,
Hogy minden ellen kiterjedt sok ága.

Törtek ű reá, és meggyűlölék,
Atyafiai igen kesergeték,
Mint annyi nyilas, meglövöldözék,
Egyiptusban is sokképpen késérték.

Jó karja, íja meg sem lankada,
Mindenek ellen inát húzva tartá,
Mert Jákob ura ű kezét fogá,
Ki tanácsából drágából kitartá.

Az mindenható az atyád szente,
Annyi halálból téged nagyra vive,
Ki ezután is neked engedte,
Az égnek, földnek javát megígérte.

Te reád kövér harmatit adja,
Te földed zsírját alól-felől áldja,
Minden barmodat megszaporítja,
Atyádnak adott javit neked adja

Oztán többitűl ha kihasonlál,
Bátyáid felett illik, hogy áldassál,
Hogy völgy sok javán nagy hírrel lakjál,
Atyád áldása féden5örökké áll.

Lesz, mint egy farkas, Bൾඇඃගආංඇ kapdos,
Jó vadász leszen, reggel, estve futos,
Az mit holval kap, felcsapja mely gyors,
Prédán osztozik estve, messzül kit hoz.

Itt az fiait Jákob megáldá,
Az ki érdemlé, bűnéről dorgálá,
Maradékokról mind így tanítá,
Ki Kánaán földén mind megbizonyula.

Temetéséről űket meginté,
Isten embere azután meghala,
Élte és holta példában kele,
Isteneseknek Isten ezt jelenté.