| Irodalomtörténet | Poétika | Források |
| Incipit: | Vagyok nagy örömben, hogy én tisztességes fő nemzetből származtam |
| RPHA-szám: | 1450 |
| Szerző: | Ádám János A verset a szerző látta el névmegjelöléssel. Az akrosztichonban: Adam Ianos |
| Cím: | Minerva és Pallas vetekedése |
| Változat: | |
| A szereztetés ideje: | 1599 vagy azelőtt |
| A szereztetés helye: | Az akrosztichonban: Koleosvari |
| Akrosztichon: | A versnek van akrosztichonja. ADAM IANOS KOLEoSVARI |
| Kolofon: | A versnek nincs kolofonja. |
| A versforma fajtája: | Váltakozó metrumú.
Mellékadatlapok: RPHA 1450a RPHA 1450b |
| Dallam: | Bizonytalan, hogy a verset énekelték-e. RMDT1/756, RMDT1/759 |
| Terjedelem: | Terjedelem: 49 versszak |
| Műfaj: | [ világi (048) > história (049) > elbeszélő (051) > fiktív (057) ] |
| Kritikai kiadás: | RMKT17 1. 121 RMKT17 1. 121 |
| Szöveg | Dallam | A szöveg forrása: OTKA K135631 |
Az itt közzétett szövegek nem kritikai igényűek, bár kritikai kiadásokon alapulnak. Részben modernizált szövegekről van szó, melyeket minimálisan egységesítettünk az OTKA NKFI 135631 számú, „A régi magyar költészet számítógépes metrikai és stilometriai vizsgálata” elnevezésű projektje keretében végrehajtott számítógépes elemzések céljából. Javarészt az RMKT szövegkiadásait követik, kisebb részt más filológiai kutatások eredményei. A digitalizálási, átírási, modernizálási feladatokban részt vett Finta Mária, Horváth Andor, Kiss Margit, Maróthy Szilvia, Nagy Viola, Pardi Boglárka, Rákóczy Krisztina, Seláf Levente, Veszely Anna, Vigyikán Villő, Zohó-Tóth Zoé, és az ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék szemináriumainak számos hallgatója. Köszönetetet mondunk a szövegkorpusz összeállításához és közzétételéhez nyújtott segítségért a következőknek: Etlinger Mihály, Fazekas Sándor, Hajdu Ildikó, H. Hubert Gabriella, Papp Balázs, Szatmári Áron, és az RPHA valaha volt összes munkatársa.
[part "MINERVA"]
Vagyok nagy örömben hogy én tisztességes fő nemzetből származtam,
Gazdag, erős, ifjú, ékes, tekintetes, nem szegényből támadtam,
Vagyok becsületben, mindenek kedvében, bizonyosan kit láttam.
Élem azért oly nagy kedvem szerint vígan máron itt ez Világot,
Bővelkedvén minden jóval, gazdagsággal, vettem nagy bátorságot,
Követek mindenkor hozzám hasonlókkal Világi Barátságot.
Ezen kívül is én külső barátaimmal, és sok fő társasággal
Bővelködem és vélek időm mulatom, sok féle nyájassággal,
Kikkel együtt gyönyörködtetjük magunk sok szép zengő Muzsikákkal.
Csak csudálom bizony, hogy ki tud bánkódni, s szomorúságban lenni,
Rólam példát vévén fogyatkozás nélkül nem tudé vígan élni,
Így az szomorkodást és az fösvénységet nem kellene követni.
[part "PALLAS"]
Ím jól értem szavadból szerelmes barátom és te indulatodból,
Víg kedved termeted, szépséged, bátorságod volnának sok jódból,
Sok attyafiat, barátot szereztél te, csak nagy gazdagságodból.
Igen könnyű neked míg leszen szerencséd, lehet nagy előmented,
De mihelyt megfordul és tőled áll távul, bánatra jut víg kedved,
Barátid, társaid kikkel mulatoztál, csak nevetik bús lelked.
Nagyon távul kerülnek, ujjal mutogatnak, idegenséggel lesznek,
Egymás közt nevetvén, és téged csúfolván semmit ők nem fedeznek,
Jótétedért azok nem ismernek és szegények közé rendelnek.
Rólam, mert ez példát úgy, mint rajtam esett dolgot, neked én mondom,
Nekem is míg virágzik vala szerencsém, követé sok barátom,
De mihelt megfordula én előmentem, rosszá lőn állapatom.
[part "MINERVA"]
Csodálom mit mondasz, elme nélkül beszélsz, és oly gondolatlanul,
Nem tudod-é te azt, hogy ha ez lenne is, lennének nagy oltalmul
Barátim, kik vadnak, nem hadnának, megsegítenének azontúl.
[part "PALLAS"]
Én is ezenképpen magam rájok bíztam, igen megcsalatkoztam,
Nemhogy segítettek, sőt megsüllyesztettek, tőlük meggyaláztattam,
Rám gonoszt mondottak jótevőim előtt, kiért nagy kárt vallottam.
[part "MINERVA"]
Bátor mind úgy légyen, hogy külső barátaim, kik vadnak most már nekem,
Idegenséggel lennének, mikoron megfordulna én szerencsém,
Atyámfiai vadnak, kik nem hadnának, ha lenne szegénységem.
[part "PALLAS"]
Higgyed az mit mondok, mert ez bizonyos ok beszédem járására
Még azok lennének, hogy nem ismernének, szerencséd folyására,
Semmi gondot nem viselnének, ki lenne élted táplálására.
Mikoron én most előttök hogy járok, és magam mutogatom,
Mindjárt elijednek, azt tudják, pénzek erszényekből fosztogatom,
Ugyan nem ismernek, előlem elbújnak, tőlök nyomorgattatom.
[part "MINERVA"]
Hát mivel tartod te magad s házad népét, holott nincsen barátod?
Szegény vagy, s elhagyott, gyámoltalanságban magad mivel táplálod?
Akarnám érteni bizonyosan tőled, magad miből forgatod.
[part "PALLAS"]
Bizonyosan néked megbeszélem, viselek én nagy gondolatot,
Istenhez fohászkodom, idegenekből támaszt, segítő gyámolt,
Kik egyszer is másszor is engem segítnek, adnak nagy vidámságot.
Reménységben nagyban ezen kívül élek, várok csak az Istentől,
Tőle várván csendes szívvel úgy szenvedek, kérek szent felségétől,
Imígy panaszkodom, kérem azon is, mentsen ellenségimtől.
Áldott légy Úr Isten magas mennyországban,
Ki gondot viselsz rám itt ez nagy világban,
Szívem vidámítod nagy sok búbánatban,
Bátorítod lelkem nehéz gondolatban.
Derékképpen azért neked hálát adok,
És sok panaszokat is elődben hozok,
Oltalmat mert Uram csak te tőled várok,
Sok nyomorúság miatt, már alig vagyok.
Átkoznám a földet, kin én már születtem,
Mert nem lehet rajta semmi előmentem,
Gonosz álnokságát hogy én nem kedveltem,
Irigységben estem, kit soha nem véltem.
Miért, hogy így próbálsz soha én nem kérdem,
Jóvoltodért téged mert illet nagy érdem,
És hogy előtted magát hajtsa meg térdem,
Méltó éretted ha kiomlik is vérem.
Jó gondviseléssel mert vagy Uram hozzám,
Engedelmességben magamat hordozzam,
s Töredelmes szívvel neked hogy áldozzam,
Azt akarod és hogy ez által odozzam.
Ámbár mind úgy légyen valamint akarod,
Csak hogy nyújts ki hozzám kegyesen szent karod,
Noha tudom, hogy csak megtértemet várod,
S csak addig próbálsz, még jobbulásom látod.
Nagy nehezen szívem eddég úgy vesződött,
És ugyan meggyűlölte ez gonosz földet,
Az melyen én soha nem vehetek erőt,
Kiért az búbánat engem ugyan meg ölt.
Oly igen mert mostan hamisság kedvelőt,
Szolgál az szerencse, és ez Világ előtt,
Érdemetlen embernek oszt zsíros velőt,
Szeret szemem látván ravaszságban élőt.
Siralmas könnyhullatásokkal szívemben,
Naponként gyötrődöm, fáradok elmémben,
Miért, hogy nagy sokan kívánják éltemben,
Hogy láthassák súlyos ügyem elvesztemben?
Külön-külön reám úgy tátják torkukat,
Jó barátaim előtt mondnak rám átkokat,
Előmenetemben visszáló okokat,
Felelnek hozzám nagy méltatlan dolgokat.
Oly atyámfiainak kik mondatnának,
Azok fényes Kardokat rám kivonának,
Igyekezvén azon, miként árthatnának,
És vélem kedvek szerént áldozhatnának.
Látod Uram azért ártatlanságomat,
Hiszem nyilván tudod én akaratomat,
Mert jóra viseled én gondolatomat,
Támasz idegenből ki kévánja jómat.
Öntsd ki Uram reám te szent áldomásod,
Ismerhessem megint valóban jóvoltod,
És teljesítsd be rajtam szent akaratod
Soknak bosszújokra mutasd meg jóvoltod.
Szíveket jól tudom, mert bizony azoknak
Szavok járásából is mindent mutatnak,
Kik énnékem szememben sok jót mondanak,
Hátam mögött pedig sok gonoszt kévánnak.
Ugyanezek azok, kik magok mutatják,
Szép beszédekkel is barátságuk adják,
Júdás módon orcám ugyan apolgatják,
Mert így mivoltukat fedél alatt tartják.
Avval ők akarják szándékok fedezni,
Remélik, hogy én ezt nem fogom érezni,
És őket ravaszságukban megjegyezni
Magamban, noha jól megtudom intézni.
Reménségekben tudom, megcsalatkoznak,
Mert az Isten gondviselője azoknak,
Kik neki buzgó s tiszta szűből áldoznak,
És kik az igaz ellen nem tanácskoznak.
Járjanak ám bátor mindenben kedvekben,
Tudom azt, hogy őket, megvered lelkekben,
Előmenetelt nem adsz nékik éltekben,
Nagy változást tész ő ravasz elméjekben.
Engem pedig Uram reménségem szerént,
Azoknak bosszújukra felemelsz megint,
Kit viseltem, rólam elveszed az nagy kínt,
És szent felséged rám meg újobban tekint.
Megmutatod nékik, hogy hatalmas Úr vagy,
Kegyelmed és kegyességed felette nagy,
Ezek alatt nekem oly csendes szívet adj,
Ismerhessem meg hogy segedelmed nem lágy.
Kiért dicsértessél magas Mennyországban,
Kinek híred vagyon ez széles Világban,
Vénségben dicsérnek és ifjúságban,
Áldott légy Úr Isten magas mennyországban. Ámen.
Ezek a szép igék kikkel Istenemet valóban meg találom,
Naponként jó voltát, hozzám nagy irgalmát ezekkel így hálálom,
Ellenségeim ellen, kit Istennek mondok, versekben így foglalom.
Isten eközben e szókat meg hallván, bocsájtja ő Szent lelkét,
Meghagyvám nékie: “Menj el én fiamhoz olts beléje oly elmét,
Szenvedje békével, nem hagyom higgye el, vigasztalom bús szívét.”
Elmém vidámodik, szívem bátorodik, megyek ott dolgomra,
Istennek áldása reám ugyan buzog, vagyon nyugodalmamra,
Valamihez fogok, noha nem nagy dolog, soha nincsen káromra.
Eszerint Istentől, és a Szerencsétől naponként én úgy várok,
Ellenségeim előtt magamat meghajtom, mintha volnék szamárok,
Az holló fiakkal igaz gyámolt, mindenekben csak tőle várok.
[part "MINERVA FELELETI"]
Hatalmas Úr Isten, Mennyei szent Király, mely igaz és bölcs Úr vagy,
Elhagyott fiúkon, gyámoltalanokon, irgalmasságod mely nagy,
Soha én nem hittem seregeknek Ura, hogy légy ily kegyes Hadnagy.
Íme ím elhittem, hiszem, hogy vétettem, voltam oly nagy vakságban,
Bátorság viselvén, és magam elhívén, laktam nagy álnakságban,
Jó szerencsém lévén, csak magamban bíztam, voltam nagy tobzódásban.
Most látom, hogy igaz, és hogy bizonyos az, mit beszélle barátom,
Ki emberben bízik, igen rosszul hiszik, magam tovább nem átom,
Ez rossz állapatban, bizontalanságban, mert mulandó, jól látom.
Jó szerencséjében, nagy nemzetségében, ez bölcs [part "PALLAS"]t említem,
De hogy így megszálljon, és megfogyatkozzék, soha én azt nem hittem,
Atyjafiaitól, barátitól, hogy így elhagyassék, nem véltem.
Nám igen ritka volt az igaz atyafi, és az jó, hű barátság,
Nem kell most az szegény, jó igyekezetű, vagyon csak az álnakság,
Úr Isten ne szenvedd, vedd el az olyantól, mert la ez mely nagy vakság.
Az míg szerencsémben, s kazdagságomban tart, vagyok látom oly kedves,
Házam sok barátaim tartják, az míg pincém, sok boraimtól nedves,
De ha én ezeket meg nem vetem bátor, engem előled el vess.
Meg vonszom magamat ezután ezektől, szegényeket táplálok,
Ember vagyok én is, bizontalan tudom mindeneknek haláluk,
Ennél jobb tanúságot előmentemre tudom, hogy nem találok.
Szerelmes barátom, bölcsességes Pallas, ím meggyőzetém tőled,
Igaz volt mondásod, vagyok már barátod, légyen neked víg kedved,
Bár minden Keresztyén, legyen már olyatén, mint engem hogy hozzád vedd.
[part "MINERVA"]
Vagyok nagy örömben hogy én tisztességes fő nemzetből származtam,
Gazdag, erős, ifjú, ékes, tekintetes, nem szegényből támadtam,
Vagyok becsületben, mindenek kedvében, bizonyosan kit láttam.
Élem azért oly nagy kedvem szerint vígan máron itt ez Világot,
Bővelkedvén minden jóval, gazdagsággal, vettem nagy bátorságot,
Követek mindenkor hozzám hasonlókkal Világi Barátságot.
Ezen kívül is én külső barátaimmal, és sok fő társasággal
Bővelködem és vélek időm mulatom, sok féle nyájassággal,
Kikkel együtt gyönyörködtetjük magunk sok szép zengő Muzsikákkal.
Csak csudálom bizony, hogy ki tud bánkódni, s szomorúságban lenni,
Rólam példát vévén fogyatkozás nélkül nem tudé vígan élni,
Így az szomorkodást és az fösvénységet nem kellene követni.
[part "PALLAS"]
Ím jól értem szavadból szerelmes barátom és te indulatodból,
Víg kedved termeted, szépséged, bátorságod volnának sok jódból,
Sok attyafiat, barátot szereztél te, csak nagy gazdagságodból.
Igen könnyű neked míg leszen szerencséd, lehet nagy előmented,
De mihelyt megfordul és tőled áll távul, bánatra jut víg kedved,
Barátid, társaid kikkel mulatoztál, csak nevetik bús lelked.
Nagyon távul kerülnek, ujjal mutogatnak, idegenséggel lesznek,
Egymás közt nevetvén, és téged csúfolván semmit ők nem fedeznek,
Jótétedért azok nem ismernek és szegények közé rendelnek.
Rólam, mert ez példát úgy, mint rajtam esett dolgot, neked én mondom,
Nekem is míg virágzik vala szerencsém, követé sok barátom,
De mihelt megfordula én előmentem, rosszá lőn állapatom.
[part "MINERVA"]
Csodálom mit mondasz, elme nélkül beszélsz, és oly gondolatlanul,
Nem tudod-é te azt, hogy ha ez lenne is, lennének nagy oltalmul
Barátim, kik vadnak, nem hadnának, megsegítenének azontúl.
[part "PALLAS"]
Én is ezenképpen magam rájok bíztam, igen megcsalatkoztam,
Nemhogy segítettek, sőt megsüllyesztettek, tőlük meggyaláztattam,
Rám gonoszt mondottak jótevőim előtt, kiért nagy kárt vallottam.
[part "MINERVA"]
Bátor mind úgy légyen, hogy külső barátaim, kik vadnak most már nekem,
Idegenséggel lennének, mikoron megfordulna én szerencsém,
Atyámfiai vadnak, kik nem hadnának, ha lenne szegénységem.
[part "PALLAS"]
Higgyed az mit mondok, mert ez bizonyos ok beszédem járására
Még azok lennének, hogy nem ismernének, szerencséd folyására,
Semmi gondot nem viselnének, ki lenne élted táplálására.
Mikoron én most előttök hogy járok, és magam mutogatom,
Mindjárt elijednek, azt tudják, pénzek erszényekből fosztogatom,
Ugyan nem ismernek, előlem elbújnak, tőlök nyomorgattatom.
[part "MINERVA"]
Hát mivel tartod te magad s házad népét, holott nincsen barátod?
Szegény vagy, s elhagyott, gyámoltalanságban magad mivel táplálod?
Akarnám érteni bizonyosan tőled, magad miből forgatod.
[part "PALLAS"]
Bizonyosan néked megbeszélem, viselek én nagy gondolatot,
Istenhez fohászkodom, idegenekből támaszt, segítő gyámolt,
Kik egyszer is másszor is engem segítnek, adnak nagy vidámságot.
Reménységben nagyban ezen kívül élek, várok csak az Istentől,
Tőle várván csendes szívvel úgy szenvedek, kérek szent felségétől,
Imígy panaszkodom, kérem azon is, mentsen ellenségimtől.
Áldott légy Úr Isten magas mennyországban,
Ki gondot viselsz rám itt ez nagy világban,
Szívem vidámítod nagy sok búbánatban,
Bátorítod lelkem nehéz gondolatban.
Derékképpen azért neked hálát adok,
És sok panaszokat is elődben hozok,
Oltalmat mert Uram csak te tőled várok,
Sok nyomorúság miatt, már alig vagyok.
Átkoznám a földet, kin én már születtem,
Mert nem lehet rajta semmi előmentem,
Gonosz álnokságát hogy én nem kedveltem,
Irigységben estem, kit soha nem véltem.
Miért, hogy így próbálsz soha én nem kérdem,
Jóvoltodért téged mert illet nagy érdem,
És hogy előtted magát hajtsa meg térdem,
Méltó éretted ha kiomlik is vérem.
Jó gondviseléssel mert vagy Uram hozzám,
Engedelmességben magamat hordozzam,
s Töredelmes szívvel neked hogy áldozzam,
Azt akarod és hogy ez által odozzam.
Ámbár mind úgy légyen valamint akarod,
Csak hogy nyújts ki hozzám kegyesen szent karod,
Noha tudom, hogy csak megtértemet várod,
S csak addig próbálsz, még jobbulásom látod.
Nagy nehezen szívem eddég úgy vesződött,
És ugyan meggyűlölte ez gonosz földet,
Az melyen én soha nem vehetek erőt,
Kiért az búbánat engem ugyan meg ölt.
Oly igen mert mostan hamisság kedvelőt,
Szolgál az szerencse, és ez Világ előtt,
Érdemetlen embernek oszt zsíros velőt,
Szeret szemem látván ravaszságban élőt.
Siralmas könnyhullatásokkal szívemben,
Naponként gyötrődöm, fáradok elmémben,
Miért, hogy nagy sokan kívánják éltemben,
Hogy láthassák súlyos ügyem elvesztemben?
Külön-külön reám úgy tátják torkukat,
Jó barátaim előtt mondnak rám átkokat,
Előmenetemben visszáló okokat,
Felelnek hozzám nagy méltatlan dolgokat.
Oly atyámfiainak kik mondatnának,
Azok fényes Kardokat rám kivonának,
Igyekezvén azon, miként árthatnának,
És vélem kedvek szerént áldozhatnának.
Látod Uram azért ártatlanságomat,
Hiszem nyilván tudod én akaratomat,
Mert jóra viseled én gondolatomat,
Támasz idegenből ki kévánja jómat.
Öntsd ki Uram reám te szent áldomásod,
Ismerhessem megint valóban jóvoltod,
És teljesítsd be rajtam szent akaratod
Soknak bosszújokra mutasd meg jóvoltod.
Szíveket jól tudom, mert bizony azoknak
Szavok járásából is mindent mutatnak,
Kik énnékem szememben sok jót mondanak,
Hátam mögött pedig sok gonoszt kévánnak.
Ugyanezek azok, kik magok mutatják,
Szép beszédekkel is barátságuk adják,
Júdás módon orcám ugyan apolgatják,
Mert így mivoltukat fedél alatt tartják.
Avval ők akarják szándékok fedezni,
Remélik, hogy én ezt nem fogom érezni,
És őket ravaszságukban megjegyezni
Magamban, noha jól megtudom intézni.
Reménségekben tudom, megcsalatkoznak,
Mert az Isten gondviselője azoknak,
Kik neki buzgó s tiszta szűből áldoznak,
És kik az igaz ellen nem tanácskoznak.
Járjanak ám bátor mindenben kedvekben,
Tudom azt, hogy őket, megvered lelkekben,
Előmenetelt nem adsz nékik éltekben,
Nagy változást tész ő ravasz elméjekben.
Engem pedig Uram reménségem szerént,
Azoknak bosszújukra felemelsz megint,
Kit viseltem, rólam elveszed az nagy kínt,
És szent felséged rám meg újobban tekint.
Megmutatod nékik, hogy hatalmas Úr vagy,
Kegyelmed és kegyességed felette nagy,
Ezek alatt nekem oly csendes szívet adj,
Ismerhessem meg hogy segedelmed nem lágy.
Kiért dicsértessél magas Mennyországban,
Kinek híred vagyon ez széles Világban,
Vénségben dicsérnek és ifjúságban,
Áldott légy Úr Isten magas mennyországban. Ámen.
Ezek a szép igék kikkel Istenemet valóban meg találom,
Naponként jó voltát, hozzám nagy irgalmát ezekkel így hálálom,
Ellenségeim ellen, kit Istennek mondok, versekben így foglalom.
Isten eközben e szókat meg hallván, bocsájtja ő Szent lelkét,
Meghagyvám nékie: “Menj el én fiamhoz olts beléje oly elmét,
Szenvedje békével, nem hagyom higgye el, vigasztalom bús szívét.”
Elmém vidámodik, szívem bátorodik, megyek ott dolgomra,
Istennek áldása reám ugyan buzog, vagyon nyugodalmamra,
Valamihez fogok, noha nem nagy dolog, soha nincsen káromra.
Eszerint Istentől, és a Szerencsétől naponként én úgy várok,
Ellenségeim előtt magamat meghajtom, mintha volnék szamárok,
Az holló fiakkal igaz gyámolt, mindenekben csak tőle várok.
[part "MINERVA FELELETI"]
Hatalmas Úr Isten, Mennyei szent Király, mely igaz és bölcs Úr vagy,
Elhagyott fiúkon, gyámoltalanokon, irgalmasságod mely nagy,
Soha én nem hittem seregeknek Ura, hogy légy ily kegyes Hadnagy.
Íme ím elhittem, hiszem, hogy vétettem, voltam oly nagy vakságban,
Bátorság viselvén, és magam elhívén, laktam nagy álnakságban,
Jó szerencsém lévén, csak magamban bíztam, voltam nagy tobzódásban.
Most látom, hogy igaz, és hogy bizonyos az, mit beszélle barátom,
Ki emberben bízik, igen rosszul hiszik, magam tovább nem átom,
Ez rossz állapatban, bizontalanságban, mert mulandó, jól látom.
Jó szerencséjében, nagy nemzetségében, ez bölcs [part "PALLAS"]t említem,
De hogy így megszálljon, és megfogyatkozzék, soha én azt nem hittem,
Atyjafiaitól, barátitól, hogy így elhagyassék, nem véltem.
Nám igen ritka volt az igaz atyafi, és az jó, hű barátság,
Nem kell most az szegény, jó igyekezetű, vagyon csak az álnakság,
Úr Isten ne szenvedd, vedd el az olyantól, mert la ez mely nagy vakság.
Az míg szerencsémben, s kazdagságomban tart, vagyok látom oly kedves,
Házam sok barátaim tartják, az míg pincém, sok boraimtól nedves,
De ha én ezeket meg nem vetem bátor, engem előled el vess.
Meg vonszom magamat ezután ezektől, szegényeket táplálok,
Ember vagyok én is, bizontalan tudom mindeneknek haláluk,
Ennél jobb tanúságot előmentemre tudom, hogy nem találok.
Szerelmes barátom, bölcsességes Pallas, ím meggyőzetém tőled,
Igaz volt mondásod, vagyok már barátod, légyen neked víg kedved,
Bár minden Keresztyén, legyen már olyatén, mint engem hogy hozzád vedd.
A vers dallama
Az alábbi kották a következő kiadásból származnak: Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező) 2017. A XVI. század magyar dallamai. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Előfordulhat, hogy a vers dallama más gyűjteményben is szerepel, melynek sorszáma az adatlap Dallam mezőjében látható. Ugyanakkor az adatlapi mező nem tartalmazza az RMDT új kiadásának számait – ez az adatbázis egy későbbi változatában lesz szinkronizálva.
A kottaképek többnyire a Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás (MERSZ) oldaláról érkeznek, és a jegyzetek és dallamok hivatkozásai is a MERSZ oldalára ugranak, melynek használatához előfizetés vagy megfelelő felsőoktatási, ill. tudományos hálózathoz való hozzáférés szükséges.
Egyes kottaképek az RMDT digitalizált másolatai. Ezekhez lejátszható hanganyag is tartozik, és forráskódjuk az adatbázis részét képezi. A jövőben az összes kottát ilyenre alakítjuk. Ezúton is köszönjük Ferenczi Ilona támogatását, amelyet az adatbázisok összekötésekor nyújtott.