Bogáti Fazakas Miklós, Sándor után anyját is Cassander megölé (RPHA 2013)

Sándor után anyját is Cassander megölé,
Királnét kis fiával várba rekesztette,
Urunk holta után ő hitlen ezt művelte,
Hűségem ezt mutatja, felkéljek ellene.

Az urak hogy ezt érték, öszvebeszéllének,
Négyen Antigonusra erősen készülnek:
Cassander Macedoniának, görögöknek,
Ptolomeus parancsol Egyptus földének.

Szépségével írásba de nem értek soha,
Vitézi tekinteti, úrmód ő orcája.

Jó lakást, vigasságot noha tart gyakorta,
De ha szükség kévánja, seríny, szemes vala,
Ebből mindenek szeretik, csodálnak rajta,
Jókedvű tekintetiben és rettentő vala.

Gyakran vadász, egykoron hogy onnat megjöve,
Dárdástól az atyjához méne, megölelé,
Egyníhány követ atyjától csak akkor méne,
Kiktől azt is izené, fia mint szeretné.

Nagy volt édes atyjához, anyjához szerelme,
Az ő barátságában is nagy volt embersége,
Mithridates egy úrfi, egyidejű véle,
Atyjának udvarában szolgál, mint jó híve.

Oly pokol álmot láta Antigonus róla,
Azért titkon levágná, fiának ezt monda,
De fiát erősen esketé, meg ne mondja,
Demeter azt megérté, jóllehet bús rajta.

Syriát hódoltatja, megvötte sok házát,
Fiára, Demeterre bízá minden hadát,
Csak huszonkét esztendős nem látott még olyat.

Mint ifjú és tudatlan régi jó vitézzelÜtközék,
de nem nyeré ezt vakmerőséggel;
Nyolcezer foglya, népben ötezer hulla el,
Szép sátori, tábora ott vésze sok kénccsel.

Ezzel ott Ptolomeus magát el sem hivé,
Minden szép nyereségét foglyokkal megküldé,
Mert jó hírért, tisztességért költ ő fegyverre,
Nem kéncsért, ifjúnak ezt szépen izené.

Sietvén egy katonaköntöst kapa reá,
Futva alig szalada, mindent oda hágya,
Pokol természet miá csaknem rútúl jára,
Megarához megtére, megvevé, dúlatá.

Gazdag szép nyereséggel töltözék hadnépe,
Várasért athenai főtanács könyörge;
Azért Megarát hagyá szabaddá, nemessé,
Innét nagy Atheneba Demeter úgy méne.

Előbbi törvényeket mindenből megadá,
Urak fizetett népét mindenütt kihajtá.

Száz hajóra elég fát, sok élést ígíre,
Kit atyja szükségekre várasul küldene,
Felettébb is jótétét az váras köszöné,
Kikkel nem illik vala, Demetert tisztelé.

Senki addég királnak magát nem hívatta,
Mert Philephöz, Sándorhoz vetni általotta,
Demetert atyjával váras királynak mondá,
Isteni tiszteletet nékik sokat áda.

Ezek veszték ifiat, mert magát elhivé,
Fő-fő népek özvegyit ketteivel vivé,
Házasság kívül sok személyekkel szerelme,
Ebből néki jó híre romlania kezde.

Rövid nap megindula, mert atyja hívatja,
Mert az Ptolomeusra Cypros végett hada,

Juta szembe egy erő, azt hamar megveré,
Had előtt Menelaus, Ptolomeus öccse,
Ptolomeus ezenbe nagy haddal eléré,
Hogy csak eltapodtassa, ha el nem áll előle.

Túl, hátul hatvan hajón öccsét lesbe hagyta,
Hogy az ütközet súlyán Demetert tángálja,
Ő maga másfélszáz hajón ott szembe szálla,
Demeter száznyolcvannal, de jó renddel hada.

Nép az többin merüle, az tengerbe vésze,
Sajkákba sok asszonyok, egyéb nép fokhelybe,
Sok főemberrel, kinccsel esének mind kézbe,
Táborába Demeter mindenikkel méne.

Sok szép között rabjává esett szép leánya,
Híres lantos, cymbolmos, de már szegett orca,
Ki szép szavával Demetert igen megbírá,
Hogy több feleséginél ezt többször tapasztja.

Táborát Menelaus Demeternek adá,
Sok gyalog, lovag népit, hajóit ajánlá,
Az Cyprus szigetét is tőle nem tarthatá,
Nyereségen Demeter magát el sem bízá.

Baráti, jó hívei ott megkoronázák,
Ő maga egy koronát külde ott fiának,
Levelében Demetert köszönti királnak,
Ezt az Sándor vitézi mindenfelé hallák.

Jó szokások elhagyván, felfuvalkodának,
Egymásra mind magokat királnak hívaták,
Az név mellett jó szokásokban is változának,
...hat királya vagyon Sándor jószágának.

Lysimachus Tracián, Cassander görög király,
Seleucus napkeletre bír az koronával,
Szomszédja Ptolemeus egyiptusi király,

Hadát tengeren egyszersmind indulni hagyá,
Vívni Ptolomeussal ő maga akara.

Pokol álmot ez hadról urak közt egy láta,
Azért mindkét hadában, utában lőn kára,
Vizen szél miatt, földen elese, elfogya,
Hamar hadát téríté, ő meg haza szálla.

Régi ember mert közel nyolcvan esztendeje,
Teste megnőtt, nehezült, fia mindenese,
Annak kedvét óz, noha sok dolgát nehezlé,
Mert szépekkel jó lakást fia igen űzé.

Az vitézi dologban de nagy józan vala,
Mintha természet szerént bornemissza volna,
... szerszámi szép és mind készen vala,


Ellensége legnagyobb Lysimachus vala,
Szembe szálla, szép hadát Lysimachus láta,
Rajta csodála, azért előle elszálla,
Híres Rhodus szigetre lőn Demeter hada.

Lőn hamar frigye vélek, siet Cassanderre,
Mert Athenét vítatja, ezt Demeter érté,
Háromszázharminc hajó Demeter ereje,
Cassandert igen űzé, sok várát megvevé.

Jó részt Görögországban szabadságra hoza,
Cassandertől hatezer nép hajla hozzája,
Beotia hercegség az melléje hajla,

Rút hízelkedésekkel szűvét úgy emelék.
Demeter esmét adta magát az szépeknek,
Az szép madonják kívül véle szép gyermekek.

Méne innét hadával Peloponnesusra,
Urak, királyok hadát mindenünnet hajtja,
Földeket régi szabadságba, rendbe hagyja,
Azért Görögországnak tévék hadnagyává.

Vadnak sok hízelkedők király udvarában,
Azok szavát jó kedvvel hallja lakásokban,
Őtet királynak nevezik minden szavokban,
Több vitézit Sándornak csúfolják nagy vígan.

Lysimachus mindinkább ezen bosszonkodik,
Mert az többi királyok csak csúfságra viszik.
Lysimachushoz sokan Demetertől mennek,

Vagyon már Demeternek egyníhány országa,
Lysimachusra mégyen, útban egy hírt halla,
Beotia elpártolt, ottan tére vissza,
... dat fia Antigonus űtet meghajtotta.

De másfelől országát ipa Pyrrhus dúlá,
Erős Thebét vítassa, fiának azt hagyá,
Ipát hamar kihajtá, Thebéhez megjuta,
Egy nyíl erős ostromon nyakszirton találá.

Itt másodszor vevé meg Thebét, mégsem rontá,
Csak egyníhány fő népet onnat kimútata;
Aetoliából ottan egy bosszú találá,
Országot üdő múlva dúlá, nyavalítá.

Vala sok szó felőle, friss ruháit bánják,
Királyhoz nem mehetnek, mikor akarnának,
Sokszor két esztendeig is követek múlatnak,
Sokszor semmi válaszok nincs supplikálóknak.

Megbetegült, országát ebbe csaknem veszté,
Mert Pyrrhus ezenközben az végekre méne,
Demeter véle szembe lőn, hogy könnyebbüle,
Az ipát jó frigy alatt országból elköté.

Készül atyja országit, hogy mind visszavégye,
Ötszáz örög hajója készen fokhelyekbe,
Százezernél népe több készen nagy serege,
…denek csudálják, mely nagy készülése.

Ázsiára indula, az három királra,
Seleucus, Lysimachus és Ptolomeusra,
Azok Pyrrhusnak írták, vejire támadna,
Ugyan honn tapasztalák, míg hada mozdula.

Mert nagy haddal egyfelől Ptolomeus jöve,
Görögország jó részét hódlatá melléje;
Macedoniára Lysimachus erede,
Harmadfelől szomszédja, ipa őt érlelé.

Búsult Ptolomeusra csak az fiát küldé,
Haddal Lysimachusra őmaga erede,
Fő végházát, Bérreát Pyrrhus már megvötte,
Ezen hada megbúsúlt, támad Demeterre.

Bennek ott egynehányan ugyan pirongaták,
Hogy kevély friss voltáért véle nem vínának,
Által beszéddel néki csak búcsút adának,
Táborból egy gubában királt elbocsáták.

Ott öszvevésznek praedán, vagynak erős zajba,
Pyrrhus érté, az tábort megvivé, beszálla,
Lysimachussal Macedoniát megosztá,
Kit Demeter előttek hét esztendeig bíra.

Nem akará urának látni szerencséjét,
Phylla asszony, királné vőn hozzája mérget,
Demeter öszvegyűjté, hol találá, népét,
Mert görögök közt lelé egynehány barátit.

Az szeretet ereje ilyen és hatalma,
Tisztességet felejti, embert megvakítja,
Fejedelmeket, bölcseket sokszor gyalázza,
Ember mi tisztességben, gondolni nem hagyja.

Az szép Ilona miatt vésze régen Trója,
Salomon fia, Amnon, tudjuk ám, mint jára,
Csaknem Bénjaminnak ám magva szakada.

Ebből ennyi sok halál, tisztesség romlása,
Ugyan istennek mondták, hogy ily nagy hatalma,
Készen légyen mindennek bár az ellen kardja,
Ez az eszes okosság, hogy ne fogjon nyila.

Kézíja mindenkor fenn, ellevöldöz ezzel,
Képes ifjakat lobbant lángos üszögivel,
Szemét békötték, két szárnyon jár azért széllel,
Ez vak gyermek megtalál valahová lövel.

Ennek erős hatalmát Stratonica látá,
Csakhamar hogy Demeter Seleucusnak adá,
Euphrates vízhez közel volt egy fő várasba,
Egy híres búcsús egyház, azt sok nemzet tartja.

Ezt nagy soká, mint álmot, semmire nem vélé,
De csakhamar kórula, igen betegüle,
Azért, mi álmot látott, királnak beszéllé,
Ha szent asszony segíli megteljesítené.

Szava után ágyából asszony meggyógyula,
Ura Seleucus király ottan elbocsátá,
Hogy az szent várasban szép templomát rakatná,
Király népet és kéncset mellé sokat áda.

Vötted, hiszem, eszedben, téged mint szeretlek,
Hűségedben, eszedben mert megesmértelek,
Egy szükségemben azért mostan megleltelek,
Asszonyoddal, jó hívem, tégedet elküldlek.

Rakasd meg az egyházat, kit asszonyod elszánt,
Szent asszonnak vétett volt, kit igenis megbánt,
Légy had előtt, ha hol kell, mindenben igazgasd,
Kinek tőlem jó hívem nagy jutalmát várjad.

Igen kéri királyát, hogy ezt másra bízná,
Feleségét, nagy kincsét, ki néki nem volna,
Mert szívében azon fél, együld üdő múlva,
Asszonya, Stratonica szemet vetne reá.

Ím, már méne házához, az földre borula,
Veszett fején az úrfi keservesen síra,
Veszék szegény fejem, uram ezt rám mire bízá,
Ha jól látom, mi lészen utam szerencséje.

Bizony jó, hogy ily ifjat szép asszonnyal küldnek,
Tőlem okát elvetem jövendő szégyennek,
Nagyra vetem fejem, szégyentől ne rettegjek,
Uram parancsolatja mégis teljesedjék.

Igen hamar ágyékán ketteit elmetszé,
Sok drága szagszerszámmal szelencébe tevé,
Pecsétes gyűrejével azt jól bépecsétlé,

Uram, ez volt házamnál eltött drága marhám,
Kit én igen szerettem, semmin el nem adnám,
Hogy hosszú útra mégyek, felségednek hoztam,
Légyen pecsétem alatt, hogy épen találjam.

Seleucus is pecsétit ottan reányomá,
Komornyiknak tartani azt erősen hagyá,
Cambabus ottan bátron az útra indula,
Lőn három esztendeje, hogy templomát rakja.

Az egyház még sem készen, majd megtelik rajta,
Azmitől jó Cambabus még azelőtt tarta,
Asszony előtt az ifjú annyi ideig hogy forga,

Búskodik, sír az asszony, ifjat bészólítá,
Hogy ő nyavalyájával semmit nem bírhata,
Azért előtte Cambabus minden dolgosa,
De az asszony titkolja, bélit mint fájlalja.

Oztán ilyen tanácsot magában gondola,
Ebéden jól köppentsen, szemérmét kitolja,
Ifjat boros korában szovával fogdossa,
Ha nem nyeri mondják azt, hogy az bor mondotta.

Gerjedve szűve bortól, bátorodnék szava,
Sem beszéde, sem tötte nem oly rút akkorba,
Valaki látná dolgát – úgymond – bor az oka,

Torkos, részeges voltát asszonnak dorgálá,
Semmiképpen az dolgot néki nem fogadá,
Hogyha kedve nem telnék, az asszony azt mondja:
Önnen magát megölné, ha benne mi haszna.

Hogy az szerszám ott elkölt, ifjú megbeszéllé,
Mert az asszonya szaván igen megrettene,
Őmagát megmutatá, mindent megjelente,
Asszony igen csodálja, mert soha nem hitte.

Immár dobja fakadva asszony meglohada,
De Cambabust szereti, ő nem utálhatja,
Vigasztalásért együtt mindennap jár hozzá,

Úgymond király –, ez dolgot bűnnek is nem mondom,
Azmely betegség ellen nem tehet, azt vallom,
Ha Stratonicát tőlem kévánná, ma adom,
Mert fiamnak halálát én mindinkább kárlom.

Igen nagy sírva mondá király mindezeket,
Doktor rajta mosolyga, kapá király kezét,
Mondja, ha akar, arról könnyen majdan tehet,
Mert az fia kévánta király feleségét.

Jól tudná, hogy az fia nem tart ellent benne,
De ha törvéntelennek az asszony ezt vélné,
Szóval tanácsi által reá bírná, venné,
Hogy országa hasznaért ezt megcselekedné.

Nagy titkos betegségnek ez lőn orvossága,
Stratonica, Demeter királynak leánya,
Seleucus királynak lőn előszer házasa,
Seleucus Antiochusnak, fiának úgy adá.

Gyakran nagy változása esik dolgainknak,
Példa légyen sok dolga Demeter királnak,
Az fennvalók főképpen azt bizonnyal várják,
Ha esnek, nagyot esnek, kik toronba hágnak.

Néktek ifjak nagy példa az Cambabus dolga,
Mindentek az jó nevet megböcsülje, tartsa,
Menyek, asszonyok néktek Stratonica példa,
Az ne légyen, intelek, mint ifjúval jára.

Isten adja, mindennek ezek használjanak,
Azmiben nem ellene szent akaratjának,
Pogán históriákban noha mindezt írták,
Jó móddal életünknek bizony használhatnak.

Olvasám ezt görögbűl, írám magyar nyelven,
Az ezerötszázkilencvennyolc esztendőben,